duckit 2012.12.30. 19:13

Dredd (Dredd,2012)

Dredd poster2.jpgSzerintem Stallone filmográfiájában kevés rosszabb film van, mint a főszereplésével készült Dredd bíró. (na jó, az Állj, vagy lő a mamám! azért nem semmi) Ezért is volt meglepő számomra, hogy a nem is annyira poros polcról elővették és leforgatták ismét az egészet. Nem tudom, hogy ki látott még benne akkora fantáziát, hogy a közel 30 éves képregényhőst újra elénk zúdítsa, de az biztos, hogy jól tette.  Egyáltalán nem bántam meg, hogy a Reszkessetek betörök egymilliomodik ismétlése helyett (amúgy is kihagytam volna) karácsonyi filmnek választottam. Hát elég perverz ötlet volt.

A jövő Amerikája sugárzástól szennyezett földrész, egy nagy romhalmaz Bostontól Washingtonig. A földből égig érő óriási Megavárosok tornyosulnak ki. A bandák uralta feldúlt utcákon a helyi zsaruk által csak „Bírók”-nak nevezett speciális egységek próbálják a káoszt megfékezni. A bírók egy személyben a rendőrök, ügyészek, ítélethozók és szükség esetén a végrehajtók is. Dredd (Karl Urban) a bírók legnagyobbika, aki először lő és csak utána kérdez. Mikor az egyik 200 emeletes Mega plázában három megnyúzott embert kidobnak a 100-ról, Dredd a rábízott vizsgára váró újonc Andersonnal (Olivia Thirlby) a helyszínre érkezik. A gyilkosságokat a prostituáltból drogbáróvá felemelkedett hírhedt Ma-Ma (Lena Headey) és könyörtelen bandája követte el, aki viszont hermetikusan lezárja az egész építményt és vérdíjat tűz ki Dreddék fejére….

Dredd 6.jpg

Hát tényleg nem egy „X-mas” film volt. Megahentelés megafokon. Nagyjából tisztában vagyok vele, hogy ez most szenteste mennyire volt aberrált dolog részemről, de az biztos, hogy jót tett a lelkemnek, mert egy pillanatig nem kellett gondolnom az egyedüllétre, annyira kikapcsolt. Bizony régen láttam ennyire kegyetlenül véres filmet.

Dredd 5.jpgSok mindent nem szeretnék írni, mert igazán nincs mit róla. A film címén kívül köze sincs a Stallone-s változathoz, az egy gyerekfilm ehhez képest. Erre simán ki lehetne tenni a tv mind a négy sarkába a 18-as piros karikát, annyira brutális. A történeten egy percet sem kell gondolkodnunk annyira szögegyszerű, de miért is kéne mindig? Tökéletes akció-sci-fi annak, aki szereti ezt a műfajt. Hozzáteszem, nem olvastam egyetlen egy Dredd képregényt sem, de simán elhiszem, hogy ez a film inkább közelebb áll hozzá, mint a korábban készült verzió.

Dredd 10.jpgA film az első képkockától belekezd. Brutális, amit a későbbiekben csak tovább fokoznak. Ritkán láttam ennyi ártatlan embert lemészárolni egy filmben. Ebben viszont minden megmutatnak és elég gusztustalan módon. Van a filmben egy jelenet, mikor három gépfegyvernek látszó valamivel szétlőnek egy egész szintet. Na, akkor mondtam magamban, hogy egy állat, aki ezt kitalálta. Amúgy az egész film egy épületben játszódik, ami leszűkíti a környezet változatosságának lehetőségeit, de mégsem éreztem a külső terek hiányát, mert a folyosókat, a zárt helyszíneket igazán remekül építették fel egy jó kis romboláshoz.  

Dredd 1.jpgA filmben érdekes hangulatfokozó lassításokat tettek, melyek már-már groteszkül élénken színesek, igazán rajzfilmszerű betéteket teremtve. A kegyetlenséget ezzel a technikával sikerült még látványosabbá tenni. A film elektronikus zenéjéről is csak jót tudok mondani, bár nem vagyok nagy rajongója eme stílusnak, de itt eltalálták nagyon, elegendő adrenalint tudnak pumpálni vele. Érdekes gyermeki rajongással néztem a fegyvereket, különösen Dredd bátyónk helyes kis pisztolyát, melyet hangbemondással kellett működtetni. Mindenre jó volt, akár gáz vagy villanógránátot kellett kilőni, vagy csak sima tűzgolyót küldeni az ellenségre.  

Dredd 3.jpgFőszereplőinkről Karl Urbanról (Star Trek) sem lehet sok mindent elmondani, hiszen csak a szája és az ajka látszik ki a maszk alól. Viszont annyit mindenképpen érdemes megemlítenem, hogy tényleg örülök annak, hogy feliratosan néztem. A pali hangja állat. Klassz, ahogyan a tőmondatait elmormolja, bár ez az Oscar alakításhoz asszem még kevés lesz, de Dreddnek kiváló volt. Olivia Thirlby (Juno) a végére egészen felpörgött, addig csak a folyamatosan nyitott szájára figyeltem fel. Amúgy a partnere egészen kellemesen szólogatott be neki, ami némi mosolyt is csalt az arcomra.  Lena Headey (300) arcát elég gonosszá maszkírozták ahhoz, hogy annak is tűnjön, de nekem ezek a női bandavezetők sosem fognak bejönni. Bár azt mondják, ők még kegyetlenebbek, mint a férfiak. Na, hát ebben a filmben is megkapjuk ezt, de akkor is…

Dredd 9.jpgPete Travis (Nyolc tanú) közepesen sikerült filmjei után készített egy egészen - a maga nemében - kiváló filmet. Elejétől a végéig odateszi magát, egy percre sem áll le. Lehet, hogy a túlzott erőszakosság felróható a számlájára, de szerintem pont emiatt nem felejthető. Most ezért meg lehet kövezni, de a brutalitás nélkül semmitmondó átlagos akciófilm lenne. Remélem újabb alapokat nem szolgáltat valami tengerentúli nagy marhának egy iskolai mészárláshoz. Annak ellenére, hogy ellentétes nemű partnerek vannak a filmben, romantikus szál nincs. A látványvilág remek.  Az egész film szép élénk színeket kapott, tényleg rajzfilmszerű az egész. Sajnos nem állt módomban 3D-ben megfigyelni, de azt mondják róla, hogy a technika most végre hozzátesz a filmhez, bár mikor lesz nálunk ez a moziban nem tudom. Szerintem bátran kijelenthetem, hogy egyáltalán nem nőknek készült a film.  

Hardcore akciófilm rajongóknak kötelező. Más meg ne nézze meg, mert elmegy a maradék életkedve is a filmezéstől.

70%

Lawless poszter.jpgJohn Hillcoat és Nick Cave szerzőpáros már akkor belopta magát a szívembe, mikor az Ajánlat című munkájuk után jóleső érzéssel nyugtáztam magamban, hogy bizony még a XXI. században is lehet igazán ütős westernfilmet készíteni. Ez a harmadik közös filmjük és nem titkolom, vártam már nagyon. Mivel erről a filmről számtalan remek kritika napvilágot látott, ezért csak néhány saját gondolattal próbálom az érdeklődést felcsigázni. Megérdemli a film, hogy egy kicsit én is dicsérjem. 

1930-as évek elején, a nagy gazdasági világválság idején Chicagótól nem messze, Franklin megyében éltek a „halhatatlanságuktól” elhíresült Boundurant testvérek. Forrest (Tom Hardy), Jack (Shia LaBeouf) és Howard (Jason Clarke) az tette, mint mindenki más abban az időben. Benzinkútnak és hotelnek álcázott illegális szeszfőzdét üzemeltettek meglehetősen sikeres vállalkozás formájában. A helyi Sheriff és emberei szemet hunytak efelett, hiszen mindenki megkapta a maga nyereségét ebből a gyümölcsöző tevékenységből. A mutatvány egészen addig jól működött, míg egy Chicagóból átvezényelt korrupt rendőr, Charlie Rakes (Guy Pearce) kellőképpen nagy részesedést szeretett volna lenyúlni a fivérek által remekekül felépített jövedelemforrásból….

