duckit 2018.01.27. 20:45

Detroit (Detroit, 2017)

detroit_poster.jpgKathryn Bigelow Detroit című filmjével az amerikai történelem egyik legnehezebb pillanatának állít emléket, amikor számos államban emberéleteket követelő zavargások törtek ki a fehérbőrű rendőrség túlkapásai miatt. A címadó városban alakult ki a legsúlyosabb helyzet, ahol a felbőszült fekete lakosság megállítására még a nemzeti gárdát is kivezényelték.  

1967-ben a Vak malac szórakozóhelyen razziát tartottak a rendőrök, amely után az utcára kivonult kisebbségi tömeg törni-zúzni kezdett. A zavargások elfojtása megoldhatatlan feladat elé állította a rendőrséget. A tömeg egyre csak duzzadt és a fosztogatások, gyújtogatások megállíthatatlanná váltak. Ezen a „Hosszú forró nyáron” öt nap alatt több, mint 40 haláleset történt, gyerekek is áldozatul estek. A kivezényelt katonaság a rendőrséggel együtt próbálta a rendet helyreállítani. Az egyik éjszaka az Algiers szállodából lövést hallottak a rendfenntartók. Egy katonával és egy biztonsági őrrel együtt a helyszínre vonultak, ahol a fekete mulatozó vendégeken kívül két fehér lány is tartózkodott. Az inzultálásuk tragédiába torkollt……    

detroit_8.jpgElég összetett volt és sok mindent lehet írni róla. A film kezdetén, a felvezető introban, csak nagy vonalakban kapunk információt arról, hogy milyen tragikus események vezettek a Mitchingen államban kialakult zavargásokhoz. Ez a dokumentarista stílus az egész filmen jelen van. Megpróbálták rekonstruálni az eseményeket, ezért az összeomlás több jelentős, szomorú pillanatát is megjelenítik a filmben. A kocsmarajtaütéstől, és az első hátba lőtt sráctól kezdve a négyéves kislány haláláig, akit a katonák mesterlövésznek néztek és tankkal lőttek ki az ablakból. Ez mind “szép”, de mégis úgy éreztem, hogy fontos részek maradtak el. Hogy pontosan mi volt az alapja ennek az egésznek, pl. hogy a razzia miért kezdődött a Vak Malacnál? Mi okozta? Vagy ha arra akartak inkább fókuszálni, ami a hotelben történt, az is elég lett volna. Mindenből egy kicsit kapunk, de a lényeg elmarad.  

detroit_1.JPGÉs igen. A hotel. A meglehetősen széles látószögben mozgó dokumentarista stílusban felvázolt háttérben, a mindennapossá vált, kisebbséget érintő atrocitások a film közepétől egy szállodába szorulnak be. Ebben a kis helységben, a kis szobákban mutatják be az egész forrongás zsigerig maró hatását, amelytől tényleg összeszorul a szívünk. 

Ez a rész olyan, mintha egy külön film lenne a filmben. Tényleg ezért érdemes megnézni, mert itt van a legjobban kidolgozva, ezen a kis helyen, hogy mekkora feszültség uralkodott az egész városban. A rettegés és a félelem pillanatai. A gyanúsítottak, akiket falhoz támasztottak és a vádló rendőrök között. Korábban már mindenkiről kaptunk némi információt, hogy pont elég szerethetőek vagy ellenszenvesek legyenek. Ezek tényleg a film legjobb pillanatai. Megdöbbentő, véres és sokkoló, hogy ezek a rasszista emberek mekkora állatok, de ebbe nem megyek bele.

detroit_9.jpgA film további részében a bírósági tárgyalás már inkább levezető, ami engem nem is igazán érdekelt. Elvesztette a varázsát, feszültség semmi, bizony kellett volna már az olló. Rendben van az, hogy érdekességképpen bemutatásra került, de pl. ha csak a film végén a stáblista előtt leírják, nekem az is megfelelt volna. Totál kizökkentett a filmből és ezt a végén érezni nem jó.  

Végül is történelem leckének klassz volt, még akkor is, ha nem mutatott teljes, átfogó képet a kialakult eseményekről. Akit részletesebben érdekel a sztori, az úgyis utánanéz. Amúgy 1992-ben is történt hasonló eset Los Angelesben, csak ott nem haltak meg olyan sokan, és ezért nem készült róla film. 

detroit_2.jpgWill Poulter (A visszatérő) a fiatal rasszista rendőr srác, mégha nem is csinált volna semmit, a tenyérbe mászó képe miatt akkor is utálatnak örvendett volna nálam. Csípem a srácot a kis rohadék fejével. Igazán remek csapatot alkotott zsíros hajú társával Ben O’Toole-al (A fegyvertelen katona) együtt. Jó választás volt mindkettő erre a hálás szerepre. John Boyega (Star Wars: Az ébredő erő) bamba tekintetével, kevés szövegével nem sok vizet kavar fel. Szimpatikus a srác, de jelenleg nem tudom még hova tenni. Szóval a színészekre nem lehetett panaszom. 

detroit_4.jpgKathryn Bigelow (Bombák földjén) korábbi filmjeiben sem volt soha tabutéma a rasszizmus megjelenése. Ebben a filmjében, amit Mark Boal állandó írótársával együtt készített, csúcsosodik ki igazán ez a vonal. A filmnek vannak egészen kiváló pillanatai, de mégis az összképben valami zavart éreztem. Tipikus esete annak, hogy sokat akart a szarka, de…kurva hosszú lett és csak egy részét éreztem profin kidolgozottnak. Ez annyit tesz, hogy szinte mindent bele szerettek volna zsúfolni és sajnos ez nem igazán ment. Úgy éreztem a végén, hogy vagy az egészet kellett volna megmutatni végig “felszínesen”, vagy az eseményeknek csak egy részére fókuszálni, ami viszont üssön. Egyértelműen a középső, hoteles rész menti meg a filmet.

Amúgy Detroit hanyatlása ma is tart.  Az egykor autógyártásáról híres fellegvár még az 1920-as években több mint egymillió lakossal rendelkezett. Manapság már alig éri el a 700 ezres számot, és a lakosság több, mint a 80%-a fekete, a fehérek többnyire elvándoroltak. Az egy főre jutó átlagkereset alig éri el a létminimumot, és még sorolhatnám.

 Ajánlom azoknak, akik szerették a rendezőnő korábbi műveit, de aki kommerszebb Bombák földje vagy akár egy ”Osama” filmet akar látni, az csalódni fog.

 70% 

 

baby_driver_poster_2.jpgVannak azok a filmek, melyeket csakis azért jók megnézni, hogy rövid ideig elrugaszkodjunk a földről, kiszakadjunk a szürke hétköznapokból, nem akarunk semmi mást, csak élvezni a szórakoztatásnak azt a minőségi fokát, ami után tényleg felvillanyozva érezzük magunkat. Mikor nem érzed elcseszett időnek a filmet, még akkor sem, ha a mondanivalót elvétve se találjuk, mert nem egy tömény dráma. Mikor a film úgy ad valamit, hogy segít kikapcsolódni és nem gondolkodni, és mondjuk nem a Micimackóra vágyunk. Bambán, halvány mosolycsíkkal ülünk előtte és hagyjuk, hogy magába szippantson a hangulata, a remek zenéje, melyre ütemesen dobolunk ujjaikkal a combunkon, rázzuk a fejünket és soundtrack-kel együtt énekeljük a számokat. Edgar Wright rendező igazán tökéletesre csiszolt filmet tett le elénk, amiben úgy dübörögnek szinte végig a számok, mintha egy másfél órás videoklipet néznénk hátradőlve popcornnal a kezünkben. 

baby_driver_1.jpgBaby (Ansel Elgort) egy visszafogott, hallgatag srác, aki gyerekkori balesete, traumája óta állandóan zenét hallgat fejhallgatóján keresztül. A helyi gengszterfőnök, Doki (Kevin Spacey) sofőrként alkalmazza őt rablásaihoz, mivel Baby korábbról tartozik neki. Az utolsó törlesztő részletet követően azonban muszáj szembesülni azzal, hogy Doki nem egy szavatartó ember és kénytelen beállni újra a sorba ahhoz, hogy megmentse saját és barátnője - Debora (Lily James) - életét is.

