baby_driver_poster_2.jpgVannak azok a filmek, melyeket csakis azért jók megnézni, hogy rövid ideig elrugaszkodjunk a földről, kiszakadjunk a szürke hétköznapokból, nem akarunk semmi mást, csak élvezni a szórakoztatásnak azt a minőségi fokát, ami után tényleg felvillanyozva érezzük magunkat. Mikor nem érzed elcseszett időnek a filmet, még akkor sem, ha a mondanivalót elvétve se találjuk, mert nem egy tömény dráma. Mikor a film úgy ad valamit, hogy segít kikapcsolódni és nem gondolkodni, és mondjuk nem a Micimackóra vágyunk. Bambán, halvány mosolycsíkkal ülünk előtte és hagyjuk, hogy magába szippantson a hangulata, a remek zenéje, melyre ütemesen dobolunk ujjaikkal a combunkon, rázzuk a fejünket és soundtrack-kel együtt énekeljük a számokat. Edgar Wright rendező igazán tökéletesre csiszolt filmet tett le elénk, amiben úgy dübörögnek szinte végig a számok, mintha egy másfél órás videoklipet néznénk hátradőlve popcornnal a kezünkben. 

baby_driver_1.jpgBaby (Ansel Elgort) egy visszafogott, hallgatag srác, aki gyerekkori balesete, traumája óta állandóan zenét hallgat fejhallgatóján keresztül. A helyi gengszterfőnök, Doki (Kevin Spacey) sofőrként alkalmazza őt rablásaihoz, mivel Baby korábbról tartozik neki. Az utolsó törlesztő részletet követően azonban muszáj szembesülni azzal, hogy Doki nem egy szavatartó ember és kénytelen beállni újra a sorba ahhoz, hogy megmentse saját és barátnője - Debora (Lily James) - életét is.

baby_driver_3.jpgSzögegyszerű, de mit is várnánk el egy olyan filmtől, ahol előbb voltak meg a zenék, mint maga a történet. Biztos, hogy többször nézős, mert annyi kis finomság van benne, hogy szerintem elsőre fel sem fogtam. Már az első pillanattól kezdve magával ragadott, és többször is elgondolkodtam, hogyan is sikerült ennyire profi módon összehozni. Szinte elejétől a végéig egy tökéletesre vágott és felturbózott videoklip, amiben a zenét, az autós üldözéseket és az adrenalint mind maximumra húzták és csak elvétve hagytak egy kis szusszanásnyi megállást. A film színessége, a ritmusa, lüktetése komolyan elvisz, annak ellenére, hogy a sztori tényleg nem számít. A fekete humor és a véres akciók kellemes egyvelege egy pillanatig sem túlzó. És az a film eleve nem lehet rossz, amiben az alvilág agyontetovált bűnözői Barbra Streisandról vitatkoznak egymással olyan természetes módon, mintha a következő koncértjére mennének, nem pedig egy bankrabláshoz.  

baby_driver_2.jpgHogy miért beszéltem ennyit a bevezetőmben a zenéről? Mert ez a film brutális meghajlás a poptörténelem előtt. Megállás nélkül szól szinte a világ minden tájáról összeválogatott zenei stílusok egyvelege, a jazztől a rockzenéjéig, a soultól a punk zenéig. Nem láttam még ilyen filmet, ahol a forgatókönyvet direkt a zenére írták volna, ezzel elmesélve a történetet.  Olvastam valahol, hogy a forgatások alatt a jeleneteknél is hangosan szóltak a számok a hangfalakból, így tudták összeilleszteni és beválogatni, hogy melyik előadó mely száma illik éppen az adott részhez. Szóval igazi nosztalgiabomba iPod lejátszóba betöltve. Barry White Never Gonna Give Ya Up-tól keresztül Queen Brighton Rock-jáig (húú de nagyon szerettem ezt a számot, régen is, és most is a Queen I. albumáról). Amúgy már a kezdő jelenetnél érezzük, hogy itt valami nagy durranás lesz, mikor főhősünk várakozik a kocsiban, majd egyszer csak berobban The Jon Spencer Blues Explosiontól a Bellbottoms című szám.

