light-between-oceans-pstr01.jpg„A jó és a rossz időnként olyan, mint két nyomorult kígyó: úgy összegabalyodnak, hogy nem tudod eldönteni, melyik melyik, míg le nem puffantod mind a kettőt. Akkor pedig már késő.” M.L. Stedman bestseller regényéből készült film az egyik legszemetebb mű az emberi érzelmek összeroppantásáról, amit mostanában láttam. Olyan fájdalmas, mint egy váltóba szorult láb, amin keresztülhajtott a vonat. 

Tom Sherburne (Michael Fassbender) az I. világháborút követően - lelki békéjének megnyugtatására - Ausztrália partjai közelében, Janus szigetén vállal munkát, ahol egy világítótornyot kell üzemeltetnie. A városba érkezve megismerkedik Isabellel (Alicia Vikander), a testvéreit háborúban elvesztő lánnyal, amelyből szerelem szövődik, majd később házasság. Isabel a férjével a szigetre költözik, boldogságra és családra vágyik - ami sajnos nem jön össze -, mert a megfogant babákat mindig elveszíti. Egy napon azonban egy partra sodort csónakból gyereksírás hallatszik. Tom - szabályt megszegve - nem jelenti az Isteni csodát (valamint a csónakban talált halott férfit) és megtartják a gyereket. Újra remény érkezik a szigetre és vele együtt a lelkileg meggyötört kapcsolatukba. Ezzel szemben messze a szárazföldön fáradhatatlanul egy anya, Hanna (Rachel Weisz) keresi elveszett gyermekét…

the-light-between-oceans06.jpgRohadt szemét egy film volt csak így egyszerűen. Nem volt benne öröm, viszont annál több szenvedés. Megérintett minden téren. A magadban feltett kérdések filmje, amely nem hagy nyugton ülni, folyamatosan zaklatja a fejedet. Becsület, hűség, anyaság és mindenféle szeretet. Mi a fenét tennél a helyükben? Mi a helyes? Létezik-e normális és értelmes döntés, amely után nem sérül meg senki?  És még folytathatnám a kérdéseket a lap aljáig, de minek, úgy is mindenki majd maga dönti el, merre akar megfelelni, ha egyáltalán tud. Bár nehéz dűlőre jutni. Különösen akkor, ha pároddal nézed meg a filmet. Férfi és nő másképpen látja az egészet. Magam sem tudom mit tettem volna, egyik pillanatban simán rávágtam a „megoldást”, de a másik minutumban már inkább győzött a józanész.

the-light-between-oceans01.jpg„Ha egy feleségnek meghal a férje, akkor attól kezdve egészen más szó jelzi, hogy kicsoda ő: özvegyasszony lesz belőle, a feleségét gyászoló férjből pedig özvegyember. Ha viszont a szülő veszti el gyermekét, arra nincs külön címke: az ember akkor is anya vagy apa marad, pedig nincs fia vagy lánya.” Végtelen szeretet, elkeseredés és bánat. Tönkretett szívek, mély sebek, amelyek sosem gyógyulnak be és életen át kísérnek, mert kiszakítanak belőlünk egy darabot. Ismét írom, hogy szemét egy film minden téren, őszintén nem tudsz egyik oldalra sem állni, senkivel nem tudsz azonosulni, mert ebben a filmben valakinek biztos, hogy csontig hatoló fájdalma lesz.  A méreg, a düh, a férfiasság, ugyanúgy jelen van, mint a szerelem, a boldogság megtalálása és a lágy nőies vonások. Mindenki bízik valamiben és valakiben. Nem adják fel, mindent összeköt a hit és a remény. Tom, Isabel és a gyermekét, férjét elvesztő Hanna is bízik még a csodában, amely lehet rövid ideig is tart, de legalább elhozza nekik - kinek hosszabb, kinek rövidebb ideig tartó –  a boldogságot.

the-light-between-oceans03.jpgAz elejétől fogva érződik az egészen, hogy itt valami borzasztó dolog készülődik, és hiába készülsz fel rá. Az utolsó háromnegyed órát kínszenvedés nézni. Sokkoló és fájdalmas. Szinte utálatod az egész filmet. A gyerekszájból elhangzott szöveg: „Apuci, siess apuci!” Letaglóz. Mivel én is apa vagyok, abszolút földbe döngölt. Még így leírva is ráz a hideg. Tom és Isabel története olyan, mint egy halálraítélt lassú menetelése. Mintha szépen lassan haladnánk egy szakadék széle felé, de végén mégsem állunk le, mert nem látjuk az élet értelmét a fájdalomtól. És amikor ott állunk, már zuhanunk is a mélybe.

1478147118650.jpgIsabel egy vidám természet, aki felébreszti Tomot a mélykómából, amibe bezárta magát a háború után. Kis színt visz a kietlen kopár szigetre. Tom a nyugati fronton harcolt, rangos kitüntetések között szolgálta a hazáját. Szigorú neveltetésben részesült, ami könnyebbé tette a fegyelmet a seregben. Oly sok szörnyűség és halál volt körülötte, hogy érzéketlenné, merevvé, hallgataggá változtatta, de mégis ő a legszimpatikusabb szereplő, a becsületesség mintaképe. Lucy, a megmentett kislány megjelenésével a szimpátiát még inkább megkapja, hiszen apa szerepében megpróbálja újra élvezni az életet, amit korábban a múlt elvett tőle. Azonban mindvégig nyomja a vállára nehezedő teher, ami szépen lassan felemészti, hogy nem jót cselekedett és döntésre készteti. Hannát - mint gyermekét elvesztő anyát -, színre lépve kezdetben nehezen vesszük pozitív szereplőnek, pedig ő a világ legtermészetesebb dolgát teszi csak, nem adja fel és bízik a csodában, mint bárki más tenné a helyében. Akinek van gyereke, teljesen megérti - pedig átkozzuk, hogy minek szerepel a filmben, mert csak elrontja az idilli képet -, hogy ő az a szereplő, aki valójában a legtöbbet szenvedett a gyerekének elvesztése óta. Lucy kicsi még, gyönyörű, bájos szőke kislány, akitől a filmes karrierem legfájdalmasabb felkiáltását hallottam. Mami! Ennek az egyetlen szónak az elhangzása után azonnal utálod a filmet.      

the-light-between-oceans-movie-images-alicia-vikander-michael-fassbender6.pngAlicia Vikander zseniális a filmben. Olyan érzelmi töltetet viszi bele a filmbe, olyan átéléssel játszik, hogy szinte egy emberként szenvedünk és örülünk vele. Amiben tökéletes partnere Michael Fassbender (Prometheus). A legjobb alakítása eddig, amit láttam. Tényleg öröm nézni mindkettő játékát, de hozzájuk vehetjük nyugodtan Rachel Weiszt (A forrás) is, akiről úgy átjön a fájdalom, a megkeseredés, hogy nem lehetne jobban eljátszani és szinte teljesen ránk ragad. A mellékszereplők szintén tökéletesen hozzák, amit szerepük megkíván és egy percig sem gondolkodtam el, hogy valamelyik is kilógna. Mindenki nagyszerű.

the-light-between-oceans05.jpgNem szokásom jelenetekkel részletesebben foglalkozni, de találtam számos olyan pillanatot, ami miatt tényleg érdemes filmet nézni. Szóval ezt a bekezdést ki is lehet hagyni annak, aki még nem látta a filmet. Isabel könyörgő tekintete Tom felé, miközben fogja férjének arcát a tenyerében. A gyerek megtartásának pillanata, hiszen sosem adoptálnák nekik, nincs orvos, iskola, semmi a szigeten. Hanna arca mikor találkoznak először a templomban és látja a kislányt Isabel karjában. Vagy amikor a folyosón ülve Isabel várja a csendőröket, akik tudjuk, hogy miért jönnek, annyira fájdalmas, mintha egy tört mártottak volna az ember szívében és még tekertek is volna rajta egyet rajta. Mikor Lucy a papával lovagol és elmagyarázza neki mi történt vele is a múltban, igazán megható és elgondolkodtató. Talán enyhülünk is a mérgünktől. Sorolhatnám még, de inkább élje át az ember.

