by-the-sea-poster02.jpgImmár három név alatt futó Angelina Jolie Pitt szerintem körülbelül háromszor jobb színésznő, mint rendező. Sikerült a harmadik filmjével is vakvágányra futnia. Tavaly egészen az Oscar gáláig jutott Rendíthetetlen című filmjét sem szerettem igazán, bár ezzel nem voltam egyedül amúgy, nehogy szó érjen azért, hogy előítéletetekkel viseltetek iránta. És ezzel a filmmel sem lett a kedvencem, pedig majdnem akartam.

A new york-i elithez tartozó, boldogtalanságban szenvedő Roland (BradPitt) és Vanessa (Angelina Julie) művészházaspár a forgatag elől elmenekülve egy francia kisváros tengerparti hoteljében talál menedéket. Roland író, aki alkotói válságban szenved, az ötlettelenségét távol a tömegtől szeretné visszakapni. Vanessa egykoron ünnepelt táncosnő volt, aki jelenlegi depressziójával nem tud mit kezdeni. Mikor a szomszéd szobába ifjú nászutas házaspár érkezik, Vanessa egy asztal mögötti lyukon keresztül figyeli minden napi boldogságukat. Kezdetben terápiának bizonyul a kukkolás, de mikor ráébred arra, hogy más emberek mennyi örömöt tudnak egymásnak okozni, neki meg nem adatik meg, veszélyes játékba kezd…

by-the-sea03.jpgBorzasztó volt. Ez a film kb. annyira volt érdekes, mintha a tv monoszkópját bámultam volna este. Annyira kötött le, mint a szita az átfolyó vizet. Nem értem én ez a nőt, hogy miért akarja ezt a művészvonalat erőltetni, mikor annyira messze van a nagy elődök tudásától. Elismerem, mint színésznőt, de nem tudom, miért azt az elvet vallja, hogy ami nem megy, azt erőltesd.  Az valahogy átjött (olvastam valahol), hogy a családján belül történt hasonló dolog, mint amit a film tartalmazott, de ennek az álművészkedő megvalósítástól kirázott a hideg.

by-the-sea04.jpgMert miről is szól a film? Mi is történik benne? Két ember szenvedése, akik kétfelé mennek minden egyes nap. Az egyik jobbra veszi az irányt a szállodából, a másik balra. Az egyik korán kel és későn fekszik, a másik meg pont fordítva. Roland és Vanessa 14 éve házasok -bár már egyikük sem emlékszik az évforduló napjára -, egykoron ünnepelt sztár feleség, sikeres író férj és egy elhidegülést okozó titok, amely a film végig megfejtésre vár. Ennyi. Ezen kívül, amit kapunk, az valami olyan szörnyű unalmas valóság, mintha egy sivatagon keresztül sétáló embert kellene egész nap bámulnom. Szeretem a lassú filmeket, amelyeken lehet gondolkodni, a kimerevített panorámaképeket, melyek oly csodálatosak, de itt maximum Angelina meztelen felsőtestén tudtam a szemem legeltetni. Mondjuk azon speciel elég sokat, mert a filmet,ha másért nem is, ezért érdemes nézni. Sosem meztelenkedett még ennyit egy filmen, de hála az égnek változtatott szokásain.

by-the-sea02.jpgVanessa egész nap többnyire a plafont bámulja felrakott lábakkal, vagy a tengert nézi, majd ismét a plafont bámulja és végül újra a tengert. Miután rájön, hogy lukas a fal, változtat napi teendőin és akkor már beveszi a másik családot is a napi rutinfeladatai közé. Hja, néha napozik is, olvas a teraszon közben, szigorúan csak a lábát napoztatva, esetleg rágyújt egy cigarettára az ablakban, és közben sír valamin, amiről a fátyol csak később hullik le. Néhanapján lemegy a tengerpartra is, ami igazán jól néz ki, azt el kell ismerni. Talán, ha többet mutatják a helyszínt, jobban is érdekelt volna az egész.

by-the-sea08.jpgRoland viszont minden nap a helyi kocsmában ül. Korán megy már, hogy legyen helye, és ő legyen az első, aki gint kér reggelire. Annyi pénzt otthagy, hogy a tulaj a következő évben újabb emeletet ráhúzhat a krimóra csak az ő pénzéből. Nyitástól kezdve iszik, és hulla részegen megy haza, néha okádik egyet és úgy próbál közeledni feleségéhez, mintha aznap kapta volna el a mámor nyila. Beszélgetést csak a kocsmárossal folytat, aki megfelelő hallgatóságnak bizonyul számára, mivel két magányos fél egymásra talál hamar. Vele osztja meg bölcsességeit, miközben a születendő regénye fölött merengve tolja magába a whiskyt.

by-the-sea01.jpgA két félt csak a közös leskelődés hozza össze, amiről persze a szomszédok semmit sem tudnak. Úgy látszik, egy megfelelő kukkolás és némi pia elfogyasztása tökéletes terápiának bizonyul az elhidegülés felmelegítéséhez. Ahogy egyre inkább megismerkednek a fiatalokkal - akik lelkesednek a velük töltött közös programokért-, úgy szabadulnak fel a gátlásaik egymás iránt. Vanessa többnyire a fürdőben, kádban, zuhany alatt dolgozza fel a napközben átélt sokkot. Roland rá is érez erre, majd később ő is a fürdőre fókuszál, majd egymásra. A többi kitalálható.

Csakúgy, mint a filmcsattanója is, hogy tulajdonképpen ezt a sokáig tartó rövidzárlatot mi is okozatta kettőjük között. Két dolog között gondolkodtam, amit végül sikeresen eltaláltam, de többnyire a film végét vártam már. Ami pozitívum volt az egészben, hogy bármennyire is hihetetlen, sikerült megúsznom elalvás nélkül.

by-the-sea10.jpgAngelina Jolie már korábban is bizonyította, hogy sokkal jobb színésznő, mint egyesek gondolnák. Szerintem tuti. Sajnos valami rossz útra terelte, és bizony ezek a melléfogásai nem tesznek jót neki. Ebben a filmben szerintem borzasztó. Az hagyján, hogy néha úgy néz ki, mint egy felfújható műbaba, de azt, hogy ennyire ne menjen neki valami, rossz leírni. Azonban azt is el kell ismernem, hogy vannak róla egészen jól beállított képek, amelyek viszont kifejezetten tetszettek, és most nem a pucérkodására gondolok. Na és Brad Pitt. Hát őt mindig is kedvelni fogom. El tudom képzelni, hogy mit szólhatott az elkészült mű után. Csak lesz jobb is. Amúgy olyan érzésem volt végig vele kapcsolatban, csak legyünk már túl rajta, és tényleg ne vesszünk össze igazából. Rutinból megoldotta a részeges férjet. Mélanie Laurentre (Szemfényvesztők) sem ezért a filmjéért fogok emlékezni, korábbi filmjei jóval sikeresebbek voltak.  

