the-imitation-game-poster01.jpg„Néha akiket semmire sem tartanak képesnek, visznek véghez mások számára elképzelhetetlen tetteket.” Történelmi jártasság nélkül Alan Turing nevére nem biztos, hogy sokan kapnák fel a fejüket, de úgy, mint az arra az emberre, aki feltörte az Enigma kódját és ezzel történészek szerint két évvel rövidítette le a II. világháborút,  megmentve ezzel közel 14 millió ember életét, azt hiszem így már elismerően bólogatnának úgy, hogy közben fogalmunk sincs, mekkora zseni is volt ez az ember. A tavalyi év egyik legjobb filmje.

Maroknyi csapat egy kis angliai faluban azon munkálkodik több évig, hogy a németek által használt, naponta pontban reggel 6 órakor megváltoztatott Enigma kódot feltörjék, ami annyira bonyolultnak tűnik, hogy ha 10 ember percenként egy beállítást ellenőrzött volna a nap 24 órájában heti hét napon át, akkor az összes beállítás ellenőrzése 20 millió évbe telne. Ezért állt össze Alan Turing (Benedict Cumberbatch) és a kis titkos társasága, hogy megépítsenek egy olyan kódtörő gépet, amivel talán sikerülne dekódolni a nácik üzeneteit és ezzel megfordítani a háború menetét.

the-imitation-game11.jpgZseniális film. Valahogy így képzelem el az életrajzi filmeket. Egy olyan ember életét mutatja be, akinek az elismerését jóval csak a halála utána lehetett leleplezni, hiszen a háború befejezését követően 50 évre titkosították az aktákat. Egy magának való, beképzeld, nagyképű, mogorva, elviselhetetlen ember életét látjuk, aki nincs kibékülve szinte semmivel és senkivel. Egy valódi matematikus zsenit, aki megszállottan próbálja a lehetetlen küldetést teljesíteni bárkin átgázolva, legyen az ellenség vagy barát. Mert a barátság nála olyan érthetetlen, mint egy társaságban elejtett vicc utána mosolygás.

the-imitation-game10.jpgA film több évszám között ugrál a jelenből a múltba. A jelenben 1951-et írunk, a középső mutatja a múltat, ami a történet gerincét adja 1939-41-ig, és az utolsó ugrás a gyerekkor (1928). A jelen, ahonnan a történet mesélése indul, egy fogdában kezdődik, amiben egy nyomozó próbálja leleplezni matematikusunk múltját, mivel nem hisz neki és nem is talál semmilyen dokumentumot arról, hogy ki is Ő valójában. A középső rész, a visszaemlékezés a háborús időszakra, mely a titkos brigád összekovácsolásával és a gépezet megépítésével foglalkozik, mennyire elszántan küzdenek azért, hogy működésre bírják azt a szerkezetet, amiről megmondom őszintén fogalmam sincs mi volt, pedig úgy törtem rajta a fejem, mint egy lékhorgász csákánnyal a befagyott tavat. Az, hogy miképpen is működött, még nagyobb fekete lyuk volt számomra. A gyerekkor, a 20-as évek vége pedig azt a gyermeki megpróbáltatásokat mutatja, melyekkel szembe kellett néznie főszereplőnknek, az elrejtett érzéseket, hogyan is vált emberünk egy meg nem értett zsenivé, ki is volt valójában az a Christopher, akiről a masina elnevezésre került. Mindezeket a filmbe remekül beépített „flashback”-ek formájában kapjuk meg, amik tökéletesen illeszkednek a történetmeséléshez.

the-imitation-game06.jpgAlan tényleg egy kiállhatatlan ember volt, egy kőbunkó pasi, akit szinte egytől egyik utáltak a többiek és a pokolba kívánták pökhendi, megalázó viselkedése és beszólásai miatt.Igaz ezt ő magtól nem is vette észre. Legszívesebben egyedül dolgozna, nincs szüksége senkire. A társak ennek ellenére, mikor kellett, egy emberként álltak ki mellette, mert tudták,  és hittek benne, hogy mekkora lángész, akit tényleg semmi sem érdekelt, csak az, hogy legyőzze a gépet, melyet szinte az ellenségének tekintett. Az, ahogyan a többiek ráébresztik arra, hogy bizony a sikernek a kulcsa az összetartás lenne, és csak úgy tudnak haladni előre, ha egymás segítik, emlékezetes.  Hiszen senki nem fog segíteni neki, ha nem kedvelik. Mikor beviszi a srácoknak az almát és megpróbál egy viccet elsütni a film megannyi emlékezetes pontja közül az első, ahol próbálja áttörni a saját felállított falát. És talán az első mosoly is az arcán ott jön elő, hogy elhiggyük, ember ő is, nem pedig egy szörnyeteg érzelmek nélkül.

