baby_driver_poster_2.jpgVannak azok a filmek, melyeket csakis azért jók megnézni, hogy rövid ideig elrugaszkodjunk a földről, kiszakadjunk a szürke hétköznapokból, nem akarunk semmi mást, csak élvezni a szórakoztatásnak azt a minőségi fokát, ami után tényleg felvillanyozva érezzük magunkat. Mikor nem érzed elcseszett időnek a filmet, még akkor sem, ha a mondanivalót elvétve se találjuk, mert nem egy tömény dráma. Mikor a film úgy ad valamit, hogy segít kikapcsolódni és nem gondolkodni, és mondjuk nem a Micimackóra vágyunk. Bambán, halvány mosolycsíkkal ülünk előtte és hagyjuk, hogy magába szippantson a hangulata, a remek zenéje, melyre ütemesen dobolunk ujjaikkal a combunkon, rázzuk a fejünket és soundtrack-kel együtt énekeljük a számokat. Edgar Wright rendező igazán tökéletesre csiszolt filmet tett le elénk, amiben úgy dübörögnek szinte végig a számok, mintha egy másfél órás videoklipet néznénk hátradőlve popcornnal a kezünkben. 

baby_driver_1.jpgBaby (Ansel Elgort) egy visszafogott, hallgatag srác, aki gyerekkori balesete, traumája óta állandóan zenét hallgat fejhallgatóján keresztül. A helyi gengszterfőnök, Doki (Kevin Spacey) sofőrként alkalmazza őt rablásaihoz, mivel Baby korábbról tartozik neki. Az utolsó törlesztő részletet követően azonban muszáj szembesülni azzal, hogy Doki nem egy szavatartó ember és kénytelen beállni újra a sorba ahhoz, hogy megmentse saját és barátnője - Debora (Lily James) - életét is.

baby_driver_3.jpgSzögegyszerű, de mit is várnánk el egy olyan filmtől, ahol előbb voltak meg a zenék, mint maga a történet. Biztos, hogy többször nézős, mert annyi kis finomság van benne, hogy szerintem elsőre fel sem fogtam. Már az első pillanattól kezdve magával ragadott, és többször is elgondolkodtam, hogyan is sikerült ennyire profi módon összehozni. Szinte elejétől a végéig egy tökéletesre vágott és felturbózott videoklip, amiben a zenét, az autós üldözéseket és az adrenalint mind maximumra húzták és csak elvétve hagytak egy kis szusszanásnyi megállást. A film színessége, a ritmusa, lüktetése komolyan elvisz, annak ellenére, hogy a sztori tényleg nem számít. A fekete humor és a véres akciók kellemes egyvelege egy pillanatig sem túlzó. És az a film eleve nem lehet rossz, amiben az alvilág agyontetovált bűnözői Barbra Streisandról vitatkoznak egymással olyan természetes módon, mintha a következő koncértjére mennének, nem pedig egy bankrabláshoz.  

baby_driver_2.jpgHogy miért beszéltem ennyit a bevezetőmben a zenéről? Mert ez a film brutális meghajlás a poptörténelem előtt. Megállás nélkül szól szinte a világ minden tájáról összeválogatott zenei stílusok egyvelege, a jazztől a rockzenéjéig, a soultól a punk zenéig. Nem láttam még ilyen filmet, ahol a forgatókönyvet direkt a zenére írták volna, ezzel elmesélve a történetet.  Olvastam valahol, hogy a forgatások alatt a jeleneteknél is hangosan szóltak a számok a hangfalakból, így tudták összeilleszteni és beválogatni, hogy melyik előadó mely száma illik éppen az adott részhez. Szóval igazi nosztalgiabomba iPod lejátszóba betöltve. Barry White Never Gonna Give Ya Up-tól keresztül Queen Brighton Rock-jáig (húú de nagyon szerettem ezt a számot, régen is, és most is a Queen I. albumáról). Amúgy már a kezdő jelenetnél érezzük, hogy itt valami nagy durranás lesz, mikor főhősünk várakozik a kocsiban, majd egyszer csak berobban The Jon Spencer Blues Explosiontól a Bellbottoms című szám.