Lawless 11.jpgDe jól esett ez a lelkemnek! Nem hiába vártam, hiszen nem csalódtam benne. Mondjuk nem ért fel az előző munkájukkal, de még így is szépen hozta az átlag feletti szintet. A film megtörtént eseményeken alapul, egy 1930-as évekbeli amerikai legendás családról szól, akik szépen meggazdagodtak a világválság idején. A Bondurantok „halhatatlanok”, ahogyan a legenda emlegette őket, térségük kicsit sem egyszerű jelenségei voltak. Az tették, amihez a legjobban értettek: szeszt főztek, ahogyan akkor nevezték holdfény whiskeyt. Ebből a tevékenységükből kapunk egy kis ízelítőt, amit a készítők összegyúrtak gengszter és westernfilm egyvelegeként. Illegális lepárlókról nem sokat tudtam eddig sem és ez a film sem kifejezettem dokumentumfilmnek készült, de legalább kicsit felnyitották a szemem, hogyan is működhetett anno, mikor alkoholt csak fű alatt lehetett kapni. Kemény NAV mentes világ volt.

Lawless 02.jpgA film meglehetősen kiszámítható, csendesen folydogáló, szépen egyenletesen felépített, szinte ki lehetett találni, mi következik a későbbiekben. Ez a lineárisan felépített cselekményszál egyáltalán nem zavart, hiszen a film a hangulatán keresztül teljesen magába szippantott. Ez a feszült hangulat szinte végig tapintható és csak egy-két jelenetig enyhül. A törvénnyel és az erkölccsel való szembenállás a film szinte minden egyes képkockáján jelen van. A keménység egész idő alatt dominál. Meglehetősen brutálisra sikeredett, amit azért a rendezőtől el is vártunk. Úgy éreztem, hogy egy bizonyos fokú kettősség jellemző a filmre. Vagy komolyan veszed vagy csak mosolyogsz rajta. Az egész film feszült, mégis van egy kis giccsesség benne. Nem tudom másképpen fogalmazva leírni.

Lawless 12.jpgMind a főszereplők, mind a mellékszereplők érdekes figurák. Forrest hallgatag ember, aki a nagypapás kardigánjában iszogat esténként moteljuk verandáján – persze a saját kotyvasztott whiskeyből. Ritkán szólal meg, de akkor is csak dünnyög vagy morog valamit az orra alatt. Ha felidegesítik, akkor viszont üt egy akkor torkost, hogy nincs, aki felállna utána. Kicsit misztikus figurára sikeredet. Ő az, aki leginkább elhiszi a családból, hogy nem eshet bántódásuk. A legidősebb testvér Howard az őrült külsejével egyáltalán nem vezet félre, mert hozza magával az örült belsőt is. Olyan, mint egy ítélet végrehajtó, egy dühöngő bika, aki csak Forrest parancsára vár. Jack, a legfiatalabb fivér és egyben a legtenyérbemászóbb, Szeretne kitűnni a két báty árnyékából és meg is tesz minden azért, hogy felnézzenek rá. Igaz ezt, nem a várt eredménnyel éri el.  Ő kuszálja össze megfelelően az eseményeket, hogy még véletlenül se jöjjenek ki jól belőle. Ábrándokat kerget, hogy egyszer ő is olyan legenda lesz, mint a híres városi gengszter, Floyd Banner (Gary Oldman), akinek ténykedését simán néztem volna még több jelenetben. Kár, hogy kevesebbet szerepelt, mint mondjuk az a nyomorult városi zsaru, Charlie Rakes. Ő olyan volt, mintha képregényből lépett volna ki. Visszataszító külsejénél csak a ripacs viselkedése volt gusztustalanabb.

Lawless 05.jpgTermészetesen nők nélkül nem élet az erdőszéli élet. Maggie (Jessica Chastain) Chicagóból érkezett, ahol korábban táncoslányként tevékenykedett egy éjszakai bárban. Amikor állásra jelentkezik, még nem is sejti, hogy nem csak a hotel kocsmájában kap pultos szerepet, hanem Forrest néhanapján meglágyult szívében is. Mondjuk nem értettem, vagy csak nem figyeltem, hogy mi ösztönözte arra, hogy elutazzon és munkát vállaljon egy isten háta mögött lévő kocsmában. Bertha (Mia Wasikowska), az amish lány Jack szívét lobbantja lángra, az apjának tiltása ellenére is, hiszen a tiszteletes úr egyáltalán nem nézi jó szemmel a kibontakozó románcot a legkisebb Bounduranttal. A legnagyobb problémák éppen miattuk keletkeznek.

Lawless 03.jpgTom Hardynak (A sötét lovag: Felemelkedés) erről az egymimikás szerepéről sokáig nem tudtam eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem. Végül is elgondolkodtam, hogy ő mindig így játszik, jól áll neki és tulajdonképpen rá írták ezt a szerepet is. Nagyon jó, nagy tehetség. Shia LaBeouf (Transformers) sosem lesz a szívem csücske. Talán ebben a filmben eddig a legjobb, mikor alapban az idegesítő figurát kellett játszania. Szegény úgy kikapott az film elején, hogy öröm volt nézni. Guy Pearce (Memento) nem fogott meg az elején, azt gondoltam simán túljátssza a rá bízott karakterét. Végül is a végére egész gusztustalan lett és negatív szerepe ellenére megkedveltem hátranyalt hajával együtt. Jason Clarke (Közellenségek) is hozta azt a színvonalat, amit a többiek. Ránézésre olyan, mint a fiatalkori Jack Nicholson. A lányok szintén jók. Mia Wasikowskaról (Jane Eyre) továbbra is az a véleményem, hogy bizony szép jövő előtt áll.

Lawless 09.jpgJohn Hillcoat (Az ajánlat, Az út) ismét bizonyította azt, hogy filmjei mellett megjegyzés nélkül nem lehet csak úgy elmenni. Kategóriáját tekintve nehezen besorolható filmet készített. Kicsit visszafogottabb, lassabb, mint a korábbi művei, de a keménységéből nem vesztett. A zenészből forgatókönyvíróvá vált Nick Caveről meg az a véleményem, hogy egy zseni. Így egyszerűen. Az biztos, hogy az írásaiból nagyon jó filmeket készített rendező barátja. Külön kiemelném a film fényképezése zseniális. A gyönyör képek kiégetik a szemünket. Szívesen néztem állóképként őket. Mikor Maggie autójával a hóesésben visszafordult a Hotelhez, hozzá a zenével, bámulatos összhangot teremtett. Jól felhangosítottam a lejátszómat! Csodás darab. Persze csak annak tetszik, aki nem a techno mezsgyéjén nevelkedett. Szerintem filmrajongóknak kötelező darab.

A filmet azoknak ajánlom, akik szeretik a különös és utánozhatatlan atmoszférájú filmeket. Akik pedig szerették a rendező korábbi műveit, semmiképpen se hagyják ki, nehéz elmenni mellette. Kipihenve ajánlatos nézni és kizárólag feliratos változatban, mert főszereplőink mormogása élményszámba megy.

80%

Killer Joe poster.jpgGyilkos Józsi odavágott szépen. Régen láttam ennyire morbid művet. A filmek rendszertanába sem igazán sikerül besorolnom. Az biztos, ha lenne olyan kategória, hogy az „elvont népének szeretettel", akkor ez a film is beférne az első tízbe. Az amerikai társadalom újabb aberrált, fényes ékkövével van dolgunk. William Friedkin rendező fesztivál kedvenc filmje kellően elborult és erőszakos ahhoz, hogy ép lelkületűek kihagyják kedvenc időtöltéseik közül, azonban ha valaki ráfanyalodik és szereti a hasonló beteg filmeket, gyorsan álljon neki, mert talál magának benne bőven olyan jelenetet, ami simán boldoggá teszi későbbiekben a napját.

Killer Joe 3.jpgAz anyagilag nem éppen toppon lévő Chris (Emile Hirsch) az apjához fordul segítségért, mivel a helyi maffiánál 25 ezer dolláros tartozással beragadt. Az apának, Anselnak (Thomas Haden Church) kanyi vasa sincs, nemhogy ekkora összeget a fiának bármikor is találomra előteremtsen. Közösen azonban kieszelnek egy tervet Chris anyjának, Ansel ex-feleségének megölésére, hogy megkaparintsák azt a biztosítási pénzt, ami elhalálozása után járna, Chris húgának Dottie-nak. Dottiet (Juno Temple) a tervbe beveszik, mivel sérelmei miatt Ő is szívesen látná anyját a mennyekben. A terv megvalósításához a híres zsarut, Killer Joe-t (Matthew McConaughey) fogadják fel, aki másodállásban profi bérgyilkos. Az egész terv biztosítékaként azonban Joe - pénz híján - Dottiet szeretné zálogként. A terv kész, már csak el kell végezni....