the-imitation-game02.jpgÉs Alannak nem csak az egész projectet kellett titokban tartania, nem csak ez a nagy teher nehezedik a vállára, hanem azok a rejtett érzések, amit a férfi nem iránt táplált. Ahomoszexualitás tabu téma volt akkoriban, a fajtalankodás bűncselekménynek minősült, amiért hormonális kasztrálás vagy börtönbüntetés járt. Ha ez kiderült volna róla, bizony rommá dőlt volna az egész felépített gépezet és elvették volna annak a lehetőségét, hogy a kódot feltörje. Ezek a megpróbáltatások, az elnyomott érzelmek, mind megviselték azt az embert, akinek oly sok ember köszönheti az életét.

the-imitation-game03.jpgNem tudom ki, hogy van vele, de amikor én meglátom Benedict Cumberbatchot (Star Trek – Sötétségben), kiráz tőle a hideg, annyira rideg egy pasi, és olyan mereven áll az arca, mint az Eiffel-torony. Tényleg olyan érzés volt a film nézése közben, hogy egy zsenire bízták egy zseninek az eljátszását, annyira nagyszerűen adja vissza karakterét, a kiközösített matematikust. Rettentően beleéli magát a szerepébe, amitől még jobban átérezzük az egész egyén szenvedését. Feltételezhetően, de nem borítékolhatóan az idei Oscar egyik titkos esélyese. Komolyan, élmény volt nézni, mikor az először mosolyodott el. De a többiek is, mind nagyszerűek. Mark Strong hűvös eleganciájával eljátszott szerepe, vagy akár Keira Knighltey (Büszkeség és balítélet), akibe bizony ebben a filmben sem lehet belekötni. Mondjuk, a tehetségét mindig is elismertem és nem is próbálkoztam vele. Matthew Goodet (Egy egyedülálló férfi) nevét szintén megemlítem, mert nem szerettem volna kihagyni, de igazából az egész angol szereplőgárdát felsorolhatnám.   

the-imitation-game04.jpgA film zenéjére külön bekezdésben szeretnék kitérni, megérdemli. Már az első pillanattól kezdve megfogott és belopózott a bőröm alá. A kezdő képsoroktól magával ragadott és éreztem, hogy érdemes figyelmi Alexander Desplat zenéjére. Az alap motívum szinte végig kíséri ez egész filmet. Szolid, kifinomult, érzékeny és mégis ráz tőle a hideg. Nagyszerű soundtrack, amit szívesen hallgatok majd otthon.

the-imitation-game01.jpgA norvég születésű rendező Morten Tyldum (Fejvadászok) filmje tényleg bemutatja egy olyan géniusz drámai élettörténetét, aki nagyon sokat tett a világunknak annak érdekében, hogy még a mai nap is szívhassuk a levegőt. Igazán szép tisztelet annak az embernek, akit még életében nem hagyott elismerni a sors, a hatalom, csak már halála után, akkor is csak több évtizeddel később. Voltak és lesznek is ilyen emberek, akikre büszkék lehetünk, akikre felnézhetünk és igen is,ezekről tudnunk kell. A film nagyszerű kép arról a világról, melyet nehéz már a mai fejjel elképzelnünk és most ide mindent beleértek a másság elfogadásától kezdve a háború borzalmainak bemutatásáig. A szereplők, a zene, a képek mind zseniálisan összhangban vannak és egy olyan filmet teremtenek elénk, amit igazán öröm volt megnézni, különösen annak fényében, hogy nem is olyan régen szintén írtam egy másik életrajzi filmről, ami a nyomdokaiba sem lép ennek a műnek.

Minden filmrajongónak ajánlom és nem csak a történelem kedvelőknek, hiszen nem mindennapi hős életéről kapunk egy igazán emlékezetes képet, amire sokáig emlékezni fogunk.

85%

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gonduzo.blog.hu/api/trackback/id/tr697138533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.