poster-13-hours-ssob-03.jpgSokat alapból nem szokásom gondolkodni, hogy mivel kezdem a bevezetőmet, most viszont egy kicsit élettelenül álltam neki. Próbálok úgy filmet választani, hogy azért nagyon ne lőjek mellé. Mert ugye minek is néznék olyat, ami nem érdekel. Okos ötlet amúgy. Michael Bay filmjeiért általában valahogy nem rajongok, no, nem azért mintha művészlélek lennék. Elismerem, filmjei kasszasikerek és voltak olyanok, amelyek tetszettek nekem is, de belőlem a filmjeinek jelképévé vált amerikai zászló lassított mutogatása pont az ellenkezőjét váltja ki, és alig várom, hogy a hazafiasság eme formájának bemutatásáról tovább lépjen.

2012-ben az Egyesült Államoknak 12 olyan diplomáciai kirendeltsége volt a világon szétszórva, amelyet különösen fenyegetettnek minősítettek. Ezek közé tartozott Líbiában a főváros Tripoli és a második legnagyobb város Bengáz is. 2011-ben az amerikai, brit és francia erők légitámadásokat indítottak Líbia ellen.  Míg zajlott a támadás, a nép 42 év zsarnoki uralom után erőszakkal lemondatta Moammer Kadhafit. A milicisták a diktátor fegyverraktárait felhasználva ádáz csatározásokba kezdtek. Szinte minden egyes területért hatalmas harcok dúltak. Gyakorlatilag minden nagykövetség bezárt egy amerikai diplomáciai kirendeltséget és egy CIA titkos bázist kivéve, ahol halálos fegyverek után kutattak. A CIA falakkal biztosított területét hat zsoldos - egykori elit - katona védte. Amikor egy tragikus incidens után a líbiai lázadók megrohamozzák a bázist, elszabadul a pokol és a zsoldosoknak 13 órán keresztül kell helytállniuk a feldühödött tömeg ellen…

13hours-1200x675.jpgEgy igaz történet a hazafiasságról, a bajtársiasságról és arról, hogy mit ki nem bír az ember, ha egy olyan helyen tartózkodik, ahol bármikor felrobbanhat a talpuk alatt a talaj.  De mint korábban sem, most sem megyek bele a politikai dolgokba, mert nem én leszek a megváltó, aki ezeket a problémákat megoldja fél óra alatt. A filmet viszont egy szóval jellemezném: állat. Állat, mert kőkemény, natúr, nyers és pont elég hiteles ahhoz, hogy megható legyen. Egy-két nyugalmasabb pillanattól eltekintve szinte végig pörög. Utoljára talán A túlélő (Lone Survivor) tetszett ennyire. És végre – persze nem kárörvendésből mondom – az amcsi zászló is rongyosan szétlőve a vízbe süllyed, amit azért a rendezőtől elég ritkán láttunk. Na jó, azért a film elején teljes valójában megmutatják nekünk – akkor még tisztán - a föld felett lebegve. Megbocsátható bűn.

13-hours-the-secret-soldiers-of-benghazi-6.jpgMint minden ilyen hasonló film, egyből feszültséggel teli összeütközés közepébe ránt minket, Bengáz mocskos utcái közé, ahol szereplőink épphogy elkerülik a konfliktust, megadva ezzel a hangulatot a későbbiekhez. Macsó, kemény férfiak közé kerülünk, akik egy eldugott vágóhíd mögé bújva tengetik egy rakáson a mindennapjaikat a CIA emberivel közösen összezárva. Bemutatják nekünk, hogy bármennyire is brutális pénzért bérelhető gyilkosok, azért az otthoniak telefonba mondott szép mondatai hatására elérzékenyülnek. Mivel szép summáért melóznak, kénytelenek feletteseik parancsait teljesíteni, még akkor is, ha nem értenek egyet a vezető utasításaival. A Harvardon, a Yale-n végzett kormányalkalmazottak le is nézik a katonákat, hiszen mást nem is látnak, csak hogy közöttük lábatlankodnak, napi ötször esznek és az edzésen kívül nem sok mindent csinálnak. Azonban mikor egy váratlan utazás során az amerikai nagykövet tiszteletét teszi Bengázban, és nem akar megszállni a titkos katonai bázison, mindenki tudja már, hogy ez bizony jó nagy baromság lesz a részéről. A nyugodt beszélgetések a családdal, a honvágy, hogy már mindenki megy haza és nem sok idő van hátra a szolgálatból, az egymás közötti viccelődések, mind azt vetítik elénk, hogy a délutáni napsütéses idillt valami kegyetlenül meg fogja zavarni. És kezdetét veszi a film.

