Valahogy úgy vagyok ezzel a Zack Galifianakis fickóval, a Másnaposok szakállas barmával, hogy egyáltalán nem jön be nekem ténykedése a filmiparban, ezért sem értettem, miért ülök le még egy olyan film elé a Terhes társaság után, amiben Ő játszik. Az a film terhes volt szó szerint, de hála az égnek a mai filmben legalább nem a központi szerepet kapta.  

A 16 éves öngyilkosjelölt Craig (Keir Gilchrist) szülei tudtán kívül elmegyógyintézetbe jelentkezik, hogy kezeltesse magát szorongásai miatt. Arra azonban nem számított, hogy a fiatalkorúaknak fenntartott részleg éppen felújítás alatt áll, ezért a felnőttek közé helyezik. Itt aztán hamar rájön - persze már későn -, hogy mekkora hibát követett el, hiszen azok a betegek, akik itt tartózkodnak, nem véletlenül kerültek ide. Az öt napig tartó terápia alatt a mentorává váló Bobby (Zack Galifianakis) és a szintén 16 éves Noelle (Emma Roberts) segítik őt megértetni, miért is jó élni, hogy mi is az a szerelem, és mi minden szükséges a felnőtté váláshoz……

Ez is az a film volt, amit szinte végigmosolyogtam úgy, hogy közben még véletlenül sem kellett hallanom egyetlen alpári - altesti fárasztó humort. Már az ember a kezdő képsorok után is felteszi magának azt a kérdést, hogy a főszereplő srácot nem véletlenül ebből az intézetből ”hozták” ki?, mert ha az ember ránéz, egyből hagyná is hogy leugorjon a hídról, annyira szerencsétlen balek figurának tűnik. Ez az igen depresszív srác a szokásos tini problémákkal küszködik, úgy, mint a továbbtanulás, a szülök, a barátok és a csajok.  Azonban ezeket a roppant nagy problémákat kis buksija az átlagnál nehezebben dolgozza fel, és egyből az egész film helyszínéül szolgáló kórház pszichiátriájára jelentkezik gyógykezelésre. 

Szerencsére a főhősünk nyomasztó lelkivilága, mivel vígjátékról van, a filmre nem terjed át.  Egészen viccesre sikerült, persze nem abból a könnyesre röhögöm, csapkodom a térdem fajtából. Ahogy haladunk a vége felé, egyre jobban tetszik, annak ellenére is, hogy a vége természetesen teljesen kiszámítható happy end. Az egész film a mellékszereplőkre épül, akik szinte egytől egyig igen változatos karakterek. Ott van ugye Bobby a főszereplőnk segítő barátja, aki vagy hétszer akart öngyilkos lenni, de egyszer sem sikerül neki, már  eleve, ha ránézünk bolondnak gondoljuk és még akkor meg sem kell szólalnia. Aztán van még egy csomó különféle érdekes személy, mint pl.: idős hölgy, akinek a hazafiassági törvény bevezetése után rögeszméjévé vált, hogy Bush minden telefonba lehallgatót szereltetett, vagy Solomon a zsidó, aki egy haszid LSD partin száll el úgy vagy 1000 bélyeget szárazra nyalva, hogy azóta sem tért  magához és még folytathatnám a ping-pong bajnokon át egészen a Don Juan pasiig, mind egy szálig nagyon eltalált szereplők.  

Bepillantást kapunk különféle terápiákba, mint a képzőművészeti vagy a zenei szakkör. Az utóbbihoz tartozik a legnagyobb filmélményem is, hiszen Queen rajongó lévén öröm volt nézni mikor az Under Pressure számot előadják. Persze rengeteg olyan vicces jelenet van (pl. a pontozásos rendszerük, amit senki nem számol), még amire nem szeretnék kitérni, mert csak a film élvezeti értékét rombolnám. Úgy gondolom nem egy tipikus felvilágosító film tinédzsereknek, de egy próbálkozást mindenképpen megér. Nem tökéletes, de cseppet sem bántam meg, hogy megnéztem. Egy dolog nem tetszett a filmben, elvileg főszereplőnk a legjobb barátjának a barátnőjébe volt szerelmes, de szerintem egyáltalán nem illettek össze.

Keir Gilchrist (Halálos hallgatás) ámokfutásával csak egy problémán volt, hogy szinte végig azzal a béna tekintetével játszott az elejétől a végiig. Ez lehet sok embert irritál majd, de túl lehet esni rajta. Nekem állandóan Pindorch Csaba jutott róla az eszembe. Totálisan úgy néz ki, csak egy tízessel fiatalabb. Zack Galifianakisra (Másanaposok) végre azt mondhattam, hogy tetszett a bénázása, nem volt annyira erőltetett, mint mondjuk a Terhes társaságban. Most már csak kíváncsi leszek, hogy ezekből a szerepekből miként fog kibújni a későbbiekben. Azért továbbra sem a szívem csücske. Annál inkább Emma Roberts (Aquamarine) akiből még lehet valaki. Szimpatikus nagyon a 20 éves hölgy. Biztos szép halála lesz majd a Sikoly 4. részében. A további mellékszereplők szép számának betudható, hogy inkább fel sem sorolom őket, mert hamar betelne az oldal, de mindenkinek jár a pont.