Killer Joe 4.jpgPont így kell végezni egy filmmel, még véletlenül se gondold azt, hogy megértettél volna belőle valamit. Illetve mindenki érti, hogy milyen társadalmi problémákat érint (csalás, gyűlölet, családon belüli erőszak, gyilkosság stb.) és a végét is meglehet magyarázni, hogy na, akkor most ez a vége, de tök fölösleges ezen gondolkodni. Ez így volt jó, ahogy befejezték. Lehet valakinek ez kevés, de ha őszinték leszünk magunkhoz, azért vártuk már, hogy végre vége legyen, bőven elég volt az eszement agymenésből. Különben is az egész filmet igazából csak az utolsó 20 percért érdemes végignéznünk, esetleg egyeseknek szenvedniük.

Killer Joe 6.jpgChris, Joe, Ansel, Dottie,Sharla öt elcseszett személy, igencsak finoman fogalmazott elcsúszott élettel. Mindenkinek megvan a problémája, saját szétbarmolt élete, amit többnyire maguknak köszönhetnek. Chris egy szerencsejátékos lúzer, aki inkább költi a pénzét lovira, mint saját magára, miközben úgy gondolja, hogy szent küldetése húga életét rendes mederbe terelni. Dottie, a szűzlány éppen szeretne megértést találni szobája falán kívül is egy tisztességes vőlegény személyében, ezért az első adandó alkalommal megfelel saját felállított elvárásainak. Joe, a korrupt rendőrök legszebb példányát hivatott életre kelteni. Nála perverzebb zsarut még nem igazán hordott hátán a föld, különösen akkor, ha az esti vacsorára rántott csirkecombot szolgálnak fel. (aki látta a filmet tudja, mire gondolok) Megnyerő modorával és külsejével azonnal a szívünkbe zárja magát, pedig akkor még nem is tudjuk, hogy keblünkre öleltük az ördög bérgyilkosát. Ansel, az igazi családfenntartó, békefenntartó apa, akinek életében 1000 dollár még nem volt a kezében, nem éppen az ideális férfit testesíti meg, azonban tőmondataival megfelelően oldja a majdnem unalomba fulladó filmet. Kedvesével, Sharlaval - akinek szájából jobban ömlik a káromkodás, mint a whisky olvadt jégkockával -, tökéletesen kiegészítik egymást.

Killer Joe 1.jpgEz a szép társaság egy megfelelő egyveleget alkot ahhoz, hogy kellő undorral gondoljunk az egész film alatt rájuk. Ennyi negatív figurát összehozni egy filmben ritka alkalom. Szinte mindenkinek van konfliktusa a másikkal, mindenkinek van egy – két keresetlen szava a másikhoz. Több-kevesebb sikerrel élvezhető párbeszédekkel édesítik számunkra az amúgy sem extra gyorsan pergő filmet. Kiemelném József barátunk és Dottie között lezajló beszélgetéseket, melyek igazi ínyencségek voltak a füleimnek, hiszen annyira eltérőek voltak a manapság hallható forgatókönyvben elhangzó szövegektől. A lány őszinte válaszai élményszámba mentek számomra és mosolyt csaltak az arcomra.

Killer Joe 5.jpgA film elején extrán meglepődünk Gina Gershon elénk tárulkozó meztelen alsótesti látványán, amiből a későbbiekben sem vesznek vissza. A hölgyek naturális ábrázolását totál természetesen tálalják a filmben mindenféle tabu és borotva nélkül. Back to the Future! Kivételesen nem önös érdekből használják ezeket a képeket. Nem éreztem azt, hogy csakis azért vannak pucéran a szereplők, hogy minél több férfi üljön le elé. Amúgy is az egész film az erősebb nemnek készült. Korábban felvezettem már, hogy a film vége igazán meglepő, de egyáltalán nem mulatságos. Extra kemény durvulás, de még a tűréshatáron belül (azt hiszem), ami azért nem süllyed le mondjuk a Red, White & Blue c. film szintjéig. Valakinek biztos emlékezetes marad. Én még ma is emlékeztem világosan a konzervdobozra.

Megjegyzem még, hogy a helyszín kiválasztása zseniális. A texasi lakókocsipark tökéletesen ideális egy gyilkosság megtervezéséhez. Mindenhol kosz és nyomor. Háttérben villámlás, mennydörgés, állandó kutyaugatás. Klassz képek, remek jövő.

Killer Joe 2.jpgA szereplők fenomenálisak. Mást nem tudok mondani. Matthew McConaugheyt mindig is szerettem, mondjuk nem kifejezettem a Bolondok aranya című filmjéért. Volt ebben a filmjében egy pillanat, amikor azt mondtam rá, tisztán hasonlít Christian Bale-re. Amit így elsőre nehéz elképzelni, de tényleg. Gusztustalanul hozza a rá osztott Józsi szerepét. Thomas Haden Church (Pókember 3) annyira jól játssza az egyszerű tuskót, hogy tényleg sajnálatra méltó lesz a film végére és azt mondjuk rá, hogy ez az igazi balek (finoman fogalmazva). Juno Temple (A sötét lovag: Felemelkedés) remek színésznő, ebben a filmben is jól adja át a hányatott sorsú szűzlány szerepét. Gina Gershon (Fülledtség) egykoron szebb napokat látott színésznő igazán jól hozza szerepe kedvéért a bűn ronda ellenszenves hölgyeményt. (Sminkszoba biztos egyéne.) Emile Hirscht az Út a vadonba c. film óta szeretem. Talán az ötös közül ő itt a leggyengébb láncszem, de még így is elfogadható. Szegénynek nem jutott hálás szerep, többször is rommá verik.

Killer Joe 7.jpgWilliam Friedkin kiváló rendező közel 77 éves bácsi, amit az elmúlt időszak átlagos filmjeiben mondjuk egyáltalán nem lehetett felfedezni (sokat mondjuk nem forgatott, talán évi egyet). Mindenki az Ördögűző rendezőjeként ismeri és talán még a halála után is így fognak rá emlékezni. Azért éljen még sokáig. A mostani filmjében tényleg megmutatta azt, hogy miért is lehetett egykoron a nagyok között emlegetni. Ebből a filmből kihozta azt a maximumot, amit Tracy Letts saját színdarabjából átírt forgatókönyve megengedett. Engem a film végig lekötött a morbid humorával, keménységével és a színészi teljesítményével. A film képei Friedkin jellemző stílusjegyeit viselik. A zenéje szerintem nem kiemelkedő, de illik az egész alá.

A legnehezebb az, hogy kinek is ajánlhatom. Talán azoknak, akik szeretnének egy átlagosnál eltérőbb film elé ülni. Kellőképpen megrökönyödni és utána elfelejteni az egészet. Vasárnap délutáni közös családi matinénak nem ajánlom, mert az biztos, hogy az asszony otthagy a fenébe a film felénél.

75%

Vitathatatlanul a skandináv krimi szerzők legnépszerűbb alakja a futballistából hivatásos íróvá vált Jo Nesbo.  Kizárt, hogy az ember ne találkozott volna könyveivel valamelyik nevesebb könyvesbolt polcán. Sokan hasonlítják Stieg Larssonhoz a Millenium-trilógia szerzőjéhez, azonban Larsson előtt már jóval 1997-ben kiadta az első könyvét.  Társadalmi problémákat felvonultató fordulatokkal teli, meglehetősen véres, brutális regényeit sokan szeretik olvasni. Sajnos én még nem tartozom a sokadalomhoz, mivel életművei kiestek eddigi vásárlási kedvemből. Hodejegerne c. regényét 2008-ban írta, amiből 2011-ben készítették az alábbi thrillert.

Roger Brown (Aksel Hennie) nappal az ország egyik legnépszerűbb fejvadász cégének dolgozik, éjszaka azonban profi műkincs tolvaj, aki fényűző életvitelét és gyönyörű feleségét Dianat (Synnove Macody Lund) szeretné finanszírozni az ellopott értékekből. Várja az igazi felülmúlhatatlan zsákmányt, ami a tolvajtörvények szerint az ember életében csak egyszer következik be, amivel végre szögre akaszthatja betörőkészletét és helyreállíthatja apadó bankszámláját. Felesége új galériájának megnyitóján összeismerkedik Clas Greve-el (Nikolaj Coster-Waldau), aki csak néhány hónapja költözött át Hollandiából Norvégiába új állás reményében. Beszélgetésükből megtudja, hogy Clas édesanyja lakásában olyan érték lapul, amiről mindig is álmodott. Rogersnek nincs sok ideje gondolkodni a betörésen, de álmában sem gondolta volna, hogy az események megtörténte után ennyire kicsúszik az irányítás a kezéből….

De még mennyire. Nagyszerű volt. Kicsit hihetetlenre sikeredett a vége, de értékéből számomra sokat nem vont le. Végig izgalmas, érdekes, feszült, olykor vicces, brutális és véres. Talán néha túlzottan is, hiszen emberünk, Bruce Willisnek a Nakatomi toronyban elszenvedett sérüléseit duplán átélve teljesít az egész filmben, ami nem kis teljesítmény.

Már a nyitó jelenet megnézés után tudtam, hogy tetszeni fog. Roger a bevezetőben felvázolja betörési technikájának lényegét és felesége melletti kisebbségi komplexusát. Kezdetben egyáltalán nem szimpatizáltam vele, nem egy szerethető figura és nem is mondom, hogy a végére a szívemhez nőtt volna, de az biztos, ahogy haladunk a filmben előre, egyre inkább sajnáljuk személyiségét. Karakterfejlődését a film nagyszerűen adja vissza, a nagystílű, lehengerlő modorú emberből a film végére egy visszafogott emberi roncs lesz, ami mondjuk nem lesz meglepő, hiszen a film felétől olyan tragédiákon megy keresztül, hogy csak kapkodjuk a fejünket.

A kerti wc-s jelenet gusztustalansága, a traktorral való menekülés humorossága, de akár a szakadékba repülés brutalitása, mind emlékezetes pillanat marad. Hála a forgatókönyvíróknak szinte egyetlen unalmas pillanat sincs benne, mindig találunk valami ötletes részt, amire felfigyelünk. Egy-két jelent már a Fargo c. filmet jutatta az eszembe morbidságával. Érdekes, de egy pillanatra sem éreztem, hogy előre tudnám a végét. Vártam, hogy mit hoznak ki belőle. Az egyetlen negatívum is a záró képsorokat illeti csak, amit végül is megpróbáltak megmagyarázni, de számomra nem nagyon sikerült.

A szereplők igazán nagyszerűek. Nem nagyon ismerem a norvég színészeket, de főszereplőt Aksel Henniet kapásból felismertem a Max Manus c. filmből, amiben szintén remekelt. Nincsenek túljátszott, túldrámázott szerepek, mindenki teszi a kötelezőt. Nikolaj Coster-Waldau-t korábban láthattuk már a nemzetközi piacon a Mennyei Királyság c. filmben. A feleséget játszó hölgy Synnove Macody Lund sajnos elég keveset szerepelt, pedig a kezdő képsorok láttán….

Morten Tyldum (Haverok) rendező filmje minden tekintetben megüti a képzeletemben felállított mércét, amit elgondolok egy jó krimi-thriller esetében. Lendületes, friss, okos. Végig érezhető volt a feszültség, bár néhány „humorosabb” résszel (már aki tud röhögni a kutyával történtek után) azért oldják ezt az állapotot. Az akciórészek egészen jóra sikeredtek. A forgatókönyv egy-két esetben egészen hihetetlen eseményeket produkál, de úgy érzem még a túlzás határain belül mozog. (bár ezen is lehetne vitatkozni) A film zenéjére speciel egyáltalán nem emlékszem. Az álomgyár már bejelentette, hogy készül a remake, de ezen egyáltalán már nem is érdemes csodálkozni.

Ajánlom azoknak, akik szeretnének szórakozni egy egészen hatásos, de nem éppen hagyományos krimin. Szinte minden megvan benne, amiért érdemes leülni elé. Sajnálatos, de ebben az estben is, a hazai mozikban majd csak remake formájában találkozhatunk vele. (talán egyszer)

80%

 

Régen szerettem volna már ezen a filmen túllenni, de mindig sajnáltam rá az időt, annyi rosszat olvastam róla. Most, hogy megnéztem, nem is érdemtelenül gondoltam azt, hogy túllenni. Tulajdonképpen nem is akartam írni, de egyáltalán nem esik nehezemre néhány keresetlen szóval illetnem a filmet. Michael Mann lánya Ami Canaan Mann kicsit mellélőt.

Texas egyik kisvárosában játszódó történetben Mike (Sam Worthington) a helyi gyilkossági nyomozó, partnerével, a New Yorkból érkezett Briannel (Jeffrey Dean Morgan) közösen nyomoznak egy szadista gyilkos után, aki áldozatait megcsonkítva a közeli mocsárban rejti el, amit a helyiek csak Gyilkos Mezőnek hívnak. Nyomozásukat nagyban hátráltatja, hogy ezek a gyilkosságok a hatáskörükön kívül esnek, de amikor az általuk pesztrált Anne (Chloe Grace Moretz) is eltűnik, kénytelenek versenyt futni az idővel, hogy elkapják a tettest és megmentsék a lány életét….

Akár mintha csapból folyna a sztori, annak ellenére, hogy megtörtént események szolgáltak a film alapjául. Azt hiszem régen láttam ennél unalmasabb sorozatgyilkosos filmet. Olyan érzésem volt, hogy nem csak én, hanem maguk a detektívek is elalszanak nyomozás közben. Vagy lehet, hogy ezt csak az álmos kisvárosi levegő tettette velük? Sajnos bármennyire is pozitívan álltam hozzá, nem sikerült megszeretnem a filmet. Mivel azonban volt időm megnézni, utólag kár már ezen bánkódnom.

A lassúsággal még nem is lett volna problémám, mert szeretem a döcögős filmeket, de ennél a filmnél a legnagyobb hibának a szétszórtságát rónám fel. Állandóan ugráltak a jelenetek. Felesleges és kidolgozatlan részek. A szereplőkről csepegtettek dolgokat, de ez kevés. A tettesről szinte semmit nem tudunk meg. Motivációját még véletlenül sem fogjuk kitalálni. Jó, lehet mondani rá, hogy most ez nem az a film, de akkor is. Az egész film olyan volt, mint egy lelkisegélyszolgálat, mindenkinek van valami problémája, mindenki meghallgatja a másikat, de még sincs az egésznek semmi mondanivalója. Valahogy nem így képzelnék el egy ilyen klassz helyszínen játszódó krimit. Lehetett volna sokkal keményebb, feszesebb, izgalmasabb, mint láttunk már megannyi filmben, de itt semmi extra, mindenki megy jobbra-balra és alig történik valami.  Szédelegnek a műben, egy két esetben a vége felé látunk talán izgalmasabb jeleneteket, de attól sem kell tartani, hogy kitépjük a karfát. Amúgy számomra a vége sem volt valami nagy durranás, de mivel megtörtént eset, könyveljük el úgy, hogy nem akartak változtatni rajta.

Úgy gondolom ennél a megtörtént esetnél megengedett lett volna egy picivel több fantázia kihasználása, hogy izgalmasabb legyen, mivel a történettel nem is lett volna gond, de ez a túlzott merevség szerintem hátrányt jelentett a filmnek.

Sam Worthington (Avatar) próbált küzdeni szerepével, látszik, hogy szeretne maradandót nyújtani, de tényleg csak a nagy átlagot sikerült ismét hoznia.  Jeffrey Dean Morgan (Watchmen) akiről külsőre Javier Barden jutott az eszembe kicsit jobb, mint a társa, de semmi extra. Jessica Chastain (Az élet fája) szintén sokkal jobb lett volna, ha a készítők karakterét jobban megírják. (vagy be sem teszik) Chloe Grace Moretz (Engedj be!) Tényleg egy nagy tehetség, de ebben a filmben tudását egyáltalán nem kellett kamatoztatnia.

Ami Canaan Mann második rendezése egyáltalán nem hozta azt a színvonalat, ami egy jó krimitől elvárható lett volna. Semmi izgalom, semmi misztikum, semmi olyan, ami megfogott volna a megtekintése közben. A közös nyomozás halvány reményét sem adta meg nekünk nézőknek, hogy együtt törjük a fejünket a gyilkos megtalálásában. (nem mellékesen már csak azért sem, mert 20 perc után megmondtam, ki a tettes) Forgatókönyvírójának hála kapunk egy teljesen összefüggéstelen filmet, ami egy percig sem köt le. Amit lehetett volna dicsérni az a kietlen mocsaras tájnak a felvételei, mert tényleg klassz helyszín egy ilyen filmnek, de csalódást keltően kevésszer mutatják. Talán röviden ennyi.

Ajánlanám azoknak, akik rettentően sok szabadidővel rendelkeznek, vagy esetleg influenzából kifolyólag táppénzes idejük alatt nem tudnak már mit kezdeni magukkal és mindenképpen valamilyen krimit szeretnének megnézni.