the-light-between-oceans07.jpgDerek Cianfrane (Kék Valentin, Túl a fenyvesen) korábbi filmjei sem voltam érzelemmentesek, de ebben a filmben azért szépen földbe döngöl. A regényből saját maga írta a forgatókönyvet, amit elmondások alapján nagyszerűen dolgozott fel, mivel nem sikerült még elolvasnom, ezért erről nem tudok nyilatkozni. Amint tudom, pótolom. Sok mindent nem tudtam a történetről, csak azt, hogy egy szigeten játszódó dráma lesz és egy talált gyerek lesz a középpontban. Nem gondoltam volna, hogy olyan érzelmi hullámzást okoz, mint a szigetet körbefonó óceán. Lehet valakinek túlzottam szirupos, mázas és túl nőies, ha valakinek létezik ilyen film kategória.  Nekem nem tűnt giccsesnek, inkább keménynek, annak ellenére, hogy tényleg papírzsepivel üljünk neki. Alexandre Desplat zenéje pedig erre még rá is segít. A fülbemászó, magával ragadó zongora hangja a szemet nem hagyja szárazon. A film képi világa moziba kívánkozik, de ide mire eljutna hozzánk, addigra újra ember száll majd a Holdra. Gyönyörű az óceán fodrozódása, a világítótorony látképe, a kietlen kopár szikla tengerből kinyúló ridegsége. Megfigyelhető, hogy a szél állandóan fúj.  Kicsit lassú film és hosszú is, ezért fáradtan ne álljunk neki, mert lehet, hogy elalszunk. Nem írom azt, hogy rövidebben jobb lett volna, mert a 2 óra 15 perc bizony nem kevés, de nekem simán elrepült, bár pont ennyi elég is volt. Régen láttam ilyen felkavaró filmet.

Azoknak ajánlom, akik igazán szeretnek szenvedni filmen és nem zavarja mások szipogása.    

80%

don-t-breathe-poster01.jpg Nehéz dolog manapság valami újjal, egyedivel kirukkolni, és ha összejön, az még nem garancia arra, hogy minőségileg is megüti vagy esetleg átugorja majd azt a bizonyos képzeletbeli határt, ami emlékezetessé teszi. Nagy dolognak tartom, ha mégis sikerül egy filmnek még másnap is belém ragadnia, mint egy fenyőről csepegő viasznak a hajban. Ez a film úgy mar végig, mintha hangyabolyban feküdnél eszméletlenül, majd felébredve csak azt látod, hogy hiányzik a bőröd, mert húsig rágták.

Rocky (Jane Levy), Alex (Dylan Minnette) és Money (Daniel Zovatto) pitiáner bűnözök, akik egy füles után, a nagy summa reményében betörnek egy vak öregemberhez (Stephen Lang). Nem sejtik, hogy az egykori iraki veterán bizony nem adja egykönnyen a biztosítási összegből kapott pénzét. A három fiatal beragad a házba és elkezdődik a harc a túlélésre a lezárt épületben….

don-t-breathe3.jpgPiszok kemény. Azt gondolom, hogy az utóbbi évek egyik legidegtépőbb és legfeszültebb filmjét láttuk, amit nem is mondanék horrornak, inkább thrillernek. Bár elborzasztó az egész, de mégsem egy földöntúli jelenséggel van dolgunk, hanem hús-vér emberekkel, akik akár a szomszédaink is lehetnének. (de jó lenne). A brutálisabb jelenetek minősége még nem teremt azonnali horror kategóriát. Szerencsém van, mert mostanában láttam a Zöld szoba című filmet, ami hasonlóképpen tetszett, bár mindkét film más, de azért mégis hasonló, hiszen az emberi természet köti őket össze. A túlélni akarás. Az ösztön az életre.

don-t-breathe4.jpgKicsit féltem, hogy valami csapdákkal teli baromkodásról lesz benne szó (bemutatóját nem néztem), de hála az égnek nem A gyűjtő és társaiba ütközünk, hanem tényleg három fiatalba és egy öreg vak pasiba, akiknek majdnem teljesen normális a reakciójuk az eseményekre. Néha egy kicsit torz és mi nézők másképpen reagálnánk a dolgokra, de teljesen értelmetlen magunkat keresni állandóan a szereplőkben, mert nem mi vagyunk ott és általában - valljuk be őszintén - nem is lennénk a helyükben.

don-t-breathe8.jpgA film nagy erénye szerintem - annak ellenére, hogy szinte minden minimális, a szereplők száma, a történet, de akár a helyszín is, mert nem egy óriási kastélyban játszódik, hanem egy totál normál házban, ahol van egy emelet és egy pince -, hogy végig fent tudta tartani azt a feszültséget, intenzitást, amivel elkezdődött. Egy pillanatig sem éreztem azt rajta, hogy erőlködne, vagy nem működne az egész, pedig nem egy 80 perces filmről beszélünk. Jó volt néha fellélegezni egy-két izmosabb jelenet után, de ez nem azt jelentette, hogy a film leült volna. Szinte a szereplőkkel próbáltunk levegőt venni, hogy az öreg ne hallja meg, és mikor a „veszély” továbbment, akkor engedtük csak ki. Érdekes volt a moziban ülök reakcióját is figyelni, hallgatni - és most itt nem az idióta feszültségoldó tinik nevetéséről beszélek -, amikor együtt hördültünk vagy rökönyödtünk meg. Szóval igen is jár az a bizonyos pont a készítőknek. Persze van nyugalmasabb időszak is, de akkor meg jó időben jön az a kis csavar, amit tovább növeli elégedettségi faktorunkat. Azért nagy fordulópontra ne várjunk.

don-t-breathe5.jpgA helyszín tökéletes, ahogy írtam korábban, teljesen natúr. Nem olyan, mintha egy börtönbe csöppenünk volna, itt a biztonságot a reteszek, zárak és a lakatok jelentik. Nem pedig a szupertitkos berendezések, ahonnan nem lehet szabadulni. Illetve van egy kutya, egy dobermann, amitől annyira megijedtem az első jelenete láttán, hogy majd kiugrottam a székből. A film sötét, milyen is lenne, ha a házigazda vak. Ezek a jelenetek brutálisak, csak halvány fényben látszódnak a kontúrok, úgy, hogy magunk a szereplők persze nem látnak semmit. Ilyen viszonyoknál jön elő a film eredeti címe, ami ugye arra utal, hogy ne lélegezz. Remek ötlet.

don-t-breathe6.jpgA szereplők motivációjába is kapunk betekintést, de nem Mariana-árok mélységekig. Igazából nekem pont elég is volt ennyi. Talán Rocky karaktere a legkidolgozottabb arra vonatkozóan, hogy mit miért is tesz. A srácok meg vele rohannak. Az öreg viszont egészen érdekes figura, valahogy végig azon voltam, hogy ne legyen neki azért rossz vége annak ellenére, amit tett. Mert megérdemelne mindenféle büntetést, de elég neki így is a szánalmas, elcseszett élete. Amúgy meg dögöljön meg, mert nem derült volna ki sötét titka, ha nem törnek be hozzá. Érdekes kettősség. Az egyetlen társadalomkritika is az ő szájából hangzik el, hogy mit tehetnek meg a gazdagok. Hogy miért is tart otthon magánál ennyi pénzt, józan gondolkodással találunk rá választ, de nem segítek. Szerintem több variáció is létezik.

don-t-breathe9.jpgA szereplőgárda is kis létszámú. Jane Levy (Gonosz halott) remek sikolykirálynő lesz, ha továbbra is horror-thrillerben szerepel. Drukkoltam neki végig, hogy egyenlő legyen az állás Stephen Langgal (Avatar). Szülessen valami közös megegyezés, ami azért valljuk be lehetetlen. Lang szikár, rémisztő és félelmetes, olyan, mint egy nyugdíjas gép, aki megy előre vakon és mindent lekaszabol, ami idegen. Igazi pszichopata. Minden egyes kockában elrabolja a showt. Dylan Minette (Fogságban) helyes kis figura, és a hófehér bőrével még rikít is a sötétben, de semmi több. Daniel Zovatto (Valami követ) sok vizet nem zavart, már eleve eldőlt a film megkezdése előtt a szerepe.

don-t-breathe7.jpgFede Alvarez (Gonosz halott) három éve nem forgatott filmet, de ha ezen múlik, hogy minőséget tegyen le az asztalra, ám legyen. Tehetséges rendező már most látszik. A nagy öreg Sam Raimi felügyelete alatt született ismét egy olyan filmje, amiről minden thriller rajongónak megéri beszélni. Az, hogy ez a film szinte a minimális költségeit (10 millió alatt dollárban) már az első hétvégén megduplázta, azért jelent valamit. Remek fényképezés, minimális szöveg, vizuális mesélés jellemzi az egészet. A kamera mozgása állat, ahogyan követi szereplőink mozgását. A zenéje kimagasló, olyan szinten ránt bele a gatyába, hogy az ember összetojja magát. A film után kijössz a moziból és csak nézel magad elé, egy-két szóval elmormogva, hogy ez bizony jó volt. Érdemes moziban nézni!