by-the-sea07.jpgMivel a filmet a művésznő rendezte és írta, már nem kívánok sok mindent írni róla. Unalmas, művészieskedő, öncélú magamutogatás.  Lehet kemény szavak ezek, de így érzem. A szép helyszín sajnos nem tudja feledtetni az egészet. A zenéjére egyáltalán nem emlékszem. Nagyon ritkán gondolok egy filmről olyat, hogy minél hamarabb szeretném elfelejteni. Nem volt jó. Ha valaki megkérdezné, hogy mondjak egyetlen momentumot, amire igazán emlékeznék, az - az lenne, amikor a lencsére letett szemüveget Roland mindig visszafordítja, aki látta a filmet, tudja miről beszélek. Az legalább normális dolognak tűnt. Sajnos negatív véleményt a legkönnyebb megfogalmazni. Ezért nem is szeretek olyan filmről írni, mint ez.

Kiknek ajánlanám igazán? Elgondolkodtató. Talán a rajongóknak, akik fanatikusan kergetik mindkét színész filmjét tűzön-vízen át. Vagy esetleg azoknak, akik eret szeretnének vágni maguknak, hogy utána gyorsan bekötözzék, mert van rosszabb is, mint a kivérzés.

50%

the-best-of-me-poster01.jpgCsillagok megmondják a jövőnket. Ki tudja. Nem nagyon hiszek az ilyesmiben, mert ahányszor felnézek éjszaka az égre, nemhogy a jövőt, de még a Nagy Göncölt sem látom. Na mindegy, Nicolas Sparks regényíró biztosan tudja, mit hoz majd el, hiszen nagy örömömre az említett mondat, a könyve alapján készült filmben hangzott el mély érzésű gondolatokat ébresztve. Sajnos a mai film alatt a legjobb és legszebb a kibontott Staropramen barna söröm volt. Ragyogóan habosan csordogált kibontás után lefelé a pohár szélén…

Az egykori szerelmespár, Dawnson (James Marsden) és Amanda (Michelle Monaghan) 20 év után találkoznak közös barátjuk halála utáni vagyonmegosztási tárgyalásán. Gyerekkori nagy románcuk véletlen tragédia következtében szétesik és többet nem látják egymást. Amanda már házas és gyerekes szülő, kinek házassága nem éppen idilli állapotokat tükröz. Dawnson maradt a szülővárosában, ahol az ifjúkori szerelem egykoron fellángolt, mint egy benzines kanna szikra után. Mikor újra egymás közelébe kerülnek, a régi szép és nem annyira szép emlékek újra előjönnek…

b99368735z_1_20141016103259_000_gv7894c4_1-0.jpgSose hallottam még ilyen sztoriról. De nem is ezzel kezdeném, hanem azzal, ami egész film alatt a fejemből nem távozott. Milyen aberráltság már az, hogy egy pasi nekiáll este 11 órakor romantikus filmet nézni és nemhogy nem hagyja ott az egészet a film felénél, mikor elalszik rajta, hanem másnap folytatja tovább! Na, ez a jelenség jelen esetben megtörtént, pedig annyira, de annyira nem tetszett, hogy némán lemerevedve egyszerűen fel sem fogtam, mit teszek. Lehet készíteni a felmosót a tv mellé, mert a nyáltenger úgy elmos, mint a 2004-es indiai-óceáni cunami.

the-best-of-me-20141022-001.jpgNem szeretnék szemét lenni, ezért megpróbálom a jó oldaláról megközelíteni a mondanivalóját, mert bármennyire is hihetetlen, van neki. (kb. annyi, mint ezeknek a filmeknek lenni szokott) Lehet valakit feltölt majd romantikával és bátorsághormont ad ahhoz, hogy másnaptól hős szerelmes legyen egykoron régen látott kedvesébe. Igaz nem úgy néz ki már, mint régen, és talán egy foga van, de akkor is, az otthoninál sokkal jobb. Vajon a múltban megszakított szerelem tényleg nem múlik? Ábrándok, vágyálmok és remények. Lehet, hogy életen át végigkísérnek és nem hagynak nyugodni, ami meg felemészti az otthon drága édes és kényelmes melegét. Volt már ilyen és lesz is, hazudik az, aki nem játszott már el a gondolattal. Végül is az emberek nagy része (mivel a nők többen vannak) egész életében a nagy szerelemet keresik, legalább ebben a filmben a szereplők megtalálták és az arcunkba nyomják. És akkor ennyit a „szépségről”, térjünk rá a szerelmes csókokra az esőben!

hero_thebestofme-2014-1.jpgMert az volt dögivel. A filmet egy-egy szóval és rövidebb mondattal lehetne jellemezni a közhelyszótárt fellapozva. Faház, tópart, rózsák, kandalló, csókolózás szárazon és esőben, naplemente a víztoronyban (miért pont oda kell mindig felmászni?!), intim pillanatok a múltban és a jelenben. Ami egy nőnek kell, hadd fogyjon a papírzsepi (éljen a Zewa). Gazdag lány, szegény fiú, paraszt após, aki inkább kifizetné a fősulit a srácnak előre, csak húzzon a fenébe a lányától. Sosem látott és hallott remek ötletek a romantikus filmek nagykönyvéből. De tovább lapozva a könyvet, látjuk a tobzódásokat a fák között beszűrődő holdsugár alatt (mint egy giccses festményen), az adok – kapok dolgokat, hogy mi miért is történt a múltban, megérdemlik, vagy nem érdemlik meg egymást, és mekkora ziccert hagytak ki azzal, hogy úgy elszakadtak egymástól, mint egy földből előhúzott szétfoszló rongy. Persze ahogy kell, szerelmeskedések akkor és most (nuku fedetlen női keblek, nem kell várni, nincs hardcore) és ezzel nem lövök le semmiféle meglepetést, mert az egész egy töltetlen fegyver, ami még be is van ragadva. A múlt és a jelen között úgy pattogunk, mint egy keményre felfújt labda. Hol itt, hol ott, öt percenként váltogatva az idősíkokat. Egyedül a vége tetszett halványan, mert az olyan volt, mintha Stephen Kinget áthívta volna magához az író egy kis délutáni teára, hogy te, nem tudsz valami jó ötletet adni a végére? Na, nem kell kilógó belekre gondolni.

