duckit 2018.01.04. 17:55

Thelma (Thelma, 2017)

thelma_poster_1.jpgMi lehetne jobb választás a két ünnep közötti szombat délután meghitt eltöltésére, mint egy norvég, leszbikus, romantikus, „telekinézises” film? Garantált szórakozást jelent annak, akinek a befogadóképessége meglehetősen széles intervallumot ölel fel, és hajlandó a két bejgli közé beszorult látókörét szélesre tárni. Még az is lehet, hogy a végén elismerően konstatálja majd, hogy a fene egye meg, ezek az északiak megint egy remek filmet készítettek. 

A meglehetősen vallásos családban nevelkedett Thelma (Eili Harboe) egyetemi tanulmányai miatt Osloba költözik. Ott ismerkedik meg osztálytársával Anja-val (Kaya Wilkins), aki iránt  kezdettől fogva erős vonzalmat érez. A szülői nyomás, Thelma érzelmi “feleszmélései” vívódásai, és a benne lakozó természetfeletti erő miatt a szerelem beteljesülése nem a vártak szerint alakul, sőt, végzetes következményekkel jár. Thelma belső küzdelmei és szorongásai miatt pszichokinetikus képességeit egyre nehezebben tudja kordában tartani…

Na, ugye milyen szép XXI. századi “Júlia és Júlia” romantikus történet?

thelma_1.jpgÉrdekes film volt, bár tapasztalatom szerint, ha valamire azt mondjuk, hogy érdekes, az valójában nem tetszik az embernek. Amúgy egyfolytában Stephen King Carrie c. műve jutott róla eszembe. A történet a visszahúzódó kislányról, akit fanatikusan vallásos szülő nevelt fel és úgyszintén meg van áldva telekinetikus képességekkel, amelyek a stressz hatására jönnek elő. Ezzel nagyjából ki is merül a két film közötti hasonlóság. Mégsem tudtam ettől elvonatkoztatni, attól függetlenül, hogy ezt a filmet más “képességek” mozgatják, és amit láttunk azt nem lehet Sissy Spacek különös képességeihez mérni. Amúgy nem volt ez olyan rossz film, mint amit a történet leírásából várhat az ember, különösen akkor nem, ha nincsenek nagy elvárásaink.

thelma_8.jpgA film nem horror, nem is thriller, és nem is igazán borzalmas, viszont mindvégig fenntartja a feszültséget. Az elejétől a végéig szinte kiegyensúlyozott tempójú, szépen, nyugodtan, csendesen adagolva a néznivalót, és most nem kifejezetten a két lány egymás testének felfedezésére gondolok. Hagyja az emberben feldolgozni a látottakat. Mégsem mondhatom, hogy az álmosító filmek közé tartozna. A film közepén egy kicsit szürreálisabb, de még éppen elfogadhatóan. Ofidiofóbiásoknak tetszeni fog.

thelma_2.jpgA képek a jelen és a múlt között mozognak. A múlt eseményeit, az egésznek a hátterét flashbackek formájában tárja elénk, kitisztítva vele a látott képet. Aki nagy csavart vár a végétől, az mondjuk csalódni fog. Vagyis számomra szinte az „elvárható magatartás elve” jött be, bármennyire is drasztikus lépés. 

thelma_6.jpgNem tudom, hogy magát a történetet mennyire kellene jelen esetben boncolgatni és mögöttes tartalmat keresni benne. Ha nagyon akarnék, bele tudnék magyarázni dolgokat, hogy pl.: a manipulatív szülői fészekből való kirepülés után mennyire nehezen találjuk meg önmagunkat, stb. Nehéz az elszakadás, főleg, ha mindennapos a telefonterror. A vallás és a másság, és egyéb „erkölcstelenségek” (pia, drog) alapban nehezen összeegyeztethetőek, de ha ebbe mélyebben belemerülnék, valószínűleg megköveznének. Szerintem totál felesleges ebben az esetben. Bár azt megjegyezném, hogy a szülői háttér ismét rányomja a gyerekre a bélyeget. A fürdőkádas kép például eléggé nyomasztó és visszataszító.

thelma_5.jpgValószínűleg aki hisz ezekben a pszichokinetikus dolgokban, az még jobban bele tudja élni magát a történetbe, és alapvetően érdekesebbnek találja majd, mint az átlag. Én maradok egy kicsit a földön még, ezért szimplán csak tudomásul veszem, hogy létezik a világban ilyen. (vagy nem)

A film főszereplője Eili Harboe egészen kiválóan alakítja a visszafogott lány szerepét. Nem lehet hibát találni benne. Viszi a hátán az egészet. Igazából sok párbeszéd nincs is, ezért a film inkább a színészi játékra támaszkodik és ezzel a többi szereplő (Kaya Wilkins, Henrik Rafaelsen, Ellen Dorrit Petersen) is simán megbirkózik.

thelma_4.jpgJoachim Trier rendező egy egészen eredeti történetből forgatott le egy egészen eredeti filmet.  Szinte művészi. Kicsit tényleg lassú, kicsit tényleg hosszú, de mégis végig érdekes, feszültségkeltő. A fényképezése kiváló. A hosszan tartott képek hatásosak. A film zenéje az akciómentességet egészen kellemesen kárpótolja.

Szóval minden adott ahhoz, hogy akinek a befogadóképessége szélesebb egy remek, bár az átlagnál visszafogottabb filmet nézzen. Nem mondom, hogy újranézős, de egy esélyt megkapott és élt vele. Nem egy szórakoztató matiné, de fesztiválfilmek kedvelőinek kötelező.

70%

A bejegyzés trackback címe:

https://gonduzo.blog.hu/api/trackback/id/tr813549337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.