Anna Boden és Ryan Fleck (Fél/Nelson) rendező – író páros duó egészen remek módon rakták össze a filmet. Ahhoz képest, hogy egy pszichiátriai osztályon lévő betegek köré filmet írni kényes téma is lehet és áteshet a ló túlsó oldalára, ők egy teljesen szerethető és élvezhető karakteres filmet teremtettek számunkra.  Azt nem mondom, hogy nem láttunk már hasonlót ahol felhívják a figyelmünket a tinik problémájára, de ebben a filmben meglepően eredeti módon tálalják. A film címéből kiindulva tényleg egy vicces sztori!

Szeretném azoknak a nézőknek ajánlani, akik nem rémülnek még meg Zack G.-től és adnak neki még egy esélyt és természetesen azoknak, akik szeretnének mosolyogva felkelni a foteljükből, mert bizony még mindig vigyorgok, ha a filmre gondolok.

75%

Vasárnap délután, ha az ember ráér, nem igazán van ráállva a komolyabb filmekre, már csak azért sem, mert nem biztos, hogy nem zavarják meg telefonok, kutyát sétáltató barátok, esetleg egy gyerek, aki meg sem áll egész nap. Ezekben az esetekben még arra is engedékeny vagyok, hogy a film lehet szinkronos is. Ismét egy vígjáték. Ismét várom a katasztrófát.

Emma (Natalie Portman) és Adam (Ashton Kutcher) gyerekkoruk óta barátok, az évek múlásával egyre többet találkoznak, ezeknek a találkozásoknak nem lehet más a vége, mint az ágybabújás. Emma egyáltalán nem vágyik párkapcsolatra, csak szexre. Adamnak is tökéletesen megfelel a kapcsolat eme formája. Ezért megbeszélik, ha szükségük van egy kis összebújásra, csak hívják egymást és azt a kis időt nem beszélgetéssel töltik. Kezdetben remekül megértik a testbeszédet, így legalább nem kötődnek egymáshoz, nincsenek közös reggelik, nagy veszekedések, tehát minden olyan dolgot mellőznek, ami egy normális párkapcsolatban előfordul. Később azonban rájönnek, hogy így a dolog csak egy ideig működik, mert valamelyikük előbb-utóbb többet akar…………

Csak szexre kellesz! Asszem kevés olyan ember van, akinek ez a rövid mondat nem ment gondolatban keresztül a pici buksiján az eltelt évei során. E mondat köré felépítve egy egész klassz kis vígjátékot lehetett volna leforgatni. Ivan Reitman rendezőnek részben sikerült is. A sztori ebben a filmben is olyan, amit már százszor láttunk más filmekben. Kezdetben a két ellentétes nem vonzódásából kialakul a szex, majd a kötődés, majd a féltékenység, majd a hiány, ez mind így együtt alkotja a nagybetűs szerelmet. Itt is fordítva történik minden, mint ahogy az életben lenni szokott. Gyakorlatilag semmi extra. Talán csak a karakterek és a vicces beszólások változnak. Sajnos ebben a filmben a kitalált karakterek sem nyújtanak semmi olyan egyedi dolgot, ami kiemelné a szokásos ”romkomok” közül. Azt nem mondom, hogy a film elején nem mosolyogtam el párszor, de azt is inkább a viccesebb mellékszereplők beszólásai miatt. Sőt még azt is mondogattam magamban, hogy ez jobban tetszik, mint az előző nap látott Terhes társaság. Sajnos, ahogy múlik az idő, úgy jönnek elő az érzelmek és az érzelmeket követő sablonok és minden olyan dolog, amit már a film elején is tudni lehetett. Egyre inkább érdektelenebbé válik a szereplők közötti kapcsolat fenntartása, hiszen úgyis tudod mi lesz a vége. Ezért volt számomra felemás. Meg amúgy is mindenki tudja azt a közhelyet, hogy férfi és nő között nincs barátság, mert előbb vagy utóbb valamelyik fél többet akar.

Natalie Portmannak (Fekete hattyú, Testvérek) ez a szerep olyan volt, mint egy sportolónak az edzés utáni levezetés. A Fekete hattyú kicsit megviselhette és ezért választhatta ezt a kisujjból is eljátszom karaktert. Szeretem őt, mint színésznőt, de ebbe a filmbe ő is simán beleszürkült. Illetve aranyos volt, meg minden, de amúgy semmi. Ashton Kutchert a Pillangó-hatás után én egyszerűen nem láttam még közepesnél jobb filmben. Az örök mosoly a száján sosem kókad le és ez egy idő után engem idegesít. Bár ehhez a szerephez most tökéletesen elegendőnek bizonyult ez az egysíkú csábító mimika, de ha nem változtat, a későbbiekben nem fogom rá pazarolni az időmet. De a lényeg, hogy bizony volt egy két klassz mellékszereplő, mint Adam apja szerepében Kevin Kline (Dave), aki belőve mondott érdekes dolgokat, vagy Adam haverjai: a rapper Ludacris (Gamer - játék a végsőkig) és Jake M. Johnson (Felhangolva) beszólásai is egész kellemesre sikerültek. A női vonalon Lake Bell (Egyszerűen bonyolult) és Greta Gerwing (Greenberg) színésznők neveit érdemes megjegyezni, akik valamicskét emeltek a film színvonalán.        