best_of_me_trailer_a_l.jpgA szereplőkről csak annyit, hogy úgy nem illetek össze, mint a tökre a gyűszű. Nem tehetek róla, de ha főszereplő srác nevét meghallottam, állandóan a Dawson és a haverok című sorozat jutott az eszembe. Szóval nem volt jó szereposztás. Hozzáteszem Michelle Monaghant (Hideg nyomon) szeretem, annyi jó filmben játszott már és James Marsden-t is csíptem az X-menben, de itt valahogy nem jött át a hős szerelmes szerep. Nem voltak jók, pedig ezt olyan ritkán írom. És a gyerekkort eljátszó színészek egyáltalán nem hasonítottak rájuk. Még Sean Bridges (Nell) a gonosz apuka szerepében is egy vicc volt, főleg mikor 20 évvel öregebbnek próbálták feltűntetni, egy parókával.

the-best-of-me04.jpgMichael Hoffman (Egy remek nap) romantikus drámák nagy művelője sajnos feledhetetlen perceket okozott nekem, és nem azért mert annyira egyedi filmet készített volna. Annyira közhelyes és kiszámítható volt, hogy fájdalom volt nézni. Bár szép színesre sikeredett és klassz volt az a tóparti ház, de ezzel még nem vesznek meg. Nem olvastam a könyvet és valószínűleg, ha 100 évig élek, akkor sem fogom,csak ha kínoznak. A film zenéjére egyáltalán nem emlékszem. Egyszóval ez az a film, amire tényleg elpazaroltam az életemből közel két órát. Végül is két részletben végignéztem, de lehet jobban jártam volna, ha az Éden hotel +18-as részét kapcsolom be.

Egyedülálló nőknek, asszonyoknak ajánlom, akiknek tényleg annyi szabadidejük van, hogy ez is simán belefér és nem tartják elvesztegetett időnek a rászánt időt. Lehet, tetszik majd nekik és engem tartanak egy érzéketlen tuskónak. Előfordulhat.

50%

duckit 2013.11.27. 18:34

Hours (Hours, 2013)

hours-poster01.jpgAzért sikerül mellényúlnom nekem is. Pedig ha az megérzéseimre hallgatok, tudnom kellett volna, hogy kár az elcseszett időért. Ennyire erővel nyugodtan nézhettem volna a szombati tehetségkutatót a tv-ben, mert kb. az is annyira izgalmas, mint az alábbi film.

New Orleans felé közeledő Katrina hurrikán napján Nolan (Paul Walker) állapotos feleségét, Abigailt (Genesis Rodriguez) a helyi kórház sürgősségi osztályára viszi, mivel koraszülés várható. A baba 5 héttel a tervezettnél korábban megérkezik, de sajnálatosan Abigail a szülés során elvérzik. A kislányt inkubátorba helyezik a következő 48 órára, míg az első sírás megtöri a csendet. A vihar miatt azonban az egész kórházat evakuálják, Nolan és a kislány kivételével, mivel a készüléket nem lehet elszállítani. Az apa egyedül marad a sötétben, miközben a vihar a falakon kívül egyre komolyabban károkat okoz….

Na, hát ahogyan említettem a bevezetőmben, ez kb. annyira lett izgalmas, mintha egy tevét mutatnának másfél órán keresztül a sivatagban gyalogolni. Nem sikerült jó filmet készíteni belőle, de mit is várhatunk volna egy olyan egyszemélyes drámától, aminek az alapváza igen kevés. Egyetlen pozitívumot tudnék kapásból kiemelni, hogy nem írták ki a film elejére: „megtörtént események alapján”. És most itt nem a hurrikánra értem. (Aztán lehet, hogy mégis megtörtént, csak nem figyeltem)

review-hours-e1363387235348.jpgA filmben sok minden nem történik azon kívül, hogy két – három percben a tomboló viharból kapunk ízelítőt. Szépen lassan várjuk, hogy elmenjen a villany és kiürüljön az épület, hátrahagyva benne a csonka családot. A sötétben az inkubátor pislákoló fénye mellett főszereplőnk flashback-ek formájában emlékszik vissza párjával történő megismerkedési – „húú, mennyire is jó volt régen” - pillanatokra. Múltidézések után a jelenben az életben tartáshoz szükséges infúzió és akkumulátor kereséssel húzzák az időt, mert mindkettő fogyótermék a szobában. A feszültség is ebből adódik, hogy főszereplőnk másfél percnél tovább nem hagyhatja magára a bébit, mert a generátor folyamatosan tekerni kell kézzel-lábbal.  Közben beiktatnak jazz zenei aláfestéssel egy kis pelenkázási problémát és egy kis egyoldalú beszélgetést a babával, aminek kb. olyan hatása volt, mint amikor a lakatlan szigeten Tom Hanks beszélgetett Wilson névre keresztelt labdájával. Az utolsó 10 percre még jön egy kis intenzívebb szemfelnyitó jelenetsor, de hála istennek gyorsan vége is.

Hours-1-1024x682.jpgEzt a filmet simán végig lehetne tekerni kétszeres sebességgel, legfeljebb viccesen hadarnak benne, de gyorsabban vége is. A szövegek amúgy sem annyira mélyrehatóak. Talán végén kívül (az utolsó egy percben) még egyszer hatódtam meg, amikor a babának nevet választott Nolan. Nem akarom jobban lehúzni a filmet, mert mégis csak egy csecsemő van benne, akiért küzdenek és ez egy szép próbálkozás.

Paul Walker (Halálos iramban) talán legjobb szerepe, no nem egy oscar-díjas próbálkozás, de magához képest egészen tűrhető. Mivel egyszemélyes dráma, másra rosszat mondani nem lehet. Feleségét játszó színésznő Genesis Rodriguez (Erőnek erejével) oly keveset szerepel, hogy semmi nem jegyzeteltem róla.  

Hours-2-1024x682.jpgKicsit meglepődve olvastam, hogy a rendező Eric Heisserer korábban A Dolog 2010-es kiadásához, valamint a Végső állomás 5. részéhez készített forgatókönyvet. Ezzel az első filmjével viszont nem lopta be magát a szívembe. Ezekről a filmekről lehet a legkönnyebben a legtöbbet írni, de én most mégsem teszem. Szinte mindenben kevés és maradok most én is a kevés szónál. Aki egy jó kis katasztrófafilmre vágyik, nézze inkább meg A lehetetlen (2012) című thaiföldi cunamiról készült filmet, mert az klasszisokkal jobban sikerült.  Nem tudok kiemelni semmit a fényképezésről, sem a rendezésről, sem a zenéjéről. Egy oldalas forgatókönyv alapján nehéz jó filmet készíteni.