Minden thriller rajongónak kötelező, azért nem írtam horrort, mert szerintem ez nem az. Az emberek még a popcornt sem eszik meg jóérzéssel alatta, és nem csak a csend miatt.

80%

 

poster-13-hours-ssob-03.jpgSokat alapból nem szokásom gondolkodni, hogy mivel kezdem a bevezetőmet, most viszont egy kicsit élettelenül álltam neki. Próbálok úgy filmet választani, hogy azért nagyon ne lőjek mellé. Mert ugye minek is néznék olyat, ami nem érdekel. Okos ötlet amúgy. Michael Bay filmjeiért általában valahogy nem rajongok, no, nem azért mintha művészlélek lennék. Elismerem, filmjei kasszasikerek és voltak olyanok, amelyek tetszettek nekem is, de belőlem a filmjeinek jelképévé vált amerikai zászló lassított mutogatása pont az ellenkezőjét váltja ki, és alig várom, hogy a hazafiasság eme formájának bemutatásáról tovább lépjen.

2012-ben az Egyesült Államoknak 12 olyan diplomáciai kirendeltsége volt a világon szétszórva, amelyet különösen fenyegetettnek minősítettek. Ezek közé tartozott Líbiában a főváros Tripoli és a második legnagyobb város Bengáz is. 2011-ben az amerikai, brit és francia erők légitámadásokat indítottak Líbia ellen.  Míg zajlott a támadás, a nép 42 év zsarnoki uralom után erőszakkal lemondatta Moammer Kadhafit. A milicisták a diktátor fegyverraktárait felhasználva ádáz csatározásokba kezdtek. Szinte minden egyes területért hatalmas harcok dúltak. Gyakorlatilag minden nagykövetség bezárt egy amerikai diplomáciai kirendeltséget és egy CIA titkos bázist kivéve, ahol halálos fegyverek után kutattak. A CIA falakkal biztosított területét hat zsoldos - egykori elit - katona védte. Amikor egy tragikus incidens után a líbiai lázadók megrohamozzák a bázist, elszabadul a pokol és a zsoldosoknak 13 órán keresztül kell helytállniuk a feldühödött tömeg ellen…

13hours-1200x675.jpgEgy igaz történet a hazafiasságról, a bajtársiasságról és arról, hogy mit ki nem bír az ember, ha egy olyan helyen tartózkodik, ahol bármikor felrobbanhat a talpuk alatt a talaj.  De mint korábban sem, most sem megyek bele a politikai dolgokba, mert nem én leszek a megváltó, aki ezeket a problémákat megoldja fél óra alatt. A filmet viszont egy szóval jellemezném: állat. Állat, mert kőkemény, natúr, nyers és pont elég hiteles ahhoz, hogy megható legyen. Egy-két nyugalmasabb pillanattól eltekintve szinte végig pörög. Utoljára talán A túlélő (Lone Survivor) tetszett ennyire. És végre – persze nem kárörvendésből mondom – az amcsi zászló is rongyosan szétlőve a vízbe süllyed, amit azért a rendezőtől elég ritkán láttunk. Na jó, azért a film elején teljes valójában megmutatják nekünk – akkor még tisztán - a föld felett lebegve. Megbocsátható bűn.

13-hours-the-secret-soldiers-of-benghazi-6.jpgMint minden ilyen hasonló film, egyből feszültséggel teli összeütközés közepébe ránt minket, Bengáz mocskos utcái közé, ahol szereplőink épphogy elkerülik a konfliktust, megadva ezzel a hangulatot a későbbiekhez. Macsó, kemény férfiak közé kerülünk, akik egy eldugott vágóhíd mögé bújva tengetik egy rakáson a mindennapjaikat a CIA emberivel közösen összezárva. Bemutatják nekünk, hogy bármennyire is brutális pénzért bérelhető gyilkosok, azért az otthoniak telefonba mondott szép mondatai hatására elérzékenyülnek. Mivel szép summáért melóznak, kénytelenek feletteseik parancsait teljesíteni, még akkor is, ha nem értenek egyet a vezető utasításaival. A Harvardon, a Yale-n végzett kormányalkalmazottak le is nézik a katonákat, hiszen mást nem is látnak, csak hogy közöttük lábatlankodnak, napi ötször esznek és az edzésen kívül nem sok mindent csinálnak. Azonban mikor egy váratlan utazás során az amerikai nagykövet tiszteletét teszi Bengázban, és nem akar megszállni a titkos katonai bázison, mindenki tudja már, hogy ez bizony jó nagy baromság lesz a részéről. A nyugodt beszélgetések a családdal, a honvágy, hogy már mindenki megy haza és nem sok idő van hátra a szolgálatból, az egymás közötti viccelődések, mind azt vetítik elénk, hogy a délutáni napsütéses idillt valami kegyetlenül meg fogja zavarni. És kezdetét veszi a film.

13-hours-film.jpguwb1unx.jpgAki nem szereti ezeket a háborús filmeket, ahol csak lőnek egymásra, ne is üljön le elé, mert csak ideges lesz tőle. Itt bizony szinte mindenki lő mindenkit, megkülönböztetni szinte lehetetlen az embereket és nem csak a felkelőket. A fegyverek hangja, a robbanások, a sérülések, a halálozások, mind nagyon profin elkészített munka. A gépfegyverek simán keresztülvágják az embert, vért fröccsentve mindenfelé. Nem a gyengébbik nem képviselőinek való, de azt hiszem, sokan nem is ülnek le majd elé közülük.

13hours0038.jpgPersze ebben a sok kegyetlenkedésben mégis volt valami emberi, amit az otthon hagyott családtagokon keresztül próbálnak megmutatni. Hála az égnek egészen elviselhető módon bántak még ezekkel a jelenetekkel és pont nem léptek át a giccsesség határán. A fim vége talán még az érzelmesebb beállítottságú nézőt könnycseppekre is késztetheti. Ezért nem felhőtlen kacagással fogunk felkelni kis kanapénkról mikor végére érünk.

13-hours-secret-soldiers-of-benghazi-2-1200x665.pngA szereplők teljesen jók, bár néha a vastag szakáll megtévesztő és még másodszori nézésre sem tudtam mindig megkülönböztetni, hogy ki kicsoda, mely csapatnak a tagja és hogy hova tartozik. Szóval nincs velük semmi gond. Amit a film megkíván, azt véghez is viszik. Amúgy tényleg elgondolkodtam többször is, hogy melyik filmekben láttam őket. És ez nem volt olyan egyszerű. Talán James Badge Dale-t ismertem fel, aki a Tégla című filmben játszott, de akkor sem ugrott volna be soha, hogy ez a neve. David Denmant (Az ajándék), Dominic Fumusat (Focus: A látszat csal), John Krasinkit (Egyszerűen bonyolult) és Max Martin (Philips kapitány) mind láttuk már filmekben, de sajnos utánjárás nélkül fogalmam sem volt, hogy kik is ők.