55%

 

Antigyerekfilm, új kategória a filmpiacon. Őrültek mindenhol vannak. Korábban írtam már, hogy nem kell azért áteveznünk az óceánon, nem kell átmennünk az országhatáron, hogy ezekről halljunk, hiszen találunk kis hazánkban eleget és még keresni sem kell őket. Azonban, hogy mitől válik valakiből pszichopata ritkán tudjuk meg, mivel igazán nem foglalkoztat senkit, elég csak a tetteiről hallani, elborzadni és megpróbáljuk az egészet elfelejteni. Az alábbi filmben viszont megkapjuk ezt a folyamatot az elejétől a végéig. Azt hiszem várandós anyukáknak nem nagyon kéne erőltetni a megnézését, mivel olyan negatív példát állít eléjük, amit egyhamar nehezem felejtenének el. Az „ördög” bennünk lakozik, mondták már előttem korábban is.   

Eva (Tilda Swinton) feladta biztos karrierjét, remek állását, teljes egzisztenciáját, hogy az élet egyik legcsodálatosabb dolgát véghezvigye, a gyermekáldást. A kis Kevin (Ezra Miller) megszületik, de Eva bármennyire is szereti fiát, a sok sírás, pelenkázás, a kialvatlanság idegrendszerét lassan felemészti és nem tud mit kezdeni az amúgy sem egyszerű gyerekkel. Igazából már születéstől kezdve hiányzott a közös nevező Eva és Kevin között. Az idő múlásával az ellentétek kiéleződnek, és a gyerek megbocsátatlan tetteivel már nem tud mit kezdeni. Segítsége nincs, férje Franklin (John C.Reilly) nem hisz neki, mivel vele szemben a kissrác rendes, tisztelettudó, gyakorlatilag egy teljesen más egyéniség. Mire azonban a család összeülne megbeszélni az egyre súlyosabb problémákat, hogy valami nincs rendben Kevin körül, elszabadul a pokol…..   

Borzasztóra leamortizált a megtekintése, nem is emlékszem, mikor éreztem hasonlót. Szabályosan hányingerem lett a film után, annyira egyben volt végig a gyomrom. Olyan szinten nyomasztott, mintha egész testemet satuba tekernék össze. Ültem a film után a fotelben és nem értettem, hogy mi a fenének nézek ilyen filmeket, hiszen a szomszéd szobában ott szuszog a kislányom. Az égvilágon semmit nem tudtam erről a filmről, csak az imdb.-n található értékelését néztem meg. Felkavaró egy film, azt hiszem meglehetősen az élmény hatása alatt írom ezeket a sorokat.   

A film azokat a kérdéseket mutatja meg, amiket már szülés előtt is felteszünk magunknak. Már aki beismeri, hogy gondolkodik ezeken. Vajon mit fog örökölni tőlünk szülőktől a gyerek, mit tudunk majd neki nyújtani, hogyan és mire fogjuk nevelni. Azt a szeretetet, amit elvileg mi kapunk (vagy nem kaptunk) a szüleinktől, át tudjuk-e adni és mi lesz akkor, ha kudarcot vallunk. Az hogy „mivé” neveljük, csak tőlünk függ? Minden szülőnek van egy elképzelése még születés előtt, legyen fiú vagy lány, hogy mit szeretne „kihozni” gyerekből (mi legyen, ha felnő), de mi van akkor, ha nem vagyunk képesek megvalósítani álmainkat. Mi van akkor, ha gyerekünk érzi rajtunk, hogy valami nem stimmel, rosszkor rossz időben született és nincs meg az az őszinte szeretet, amit tűrőképességünk határain túl is igényelne. Vajon megbélyegzi örökre életét? Hiszen Ő nem tudja, hogy mit adtunk fel ezért, karriert, sikert, fény, csillogást és megannyi nyugodt pillanatot.  Létezik – e olyan határ, amikor már nem tudunk megbocsátani gyerekünk súlyos következményekkel járó tetteiért? Mindent el lehet viselni, hiszen mi akartuk, közösen vállaltuk? Mindig a szülő a hibás, ha a gyerek nem úgy viselkedik, ahogyan kellene? És még sorolhatnám a kérdéseket egyfolytában.

Hála az égnek remekül oldották meg a készítők, hogy nem foglaltak állást, nem álltak egyik oldalra sem, nem ültettek belénk semmit, meghagyták, hogy szabadon gondolkodj kit is teszel mindezekért felelőssé. Ezt a filmet elemeire lehetne szétszedni és különösen azok tudják boncolgatni, akiknek van otthon már „példa”.  

Nagyszerűen felépített képekből áll, folyamatosan víziónál a múlt és a jelen között, apránként csepegtetve a közeledő katasztrófát, a végkifejletet. Az elején elég nehéz kivenni a szálakat (nem is kicsit), hogy hol és merre járunk, mit látunk, de ez totál kitisztul a későbbiekben. Jelenben figyeljük, hogy egy teljesen leamortizált anyát felvesznek az új munkahelyére, megváltásként örül neki. Közben nem értjük, hogy mi történik a külvilággal, szinte mindenki átnéz rajta, ha meg nem, elé áll és arcul vágja. Megbámulják mindenütt amerre jár, bélyeg kerül rá, a házát, a kocsiját elcsúfítják, mi meg gondolkodunk, hogy vajon mi is az a nagy ellenszenv, amit az egész várostól el kell viselnie. Nagyjából sejtjük, hogy valami történt a gyerekekkel, a családdal, de gondolkodunk tovább. Persze a múlt egyre felépül előttünk, a kockák szépen kezdenek összeállni és a kirakós darabok helyükre kerülnek. A múlt megelevenedik és látjuk az asszony ismerkedését a férjjel, közös gyerekprojectet, és a végeredményt, Kevint. És most itt megállok, mert nem szeretném leírni az egész filmet.

Megjegyzem, hogy Damien óta nem láttam ilyen tenyérbe mászó gyereket, srácot, tinédzsert. Olyan érzésed volt, hogy ezek most tényleg a pokolból jöttek elő és még meg sem kellett szólalniuk azért, hogy undorodva nézzünk rájuk. Tényleg nagy dicséret a castingnak, mert válogatásuk eredményeképpen, szerintem az utóbbi idők három legnagyszerűbb gyerekszörnyét sikerült megteremteniük. Egy negatív dolgot lehet felhozni ellenük, hogy miképpen képes két normális szülő ferdeszemű gyereket összehozni?   

A szereplők fenomenálisak. Tilda Swintonról (Michel Clayton) mindig is tudtam, hogy bámulatos színésznő, zseniális mit mutat ebben a filmjében is kész idegroncsként. A társadalomból kivetett, önmarcangoló, szégyenkező nő arcán minden látszik, hitelesen játszott nagyon. Az utolsó jeleneténél szabályosan rázott a hideg. Bámulatos, nem véletlenül jelölték Golden Globe-ra 2012-ben a legjobb női főszereplő díjára. (nem ő nyert, mint tudjuk) John C. Reilly szintén egy olyan színész, akit eddig a komikusabb oldaláról ismertem, de mint az utóbbi filmjében Az öldöklés istenében (Carnage) és itt is bizonyította számomra, hogy a dráma abszolút nem áll tőle messze. Mindent tud.  A srácokat játszó színészekről Ezra Millerről (City Iland), Jasper Newellről és Rock Duerről már feljebb is írtam, hiszen olyat nyújtottak, amitől azonnal idegosztályra kerülnék.  

Lynne Ramsay (Patkányfogó) rendezőnő pszichológiai thrillere drámája számomra sokkal gusztustalanabb volt, mint bármelyik vérben tocsogó film. A forgatókönyvet Lionel Shriver regényéből Lynne saját maga írta. Sokat nem beszélnek benne. Operatőre félelmetesen jó képeket hozott össze. A legjobb az egészben, hogy szinte mindennek van jelentősége, érdemes odafigyelni mit mivel lehet összekapcsolni. A zenéje tényleg annyira nyomasztó, hogy összementem tőle, mint egy porszem. A zenéje szöges ellentéte volt a képeknek, nagyszerűen manipulálja az embert. Rengeteg díjat bezsebelt már és még rengeteggel is távozik bárhová is nevezik. (Oscar kihagyva) A londoni filmfesztiválon idén már megnyerte a legjobb filmnek járó díjat. Az biztos, hogy a hazai mozikban hiányozni fog, teljesen méltánytalanul. Kár érte.   

Ajánlom, azoknak, akik igazán szeretnének megnézni egy olyan elgondolkodtató thrillert, ami után garantáltan megnézzük, hogy gyerekünkkel minden rendben van-e. Brutális és sokkoló.