Azoknak ajánlom, akik tengernyi idővel rendelkeznek és oly mindegy nekik, mire használják fel. Egy jó könyv most többet ér.

50%

Régen szerettem volna már ezen a filmen túllenni, de mindig sajnáltam rá az időt, annyi rosszat olvastam róla. Most, hogy megnéztem, nem is érdemtelenül gondoltam azt, hogy túllenni. Tulajdonképpen nem is akartam írni, de egyáltalán nem esik nehezemre néhány keresetlen szóval illetnem a filmet. Michael Mann lánya Ami Canaan Mann kicsit mellélőt.

Texas egyik kisvárosában játszódó történetben Mike (Sam Worthington) a helyi gyilkossági nyomozó, partnerével, a New Yorkból érkezett Briannel (Jeffrey Dean Morgan) közösen nyomoznak egy szadista gyilkos után, aki áldozatait megcsonkítva a közeli mocsárban rejti el, amit a helyiek csak Gyilkos Mezőnek hívnak. Nyomozásukat nagyban hátráltatja, hogy ezek a gyilkosságok a hatáskörükön kívül esnek, de amikor az általuk pesztrált Anne (Chloe Grace Moretz) is eltűnik, kénytelenek versenyt futni az idővel, hogy elkapják a tettest és megmentsék a lány életét….

Akár mintha csapból folyna a sztori, annak ellenére, hogy megtörtént események szolgáltak a film alapjául. Azt hiszem régen láttam ennél unalmasabb sorozatgyilkosos filmet. Olyan érzésem volt, hogy nem csak én, hanem maguk a detektívek is elalszanak nyomozás közben. Vagy lehet, hogy ezt csak az álmos kisvárosi levegő tettette velük? Sajnos bármennyire is pozitívan álltam hozzá, nem sikerült megszeretnem a filmet. Mivel azonban volt időm megnézni, utólag kár már ezen bánkódnom.

A lassúsággal még nem is lett volna problémám, mert szeretem a döcögős filmeket, de ennél a filmnél a legnagyobb hibának a szétszórtságát rónám fel. Állandóan ugráltak a jelenetek. Felesleges és kidolgozatlan részek. A szereplőkről csepegtettek dolgokat, de ez kevés. A tettesről szinte semmit nem tudunk meg. Motivációját még véletlenül sem fogjuk kitalálni. Jó, lehet mondani rá, hogy most ez nem az a film, de akkor is. Az egész film olyan volt, mint egy lelkisegélyszolgálat, mindenkinek van valami problémája, mindenki meghallgatja a másikat, de még sincs az egésznek semmi mondanivalója. Valahogy nem így képzelnék el egy ilyen klassz helyszínen játszódó krimit. Lehetett volna sokkal keményebb, feszesebb, izgalmasabb, mint láttunk már megannyi filmben, de itt semmi extra, mindenki megy jobbra-balra és alig történik valami.  Szédelegnek a műben, egy két esetben a vége felé látunk talán izgalmasabb jeleneteket, de attól sem kell tartani, hogy kitépjük a karfát. Amúgy számomra a vége sem volt valami nagy durranás, de mivel megtörtént eset, könyveljük el úgy, hogy nem akartak változtatni rajta.

Úgy gondolom ennél a megtörtént esetnél megengedett lett volna egy picivel több fantázia kihasználása, hogy izgalmasabb legyen, mivel a történettel nem is lett volna gond, de ez a túlzott merevség szerintem hátrányt jelentett a filmnek.

Sam Worthington (Avatar) próbált küzdeni szerepével, látszik, hogy szeretne maradandót nyújtani, de tényleg csak a nagy átlagot sikerült ismét hoznia.  Jeffrey Dean Morgan (Watchmen) akiről külsőre Javier Barden jutott az eszembe kicsit jobb, mint a társa, de semmi extra. Jessica Chastain (Az élet fája) szintén sokkal jobb lett volna, ha a készítők karakterét jobban megírják. (vagy be sem teszik) Chloe Grace Moretz (Engedj be!) Tényleg egy nagy tehetség, de ebben a filmben tudását egyáltalán nem kellett kamatoztatnia.

Ami Canaan Mann második rendezése egyáltalán nem hozta azt a színvonalat, ami egy jó krimitől elvárható lett volna. Semmi izgalom, semmi misztikum, semmi olyan, ami megfogott volna a megtekintése közben. A közös nyomozás halvány reményét sem adta meg nekünk nézőknek, hogy együtt törjük a fejünket a gyilkos megtalálásában. (nem mellékesen már csak azért sem, mert 20 perc után megmondtam, ki a tettes) Forgatókönyvírójának hála kapunk egy teljesen összefüggéstelen filmet, ami egy percig sem köt le. Amit lehetett volna dicsérni az a kietlen mocsaras tájnak a felvételei, mert tényleg klassz helyszín egy ilyen filmnek, de csalódást keltően kevésszer mutatják. Talán röviden ennyi.

Ajánlanám azoknak, akik rettentően sok szabadidővel rendelkeznek, vagy esetleg influenzából kifolyólag táppénzes idejük alatt nem tudnak már mit kezdeni magukkal és mindenképpen valamilyen krimit szeretnének megnézni.

55%

 

Vasárnap délutáni szomorú téli időben egészen kellemes volt nézni más földrajzi fekvésű, melegséget sugárzó képeket. Kellemes bambulni Kolumbia naptól ragyogó fővárosát, miközben kinézve a teraszról minden rideg és szürke.   

Az alig tíz éves Cataleya (Zoe Saldana) szüleit a szeme előtt gyilkolják le a helyi drogbáró emberei Bogotában. Kis szerencsével a kislánynak sikerül eljutnia Amerikába. Nagybátyja 15 év alatt profi bérgyilkost nevel belőle, akit a 22. gyilkosság után sem tudnak a rá vadászó emberek elkapni. Azonban Cataleya sosem felejtette el szülei gyilkosát...........  

A film szép színes volt. Ennyi a véleményem. A helyszínek és a HD tv nyújtotta gyönyörű élénk színes képek voltak azok, amik számomra az egész alkotásból megmaradtak. A Kolumbiai helyszínek félelmetesen szépen néztek ki tű élesen. Ja, hogy ez nem egy Natioal Geographic természetfilm volt? Sebaj.