13_hours.jpgMichael Bay egy igazán jó akciófilmmel jelentkezett, amit sokkal szívesebben néztem, mint bármelyik Transformers filmet. Mitchell Zuckoff író regényét nem olvastam, így sok viszonyítási alapom nincsen, de a belőle adaptált szövegek teljesen fogyaszthatóak voltak. Az biztos, hogy a lényegesebb háttér információkat szereplőinkhez sikeresen áthozták, amely megfelelő érzelmi töltettel ruházza fel katonáinkat ahhoz, hogy szorult helyzetünkben velük érezzünk. Néha kicsit gyorsak a vágások, máshol meg a lassításokkal fárasztanak minket, de ezek a rendező filmjei után nem meglepetések. A vége – utolsó 5 perc – kicsit húzott, de még pont belefért az ideális lezárásba. Én mondjuk szeretem, ha nem kell egyből felállni a fekete képernyő után és tudom (kiírják), hogy mi is történt a való életben a későbbiekben az igazi szereplőkkel, akikkel mindez megtörtént. A film zenéje tökéletes adrenalin löket, amely megfelelő hangerővel beleragaszt a székbe. Nem akarok már mást írni csak azt, ez a film tökéletes kikapcsolódást, szórakozást nyújtott a témájától függetlenítve. Nem vártam sokat, de így többet is kaptam. Annyit azért még szeretnék megemlíteni, hogy mivel megtörtént eseményről van szó, azért ez az incidens elég nagy port kavart kint Obamáéknál.

Akik odavannak a rendező munkásságáért, azok tuti, hogy örömittasan fognak felállni a film után. Viszont nem egy lányfilm, ezért inkább a hölgyek szedjék össze a barátnőjüket és menjenek inkább kávézni.

80%

ten-cloverfield-lane-poster01.jpg„Az az őrült, aki özönvíz után kezd el bárkát építeni!” Több hónapnyi csend után megszegem a nyári írásmentes napokat, és jelentkezem egy igazán vállalható filmmel, mivel az idő is megengedte, hogy leüljek a gép elé és ahogy nézem a Balaton is lassan befagy.  J. J. Abrams nevét azt hiszem legelőször a Cloverfield című film alkalmával hallottam. Első szám első személyben forgatott katasztrófa sci-fije nekem speciel tetszett, de úgy látszik másnak is, mert szépen megalapozta számára a kasszasikerek forgatásainak lehetőségeit. Különösen nem voltam extázisban, amikor meghallottam, hogy készül a Cloverfield Line 10. című film, amiből azt a következtetést vontam le, hogy ez lesz a 2. rész. Hát jó nagyot tévedtem, mert gyakorlatilag köze sincs hozzá.

Michelle (Mary Elizabeth Winstead) autóbalesete után egy földalatti szobában ébred infúzióval a kezébe bekötve, lába a falhoz láncolva, bezárva. Howard (John Goodman) a tanyája alatt lévő bunkerben közli vele, hogy csak az ő nagylelkűségének és szerencséjének köszönheti, hogy életben maradt. Nem mehet a föld felszínére, mivel hatalmas támadás érte a földet, mindenki fertőzött lett és meghalt. Howard és Michelle mellett egy harmadik menekült is - Emmett (John Gallaghan Jr.) - próbálja átvészelni azokat a napokat, amelyek meglehetősen hihetetlennek hangzanak egy reálisan gondolkodó ember számára…

10_cloverfield_line_2.jpgŐrült egy film volt, őrült tempóval, üresjárat nélkül. Valamely szempontból meglepő is, de egyáltalán nem mulatságos. Igazi meglepetésfilm. Egyértelműen jobb film volt, mint az első Cloverfield, bár nem is érdemes összehasonlítani a kettőt. Ez a film ékes bizonyítéka annak, hogy a nagy költségvetés nem biztos, hogy jobb filmet teremt. Ez egy háromszereplős kamaradráma kis undormánnyal és nem kis misztikummal vegyítve, remek forgatókönyvvel, szövegkörnyezettel, megvalósítással. Kell ennél több?

10_cloverfield_line_3.jpgA helyszín baromi jó lett, már aki felvillanyoz egy kb. négy szobából álló helyszín. Tényleg így képzelném el egy világégés utáni bunker felépítését, berendezését. Persze ez nem az jelenti, hogy menten neki is állok valami hasonló elkészítésének, mert ismerve magamat, teljesen reménytelen vállalkozásnak tűnne. Bár ki tudja, még mit hoz a jövő, de ilyet azé ne. Mondjuk tuti én lennél az első áldozat, amilyen mákom van. Szóval volt itt minden a zenelejátszótól kezdve a társasjátékokig, dvd lejátszóig, kirakóig, mintha egy rendes család házába kapnánk betekintést. Brutális éléskamrától kezdve a levegő tisztításhoz szükséges szűrőberendezésig. Egyedül csak a vizet nem tudom miből nyerték, ha egyszer minden fertőzés alá került.

10_cloverfield_line_7.jpgMichelle kezdetben teljesen normálisan viselkedik, totál nem hisz el ebből az összeomlásból semmit. Bár, ha belegondolunk, ki az a marha, aki kapásból a világégést beveszi.  Addig, míg nem látja a felfoghatatlant, mondhatnak neki bármit, akkor is mindent hazugságnak tekint, amihez azért hozzájárul Howard nem éppen meggyőző, kissé labilis személyisége is.  Emmett kettőjük között áll. Szegény korábban a bunker építésében segédkezett, ezért ő inkább hisz egy földönkívüli támadásban, minthogy kimenjen a felszínre. Sőt elmondása szerint még látta is a villanást. Szóval marad a bizonytalanság keltésének érzése egészen a film feléig, ahol viszont elég megdöbbentő dolog történik. Természetesen most sem fogom leírni a továbbiakat, mert annak semmi értelme nem lenne. Elég annyi róla, hogy a film végéig garantáltan még pisilni sem fogunk kimenni. Az amúgy is feszes tempót az utolsó 20 percben a maximumra pörgetik.

10_cloverfield_line_1.jpgEzeknek a filmeknek a legnagyobb buktatója a szereplőgárda lehet, hiszen egy olyan darabban, amely viszonylag kis területen játszódik és nincsenek benne hatalmas szörnyek, rájuk figyelünk leginkább.  John Goodman nem csak méretében óriási, hanem teljesítményében is. Végig remekül játszotta az ingatag, és néhol bizony eléggé őrült szerepét. Abszolút vitte a filmet. Mary Elizabeth Winstead (A Good Day To Die Hard) is jó volt, de bizony eltörpült a nagy öreg mellett.  John Gallgaher Jr. szerepe viszont nem teremtette meg sajnos azt az együttérzést, amit érdemelt volna. Kezdetben azt hittem idegesíteni fog, de bizony ezt sem sikerült elrontani.  Sajnos előre kitalálható, hogy mi végett is volt abban a házban.

10_cloverfield_line_5.jpgDan Trachtenberg két rövidfilm és egy sorozat után elég kellemes filmet forgatott. Persze ez Josh Campell remek forgatókönyvének is köszönhető, mely bizony egy pillanatra sem enged el. Végig ültem úgy a filmet, hogy egy pillanatig sem éreztem kényelmetlennek a fotelomat. Olyan érzésem volt, mint amikor az ember elővesz egy doboz sört és fogja a fülét, de mégsem nyitja ki, mert érdekli a film. Csak nem jön elő az a szisszenő hang. Valahogy így kell igazi speciális effektusoktól mentes, misztikus, klausztrofób drámát elkészíteni. Azt mindig leírom, hogyha már a film elején megfog a zenéje, akkor az már nem lehet rossz. Megérzésem ebben az esetben is tökéletesen működött. A film egy-két gusztustalanabb rész kivételével (egyáltalán nem vészes) teljesen fogyasztható.Tökéletes szórakozás volt.

Ajánlom minden filmrajongónak. Simán beülhetnek rá párok is. Nem hiszem, hogy kimennének a felénél, hogy nem tetszik valamely félnek. Kár, hogy nem moziban láttam, utólag bánom.   

80%

zootopia-poster03.jpgJohn Lasseter (Jégvarázs, Hős6os) átigazolásával a Disney tovább szárnyal. Az 55. rajzfilmjével sem hibázott és hozza a mostanában tőle megszokott magas színvonalat. Sőt, túl is tesz rajta. A szereplőkre tekintettel mondhatom azt, hogy ez valami állati volt. Nem szerettem volna hosszabban írni róla, de nem bírtam ki. (Hála az égnek nem kellett Pestig utaznom érte.)