baby_driver_4.jpgDe amúgy maga a film is egy igazi visszatekintés a múltba a mai színvonalra átültetve, hiszen már nem walkmannel sétálgatnak az emberek, hanem modernkori kütyükkel és előre gyártott lejátszási listákkal. Az autós üldözések, az akciójelenetek, mind nagyon profin vannak elkészítve. Nem kellenek ide CGI bombák.  A film képi világa visszafogott, melegséget áraszt, már ha valaki érti, mire gondolok.  A történet, melyben egy szebb élet reményében elhúzunk melegebb éghajlatra a kiválasztott hercegnőnkkel, pont elég arra, hogy elhiggyük, léteznek még mesék. Talán a film a második felében kicsit sötétebb árnyalatot kapott és jobban belehúznak az erőszakosabb (véresebb) jelenetekbe. És talán a vége sem az igazi, pontosan nem is tudom igazán mi hiányzott, de a lezárás valahogy számomra kevés. Vagy fogalmazzak úgy, hogy többet vártam volna. Kellett volna még egy csavar?

baby_driver_5.jpgA színészgárdát dicséret illeti, annak ellenére, hogy ez nem az a film szerintem, ami maximálisan a színészek tehetségére építkezne, mert az rutinból ment.  Persze kivétel nélkül jók, de azért nem emiatt fogok rájuk emlékezni. Sőt, elég nehéz volt megszoknom főhősünk, Ansel Elgort (Csillagainkban a hiba) gyerekes arcát, és azt, hogy pont ő lenne a legtökéletesebb sofőr a placcon. Végül is ezzel a visszafogott szerepével nem volt rossz, de semmi extrát nem láttam. Amúgy is az egész film alatt szinte „néma”. Mondjuk korábban sem láttam még elismerem, de biztos tehetséges színész, és sikeres karrier előtt áll majd. Inkább a többi gengszter szereplő alakítása, Jon Hamm (Tolvajok városa), Eiza Gonzales és Jamie Foxx eszmefuttatásai azok, amik jobban megmaradtak. Szinte mindig mosolyogtam rajtuk. No és ott van Kevin Spacey, aki tanári, mint mindig. Lily James (Hamupipőke) meg aranyos továbbra is, maradjunk ennyiben. A filmben van még egy két világsztár is, aki beugranak kis szerepekre, mint pl. Flea a RHCP basszusgitárosa, vagy akár az ifjú tehetség Sky Ferreira.   

baby_driver_7.jpgEdgar Wright (Vaskabátok, de legyen inkább Hot Fuzz) elég sok időt töltött íróasztala mellett (20 évet emésztett fel), mire megírta forgatókönyvét a filmjéhez. Szinte tökéletesre csiszolta. Ebben is kereshetjük persze a hibákat, de minek. Szórakoztatásnak készült és annak brutálisan megállja a helyét.  Ahhoz képest, hogy még csak 43 éves, igazán „komoly” műveket láthattunk már tőle. Korábbi művében is imádtam (Haláli hullák hajnala), mikor a zombikat gyilkolták a szereplők a Queen Dont’s Stop Me Know számára. Itt ezt a vonalat vitte az egész film alatt. A képek egy az egyben a zenére vannak összevágva, köszönhető Jonathan Amos és Paul Machilis ügyes kezeinek. Szerintem már így is pont eleget dicsértem a filmet és pont eleget írtam róla. Üdítő volt látnom a sok drámázás után, szinte feldobja az ember hangulatát. Amúgy elsőre szinkronizáltan láttam és másodszorra már feliratosan eredeti hanggal. Aki teheti, válassza inkább az utóbbit, mert egyszerűen sokkal élvezhetőbbek az eredeti hanggal elénekelt számok is, amiket szereplőink nyomnak (Tequila). Sajnos a film címétől vonakodva húzzuk majd a szánkat, mert ez a Nyomd, Bébi nyomd szörnyűség a magyar fordításában szokás szerint hányingert vált ki. Borzasztó, és őszintén megmondom, mielőtt nem tudtam milyen filmről is van szó, ez alapján messze elkerültem volna. Egyébként szerintem lesz folytatása.

Azoknak ajánlom, akik felüdülésre vágynak, könnyed, felhőtlen gondolkodásmentes kikapcsolódásra. Baráti társaságban iszogatás közben tökéletes választás. Búfelejtő film.

85%

Egy kis extra az elhangzott számokból:

  1. I Got the Feelin'- James Brown
  2. Nowhere to Run -Boga
  3. Bellbottoms - The Jon Spencer Blues Explosion
  4. Harlem Shuffle - Bob & Earl
  5. Egyptian Reggae - Jonathan Richman & The Modern Lovers
  6. Secondo intermezzino pop - Ennio Morricone
  7. Smokey Joe's La La - Googie Rene
  8. You Are So Beautiful (from the motion picture "The Little Rascals") - Bug Hall
  9. The Original Five - Hans Zimmer & Heitor Pereira
  10. Randall's Attack - Randy Newman
  11. "Was He Slow?" - Kid Koala
  12. Let's Go Away for Awhile - The Beach Boys
  13. B-A-B-Y - Carla Thomas
  14. Kashmere - Kashmere Stage Band
  15. Unsquare Dance - The Dave Brubeck Quartet
  16. NEAT NEAT NEAT - The Damned
  17. Harlem Shuffle - The Foundations
  18. Easy - The Commodores
  19. Baby, I'm Yours - Barbara Lewis
  20. Debora - Rex
  21. Debra - Beck
  22. Bongolia - Incredible Bongo Band
  23. Baby Let Me Take You (In My Arms) - The Detroit Emeralds
  24. Cry Baby Cry - Unloved
  25. Early In the Morning (2006 Remastered Version) - Alexis Korner's Blues Incorporated
  26. Threshold - Steve Miller Band
  27. Holy Calamity (Bear Witness II) [feat. DJ Shadow & DJ Quest] - Handsome Boy Modeling School
  28. Brighton Rock - Queen
  29. Edge - David McCallum
  30. Nowhere to Run - Martha Reeves & The Vandellas
  31. Tequila - Button Down Brass
  32. Run the Jewels - Run The Jewels
  33. Intermission - Blur
  34. Hocus Pocus - Focus
  35. Radar Love - Golden Earring
  36. New Orleans Instrumental No. 1 - E.M.
  37. Never, Never Gonna Give Ya Up - Barry White
  38. Ready Lets Go - Boards of Canada
  39. Know How - Young MC
  40. Easy - Sky Ferreira
  41. Baby Driver - Simon & Garfunkel
  42. Chase Me (feat. Run The Jewels & Big Boi) - Danger Mouse
  43. Every Little Bit Hurts - Brenda Holloway
  44. When Something Is Wrong With My Baby - Sam & Dave
  45. Blue Song - Mint Royale
  46. Hollaback Girl - Gwen Stefani
  47. Got No Soul - The Shake

wind_river_poster.jpgA kihűlt test, az elzsibbadt végtagok és a kilélegzett lehelet szürke füstként tovaszálló képe egy meleg szobában nem egy szokásos pillanatkép, még akkor se, ha a gyorsan bekövetkezett klímaváltozás miatt a téli időjárás ránk szakadna pár óra alatt. A korábban a Sicario – A bérgyilkos című film forgatókönyvét jegyző Taylor Sheridan filmje viszont elérte nálam azt, hogy szinte megdermedve keltem fel az ágyból.

Wyoming állam zord vidékén Wind River indiánrezervátumban dolgozik Corey (Jeremy Renner) vadőrként. Új küldetése során egy vérbe fagyott fiatal női holttestet fedez fel.  A lányról hamar kiderül, hogy gyilkosság áldozata lett, de az itteni törvények szerint csak akkor intézkedhet a helyi rendőrség, ha a gyilkos és az áldozat is indián. Az ügy megoldásához a szövetségi iroda a területhez legközelebb tartózkodó zöldfülű FBI ügynököt Janet (Elizabeth Olsen) rendeli ki, aki gyilkossági nyomozásban meglehetősen tapasztalatlan.  A terület magányos elzárkózott emberek gyülekezete, nem nagyon állnak szóba idegenekkel és a helyi rendőrség sem éppen a segítőkészségéről híres. Az ügynök a vadász segítségét kéri - kinek személyi tragédiája miatt is érdeke -, hogy együtt álljanak neki a gyilkos felkutatására.

wind_river_4.jpgAmely végül is oly egyszerű, melyet Mr. Holmes kisujjából is megoldana 10 perc alatt, ha mondjuk, nem mínusz 30 fokban kellene nyomoznia, de Agatha Christie Poirot felügyelője keresztbe rakott lábakkal laza gőzölgő kávéjával a kézben első korty után is simán levezetné fél perc alatt.  Ha valaki hatalmas akciózást szeretne átélni, ne ezt a filmet nézze meg, de a krimi-thriller vonal miatt sem fogjuk lerágni a körmünket. Szóval semmiféle nyakatekert szétizgulni való dologra ne számítsunk, ami megdolgoztatná agytekervényeinket.  Van két szál és kész, na meg a megoldás. Ennek ellenére szinte odaragasztott a fotelbe. A nyomasztó fagyos környezet, a film atmoszférája teljesen magába szippantott, annak ellenére, hogy sok helyszint nem is tartalmaz, de mégis kellően elég ahhoz, hogy beleéljük magunkat ebbe az igazi lidérces „semmibe”. A hideg, barátságtalan végeláthatatlan havas tájba, és ezzel együtt az itt élő emberek nyomorába.

wind_river_1.jpgMert ezen a vidéken aztán tényleg nincs mit csinálni, a fiatalokból bűnöző lesz, drogos vagy piás. A felnőttek meg ennek a hatványai, ha van munkád még a jobbik eset, de munkából adódó feszültséget valahol csak le kell vezetni.  Hol marad a szórakozás lehetősége? Mert ezek a férfiak bizony nem egy jó könyvre vágynak esténként.  Jobb esetben meg amint tudsz, elhúzol melegebb éghajlatra egy motoros szánnal. A hőmérséklet mínusz 30 fokig hűl le, 100 méterfutás után a még a tüdőd is felrobban. A film ezekben a kilátástalanságot bemutató képekben rettentően erős, hiszen tökéletesen érzékelteti mindazt, hogy mi is vezethet egy tragédia bekövetkeztéig, ami mondjuk, senkinek sem jelenthet mentséget.  A film mondanivalója - mert az is van azért, mivel megtörtént eseményeken alapszik -, teljesen átjön.

wind_river_2.jpgTényleg nincs sok szereplő és helyszín sem. Az események lassan zajlanak, van időnk bőven nagyokat kortyolgatni a colánkból és szép nagyokat ásítani. Néha melankóliánkból azonban felriaszt egy – egy komolyabb jelenet. Ezek viszont maximumra pumpálják az adrenalint. Míg a Sicario abszolút a feszültségkeltésben jeleskedik ez a film pont az ellenkezője. A vége viszont annyira brutális enyhe túlzással, mintha Tarantino hozta volna össze. Én is csak néztem, hogy ez most akkor komoly?

wind_river6.jpgJeremy Rennert a Bombák földjén című film óta nem láttam ennyire jól játszani.  Nem egy hatalmas eszköztárral játszó színész, de mégis egészen tökéletesen adja vissza a magányos, zárkózott téli cowboy szerepét a kicsit túlzott bölcsességeivel együtt is. A „fogadjuk el a fájdalmat, és akkor élvezhetjük az emlékeket” és társai helyett lehetett volna mondjuk egy kis kimerevített csendes képi világ, és akkor nem gondolnám azt, hogy a szánkba akarnak rágni valamit az élet nehéz dolgairól. Persze ezek felett is elvisz a hangulat, szóval egyáltalán nem bántó. Az pedig, hogy mi nyomja a szívét, egészen szomorú és meg is értjük tetteinek jelentőségét. Elizabeth Olsen (Oldboy) egy olyan színésznő, akiben ismét nem csalódtam. A kezdeti megilletődöttsége után, szépen lassan magába szippantja a környezete és nagyszerűen átalakul. Mindenezek nélkül az utolsó jelenete hiteltelen lett volna, így viszont tényleg átjött.  

wind_river_3.jpgTaylor Sheridan a Préri urai és a Sicario forgatókönyveinek megírása után úgy döntött, hogy saját maga is rendezi meg leírt művét.  Ha azt vesszük, hogy az előző két munkája is mennyire belénk ivódott, a Wind River – Gyilkos nyomomról sem mondhatok mást, mint hogy ez is nehezen lesz felejthető. Sheridan most már a kamera végén ülve is letette névjegyét és igazán szívbemarkoló filmet készített.  Nem azt mondom, hogy minden elemében tökéletes és lehet, hogy nem fog akkorát szólni, mint a korábbi művei, de aki fogékony a lassú történetvezetésű, kifogástalan atmoszférájú thrillerekre, az tuti nem fog csalódni benne. Egészen letisztult, mindenféle hollywoodi klisétől mentes alkotás. Az egészből árad a nyers természetesség, ami annyira ritka manapság a filmekben. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy tényleg egy bizonyos céllal készült a film. Figyelemfelhívás, de ez majd a filmből kiderül. Ékes példája ez a film annak, hogyan is lehet egyszerű történettel remekül bánni.  Azokhoz a filmekhez tartozik, amikor az ember nem szívesen indul el a moziból egyből az utolsó jelenet után, hanem csendben merengve, elkezdi olvasni a készítők névsorát. Persze ehhez ébren kell maradnia. Érdekes, de a film még most is a fejemben motoszkál, pedig egy nappal ezelőtt néztem és ez azért nem olyan rossz dolog. Még egyszer nézős lesz.

Akik szuper színes, szuper izgalmas, látványos thrillerre vágynak, messze kerüljék el, viszont akik egy kellemesen hűvös, okos ”skandináv” hangulatú filmet szeretnének nézni, semmi esetre se hagyják ki.

85%

spotlight-poster03.jpgIgaz történeten alapuló ellenszenvet és dühöt kiváltó, felkavaró film, olyan állatokról, akik gyerekeket használnak perverz játszadozásaikhoz. 2001-2002 években a Boston Globe napilap Spotlight oknyomozó rovatán dolgozó kis csapat felbolygatja a világot, mikor leleplező riportsorozatot készít a katolikus egyházban büntetlenül ténykedő pedofil papokról. Összegyűjtött bizonyítékaik alapján feltárt nyers valóságot már az egyház felső vezetése sem tudta eltussolni. A film nélkülöz mindenféle mellébeszélést, manipulációt, hatásvadász dolgokat, melyek elterelnék a figyelmet a tényleges mondanivalójáról. A sodró lendületű és magával ragadó alkotásban az a legjobb, hogy tényleg a feldolgozott téma a főszereplő, és nem az amúgy kiváló alakítást nyújtó remek színészek. A Michael Keaton, Mark Ruffalo, Rachel McAdams, Liv Schreiber, John Slattery, Billy Crudupt társaság közül nehéz lenne kiemelni bárkit is, hiszen olyan beleéléssel adják vissza mindnyájan az újságírással együtt járó szakmai elkötelezettséget, hogy mi is egyként összeszorított kézzel ülünk és drukkolunk nekik az igazság kiderítésében. Nincsenek benne sírások, nagymonológok, nincsenek benne fordulatok, de mégis lebilincselő az egész. Sima, natúr és fájdalmas, mint a köztévé adása. Tom McCarthy (A látogató) filmje ténylegesen megérdemelte az Oscar – díjat. Le a kalappal előtte. Egyetlen negatívum, hogy a végét túl gyorsan sikerült lezárni, kicsit kevésnek éreztem a záró képsorok utáni feliratokban történő leírást. Ennyi.

85%

poster.jpgA Királynőért, a hazáért, a bajtársainkért. Mondja a felirat a film bemutatója végén. Igazi éjszakai film, ami szinte semmilyen örömöt nem szolgáltat, azon kívül, hogy szépen kizökkenti az embert a nyugodt alvásidejéből. Éjjel 11-kor nekiállni filmet nézni nagy marhaság, kivéve akkor, ha nem kazánfűtő vagy egy könyvtárban. Viszont ha azt szeretnéd, hogy ébren maradj az éjszaka közepén is, akkor ezt a filmet nyugodtan nézd meg, garantált az álmatlanság.

2006.09.05-én játszódó igaz történetben újra átélhetjük egy szakasz katonának a megpróbáltatásait, akik egy tálib útlezárást próbálnak semlegesíteni az afganisztáni Helmond tartományban a Kajaki gát közelében. A lázadók felé közeledve aknamező közepén ragadnak. Mivel egy légi mentés azt kockáztatná, hogy felrobban az egész terület, ezért a szakasz tagjai próbálnak egymásért és a túlélésért elkeseredetten küzdeni…

Nem egy felemelő boldogsághormon. Szemét film. Minek szenvedést külön bámulni, elég a való életben körbenézni. Nem kellenek ahhoz távolságok, több 100 kilométerek, nézzünk csak végig magunkon.Ezt a filmet gyötrelem volt végignézni, és nem azért, mert szar lett volna, mert baromi jó, hanem tényleg a szenvedésről szól a film háromnegyede. Olyan kockás lesz a hasad a film után,mintha edzettél volna a padon másfél órát, annyiszor húzod össze. A kőkemény, gusztustalan és véres jelenetek nem csak préselik a gyomrodat, hanem szépen meg is forgatják, és örülhetsz annak, ha nem hánysz az ágyad mellé. Nem is értem, hogy kinek és miért jó haldokló embereket nézni, abszolút perverz.

kilo-two-bravo-_2014_-large-picture.jpgA film persze nem erről szól, mert nem a Fűrész sorozat újabb remek darabja. Olyan, otthonuktól távol levő hősöket mutat be,akik az életüket áldozzák a hazájukért ezen a holdbéli tájon. Az, hogy most miért is vannak ott, minek mentek oda, mit csinálnak, nem a blogom fogja megoldani. Egy biztos, az ember halandó, és ha rálépsz egy aknára az nagyon szemét és fájdalmas dolog. Az hagyján, hogy millió darabban szétvitt lábadat esélyed sincs megkeresni, de ha nem jön a segítség, szépen lassan elvérzel, és ott helyben megrohadsz. Az viszont még nagyobb gáz, ha a társaid körülötted vannak, és mégsem tudnak segíteni, mert öngyilkosságot max. a fanatikusok szeretnek elkövetni.

b619_t0cmaafbup.jpgEgyetlenegy nap pár óráját rögzítették a szemeinknek.A film háromnegyed része, mint egy kamaradarab, néhány négyzetméteren játszódik, csak nem színházban, hanem külső katasztrofális helyszínen.Kezdetben megmutatják, hogy mennyire sivár, ingerszegény ez a hely, esőerdőhöz nemhogy köze sincs, de egy darab zöld fűszálat nem látunk. Minden tiszta homok, por és kő és sárga és vörös és ez a végtelenségig, ameddig csak ellátunk. Az ejtőernyős ezred tagjai unatkoznak (láttunk már ilyet mondjuk filmen), mivel elcseszettül nincs ott semmi, csak akkor kapják fel a fejüket, ha újabb szállítmány pornóújság érkezik. A társaság tagjai edzenek, ugratják egymást vagy esetleg ásványvizes palackokkal sakkoznak. A film szemléltetni akarja az egymáshoz való kötödést, egymásrautaltságot, hogy bizony ez a kis csoport összetartozik, együtt isznak – esznek, lélegeznek, ez még jobban felerősíti azt a nyugtalanító érzést, hogy ha tovább nézzük, itt bizony valami nagyon fájni fog valakinek.

kilo-two-bravo-gallery-3.jpgA táj bámulásán kívül tényleg nem történik velük semmi, ezért is kapnak egyből az alkalmon, hogy lemenjenek az útlezáráshoz, amihez vezető út egy sziklákkal körbevett meder egy egész elcseszett aknamező.Végtelenül feszült, idegőrlő minden egyes megtett lépés. A mederbe lezúduló kő okozta sokk remekül illusztrálja a pattanásig feszült helyzetet. Az aknára lépés elkerülhetetlen. A véres és közelről megmutatott csonkmaradványok egészen gusztustalanok, azoknak, akiknek mondjuk nem korboncnok a végzettségük. Tényleg naturális az egész és nem csak a képek kellemetlenek a szemnek, hanem a hozzá adott vajúdás hangok is a fülnek. Zenei aláfestés hiányában rettentően felerősödik minden egyes elénk vágott kép és hang. Talán egy résznél oldottabb a hangulat és még nekem is mosolyt csalt az arcomra, mikor kínjukban egymást szórakoztatják a katonák,de ezt is inkább keserédes nevetésnek nevezném, mert kinek van kedve akkor őszintén röhögni, mikor kezeid között folyik szét gyakorlatilag a bajtársad.Azt hiszem ennyi bőven elég ahhoz, hogy elmenjen mindenkinek a kedve a megnézésétől. A filmben rettentő sokat káromkodnak, szerencsére egészen remek szókincsünk van nekünk is, hogy velük együtt nyomjuk mi is a kendőzetlen szavakat.

eda9610ba304e2107f1755e803fd75cd.jpgAz angol színészgárda nem tartozik közvetlenül az élvonalhoz, de Mark Stanley-vel (Trónok harca) az élen remekül helytálltak ezeken az amúgy cseppet sem hálás szerepekben. Scott Kyle (Szesztolvajok), David Elliot (The Wee Man) és a többiek is teljesen átélve adták vissza azokat a megpróbáltatásokat, szenvedéseket, amiket ez a szerencsétlen szakasz átélt. A film alatt azért eljátszik az ember a gondolattal, akinek van egy kis ideje ezen filózni, hogy vajon milyen lehetett ezt eljátszani? Biztos, hogy nem örvendetes dolog egész nap feküdni a kövek között és szívni a tüdőnkbe azt a jóságos port. Persze van az a pénz.

950498_ori.jpgPaul Katis rendezői bemutatkozására igazán sokkolóan szívszaggató filmet készített a háborúnak egy kis szeletéről, ami csatajeleneteket nélkülözve is simán megállja a helyét a háborús filmek széles piacán.Tom Williams forgatókönyvéből készített filmjében kendőzetlen realizmussal mutatja be azokat a hús-vér embereket, akik bizony fizikai és lelki megpróbáltatásokon keresztülmenve hátrahagytak magukból a csatamezőn egy darabot és sajnálatos, de ezt most lehet a szó szoros értelmében is annak venni. Alacsony költségvetése ellenére annyira profin van minden elkészítve, hogy nem találtam szinte hibát. Precíziós pontossággal működik az egész odaszegezve a képernyő elé minket.Nincs semmi mellébeszélés, felesleges kép. Semmi. A sminkmestereknek külön pont, a robbanások fizikai hatásai, nyomai az embereken, a tátongó nyílt sebek tényleg annyira realisztikusak, hogy a fejünket elfordítjuk, mert nem jó nézni. Nem úgy, mint egy horrorfilm esetében, ahol tudjuk, hogy kamu az egész. Zenéjéről sok mindent nem lehet elmondani, mivel nincs. A vége főcím után a szokásos jelenetsorok láthatóak, kivel mi történt, ennek mondjuk a mézédes muzsikája annyira nem jött be. A megnézése után ajánlatos Kathryn Bigelow A bombák földjén című filmjét újra elővenni.

Háborús filmeket kedvelőknek kötelezően ajánlom. Első randira mondjuk nem, csak akkor, ha igazán perverz a csaj és szereti nézni a szenvedést. Ki tudja, lehet ezek után még hagyja is magát elvenni.

 85%

the-imitation-game-poster01.jpg„Néha akiket semmire sem tartanak képesnek, visznek véghez mások számára elképzelhetetlen tetteket.” Történelmi jártasság nélkül Alan Turing nevére nem biztos, hogy sokan kapnák fel a fejüket, de úgy, mint az arra az emberre, aki feltörte az Enigma kódját és ezzel történészek szerint két évvel rövidítette le a II. világháborút,  megmentve ezzel közel 14 millió ember életét, azt hiszem így már elismerően bólogatnának úgy, hogy közben fogalmunk sincs, mekkora zseni is volt ez az ember. A tavalyi év egyik legjobb filmje.

Maroknyi csapat egy kis angliai faluban azon munkálkodik több évig, hogy a németek által használt, naponta pontban reggel 6 órakor megváltoztatott Enigma kódot feltörjék, ami annyira bonyolultnak tűnik, hogy ha 10 ember percenként egy beállítást ellenőrzött volna a nap 24 órájában heti hét napon át, akkor az összes beállítás ellenőrzése 20 millió évbe telne. Ezért állt össze Alan Turing (Benedict Cumberbatch) és a kis titkos társasága, hogy megépítsenek egy olyan kódtörő gépet, amivel talán sikerülne dekódolni a nácik üzeneteit és ezzel megfordítani a háború menetét.

the-imitation-game11.jpgZseniális film. Valahogy így képzelem el az életrajzi filmeket. Egy olyan ember életét mutatja be, akinek az elismerését jóval csak a halála utána lehetett leleplezni, hiszen a háború befejezését követően 50 évre titkosították az aktákat. Egy magának való, beképzeld, nagyképű, mogorva, elviselhetetlen ember életét látjuk, aki nincs kibékülve szinte semmivel és senkivel. Egy valódi matematikus zsenit, aki megszállottan próbálja a lehetetlen küldetést teljesíteni bárkin átgázolva, legyen az ellenség vagy barát. Mert a barátság nála olyan érthetetlen, mint egy társaságban elejtett vicc utána mosolygás.

the-imitation-game10.jpgA film több évszám között ugrál a jelenből a múltba. A jelenben 1951-et írunk, a középső mutatja a múltat, ami a történet gerincét adja 1939-41-ig, és az utolsó ugrás a gyerekkor (1928). A jelen, ahonnan a történet mesélése indul, egy fogdában kezdődik, amiben egy nyomozó próbálja leleplezni matematikusunk múltját, mivel nem hisz neki és nem is talál semmilyen dokumentumot arról, hogy ki is Ő valójában. A középső rész, a visszaemlékezés a háborús időszakra, mely a titkos brigád összekovácsolásával és a gépezet megépítésével foglalkozik, mennyire elszántan küzdenek azért, hogy működésre bírják azt a szerkezetet, amiről megmondom őszintén fogalmam sincs mi volt, pedig úgy törtem rajta a fejem, mint egy lékhorgász csákánnyal a befagyott tavat. Az, hogy miképpen is működött, még nagyobb fekete lyuk volt számomra. A gyerekkor, a 20-as évek vége pedig azt a gyermeki megpróbáltatásokat mutatja, melyekkel szembe kellett néznie főszereplőnknek, az elrejtett érzéseket, hogyan is vált emberünk egy meg nem értett zsenivé, ki is volt valójában az a Christopher, akiről a masina elnevezésre került. Mindezeket a filmbe remekül beépített „flashback”-ek formájában kapjuk meg, amik tökéletesen illeszkednek a történetmeséléshez.

the-imitation-game06.jpgAlan tényleg egy kiállhatatlan ember volt, egy kőbunkó pasi, akit szinte egytől egyik utáltak a többiek és a pokolba kívánták pökhendi, megalázó viselkedése és beszólásai miatt.Igaz ezt ő magtól nem is vette észre. Legszívesebben egyedül dolgozna, nincs szüksége senkire. A társak ennek ellenére, mikor kellett, egy emberként álltak ki mellette, mert tudták,  és hittek benne, hogy mekkora lángész, akit tényleg semmi sem érdekelt, csak az, hogy legyőzze a gépet, melyet szinte az ellenségének tekintett. Az, ahogyan a többiek ráébresztik arra, hogy bizony a sikernek a kulcsa az összetartás lenne, és csak úgy tudnak haladni előre, ha egymás segítik, emlékezetes.  Hiszen senki nem fog segíteni neki, ha nem kedvelik. Mikor beviszi a srácoknak az almát és megpróbál egy viccet elsütni a film megannyi emlékezetes pontja közül az első, ahol próbálja áttörni a saját felállított falát. És talán az első mosoly is az arcán ott jön elő, hogy elhiggyük, ember ő is, nem pedig egy szörnyeteg érzelmek nélkül.