90%

Csodagyerek. Végre egy filmcím, amit nehéz lenne félrefordítani. Bár első hallásra, ha valaki ajánlana ezzel a névvel egy filmet, nem biztos, hogy azonnal rohannék a fotelomhoz, annyira nem tűnik valami figyelemfelkeltőnek, illetve megint valami újabb Marvelles „superheros” filmre gondolnék, amitől meg már falra mászok. Pedig ennél a filmnél ez az előítélet egyáltalán nem helytálló, mert egy egészen kellemes alacsony költségvetésű bosszúfilmmel lesz dolgunk.

Sean (Caleb Steinmeyer) édesanyját Maryt (Tracy Middendorf) gyerekkorában a szeme láttára szabályosan kivégzik a szülei autójában Brooklynban. A gyilkost sosem kapták el. Sean következő 10 évét azzal tölti, hogy megszállottan keresi a tettest. Nappal jó tanuló csendes, visszahúzódó srác, éjjel viszont kijön belőle a hős. Testét átalakítva különféle adrenalininjekciókkal ítéletvégrehajtóként az utcát járva bosszút áll azokon, akik korábban sérelmet követettek el gyengébbek ellen. Kettős életének határvonalai egybemosódnak és egyre nehezebb döntenie a helyes és a rossz irány között, míg végül megtalálja édesanyja gyilkosát……

Határozottan tetszett. Nem mondom, hogy nem láttam már hasonló témában sokkal jobbat, de így hétköznap estére tökéletes volt. Ezeknél a kisköltségvetésű filmeknél többnyire a sztorinak és a hangulatnak kell különlegesnek lennie, ami továbbvisz a nézésében. Ebben az esetben szerintem mindkettő megvolt és egy két álmosítóbb jelenettől eltekintve a film rendben van.  

Sean múltbeli történéseit szokás szerint főszereplőnk visszaemlékezéseiből tudjuk meg, mikor nagy komoran maga elé néz. Itt láthatjuk, hogy nem éppen kellemes családi háttérrel rendelkezett és nem úgy nőtt fel, ahogy normális esetben elvárható. Anyja zeneoktató, apja meg piás volt, valamint közeli kockákon látjuk miképpen is történt a gyilkosság. Röviden ennyi, többre igazán nem derül fény. 10 év távlatában Seanról csak annyi az információ, hogy rejtett zseniként éjszakáit a helyi rendőrőrsön adatok gyűjtésével tölti, amivel közelebb kerülhetne a rejtvényének megfejtéséhez. Azért írom rejtvénynek, mert van a filmben kirakós darab, amit fokozatosan illesztgetnek össze. Többnyire ezért is volt az-az érzésem, hogy érdekel ez a sztori és vártam is, hogy mi is hoznak ki belőle. 

Főszereplőnk első látásra nekem egyáltalán nem volt szimpatikus, aztán ha jól belegondolok a végére sem álltam annyira mellé. Ez viszont nem baj, mert így legalább nem azzal játszottak a készítők, hogy megfelelő szimpátiával azonosuljunk a tetteivel, mivel meglehetősen kíméletlen tinédzsert formál meg. Nem biztos, hogy az akció mozi rajongóit megfelelően kielégíti, de azért lehet benne találni elég brutális és naturális verekedős jeleneteket, ami miatt R kategóriássá tették a filmet. Nem gyerekfilm. Főszereplőnk tetteivel kapcsolatban volt egy két homály, amit nem értek, de azért többnyire tisztában voltam a tetteivel.

Kezdeti kliséhalmazok után a közepétől válik érdekessé az egész, és ami igazán érdekessé tette és egy fokkal jobban megemelte a film értékelését az a vége. Mivel megpróbáljuk mi is folyamatosan találgatni, hogy mi is történhetett emberünkkel, ebben az esetben nem sikerült megoldanom a megfejtést, amiért jár a pont. Érdekes volt számomra és többször is megjegyeztem magamnak, hogy régen láttam filmen ilyen zsarupárost. És nem azért mert két ellentétes neműről lenne szó. Ebben a filmben az erősebb nem képviselője igazán meglepően kőbunkó rendőrlányunkkal. Mivel tényleg low-budget kategória ezért tényleg ne várjunk hatalmas durranást, és így még kellemesebbnek találjuk.

Feljebb említettem, hogy nem voltam megbékélve Caleb Steinmeyerel (Lost sorozat), de ennek ellenére szerintem nem volt rossz. Nem ismertem korábban a srácot, mivel sorozatát kihagytam, és nem is biztos, hogy szívesen nézném később, de itt ebben a filmben teljesen jó volt. Az apját játszó színész Bill Sage (Brókerarcok) esetében ugyanezt éreztem. Egyedül, akivel jobban szimpatizáltam az a nyomozóhölgy Zulay Henao (Bunyó) volt, egészen kellemes külsővel rendelkezett. Bár nyomot nem hagyott. Ismertebb név volt James Russo (Közellenségek), aki viszont nem sokat játszott.

Michael Morrissey elsőfilmes rendező munkája egy kicsivel emelkedik az átlag felé. Ebben az osztályban teljesen nézhető kategóriát képviseli. Forgatókönyvét szintén saját maga írta, ami nekem bejött és a végéért tőlem külön dicséretet is megérdemel. Zenéje különösen tetszett, és nem csak Björk miatt. A film vágásait egy kicsit furcsállottam, mivel érdekesre sikeredett, de annyira nem zavart. Nem egy pörgős film, de nyugodt tempóját még mielőtt álomba zuhannánk, megzavarja egy két igazán drasztikusabb jelenet. Természetesen nem hibátlan, de időtöltésnek kiváló.

Ajánlom szürke hétköznapok estéjére minden akciófilm kedvelőnek, akik nem csak adrenalin bombára vágynak, hanem szeretnek gondolkodni is egy filmen.  

70%

 

Nem tudom, mire képesek még ezek az Ausztrálok, de az biztos, utóbbi években kiadott nyomasztó hangulatú filmjeikkel tutira viszik a „deviáns emberekről” szóló filmeknek szánt képzeletbeli díjakat. Ehhez a filmhez szintén kell egy idegzet mire végignézi az ember, de aki megpróbálja alávetni magát a kenguruföld leghíresebb sorozatgyilkosságáról készült műnek, garantáltan arcon vágja magát nem is egyszer a film alatt.

Adelaide lepusztult külvárosi környezetében él a 16 éves Jamie (Lucas Pittaway) anyjával Elizabethel (Louise Harris) és két testvérével Alexel és Nicholasal. Otthonuk szociális segélyekből élő emberek zsúfolt közösségének velejéig romlott közepe. Jamie szeretne kitörni ebből a nyomasztó, erőszakos és reménytelen környezetből, ami körülveszi őt. Megváltóként néz fel anyja új barátjára, Johnra (Daniel Henshall), aki váratlanul érkezett a szétesett család megsegítésére. Mivel John egyre több időt tölt Elizabethel és a fiúkkal, tapasztalatával olyan egyensúlyt teremt a család számára, amit korában elképzelni sem tudtak volna. John nevelőapaként Jamiet beleneveli egy olyan világba, ahol az emberek csordultig tele vannak rosszakarattal, gyűlölettel, mocsokkal. John és társai tetteikkel a legsötétebb képzeletünket is túlszárnyalják…….

Ritka az a film, mely olyan szinten nyomasztó és sötét atmoszférájú, mintha légópincében kéne egyedül lámpa nélkül végigmenni. Nehéz szavakat találni rá, egyszerűen ideges lettem a filmre miközben néztem. Többnyire a film zenéjéről írásaim végén szokásom megemlékezni, de most itt az elején már megemlítem, hogy nagyban hozzájárult ahhoz, hogy kitépjem a biztosítékot a falból. Amint elindult az úthenger felém már tudtam, hogy elbotlottam és nem menekülök. Az eredeti sztoriról nem hallottam („testek a hordókban” szalagcímekkel illeték a gyilkosságsorozatot az 1990-s években), mivel nem követem az ausztrál kriminológiát, de ha ezek a gyilkosságok valójában így történtek meg, csoda, hogy eddig nem filmesítették meg.  

A film több szálon fut, meglehetősen lassan felvezetve az eseményeket, elég időt hagyva megismerni „elcseszett” szereplőinket. A piás anyát, aki kicsit későn veszi észre, hogy szomszédja csak úgy fotózgatja meztelenül három gyerekét. A srácokat, akik mintha ez a világ természetes velejárója lenne, csak némán tűrik, hiszen végre valami történik velük unalmas világukban. A szomszédokat, kik szinte egytől-egyig reményvesztett emberek.