Judy Hoops (Ginnifer Goodwin) nyuszinak az álma valósul meg, mikor felveszik a rendőrakadémiára és évfolyam elsőként „egyedüli” nyúlként sikeresen levizsgázik. A vizsga után szüleit és mind a 265 testvérét hátrahagyva vidékről felköltözve az emlősök fővárosában, Zootropolisban kap közrendőrként munkát. Judynak nem zajlik zökkenőmentesen az elfogadtatása, hiszen termetéből adódóan a társai átnéznek(lépnek) felette. Minden egyes nap meg kell küzdeni a beilleszkedéssel egy olyan városban, ahol nyüzsögnek a ragadózok. Mikor egy eltűnt vidra megkeresésére kap véletlen során megbízatást, még nem is sejti, hogy a város egyik legnagyobb összeesküvésébe csöppen bele. Nick Wilde-al (Jason Bateman) a szélhámos adócsaló rókával közösen megpróbálják az életük kockáztatásával felgöngyölíteni ezt a meglehetősen bonyolult ügyet, ami akár a város összeomlásához is vezethet.

zootopia-picture02.jpgNa valahogy így kell egy animációs filmet elkészíteni, ami nem csak a gyerekeknek nyújt szórakozást, hanem a felnőtteknek is egy laza másfél órát. Gyerekfilmet gyerekeknek ugyebár, ami megállapítás ebben az esetben egy kicsit necces, mert bizony a túlzottan kicsi gyerkőcöknek azért lesz kézmorzsolás és anyu (apu) ölébe történő ugrálás. Nem véletlen a 6-os karika a film plakátján, mert bizony az izgalmasabb részek tényleg egészen ijesztőek még felnőtteknek is, hát még a gyerekeknek. Pont az a színt aminek később az lesz az eredménye, hogy a gyerek nem marad a saját szobájában lefekvés után.

zootopia-image01.jpgAmúgy a filmről kapásból a Halálos fegyver sorozata ugrott be csak animálva. A zöldfülű rendőrnyúl és a rutinosabb róka pont olyan, mint egykoron Mel Gibson és Danny Glover akció vígjáték orgiája, csak nem káromkodnak benne annyit és a szereplők is mind állatok. Bár néha Gibson is az volt. Ebben a metropoliszban tényleg van minden, az elefánttól a legkisebb pocokig, nagyságától függetlenül mindenki él és mozog, teszi a dolgát. A története nem túl bonyolult (mivel azért csak mese), de mégis végig nagyon szórakoztató és érdekes. Felnőttként egyszer sem unatkoztam rajta.

zootopia-image09.jpgHihetetlenül látványos, és most már nem csak a mozgó szőrszálakra kell gondolni, mert ez már lassan alap a mai világban. A nagyvárosban szinte pezseg az élet mikor távlatból mutatják. Roppantul tetszett a körzetek elosztása, a kicsi és a nagyobb állatok külön felépített világa. Szintén nagyon átjön az, ahogyan a Disney ráülteti a régi filmjei figuráinak báját a mai gyereknek készült rajzfilmekre. Annyira szerethetőek a karakterei, hogy öröm nézni a vásznon őket és ezek után majd később a Happy Meal menüben. Persze nem csak a cukisági fok van a maximumra növelve, hanem a mosolyogtató részek száma is. A lajháros irodai jelenet (amit ugye a bemutatóban ellőnek sajnos) hatalmas benne.

zootopia-image08.jpgJared Bush, Byron Howard, Rich Moore rendezése alatt egy egészen kiváló, már már tökéletes animációs akciófilm született. Kár, hogy a vége túlontúl Disneysre sikeredett. Ennek ellenére egészen intelligens, vicces, látványos, kicsit félős, de remek film. Egy hajszál választja el, hogy klasszikus legyen. Egy dolog azért foglalkoztatott. Ha mindenki békességben él egymással, akkor mi a fenét esznek a ragadozók? Persze ezen a gyerekek nem fognak gondolkodni. Nem lennék meglepve, ha ennek a rajzfilmpárosnak lenne még közös ügye.

Mindenkinek ajánlom, mert tökéletes családi kikapcsolódás. Már annak, akinek van családja.

85%

 

duckit 2016.03.12. 21:49

Brooklyn (Brooklyn, 2015)

brooklyn-poster03.jpgAnnyira jó érzés felkelni egy film után és azt gondolni, hogy a ráfordított időt nem érezted feleslegesnek. Mikor a film ad valami plusz töltetet, nem csak a lehangolódást, hanem egy jó érzést. Csak ülsz a végén, szól a filmzene, megy a stáblista és csak gondolkodsz, milyen jó az, hogy van lehetőségünk más emberek zsenialitásának köszönhetően pozitív élményekkel gazdagodni. Colm Tóbin regényadaptációjából készült filmet nem véletlenül jelölték több kategóriában is Oscarra idén, köztük a legjobb forgatókönyv díjára. Egy igazi szívhez szóló mese a felnőtté válásról.

Az 1950-es években egy írországi kisvárosban eladóként dolgozó Eilis (Saoirse Ronan) kihasználja a New Yorkban élő ismerős pap ajánlatát és hátrahagyva anyukáját, testvérét, barátait, átköltözik az óceánon túlra Brooklynba. A kezdeti - idegen ország okozta - megpróbáltatások után egyre jobban érzi magát az új életében. Munkáját becsülettel végzi, sikeres az iskolában, barátokat szerez és még a szerelem szele is megcsapja Tony (Emory Cohen), egy olasz melós srác személyében. Otthon maradt családjával levelek útján tartja a kapcsolatot, egészen addig a pillanatig, míg egy tragédia hírére haza kell utaznia. Abba a városba, abba az otthonba, ami már megváltozott számára, mióta elment. Hazaérkezése után szinte minden dolog, minden kis jel maradásra készteti, és mikor megismerkedik Jimmel, (Domhnall Gleeson) a gazdag ír sráccal döntésre kényszerül….

brooklyn-image05.jpgEgy szív, két szerelem, egy haza. Ezt hirdeti a film bemutatója. Biztos átélték már többen ezt az érzést, amikor válaszút elé állunk. Mit szeretnénk? Múltat, jelent, jövőt. Szép film volt. Engem elvarázsolt, magába szippantott két órára teljesen. Ilyen filmeket szeretek, amelyek tényleg melegséggel töltenek el. Az egész film egy válaszút keresése, amely meghatározza a jövőnket. Menni vagy maradni a szerelem mámoros tengerén átúszva országok között. Ez elég giccsesre sikeredet, pedig a film nem az. Kellően drámai és néha egészen vicces. Ezért is mondják azt, hogy szinte minden vígjáték egyben dráma is, vagy valami ilyesmit.

brooklyn-image03.jpgMostanában úgy látszik, hogy a filmeket kettévágják és két részletben, két bekezdésben lehet beszélni róluk. Ez a film is szinte percre pontosan két félidőnyi ellentétes periódusból áll. A kinti újvilág és a régi haza közötti ellentétek összehasonlításából. Persze nem a földrészek közötti különbségek megfigyelése benne a mérvadó, az amerikai álom okozta sokk, hanem a főszereplőnk felnőtté válásának történetének lassú virágzása. Ahogy haladunk télből - tavaszba, majd a nyárba, úgy nyílik ki Eilis is Brookyln hömpölygő forgatagában.

brooklyn02.jpgMert a szürke kisvárosi életből betoppanni a nagyvárosi életbe és beilleszkedni, még akkor sem lenne egyszerű, ha főszereplőnk személyisége valami vagány lányból lenne összegyúrva, hát még amikor ennek pont az ellenkezője. Szerencséjére az albérlet adta lehetőségek, a közös vacsorák az ott lakó lányokkal és főbérlővel (aki isten a filmben), oldják kisasszonyunk merevségét. Annyira, hogy hamarosan szinte az egyik legkapósabb menyecske lesz a hétvégente megrendezésre kerülő ír táncházban. Itt ismerkedik meg az olasz sráccal, akinek folyamatos udvarlásának Eilis csak nem tudott ellenállni és a szerdai közös mozizásból és a vasárnapi táncolásból hamarosan szerelem lesz. Hála az égnek, ezek a jelenetek egyáltalán nem csaptak át csöpögős vajúdásba, inkább a báj, a humor (pl.: az albérletben eltöltött vacsorák), a kedvesség volt a jellemző. Csak ülsz a film előtt és mosolyogsz. Az olasz srác karaktere, sodró lendülete, nagyon jó ellentéte volt az ír hűvösebb eleganciának, aminek meg is lett az eredménye. Első félidőnek ezzel nagyjából vége is.