Ivan Reitman (Ovizsaru, Junior, Dave, Ikrek) rendező még a 1990-es években tette le a névjegyét a vígjáték műfajban, 2000-ben azonban már csak három filmmel próbálkozott, több-kevesebb sikerrel. Ez a film azonban nem marad meg az emlékezetes alkotásai között, talán majd a Szellemirtók 3. részével nagyobb sikerrel jár, bár arra még több évet kell várnunk. Azonban nem nevezhető buktának, mert simán behozta az árát. Ismét csak azt írhatom le, hogy egy igazán jó vígjátékra még várni kell. Talán majd a Másnaposok második része.

Délutáni matinénak, tinédzsereknek elmegy, még csókolózni is lehet alatta, mert nem veszítünk vele semmit, ha kiesik egy két rész. Romantikus vígjáték, amire szerelmespárok simán beülhetnek, de nem biztos, hogy első randira ajánlatos, mert még valamelyik fél félreértheti a közlendőt. A kicsit idősebb nézőket azonban már nem fogja elvarázsolni a film. Engem sem.

60 %    

Nem tudom, nekem valahogy mindig beigazolódni látszik, hogy nem vagyok oda a vígjátékokért. Oltárira sajnálom rá az időt, ha valamelyik nem tetszik, és mégis végignéztem. Ezért félve is ülök le elé, hogy ez most vajon milyen lesz. Az előjelek mindig jobbnak tűnnek, mint maga a film. A Másnaposokat szerettem, erre is kíváncsi voltam, ráadásul Robert Downey Jr.-t nagyon csípem, és az említett filmből a szakállas is jó fejnek tűnt.

Peter Highmannak (Robert Downey Jr.) véletlen egybeesések során kényelmes repülőút helyett autóval kell eljutnia terhes feleségéhez Los Angelesbe, aki öt nap múlva egy gyerekkel megörvendezteti szereplőnket. Sajnos már a reptér előtt összefut a színésznek készülő Ethan Tremblay-al (Zack Galifianakis) s ez a végzetes találkozás aztán egy olyan marhaság lavinát indít el, ami a későbbiek során végigköveti az egész filmet. Repülésről csak álmodhatnak Ethan idióta cselekedete végett, ezért Atlantából elindulva bérelt autóban összezárva, egymás idegeire menve elindul a duó Los Angelesbe…..

Pont ez volt az a film, amire nagy reményekkel ültem le, de egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Kicsit szórakoztatott, de többnyire nem. A sztori nem bonyolult. Egy merev pasinak el kell viselnie egy halálidegesítő embert több ezer kilométeren keresztül egy autóba bezárva. Velük utazik egy kutya, egy doboz és egy ideig Peter legjobb barátja is. Ezeken a filmeken mivel nem kell gondolkodni, ezért nem nehéz kitalálni, hogy a kezdeti ”súrlódások” után főhőseink mire végre elérik céljukat, megkedvelik egymást, annak ellenére is, hogy egy autóbaleset után törnek a végtagok és egy elsült pisztoly golyója is éppen szereplőnk lábába fúródik. Na, ezek után az lenne a barátom, akinek hét anyja van.  

Nem mondhatom, hogy nem voltak benne olyan poénok, amik ütöttek (azért nem akkorákat), de a film nagy részében, inkább kínosan mosolyogtam. Nem szeretem, ha egy filmben azon kell mosolyogni, hogyan maszturbál az illető (és a kutyája), hogyan hurcolják keresztül fél országon egy kávésdobozban egy elhunyt hamvait és azon viccelődnek milyen jóízű kávénak lefőzve a fater, hogyan veri ronggyá főszereplőinket egy tolókocsis háborús veterán és azt sem találtam viccesnek, miként ütnek hatalmas gyomrost egy gyerek hasába, aki kiterül a földön. A film ismét egy idióta ember szerencsétlenkedéseiből adódó bakikból építkezik. Ezt is unom már. Lehet rossz napot fogtam ki, vagy fáradt voltam, de nem jött be. Persze a film azért fogyasztható azoknak az embereknek, akik nem várnak semmi mást, csak egy kis agymenést, de a Másnaposoktól fényévekre elmarad.

Robert Downey Jr.(Vasember, Sherock Holmes) az ég adta világon semmi extrát nem adott a filmhez, alapból hozta a figuráját. Olyan semmilyen volt, de még is azt gondolom, hogy ha ő és a hülye haverja Zack Galifianakis (Másnaposok, Gyógyegér vacsorára) nem lett volna, még ennyit sem ért volna a film. De miért kellett neki úgy közlekednie, mint egy homokosnak? Szerepet kapott második vonalban fűárusként Juliette Lewis (Született gyilkosok, Cape Fear) kisasszony, akinek még a szeme sem állt jól, és a sofőr barátként Jamie Foxx (Ray, Törvénytisztelő polgár) is, aki miatt egy kis izgalom is felütötte a fejét a filmben.

