duckit 2010.12.18. 12:18

Ördög (Devil)

Végre egy filmcím, amit nem sikerült félrefordítani. (Nem hagyhattam ki.)

M. Night Salaman rendező úr megjárta már a mennyországot és a poklot is. Természetesen ezt a csak filmjeire értettem.  Kezdetben nagyon sokan szerették, de mostanában már nem olvasok róla dicsőítő írást, sőt szinte mindenki csak gúnyolódik rajta. Kicsit nagy különbség van színvonalban, míg eljutott a Hatodik érzéktől az Utolsó léghajlítóig. Az utolsó filmje után azonban valaki odasúghatta neki, hogy ”Mi lenne, ha egy kicsit pihennél, de nincs véletlenül egy jó ötleted?” Mondjuk ez így kicsit morbid, de a súgónak, na és persze az ötletgazdának azért köszönjük meg ezt a filmet.

A sztori végtelenül egyszerű. Öten bennragadnak egy irodaház liftjében.  Nem ismerik egymást. Mindennapi dolgaikat végző átlagemberek. Rövid ”ismerkedés” után egyre kényelmetlenebbül és tehetetlenül érzik magukat, és mikor a lift elsötétül, elszabadul a pokol. Vagy talán valami más, talán maga  az ördög? Kívülről a segítség nem érkezik, hiába várják. Az öt emberben, a gépészben, az őrben, a fiatalasszonyban, az idős asszonyban és az eladóban azonban mégis van valami közös, a múltjukban valami nem stimmel……. Többet nem szabad róla írni, mert akkor elveszti varázsát.

Másodszor néztem meg ezt a filmet és azon kívül, hogy mit keres egy mosómedve a liftaknában, nem találtam semmi kivetnivalót benne. Szépen felépített thriller, nem a fotelból felugrok fajtából. Végig gyanakvásra és tippelésre késztet, közben persze izgulsz is, hogy a te ötleted legyen a nyerő. Ez az a film, ami tényleg elsőre adja ki a varázsát és amikor felállsz mellőle, azt mondod, hogy de jó volt. (Vagy nem) Mondjuk azért másodjára már nem pörgött annyira. (furcsa, de én kitaláltam mondjuk a csattanót az elején, de szerintem ez csak a véletlenen múlott)

A szereplők többnyire ”sorozatszínészek”.  Egyedül az idős hölgy Jenny O’Hara volt ismerős. Utánanéztem persze a többieknek is. Bowden detektív szerepében - mert azért van nyomozónk is a filmben -, Chriss Messina (Vicky Cristina Barcelona, Julie & Julia- Két nő, egy recept) látható.  A fiatal lány pedig Mel Gibson lányát alakította A sötétség határán című filmben. Egyik szereplőre sem lehet semmi olyan mondani, ami negatívan befolyásolta volna a filmélményt. Hozzáteszem, hogy ne várjunk azért valami nagy színészi teljesítményt.    

A bevezetőben említettem, hogy az ötlet magának Salamon úrnak köszönhető, aki eme művet a Night Chronicles trilógia bevezető darabjának szánta. Producerként John Erick Dowdle (Karantén) rendező megválasztása tökéletesnek bizonyult. Szerintem ebből a sztoriból, az alacsony költségvetés ellenére a lehető legjobbat hozta ki. Sikerült megteremtenie azt a hangulatot, ami egy jó thrillerhez kell. Kellemes feszültséget, izgalmat és borzongást, de nem a durvább fajtából!  Megemlítem, hogy a zenéje nagyon tetszett, eltalálták a filmhez! Maga a mű a horrortól műfajától azért messze van.

Ezek után kíváncsian várom a II. és a III. felvonást. Talán az egyik részt rendezze meg maga Salaman. Talán nem rontja el. Jé, máris megbocsátok? Akkor végül is elérte a célját.

Ez szerintem pont egy olyan film, aminek nem jó, ha lelövik a poént. Ezért nem illene elmesélni senkinek a végét. Akkor azért nagyobb a hatása. Érdemes megnézni, már csak az ötlet miatt is.

65%

A bejegyzés trackback címe:

https://gonduzo.blog.hu/api/trackback/id/tr582523726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.