Sajnos akciófilmnek is harmatgyenge, de úgy alapban szerintem mindennek. Voltak benne reménykeltő jelenetek, de többnyire a varázslatos színei ellenére is marad minden szürke. A forgatókönyvet kivételesen nem bántom, mert teljesen felesleges a bosszúfilmek szögegyszerű vonalát elemezni. Aki leül elé totálisan tudja, hogy mire számíthat. Valakit megbántanak és az illető amint tud, sérelmeit megtorolja mindig kicsit durvábban. Ennyi. A készítők megpróbáltak mindent bevetni, lőttek, bunyóztak és romboltak benne szépen, de egyre nem figyeltek igazán, ami nálam abszolút nem jött be és az pedig maga a főszereplő kiválasztása. Ezt a kis törékeny amazont egyszerűen nem tudom elképzelni ebben a szerepben. 40 kilójával ugyanolyan hiteltelen volt, mint a Hanna c. filmben Saorise Ronan. Vagy talán teljesen felesleges csodálkoznom azon, egy nádszálvékony asszonyka hogyan bír el két géppisztolyt is egyszerre? És persze ez csak egy dolog a sok közül. A másik - ami engem tulajdonképpen nem zavart -, de nagyon feltűnő volt, hogy egy filmet úgy próbálnak eladni, hogy szinte csak az említett hölgy vetkőzésére épít, azért valljuk be ez nem a Showgirls folytatása. „Macskanőnk” simán elmehetett volna inkább fehérneműreklámba, minthogy ebben a filmben aprította volna az ellenséget.

A filmnek van ritmusa az elején, ami sajnos elég hamar megtörik, mert ha ezt végig tudnák tartani, még hibái ellenére is egész kellemesre sikeredhetett volna. Egy-két jelenet már a fantasztikum határát súrolja. Olyan dolgokat láthatunk (nem állok neki felsorolni), ami után csak azt a kérdést lehet feltenni: ”Na, ezt most hogyan?” A film végére teljesen kifogy az ötletekből, nem volt jó a befejezése egyáltalán. Találunk a filmben egy teljesen felesleges időhúzó romantikus szálat, ami a történet szempontjából nem oszt és nem szoroz, de ha a filmben van egy jó csaj, legyen már egy jó pasi is. Szereplőinkről azonban ezekben a jelenetekben sem tudunk meg semmit. Az akciójelenetek némelyike egész klassz kis mosolyt csalt az arcomra, de mivel ez nem vígjátéknak készült, ezért ezt sem lehet dicséretnek venni. Az utolsó verekedős résznél a bunyó felgyorsítva kifejezetten gáznak tűnt. A rosszarcú bűnözők egyáltalán nem keltetettek semmiféle félelmet. Szerintem ennyi elég a negatív dolgokból, mert ha totál kikapcsoljuk magunkat és nem nézünk semmi után értetlenül, még másképp is hozzá lehetne állni….    

Zoe Saldana (Avatar) színésznői kvalitásait kilátszó mellbimbói sem tudják emelni. Egy érzelmesebb jelenettől eltekintve semmi olyat nem nyújtott, ami bármilyen szempontból is hiteles lett volna. Szerepe totálisan egysíkú, érzelemmentes, és meg merem kockáztatni, hogy még nem is szerethető. Szerintem sokkal jobb nő, mint színész, és akkor ezzel a megállapítással nem kápráztattam el senkit.  Michael Vartan (Anyád napja), Lennie James (Blöff) csupán csak karakterei a filmnek. A többiekről sem tudok semmi dicsérőt mondani, csak kitöltik az idejüket.  

Olivier Megaton (A szállító 3) filmje egyszerűen nem jó, de nem mondom rossznak sem, mert ennél lényegesen rosszabb filmeket is láttam már. Csak a forgatókönyv hibáit félretéve sem tudom azt mondani, hogy tetszett volna. A főszereplőnk tényleg jól néz ki, de más semmi. Viszont lehetne azon vitatkozni, ki lenne erre a szerepre jó? Az akciójelenetek némelyike kínos, valamelyik pedig teljesen elmegy. A tájakért meg nem kell megnéznünk. Röviden és tömören ennyi. Azt azért itt megjegyzem, előbb-utóbb már az is unalmas lesz és szerintem nem lesz jövedelmező, ha szinte átlátszó súlytalan női karaktereket keresnek John Rambonak.  

Azoknak ajánlom, akik rengeteg szabadidővel rendelkeznek és nem bánják meg (mint én), ha egy kicsit gyengébb filmet is megnéznek, mondjuk olvasás helyett. Amúgy lehet, teljesen más véleményen lesznek és bejön nekik párductestű főszereplőnk halovány domborítása.

50%

 

Vannak olyan filmek, melyekről sok kedvem nincs írni, mert nem érdemli meg, hogy szóvá tegyem, de most mégis nekiállok, mivel borzasztóra mérges vagyok rá. Kevés film van, amit kikapcsolok és csak másodszori nekifutásra nézem meg, mert elsőre annyira elment tőle a kedvem, hogy inkább elolvastam a napi blikket, ami legalább felvidított. Lehet valakinek ez a néhány sor nem fog tetszeni, de akkor is egyszerűen nem tudok enyhülni iránta.   

Tripp (Patrick Dempsey) pénzt váltani indult egy bankba, de mire végezne, túsz lett két bankrabló társaság markában is, mivel ugyanazt a bankot szemelte ki magának mindkét brigád. Miután a felfordulásban egymás után hullnak a túszok és a rablók, rájönnek, hogy nem mindenki az, akinek mondja magát. Az összeesküvést Tripp, Sherlock Holmest megszégyenítő ötletekkel próbálja megoldani, miközben a bankalkalmazott Kaitlin (Ashley Judd) szívét is próbálja elnyerni…… 

Egyszerűen annyira erőltetett volt, hogy borzasztó volt végigülni. Közepén kikapcsoltam, mint már említettem, de kíváncsiságom miatt folytattam, hogy mi is lesz ennek a szerencsétlenkedésnek a vége. Kár volt. Pedig még a tizedik percéig azt gondoltam, hogy egész kellemes kis vígjátéknak ígérkezik, ami nem több másfél óránál. A korábbi bejegyzésemnél (Killer Elite) említettem, hogy a bemutatója tökéletes hangulatot adott a filmnek, itt ebben az esetben köze sincs egymáshoz a kettőnek. A filmről elég sok pozitív kritikát olvastam, általában halálra dicsérik, de én most a más oldalon állok, mint a rajongói tábor.    