Todd Phillips (Másnaposok) a film rendezője és producere is egyben. Filmjével biztosra akart menni az amerikai közönség számára, ez nem tagadható, be is jött már neki az első héten. (Simán behozta az árát) Viszont nekünk eme földrészen szerintem ezekből az altesti humorokra épülő vígjátékokból ”tökre” elegünk van. Legalább is én már unom őket. A két szereplő nélkül nem ért volna égvilágon semmit a film. Igazából azt sem írhatnám le tiszta szívvel, hogy magából az alapanyagból jobb filmet bárki más forgatott volna, ebből ennyit lehetett és kész. A Pink Floyd zenéjéért viszont megy a dicséret.

Akik a vígjátékokat helyezik előtérbe a filmes rangsorukban, mindenképpen nézzék meg, lehet nekik tetszeni fog. Nem biztos, hogy az a jó szemlélet, ahogy én néztem erre az alkotásra. Nem mondhatom, hogy minden elemében rossz volt, mert akkor hülyeséget írnék, de nekem ez a film kevés a jó kikapcsolódáshoz. Akik meg szeretik az említett két szereplőt, ne hagyják ki.

55%    

Vannak olyan napok, amikor nem mindig nézheti az ember azt, amit szeretne, különösen akkor, ha egy tv van a házban. Néha teljesíteni kell a párod kérését, egy jó pont reményében, abban az esetben is, ha te a hátad közepére nem kívánod a megnézendő művet. Különösen igaz ez nálam romantikus vígjátékokra, mert piszok kevés van olyan, ami megüti a nézhető mércét.  Ráadásul szombat este is van.

Holly Berenson (Katherine Heigl) saját vállalkozásában cukrászdát vezet, Eric Messer (Josh Duhamel) pedig a helyi kosárlabda csapat operatőri asszisztenseként tevékenykedik. Azonban egy elég rosszul sikerült randijuk után az élet úgy hozza, hogy közösen kell felnevelniük a keresztgyereküket, mivel Sophie szülei autóbalesetben elhunytak és a végrendeletben Sophie gyámjaként ők lettek megnevezve. A gyerek mellé persze jár egy tehermentes ház is, ahol az elhunyt barátok szerették volna, hogy lányuk felnőjön.  Ebben a házban kezdik meg egymás iránti ellenszenvük leküzdését és a csöppség felnevelését. Persze az élet nem egyszerű, főleg nem egy babával!

Többet nem is szándékoznék írni a tartalmáról, mert ez egy olyan film, hogy aki eddig elolvasta amit a sztoriról írtam, simán megerőltetés nélkül, látatlanban tudná folytatni az egészet a végkifejletig. Nem is tudom, hogy most lehúzzam egyből vagy azt méltassam, mit is akart a film közvetíteni. Vagy egyiket sem. Inkább arról írok, ami már eleve meghatározta a filmhez való hozzáállásomat.

A végrendeletemben nem hiszem, hogy a létező legjobb barátomra bíznám a gyerekem felnevelését, még abban az esetben sem, ha tudom, hogy még soha életében nem látott pelenkát, de mégis feltételezem azt, hogy majd beletanul. Oké, egy kocsit már inkább, de könyörgöm ez egy gyerek! Ja, hogy majd jól belejön, ááá ez egyáltalán nem kicseszés vele és az életével sem, bár akkor már engem mit érdekel. Szívjon vele ő. Nehéz elhinnem, hogy nincs más, jobb lehetőség. Na, ez volt számomra a legnagyobb probléma. Talán 1000 esetből 1x előfordulhat ilyen, de nem hiszem. Persze értem én, hogy mit szeretne közvetítetni a film, mert itt legalább látjuk, hogy mindenki csak rájön, hogy melyik a gyerek eleje, még akkor is, ha először fordítva nyomja a cumit a szájába. Ennyi. A többi egy kliséktől hemzsegő marhaság, ahol tényleg van egy két megmosolyogtató jelenet, de az biztos, hogy nem ez az a film, amitől halálra röhögöd magad. És abból is már elegem van, hogy abból álljon a poén, hogy a pelenkából kirepül a kaki, és a chips finomabb, mint a frissen készült kaja, mert ilyet és ehhez hasonló ”vicces” jelenetet rengeteget láttunk. Egy dolog, ami talán még érdekes lehet valakinek, hogy ez egy ”reverse” film, tehát nem egyből szerelem, család, gyerek, ház… hanem itt minden fordítva történik ház, gyerek, család, szerelem. Bár nem hiszem, hogy valakinek lelőttem volna a poént.  Kicsit, talán szigorú vagyok, és tényleg aki gyerekvállalás előtt áll, annak azért mulatságos lesz, de nekem nem. Őszintén mondom, nem egyszer ásítottam rajta, pedig nem vagyok álmos típus, ami egy vígjáték esetében azért nem éppen erény. Talán segített volna rajta, hogy nem lett volna közel 10 perc híján két órás.