baby_driver_4.jpgDe amúgy maga a film is egy igazi visszatekintés a múltba a mai színvonalra átültetve, hiszen már nem walkmannel sétálgatnak az emberek, hanem modernkori kütyükkel és előre gyártott lejátszási listákkal. Az autós üldözések, az akciójelenetek, mind nagyon profin vannak elkészítve. Nem kellenek ide CGI bombák.  A film képi világa visszafogott, melegséget áraszt, már ha valaki érti, mire gondolok.  A történet, melyben egy szebb élet reményében elhúzunk melegebb éghajlatra a kiválasztott hercegnőnkkel, pont elég arra, hogy elhiggyük, léteznek még mesék. Talán a film a második felében kicsit sötétebb árnyalatot kapott és jobban belehúznak az erőszakosabb (véresebb) jelenetekbe. És talán a vége sem az igazi, pontosan nem is tudom igazán mi hiányzott, de a lezárás valahogy számomra kevés. Vagy fogalmazzak úgy, hogy többet vártam volna. Kellett volna még egy csavar?

baby_driver_5.jpgA színészgárdát dicséret illeti, annak ellenére, hogy ez nem az a film szerintem, ami maximálisan a színészek tehetségére építkezne, mert az rutinból ment.  Persze kivétel nélkül jók, de azért nem emiatt fogok rájuk emlékezni. Sőt, elég nehéz volt megszoknom főhősünk, Ansel Elgort (Csillagainkban a hiba) gyerekes arcát, és azt, hogy pont ő lenne a legtökéletesebb sofőr a placcon. Végül is ezzel a visszafogott szerepével nem volt rossz, de semmi extrát nem láttam. Amúgy is az egész film alatt szinte „néma”. Mondjuk korábban sem láttam még elismerem, de biztos tehetséges színész, és sikeres karrier előtt áll majd. Inkább a többi gengszter szereplő alakítása, Jon Hamm (Tolvajok városa), Eiza Gonzales és Jamie Foxx eszmefuttatásai azok, amik jobban megmaradtak. Szinte mindig mosolyogtam rajtuk. No és ott van Kevin Spacey, aki tanári, mint mindig. Lily James (Hamupipőke) meg aranyos továbbra is, maradjunk ennyiben. A filmben van még egy két világsztár is, aki beugranak kis szerepekre, mint pl. Flea a RHCP basszusgitárosa, vagy akár az ifjú tehetség Sky Ferreira.   

baby_driver_7.jpgEdgar Wright (Vaskabátok, de legyen inkább Hot Fuzz) elég sok időt töltött íróasztala mellett (20 évet emésztett fel), mire megírta forgatókönyvét a filmjéhez. Szinte tökéletesre csiszolta. Ebben is kereshetjük persze a hibákat, de minek. Szórakoztatásnak készült és annak brutálisan megállja a helyét.  Ahhoz képest, hogy még csak 43 éves, igazán „komoly” műveket láthattunk már tőle. Korábbi művében is imádtam (Haláli hullák hajnala), mikor a zombikat gyilkolták a szereplők a Queen Dont’s Stop Me Know számára. Itt ezt a vonalat vitte az egész film alatt. A képek egy az egyben a zenére vannak összevágva, köszönhető Jonathan Amos és Paul Machilis ügyes kezeinek. Szerintem már így is pont eleget dicsértem a filmet és pont eleget írtam róla. Üdítő volt látnom a sok drámázás után, szinte feldobja az ember hangulatát. Amúgy elsőre szinkronizáltan láttam és másodszorra már feliratosan eredeti hanggal. Aki teheti, válassza inkább az utóbbit, mert egyszerűen sokkal élvezhetőbbek az eredeti hanggal elénekelt számok is, amiket szereplőink nyomnak (Tequila). Sajnos a film címétől vonakodva húzzuk majd a szánkat, mert ez a Nyomd, Bébi nyomd szörnyűség a magyar fordításában szokás szerint hányingert vált ki. Borzasztó, és őszintén megmondom, mielőtt nem tudtam milyen filmről is van szó, ez alapján messze elkerültem volna. Egyébként szerintem lesz folytatása.