Az alapötlet nagyon jónak tűnik. Egy bankot két társaság egyszerre szeretne kirámolni. Két banda, két stílus. Az egyik képviseli a profizmust, a high-tech technikát és az észt, a másik az erőt, az agynélküliséget és persze a bénaságot. Kapunk hozzájuk egy zseninek álcázott jóképű főszereplőt, aki ráhajt arra a szép hölgyre, aki éppen a mézesheteire indulna dúsgazdag férjével a Tahiti szigetvilág valamely álomszigetére. Ebből az alapanyagból szerintem azért egészen komoly kis vígjátékot lehetne összehozni. Azonban ahogyan szépen véresen hullnak a szereplőink, a túszok és a banda tagjai, úgy mélyülünk bele az egyre idegesítőbb konfliktusokba és párbeszédekbe.      

Mi idegesített? Először, amit megemlítenék, hogy nagyon irritált a két tuskó bankrabló bénázása. Ötlettelen szövegeiken és vicceiken szinte el sem mosolyodtam és nem tartom magam faarcnak. Szerintem bűn rossz karakterek voltak, de ez jellemző volt az egész bagázsra. Másodszorra pedig ez a totálisan hihetetlen sztori akasztott ki, amit annyira próbáltak túlmisztifikálni, szétcsavarni, mintha egy Agatha Christie regény lenne. Most ha meg ez volt a cél, akkor meg találjanak ki valami más végét a filmnek, mert még egy csekély értelmi képességű Micimackó (akit sosem bántanék) is kitalálta volna, mondjuk második nekifutásra két tipp közül. Mindig azt írom, hogy értem én, hogy mit akartak a készítők az adott filmmel kapcsolatban mondani, de ebben a filmben az értelem totál vakvágányra futott. Tudom, hogy nem kell vígjátékban keresni az észt, de akkor is…..

Minek néztem meg? Azért mert reménykedtem, hogy Jon Lucas és Scott Moore a Másnaposok c. film első részének a forgatókönyve után csak ki tudnak húzni még valami nézhetőt a fiókjukból. Ház ezzel bizony mellélőttek, beeshetett volna a fiókjuk mögé! 

A szereplők tényleg B kategóriásak, mint az egész film. Ashley Judd-ot (Tiszta ügy) kifejezetten régen láttam már, de sajnos most sem erőltette meg magát, hogy ismét felfigyeljek rá a szépségén kívül. Patrick Dempsey A Grace klinika jóképű Shepherd dokijával sem valami jó a kapcsolatom, alig bírtam hallgatni rossz és szintén idegesítő szövegét, nem volt jó, az elején még talán, de ahogy haladtunk előre egyre jobban kívántam volna már a kukába a filmmel együtt és akkor elég finoman fogalmaztam. Pruitt Taylor Vince (Az óceánjáró zongorista legendája) és Tim Blake Nelson (Ó, testvér, merre visz az utad) volt a két tettes, aki mindent elkövetett, hogy engem bosszantson. Minkét színész bizony látott már szebb napokat is a zárójelben megjegyzett filmjeikben.  

El sem hiszem, hogy Rob Minkoff rendezte ezt a filmet és az 1994-ben készült Az oroszlánykirály c. rajzfilmet is. A kettő ég és föld. Nekem ez a filmje nem jött be. Rendezésével speciel semmi bajom nem volt, mondjuk szinte nem is jutottam el odáig, hogy azt figyeltem volna, mennyire zseni lenne a kamera mögött. Egy remek ötlet, hülyén megcsinálva. Ennyi. Megjegyzem, hogy pont ezek a vígjátékok veszik el a kedvem a többi esetleg érdemesebb nevettető alkotástól. Még arra sem foghatom, hogy bal lábbal keltem volna fel, vagy, hogy rossz napot fogtam ki, mert nem. Egyszerűen számomra ez a film semmilyen formában nem volt szórakoztató, úgy látszik előző napokban megnézett akciófilm teljesen kielégített több napra is szórakoztatás szempontjából, akkor engedékenyebb voltam, most nem.  Miért adok rá 50%-ot? Mert rövid volt.

Szóval, ha szemét lennék, mindenkinek tiszta szívvel ajánlhatnám kellemes időtöltésnek, de mivel nem vagyok annyira, ezért csak a fanatikus vígjátékrajongóknak, hátha jobban megbirkóznak vele, mint én.

50%

 

duckit 2011.09.02. 23:04

Blitz (Blitz, 2011)

(Ezt még korábban írtam, de nincs kedvem átírni. talán helyreáll a rend és minden oké lesz már. Szemét egy cég a szolgáltatóm.)

Az a baj, hogy ha átlendülök a ló túlsó oldalára nem hagyom abba az írást pedig tudom, hogy a kevesebb néha több. Ezért megpróbálok lényegre törőbben fogalmazni, nem pedig oldalalkat írni. Tehát az első filmem, amin ezt kipróbálom az az „új” Jason Statham alkotás lesz. Röviden: Szar.

Tom Brant (Jason Statham) rendőrnyomozó egy magát Blitznek (Aidan Gillen) nevező sorozat gyilkos után nyomoz, aki kizárólag csak rendőröket gyilkol. Mivel a gyilkost kilétét homály fedi ezért elkapni is képtelenség Tom és az  újonnan kinevezett főnök Porter Nasht (Paddy Considine)  együtt próbálja elkapni az ellenséget………..

Őszintén megmondom nem vagyok egy nagy rajongolyója a főszereplő úriembernek. Számomra valamiért kegyvesztett annak ellenére is, hogy szinte megkerülhetetlen az, hogy ne essek bele évente egy – két filmjébe.  Tudom, hogy nagyon sokan szeretik, én is szerettem a Ravasz, az agyban, vagy akár a Blöff c. filmekben, de többnyire mégsem tekintem akkora jelenségnek, mint pl. anno Bruce Willis volt.  Persze ez már megint az én személyes véleményem.

Szóval a film gyenge lett. Nem találtam semmi olyat benne, ami akár egy hajszálnyival is kiemelné a többi hasonló film fölé. Persze, ha a készítőknek nem is ez volt a céljuk, akkor akár rendben is lehetne, de nincs.

Stathamnak még a szerep is jól állna, de a többieknek nem. Minden idők egyik leggyengébb sorozatgyíkosával állunk szemben. A srác szerintem nagyon gyenge és abszolút nem félelmetes. Nem is értem mit akartak vele kezdeni. Azért ezen sok múlik. Aztán meg ugye az utánozhatatlan zsarupáros. A jó gyerek, rossz gyerek sem igazán nyerte el a tetszésemet. Statham még a reszelős bár egy kicsit erőltetett  hangján még elmegy, de a másik pasitól kirázott a hideg annyira semmilyen volt. Ja, hogy ez volt a szerepe?