Katherine Heigl (A csúf igazság, A Grace klinika) és Josh Duhamel (Minden kút Rómába vezet, Transformers I-II.)a két főszereplő, akiknek a hálás örökölt szülői szerep jutott. Pont ugyanolyan átlagosak voltak, mint maga a film. Egyáltalán nem fogok majd emlékezni rájuk, de ez már legyen az én problémán. Semmi extra hisztis megfogó súrlódó kiabálós kibékülős könnycseppes jelenet, amire azt mondanám, hogy igen.  Ja, hogy ez nem is olyan film? Akkor meg milyen? Feltűnik még gyerekdoki szerepben Josh Lucas (Mindenütt nő, Az áruló szív), akin néha feltűnt valami nagyfilmes múlt, de semmi több. Felejthető, mint az egész film. Azért azt megjegyzem, mert muszáj, hogy a kis Sophie aranyos volt, egyedül Ő nem tehet semmiről.

Greg Berlanti (Barátságpróba) második nagyjátékfilmje, többnyire tv sorozatok közreműködésében tevékenykedett. Nem mondhatom azt filmjére, hogy kár volt, mert van egy két nevelő célzata, hogy a gyereknevelés baromi nehéz és mennyi lemondással jár, stb., de maga a megvalósítása nekem nem jött be. Talán, ha női szemszögből néztem volna, amit nálam elég nehéz lett volna megvalósítani, másképpen látom.

Ajánlanám azoknak, akik régen láttak vígjátékot vagy esetleg azoknak, akik nem tudnak dönteni, hogy mit is akarnak megnézni a moziban, mert lényegében mindegy nekik, úgyis csak egymás kezét akarják fogni és romantikázni. Illetve azoknak a férfiaknak is ajánlhatom, akik szeretnének egy jó pontot a kedvesüktől, amit a későbbikben egy jó kocsmázásért ”leadhatunk” ismét. Azért kérdezzük meg a legjobb barátainkat, akiknél van pici baba, hogy az elkövetkezőkben, ha esetleg valami baj lenne velük, mi a tervük a gyerekkel, nem ám valami hátsó szándék derül ki a végrendeletükből!   

50%    

Nem vagyok egy vígjátékpárti, mivel nagyon könnyen bele lehet szaladni bődületesen nagy marhaságokba, aminek az ég adta világon nincs semmi, de semmi értelme, és utána meg bosszankodsz, hogy megint elpazaroltál másfél órát az életedből. Különösen igaz ez az úgynevezett tini vígjátékokra, az Amerikai Pite és társaira.  Azért vannak kivételek is.

17 éves Olivie (Emma Stone) középiskolás lány barátnője invitálására nem hajlandó elmenni közös családi hétvégére, arra hivatkozva, hogy a hétvégén megtörténik életében a nagy nap, és végre maga mögött tudhatja ártatlanságát. Persze kamu szöveg ez, mert az ég adta világon semmi sem történik vele, ugyanúgy telik el ez a hétvégéje is, mint többi hétköznapja. Égadta világon semmivel. Persze a következő héten a nagy újság elmondására a budiban kerül sor nagy titoktartások közepette, aminek következménye, hogy már másnapra az egész suli Olive szüzességének elvesztéséről beszél. ”Bánkódásra” sok ideje nem marad, mert az iskola homoszexuális tagja az alkalmon kapva érdekes ajánlattál áll elé! Amennyiben hajlandó elterjeszteni róla, hogy lefeküdtek egymással, szigorúan csak megjátszva, úgy hogy mindenki elhiggye róla, hogy ő mégsem ”más”, akár fizetne is érte. Főszereplőnk áldott jó lelke persze megpuhul, és ettől a ponttól már senki nem mossa le róla, hogy Ő a suli ”ribije”! Public Enemy One. És ha egyszer beindul az üzlet, nem lehet leállni……………., de a lejtőn sem.

Mint ahogy a bevezetőmben is említettem, utálom az altesti poénokra épített erőltetett trágárul beszélő baromságokat, és azokat is melyek ütődött emberek szerencsétlenkedéséből fakadnak. Hála az égnek itt semmi hasonló nem történik és a b..d megeket is mellőzték. Az maradjon meg a Pite rajongóknak. Ez a film nagyon aranyos és szerethető, a 80-as évek hangulatát idéző mégis friss, tényleg olyan, amire azt lehet mondani, hogy a kategóriája ”romantikus-vígjáték”! Érdekes, hogy eddig magát a szüzesség elvesztésére orientált témájú filmek közül, szinte mind pasis filmek közül kerültek ki, itt végre ennek a ”rettentő nagy teher” levetkőzését női szemszögből kapjuk. Igaz az jut közben az eszünkbe, hogy az amerikai középiskolások egyik legnagyobb problémája lenne.  Olyan érzést is keltve, hogy ez a suli még a múltból maradt itt, mert nem hiszem, hogy mai 17-18 éves diákok között a szűzesség elvesztése akkora téma lenne már. Kicsit mondjuk azt sem értem, hogy Olive speciel úgy jellemzi magát, hogyha ő felhőkarcoló lenne és a fiúk a Google Earth, még akkor sem vennék észre, annyira átlagos. Hát nem tudom, szerintem egyáltalán nem néz ki rosszul. Nekem mondjuk ezek voltak a halvány negatívumok. Említendő dolog még, hogy a film a Skarlát betű című film előtt is leteszi a tiszteletét, olyannyira, hogy Olive büszkén viseli a nagy ”A” betűt, ami anno ugye a házasságtörés jele volt. Feltűnik még egy - két internetet reklámozó dolog, hogy nem maradjunk reklám nélkül, mint pl.: a Facebook, Youtube…. stb. És persze nyomjuk az smst!