Azoknak ajánlom, akik felüdülésre vágynak, könnyed, felhőtlen gondolkodásmentes kikapcsolódásra. Baráti társaságban iszogatás közben tökéletes választás. Búfelejtő film.

85%

Egy kis extra az elhangzott számokból:

  1. I Got the Feelin'- James Brown
  2. Nowhere to Run -Boga
  3. Bellbottoms - The Jon Spencer Blues Explosion
  4. Harlem Shuffle - Bob & Earl
  5. Egyptian Reggae - Jonathan Richman & The Modern Lovers
  6. Secondo intermezzino pop - Ennio Morricone
  7. Smokey Joe's La La - Googie Rene
  8. You Are So Beautiful (from the motion picture "The Little Rascals") - Bug Hall
  9. The Original Five - Hans Zimmer & Heitor Pereira
  10. Randall's Attack - Randy Newman
  11. "Was He Slow?" - Kid Koala
  12. Let's Go Away for Awhile - The Beach Boys
  13. B-A-B-Y - Carla Thomas
  14. Kashmere - Kashmere Stage Band
  15. Unsquare Dance - The Dave Brubeck Quartet
  16. NEAT NEAT NEAT - The Damned
  17. Harlem Shuffle - The Foundations
  18. Easy - The Commodores
  19. Baby, I'm Yours - Barbara Lewis
  20. Debora - Rex
  21. Debra - Beck
  22. Bongolia - Incredible Bongo Band
  23. Baby Let Me Take You (In My Arms) - The Detroit Emeralds
  24. Cry Baby Cry - Unloved
  25. Early In the Morning (2006 Remastered Version) - Alexis Korner's Blues Incorporated
  26. Threshold - Steve Miller Band
  27. Holy Calamity (Bear Witness II) [feat. DJ Shadow & DJ Quest] - Handsome Boy Modeling School
  28. Brighton Rock - Queen
  29. Edge - David McCallum
  30. Nowhere to Run - Martha Reeves & The Vandellas
  31. Tequila - Button Down Brass
  32. Run the Jewels - Run The Jewels
  33. Intermission - Blur
  34. Hocus Pocus - Focus
  35. Radar Love - Golden Earring
  36. New Orleans Instrumental No. 1 - E.M.
  37. Never, Never Gonna Give Ya Up - Barry White
  38. Ready Lets Go - Boards of Canada
  39. Know How - Young MC
  40. Easy - Sky Ferreira
  41. Baby Driver - Simon & Garfunkel
  42. Chase Me (feat. Run The Jewels & Big Boi) - Danger Mouse
  43. Every Little Bit Hurts - Brenda Holloway
  44. When Something Is Wrong With My Baby - Sam & Dave
  45. Blue Song - Mint Royale
  46. Hollaback Girl - Gwen Stefani
  47. Got No Soul - The Shake

Szeretem olvasni más „filmes” blogok ajánlásait, ezért nem meglepő, hogy találok olyan ritkaságokat, mint amelyről most szeretnék írni én is. Remélhetőleg így még több emberhez eljutnak ezek a filmek, melyekről sajnos szerintem sosem hallanánk, ha nem írna valamelyikünk.