baby_driver_3.jpgSzögegyszerű, de mit is várnánk el egy olyan filmtől, ahol előbb voltak meg a zenék, mint maga a történet. Biztos, hogy többször nézős, mert annyi kis finomság van benne, hogy szerintem elsőre fel sem fogtam. Már az első pillanattól kezdve magával ragadott, és többször is elgondolkodtam, hogyan is sikerült ennyire profi módon összehozni. Szinte elejétől a végéig egy tökéletesre vágott és felturbózott videoklip, amiben a zenét, az autós üldözéseket és az adrenalint mind maximumra húzták és csak elvétve hagytak egy kis szusszanásnyi megállást. A film színessége, a ritmusa, lüktetése komolyan elvisz, annak ellenére, hogy a sztori tényleg nem számít. A fekete humor és a véres akciók kellemes egyvelege egy pillanatig sem túlzó. És az a film eleve nem lehet rossz, amiben az alvilág agyontetovált bűnözői Barbra Streisandról vitatkoznak egymással olyan természetes módon, mintha a következő koncértjére mennének, nem pedig egy bankrabláshoz.  

baby_driver_2.jpgHogy miért beszéltem ennyit a bevezetőmben a zenéről? Mert ez a film brutális meghajlás a poptörténelem előtt. Megállás nélkül szól szinte a világ minden tájáról összeválogatott zenei stílusok egyvelege, a jazztől a rockzenéjéig, a soultól a punk zenéig. Nem láttam még ilyen filmet, ahol a forgatókönyvet direkt a zenére írták volna, ezzel elmesélve a történetet.  Olvastam valahol, hogy a forgatások alatt a jeleneteknél is hangosan szóltak a számok a hangfalakból, így tudták összeilleszteni és beválogatni, hogy melyik előadó mely száma illik éppen az adott részhez. Szóval igazi nosztalgiabomba iPod lejátszóba betöltve. Barry White Never Gonna Give Ya Up-tól keresztül Queen Brighton Rock-jáig (húú de nagyon szerettem ezt a számot, régen is, és most is a Queen I. albumáról). Amúgy már a kezdő jelenetnél érezzük, hogy itt valami nagy durranás lesz, mikor főhősünk várakozik a kocsiban, majd egyszer csak berobban The Jon Spencer Blues Explosiontól a Bellbottoms című szám.

baby_driver_4.jpgDe amúgy maga a film is egy igazi visszatekintés a múltba a mai színvonalra átültetve, hiszen már nem walkmannel sétálgatnak az emberek, hanem modernkori kütyükkel és előre gyártott lejátszási listákkal. Az autós üldözések, az akciójelenetek, mind nagyon profin vannak elkészítve. Nem kellenek ide CGI bombák.  A film képi világa visszafogott, melegséget áraszt, már ha valaki érti, mire gondolok.  A történet, melyben egy szebb élet reményében elhúzunk melegebb éghajlatra a kiválasztott hercegnőnkkel, pont elég arra, hogy elhiggyük, léteznek még mesék. Talán a film a második felében kicsit sötétebb árnyalatot kapott és jobban belehúznak az erőszakosabb (véresebb) jelenetekbe. És talán a vége sem az igazi, pontosan nem is tudom igazán mi hiányzott, de a lezárás valahogy számomra kevés. Vagy fogalmazzak úgy, hogy többet vártam volna. Kellett volna még egy csavar?

baby_driver_5.jpgA színészgárdát dicséret illeti, annak ellenére, hogy ez nem az a film szerintem, ami maximálisan a színészek tehetségére építkezne, mert az rutinból ment.  Persze kivétel nélkül jók, de azért nem emiatt fogok rájuk emlékezni. Sőt, elég nehéz volt megszoknom főhősünk, Ansel Elgort (Csillagainkban a hiba) gyerekes arcát, és azt, hogy pont ő lenne a legtökéletesebb sofőr a placcon. Végül is ezzel a visszafogott szerepével nem volt rossz, de semmi extrát nem láttam. Amúgy is az egész film alatt szinte „néma”. Mondjuk korábban sem láttam még elismerem, de biztos tehetséges színész, és sikeres karrier előtt áll majd. Inkább a többi gengszter szereplő alakítása, Jon Hamm (Tolvajok városa), Eiza Gonzales és Jamie Foxx eszmefuttatásai azok, amik jobban megmaradtak. Szinte mindig mosolyogtam rajtuk. No és ott van Kevin Spacey, aki tanári, mint mindig. Lily James (Hamupipőke) meg aranyos továbbra is, maradjunk ennyiben. A filmben van még egy két világsztár is, aki beugranak kis szerepekre, mint pl. Flea a RHCP basszusgitárosa, vagy akár az ifjú tehetség Sky Ferreira.   

baby_driver_7.jpgEdgar Wright (Vaskabátok, de legyen inkább Hot Fuzz) elég sok időt töltött íróasztala mellett (20 évet emésztett fel), mire megírta forgatókönyvét a filmjéhez. Szinte tökéletesre csiszolta. Ebben is kereshetjük persze a hibákat, de minek. Szórakoztatásnak készült és annak brutálisan megállja a helyét.  Ahhoz képest, hogy még csak 43 éves, igazán „komoly” műveket láthattunk már tőle. Korábbi művében is imádtam (Haláli hullák hajnala), mikor a zombikat gyilkolták a szereplők a Queen Dont’s Stop Me Know számára. Itt ezt a vonalat vitte az egész film alatt. A képek egy az egyben a zenére vannak összevágva, köszönhető Jonathan Amos és Paul Machilis ügyes kezeinek. Szerintem már így is pont eleget dicsértem a filmet és pont eleget írtam róla. Üdítő volt látnom a sok drámázás után, szinte feldobja az ember hangulatát. Amúgy elsőre szinkronizáltan láttam és másodszorra már feliratosan eredeti hanggal. Aki teheti, válassza inkább az utóbbit, mert egyszerűen sokkal élvezhetőbbek az eredeti hanggal elénekelt számok is, amiket szereplőink nyomnak (Tequila). Sajnos a film címétől vonakodva húzzuk majd a szánkat, mert ez a Nyomd, Bébi nyomd szörnyűség a magyar fordításában szokás szerint hányingert vált ki. Borzasztó, és őszintén megmondom, mielőtt nem tudtam milyen filmről is van szó, ez alapján messze elkerültem volna. Egyébként szerintem lesz folytatása.

Azoknak ajánlom, akik felüdülésre vágynak, könnyed, felhőtlen gondolkodásmentes kikapcsolódásra. Baráti társaságban iszogatás közben tökéletes választás. Búfelejtő film.

85%

Egy kis extra az elhangzott számokból:

  1. I Got the Feelin'- James Brown
  2. Nowhere to Run -Boga
  3. Bellbottoms - The Jon Spencer Blues Explosion
  4. Harlem Shuffle - Bob & Earl
  5. Egyptian Reggae - Jonathan Richman & The Modern Lovers
  6. Secondo intermezzino pop - Ennio Morricone
  7. Smokey Joe's La La - Googie Rene
  8. You Are So Beautiful (from the motion picture "The Little Rascals") - Bug Hall
  9. The Original Five - Hans Zimmer & Heitor Pereira
  10. Randall's Attack - Randy Newman
  11. "Was He Slow?" - Kid Koala
  12. Let's Go Away for Awhile - The Beach Boys
  13. B-A-B-Y - Carla Thomas
  14. Kashmere - Kashmere Stage Band
  15. Unsquare Dance - The Dave Brubeck Quartet
  16. NEAT NEAT NEAT - The Damned
  17. Harlem Shuffle - The Foundations
  18. Easy - The Commodores
  19. Baby, I'm Yours - Barbara Lewis
  20. Debora - Rex
  21. Debra - Beck
  22. Bongolia - Incredible Bongo Band
  23. Baby Let Me Take You (In My Arms) - The Detroit Emeralds
  24. Cry Baby Cry - Unloved
  25. Early In the Morning (2006 Remastered Version) - Alexis Korner's Blues Incorporated
  26. Threshold - Steve Miller Band
  27. Holy Calamity (Bear Witness II) [feat. DJ Shadow & DJ Quest] - Handsome Boy Modeling School
  28. Brighton Rock - Queen
  29. Edge - David McCallum
  30. Nowhere to Run - Martha Reeves & The Vandellas
  31. Tequila - Button Down Brass
  32. Run the Jewels - Run The Jewels
  33. Intermission - Blur
  34. Hocus Pocus - Focus
  35. Radar Love - Golden Earring
  36. New Orleans Instrumental No. 1 - E.M.
  37. Never, Never Gonna Give Ya Up - Barry White
  38. Ready Lets Go - Boards of Canada
  39. Know How - Young MC
  40. Easy - Sky Ferreira
  41. Baby Driver - Simon & Garfunkel
  42. Chase Me (feat. Run The Jewels & Big Boi) - Danger Mouse
  43. Every Little Bit Hurts - Brenda Holloway
  44. When Something Is Wrong With My Baby - Sam & Dave
  45. Blue Song - Mint Royale
  46. Hollaback Girl - Gwen Stefani
  47. Got No Soul - The Shake

wind_river_poster.jpgA kihűlt test, az elzsibbadt végtagok és a kilélegzett lehelet szürke füstként tovaszálló képe egy meleg szobában nem egy szokásos pillanatkép, még akkor se, ha a gyorsan bekövetkezett klímaváltozás miatt a téli időjárás ránk szakadna pár óra alatt. A korábban a Sicario – A bérgyilkos című film forgatókönyvét jegyző Taylor Sheridan filmje viszont elérte nálam azt, hogy szinte megdermedve keltem fel az ágyból.