Aztán meg ott van a film forgatókönyve, amit akár egy hetedik osztályos gyerek is össze tudott volna ollózni valamely korábbi sorozat gyilkos témájú filmekből. Egyszerű, mint egy szög. Ami még nem is lenne probléma, ha a kivitelezés legalább jó volna. De nem az. Amúgy szerintem unalmas is. Majdnem belealudtam a thrillerbe. Akciójelenet nem sok van benne. Többnyire csak azt mutatják, hogyan veri le Statham az utca embereit, aztán meg a nagy semmi.

Azért nem akarom a sárga földig lehordani a filmet, mert hiszen voltak benne olyan beszólások melyek azért mosolyt csaltak az arcomra és kivételesen nem kínomban, hanem azért mert tetszettek, de ez viszont kevés ahhoz, hogy élvezzem is a filmet. És még egy érdekesség, ami talán plusz pontot jelenthet a férfinézőknek, hogy a rendőrőrsön szinte kivétel nélkül jó csajok dolgoznak. Ellenben szex jelenetre egyáltalán nem emlékszem, hogy lett volna benne, amit talán kiverte volna az álmosságot a szememből.

Szóval Statham még részben ok, de a többiekkel nem vagyok megelégedve, de ez szerintem nem kimondottan csak az ő hibájuk és akkor megvédem őket. Aidan Gillen (12 menet) nem jó. Paddy Considine (A remény bajnoka) tényleg langyos, mint a szerepe. David Morrissey (A másik Boleyn lány) semmi. A hölgy „főszereplő” Zawe Ashton (St Trinian’s 2) szerepe szintén nem emlékezetes.

Elliott Lester (Love Is The Drog) második filmje szerintem nem ütötte meg azt a mércét, ami miatt arra lenne hivatott, hogy jó kis thrillerré váljon, amin akár egy percet is lehetne izgulni. Minden elemében láttunk már sokkal jobb sorozatgyilkos témájú filmet. Egy csepp rettegés sincs a filmben. Ez a film nekem jött át. Egy érdekesség még mindenképpen megemlítendő, hogy a filmet Ken Bruen regényéből a forgatókönyvet Nathan Parker készítette el, aki pl.-ul korábban a Hold (Moon) című filmet tette le az asztalra Duncan Jonas-al közösen. Valljuk be. Azért az nagyságrendekkel jobbra sikerült, mint eme alkotás.

A Statham rajongókon kívül azoknak ajánlom, aki annyira unatkoznak már, hogy szinte teljesen mindegy mit néznek, csak bámuljál a tévét céltalan.

50%

 

Vannak olyan napok, amikor nem mindig nézheti az ember azt, amit szeretne, különösen akkor, ha egy tv van a házban. Néha teljesíteni kell a párod kérését, egy jó pont reményében, abban az esetben is, ha te a hátad közepére nem kívánod a megnézendő művet. Különösen igaz ez nálam romantikus vígjátékokra, mert piszok kevés van olyan, ami megüti a nézhető mércét.  Ráadásul szombat este is van.

Holly Berenson (Katherine Heigl) saját vállalkozásában cukrászdát vezet, Eric Messer (Josh Duhamel) pedig a helyi kosárlabda csapat operatőri asszisztenseként tevékenykedik. Azonban egy elég rosszul sikerült randijuk után az élet úgy hozza, hogy közösen kell felnevelniük a keresztgyereküket, mivel Sophie szülei autóbalesetben elhunytak és a végrendeletben Sophie gyámjaként ők lettek megnevezve. A gyerek mellé persze jár egy tehermentes ház is, ahol az elhunyt barátok szerették volna, hogy lányuk felnőjön.  Ebben a házban kezdik meg egymás iránti ellenszenvük leküzdését és a csöppség felnevelését. Persze az élet nem egyszerű, főleg nem egy babával!

Többet nem is szándékoznék írni a tartalmáról, mert ez egy olyan film, hogy aki eddig elolvasta amit a sztoriról írtam, simán megerőltetés nélkül, látatlanban tudná folytatni az egészet a végkifejletig. Nem is tudom, hogy most lehúzzam egyből vagy azt méltassam, mit is akart a film közvetíteni. Vagy egyiket sem. Inkább arról írok, ami már eleve meghatározta a filmhez való hozzáállásomat.

A végrendeletemben nem hiszem, hogy a létező legjobb barátomra bíznám a gyerekem felnevelését, még abban az esetben sem, ha tudom, hogy még soha életében nem látott pelenkát, de mégis feltételezem azt, hogy majd beletanul. Oké, egy kocsit már inkább, de könyörgöm ez egy gyerek! Ja, hogy majd jól belejön, ááá ez egyáltalán nem kicseszés vele és az életével sem, bár akkor már engem mit érdekel. Szívjon vele ő. Nehéz elhinnem, hogy nincs más, jobb lehetőség. Na, ez volt számomra a legnagyobb probléma. Talán 1000 esetből 1x előfordulhat ilyen, de nem hiszem. Persze értem én, hogy mit szeretne közvetítetni a film, mert itt legalább látjuk, hogy mindenki csak rájön, hogy melyik a gyerek eleje, még akkor is, ha először fordítva nyomja a cumit a szájába. Ennyi. A többi egy kliséktől hemzsegő marhaság, ahol tényleg van egy két megmosolyogtató jelenet, de az biztos, hogy nem ez az a film, amitől halálra röhögöd magad. És abból is már elegem van, hogy abból álljon a poén, hogy a pelenkából kirepül a kaki, és a chips finomabb, mint a frissen készült kaja, mert ilyet és ehhez hasonló ”vicces” jelenetet rengeteget láttunk. Egy dolog, ami talán még érdekes lehet valakinek, hogy ez egy ”reverse” film, tehát nem egyből szerelem, család, gyerek, ház… hanem itt minden fordítva történik ház, gyerek, család, szerelem. Bár nem hiszem, hogy valakinek lelőttem volna a poént.  Kicsit, talán szigorú vagyok, és tényleg aki gyerekvállalás előtt áll, annak azért mulatságos lesz, de nekem nem. Őszintén mondom, nem egyszer ásítottam rajta, pedig nem vagyok álmos típus, ami egy vígjáték esetében azért nem éppen erény. Talán segített volna rajta, hogy nem lett volna közel 10 perc híján két órás.

