drinking-buddies-poster01.jpgIdőtöltésnek való filmeket nem nehéz találni. Bármikor elő lehet venni olyan alkotásokat, melyek csak arra valók, hogy néhány órára elvegyék az ember figyelmét a fontosabb dolgokról, ami manapság nem is árt. Kihúzzuk vele addig az időt, míg nem jön álom a szemünkre. Ennél a filmnél ez a jelenség előbb érkezett meg, mert már fél óra után elragadott az oxigénhiány.

Két jóbarát, Luke (Jake Johnson) és Kate (Olivia Wilde) munkatársak egy chicagói sörgyárban. Életük nagy részét az üzemben töltik, ahol a meló mellett piálással és flörtöléssel mulasztják az időt. Tökéletesek lennének egymásnak, ha nem lenne mindig ott az a bizonyos ha. Mindketten kapcsolatban vannak. Luke házasságát tervezi Jill-el (Anna Kendrick), akivel közel hat éve már együtt van. Kate pedig a meglehetősen hűvös és tartózkodó producer barátjával, Chris-szel (Ron Livingstone) próbálja a kapcsolatát fenntartani.  A párok jól ismerik egymást, és egy közös hétvégi kiruccanás után ráébrednek arra, hogy tulajdonképpen a kapcsolatuk hamis és a barátjuk párja sokkal több, mint egy jóbarát….

drinking-buddies05.jpgNesze semmi fogd meg jól. Ennyi. Mikor vége lett szinte fellélegeztem és megkönnyebbültem, hogy végre mehetek az ágyamba. Nem tetszett. Röviden ennyi volt a véleményem a film után. Tudom, hogy független filmesek ezt hívnák szuper realisztikus alkotásnak – és talán van is benne valami -, de úgy érzem, ez most sajnos nem állt össze elképzelhetőnek.

drinking-buddies01.jpgOlivia Wilde rajongók persze fényesre dörzsölhetik a tenyerüket, hiszen szeretett színésznőjük egészen kellemes jelenség még egy sörgyárban is, különösen úgy, hogy percenként vedeli a sört, majd a következő jelenetben bikiniben vagy anélkül ugrál a tengerbe, de engem már nem hozott lázba és nem azért mert nem szimpatizálok vele. Az egész sztori unalmas, számomra kevés és bosszantó volt. A szereplők sekélyesek, és maga a dilemma is, - hogy hol van a határ a barátság és a több mint barátság között? – egészen lerágott csont, ami még nem is lenne baj, de mivel a színészek sem kerülnek közelebb hozzánk a film alatt, így az egész film sem. Ettől érdektelenné válik az egész. Tudom, kellemetlen érzés és idegesítő, ha az ember a jelenlegi kapcsolatában másra gondol, mással érzi magát jól és csak sodródik előre végzete felé, és mégsem tesz ellene semmit, de valahogy azt érzem ezt sokkal jobban át lehetett volna adni, nem pedig úgy, mintha csak a szomszédom mesélné el a történetét halál unalmas stílusban.

drinking-buddies02.jpgNéztem a filmet és arra jöttem rá, hogy ennyi erővel nézhettem volna a meteorvadászokat a Discovery-n, mert pont annyira érdekel. Szinte végigásítottam a filmet és csak akkor nyílt ki jobban a szemem, mikor a tábortűz fényénél kedvenc „tizenhármasunk” levette a felsőjét. Bár a film elején még egészen komolyan bámultam a tévémet, de nem azért, mert annyira érdekelt volna, hanem, mert a felírat olyan gyors volt, ahogyan még a nagyigmándi szélturbinák sem képesek pörögni viharban. Nem szeretnék mélyebb elemzésbe bonyolódni. Amúgy elég sok pozitív kritikát olvastam a filmről és lehet én láttam az egészet rosszul, de vállalom a leírtakért a felelősséget.

drinking-buddies06.jpgSzereplőink közül csak a női színészeket emelném ki, de nem olyan magaslatokba, hogy ne látnánk őket a felhők fölött. Olivia Wilde (Lopott idő) egészen nézhető volt annyiszor rebegtette meg a szempilláit. Kicsit természetesebb, mint ahogyan addigi szerepeiben láttuk. Bár Jake Johnsonnal (Csak szexre kellesz) egyáltalán nem működött az a bizonyos „kémia”, amit adott esetben mindig emlegetünk és talán ez volt számomra az egyik legnagyobb hiba. Nem éreztem őket egyáltalán összeillőnek semmilyen szempontból, csak amikor egyszerre fogták meg a sörös kancsóikat. Most kövezzenek meg, de igen is leírom, hogy számít a „külső” és nem kell mindig a „belső” értékkel jönni. Anna Kendricket (Tökéletes hang) szeretem, szerintem egészen remek színésznő és lehet, ezért sem akarok semmi rosszat írni róla, amúgy is csak másodhegedűs most. Nem élete műve, de a mi kellett ehhez a nem túl összetett szerephez, simán hozza. Ron Livingstone (Démonok között) pedig csak úgy lebegett a semmibe. Totál nem emlékszünk majd rá.

drinking-buddies03.jpgEgyébként értettem, hogy a meglehetősen fiatal Joe Swanberg (V/H/S) rendezőnek, mi volt a célja ezzel a filmmel, de sajnos ennek üzenetnek az átélése nem jött át. Most nem éreztem ezt jónak. Úgy gondolom, hogy a túlzott realizmusra törekvés inkább a visszájára fordult és eltaszított a nézésétől. Érdekesebben megírva, szerethetőbb karakterekkel esetleg nézhetőbb lett volna. Még azt sem mondhatom, hogy a szövegek annyira rosszak, de mégis álmosító, szürke volt az egész. Ennyire unalmas lenne tényleg a való életben ez a téma? Nem hiszem. Szerintem sokkal izgalmasabban és drámaibban előadható. És meg merem kockáztatni, hogy viccesebben is. Az operatőrnek néhány esetben úgy remegett a keze, hogy csak a vibrált a szemem tőle. A zenéje egészen szerethető tingli-tangli. Újbóli megtekintését - netán szinkronosan is - szerintem kihagyom. Lehet, hogy csak marha rossz napot fogtam ki és azért szóltam le. Amúgy aki nem akarja az egész filmet végignézni, nyugodtam álljon neki a lenti bemutatónak, mert szinte a történetnek az összes lényeges pontja benne van.

Azoknak ajánlom, akik a szereplők szimpatizánsai és nagy fanatizmussal habzsolják kedvenceik minden egyes megmozdulásait és most nem Livingstonra gondoltam. Romantikusnak nem romantikus, drámainak nem elég drámai és egyáltalán nem vicces.

55%

ui,: Aki, szeretné megnézni a filmet hagyja ki a bemutatóját, mert tényleg minden benne van.

A bejegyzés trackback címe:

https://gonduzo.blog.hu/api/trackback/id/tr225607222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.