Wyoming állam zord vidékén Wind River indiánrezervátumban dolgozik Corey (Jeremy Renner) vadőrként. Új küldetése során egy vérbe fagyott fiatal női holttestet fedez fel.  A lányról hamar kiderül, hogy gyilkosság áldozata lett, de az itteni törvények szerint csak akkor intézkedhet a helyi rendőrség, ha a gyilkos és az áldozat is indián. Az ügy megoldásához a szövetségi iroda a területhez legközelebb tartózkodó zöldfülű FBI ügynököt Janet (Elizabeth Olsen) rendeli ki, aki gyilkossági nyomozásban meglehetősen tapasztalatlan.  A terület magányos elzárkózott emberek gyülekezete, nem nagyon állnak szóba idegenekkel és a helyi rendőrség sem éppen a segítőkészségéről híres. Az ügynök a vadász segítségét kéri - kinek személyi tragédiája miatt is érdeke -, hogy együtt álljanak neki a gyilkos felkutatására.

wind_river_4.jpgAmely végül is oly egyszerű, melyet Mr. Holmes kisujjából is megoldana 10 perc alatt, ha mondjuk, nem mínusz 30 fokban kellene nyomoznia, de Agatha Christie Poirot felügyelője keresztbe rakott lábakkal laza gőzölgő kávéjával a kézben első korty után is simán levezetné fél perc alatt.  Ha valaki hatalmas akciózást szeretne átélni, ne ezt a filmet nézze meg, de a krimi-thriller vonal miatt sem fogjuk lerágni a körmünket. Szóval semmiféle nyakatekert szétizgulni való dologra ne számítsunk, ami megdolgoztatná agytekervényeinket.  Van két szál és kész, na meg a megoldás. Ennek ellenére szinte odaragasztott a fotelbe. A nyomasztó fagyos környezet, a film atmoszférája teljesen magába szippantott, annak ellenére, hogy sok helyszint nem is tartalmaz, de mégis kellően elég ahhoz, hogy beleéljük magunkat ebbe az igazi lidérces „semmibe”. A hideg, barátságtalan végeláthatatlan havas tájba, és ezzel együtt az itt élő emberek nyomorába.

wind_river_1.jpgMert ezen a vidéken aztán tényleg nincs mit csinálni, a fiatalokból bűnöző lesz, drogos vagy piás. A felnőttek meg ennek a hatványai, ha van munkád még a jobbik eset, de munkából adódó feszültséget valahol csak le kell vezetni.  Hol marad a szórakozás lehetősége? Mert ezek a férfiak bizony nem egy jó könyvre vágynak esténként.  Jobb esetben meg amint tudsz, elhúzol melegebb éghajlatra egy motoros szánnal. A hőmérséklet mínusz 30 fokig hűl le, 100 méterfutás után a még a tüdőd is felrobban. A film ezekben a kilátástalanságot bemutató képekben rettentően erős, hiszen tökéletesen érzékelteti mindazt, hogy mi is vezethet egy tragédia bekövetkeztéig, ami mondjuk, senkinek sem jelenthet mentséget.  A film mondanivalója - mert az is van azért, mivel megtörtént eseményeken alapszik -, teljesen átjön.

wind_river_2.jpgTényleg nincs sok szereplő és helyszín sem. Az események lassan zajlanak, van időnk bőven nagyokat kortyolgatni a colánkból és szép nagyokat ásítani. Néha melankóliánkból azonban felriaszt egy – egy komolyabb jelenet. Ezek viszont maximumra pumpálják az adrenalint. Míg a Sicario abszolút a feszültségkeltésben jeleskedik ez a film pont az ellenkezője. A vége viszont annyira brutális enyhe túlzással, mintha Tarantino hozta volna össze. Én is csak néztem, hogy ez most akkor komoly?

wind_river6.jpgJeremy Rennert a Bombák földjén című film óta nem láttam ennyire jól játszani.  Nem egy hatalmas eszköztárral játszó színész, de mégis egészen tökéletesen adja vissza a magányos, zárkózott téli cowboy szerepét a kicsit túlzott bölcsességeivel együtt is. A „fogadjuk el a fájdalmat, és akkor élvezhetjük az emlékeket” és társai helyett lehetett volna mondjuk egy kis kimerevített csendes képi világ, és akkor nem gondolnám azt, hogy a szánkba akarnak rágni valamit az élet nehéz dolgairól. Persze ezek felett is elvisz a hangulat, szóval egyáltalán nem bántó. Az pedig, hogy mi nyomja a szívét, egészen szomorú és meg is értjük tetteinek jelentőségét. Elizabeth Olsen (Oldboy) egy olyan színésznő, akiben ismét nem csalódtam. A kezdeti megilletődöttsége után, szépen lassan magába szippantja a környezete és nagyszerűen átalakul. Mindenezek nélkül az utolsó jelenete hiteltelen lett volna, így viszont tényleg átjött.  

wind_river_3.jpgTaylor Sheridan a Préri urai és a Sicario forgatókönyveinek megírása után úgy döntött, hogy saját maga is rendezi meg leírt művét.  Ha azt vesszük, hogy az előző két munkája is mennyire belénk ivódott, a Wind River – Gyilkos nyomomról sem mondhatok mást, mint hogy ez is nehezen lesz felejthető. Sheridan most már a kamera végén ülve is letette névjegyét és igazán szívbemarkoló filmet készített.  Nem azt mondom, hogy minden elemében tökéletes és lehet, hogy nem fog akkorát szólni, mint a korábbi művei, de aki fogékony a lassú történetvezetésű, kifogástalan atmoszférájú thrillerekre, az tuti nem fog csalódni benne. Egészen letisztult, mindenféle hollywoodi klisétől mentes alkotás. Az egészből árad a nyers természetesség, ami annyira ritka manapság a filmekben. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy tényleg egy bizonyos céllal készült a film. Figyelemfelhívás, de ez majd a filmből kiderül. Ékes példája ez a film annak, hogyan is lehet egyszerű történettel remekül bánni.  Azokhoz a filmekhez tartozik, amikor az ember nem szívesen indul el a moziból egyből az utolsó jelenet után, hanem csendben merengve, elkezdi olvasni a készítők névsorát. Persze ehhez ébren kell maradnia. Érdekes, de a film még most is a fejemben motoszkál, pedig egy nappal ezelőtt néztem és ez azért nem olyan rossz dolog. Még egyszer nézős lesz.

Akik szuper színes, szuper izgalmas, látványos thrillerre vágynak, messze kerüljék el, viszont akik egy kellemesen hűvös, okos ”skandináv” hangulatú filmet szeretnének nézni, semmi esetre se hagyják ki.

85%

live-by-night-new-poster.jpg„Amit a világnak adsz, azt a világ visszaadja, de soha nem úgy, ahogyan szeretnéd.” Dennis Lehane az egyik kedvenc regényíróm, nem véletlenül vártam már ezt a filmet, annak ellenére, hogy a könyvet még nem sikerült megszereznem. Korábbi munkáiból nagyon jó filmeket készítettek, de bármennyire is remek film a Titokzatos folyó, Hideg nyomon vagy akár a Piszkos pénz, még így sem érték el a könyveinek színvonalát, hiába kaptak Oscar-díjakat. Ben Affleckel pedig már dolgoztak közösen egyszer, ezért is szerettem volna, hogy kettőjük ismételt párosításából valami klassz dolog születne.

Joe Coughlin (Ben Affleck) katonaként ment a háborúba, de bűnözőként tért vissza Bostonba. Apja (Brendan Gleeson) 37 éve rendőr, főkapitány helyettes, kinek intő szavai nem érnek semmit fiánál. Rablás, rablás hátán 10 hosszú évig.  Joe szerelemes Emmába (Sienna Miller), az ír maffia főnökének - Albert White (Robert Glenister) - nőjébe. A szerelem tiltott, a lebukás elkerülhetetlen, ami Pescatore (Remo Girone), a digó maffia vezérének kezére sodorja. Pescatore szeszcsempész üzlet beindítására a napfényes floridai Tampába küldi Joet. A helyszínen, régi társával, Dionnal (Chris Messina) nem várt nehézségekbe ütköznek, mivel a konkurencia, a politika, a hit prédikátora és maga a Ku Klux Klán sem veszi jó néven az üzlet beindulását…

live-by-night_3.jpgNem volt ez rossz film, egyáltalán nem, és nem az elfogultságom miatt mondom. Manapság ritkán készítenek amúgy is noir hangulatú maffiafilmet. Egy napot ráaludva még jobban is álltam már hozzá, mint nézése közben nagy ásításokkal tarkítva, mert néhány akciójelenetet leszámítva nem mondhatom pörgős filmnek. Mondjuk ez elég nagy hátrány annak, aki éjszakai műszak után szeretné megnézni. Sajnos nem véletlenül bukta ez a pénztáraknál, és nem azért, mert minőségileg kifogásolható lenne. Mert kik azok, akiket érdekelne? A nőket? Nem hiszem! A férfiakat? Talán, akik nem csak annak mondják magukat. A mai huszonéves korosztályt pedig szinte kizárt, tisztelet a kivételnek. Valljuk be őszintén, igazából nem sok ember figyelmét kelti fel egy 30-as évekbeli amerikai szesztilalom idején játszódó gengszterfilm. És még az sem segít a helyzeten, hogy közben még a kritikusok sem dicsérték.

live-by-night-15869-large.jpgPedig örülni kéne annak, hogy végre nem egy true story. Története azonban nem bonyolult. Sok évet ölel át bukástól a felemelkedésig, Bostontól Kubáig. Pontosan nem érzékeltem, hogy hány évről van szó, de annyira nem lenne nehéz kiszámolni. Annyi biztos, hogy a narráció 1917-től meséli el főszereplőnk életét. Mivel ez egy gengszterfilm, a szokásos sémákra épül. Zsarolás, átvágás, alkudozás, Ku Klux Klán, pia és a nők, melyek megkeserítik szépen az ember életét különösen akkor, ha a bandavezér nőjébe vagyunk szerelmesek. Mert ki az az állat, aki ebbe belemegy? Senki és semmi nem biztos, csak egyedül a bűn az, amely a válságban is fent marad, mikor már a bankok is bedőlnek. Pénz az úr, no meg a fegyver, és akinek a kezében van. Alkudozás kirakott fegyverrel, ahol, ha ellenkezel vagy felülsz a vonatra önszántadból vagy alá kerülsz, de nem saját akaratodból.

live-by-night_7.jpgAz olasz és az ír maffia szembenállását, a klubok és a casinók nyitását, a pia és a rum kereskedelmi útvonalainak megszervezését és szétterítését láttuk már jó pár filmben, ha nem is egyben, de külön – külön biztosan. Szép korrupt volt a világ. Az utálat ideje, mikor a nemzetek között mindenki utál mindenkit, de mindig van egy közös ellenség, akit meg mindenki összevontan utál. Remek kor, ahol „Nem az az erős, aki megszegi a szabályokat, hanem az, aki saját szabályokat hoz!”

live-by-night_8.jpgVan minden, ami kell egy ilyen filmhez. Remek korhű hangulat, szuper járgányok, forgótáras géppuskák, szeszfőzdék, szivar hegyek, kurvák és remek frizurák. Akkor mégis mi az, ami hiányzott? Valahogy az, hogy túl sokat akart a szarka. Affleck beleesett abba a hibába, hogy mindent akart egyszerre. Rendezni, forgatókönyvet írni és még villogni is a mimikamentes arcával és szomorú szemével. Ez pedig így egyszerre még neki sok. Pedig az összkép nem rossz, de Lehane könyvével most bizony nem tudott megbirkózni. Hideg nyomon című film is nagyon kevés volt a könyvhöz képest, de ez nem Affleck hibája, pedig nagyon jó adaptáció volt és a rendezése is kiváló.  Kicsit sok minden került bele és mégis kevés. Remek akciók után csendes nyugodt csordogálás, ott ahol nincs beszéd, tökéletes, ahol viszont van, valahogy elfogy. Bár én szeretem a lassú filmeket, de sok embernek unalmassá válik a tökéletes helyszíneken történő filozofáló cseverészés.  

live-by-night_9.jpgA film második fele viszont - ahogy haladunk a végkifejlet felé - egész jól sikerült. Nem csak a Saldana vagy Elle Fanning (Demóna) kisasszonyok megjelenésére gondolok, hanem a pörgésre, a durvulásra, és a főszereplőnk talán komolyabb játékára is, ahogyan a rumpiac királyává válik.  Kicsit több is a humoros rész, ami elég fanyar mosolyt csal a szánkra, de aki ismeri az író könyveit, ezen egyáltalán nem lepődik meg.  A vége kifejezett nyers és durva, de kiszámítható. Talán a legeslegvégén van egy kis dolog, ami nem kifejezetten szerethető, de ez nem egy romkom, hogy minden szép és jó. És egy kicsit hosszúra is nyújtották.

live-by-night_4.jpgA színészek amúgy remekül teljesítenek, ki többet, ki kevesebbet szerepel, és van olyan is, aki eltűnik. Ben Affleck (A könyvelő) olyan amilyen. Megszoktuk. Szerethető egy karakter amúgy, csípem a pasit, de inkább a rendezői törekvéseiért, mint inkább szerepeiért. Jó lehet az ügynöke, mert nagyszerűen választ. Kiemelném még Zoe Saldana-t (Avatar), de őt is inkább csak azért, mert tökéletesen beleillett a környezetbe. Azok a ruhák, amiket viselt! Külön dicséret. Mivel rengeteg szereplőből építkezik a film, nem szeretnék senkit kiemelni, minden olajozottan működött! Sajnos tényleg nem volt sok idő egyiknek sem a szerepét mélyebben bemutatni. Sienna Milleren (Csillagpor) pedig el kellett gondolkodnom, hogy honnan is ismerős?

live-by-night_2.jpgNa, hát Ben Affleckre visszatérve pedig elmondhatjuk, hogy rendezőként egy jó közepest nyújtott. Nem rontotta el a filmet egyáltalán, mert így is tökéletesen nézhető volt. Csak talán a forgókönyv megírását adhatta volna másnak. Mint ahogyan korábban is említettem, nem a dialógusokkal volt a probléma, hanem talán a mennyiséggel. Nem véletlenül idéztem a filmből. Amúgy a gengszterfilm feeling megvolt. Magával ragadott, mert minden adott volt. Talán egy kicsit diktálhatott volna gyorsabb tempót, de akkor meg másból jutott volna kevesebb. A két helyszín közötti különbség szintén átjött. Az akciójelenetek profin elkészítettek. Az autó üldözés a Fordokkal szuper. A zenéjére spec. nem emlékszem. Szóval majd egyszer még újranézős lesz, de kicsit később. Előtte viszont a könyvet mindenképpen elolvasom, és akkor lehet, másképpen ítélem meg én is az egészet.

Jó film ez, nem kell tőle félni és nyugodtan be lehet rá fáradni a moziba. Vagy később akár a fotelből kényelmesen. Kicsit többet adok rá, de csak azért mert Lehane rajongó vagyok.  

 75%

 

sicario-poster02.jpgDenis Willeneuve (Fogságban, Felperzselt föld) rendező új filmjének kezdő jelenete után a bűz szinte árad a vászonról. Lecsupaszított filmet készített az amerikai határvidékről, ahol nincs mellébeszélés, nincsenek hősök, csak a natúr valóság, amitől az embernek még a gyomra is kifordul.