brooklyn10.jpgA második rész talán még érdekesebb is, mint a Nagy Almában eltöltött idő. Kicsit komorabb, összetettebb és nemcsak a bekövetkezett tragédia miatt, ami hazahívta őt. Eilis már megváltozott, érettebb, nyitottabb. Másképpen látja Írországot, és őt is a másképpen látják szülővárosának lakói. Mint egy felvilágosult nő, úgy járkál közöttük, aki után megfordulnak és összesúgnak az emberek. Az anya, a barátnők, az új barátok, új lehetőségek mind gondolkodásra késztetik, ér-e annyit az a szerelem, amely a tengerentúlon várja őt. Tényleg ő az igazi? Dicsérete legyen a filmnek, hogy a két világ közötti őrlődésének eredményét, azt, hogy merre is halad tovább az útja, egészen a film végéig nem tudjuk kitalálni, de azért a véleményünk megvan és szorítunk neki. A film lezárását szintén nagyon jól oldották meg, egy pillanatig sem tartott tovább a kelleténél és nagyon szép volt.

brooklyn03.jpgSaoirse Ronan (Komfortos mennyország) kisasszony nem véletlenül lett az idei fesztiválszezon egyik meghatározó főszereplője. Simán be is került idén az Oscar 5 legjobb színésznője közé. Bár a mostani, 2016-os mezőny nagyon erős volt és nem nyerhetett (mert volt nála jobb), de ebben a filmben végképp bebizonyította, hogy ténylegesen felnőtt a nagy sztárok közé. Kedves, őszinte, szerethető szerepet kapott és játékával emlékezetessé teszi a filmet. Mellette nagyon szerettem még Emory Cohent (Túl a fenyvesen), aki annyira törte az angolt, hogy öröm volt hallgatni. A főbérlőt alakító Julie Walters és a kis társasága szinte mindig mosolygásra késztetett. Nem tudnék senkiről rosszat mondani.

brooklyn-image01.jpgJohn Crowley (Behálózva) rendezőnek Nick Hornby (Egy lányról) kiváló forgatókönyvéből sikerült egy nagyon szerethető, megrendítő, szellemes, szívszaggató, romantikus drámát készítenie, melyet tényleg nem alaptalanul jelöltek számtalan díjra. A legjobb az egészben, hogy ezt a filmet szívesen nézheted meg a barátaiddal, a gyerekeddel, a szüleiddel és szinte minden korosztállyal, akik fogékonyabbak a régi vágású filmekre. Hiszen a korbeli díszletek, a szereplők, a párbeszédek, az operatőri munka a film zenéje elvarázsol az elejétől fogva. Olyan mintha egy felnőtt mesét nézne az ember egy migráns lány felnőtté válásáról. Azért is írtam, hogy mese, hiszen azért a bevándorlók helyzete, beilleszkedése nem ennyire egyszerű egy idegen országban hátszél nélkül. Persze lehet szerencsésnek születni, de ez a ritkább eset. Néha kicsit lassú és csendes a film, de mégis visz előre, mert tökéletesen működik. Megemlítem még, hogy a Rotten Tomatoes-on igen magas százalékon áll, hiszen a 97%, bizony nem kevés. 

Romantikus filmek kedvelőinek feltétlen ajánlom, de nem csak a gyengébbik nem képviselőinek. Kár, hogy ritkán érkeznek hasonló alkotások. Nagy kár.

80%

duckit 2016.02.26. 09:38

Deadpool (Deadpool, 2016)

deadpool-poster04.jpg„Must see” kategória. Egyszerűen szétröhögtem magam rajta. Tipikusan az a film még a vége után is a felidézett marhaságokon nevetsz. Végre egy figura, aki a szuperképességeivel nem a világot akarja megváltani, hanem saját magát szeretné helyrepofozni ahhoz, hogy egykori kedvese lábai között újra boldog legyen. És ezt olyan kellően bunkó és köcsög módon teszi, hogy élvezet nézni. Ilyen beszólásokat régen hallottam. Önirónia mesterfokon. A film elejétől a végéig szórakoztató, látványos, kellően véres és vicces. A poénok a legjobbkor ütnek. Talán azoknak is bejön a film, akik nem képregény figurákon nevelkedtek, mivel a kifigurázások nagy része a korábbi Marvel hősöket érinti. Ryan Reynolds sziporkázik, iszonyú hülye végig, de a kocsmáros haverja szintén állat. Hugh Jackmanes poén a végén zseniális. A filmet nem szabad otthagyni egyből stáblista megjelenésével, mert további jelenetek vannak. Amúgy most az egyszer sajnáltam, hogy csak 1.5 órás, néztem volna tovább.

80%

 

duckit 2016.02.22. 09:47

A szoba (Room, 2015)

room_poster.jpgSajnos a való világban elég aberrált állat van ahhoz, hogy megfelelő alapot biztosítsanak egy könyv megírásához, vagy akár egy film elkészítéséhez. Nem kell saját kútfőből táplálkozni ahhoz, hogy kitaláljunk rémeket, amikor amúgy is simán körülvesznek minket. Így történt ez Emma Donoghue A szoba című könyv megírása esetében is, hiszen nem is olyan régen az osztrák Josef Fritzl nevű pasitól volt hangos az egész ország (20 évig tartotta fogva és erőszakolta lányát, aki később teherbe is esett), és megfelelő alapot szolgáltatott ahhoz, hogy elkészüljön a regény és az ebből adaptált film.

Joy (Brie Larson) elrablása után már 7 éve szenved kisfiával, Jackkel (Jacob Trembley) egy tíz négyzetméteres fészerbe bezárva. Édesanyja Jacket ötödik születésnapja után próbálja felvilágosítani, hogy ez a világ, amiben eddig éltek, nem a valóság. Ez csak egy szoba, ahol a Vén Patás (Sean Bridgers) fogva tartja őket. Az igazi dolgok a falakon kívül történnek, ahol várja őket a nagymama és nagypapa. Azok az emberek, akiket eddig a tévében látott, mind igaziak és nem pedig csak kiszínezett lapos emberek. Nem maradhatnak tovább ebben a szobában, segítenie kell Jacknek a szökésben……

room01.jpgIsmét sikerült egy nagyon szomorú filmmel indítani a hetemet. Úgy látszik, jól esik továbbra is szenvedtetnem magam, mivel a filmet könnyes szemmel fészkelődtem végig. Nem volt jó nézni, de nem azért, mert a film rossz lett volna, hanem rettentően sajnáltam az egész szituációt. Sajnos a regény kimaradt eddigi életemből, de amint lehetőségem adódik rá, mindenképpen pótolom, mivel más személy véleményét meghallgatva, aki olvasta, rengeteg apróság kimaradt még a filmből, ami közelebb visz minket az anya és a gyerek megpróbáltatásaihoz és viselkedésének megértéséhez a külvilágban. Így, hogy az első pillanattól kezdve tudtam, hogy miről fog szólni az egész, különösen rossz érzés volt bennem. Nehéz lesz spoilermentesen írnom, de megpróbálom.

room.jpgA film olyan, mintha félbe vágták volna. Az első rész maga a börtönlét, a szoba bemutatása, míg a folytatásban a szökés utáni beilleszkedést mutatja be. Izgalmas, feszült részek, különösen a kiszabadulás megszervezése és végrehajtása, majd később pedig az erkölcsi, lelki kérdések, melyek a szabadban feldolgozásra várnak. Annak nagyon örültem, hogy az egész film nem csak abban a lyukban játszódik, és nem mennek bele abba, hogy az egész film a menekülés megszervezéséről szólt volna. Szerintem ez így volt tökéletes. Sőt, az az igazi kemény dolog, amikor szegényeknek a „Hogyan tovább?” kérdésén kell gondolkodniuk.

