A sok félresikerült remekmű után végre a mai napon sikerült megnéznem egy olyan filmet, amire azt mondtam magamban, hogy ez tetszett. Nem egy gyöngyszem, de úgy gondolom, hogy a mai napra az igényeimet majdnem teljesen kielégítette. Megtörtént esetet (ismét) feldolgozó misztikus jelzővel illetett krimi került a kezembe, aminek a sztorija mellett bizony nem tudtam elmenni. És itt még a bevezetőmben szeretném megjegyezni, mert nem bírom ki most sem, hogy szeretnék gratulálni a címfordítóknak, mert ebben a formában totálisan megtévesztő a film címe!

David Marks (Ryan Gosling) milliárdos a családi vállalkozást hátrahagyva vidékre költözik újdonsült feleségével Katie Marks-al (Kirsten Dunst), hogy új életet kezdjenek. Az idilli kép azonban hamarosan összeomlik, mikor megjelenik Sanford Marks (Frank Langella) ingatlanguru és arra ösztönzi fiát, csatlakozzon a céghez és jöjjön haza New Yorkba. David hazaköltözik és beáll a taposómalomba, miközben egyre furcsább jelek mutatkoznak nála, hogy valami nem tiszta a személyiségében. Emberünk magában beszél és rettegésben tartja a feleségét, majd egy sötét esős napon Katie eltűnik…….

Elég nagy ugrásokkal, de valahogy így tudtam leírni ezt ez elég furcsa és bizarr sztorit. Bizony van egy hangulata, ami már az elejétől fogva magával ragad.  Két szálon futó filmről van szó. Az egyik a jelen, ami egy bírósági tárgyalásról közvetít, miképpen hallgatják ki az addigra már megöregedett Davidet, aki elmondja a saját verzióját és ezzel próbálja bizonyítani ártatlanságát. A másik pedig a felvázolt ”ténylegesen” megtörtént múlt, a bűntények bemutatása, ami viszont David bűnösségét mutatja be. A két szál azért a végére, ahogy ”telnek az évek” összeér. Mivel inkább a második szálat látjuk leginkább, ezért ne is csodálkozzunk nagyon, hogy a film végére a kialakult képünk nem éppen az ártatlan felé tendál. Ezt nevezhetjük azért a forgatókönyvírók elfogultságának is, persze nem tudhatjuk, hogy mennyire jártak utána az egész sztorinak. Elméletileg felhasználtak minden olyan információt, bírósági jegyzőkönyveket, stb. ami alapján a filmet összehozták.  Azért a filmben ez marha jól lett megoldva, és a törvényszék előtt egyértelműen azt kapjuk meg, hogy ártatlan és csak ránk van bízva, hogy a mozgóképeket elhiggyük. Tetszett ez a megoldás nagyon.

Nem akarok részletesen belemenni, hogy hány személy miképpen tűnik el, mert utána olvasva ez hamar kiderül, de amit látunk az bizony elég durva és nem vall épelméjű emberre és akkor nagyon finoman fogalmaztam. Mindig azt írtam mostanában a megtörtént esetű filmekkel kapcsolatban, hogy kizártnak tartom, hogy tényleg így volt, viszont ennél a filmnél nem éreztem ezt egyáltalán.

Nagyon magával ragadott a hangulata. Az elején az embere egyáltalán nem gondolja még, hogy mi lesz ebből a helyes kis romantikázásból. Az egyetlen hiba volt számomra a végével volt kapcsolatos. Nem nagyon sikerült lezárni és nem éreztem libabőrösnek a kezeimet, pedig vártam volna valami hasonló extázist.   Voltak még olyan dolgok, amikre nem kapunk választ és egy ilyen jellegű filmnél mondjuk elvárható lett volna, de azért nagymértékben így is teljesíti a kívánalmakat. Talán, most írom le azt először, ha egy kicsit hosszabb lett volna, még ez is belefér. (Most itt David dolgaira lettem volna kíváncsi, mit miért tett.)

A három szereplő nagyszerű. Ebből a gárdából, ami különösen meglepő volt, hogy Kirsten Dunst (Pókember) kiemelkedőt nyújtott, pedig nem tartozik a kedvenc színésznőim közé. Az ártatlan kislánytól a megalázott és megtört nő szerepéig mindegyiket nagyon élethűen adta elő. Voltak olyan jelenetei, nem is hittem el, hogy ez Ő. Ryan Gosling (Fél/Nelson, Törés) már egyszerűbb eset, mert benne ugyanúgy lehet bízni, mint Frank Langella (Frost/Nixon, A doboz) lehengerlő megjelenésében. Ryan a pszichopatát szemrebbenés nélkül játszotta el. Félelmetes volt végig az az ártatlan, de ugyanakkor valamiért mégis zavart tekintete és pillanatnyi átváltozása a higgadtból a dühöngő állatba. Langella a tekintetével egyből ölni tudna.    

Andrew Jarecki Oscar-díjra jelölt dokumentumfilmje (Elfogták Friedmanékat) után más irányba ment és elkészített egy nagyon jó hangulatú mozit, ami azért nagyban köszönhető a két forgatókönyvírónak Marcus Hincheynek és Marc Smerlingnek. Hála az égnek azért nagyban ránk bízzák a döntést, hogy melyik oldalra állunk, de mint feljebb is leírtam, van különbség a két szál között. A feszültségkeltéshez nagyban hozzájárul az igazán eltalált zene és az egészet átható borongós képi világ. Úgy gondolom ez a film sem hibátlan, viszont egy igazán jó szórakoztató darab a maga műfajából.

Ajánlhatom azoknak, akik szeretik a megoldásra váró bűntényeket és egy kellemes feszültségekkel teli kikapcsolódásra vágynak.

A bejegyzés trackback címe:

https://gonduzo.blog.hu/api/trackback/id/tr822773447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.