Azonban mielőtt a család eltűnne a süllyesztőben, megérkezik az összetartó férfikéz. John első látásra szerethető, segítőkész, vicces figura, akit már úgy vártak a gyerekek a családba, mint egy bányász a hűségpénzét. Azonban a szakáll alatt rejtőző megnyerő mosoly mögött Ausztrália leghíresebb sorozatgyilkosa rejtőzik. Az igazi arcának leleplezése előtt azonban szinte mindenkit a családon belülről és a környékbeli szomszédokból megnyer és csatasorba állít maga mellé. Összejövetelek alatt hergeli közönségét, hogy valójában fejlődésük gátja az a homoszexuális, narkós, pedofil emberek társasága, ami körülveszi kis világukat. Jamiet teljesen behálózza, ujjai köré csavarja és vele együtt elindul a társaság megtisztítani a „gonoszoktól” lakhelyüket. Szereplőink azonban késve veszik észre, hogy valójában John ördögi tervének végrehajtói, ők a hóhérok, de ebből már nincs visszaút. 

A kegyetlenkedéseknek, a könyörületmentességnek, az ember megbecstelenítését bemutató képsoroknak ennyire naturális ábrázolását filmen bizony régen láttam. Szinte dokumentumfilmekre jellemző stílusjegyekkel mutatják be a brutális valóságot. Ilyen fajta lelki terrort ritkán látni filmben, de hála az égnek nem kifejezetten erre építkezik a mű, hogy ezeket bemutassa. A film nem ebből él. Pont jókor, ha lehet ilyet mondani, jó időben kapjuk ezeket a sokkoló képeket, de mégis, azt mondom, hogy a leghatásosabbak és legnyugtalanítóbbak azok a jelenetek, melyeket csak a fantáziánkra bíznak. Nem látjuk csak halljuk és a bőrünkön érezzük.   

Számomra ismeretlen szereplők közül Daniel Henshall pszichopata gyilkosként egyszerűen félelmetes. Annyira rideg az egész játéka, annyira látszott rajta, hogy mosolyogva hülyének néz mindenkit, hogy kirázott tőle a hideg. Pedig első ránézésre Zach Galifianakis jutott róla az eszembe a Másnaposokból. Félelmetes egy arc. Azt hiszem, ha rendőr lennék, Ő lenne az, akit utoljára gyanúsítanék. Játékát látva az a baj, hogy totál el lehet hinni, hogy az utcákon igen is vannak ilyen érzelemmentes pszichopaták. Lucas Pittaway némafilmbe illő játékával azonnal az a vesztes srác jut az eszembe, aki a Maratonon a cél előtt összeesik. Ide jöhet az a közhely, hogy kettőjük játéka viszi a filmet, ha lehetne ennél a filmnél ilyenről beszélni. Az biztos a mozivászon egy ritka bizarr kapcsolatát láthatjuk. A többi színész az anyától a szomszédokig tökéletesen beleillenek ebbe a filmbe. A transzvesztita pasitól az ember pedig simán hanyatt dobja magát. 

Justin Kruzel elsőfilmes rendező készített egy maradandó alkotást, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Kevés ember bírja végignézni, de ha sikerül is valakinek, kizárt, hogy ne illetné valamilyen negatív jelzővel. Végletek filmje, vagy tetszik, vagy utálod nagyon. Nekem az első kategóriába esett, de mint már említettem az eleje megadta a hangulatot hozzá. Emelkedett állapotban megnézve is tuti letaszít a mélybe. Az operatőri munka (a ritka, minimális környezet), a vágások és a film zenéjének tökéletes szinkronja megteremtette azt a feszültséget, ami szinte végig arra kényszerített, hogy kényelmetlenül érezzem magam. Azonban, aki horrorfilmnek gondolja vagy egy jó kis krimire számít, bizony csalódni fog, ez nem az a film, oltári messze van tőle. Elég sok díjat bezsebelt, de kizártnak tartom, hogy a hazai mozikban bármikor is érkezik bevethető formája, ezért ha valakit érdekel, inkább keresse online tékákban.

Az biztos nem szívesen ajánlom délutáni matinénak, hogy na, akkor most tegyünk be egy filmet és szórakozzunk jól. Ehhez bizony kell egy „hangulat”, amit igazán nem tudok leírni, vagy tudjuk, mikor jön el, vagy ne is álljunk neki. Azért aki fogékony a hasonló filmekre próbálja ki, semmit nem veszít vele, legfeljebb az ajánlásom után elküld melegebb éghajlatra.  

75%

Francia krimik és thrillerek az átlagnál jobbra sikerülnek és nem is kell hozzá Luc Besson felügyelete. (Talán bátorkodom kijelenteni, hogy régen garanciát jelentett a minőségi munkára, de manapság tömegével jönnek filmjei és ez bizony nem tett jót hírnevének.) Ezért örültem meg a következő filmnek, és bíztam benne talán a galloknál másnak is van annyi pénze, hogy összehozzon egy jó filmet.

Rablásért elítélt Adrien (Albert Dupontel) szabadon engedésének napja hamarosan közeledik, ezért békésen tölti börtönbüntetésének utolsó 2 hónapját, hiszen a bankrablásból szerzett zsákmány sosem került elő.  Azonban az utolsó napokban, mikor az új cellatársát a pedofíliáért elítélt Jean Louis-Maurelt (Stéphane Debac) lincseléstől megvédi, a rabtársai ellene fordulnak. Másnap Maurelt ellen felhozott vádat visszavonják és szabadon engedik. Mivel Adrien félti feleségét és gyerekét a maffia bosszújától, megbízza a bizalmába fogadott Maurelt, hogy továbbítson egy titkos üzenetet a rablásból származó pénzről feleségének, akinek a meneküléshez pénzre lenne szüksége. Azonban Maurel mégsem az az ember, aminek főszereplőnk hitte, ezért Adrien megszökik a börtönből és megkezdődik a versenyfutás az idővel……

Na, ez volt az a film, ami után szintén felemás érzelmekkel keltem fel. Nem mondom, hogy nem tetszett, de sajnos a zseniális és a gyengécske megoldások egyvelegéből nem születhetett kiemelkedő alkotás, azért az átlagnál így is egy kicsivel jobb film. Azt azért hozzátenném, hogy este 10 órai kezdés ellenére simán ásítás nélkül is nézhető, ami számomra plusz pontot jelent.

A film baromi jól indult, mint nagy általánosságban a filmek többsége. Börtön, kemény srácok, véres bunyók, hihetetlen szabadulás, majd menekülés a zsaruk elől, üldözés, hajsza és versenyfutás az idővel, mint ahogy már a leírásában is feltüntettem. Emberünk többet rohan sulis táskájával a hátán egy nap alatt, mint Frodóék a gyűrűvel hetekig. Tényleg pergős akcióknak lehettünk tanúi és ahányan néztük az mondtuk, hogy eddig bizony tetszik. Azonban a film a közepétől leül és teljesen átlagos thrillerré fejlődik vissza. A vége sajnos szintén nem a legjobbra sikeredett, de úgy gondolom láttunk már sokkal rosszabb befejezést is.

Az akciójelenetek teljesen jók, bár néha totál hihetetlenek, (5. emeletről ablakon keresztül látatlanban kiugrani teherautó tetejére, majd továbbfutni egészen merész) ami még az első jelenetnél elmegy, de később már inkább nevetséges és felhördülést vált ki. Hozzátenném, hogy még mindig azért az élvezhetőség határán van. Az autós jelenetek nem mennek át a Cobra 11 által felépített minőségen. Aztán ami még lelombozott kicsit, hogy a rendőrök totál pancserek, ügyeskedni próbálnak, de látszik rajtuk a bénaság. Mondjuk, ha meg az első 5. percben elkapják főszereplőnket, miről is szólt volna a film. Lehet a gyenge színészi játék számlájára írható mindez, mert tuti, hogy alakításuk láttán Oscar szobrocskát nem fogunk emlegetni. A nyomozóhölgy is sokkal jobb volt fehérneműben, mint a film alatt bármikor felöltözve. A társai viszont minden tekintetben viszik a prímet. Persze vannak még érdekes dolgok, amikre lehetne keresni választ, hogy egy börtönből szabadult ember miként képes kaszkadőröket megszégyenítő trükkökre és hasonlók, de inkább próbáltam a filmre koncentrálni, és nem állandóan belekötni, lehet egy jobb napon kapott el a megnézése.