room07.jpgA kissrác narrációjával indul a film és gyakorlatilag mindent a saját szemszögéből látunk és élünk át. Ő meséli el a történetet. Amikor meghalljuk és meglátjuk Jacket, és nem születtünk érzéketlennek, szinte azonnal könnybe lábad a szemünk, annyira édes kis teremtés. Az édesanyja egy olyan világot teremt meg neki, amelyet egy tizenkét négyzetméteres szoba adhat. Mesél neki, tanítja, sütnek-főznek, játszanak, amivel csak tudnak. Jack világa maga a szoba, rajta kívül minden csak fikció. Tudatosítja magában, mi az igazi és mi nem. Számára van a szoba, meg a világűr, meg az összes tv-bolygó, utána a mennyország. A növény igazi, de a fák nem, a pók is igazi és egyszer a szúnyog is az volt, ami kiszívta a vérét, de a mókusok és a kutyák csak a tévében vannak. Akinek nincs gyereke, az el sem tudja képzelni, mennyire borzasztó hallgatni ezt az egész abszurd képtelenséget. Összeszorul az ember szíve minden egyes jeleneten. Mikor megjelenik a Vén Patás, ahogy az emberrablót nevezik és követeli az anyjától, ami jár neki, hányingerünk támad.

room08.jpgAz anyja tudja, hogy a szoba egyre szűkebb lesz kettőjük számára, ezért kénytelen beavatni a fiút, hogy amiről eddig tudott, az csak egy mese volt, amit ő talált ki neki, és ami kint van a falakon kívül az az igazi. Menniük kell, nem maradhatnak tovább. A tér beszűkül, mikor Jake tudata beindul és elkezd gondolkodni. Kérdéseire a válaszok érthetetlenek, mivel ebben a környezetben nőtt fel. Mindent tagad és hazug mesének hisz, hiszen ki fogná fel egyből, hogy az eddig kis felépített élete csak egy jól felépített álomvilág? De mégis be kell látnia, hogy a felszínre vezető út csak az ő segítségével történhet, és amikor meglátja először a kék eget, azt hiszem mindenkinek csordultig telítődik a szeme.

room02.jpgA film másik fele, már a rehabilitáció időszakát mutatja, a feldolgozás és az elfogadás részét mindkét fél részéről. A gyereknek meg kell értenie, hogy az emberek mégsem laposak és nem színezettek és hogy nem minden falevél zöld. Nem suttogásból áll a beszéd, vannak lépcsők, játékok és hogy van nagypapa, nagymama, és a világ tele van baktériummal, amit a szervezete még nem ismer. Jack is csak ugyanolyan kisfiú, mint a többiek, semmivel sem különb. Joy számára azonban a visszailleszkedés még nehezebb, hiszen 7 év ment el fiatalságából. Idegileg kikészült, nehezen dolgozza fel a dobozba zárt múltat. Ügyvédek, jogászok, a média emberei követik, és teszik fel a hülyébbnél hülyébb kérdéseiket. „Nem érzi magát önzőnek, hogy nem tette ki fiát egy kórház elé?” Hozzáteszem, hogy a filmben szó sem esett pl. egy korábbi szülésről! A második szakasz kicsit lassabb, több olyan kép is van, mikor szereplőink csak némán merengve ülnek egymással szemben. Érdekes elgondolkodtató részek. Itt jön ki igazán a film második felében az anya és a fiú közötti kötődés mennyire nagy, és mégis mennyire ingatag.

room05.jpgA két szereplő zseniális. Az alig 9 éves Jacob Trembley minden egyes jelenetét ámulattal néztem. Hosszú haja kezdetben megtévesztően kislányos külsőt kölcsönzött neki, de idővel megszokható. Szerethető, édes kisfiú, akinek még a hangja oly kedves. Brie Larsont (Átmeneti állomás) alakítása is magával ragadó, meg is kapta érte a legjobb női szereplőért járó BAFTA díjat, ami ugye a legjobb barométer az Oscar-díjakhoz. Joan Allen bármennyire is kedves a nagymama szerepére, nekem sajnos nem szimpatikus sosem. William H. Macy sajnos nem sokat szerepelt.

room03.jpgLenny Abrahamson (Frank) rendező nem csak egy feszült drámát készített, hanem egy elgondolkodtató művet, aminek nézése közben végig egyben van a gyomrunk. Nagyon jó megoldás gyerek szemszögéből bemutatni ez az egész rémálmot, így szinte beleéli magát akaratán kívül az ember. Emma Donoghue Írónő saját maga írta a forgatókönyvet a filmhez. Persze rengeteg dolog kimaradt a könyvből, de hát így is közel két órás. Azt nem mondom, hogy világmegváltó a rendezése (Pedig szintén aranyszoborra van jelölve), operatőri munka vagy a zenéje, de a történet mellett számomra most minden eltörpült. Remek szívszorító film anya-gyerek kapcsolatból, amit sajnos egy szomorú történeten keresztül mutatnak meg, és ebben az esetben még el sem mondható, hogy ez csak egy film, mert bizony a valóságban sokkal durvább volt.

Könnycsatornabomba filmek kedvelőinek ajánlom, mert ehhez a filmhez a 100-as zsepi kevés lesz. Szívszorító dráma thriller.

 80 %

 

 

 

creed-poster01.jpgTátom a szám, mint paraszt a lukas almára. Csak jönnek a jobbnál jobb filmek (The Revenant, az Aljas Nyolcas, Carol) és kapkodom a fejem. Igen erős a felhozatal év végére, hogy mindent betudjanak passzírozni az Oscar gálára. Apollo Creed nevére ugye sokan emlékeznek? Tuti, hogy nem. Talán, ha azt említem meg, hogy Rocky az első filmben tőle kap ki a film végén, így már sok embernek beugrik. Vagy továbbra sem. A lényeg, hogy én tudom, hogy ki ő. Stallone visszatért immár a hetedik résszel, amit igazán nem is neveznék már Rockynak.

1998-ban a tizenéves Johnson Adonis (Michael B. Jordan) éppen egy javítóintézeti magánzárkájában ücsörög folyamatos agresszív viselkedése miatt, amikor egy napon édesanyja felkeresi őt és elmondja az igazat édesapjáról. Felvilágosítja, hogy az apja a híres világbajnok bokszoló Apollo Creed, aki még a születése előtt meghalt. Anyukája magával viszi és a pazar hagyatékból szépen felneveli a srácot. Anyai intelmek ellenére azonban Adonis nem bír nyugodni, az ereiben az apja vére csörgedezik, ezért titokban átjár Mexikóba bokszolni. Mivel profi bokszoló szeretne lenni, neves munkahelyén éppen az előléptetése előtt felmond. Elutazik Philadelphiába felkeresni apja legyőzőjét, Rocky Balboát (Sylvester Stallone), hogy segítse őt profi bokszolói karrierje elindításában…

creedset0008-1024x860.jpgIsmét egy boksz film, mely igazából ismét nem nyújt semmivel sem többet a hasonló témájú filmeknél, de mégis ég és föld a különbség. Legalább is számomra. Rocky egy fogalom, annak ellenére, hogy ez a film már a Creed címmel inkább már egy új franchise kezdetét célozza meg. Egy új generációról készített, újból felépített „Rockysztori”, mint amit manapság a Star Warsnál tapasztalhattunk. Régi szereplők felváltása újakra mai köntösbe bújtatva, kicsit felpörgetve, kiszínezve, de mégis a légkörét megtartva. Engem a mai napig mindig kiráz a hideg, ha meghallom a zenéjét, vagy amikor az első részből a jeleneteket meglátom. Rocky egy szimbólum a ring világában, akinek szép „temetés” jár. Ez a film megteszi a ravatalozást és egy új vonal kezdetét irányozza be.

