6967_poster_iphone.jpgNem meglepő az a kijelentésem, hogy az őrültek köztünk járnak kelnek, lehet az a szomszédunk, a munkatársunk, de akár saját barátunk is. Társadalmi rétegtől függetlenül szegény, de akár kő gazdag milliárdos, aki azt hiszi bármit megtehet bárkivel. A pénz nem boldogít, de annál jobb, ha van és akár vásárolhatsz magadnak egy egész válogatott birkózócsapatot is, aki gyakorlatilag a saját vitrinednek nyeri a világ és olimpiai érmeket. Az alábbi film ékes példája ennek az idióta világnak. A film megtörtént eseményt dolgoz fel (ugye milyen meglepő ez mostanában?), ami szintén az amerikai történelemben fordult elő nem is annyira régen.

Az amerikai birkózó testvérek, Mark (Channing Tatum) és David Schultz (Mark Ruffalo) a Foxcatcher egyesülethez szerződnek a híres milliárdos, John E. du Pont (Steve Carell) hívására, hogy általa oly nagyra becsült sportág és ezzel együtt Amerika újra régi fényben pompázzon a legnemesebb színnel az éremtáblázatokon. Szeretné, ha az emberek újra büszkék lennének ezekre a kemény emberekre, mert szerinte a nemzetük nem tiszteli eléggé a birkózókat. A „pénz nem számít” elvek alapján a két testvért megvásárolva próbálja az elképzeléseit megvalósítani…

foxcatcher02.jpgLehangoló és szomorú film, ami után egyáltalán nem fogunk a térdünkre csapva felállni mellőle, hogy „na ez most boldoggá tett”. Tényleg nyomasztó valós történet, amit ledöbbenéssel lehet figyelni az elejétől a végéig, hiszen érzed és tudod, hogy itt történnie kell valaminek, és az a dolog nem fog örömet okozni. Persze, ha éltél a 90-es években és közöd volt ehhez a sportághoz, de akár azt is mondanám, hogyha alapvetően szereted a sportot, hallhattál erről a megrázó történetről, mert még a csapból is ez folyt 1996-ban, akkora volt a visszhangja. Szóval nyílt titok ennek a filmnek a végkifejlete, de én inkább mellőzöm a leírást, mert magam sem voltam tisztában azzal, hogy mi történik majd. Ezért ezt az érzést másnak is meghagyom.

foxcatcher03.jpgJohn E du Pont a világ legnagyobb vegyi gyárának az egyetlen örököse, ornitológus, író és bélyeggyűjtő (és csigaházkutató???). A nem kicsit bogaras du Pont rendelkezett a világ leghíresebb postabélyegjével (brit-guyanai egycentes magenta), amit néhány éve adtak el potom 3.7 milliárd forintnak megfelelő összegért. Nem mellesleg rajongott a sportért és azon belül őrült módon a birkózásért. Szinte az édesanyja haláláig a bűvöletében élt, akit nem tudott soha megérteni, egyszerűen nem tudod érvényesülni mögüle. Ugyanakkor egy igazi amerikai zászlóba bugyolált hazafi (érdemes lenne összeszámolni a filmben, hogy hány helyen van amerikai zászló a rezidenciájában), aki mindent megtett azért anyagilag, hogy újra az égi magasságokban lássa szeretett országát. Ezért is keresi fel a testvéreket, hogy egy mesés ajánlattal mindent megadva nekik elcsábítsa őket a lakhelyéül szolgáló Newtown Square-be, ahol igazán profi körülményekkel felépített bázist alakított ki a nemzeti birkózó csapatnak.  

foxcatcher-1.jpgMark és David két különböző mentalitású és háttérrel rendelkező sportoló. Szüleik korán elváltak és a válás után Mark nevelése többnyire az idősebb testvér feladata lett. Mark egyedülálló, magányos ember, aki keveset beszél, mint egy remete az erdőben. (Megjegyzem az 1994-es Los Angles-i olimpián aranyérmes, majd rá egy évre Budapesten lett világbajnok) du Pont ajánlata után azt érzi, hogy végre tehetne magáért és életéért valamit, kitörhetne testvére árnyékából. Ezzel szemben David családos, társaságkedvelő, tehetős boldogan élő családapa (szintén világ és olimpiai bajnok), aki nem is szeretné feladni otthonát és a felépített karrierjét, hogy elköltözzön az ismeretlenbe. Persze, amíg a pénz az úr, az is visz mindent, nehéz ellenállni neki és a tervei megavalósításában hajtatlan emberünk sikeresen veszi a testvérekkel a versenyeket egészen addig míg az eredmények jönnek. A többi meg már történelem és a filmben vagy a híradó archívumban fellelhető.

