Most így az első felindultságomban egyből a film után azt írom le, hogy már elegem van az őrültekből, és azzal együtt őrültekről szóló filmekről. Ezt annak ellenére mondom, hogy ez egy családi dráma volt, ami 1999-ben megtörtént Ausztráliában.

Barber család 15 éves kislánya, a tehetséges táncos Rachel Barber (Kate Bell) egy este a barátjától való elbúcsúzása után nem ér haza. Elmondása szerint találkoznia kell egy nála idősebb nővel, aki egy jól fizető munkát ajánlott neki, de a „randiról” nem szabad neki elárulnia semmit, mert akkor a beígért pénzt nem kapja meg. Szülei meg ugye csak várnak és várnak………….

Kicsit felidegesített. Lehet mostanában olvasnom kellene, nem pedig filmet nézni. Nehéz felfogni mennyi beteg mászkál az utcán, aki bármelyik pillanatban elviheti a gyerekedet, hozzátartozódat és még fel sem fogják, mit tesznek. Felneveled gyerekedet és akkor jön egy hülye és elveszi, te meg dögölj meg a bánatban. Totálisan értelmetlen.

Ez az igaz történet is arról szól, miként dolgozza fel a család lányuk elvesztését napokra lebontva, szereplőket külön bemutatva. Nem tudnak beletörődni, mert miért tudnának, hogy nincs meg szeretett kislányuk, aki a légynek sem tudott volna ártani a klisészöveg szerint. A szülők hiába fordulnak szinte mindenkihez rendőrség, újság, tv csak nem akar előkerülni. A média hatására viszont elég nagy nyilvánosságot kap az ügy, ami miatt a rendőrökre hatalmas nyomás nehezedik és újrakezdik vizsgálni az egészet az elejétől.  Nem akarom leírni a teljes sztorit, de amúgy rá lehet keresni a neten. Szóval nem zsákbamacska, aki leül ez elé a film elé. 

Szép filmnek nem nevezhetném, inkább szomorúnak, lehangolónak. Ez sem a szórakoztatás végett készült az biztos, hanem inkább elrettentő példának, hogy bizony, ha késve vesszük észre barátainkon, ismerőseinken a depresszió jeleit, könnyen beüthet a baj. Úgy gondolom ez azért manapság gyógyítható, esetleg megelőzhető, csak figyelni kellene társainkat. Különösen manapság, mert egyre többen vannak akik zombulnak. Na, de itt ezt abba is hagyom, mert nem az én asztalom.  

A film szereplőivel nem voltam túl nagy barátságban, illetve inkább nem tudtam velük azonosulni. Guy Pearce (Mementó) és Miranda Otto (A Gyűrűk ura II-III) is szerintem igen visszafogottan játszik, bár biztos ezt kívánta a szerepük. Nem kétlem, hogy így viselkedtek a szülők. Ha ezt mondták nekik, ezt kell csinálni. Mások vagyunk, én biztos őrjöngtem volna hetekig vagy addig, míg elő nem kerül. Viszont Ruth Bradley (Flyboys – Égi lovagok) a kis duci, elég állat volt. Tenyérbe mászó szerepe kifejezetten idegesítő volt, tetszett. Sam Neil-t (Zongoralecke) a kevés jelentében csíptem.

Simone North rendezőnő első projectjén azért látszik, hogy női film. Egy durvább jelenettől (azért azt el kell ismernem, elég kemény volt) eltekintve meglehetősen csöndesen folydogál, ami annyit jelentett, hogy szétásítottam magam a filmen. Nem mondhatom ugyanakkor rossznak, mert végignéztem éjszaka kikapcsolás nélkül, ami viszont elég pozitív dolog. Végül is azt mondom, elég reálisra sikeredett, semmi extra nincs benne ebben a drámában, de lehet, mégis ezért működik. A sztori elmesélése sikerült, átjött, a tanulságot meg le lehet vonni. A film zenéje szerintem kifejezetten rossz volt.  

Azoknak ajánlom, akik nem találnak más programot estére és kíváncsiak rá filmen is, hogy mi történt Caroline Red-del 1999-ben.

60%

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gonduzo.blog.hu/api/trackback/id/tr323132666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Snoopyzit29 2011.08.17. 18:20:45

Szeretném felvenni az e-mailes kapcsolatot a blog szerkesztőjével. Tetszik a blogja, szívesen elleveleznék vele természetesen filmekről
Egy 29 éves filmrajongó lány :)

duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2011.08.18. 23:28:34

Szia!
Sorry, hogy eddig nem válaszoltam. Amennyiben az időm engedi szívesen.
duckit@hotmail.com