creed06.jpgAnnyira egyszerű a sztori, hogy kár igazából róla sok mindent írnom, szinte az első rész újrajátszása, vagy ahogy az idegen nyelvű villogásommal élve közzétehetném: rebootolása. Szinte. Ami azért lehet baj, mert semmi újat nem hoz, de nekem inkább örömöt okoz, mert az első rész legalább még a szívemhez közel is áll. Van egy fiatal srác, aki profi bokszoló szeretne lenni. Céljai eléréséhez azonban a legtökéletesebb edző szükséges. Ki lehetne ebben a legjobb, mint a porosodó Rocky Balboa. Felkeresi ezért őt a saját bárjában, hogy vállalja el és készítse fel a profi boksz világára. Persze nem megy ez már oly könnyedén, hiszen az öregedő főhősünknek már bizony a temetőbe is nehéz kijárnia meglátogatni elhunyt feleségét, Adriennt, nemhogy edzéseket vezényelni ifjú titánunknak.

creed.jpgStallone szétbotoxolt arcával, karikás szemeivel, festett hajával olyan, mint egy karikatúra, nem tudok mást írni róla, szörnyen néz ki. Talán az Olasz Csődör dünnyögő hangja, ami egykoron emlékeztet önmagára. A nem annyira jó látvány mellett azonban az emberi oldala mindent megszépít. A szövege, a naiv tekintete a technika vívmányaira igazán könnyfacsaró és megmosolyogtató (Felhő ugyebár). Már másképpen áll a dolgokhoz, és ez egyáltalán nem titok. Az edzéseket már szinte nem tudja egymaga levezényelni, hátsó sorból mondja az instrukciókat. Mindenben egy kicsit direkt háttérbe vonul és előtérbe kerülnek az új dolgok, persze összekeverve a régiekkel.

creed05.jpgA korábbi sok részt megélt edzőterem fényesre van suvickolva és nem kicsi ráncfelvarráson ment keresztül, már nem az a terem, ahol végignéztük Rocky felkészülését. Az edzések viszont a régiek, amit a mai fiatalok csak most látnak először, az már nekünk „öregeknek” rutinból megy. A klasszikus iskola edzései, ugráló kötelezés, futás az utcán és a régi nagy titkos fegyver a gonosz ellen, csirkefogás az ólban. Amúgy nem tudom, hogy ez miért olyan nehéz tevékenység, de biztos így van, na persze nem is én akarok profi bokszoló lenni. Látszik Stallonén, hogy újra élvezi az egészet, az öröm az arcára van írva, hogy ismét Rocky lehetett, ami megteremtette számára a hírnevet és ez átjön az egész a képernyőnkre.

creed04.jpgHajtja őt a vágy, hogy küzdjön valamiért és valakiért, hiszen szinte mindenkijét elvesztette már, feleségét, barátait és a fiával is ritkán találkozik. Jókor jön a lehetőség, hogy megmutassa ismét azt, amiért egész életében küzdött. Persze, van még egy dolog, amit most nem írok le, bár az is kitalálható. 1 óra 20 percnél folytak ki az első könnycseppek, aki látta a filmet, az tudja miről beszélek, és az tudja ezt átérezni, akivel történt már hasonló a családban. Mindkettőjüknek megkezdődött a harc, az öreg viszont látott már ilyen harcot és általában nem a küzdők nyerik meg. Itt volt először olyan érzésem, hogy ezt a filmet megnéztem volna bokszmeccsek nélkül is. Na, eleget írtam már Rockyról, pedig ez a film immár Creedről szólna, de róla meg inkább nem írok, mert az meg a filmben van! Az meg már az élmény elvételére menne.

A filmben 1 órát kell várni az első komolyabb meccsre, kíváncsi voltam a bokszjelenetekre, de semmi okom nincs panaszkodni, a látvány a ringben pazar és izgalmas. A felerősített kesztyűcsapás hangok ismét a régiek, de talán még így élvezetesebb is, mint csak a susogást hallgatni (mint pl. a Mélyütésben). Az első öröm visszaadása olyan jó érzéssel tölti meg az embert, mintha maga is a ring körül szurkolt volna. Azért ilyenkor lehet, majd a profi szakértők nem értenek egyet, de én, mint mezei néző előredőlve izgultam.

creed03.jpgMichael B. Jordan (Fantasztikus négyes) remekelt a filmben, mindent megtett azért, hogy esetleg egy picit is háttérbe szorítsa Stallonét, de nem ment neki. Lehetetlen. Nagyon jó, de ez Sly filmje még mindig, annak ellenére, hogy más a címe. Jelölik is 2016-ban Golden Globe díjra, mint a legjobb férfi szereplő. Bármennyire is a külső már nem a régi, az egész pasi mosolyogtató és emberi. Olyan egyszerűnek tűnik az egész, de mégis nehéz az egész, lehet, hogy elszállt felette az idő. Kívánom, hogy játsszon még sok jó filmben, mert szeretem nézni. Tessa Thompson (Selma) játszotta Creed barátnőjét, érdekes volt, nem tudom igazából hova tenni. Róla is szólt a film, de mégsem az igazi. Nem tudom.

creed02.jpgRyan Coogler (A megálló) a rendezője és forgatókönyvírója egyben ennek a filmnek. Az eddiginél is nagyobb szobrot állított fel Rocky emlékére. Visszatért a gyökerekhez, hogy a mai popkorngeneráció is megismerje az alapokat, melyek egy legenda megszületéséhez kellettek. Semmi extra nincs hozzátéve az eredeti sztorihoz, amelyek szereplői csak a bőrük színében különböztek. Ha most ez valakinek kevés, az-az ő baja, legfeljebb kihagy egy jó filmet. A rendezésre, a fényképezése és a zenéjére nem mondható semmi rossz. Bár az utóbbi néha túlzottam monumentálisnak akart tűnni. Az egyik soundtrack nagyon bejött nekem, igaz nem hallhatjuk sokáig. Szeretem alapvetően a sportfilmeket, különösen azokat,amelyek egy kicsit túlmutatnak önmagukon. Az egész film nagyon közel állt hozzám ezért végtelen szeretettel meséltem róla. És nem szégyellem, hogy a végén patakokban folyt a könnyem.

Mindenképpen ajánlom megnézésre, és nem csak a hű rajongóknak. A film kétharmadát nem a boksz teszi ki, szóval, aki csak az miatt szeretne beülni, hogy egy bunyós filmet nézzen, nem ez a film lesz a nyerő.

80%

 

 

sicario-poster02.jpgDenis Willeneuve (Fogságban, Felperzselt föld) rendező új filmjének kezdő jelenete után a bűz szinte árad a vászonról. Lecsupaszított filmet készített az amerikai határvidékről, ahol nincs mellébeszélés, nincsenek hősök, csak a natúr valóság, amitől az embernek még a gyomra is kifordul.

Ez az a film ahol nem tudsz a jó oldalra állni, mert magad sem tudod, ki tartozik oda. A mocsoktól mindenki beszennyeződik egy idő után és a túléléshez nem szabad mássá válnod, ha szeretnéd a fejedet is másnap a nyakadon tudni. Ha nem állsz be a sorba, kiesel és felfalnak, de előtte kicsit megcsonkítanak. Itt mindenki előbb lő, mint kérdez, ez az igazi vadnyugat, ahol még Bronson is abbahagyná a szájharmonikázást.

Nem hibátlan film (miért is lenne az), de az év egyik meghatározó alkotása. A kezdő brutál képsorok után lassan pörög, legyen időnk a látottakat emészteni, persze mikor beindul, akkor rendesen fejbe vág. A végkifejlet felejthetetlen, szerintem sokaknak betesz majd. A zenéje brutális, a mélynyomó dobhártyaszaggató. A szereposztás pazar. Emily Blunttól (A holnap határa) hiába várjuk az átalakulást, a kitörésre váró állatot, a végére egy összetört kislány, egy megfáradt ember lesz csak. Benicio Del Toro (Traffic) és Josh Brolin (Nem vénnek való vidék) két órára beszippant szépen minket a mexikói Drogkartellek világába, ahol a törvény bizony nem paragrafusokból áll. Aki a bemutató alapján végtelen mennyiségű akcióorgiára vágyik bizony csalódni fog, ez nem az a film, de nem is baj. Egy-két marhaságtól eltekintve emlékezetes „szórakozás”.

80%