Elsőre csak annyit szeretnék írni, hogy a friss házasok, illetve a házasodni kívánkozók ne ezzel a filmmel kezdjék a mézesheteiket illetve az összeköltözést, mert nem biztos, hogy éppen nekik készítették. Vagy mégis?  

Michael (Sam Worthington) és Joanna (Keira Knightley) főiskolás koruk óta együtt vannak hosszabb rövidebb megszakításokkal, az utolsó 3 évet azonban már házasságban közös fedél alatt. Joanna szabadúszó írónő, aki többnyire otthon tartózkodik, Michael viszont pont az ellentéte, hiszen a munkahelyi elfoglaltságai miatt többször is távol van. Michael munkahelyi partija után Johanna féltékenységi jelenetet rendez, mivel látja, hogy férjének új kolléganője Laura (Eva Mendes), akit eddig csak úgy jellemeztek otthon, hogy „teljesen átlagos nő” intenzív vonzalmakat táplál férje iránt. Másnap mikor Michael elutazik kolléganőjével üzleti tárgyalásra, Johanna egyedül marad otthon és véletlenül találkozik régen látott szerelemével Alexal, aki viszont egyből vacsorameghívással kínálja meg estére……

Na, ki csal meg kit? Ez itt a kérdés, és ezt természetesen nem is árulom el. Igen érdekes kis film volt ez párkapcsolati „problémákról”. Kevés film van, ami a megcsalás kérdésével foglakozik, kényes téma és nehéz filmre vinni úgy, hogy ne tűnjön giccsesnek.  A film két éjszaka eseményeit meséli el, amiből megtudhatjuk, hogy az elméleti ábrándozás és a fizikai megcsalás között óriási a különbség. A hűség és a bizalom alapvető dolog, de a vágyat legyőzni nagyon nehéz. Nincs olyan ember, illetve ha van is ritka, mint uszodában a tavirózsa, akit az életben legalább egyszer ne kapott volna el a hév, és ha ez még a lehetőséggel is párosul, ember legyen a talpán, aki legyőzi az ösztönöket. Aztán meg ugye ott van a régi nagy Ő, akit az ember nem tud kiverni a fejéből, álmainkban szabadon megidézhetjük magunkban és bármit megtehetünk vele, de amikor véletlenül a fizikai valóságban is összefutunk éjszakáink rablójával, megdobban a szív keményen. És azért valljuk be, csodák azért nincsenek! Na, azt hiszem ennyi bőven elég is erről, mert még azt gondolja valaki, hogy valami témafelelőse vagyok ennek a dolognak.

Amúgy a filmben semmi különös nincs, illetve csak annyi, hogy azon lehet drukkolni, hogy melyik szereplővel történik meg az a bizonyos aktus. Aztán meg lehet ítélkezni, vagy esetleg a pártját fogni. Melyik a jobb? A fizikai vagy az érzelmi eltévelyedés? A története végül is tetszett, nem egy túlbonyolított film, nincsenek benne csavarok, hanem egy szépen elmesélt intelligens történet szép és emlékezetes képekkel. Nem több, nem kevesebb. Nem egy pörgős film, de mivel nem is akciónak készült, ez sem zavart. Legalább lehetett rajta gondolkodni. Meztelen jelenetekre vágyók csalódni fognak, mert a ruha szinte mindenkin rajta marad.

Keira Knightley egyre több filmben szerepel, és egyre jobban tetszik a játéka. Mondjuk mindig is tudtam, hogy jó színésznő, ebben a filmben is hozza az átlag felettit. Simán a legjobb a négy karakter közül. Sam Worthingtonról továbbra is azt gondolom, hogy nem bizonyított még. Különösen a drámai szerepek állnak tőle távol. Hihetetlen egysíkú. Eva Mendes (Pancser Police) jó nő, bár elsőre nem ismertem meg. Helyesen tud a távolba bambulni, más nem maradt meg bennem. Vajon miért mindig ilyen szerepeket kap? Alex szerepében Guillaume Canet (A part) látható, akiről szintén nem tudok semmi rosszat mondani, egészen kellemes játéka volt.  

Massy Tadjedin (A fiók) rendezőnő filmje végül is elérte a célját. Igazán reális filmet készített a ”kísértésről” a házasság egyik legnagyobb buktatójáról. Egyetlen negatív dolgot tudnék kiemelni, az pedig a film első felében a vágás. Borzasztóan zavart az egymás utáni képek (jelenetek) ”összerakása”. (Az egyik jelenet itt, aztán a másik meg amott, de ugyanannak a folytatása.) A film második felében ennyire nem volt zavaró. (vagy megszoktam) Amúgy a rendezés, a forgatókönyv, a képek tetszettek. Sőt a film zenéjét még ki is emelném.  Nekem végül is jobban tetszett, mint ahogy vártam vagy gondoltam volna, bár biztos lesz olyan, aki unalmas találja. Érdemes volt megnézni, de azért sok ilyen témát nem kell feldolgozni, eleget hall az ember a való világban is. Beillik simán a Közelebb, Match Point vonulatba, bár azok jobb filmek.  

Ajánlhatom azoknak, akik értelmes filmet szeretnének nézni estére. Azonban nem kell sokat várni tőle. Akiknek viszont a megtekintése lelkiismeret furdalást okoz, szerintem hagyja ki nyugodtan, még a végén elszólja magát.  

70%

A bejegyzés trackback címe:

https://gonduzo.blog.hu/api/trackback/id/tr912941960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása