Piszkosul tetszett. Nem tudom másképpen kezdeni. Azt hiszem, azok a filmek, melyeket szemrebbenés nélkül bambulok végig este fél 11 órai kezdéssel 10 óra munkával a hátam mögött, minden dicséretet megérdemelnek. Régen láttam ennyire nekem való történelmi kalandfilmet ekkora sztárokkal. Peter Weir rendező nem tudom 7 éven keresztül mit csinált, de örülök, hogy visszatért.  Bevezetésnek ennyi elég is.

Megtörtént események alapján készült filmben 1941-ben egy csapatnyi szökevény szeretne eljutni nyakukban szovjet katonákkal a szibériai gulágról egészen Indiáig. A vérdíjjal a fejükön sivatagon, hegyeken, és számos nemzeten keresztül menetelnek céljuk felé.  Azonban még mindig jobb szabad emberként 4000 mérföldet gyalogolni, mint raboskodva egy uránbányában embertelenül meghalni…………  

Ez az a film, amiben nem akarok hibát keresni. Egyszerűen nem érdemelné meg, mert annyira tetszett. Igazából láttam már hasonló filmet német rendezésben és mielőtt odaültem volna elé, szentül meg voltam győződve, hogy ez a film az Ameddig a lábam bírja amerikai remake. De hála az égnek ez egy másik regényből készült. Amúgy totálisan hasonló a felállása, mint annak a filmnek. Az ember küzdelme a természettel.  

A filmet Slavomir Rawitz A hosszú menet – Szökés a Gulagról című könyve alapján adoptálták vászonra, nem kevés eltéréssel. A rendező elég nagy szabadságot kapott állítólag, mivel többnyire csak a fő vezérszálat vitte filmre. Amúgy utána olvasva a regénynek még a mai napig is a vita tárgyát képezi a valóságtartalma, de akit érdekel, olvasson inkább utána, mert most ezt nem fogom leírni. (Elég komoly plágiummal vádolják a regény íróját.) Ez engem kivételesen így már a megnézése után nem nagyon érdekelt, mivel a film ennek ellenére teljesen levett a lábamról.  

Nem az a film, amelyben mély karaktereket vagy hatalmas párbeszédeket kéne keresni. Inkább a természet nyújtotta látványra épül. Amúgy is jobb néha a csend, mintha beszélnének, feszültebbé teszi a filmet. Talán amikor a lány csatlakozik hozzájuk, akkor van egy két komolyabb beszélgetés, addig csak azt látjuk, hogyan segítenek egymáson, miképpen harcolnak egymásért és a túlélésért. Lehetett volna ez egy dög unalmas film is, hiszen mi mást csinálnak csak a szereplőink? Mennek árkon-bokron keresztül folyamatosan, hol nappal, hol éjjel, de mégis annyira érdekesen van összerakva, hogy egyszerűen nem lehet otthagyni.    

Igazából úgy nincs benne semmi meglepő, de mégis jó volt nézni. Hihetetlen szép képeket kapunk miközben azt látjuk, hogy embereink küzdenek az elemekkel. Szereplőink menetelnek a szibériai mínusz 40 foktól kezdve egészen a sivatag perzselő homokján keresztül a szabadságuk felé. Végigvezetnek minket a Góbi sivatagon, Tibeten, és még a Himaláján keresztül is. Ez a film ismét bebizonyítja, hogy az életben maradási ösztön hatalmas, hiszen mindent megtesznek azért, hogy ne jussanak a mennyekbe. Látjuk, hogy minden, ami él és mozog ehető, illetve az is, ami már nem él, de egy jó kis hasmenés reményében fogyasztható. Nincs válogatás, lehet hernyó, döglött őz, kígyó, bármi. (Aztán ilyenkor lehet azon gondolkodni, hogy mennyi ember nem eszik meg semmit a csirkemellen kívül.)  A szúnyogos résznél még engem is kirázott a hideg, ha a tavalyi nyarunkból indulok ki, annyira gyűlölöm őket.  Amúgy a film olyan, mint egy több hónapos maraton élelem és víz nélkül különféle természetes akadályokkal telerakva. Ha ilyen kemény volt a fotelból nézve is, vajon milyen lehetett ezt átélni? Több érdekességet kár lenne elárulni a filmről.

Végeredményben azonban feltehetjük a kérdést, hogy miért lesz az, hogy nem emelkedik majd a nagy klasszikus filmek közé? Erre én nem tudom a választ, talán valami mégis hibádzik, annak ellenére is, hogy mindenki csak dicséri a filmet. Nekem minden szempontból tetszett, érdekes, szinte akarja, hogy nézzed végig, magával ragad, intenzív szívszaggató epikus mű. Akkor mi a baj? Valamiért mégis az árnyékban maradt!  

Minden elismerésem a parádés színészi alakításokért. Az agyontetovált Colin Farrell (Nagy Sándor, Erőszakik) ügyeletes szépfiú mivolta romba dől ebben a szerepben. Állat jól játszik, kegyetlenül viccesen, nem tudom másképpen jellemezni. Ed Harris (A mélység titka) az idősebb amerikai fogoly szerepében nagyon komoly, hallgatag, mint mindig.  Mark Strong (Robin Hood) annyira jó, hogy szinte észre sem vettem, csak a végén, hogy amikor kiírták, hogy ő is játszott a filmben. Saoirse Ronan-t (Komfortos Mennyország) nagyon szeretem, minden kétséget kizárva napjaink egyik legnagyobb tehetsége. Végére hagytam a központi figurát jim Sturgess-t (Las Vegas ostroma), aki ebben a műben végre bizonyította tehetségét, szintén nagyon jó.   

Peter Weir (Holt költök társasága) 6 szoros oscar díjra jelölt rendező utolsó filmjét a Kapitány és Katonát 2003-ban forgatta. Úgy látszik 2010-ig nyaralt, mert nem foglalkozott filmkészítéssel. Örülök, hogy ezzel a filmmel tért vissza, hiszen minden elemében ragyogó munkát végzett. Operatőre kifogástalan, hála a HD adta lehetőségnek gyönyörűen fényképezett természetképeket láthatunk, legyen az erdő, hó, vagy akár sivatag. Hozzá a remek filmzene tökéletes párost nyújt.  Sajnos a filmet semmilyen reklám nem előzte meg, ezért egyáltalán nem lett sikeres. Szinte nem is lehetett hallani róla, és ezért pedig nagyon nagy kár.  

Mindenkinek ajánlhatom a filmet hiszen a történelem szeletjéből egy remek kalandfilm készült. Érdemes megnézni!

85%

A bejegyzés trackback címe:

https://gonduzo.blog.hu/api/trackback/id/tr792814384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LilyRose 2011.04.26. 21:12:46

Sokáig csak az iszapos vizet ihatod, utána egy napra tiéd az egész folyó és még úszhatsz is benne. Aztán ismét az iszap....
Tetszett!