Katherine Heigl (A csúf igazság, A Grace klinika) és Josh Duhamel (Minden kút Rómába vezet, Transformers I-II.)a két főszereplő, akiknek a hálás örökölt szülői szerep jutott. Pont ugyanolyan átlagosak voltak, mint maga a film. Egyáltalán nem fogok majd emlékezni rájuk, de ez már legyen az én problémán. Semmi extra hisztis megfogó súrlódó kiabálós kibékülős könnycseppes jelenet, amire azt mondanám, hogy igen.  Ja, hogy ez nem is olyan film? Akkor meg milyen? Feltűnik még gyerekdoki szerepben Josh Lucas (Mindenütt nő, Az áruló szív), akin néha feltűnt valami nagyfilmes múlt, de semmi több. Felejthető, mint az egész film. Azért azt megjegyzem, mert muszáj, hogy a kis Sophie aranyos volt, egyedül Ő nem tehet semmiről.

Greg Berlanti (Barátságpróba) második nagyjátékfilmje, többnyire tv sorozatok közreműködésében tevékenykedett. Nem mondhatom azt filmjére, hogy kár volt, mert van egy két nevelő célzata, hogy a gyereknevelés baromi nehéz és mennyi lemondással jár, stb., de maga a megvalósítása nekem nem jött be. Talán, ha női szemszögből néztem volna, amit nálam elég nehéz lett volna megvalósítani, másképpen látom.

Ajánlanám azoknak, akik régen láttak vígjátékot vagy esetleg azoknak, akik nem tudnak dönteni, hogy mit is akarnak megnézni a moziban, mert lényegében mindegy nekik, úgyis csak egymás kezét akarják fogni és romantikázni. Illetve azoknak a férfiaknak is ajánlhatom, akik szeretnének egy jó pontot a kedvesüktől, amit a későbbikben egy jó kocsmázásért ”leadhatunk” ismét. Azért kérdezzük meg a legjobb barátainkat, akiknél van pici baba, hogy az elkövetkezőkben, ha esetleg valami baj lenne velük, mi a tervük a gyerekkel, nem ám valami hátsó szándék derül ki a végrendeletükből!   

50%    

Két komolyabb hangvételű film, mint a Fekete Hattyú (2x is megnéztem) és a Rekviem egy álomért után kicsit könnyebb vizekre eveztem, egészen egy 1970-ben készült thriller remekéig.  Kicsit sok volt egyszerre a fent említett két dráma és egyáltalán nem akartam tovább agytérfogatom határait tovább húzni. Ezért egy klassz kis ”csemegének” ígérkező könnyed esti filmre gondoltam.

Stephanie (Amber Heard) és Ellie (Odette Yustman) leválva túrázó biciklis társaságuktól megszállnak egy kellemes helynek látszó argentin faluban.  Azonban az átmulatott éjszaka fáradalmait következtében lekésik a buszukat. Az időt túrázással töltik, ahol egy pompás napfénytől barnára sülhető helyen pihengetve összevesznek. Step otthagyja Ellie-t, és mire visszatér, már csak a hűlt helyét találja, a lány váratlanul eltűnt. Barátnője keresése közben megismerkedik Michael-al (Karl Urban), aki meg nem véletlenül tartózkodik ott, mivel ő is keres valakit. Feltűnik még egy rendőr, aki, mint amikor ilyenkor lenni szokott rettentő ”segítőkész” minden amerikai állampolgárnak. Persze megkezdődik a versenyfutás az idővel……

Kezdhetném úgy is a film lazább egymondatos értékelését, hogy láttam már jobbat is.Végül is elment, mert láttam rosszabbat, de az már az abszolút nézhetetlen kategória. Ebben a filben az égvilágon semmi extra nem volt, a fürdőruhás jeleneteken kívül, mert ott legalább azon izgulhattam, hogy csak leveszik már a felsőt! De, nem mondom meg, hogy levették –e, hátha valaki megnézni.

Ez a film egy francia film amerikai újrafeldolgozása, azzal a különbséggel, hogy a lányok nem franciáknál túráznak, hanem dél-Amerikában. A régit nem láttam, nem tudom vele összehasonlítani.

Viszont ebben azért eleve a konfliktust okozó legnagyobb probléma maga, a hülyeség! Mi a …ért, hagyom egyedül a barátnőmet idegen ország kellő közepén egyedül??? Azért mert összevesztünk? Jó, hogy egyből nem lövöm le! Ha egy napig tartózkodom az „istenhátamögött”, még aznap éjjel, nem iszom magam halálra a helyi kocsmában bennszülötteket ingerelve!! Mi van a többi túrázóval? Nekik nem tűnt fel, hogy kevesebben vannak? De még számtalan értelmetlen dolog van, ami kiszúrja a szemünket.  A filmben szinte semmiféle fejtörő nincs, aki látott már hasonló filmet még véletlenül sem lepődik meg a következő jeleneten, hiszen már előre tudjuk, hogy mi lesz. Mitől horror? Annyira kevés véres jelenet van benne, hogy az RTL klub is simán leadhatja vasárnap délutáni főműsor időben.  De nem is kell, hogy legyen benne brutál kaszabolás, csak mondjuk egy kis ötlet, amitől legalább izgulhatunk. A végére különösen értem ezt, mert nem akarom azt a hatalmas poént lelőni, amit a végnek lehet nevezni, de ilyen befejező jelenetet bármelyikünk össze tud szedni. Persze ennek a filmnek azért a végére is kell érnünk! És az a nem semmi. Én egyszer bele is aludtam, ami ennek a filmnek plussz pontot jelentett!

A szereplőkről nem akarok mondani semmi rosszat, mert minek, biztos örülhettek a főszerepnek. Tényleg dekoratív, jó csajok. Talán nagymértékben ennek is köszönhető, hogy megnéztem, különösen a film bemutatója után. Viszont Karl Urban állandó földre nézős, nem beszélős karaktere, olyan semmilyen nem volt.  Rossz. Mintha csak bele akarták volna tenni mindenáron a filmbe, de nem döntötték el, hogy ő kis is lesz valójában. A gonoszokról sem mondok inkább semmit. Vannak, mert kellenek, főleg ilyen jellegű filmben, ha nem lennének viszont, akkor láthattunk volna egy ”jócsajos” természetfilmet.

Mert ami pozitívum magában a filmben, az pedig maga a táj volt. Azt tetszett. Valószínűleg soha nem is jutok el ilyen helyekre, s ezért jó volt nézni.  

A rendezőnek (Marcos Efron) talán az lehet a mentségére mondva, hogy ez volt az első filmje, de nem neki köszönhető, hogy rossz, hanem magának a forgatókönyvnek és az meg ugye visz mindent maga után.

Bőven többet is írtam a kelleténél már erről a műről. Szívből nem merem ajánlani senkinek, de akinek rengeteg ideje van és vágyakozik egzotikus tájakra nézze meg nyugodtam. Talán nem csalódik.

50%