foxcatcher.jpgA film már-már túlontúl reális. Mintha egy dokumentumfilmet nézne az ember. Borzasztóan jól adja elő a testvérek között, valamint du Pont és az anyja (akit szinte nem is mutatnak) közötti szeretet és szeretetlenség, a megfelelni és az átlagból való kiemelkedni vágyás érzését, ami sajnos az utóbbi esetében a beteg elméjében elhatalmasodik és tragédiába torkollik. Igazából nincsenek benne meglepő fordulatok, nincs hatalmas csattanó a végég, szögegyszerűen megy előre a végkifejlet felé, úgy, mint ahogyan az elfogyasztott pia után érezzük a véráramba szétáramló alkohol hatását. És annak ellenére, hogy tudjuk, a gonosz eljön, mégis fejbe vág és lemerevedünk. Mert amit látunk, az bárhol és bármikor előjöhet, akár most ebéd után az utcán is.

foxcatcher-5_1.jpgHatalmas alakításokat láthatunk. John du Pontot alakító Steve Carrell-t (Őrült, dilis, szerelem) sosem láttam még ennyire jónak, nem is hittem el, hogy őt látom ilyen bizarr szerepben, annyira hülye filmjei voltak. Sajnos óriási orral rendelkező Miki egérnek maszkírozták, mint egy karikatúra. Tényleg akkora szaglószervet kapott, hogy ha megfordul, az orra miatt le kell hajolni, annak, aki mellette áll. Valójába, ha a valódi képeket megnézzük, ez az illető nem volt ennyire eldeformálódva. Az viszont, ahogyan nézett a tátott szája fölött az üres semmitmondó tekintetével, félelmetes. Channing Tatum (Magic Mike) meg úgy néz ki, mint egy debil, akit kiengedtek az intézetből, hogy csodálkozzon rá a világra, majd este menjen vissza még sötétedés előtt. Ebben a szerepben persze nem csak a hatalmas termetét és kidolgozott testét lehet megcsodálni, ha a tudását is, amit színészetnek hívnak. Minden elismerésem a szerepéhez. Mark Ruffalo (Szemfényvesztők) a testvérét körülölelő védőbástya szerepében mutat maradandót. Tényleg, ehhez a filmhez tökéletes választás volt ez a triumvirátus.

o-foxcatcher-trailer-facebook.jpgBennett Miller (Pénzcsináló) minimalista, vérszegény, színtelen, majdnem dokumentarista stílusú filmje az utóbbi időszak egyik legnyomasztóbb alkotása. Bár sajnos akármennyire remek, csigalassúságú az egész. Lehetett volna vágni szerintem ebből egy feszesebb tempót, mert nem mindenkinek jön be ez a lassúság. Végigásítani egy filmet nem olyan jó érzés és szenvedést von maga után. Amúgy a film kitűnő retrofeelinget ad. A külső képek, a tárgyak, a ruhák, de akár a birkózójelenetek mind szépen visszaadják a 80-as évek hangulatát. A zenéje? Vannak olyan filmek, melyek már a kezdő képsorok után felhangzó zenével magával ragadnak és elveszünk a továbbiakban, na ennél a filmnél a zene a 20. perc környékén hallatszik először. És őszintén megmondom, nem is nagyon emlékszem rá. Mindent összevetve érdekes egy film, bár tapasztalatom szerint, aki valamire azt mondja, hogy érdekes, az neki nem tetszik, de most ezt ebben az esetben kivételesen cáfolom.

Annak ellenére, hogy dicsértem, mégsem merem jó szájízzel ajánlani mindenkinek, mert tudom, hogy nem sok mindenkinek jönnek be a lassú filmek. Sőt beszéltem olyannal, aki egyenesen kikapcsolta, mert idegesítette. Szóval, aki szerette a Capote-t vagy akár a Pénzcsinálókat, mindenképpen nézze meg a rendező harmadik filmjét is. Érdemes.

75%

A bejegyzés trackback címe:

https://gonduzo.blog.hu/api/trackback/id/tr307167017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása