unbroken-poster03.jpgAngelina Jolie még a végén megtanul filmet forgatni  is. Vékony szépségünk – már akinek az – kicsit közelít már hozzá, de még nagyon messze van, annak ellenére, hogy elméletileg a Coen tesók Laura Hillenbrand regényéből írtak neki egy forgatókönyvet, amivel sajnos nem nagyon tudott élni, bármennyire is jelölik idén három kategóriában Oscar-díjra (igaz nem a legfőbb kategóriákban). Talán ez a film más rendezővel kicsivel élvezhetőbb lett volna, de nem akarok egyből ezzel kezdeni.

A megtörtént eseményeken alapuló filmben a II. Világháború alatt az amerikai olimpikon Louis Zamperini (Jack O’Connel) és két társa egy szerencsétlen repülőgép baleset következtében a Japán partok közelében az óceánban zuhantak. Gumicsónakban 47 napig hánykolódtak, míg a japán haditengerészet kihalászásunk után hadifogolytáborba nem vitte őket, ahol több évig tartó megpróbáltatásukat követhetjük végig…

unbroken01.jpgNem csak nekik, nekem is az volt végigülni ezt a több mint két órás filmet. A film alapjául szolgáló regény közel egy éve figyel a polcomon, de még nem sikerült rávennem magam, hogy elolvassam. Ezért sajnos nem tudom összehasonlítani a filmmel, – ami most jelen esetben, nagy kár - pedig akkor gondolom még jobban kijöttek volna a film hiányosságai, melyekkel én úgy nagyjából tele is jegyzeteltem a noteszemet. És nem írtam sok dicsérő jelzőt.

unbroken-image04.jpgEz egy megható, érzelmekkel játszó tipikus amerikai hősről készült történet, hiszem Zamperini, vagy ahogyan ők nevezték, Torrence Tornado volt az amerikai történelem egyik leggyorsabb hosszútávfutója, aki érmet ugyan 1936-os berlini olimpián nem nyert, de egy olyan utolsó kört futott 5000 méteren, hogy Hitler azonnal meg akart vele ismerkedni. 1940-től pedig a bombázópilóta volt a csendes-óceáni szintérén. Küzdőképességének, akaratának és hitének segítségével legyőzte az elviselhetetlent, mert hiszen ahogy a filmben is elhangzik: „Egy pillanatnyi fájdalom, megér egy életre szóló dicsőséget!” Rendíthetetlenül ellenállt a japán kínzásoknak. Na, ezzel nem is lenne probléma és láttunk is már ilyet, de valahogy mégis számomra hiányzik valami ebből az egészből, mert azért az kevés, megtudjuk, hogy a sirály húsánál a nyers hal elfogyasztása egy valódi mennyei csoda.

unbroken05.jpgA film elején még nem is fészkelődtem, amikor a bombázók és a vadászrepülők lőtték egymást kegyetlenül, miközben visszapillantást látunk főszereplőnk gyerekkorából, - amolyan Fuss, Forrest, fuss elvet követve – arról, hogy miképpen kerül be legfiatalabbként a nemzeti csapatba, és mi történt az 1936-os olimpián. Mindezt kb. 10 percben egybesűrítve és vége. A továbbiakban az ég adta világon semmit nem tudunk meg a főszereplőnk életéről, nemhogy a többiekéről, és már benne is vagyunk újra a II. Világháborúban, egy bombázóban ülve. Szóval, akit érdekelne egy valódi életrajzi film, az ne ezzel kezdje, vagy olvassa el a könyvet, vagy keressen rá a wikipédián, mi is történt Zamperinivel valójában.  Itt ebben a filmben magáról a hosszúra elnyújtott vízi (háborgó tenger, cápák, éhség és vízhiány) és szárazföldi (kegyetlen parancsnok, kínzások) tortúráról van szó, amiből meg láttunk már sokkal jobban és brutálisabbat is.

unbroken08.jpgHa csak röviden és velősen tényleg csak erről lenne szó, akkor azt mondanám, hogy rendben legyen, ez egy ilyen egyszerű film, de a rendezőnk mégis megpróbálja kihegyezni a filmet a hadifogolytábor tenyérbe mászó parancsnoka és a főszereplőnk egyenlőtlen, gyakorlatilag párbeszéd nélküli párharcára is. De ebből is mit tudunk meg? Semmit, csak azt, hogy a japán tiszt egy kegyetlenül unszimpatikus kis mitugrász figura, aki bízik az előléptetésben, de mivel ez nem sikerül neki, ezért szarrá veri olimpikonunkat, hadd töltse már ki rajta bánatát. A többiekről a továbbiakban is néma csend, egy szót sem mondanak, mintha nem is igazán lennének. Na, nem mintha érdekelnének, mert a szívünk ezért egyikünk sem kerül közelebb. A főszerepelőnk meg csak tűri a megpróbáltatásokat, és bírja azt, amit józan ésszel már nehéz, megérteni, hogyan bírta mindezt ki.

unbroken-image03.jpgMert itt jön még az is elő, hogy a hitet, az akaratot, a küzdeni tudást nem igazán érzékeltették, talán csak a film elején, mikor még a csónakokban közösen szenvedtek. Kevés. Mivel a film végén bemutatott jelenetek arra engedtek következtetni, hogy itt bizony a hit, az Istenhez való megtérés a túlélésben nagy szerepet játszott. Igaz, nem vágytam nagy filozofálgatásokra már éjfél körül, de mégis szerettem volna egy pici dolgot, amire felfigyeltem volna, amitől az unalmas bamba tekintetemre valami értelem költözik, mivel ennyi szenvedéstől az emberi elme már rég elszállt volna, ha nem lenne valami kapaszkodója földöntúli dologhoz.

unbroken03.jpgRövidre zárva (ami nem megy), ez nem egy mélyreható életrajzi film. Nem is akciófilm. Nem is egy nagy dráma, ami után bőgve kelünk fel elérzékenyülésünk után, mert ezt a hatást a film sajnos nem érte el, és nagyon messze is volt tőle. Legalább is nálam, aki még a Bambi megnézése után is a könnyeivel patakot duzzaszt. És ehhez az sem segített, hogy a film hosszú játékideje ellenére úgy le van zárva, hogy még felocsúdni sem bírunk, persze ha vége a háborúnak, hát vége a háborúnak, nem kell tovább folytatni. Ebben az egyben biztos nem kételkedem.

unbroken06.jpgA szereplőkkel igazából semmi bajom nem volt, bár nem szerettem meg őket. Fiatalok, tehetségesek. Gondolom ezeket kéne mondanom róluk, ha a szimpátiámat elnyerték volna, de mivel ez a film nem tette lehetővé, ezért egekig nem dicsérem őket. Na, jó Jack O’ Connel (Eden Lake, de szerettem ezt a filmet) nem volt rossz. Ügyes. Szerepel ő még jó filmben és amint nézem 2015-ben éppen George Clooney és Julia Roberts oldalán.

unbroken09.jpgKicsit keserű szájízzel álltam fel Angelina Jolie (A vér és méz földje) filmje után a fotelemből. Igazából látszanak a törekvések, hogy megpróbálnak egy jó filmet összerakni és biztos lesz olyan is akinek tényleg tetszett, de nekem ez csak egy közepes alkotás lett. A szépen fényképezett jeleneteket (Oscarra jelölik a szép naplementéket) túl hosszúak, a zenéje egészen mézes és még sorolhatnám. Tényleg sajnálom, hogy nem olvastam a regényt, mert akkor több jogom lett volna kritizálni, hogy tényleg csak ennyi van leírva? Ez a néhány év? És semmi több? Nem hiszem, de ezek után már egyre nehezebb lesz elolvasni. Azért az egy pozitív dolog, hogy egészen későn álltam neki, és a 137 perces játékidejéhez képest annyira sokat nem ásítottam rajta és nem egy oxigénnel dúsított szobában ültem. Szóval nézhető, de sokkal többet vártam és ahogyan a bevezetőmben is említettem, lehet más „kéz” alatt ez jobb lett volna. Nem tudom, mi lenne a jobb, hogy Jolie rendezői vénáját erősíteni vagy színészi képességét kéne még tovább csiszolni, mert egyenlőre kettőből semmi. És idén még további két filmen dolgozik (By the sea, Africa).

Nem szokásom sokat azon gondolkodni, hogy kinek is ajánljam a megnézett filmeket, mert az úgy egyből jön, de ezen megakadtam, mert nem egy olyan kikapcsolódás ez, hogy bátorítsak megnézésre bárkit is. Kiszúrni meg nem akarok senkivel. Vagy de.

60%

A bejegyzés trackback címe:

https://gonduzo.blog.hu/api/trackback/id/tr517131623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.