A szálakat keverő „főgonoszunk” úgy nézett ki, mint aki éppen frissen vizsgázott számvitelből a Közgázon, akár Mézga Aladár faterja is lehetett volna soványabb kivitelben. Arra is, hogy miért nem volt képes egy gyorsabb sprintre az egész film alatt a végén jöttem rá, mert tipikusan az az ember, aki világ életében felmentett volt tesiből. Egyszerűen szétesett volna. A lényeg, hogy egyáltalán nem volt félelmetes bármekkora sorozatgyilkost is játszik.

Azt hiszem nem írtam semmi olyan hízelgőt, ami miatt érdemes lenne megnézni, pedig azért ez nem így van. A gyönyörű tájakon játszódó jelenetek és a felszültség keltéséhez nagyban hozzájáruló zenéje szintén plusz pontokat eredményez nálam. Simán nézhető film a maga kategóriájában.  

Érdekességképpen megjegyzem, kicsit vicces volt nézni francia filmben azt a rengetek BMW-t, amit felhasználtak a filmhez és csodaszámba megy, hogy nem kifejezetten ragaszkodtak a készítők a citroenekhez és peugeotokhoz. (jáj, ez de szép szó)   

Annak ellenére, hogy nem voltam megelégedve a szereplők alakításával, a francia filmgyártás meglehetősen híres, „Hollywoodban” is megfordult művészei vettek részt a filmben. Albert Dupontel (Visszafordíthatatlan) játékában semmi kivetnivalót nem találtam. Teljesen rendben van annak ellenére is, hogy szerepe szerint legalább három alkalommal is a mennyországban kellett volna ébrednie. Alakítása kimagaslott, ami azért nem volt nehéz ebben a filmben. Stéphane Debac (Az esemény) pszichopatának annyira szerintem nem volt jó. Alice Taglioni (A rózsaszín párduc) nyomozást vezetőnek piszok jó nő, de színészként nekem nem tetszett. Caterina Murino (Casino Royal) és Sergi López (A faun labirintusa) nem sok vizet zavartak.

Eric Valette (Nem fogadott hívás) rendező egészen klassz alapanyagból készített egy teljesen nézhető filmet. A forgatókönyv, a fényképezés, a vágás, a zene mind rendben van. Tipikusan az a film, amit ha felfedeznek az amcsik, tutira remekelik. Addig viszont senkit sem fog érdekelni. Ezért is gondoltam, hogy írni kéne róla néhány sort, ne vesszen el egyből a süllyesztőben (nem mintha az írásom sok embert befolyásolna). Tényleg vannak benne klassz részek, amiért érdemes tenni érte egy próbálkozást és bármennyire is negatívnak tűnt ez a néhány gondolatmenet, ne vegye el senkinek a kedvét a megnézésétől.     

Ajánlhatom minden olyan nézőnek, aki megcsömörlött az öreg földrészünktől távolabb készült filmektől és szeretik a krimiket. És azoknak is, akik eredetiben szeretik megnézni a filmeket és majd évek után a feldolgozását.

65%

 

Vasárnap délutáni szomorú téli időben egészen kellemes volt nézni más földrajzi fekvésű, melegséget sugárzó képeket. Kellemes bambulni Kolumbia naptól ragyogó fővárosát, miközben kinézve a teraszról minden rideg és szürke.   

Az alig tíz éves Cataleya (Zoe Saldana) szüleit a szeme előtt gyilkolják le a helyi drogbáró emberei Bogotában. Kis szerencsével a kislánynak sikerül eljutnia Amerikába. Nagybátyja 15 év alatt profi bérgyilkost nevel belőle, akit a 22. gyilkosság után sem tudnak a rá vadászó emberek elkapni. Azonban Cataleya sosem felejtette el szülei gyilkosát...........  

A film szép színes volt. Ennyi a véleményem. A helyszínek és a HD tv nyújtotta gyönyörű élénk színes képek voltak azok, amik számomra az egész alkotásból megmaradtak. A Kolumbiai helyszínek félelmetesen szépen néztek ki tű élesen. Ja, hogy ez nem egy Natioal Geographic természetfilm volt? Sebaj.

Sajnos akciófilmnek is harmatgyenge, de úgy alapban szerintem mindennek. Voltak benne reménykeltő jelenetek, de többnyire a varázslatos színei ellenére is marad minden szürke. A forgatókönyvet kivételesen nem bántom, mert teljesen felesleges a bosszúfilmek szögegyszerű vonalát elemezni. Aki leül elé totálisan tudja, hogy mire számíthat. Valakit megbántanak és az illető amint tud, sérelmeit megtorolja mindig kicsit durvábban. Ennyi. A készítők megpróbáltak mindent bevetni, lőttek, bunyóztak és romboltak benne szépen, de egyre nem figyeltek igazán, ami nálam abszolút nem jött be és az pedig maga a főszereplő kiválasztása. Ezt a kis törékeny amazont egyszerűen nem tudom elképzelni ebben a szerepben. 40 kilójával ugyanolyan hiteltelen volt, mint a Hanna c. filmben Saorise Ronan. Vagy talán teljesen felesleges csodálkoznom azon, egy nádszálvékony asszonyka hogyan bír el két géppisztolyt is egyszerre? És persze ez csak egy dolog a sok közül. A másik - ami engem tulajdonképpen nem zavart -, de nagyon feltűnő volt, hogy egy filmet úgy próbálnak eladni, hogy szinte csak az említett hölgy vetkőzésére épít, azért valljuk be ez nem a Showgirls folytatása. „Macskanőnk” simán elmehetett volna inkább fehérneműreklámba, minthogy ebben a filmben aprította volna az ellenséget.

A filmnek van ritmusa az elején, ami sajnos elég hamar megtörik, mert ha ezt végig tudnák tartani, még hibái ellenére is egész kellemesre sikeredhetett volna. Egy-két jelenet már a fantasztikum határát súrolja. Olyan dolgokat láthatunk (nem állok neki felsorolni), ami után csak azt a kérdést lehet feltenni: ”Na, ezt most hogyan?” A film végére teljesen kifogy az ötletekből, nem volt jó a befejezése egyáltalán. Találunk a filmben egy teljesen felesleges időhúzó romantikus szálat, ami a történet szempontjából nem oszt és nem szoroz, de ha a filmben van egy jó csaj, legyen már egy jó pasi is. Szereplőinkről azonban ezekben a jelenetekben sem tudunk meg semmit. Az akciójelenetek némelyike egész klassz kis mosolyt csalt az arcomra, de mivel ez nem vígjátéknak készült, ezért ezt sem lehet dicséretnek venni. Az utolsó verekedős résznél a bunyó felgyorsítva kifejezetten gáznak tűnt. A rosszarcú bűnözők egyáltalán nem keltetettek semmiféle félelmet. Szerintem ennyi elég a negatív dolgokból, mert ha totál kikapcsoljuk magunkat és nem nézünk semmi után értetlenül, még másképp is hozzá lehetne állni….    

Zoe Saldana (Avatar) színésznői kvalitásait kilátszó mellbimbói sem tudják emelni. Egy érzelmesebb jelenettől eltekintve semmi olyat nem nyújtott, ami bármilyen szempontból is hiteles lett volna. Szerepe totálisan egysíkú, érzelemmentes, és meg merem kockáztatni, hogy még nem is szerethető. Szerintem sokkal jobb nő, mint színész, és akkor ezzel a megállapítással nem kápráztattam el senkit.  Michael Vartan (Anyád napja), Lennie James (Blöff) csupán csak karakterei a filmnek. A többiekről sem tudok semmi dicsérőt mondani, csak kitöltik az idejüket.  

Olivier Megaton (A szállító 3) filmje egyszerűen nem jó, de nem mondom rossznak sem, mert ennél lényegesen rosszabb filmeket is láttam már. Csak a forgatókönyv hibáit félretéve sem tudom azt mondani, hogy tetszett volna. A főszereplőnk tényleg jól néz ki, de más semmi. Viszont lehetne azon vitatkozni, ki lenne erre a szerepre jó? Az akciójelenetek némelyike kínos, valamelyik pedig teljesen elmegy. A tájakért meg nem kell megnéznünk. Röviden és tömören ennyi. Azt azért itt megjegyzem, előbb-utóbb már az is unalmas lesz és szerintem nem lesz jövedelmező, ha szinte átlátszó súlytalan női karaktereket keresnek John Rambonak.  

Azoknak ajánlom, akik rengeteg szabadidővel rendelkeznek és nem bánják meg (mint én), ha egy kicsit gyengébb filmet is megnéznek, mondjuk olvasás helyett. Amúgy lehet, teljesen más véleményen lesznek és bejön nekik párductestű főszereplőnk halovány domborítása.

50%

 

süti beállítások módosítása