Emma Stone (Zombieland, Superbad) legjobb alakítása az amúgy nem túl széles filmográfiájában. Viszi a filmet nagyon. Látszik rajta, hogy élvezi a szerepét. Könnyedén, bájosan, lazán adja elő szerepét. A film után is mosolygunk még rajta egy kicsit. Aki eddig nem csípte az most megszereti. A filmben viselt cuccokkal állat módon kiemelik az alakját, de ami inkább megfogott benne az a mély hangja volt. Kicsit azért többnek nézett ki, mint egy 17 éves lány, de ma már ki tudja megállapítani,”a mai lányok” életkorát.

Persze a mellékszereplők sem semmik. Stanley Tucci (Komfortos mennyország) és Patricia Clarkson (Viharsziget) Olive szüleiként hatalmas szöveget nyomnak végig. Nagyon viccesek együtt. Érdekes gyereknevelési stílust adnak elő. Malcolm McDowell (Törtetők, Hősök sorozat) iskolaigazgatóként kapott egy dühös jelenetet, Thomas Haden Church (Kerülőutak) tanárként, Lisa Kudrow (Jóbarátok) meg mint tanácsadóként osztja az észt. Hibátlanok. Aztán megemlítem a barátnőként feltűnő Alyson Michalkat (Hellcats sorozat) akiről csak egy dolog jut az eszembe és pedig: a mell, több nem.  

Will Gluck (Pomponsrácok) rendező és Bert V.Royal elsőfilmes forgatókönyvíró John Hughes (rendező, forgatokönyvíró) nyomát követve, és a filmben megemlékezve, a 80-as évek filmek hangulatát ötvözve egy intelligens vígjátékot hoztak össze, ami bár nem lesz szerintem klasszikus, de emlékezetes az biztos. Számomra igen.

Azoknak ajánlanám a filmet, aki szeretnének maguknak és a kis családjuknak egy kellemesen mosolygós kikapcsolódást délutánra, remek történettel, pompás zenékkel és szerethető karakterekkel. Nem csak nőknek! Akik csípték a 10 dolog...vagy esetleg a Juno-t azoknak meg kötelező. Estére pedig mehet valami keményebb.

80%

Gyerekkorunkban mindannyian nagyon vártuk a karácsonyt, hogy jön a Télapó és van zsákjában minden jó! Később mikor már beláttunk, hogy csak a szüleink szívatnak és megláttuk, hogy piros kabátban és gatyában, ősz szakállal nyomja magába a coca-colát, akkor már kicsit elvesztettük a hitünket benne. A finnek viszont egészen különlegesnek látják a szakállas öregurat!

Korvatunturi hegységben a világ legnagyobb temetődombján ásatások során az egyik legnagyobb titokra derül fény, ami el tudunk képzelni. Megtalálják jégbe fagyva a Télapót! Régi történet szerint a lappföldi emberek bedühödtek a télapóra és a jeges tóra csalták, ami alatta beszakadt és befagyott. Nyáron kihúzták tömbbe fagyva és eltemették több 100 m mélyen a kövek alá. Álmaink bácsikájának megtalálása után furcsa estek történtek. A szétmarcangolt rénszarvasok szomorú fellelése még csak a kezdet, azonban mikor a kutatóbázist is egy csapásra kiürül, és a gyerekek is sorra tűnnek el, csak Pietari (Onni Tomilla) nevű helyi kisfiú jön rá, vajon ki lehet a tettes, akit minél előbb meg kell állítani….

Ezek a finnek sem normálisak az biztos. Bár inkább legyenek ilyenek, minthogy gyártsanak valami tucat sz..rt. Érdekes megközelítése a Télapónak, és magának a Karácsonynak, mint a szeretet ünnepének, ugyanis ebben a filmben semmiféle szeretet nem kapunk. Inkább csak félelmet és izgalmat. A mítosz lerombolását. Persze azért inkább a megmosolyogtató fajtából. Ez most nem azt jelenti, hogy lerágjuk a körmünket és halálra röhögjük magunkat. Igazából, nem mondhatom azt, hogy sokat mosolyogtam volna rajta, inkább csak a számat húztam oldalra. Különösen akkor mikor felvetik, hogy hány dollárt érhet egy télapó? Szerintem ezen sem sokat filózott el senki, kivéve, ha nem ajándékboltban árulják. Ez a fanyar humor azonban végig egyensúlyban marad az ”izgalmasabb” részekkel. Nem szabad egy percig sem komolyan venni.  Ritán gondolnánk azt is, hogy egy télapó ronda, vézna és meztelen, mintha egy horrorfilmből lépne ki és véletlenül sem jut róla az eszünkbe, hogy őt apónak kellene hívni. Ja, rénszarvasokra se várjunk, mert megették őket, mind a 433 darabot.