13-hours-film.jpguwb1unx.jpgAki nem szereti ezeket a háborús filmeket, ahol csak lőnek egymásra, ne is üljön le elé, mert csak ideges lesz tőle. Itt bizony szinte mindenki lő mindenkit, megkülönböztetni szinte lehetetlen az embereket és nem csak a felkelőket. A fegyverek hangja, a robbanások, a sérülések, a halálozások, mind nagyon profin elkészített munka. A gépfegyverek simán keresztülvágják az embert, vért fröccsentve mindenfelé. Nem a gyengébbik nem képviselőinek való, de azt hiszem, sokan nem is ülnek le majd elé közülük.

13hours0038.jpgPersze ebben a sok kegyetlenkedésben mégis volt valami emberi, amit az otthon hagyott családtagokon keresztül próbálnak megmutatni. Hála az égnek egészen elviselhető módon bántak még ezekkel a jelenetekkel és pont nem léptek át a giccsesség határán. A fim vége talán még az érzelmesebb beállítottságú nézőt könnycseppekre is késztetheti. Ezért nem felhőtlen kacagással fogunk felkelni kis kanapénkról mikor végére érünk.

13-hours-secret-soldiers-of-benghazi-2-1200x665.pngA szereplők teljesen jók, bár néha a vastag szakáll megtévesztő és még másodszori nézésre sem tudtam mindig megkülönböztetni, hogy ki kicsoda, mely csapatnak a tagja és hogy hova tartozik. Szóval nincs velük semmi gond. Amit a film megkíván, azt véghez is viszik. Amúgy tényleg elgondolkodtam többször is, hogy melyik filmekben láttam őket. És ez nem volt olyan egyszerű. Talán James Badge Dale-t ismertem fel, aki a Tégla című filmben játszott, de akkor sem ugrott volna be soha, hogy ez a neve. David Denmant (Az ajándék), Dominic Fumusat (Focus: A látszat csal), John Krasinkit (Egyszerűen bonyolult) és Max Martin (Philips kapitány) mind láttuk már filmekben, de sajnos utánjárás nélkül fogalmam sem volt, hogy kik is ők.

13_hours.jpgMichael Bay egy igazán jó akciófilmmel jelentkezett, amit sokkal szívesebben néztem, mint bármelyik Transformers filmet. Mitchell Zuckoff író regényét nem olvastam, így sok viszonyítási alapom nincsen, de a belőle adaptált szövegek teljesen fogyaszthatóak voltak. Az biztos, hogy a lényegesebb háttér információkat szereplőinkhez sikeresen áthozták, amely megfelelő érzelmi töltettel ruházza fel katonáinkat ahhoz, hogy szorult helyzetünkben velük érezzünk. Néha kicsit gyorsak a vágások, máshol meg a lassításokkal fárasztanak minket, de ezek a rendező filmjei után nem meglepetések. A vége – utolsó 5 perc – kicsit húzott, de még pont belefért az ideális lezárásba. Én mondjuk szeretem, ha nem kell egyből felállni a fekete képernyő után és tudom (kiírják), hogy mi is történt a való életben a későbbiekben az igazi szereplőkkel, akikkel mindez megtörtént. A film zenéje tökéletes adrenalin löket, amely megfelelő hangerővel beleragaszt a székbe. Nem akarok már mást írni csak azt, ez a film tökéletes kikapcsolódást, szórakozást nyújtott a témájától függetlenítve. Nem vártam sokat, de így többet is kaptam. Annyit azért még szeretnék megemlíteni, hogy mivel megtörtént eseményről van szó, azért ez az incidens elég nagy port kavart kint Obamáéknál.

Akik odavannak a rendező munkásságáért, azok tuti, hogy örömittasan fognak felállni a film után. Viszont nem egy lányfilm, ezért inkább a hölgyek szedjék össze a barátnőjüket és menjenek inkább kávézni.

80%

A bejegyzés trackback címe:

https://gonduzo.blog.hu/api/trackback/id/tr2310424232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.