(Három nap net nélkül. Halál.)

John Ajvide Lindqvist Hívj be! (Lät den Rätte komma in) című regényét 2008-ban filmesítették meg hazájában, Svédországban. Szerintem az utóbbi évek egyik legjobb, legkeményebb, de ugyanakkor legemberibb vámpíros sztorija volt. Kevés olyan filmes díj volt, amit nem zsebelt be. Nem akarom megbántani a Twilight rajongókat, de semmilyen szempontból nem lehetett egy súlycsoportba helyezni a kettőt. Egyáltalán nem kellett sokat várni arra, hogy Hollywoodban feldolgozást készítsenek.

Owen (Kodi Smith-Mcphee) 12 éves gyerekként esténként egyedül tengeti mindennapjait társasházuk udvarán. Visszahúzódó gyerek lévén barátja nincs, az iskolában különc természete miatt lenézik és nem mellékesen a suli helyi menő sráca amint teheti, megalázza és rosszabb napokon meg is veri. Elvált édesanyjával - akinek az alkohol fontosabb, mint a fia - nem találja a közös a hangot, szinte menekül otthonról. Egy éjszaka közvetlenül a szomszéd lakásba új lakók költöznek. Egy férfi és egy kislány. Megjelenésük után a közelben kegyetlen gyilkosságok történnek. A parkban egyik este, miközben Owen képzeletben bosszút áll iskolatársán, az új lány Abby (Chloe Moretz) megszólítja. A barátkozásuk elkerülhetetlen. Egyre többet találkoznak, és egyre jobban megértik egymást……. persze csak éjszakánként…..közben a véres gyilkosságok tovább folytatódnak….

Na, ezt elég titokzatosra sikerült leírnom annak, aki először nézné meg. Aki meg látta az eredetit, annak sok újat nem mond. Mindig azt gondoljuk, hogy az eredeti sokkal jobb, mint a feldolgozás, de így most megnézve, azt gondolom, hogy ebben az esetben sikerült ezt elkerülni, mivel ez most kicsit eltért az eredetitől, és nem biztos, hogy negatív irányban. Mondom ezt úgy, hogy olvastam magát a regényt is, amit ugye marha nehéz lett volna egy az egyben vászonra vinni. A svéd verzió más. Annak a filmnek mások az értékei. Nyersebb, komorabb, mélyebb és más atmoszférát teremt. Kiváló a maga nemében. Az amerikai változat viszont többet ad a regényből és nem annyira hideg, sok esetben olyan érzésem volt, mintha egy teljesen más filmet néztem volna. Nekem egyelőre ez jut az eszembe. Persze a regény mindkettőnél 100x jobb és durvább, és a terjedelme miatt – közel 600 oldalas – lehetetlen lett volna filmre vinni. Az biztos, hogy mindkét változatból borzasztóra hiányoztak lényeges részek. Részletekkel nem akarok példálózni, mert csak a filmélményen rontana. Érdemes elolvasni. Az amerikai változat egy kicsit jobban pörög, de még így sem túl gyors a film. Kicsit megpróbálta érthetőbbé, fogyaszthatóbbá tenni a nem csak európai néző számára is. Talán kegyetlenebb volt egy kicsit. Egyedül Abby mozgásával voltak problémáim, azt elég gáz módon oldották meg. Amúgy összegzésképpen remek film. Bármennyire is horrornak van titulálva, szerintem nem kimondottan az. Inkább egy elgondolkodtató, véres, családi drámának írnám le, vérszívó beütéssel.     

A két gyerek játékán elbukhatott volna a produkció, az biztos, de Kodi Smith-Mcphee (Az út) és Chloe Moretz (Ha/Ver) is végtelenül lehengerlően és hatalmas beleéléssel játszott. Chloe ártatlan karakteréből villámgyorsan átváltott nem is annyira szerethető gyerekké, olyan érzést keltve mintha mindig ezt játszotta volna, Kodi Smith játékából meg átjött az a gyermeki csodálat, áhítat, feltétel nélküli szeretet, írhatnám barátságnak is a másik iránt, amit a szerepe megkívánt. Amúgy nem működött volna a film, ha nincs meg az a bizonyos feszültség, szikra kettőjük között. Bár, ez így nagyon hülyén hangzik, hiszen mégis csak tizenévesek. Szerepet kapott még az általam mindig nagyra tartott Richard Jenkins (A látogató, Égető bizonyíték), aki a lány apjaként és egyben őrzőjeként szerepelt. Ő most csak a két gyerekszínész árnyékában volt jelen, de érzékeny és olykor szerencsétlen játékával elnyerte azt a bizonyos szimpátiát, ami bizony a szerepe szerint nem illette volna meg.  

Matt Reeves (Cloverfield) rendező hála az égnek nem esett abba a hibába, hogy egy az egyben lemásolja az eredeti filmet. Látszott a forgatókönyvön, hogy inkább a regényt vették alapul, mint a svéd változatát a filmnek. Persze azért elkerülhetetlen a hasonlóság, a film utolsó negyed órája nem lehetett eltérő a regénytől egyik esetben sem, mert akkor borzasztóra vesztett volna az értékéből. Felhívnám még a film zenéjére is a figyelmet, amely megfelelően borzolja a kedélyeket.   

Véleményem szerint nem csak horror rajongóknak ajánlhatom, bár vannak benne igen véres jelenetek, ami sok embert elriaszt a filmtől, de ha leküzdjük a gusztustalanabb jelenetek miatti émelygést és végignézzük, észrevehetjük a mögötte rejlő értékeket. A könyvet viszont mindenképpen érdemes elolvasni!

75% 

A bejegyzés trackback címe:

https://gonduzo.blog.hu/api/trackback/id/tr462601359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.