Nem szeretnék nagyon kitérni a finn színészekre, mert abszolút nem ismerem őket és a korábbi filmjeiket sem. Itt teljesen rendben voltak. Amit kellett megoldották simán. Talán ami érdekes volt az az apa és a fia közötti súrlódás. A gyerek Onni Tomilla aranyos volt. Ha jól emlékszem mikor ennyi idős voltam engem is mindig majd megevett a kíváncsiság. Aztán meg kaptam egyet az orromra. Viszont régen láttam olyan filmet, amiben nem szerepeltek nők! (Ezt csak úgy megemlítettem)

Jalmari Helander rendező korábban már elkészített rövidfilmjeinek (2003,2007) mixéből vitte egész estésre ezt az őrületet. Szerintem kifogástalanul, elég sötét és bizarr módon, annak ellenére, hogy nem láttam a kisfilmeket. Marha jó lehetett neki, hogy végre egy olyan anti-karácsony filmet alkotott, amit előtte korábban kevesen. Okos volt. Volt egy jelenet, ami nekem nagyon bejött és szeretnék megemlíteni, bár nem az WETA készítette az látszott rajta, mikor több 100an futnak meztelenül a hegyen keresztül. A film végét (utolsó 4percet) nem nagyon értettem, bár biztos így volt jó.    

A filmet azoknak ajánlom, akik már unják a szokásos minden évben megnézem ugyanazt a karácsonyos filmet, amit már ezerszer láttunk. Nincs kedvem felsorolni, de biztos mindenki tudja melyek azok. Bár azért azok a gyerekek és felnőttek, akik még hisznek a piros kabátos fehér szakállú télapóban, nyugodtan hagyják ki. Mert csalódnak.

(A cím nem saját fordítás)

70 %

A mai filmet egy filmes blogon láttam meg, mikor megemlítették, hogy a 10 legjobb film között szerepelhetne 2010-s évben. Előtte sosem hallotta róla. Ez a film azonban, nem a látványával, nem az izgalmával és nem is az abszolút, könnyfacsaró drámájával tűnik ki a többi film közül, hanem a hihetetlen egyszerűségével, könnyedségével, ami sodorja az embert a film elejétől a végéig. Köszönöm az illetőnek aki ajánlotta.

New York, Bronx, City Island. Város a városban. Egy család. Rizzoék. Hétköznapi emberek hétköznapi titkokkal. Vince (Andy Garcia) New York-i börtönben fegyőrként dolgozik, nagy vágya, hogy színész legyen, ezért sumákban póker partik helyett kezdő színész társulathoz jár próbákra. Joyce (Julianna Margulies) anya szerepében próbálja eljátszani a ”rendes” anyát, aki összetartja a családot és tiszta füstmentes házat akar. Ezért Ő titokban, a kertben fűstől.  A filmben persze mindenki nyomja a cigit ezerrel. A fiúk, Vince Jr. (Ezra Miller) perverz gondolatai a dundi nők/lányok körül forognak, ezért a neten keres társaságot egy 158 kg-os hölgy személyében. Egészségére. A lányuk, Vivan (Dominik Garcia-Lorido) elméletileg ösztöndíjasként egyetemre jár, valójában sztriptíz táncosként dolgozik egy éjszakai klubban. Azonban a Rizzo család amúgy sem egyszerű élete egyik napról a másikra megváltozik egy csapásra, mikor Vince próbaidőre hazahozza a börtönből, tinédzserkori kapcsolatából született fiát Tony-t (Steven Strait), akiről persze senki sem tud…….és még folytathatnám a sztori lelövését…….

Ennyire kedvesen aranyos, vicces filmet nagyon ritkán lát az ember. Végig mosolygásra készteti az embert. Nagyon szerethető karaktereket kapunk egy tökéletese párbeszédekből álló, kiválóan megrendezett, okosan felépített filmben.  Ezekre a filmekre mondom azt, hogy komolyan az ember napját szebbé és jobbá teszi! Csak úgy egyszerűen feldobódsz tőle.  