Jan Thomas-t (Pal Sverre Valheim Hagen) gyerekgyilkosságért 12 évre börtönbüntetésre ítélik. Büntetése 8. évében feltételesen szabadlábra helyezik. Orgonistaként munkát kap egy Oslói templomban, ahol elkezdheti felépíteni új életét. Thomas nevét megváltoztatva él is a lehetőséggel, és a tehetsége bizonyítása után elhelyezkedik a templomban. A múlt titkait megőrizve megismerkedik a fiatal lelkésznővel Annával (Ellen Dorrit Petersen) és gyerekével, akivel egyre szorosabb barátságba kerül. Egy napon az elhunyt gyerek édesanyja Ágnes (Trine Dyrholm) felfedezi Thomast a templomban és szeretné hallani az igazságot a gyereke halálának utolsó pillanatairól………. 

Az orgona hangja egyszerűen gyönyörű. Varázslatos, sosem gondoltam volna, hogy valaha megszeretem. Mivel nem járok templomba, ezért „élőben” sosem hallom. Hegedűvel együtt megszólaltatva teljesen lenyűgözött. Úgy, mint maga a film is. Mind történetvezetésben, a szereplők játékában, rendezésében egyszerűen úgy odakötött a fotelhoz és a végén olyan nehéz volt kimászni belőle, mintha egy 50 kg-os nedves cementes zsák lett volna a hátamra kötve. Maga a megbocsátás amúgy sem lenne egyszerű téma, de így hogy gyerekgyilkosság köré van felépítve különösen nehéz.

A film két részre osztott. Két ellentétes utat figyelhetünk meg.  Az egyik út mely a film első felére esik, Thomasnak a visszatérését mutatja az életbe, új munka, új lakás és végezetül a szerelem lehetősége, boldogsággal, felejtéssel. A fiú a titkát elrejteni Anna elől, aki nemcsak egy lelkész a templomban, hanem egy szőke kisfiú édesanyja, aki nagyban emlékeztet a korábban meggyilkolt gyerekre. A film második felétől átkapcsol a meggyilkolt gyerek édesanyja szemszögére. Ez a rész jóval komplexebb. Az anya már iskolában tanít, házas, és van két adoptált gyereke, akik a felejtést jelentenék számára. Ez változik meg, mikor a templomban meglátja fiának gyilkosát, mely után őrült ámokfutásba kezd, hogy megpróbálja az igazságot megtudni. A film érdekességéhez tartozik, hogy az egész történet nem időrendi sorrendben van felépítve, hanem ahogy haladunk előre úgy ugrunk vissza is folyamatosan a múltba Thomas és Ágnes emlékképein keresztül.    

A szereplők totálisan hihető karakterek. Fantasztikusan játszanak. Pal Sverre Valheim Hagen (Max Manus) tökéletes, de még rendkívülibb volt Trine Dyrholm (Egy jobb világ), nem is kellett volna megszólalnia arcáról minden tükröződött. Ellen Dorrit Petersen háttérben volt, de nagyon jó volt ő is, úgy mind a gyerekszínészek.

Erik Poppe (Hawaii, Oslo) norvég fimrendező igen összetett drámát alkotott egy elég kellemetlen témáról, hiszen ki tudna megbocsátani egy gyerekgyilkosnak. Hála az égnek semmit nem kényszerít ránk, meghagyja a film, hogy magunk döntsük el, kinek a pártjára állunk, nem ébreszt bennünk semmit, hogy szimpatizáljunk egy gyilkossal. A filmet nagyon jól felépítette. Különösen tetszett, ahogyan a visszaemlékezéseket megoldotta, és ahogy a végére összeállt a kép. Operatőri munkában szintén figyelemfelkeltő. Van bizony egy két olyan rész, amit érdemes megjegyezni. A zenéjéről már az első bekezdésemben is megjegyeztem, hogy csodálatos. Az egész film szerintem magával ragadó és felejthetetlen.  

Komoly dráma, komoly embereknek. Ajánlom ezt a filmet minden olyan filmszerető embernek, akinek bejön a skandináv filmek nyugtalanító hangulata.     

90%