Ez az a film ahol nem tudsz a jó oldalra állni, mert magad sem tudod, ki tartozik oda. A mocsoktól mindenki beszennyeződik egy idő után és a túléléshez nem szabad mássá válnod, ha szeretnéd a fejedet is másnap a nyakadon tudni. Ha nem állsz be a sorba, kiesel és felfalnak, de előtte kicsit megcsonkítanak. Itt mindenki előbb lő, mint kérdez, ez az igazi vadnyugat, ahol még Bronson is abbahagyná a szájharmonikázást.

Nem hibátlan film (miért is lenne az), de az év egyik meghatározó alkotása. A kezdő brutál képsorok után lassan pörög, legyen időnk a látottakat emészteni, persze mikor beindul, akkor rendesen fejbe vág. A végkifejlet felejthetetlen, szerintem sokaknak betesz majd. A zenéje brutális, a mélynyomó dobhártyaszaggató. A szereposztás pazar. Emily Blunttól (A holnap határa) hiába várjuk az átalakulást, a kitörésre váró állatot, a végére egy összetört kislány, egy megfáradt ember lesz csak. Benicio Del Toro (Traffic) és Josh Brolin (Nem vénnek való vidék) két órára beszippant szépen minket a mexikói Drogkartellek világába, ahol a törvény bizony nem paragrafusokból áll. Aki a bemutató alapján végtelen mennyiségű akcióorgiára vágyik bizony csalódni fog, ez nem az a film, de nem is baj. Egy-két marhaságtól eltekintve emlékezetes „szórakozás”.

80%

 

la_isla_minima_poster_1.jpgNyugodt vasárnap délutánhoz, nyugodt vasárnap délutáni thriller illik, mikor egy jobban sikerült ijesztgetős jelenet után nem kell feltétlenül félelmünkben az égbe ugranunk ölünkbe kiszórva a pattogatott kukoricát. Végre láttam ismét egy remek spanyol filmet, amit az interneten csak úgy emlegetnek, mint A törvény nevében (True Detective) sorozat európai egész estét megfelelője. Végül is van benne valami.

Spanyolország déli mocsárvidékén 1980-as évek elején két serdülőkorú lányt brutálisan megerőszakolnak és meggyilkolnak. A gyilkos felkutatásában részt vevő helyi (okosak) erők mellé két madridi nyomozót, Juant (Javier Gutiérrez) és Pedrot (Raúl Arévelo) vezénylik, hogy segítsék az ügyet megoldani. Kettőjüknek nem csak az aberrált gyilkos felkutatása okoz nehézséget, hanem az egymással való összeférhetetlenség megoldásának problémája is. Mindkettőjüknek a saját gondját háttérbe szorítva kell küzdeniük azért, hogy a gyilkost közösen elkapják, mielőtt újabb áldozatára lecsapna…


1280x720-5_m_1.jpgRemek kis film volt ez, és nem csak azért, mert a téli időszakban a nyári hőséget bámulni akár még tévén keresztül is felüdülés. Nem volt egy akkora alkotás, de a néma vasárnapi csendben mégis nagyot szólt, mint amikor a vadász puskája eldörren az erdőben. Hallottad a lövést, de mégsem tudod merről jött. Szóval nem véletlenül kapott a spanyol akadémiától (Goya) 2015-ben 10 kategóriában is díjat, köztük a legjobb film, rendezés, forgatókönyv, férfi szereplő és sorolnám, ha tudnám. És azóta is szépen gyűjti tovább trófeákat. Szénsavmentes üdítő kategória a megtörtént eseményeket feldolgozó filmek dömpingjei között. Tényleg hasonlítható a True Detective-hez, mivel ebben is szuper lápos környezetben nyomoz, két defektes zsaru egy sorozatgyilkos után.

la-isla-minima-actores_2.jpgNem igazán az eget rengető történet fogott meg benne, mert láttunk már szép számmal hasonlót, hanem magának a film cselekményének felépítése. Az egésznek a miliője. A történet köré épülő személyek, a környezet (ide beletartozik minden: föld, víz, levegő), a párbeszédek, mind olyan aprólékosan lettek kidolgozva, mint a ’63-as nagy vonatrablás London felé. Öröm volt nézni és hallgatni. Mármint annak, aki szereti az értelmesebb filmeket. Igaz, nem mondhatom, hogy rettentően pörögnének az események, de mégis folyamatosan a kíváncsiságot fenntartotta az elejétől egészen a feszült végkifejletig. Nincsenek a múltba visszanyúló emlékezések, nincsenek benne meglepő fordulatok és hatalmas csavarok, amitől a tátott szánkból kilógó nyelvünkre rátelepedett legyet sem vennénk észre, és nem is az a film, amiről ódákat zengünk és éjszakákat beszélünk. De mégis hatásos. Tehát működik. Ez egy végtelenül profin elkészített alkotás, ami után nyugodt szívvel fekszünk le és nem érezzük elvesztegetett perceknek a rászánt időt. Ami azért elég megnyugtató egy ismeretlen film, rendezés és szereplők esetében.

la-isla-minima_3.jpgA film remek képet fest az 1980-as évek spanyol korszakáról. A falusiak tényleg zárt közösséget alkotnak, mindenki ismer mindenkit és senki nem tud semmit, mintha mindenki vak lenne, nem lát, nem hall senki, mintha fényes nappal is egy sötét városban bolyonganának nyomozóink. Elég nyomorúságos időszak volt, politikai zűrzavar uralkodott, senki nem tudta, mit hoz a másnap. A főszereplőkről tényleg hisszük, hogy nem puszipajtások és csak azért vannak egymás mellett, mert a szükség nagy úr. Két ellentétes személyiség titkokkal a múltjukban, két egymástól eltérő nyomozási módszer, az agresszív kihallgatástól kezdve a lágy, andalító vallatásig. A szövevényes szálat mégis együtt próbálják meg kibogozni, akár egymásnak háttal állva, külön utakon járva, pénzzel vagy drasztikus módszerrel megoldva. Talán azt is le merem írni (mivel az én blogom), hogy jobban érdekelt mi van a két pasival, mint azzal, hogy ki is a gyilkos, mert az a nagy katarzis a végére sem jött elő, mikor a szálak már fonódnak a gyilkos körül. De ennek ellenére egészen meglepően erőszakosra sikeredett a vége, bár sok embernek lehet, hogy nem fog tetszeni. Elég kétértelmű. Bár megemlítem, hogy egy-két dologra tényleg nem derül fény.

la-isla-minima-003_2.jpgJavier Gutiérrez (Elszabott frigy) és Raúl Arévelo (Sötétkékmajdnemfekete) tényleg nagyot alakított, de mégsem olyan színészek, akiket a legközelebbi filmjeikből egyből felismernék és nem biztos, hogy a remek bajusz miatt lenne. Javier alakítása talán erősebb, karaktere jobban kidolgozottabb, bonyolultabb ember. Raúl fejlődése kicsit visszafogottabb. Azonban mindketten tényleg hatalmas arcok, teljesen hitelesek és tökéletesen beleillenek a filmbe.

la-isla-minima-013_2.jpgAlberto Rodrigez (Hetes osztag) rendező Guadalquiviri mocsárvidékén forgatott lassú történetvezetésű thrillere ritka profi jelenség a piacon. Komótossága ellenére egyáltalán nem unalmas. Az operatőri munka olyan, mint valami tájvédelmi körzetet bemutató természetfilm a Discovery csatornán. A felülről fotózott kimerevített képek nagyon jól sikerültek, a mocsárvidéken forgatott naplementés jelenetek az élénk színeivel magával ragadnak és nem is kell szentimentális töltettel rendelkezni ahhoz, hogy ezek a képek bejöjjenek. A flamingók szépsége, a madarak hangjai, a békák brekegései, mint tökéletes fojtó mocsárszagú atmoszférát nyújtanak. A zene lassú gitárpengetése csak fokozza feszültséget és tökéletes elegyet alkot a képekkel. Régen éreztem azt, hogy a film minden egyes kockáján érződik a mű iránti elkötelezettség, a profizmus.

Ajánlom a filmet azoknak, akik nem egy agyhalott filmre vágynak, hanem egy szépen kidolgozott, kontinensünkön forgatott majdnem tökéletes alkotásra. Nem árt azért kipihenve nekiállni, mert az oxigénhiány okozta ásítások hamar ledöntik az embert mellőle.

75%

the-equalizer-poster03.jpgSzakítok a hagyományokkal és nem írom tele a képernyőt. Inkább csak röviden ajánlok egy filmet szűkösebb hétköznapokra, mikor az embernek tele van már mindennel a feje és még véletlenül se szeretne gondolkodni. Nekem ez amúgy roppant egyszerűen megerőltetés nélkül megy. Nem egy mai film, de talán érdemes másnak is megnézni.

No. Ebben a filmben is már megint a nők miatt van a balhé, mondhatnám undok módon a gyengébbik nem ellen, de ha így van, hát így van. A biztonsági őrként dolgozó Robertet (Denzel Washington) jól felbőszítik, mikor az újonnan megismert kis barátnőjét Terit (Chloe Grace Moretz) kórházba küldik egy kiadós veréssel. Nekiáll egymaga gyakorlatilag puszta kézzel legyilkolni a New Yorkban lebzselő teljes orosz maffiát.

Röviden ennyi. Hosszú játékideje és a teljesen hihetetlen sztorija ellenére egészen nézhető volt. Szerettem, ahogyan főszereplőnk felhasználja munkahelyének adottságait, és különféle eszközökkel írtja az ellenséget, legyen az kalapács, fúró, szögbelövő vagy akár egy teljes tekercs szögesdrót, de azt is láthatjuk mire jó egy dugóhúzó, ha nem a rendeltetésének megfelelően használjuk. Aki színészi alakításokban bízik, az is boldog lehet, hiszen néhány esetben az akciómentes jelenetek bizony erősebbre sikeredtek, mint a frappánsan kivitelezett kivégzések.

Denzel Washingtonnak továbbra is jól áll ez a visszafogott „megtorló” szerep. Chloe Grace Moretz (Engedj be!) sokat nem szerepel. Viszont Marton Csokás (Noé) egészen gonoszan tud nézni.   

Antoine Fuqua (Kiképzés) rendezőnek filmjében igazából nem csalódtam, nem vártam tőle mély gondolatokat és érzéseket, gyakorlatilag elismerem, hogy igazából semmit sem vártam. Azonban kellemes időtöltésnek bizonyult, bár kicsit hosszúra sikerült és már vártam a végét. Úgy kikapcsolt, mint egy levert biztosíték. Mire vége lett már nem is gondoltam rá többet.

70%

out-of-the-furnace-poster-uk.jpgFilmrajongók számára 2014. január igen jó hónap volt. Szinte egymást érték a jobbnál - jobb filmek. Csaknem minden hétre jutott egy-egy olyan alkotás, ami után egészen boldogan álltam fel, mivel hasznos időtöltésnek tartottam a megnézését. Az alábbi film is igen a szívemhez nőtt, hiszen nem csak a rengeteg sztárt felvonultató stáblista okozott örömöt, hanem a lassan csordogáló története is.

out-of-the-furnace04.jpgRussel (Christian Bale) és öccse, Rodney (Casey Affleck) szebb életről álmodoznak, egy olyan ingerszegény gyárvárosban, ahol az égvilágon nem történik semmi, azon kívül, hogy az emberek dolgozni járnak a helyi acélüzembe. Russelt egy napon ittasan balesetet okoz, amiért négy évre lesittelik. Szabadulása után szeretné a saját és öccse életét is rendes kerékvágásba terelni. Rodney, míg a testvére a sitten ült, katonaként Irakban töltött szolgálatot. Visszatérve a háború megváltoztatta és már nem ugyanaz az ember, mint aki előtte volt. Nem találja helyét a világban, dolgozni nem szeretne, ezért illegális ökölharcban próbálja leküzdeni félelmeit és tartozásait. Mivel szeretné a helyi kocsmatulajdonosnak és bukmékernek John Pattynek (Willem Defoe) tartozását visszafizetni egy utolsó bunyó megszervezését kéri északkelet kegyetlen bűnözőjének Degroat (Woody Harrelson) bevonásával, akinek viszont Petty tartozik……

out-of-the-furnace01.jpgOlyan lassú folyású, mint egy kis patak csörgedezése a hegy oldalán, mely szépen lassan marja a saját medrét. Nyomasztó, kemény, nyers, fájdalmas nézni annak, aki nem alszik el alatta. Nyugtalanság a nyugalomban, mikor semmi nincs csak kilátástalanság. A remény hal meg utoljára tipikus példája. Mit lehet olyan filmről mondani, mikor Eddie Wedder fájdalmas énekhangja már az ötödik percben megszólal? Csak annyit, hogy kegyetlenül jó film.

out-of-the-furnace02.jpgCsendes nyugodt, tipikus amerikai hegyi kisváros, ahol az emberek alig lézengenek az utcákon, akkor is vagy a kocsmába vagy a munkába menetelnek. A szépnek nem nevezhető városról készült képeket csak a háttérben füstölgő gyárak kéményei teszik még rondábbá. Sok pozitív inger nem éri az embereket, felkelnek, robotolnak és hazamennek. Ebben a háttérben helyezkedik el a két testvér különös kapcsolata. Bale az idősebb, nyugodtam, megfontoltabb, aki már családot szeretne, csendes, keveset beszél, gondolatait is inkább a tekintetéből tudjuk. Affleck ennek pont az ellenkezője. Hangos, indulatos, robbanékony, aki a háború következményeit nehezen tudja feldolgozni, mivel az átélt borzalmas képek örökre bevésődtek a fejébe. A feszültség levezetésére szolgál az illegális ökölharcban való részvétele is, nem feltétlen a tartozásainak kiegyenlítésére. A két testvér között az egyensúly egyáltalán nincs meg, csak a testvéri kötelék, ami szoros összetartja őket, mivel csak magukra, egymásra számíthatnak.

n-CASEY-AFFLECK-OUT-OF-THE-FURNACE-large570.jpgEzt a köteléket rombolja szét a végtelenül ellenszenves figurának beállított Harrelson, mikor nagyon szemét és kegyetlen módon elbánt a fiatalabb testvérrel, aki viszont szinte kereste a mennyországhoz való utat. Balenek ezek után kell választania, hogy a saját szabadsága, vagy a saját feje, saját igazságszolgáltatása útjára lép, és figyelmen kívül hagyja a rend őrét. Ez után érkezik el az a pillanat mikor a jó fiú összecsap a rossz lélekkel, a dühöngő narkós őrülttel, amit el lehetett volna rontani klisékkel, de ez a film most bizonyt másból állt. Az idősebb testvér mindent elvesztett, ami számára fontos volt és ezt a reménytelen helyzetet csak egyféleképpen tudja feldolgozni, úgy ahogyan magunk is tennénk a helyébe.

out-of-the-furnace05.jpgA film tele van olyan jelenettel, amit szinte azonnal torkomba ragadt a gombóc. Mikor Bale a hídon találkozik volt párjával Lenaval, és tudatosul benne, hogy végképpen elvesztett minden. Az a lemondás, ahogyan minden jót kíván a volt párjának szívszorító párbeszéd volt, az ember szíve megszakad. Fájdalmas volt nézni. De ott vannak a remek párhuzamos síkon futó részek is, mint mikor Bale az apja barátjával, Reddel szarvasra vadászott, miközben az öccse az utolsó meccsére készül. Zseniális, ahogyan az élet és a halál közötti párhuzamot összemossa. Vagy mikor Harrelson belövi magát, miközben a kommandós egység rohamozza a házat, remek rendezői megoldás.

out-of-the-furnace03.jpgAki a végére hatalmas akciójelenetre számít, az csalódni fog, mert – mint mondtam – nem egy szokásos film. Ezt a részt nem véletlenül elnyújtott, adnak elég időt gondolkodni, hogy mit tennék mi a főszereplőnk helyében. Szerintem sokunk azt, ami a filmben is történik. Bár ezekre a morális kérdésekre nem biztos, hogy elsőre jól válaszolnánk. Vajon mi meddig mennénk el? Szolgáltathatunk igazságot magunk is? Ki tudja. Valószínűleg mikor már körülötted ennyire elcsesződött minden, ennyire reménytelenné válna az életünk, nem biztos, hogy hallgatnék bárkire is, csak az első megérzésemre. Azt hiszem a film után, ha van valakinek kedve, gondolkozzon el rajta csak úgy elméleti síkon egy kicsit, ennyit megér.

out-of-the-furnace07.jpgSzámtalanszor leírtam már, hogy a Sötét lovagunk Christian Bale és Hideg nyomon magánnyomozója Casey Affleck mekkora tehetség. Sőt bátran állítom, hogy az utóbbi simán túlnőtt már idősebb testvérén, bár jóval több filmben láttam mostanában, mint bátyját.  Csak érteném, hogy mit mond, mert annyira tud dünnyögni az orra alatt, annyira szenvedve beszél, hogy nem lehet egyszerűen érteni. Legalább is én nehezen hámozom ki a mondatait. Balere írtam már, hogy minden rá van írva. Nagyon szeretem őt, csapzott zsíros hajú szerepe kimondottan szimpatikus volt.  Nem úgy, mint Woody Harrelsoné (Szemfényvesztők), akinek gonoszsága láttán simán belelőttem volna a képernyőbe. A nyalókás jelenete igazán visszataszító. Belegondolva, hogy 20 évvel ezelőtt forgatta le a Született gyilkosokat, ahhoz képest szinte nem sokat változott. A mellékszereplők, Willem Dafoe (Az orvvadász), Zoe Saldana (Colombiana), Forest Whitaker (Az utolsó skót király), Sam Sephard (Mud) most csak kiegészítő emberek, sok vizet zavarnak, azonban tudjuk, hogy mindegyik akár egy egész estét filmet is elvisz a hátán. Dafoe, ha játszik annak viszont mindig örülök.

out-of-the-furnace06.jpgScott Cooper rendező 2009-ben átvehette már az Őrült szív (Crazy Heart) c. filmjéért a legjobb filmnek járó szobrocskát. Ez a film idén most tuti, hogy nem lesz befutó, hiszen nem is jelölték. Azonban szerintem igen is figyelemreméltó. Ridley Scott és Leonardo DiCaprio szponzorálásából készült film nem a szokásos „revenge” filmek táborát erősíti. Borzasztóan lassan halad előre, amire Eddie Wedder zenéje sem segít rá. Még én is majdnem elaludtam rajta, de mégsem aggathatom rá, hogy unalmas lenne. Zseniális pillanatai vannak a filmnek, amiket oxigénhiányos fejünkben, ásítások között is észre lehet venni. Felnyitja záródó szemünk. Az operatőr munka a zene mind első osztályú. A film nem minden embernek fog tetszeni, nagyszerű színészei ellenére sem. Talán másodszori megnézése után még jobban megfogott, van egy nyomasztó hangulata, ami nekem nagyon bejött. Jelenleg az egyik kedvencem. Másmilyen volt, mint a többi. Amúgy kíváncsi leszek, hogyan fordítják majd le a címét magyarra.

Akciófilmre vágyóknak nem igen ajánlom, inkább azoknak, akik szeretnek egy – egy filmben megtalálni azt az örömöt, azt a pillanatot, amiért szeretünk filmet nézni. Én most megtaláltam.

 75%

Compliance poszter.jpgHa valaki azt szeretné, hogy a vasárnapi ebédre kellően undorodva nézzen, akkor ajánlom figyelmébe délelőtti programnak Craig Zobel 2012-ben megjelent filmjét. Voltam én is olyan hülye, hogy felébredés után - délelőtt 10 órakor - nekiálltam filmet nézni. 2012 egyik legmegrázóbb és legidegesítőbb filmje azoknak, akik végignézik és nem kapcsolják ki a felénél.

Becky (Dreama Walker) 19 éves lány, aki egy gyorsétteremben dolgozik pénztárosként. A munkára szüksége van. A középkorú Sandra (Ann Dowd), az étterem üzletvezetője nem éppen a legjobb barátságban van vele. Egy stresszesnek ígérkező pénteki napon megcsörren az irodában a telefon. A vonal mögött egy rendőr jelentkezik be, aki azt állítja, hogy Becky pénzt lopott az egyik vásárlótól és a sértett fél nála tett feljelentést, amit tanukkal is tud igazolni. Sandra félti menedzseri állását, ezért Daniel (Pat Healy) nyomozó utasításait feltétel nélkül teljesíti addig, míg a rendőrök meg nem érkeznek a helyszínre. Becky életében ezen a napon megkezdődig egy elképzelhetetlen tortúra…..

Első gondolatom a filmmel kapcsolatban, hogy idegesítő, a második, hogy gusztustalan. Olyan mértékű indulat tört elő belőlem az emberi butaság, meggondolatlanság láttán, hogy ordítani tudtam volna és majdnem lekapcsoltam a filmet. Mivel ilyet sosem teszek és amúgy is furdalt a kíváncsiság, tovább néztem. Érdekelt, hogy mi lesz ennek a szenvedésnek a vége. Mert ez az volt, nem csak a szereplőknek, hanem nekem, nézőnek is. És ha ez volt a rendező a célja a figyelemfelkeltésen kívül, bizony nálam elérte, amit akart. Már akkor tudtam, hogy nem stimmel ezzel a filmmel valami, mikor meghallottam a zenéjét. Amint felcsendül a cselló vészjósló komor hangja, a feszültség csak úgy vibrál.

Compliance 2.jpgSajnos olyan világban élünk, ahol a kényszer nagy úr. Nem csak kis hazánkban van munkanélküliség, hanem fejlett „vidékeken” is. Ezt most foghatjuk sok mindenre, de igazából mindegy is, ez van. Akinek van munkája, megpróbálja megtartani és ezért szinte mindenre képes. Ha esetleg a munkavállalási engedéllyel is problémák vannak, még inkább kiszolgáltatottabb az illegális munkavállaló, hiszen félnek a meghurcolástól. Amerikában a rendőröknek pedig hatalmuk és jóval nagyobb tiszteletük van, mint nálunk. Nem szabad velük szórakozni, a szavuk szent és megkérdőjelezhetetlen, még akkor is, ha ép ésszel felfogni nem is lehet kérésüket. A világ pedig tele van pszichopatával. Kibe bízzon az ember, ha nem a rend őrébe? Mert elméletileg a törvény a mi oldalunkon áll!

Compliance 4.jpgEzt hiszi a filmben szinte minden szereplő, és ezért is vannak kiszolgáltatott helyzetben. Miért is vonnák kétségbe az elhangzott kéréseket, még akkor is, ha baromságnak tűnik az egész? Sandra is csak a feladatát végzi, vakon teljesíti az ismeretlen rendőr utasításait, hiába érzi kínosnak az egész helyzetet. Véletlenül se gondolja, hogy ellenkezni kellene, hogy totálisan csőbe húzzák. Agyhalott. A rendőrnek hatalma van akár előttünk áll, akár csak a vonal végén szuszog. A telefonálónak meg félelmetesen vág az esze. Tudja, kinek mi a gyenge pontja, behízelgő modora, fenyegetése, kedves szava mindenkit levesz a lábáról. Szinte mindenre van válasza, nem lehet átvágni. Jegyzetel, gondolkodik és vidáman röhög az egészen vacsorája közben. Úgy irányítja az egészet, hogy egyre inkább gyanússá tegye áldozatát. Megjegyzem, profin csinálja.

Compliance 5.jpgAmúgy ezt a fajta beteges hajlamot ennél gusztustalanabb módon nehéz lenne bemutatni. Fokozatosan egyre megalázóbb szituációk kerülnek előtérbe. Kezdetben csak ürítse ki a zsebeit, vegye elő a táskáját és vizsgálja át, vegye el a telefonját, vegye le a ruháját, vegye le az alsóneműjét is, vigye ki a kocsiba, mert bűnjel, forogjon körbe meztelenül, ugráljon, hajoljon le háttal és még sokáig sorolhatnám azokat a részeket, melyek végül minden emberben maximálisan kicsapják a biztosítékot. A szexuális zaklatásnak ezt a módját nem láttam még filmben. És nem kellett ehhez szadista sorozatgyilkosnak szerepelnie a filmben, elég csak egy telefon.

Compliance 9.jpgAzért leírom bátran, hogy a filmet másképpen is meg lehet közelíteni: hülye emberek hülye gyülekezete. Szinte az egész film alatt csak bámultam és nehezen hittem a szememnek. Ha azt kérné a főnököm egy telefonhívás utasítására, hogy vetkőzzek le pucérra, biztosan körberöhögném még akkor is, ha tudom, van valami bűnöm. Kizárt, hogy megtenném. Szóval az egész még addig vicces is lehet, míg nem veled történik meg. DE, sajnos ez egy valós eset, aminek utána lehet guglizni.