Andy Garcia félelmetes. Egyszerűen hihetetlen mennyire jó Vince szerepében. Brillírozik, nagyon régen láttam már ilyen jónak. Simán egy feltámadásnak lehettünk a tanúi.  Mikor Brandót elkezdte utánozni nagyot röhögtem. Utána meg olyan a kamerában, mintha saját magát hozta volna elő egy korábbi filmjéből. Nem tudok mást mondani, ezt látni kell, de ez csak pillanat, amit kiragadtam ebből a filmből. Fent nem említett meg pl. a színjátszó társaság tagjai között szereplő Mollyt (Emily Mortimer - Viharsziget, Harry Brown), akivel a jelenetei nagyon erősek és szeretni valóak.  Julianna Margulies (Kigyók a fedélzeten, Vészhelyzet sorozat), mint feleség, nemcsak jól néz ki, hanem szintén nagyon jó, de ez elmondható a  többiekről is, Ezra Miller (Kaliforgia), Dominik Garcia-Lorido (A határvonal),  Steven Strait (I.E.10000,A Testvériség) tökéletesen és hihetően alakítják ehhez az örült családhoz tartozó szerepüket. Meg kell említeni még a szinitanodát vezető színészt is, aki nem más, mint Alan Arkin. (Tiszta napfény, Marley meg Én, Kiadatás)

A rendező Raymond De Felitta, ezzel a filmjével nálam a ”nagyon várom a következő” művét elnyerő direktorok közé lőtte be magát.   

A filmet azoknak ajánlom, akik szerették A család kicsi kincse vagy esetleg a Tiszta napfény című sallangmentes filmeket. Ez a vígjáték dráma simán beillik az előbb említett filmek táborába, de aki nem látta őket, akkor meg kezdje ezzel!!! Megéri, ha szeretne egy jobb napot magának. Mert ez egyszerűen nagyszerű! Persze azért így a végére megemlítem, hogy a filmben szereplő srác ragaszkodása egy kissé bizarr számomra, de hát ez van. Nem vagyunk egyformák.

Jól kezdődött a 2011-s évem.

85%

Rendkívül veszélyes nyugdíjas.

Frank Moses (Bruce Willis) nyugalmazott CIA katonát ismeretlen szuper fegyveres katonák a saját házában szeretnék jobb világra küldeni, miközben elmaradt nyugdíjcsekkjeit intéző telefonos kisasszonnyal próbál randit összehozni. Moses a bérgyilkosok likvidálása után, hátrahagyva mindenét elrabolja Sarah-t (Mary Louise-Parker) akit ártatlanul belekevert a ebbe a titkozatos ügybe. Közösen felkutatják Frank egykori kollégáit a CIA legjobb nyugdíjas ügynökeit, abban a reményben, hogy egymást segítve, kollektíven dolgozva, rájöjjenek az egyesült állom egyik legszövevényesebb összeesküvésére.

Moses nyugalmazott bérgyilkos csapatát alkotja a nőcsábász Joe (Morgan Freeman), a paranoid Marvin (John Malkovich) és a fegyvermániás Victoria (Helen Mirren). Az ellenséget a könyörületet és lehetetlent nem ismerő Cooper ügynök (Karl Urban) irányítja. Nem kell ezt tovább ragozni.

Miután megnéztem az volt az első mondatom, hogy na, ez egy jó hülye film volt. Egy szögegyszerű akció-vígjáték megspékelve nagyszerű színészekkel. A ”jó hülyét” persze pozitív értelemben gondoltam.

Az eredeti képregényeket ami alapján a filmet készítették nem olvastam, állítólag jóval keményebb és romantika mentesebb. Szerintem soha nem is kerül majd a kezeim közé, ezért még a későbbiek során sem tudom összehasonlítani a filmmel. 

A szereplők közül érdemes megemlítenem, hogy John Malkovich simán viszi a filmet. Nagyszerűen játszotta a bolondot. Mondjuk neki nem nehéz. Helen Mirrentől viszont nagyon vicces látni a fegyverbuzi nagynénit.  Bruce papának mindig is jól állt ez a szerep. Ezt neki találták ki. Rutinmunka. Klassz volt látni Malkovichal közösen egy filmben. Két kopasz. Morgan Freeman sajna nem sokat szerepel, de simán kicsalt egy két mosolyt a számra.  Érdekes mellékszereplők is feltűnnek. Ott például Ivan szerepében Brian Cox (A Bourne-csapda, Trója), aki szerintem mindig jó, vagy a közel 100 éves Ernest Borgnine (Piszkos 12, Vad banda) Henryként.  (Megnéztem 1917-ben született, és az első mozi amiben feltűnt 1951 készült.) Ja, és volt ugye a filmben gonoszunk is Karl Urban (A Gyűrűk ura, Star Trek), aki számomra nem is tűnt nagyon annak.   

Robert Schwentke (Az időutazó felesége, Légcsavar) direktor úr nem egy akciózseni, de ennek ellenére jó kis szórakoztató filmet tett le nekünk, ami ugyan néhol unalmas, néhol vicces, néhol izgalmas, és néhol egy jó nagy marhaság.  Az akciójelenetek nem  nagy durranások és az- az egy szem bunyó sem Jason Bournos, de volt viszont egy jelenet, ami nagyon bejött és szívesen megemlítek: mikor Willis kiszáll a mozgó rendőrautóból!! Az nagyon ügyes. Pont olyan film, hogy egy percet sem kell gondolkodni rajta csak végigülni és élvezni.(persze ha van az embernek majdnem két szabad órája) Inkább vígjáték felé hajlik, nem szabad másodpercre sem komolyan venni.

Ezen a filmen látszik, hogy a színészek biztosan élvezték a közös forgatást, még ha neked nem is fog tetszeni.    

65%

süti beállítások módosítása