Csodagyerek. Végre egy filmcím, amit nehéz lenne félrefordítani. Bár első hallásra, ha valaki ajánlana ezzel a névvel egy filmet, nem biztos, hogy azonnal rohannék a fotelomhoz, annyira nem tűnik valami figyelemfelkeltőnek, illetve megint valami újabb Marvelles „superheros” filmre gondolnék, amitől meg már falra mászok. Pedig ennél a filmnél ez az előítélet egyáltalán nem helytálló, mert egy egészen kellemes alacsony költségvetésű bosszúfilmmel lesz dolgunk.

Sean (Caleb Steinmeyer) édesanyját Maryt (Tracy Middendorf) gyerekkorában a szeme láttára szabályosan kivégzik a szülei autójában Brooklynban. A gyilkost sosem kapták el. Sean következő 10 évét azzal tölti, hogy megszállottan keresi a tettest. Nappal jó tanuló csendes, visszahúzódó srác, éjjel viszont kijön belőle a hős. Testét átalakítva különféle adrenalininjekciókkal ítéletvégrehajtóként az utcát járva bosszút áll azokon, akik korábban sérelmet követettek el gyengébbek ellen. Kettős életének határvonalai egybemosódnak és egyre nehezebb döntenie a helyes és a rossz irány között, míg végül megtalálja édesanyja gyilkosát……

Határozottan tetszett. Nem mondom, hogy nem láttam már hasonló témában sokkal jobbat, de így hétköznap estére tökéletes volt. Ezeknél a kisköltségvetésű filmeknél többnyire a sztorinak és a hangulatnak kell különlegesnek lennie, ami továbbvisz a nézésében. Ebben az esetben szerintem mindkettő megvolt és egy két álmosítóbb jelenettől eltekintve a film rendben van.  

Sean múltbeli történéseit szokás szerint főszereplőnk visszaemlékezéseiből tudjuk meg, mikor nagy komoran maga elé néz. Itt láthatjuk, hogy nem éppen kellemes családi háttérrel rendelkezett és nem úgy nőtt fel, ahogy normális esetben elvárható. Anyja zeneoktató, apja meg piás volt, valamint közeli kockákon látjuk miképpen is történt a gyilkosság. Röviden ennyi, többre igazán nem derül fény. 10 év távlatában Seanról csak annyi az információ, hogy rejtett zseniként éjszakáit a helyi rendőrőrsön adatok gyűjtésével tölti, amivel közelebb kerülhetne a rejtvényének megfejtéséhez. Azért írom rejtvénynek, mert van a filmben kirakós darab, amit fokozatosan illesztgetnek össze. Többnyire ezért is volt az-az érzésem, hogy érdekel ez a sztori és vártam is, hogy mi is hoznak ki belőle. 

Főszereplőnk első látásra nekem egyáltalán nem volt szimpatikus, aztán ha jól belegondolok a végére sem álltam annyira mellé. Ez viszont nem baj, mert így legalább nem azzal játszottak a készítők, hogy megfelelő szimpátiával azonosuljunk a tetteivel, mivel meglehetősen kíméletlen tinédzsert formál meg. Nem biztos, hogy az akció mozi rajongóit megfelelően kielégíti, de azért lehet benne találni elég brutális és naturális verekedős jeleneteket, ami miatt R kategóriássá tették a filmet. Nem gyerekfilm. Főszereplőnk tetteivel kapcsolatban volt egy két homály, amit nem értek, de azért többnyire tisztában voltam a tetteivel.

Kezdeti kliséhalmazok után a közepétől válik érdekessé az egész, és ami igazán érdekessé tette és egy fokkal jobban megemelte a film értékelését az a vége. Mivel megpróbáljuk mi is folyamatosan találgatni, hogy mi is történhetett emberünkkel, ebben az esetben nem sikerült megoldanom a megfejtést, amiért jár a pont. Érdekes volt számomra és többször is megjegyeztem magamnak, hogy régen láttam filmen ilyen zsarupárost. És nem azért mert két ellentétes neműről lenne szó. Ebben a filmben az erősebb nem képviselője igazán meglepően kőbunkó rendőrlányunkkal. Mivel tényleg low-budget kategória ezért tényleg ne várjunk hatalmas durranást, és így még kellemesebbnek találjuk.

Feljebb említettem, hogy nem voltam megbékélve Caleb Steinmeyerel (Lost sorozat), de ennek ellenére szerintem nem volt rossz. Nem ismertem korábban a srácot, mivel sorozatát kihagytam, és nem is biztos, hogy szívesen nézném később, de itt ebben a filmben teljesen jó volt. Az apját játszó színész Bill Sage (Brókerarcok) esetében ugyanezt éreztem. Egyedül, akivel jobban szimpatizáltam az a nyomozóhölgy Zulay Henao (Bunyó) volt, egészen kellemes külsővel rendelkezett. Bár nyomot nem hagyott. Ismertebb név volt James Russo (Közellenségek), aki viszont nem sokat játszott.

Michael Morrissey elsőfilmes rendező munkája egy kicsivel emelkedik az átlag felé. Ebben az osztályban teljesen nézhető kategóriát képviseli. Forgatókönyvét szintén saját maga írta, ami nekem bejött és a végéért tőlem külön dicséretet is megérdemel. Zenéje különösen tetszett, és nem csak Björk miatt. A film vágásait egy kicsit furcsállottam, mivel érdekesre sikeredett, de annyira nem zavart. Nem egy pörgős film, de nyugodt tempóját még mielőtt álomba zuhannánk, megzavarja egy két igazán drasztikusabb jelenet. Természetesen nem hibátlan, de időtöltésnek kiváló.

Ajánlom szürke hétköznapok estéjére minden akciófilm kedvelőnek, akik nem csak adrenalin bombára vágynak, hanem szeretnek gondolkodni is egy filmen.  

70%

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gonduzo.blog.hu/api/trackback/id/tr374124850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.