A szereplők olyanok, mintha találkoztam volna velük már a helyi közértben, és talán ezért is tűntek számomra hitelesnek, annyira átlagosak. Dreama Walker ártatlan, „nem tettem semmit” kifejezése végig az arcára van írva. Kicsit sajnáltam naturista szerepéért. Ann Dowd (Marley és Én) viszont olyan, mint egy takarító egylet veteránja. Sugárzik belőle az értetlenség, a butaság. A főnökének való megfelelési kényszerrel kiegészülve elég visszataszító volt számomra. Különösen a film végén tudtam volna a hátába vágni egy fejszét. Viszont, aki tényleg kifogástalan volt, az maga Pat Healy (Hajnali mentőakció). Álnyomozóként tényleg tenyérbe mászóan játszott. Annyira irritálóan adta elő szerepét, hogy többször is szívesen földbe döngöltünk volna…

Compliance 8.jpgCraig Zober rendezése ékes példája annak, hogy kevés költségvetésből, viszonylag ismeretlen színészekkel is lehet komoly filmet készíteni. Olyan volt, mint egy dokumentumfilm az emberi naivitásról, hiszékenységről, hogy ha már hülyék vagyunk, azért figyeljünk már egy kicsit oda, mit miért teszünk. Nem kell nagy produkciót várnunk, maga a történet visz el minket az undor földjére, ami jelen esetben egy gyorsbüfé. Lélegzetállító helyszínekről nem fogunk hanyatt vágódni, mivel szinte egy szobában játszódik az egész. A zenéjére már tettem megjegyzést, de ismét leírom, hogy a cselló morajlása kifejezetten nyomasztó hangulatot áraszt. Vannak ennél jóval gusztustalanabb, véresebb alkotások is, amik rögzültek már korábban agyunkban, de azt hiszem ez is kellően irritáló ahhoz, hogy később is emlékezzünk rá. Kivételesen nem szeretném még egyszer megnézni.

Ajánlom azoknak, akik nem kifejezetten csak az élményért, az élvezetért szeretnek filmeket nézni, mert ebben ezt nehéz lesz felfedezni. Ez egy bosszantó, nyomorúságos alkotás, melyet csak erősen nyugalmi állapotban ajánlatos megnézni. A film figyelmeztető jellege miatt adtam rá magasabb értékelést.

70%

The Last Stand Poster.jpgErőnek erejével! Mert miért is lenne más a magyar címe?! „Hasta la vista, Baby” ahogy Terminátorunk egykoron megmondta. Szót is fogadott a korábban szebb napokat is meglátott kormányzó úr és visszatért a gyökerekhez – sokunk örömére. Egy kisebb szerep kedvéért nem is olyan régen láthattuk már étterem tulajdonosaival közösen egy jó kis agyament akcióban, de főszerepben ez az első visszatérése politikai pályának befejezését követően. 

A korábban los angelesi rendőrség drogosztályán dolgozó Ray Owens (Arnold Schwarzenegger) sheriff nyugdíjas éveit tölti Sommerton nevű kisvárosban Mexikó hátárában, ahol az ég adta világon semmi nem történik. Az idilli kép egészen addig pillanatig tart, míg egy harmadik generációs FBI elől megszökött drogbáró, Gabriel Cortez (Eduardo Noriega) lopott Corvett C6 ZR1-s autójával feléjük nem száguld 300km/órás sebességgel. Bannister (Forest Whitaker) FBI ügynök felhívja a sheriffet a közelgő eseményre és figyelmezteti, hogy tartsa magát távol az elkövetkezendő eseményektől. Owens és helyettesei kiegészülve a kissé őrült Dinkum (Johnny Knoxville) helyi fegyverbolonddal azonban nem hallgatnak senkire és megpróbálják maguktól megakadályozni a kartell vezetőjének átszöktetését Mexikóba.

The Last Stand 5.jpgÖröm költözött a szívembe estére. Annyira boldoggá tett, mintha csak marcipános csokit ettem volna egész nap. Jóleső érzéssel mentem nyugovóra, hogy végre nem kellett az agysejtjeimet megerőltetnem. Hangosan röhögtem magamban a film alatt több esetben is, hiszen mi másért készülni egy ilyen film? Csak a szórakoztatásért! Még véletlenül sem szabad komolyan venni, mert aki ezt teszi, csak csalódással kel fel és egy nagy baromságnak tartja majd! Vissza a nyolcvanas években.

The Last Stand 7.jpgSok mindent nem lehet leírni a sztoriról, nagyjából csak annyit, mint a rövid leírásban felvázoltam. Egyszerűen csak működik és megy előre mindenféle csavarok nélkül, úgy mint régen az akciófilmek nagy többségében. Kicsit lassabban is indul az egész, de a végére egészen kellemesen felpörög a felállított díszletek között, majd hirtelen vége is lesz, kész mehetünk nyugalomban haza.

The Last Stand 11.jpgA „rettenetes” drogbáró és emberei, az FBI ügynökök, a sheriff helyettesei, a város lakói mind csak kirakat Swarci visszatérésének, aki két szótagú mondataival megvillantjai ismét azt, amiért szerette a generációnk. Öreg már, és nem is akarja szívatni magát idióta ugrabugrálásokkal, bunyókkal, inkább autós üldözésben vesz rész, amiben még talán el is hisszük, hogy jól megy neki (azért nem). Azonban az, hogy hagyja saját magát kifigurázni már a Feláldozhatók 2-ben is bejött. Főszereplőnk lőtt, látott és győzött a szememben. Még mindig betölti az egész képernyőt esélyt sem hagyva másoknak, akik esetleg kilátszanának mögötte.

The Last Stand 5.jpgA film a 80-as évekbeli akció – western filmek hangulatát próbálja megteremteni. Egy kicsit felturbózták a mai generáció számára is szerethető, meglehetősen véres jelenetekkel. Régen láttam már szétrobbanó, vagy akár gépágyúval szétkaszabolt embert a vásznon. Ezeket a jeleneteket kissé önmagukat parodizáló, néhol túlzottan is előtérbe jutó mellékszereplők próbálják feloldani idiotizmusukkal. Én meg aberrált ember módjára szinte csak mosolyogtam. De nem csak a vicces jeleneteken, hanem a fizika törvényeit meghazudtoló autós üldözéseken, vagy akár a filmvásznon még talán ennyire soha nem látott FBI ügynökök és SWAT kommandó bénázásán is. Lehet, ezek sok embert dühítenek majd és gagyinak tartják, számomra azonban így volt jó.

The Last Stand 8.jpgIgazából ez a 90 perc semmi másra nem szolgált, mint arra, hogy továbbra is azt a következtetést vonjam le, hogy Arnit továbbra sem azért szeretem, mert Shakespeare-t játszik, hanem azért mert egy jelenség, aki elvarázsol bármilyen hitvány filmben is szerepel. Kíváncsian várom a követező filmjét Stallonéval. Mellékszerepkők meg egytől egyig tökéletes kellékei a filmnek, szabadon rombolhatóak. Szegény Forest Whitaker (Az utolsó skót király) hol van már az Oscar szobrocskájától. Johhny Knoxville pedig egészen meglepő volt, hogy újra filmben látom, de rövid szerepében is kicsit soknak éreztem. Azért, aki szerette a Jackass-ben, itt is csípni fogja annyira agyatlan. A filmben élmény volt nézni Luis Guzmánnak (Boogie Nights) a bénázását a „bátor és profi” sheriff helyettes szerepében, ezzel szemben Eduardo Noriega (Nyisd ki a szemed) drogvezérként inkább vicces volt, mint félelmetes.

The Last Stand 1.jpgKin Ji-Woom (Keserédes élet, Láttam az ördögöt) rendezőnek hollywoodi debütálása meglehetősen nagy buktának bizonyult Amerikában, nem szerették az emberek. Talán azért mert nem ezt várták. Azt nem mondom, hogy a rendezőtől nem ezt várták, mert szerintem azt sem tudják ki ez a dél-koreai pali. Lényegesen komolyabb filmeket készített korábban hazájában. Én úgy gondolom, hogy felnőtt már a mi korosztályunk, hogy az apró dolgoknak és tudjunk örülni egy – egy filmben. És ez a film pont ezekből állt. Nincsenek benne nagy dolgok a főszereplőnkön kívül, láttunk már sokkal jobb rendezést, forgatókönyvet és ebből is lehetett volna nagyobbat, jobbat, komolyabbat összehozni, de minek! Dőljünk hátra és élvezzük, biztos, hogy újranézem, amint lehet.

Ajánlom azoknak, akik csak arra vágynak, hogy ürítsék a fejüket egy nehéz nap után, mert arra tökéletes kikapcsolódást nyújt. És különben is, örüljünk a nagy visszatérésnek.

70%