the-imitation-game02.jpgÉs Alannak nem csak az egész projectet kellett titokban tartania, nem csak ez a nagy teher nehezedik a vállára, hanem azok a rejtett érzések, amit a férfi nem iránt táplált. Ahomoszexualitás tabu téma volt akkoriban, a fajtalankodás bűncselekménynek minősült, amiért hormonális kasztrálás vagy börtönbüntetés járt. Ha ez kiderült volna róla, bizony rommá dőlt volna az egész felépített gépezet és elvették volna annak a lehetőségét, hogy a kódot feltörje. Ezek a megpróbáltatások, az elnyomott érzelmek, mind megviselték azt az embert, akinek oly sok ember köszönheti az életét.

the-imitation-game03.jpgNem tudom ki, hogy van vele, de amikor én meglátom Benedict Cumberbatchot (Star Trek – Sötétségben), kiráz tőle a hideg, annyira rideg egy pasi, és olyan mereven áll az arca, mint az Eiffel-torony. Tényleg olyan érzés volt a film nézése közben, hogy egy zsenire bízták egy zseninek az eljátszását, annyira nagyszerűen adja vissza karakterét, a kiközösített matematikust. Rettentően beleéli magát a szerepébe, amitől még jobban átérezzük az egész egyén szenvedését. Feltételezhetően, de nem borítékolhatóan az idei Oscar egyik titkos esélyese. Komolyan, élmény volt nézni, mikor az először mosolyodott el. De a többiek is, mind nagyszerűek. Mark Strong hűvös eleganciájával eljátszott szerepe, vagy akár Keira Knighltey (Büszkeség és balítélet), akibe bizony ebben a filmben sem lehet belekötni. Mondjuk, a tehetségét mindig is elismertem és nem is próbálkoztam vele. Matthew Goodet (Egy egyedülálló férfi) nevét szintén megemlítem, mert nem szerettem volna kihagyni, de igazából az egész angol szereplőgárdát felsorolhatnám.   

the-imitation-game04.jpgA film zenéjére külön bekezdésben szeretnék kitérni, megérdemli. Már az első pillanattól kezdve megfogott és belopózott a bőröm alá. A kezdő képsoroktól magával ragadott és éreztem, hogy érdemes figyelmi Alexander Desplat zenéjére. Az alap motívum szinte végig kíséri ez egész filmet. Szolid, kifinomult, érzékeny és mégis ráz tőle a hideg. Nagyszerű soundtrack, amit szívesen hallgatok majd otthon.

the-imitation-game01.jpgA norvég születésű rendező Morten Tyldum (Fejvadászok) filmje tényleg bemutatja egy olyan géniusz drámai élettörténetét, aki nagyon sokat tett a világunknak annak érdekében, hogy még a mai nap is szívhassuk a levegőt. Igazán szép tisztelet annak az embernek, akit még életében nem hagyott elismerni a sors, a hatalom, csak már halála után, akkor is csak több évtizeddel később. Voltak és lesznek is ilyen emberek, akikre büszkék lehetünk, akikre felnézhetünk és igen is,ezekről tudnunk kell. A film nagyszerű kép arról a világról, melyet nehéz már a mai fejjel elképzelnünk és most ide mindent beleértek a másság elfogadásától kezdve a háború borzalmainak bemutatásáig. A szereplők, a zene, a képek mind zseniálisan összhangban vannak és egy olyan filmet teremtenek elénk, amit igazán öröm volt megnézni, különösen annak fényében, hogy nem is olyan régen szintén írtam egy másik életrajzi filmről, ami a nyomdokaiba sem lép ennek a műnek.

Minden filmrajongónak ajánlom és nem csak a történelem kedvelőknek, hiszen nem mindennapi hős életéről kapunk egy igazán emlékezetes képet, amire sokáig emlékezni fogunk.

85%

 

 

A nyár egyik legmaradandóbb filmélményével lettem gazdagabb. Annyira kellemes csalódásban volt részem, hogy el sem hiszem. A nyár eddigi legjobb blockbustere. Azt hiszem így kell egy klassz szórakoztatófilmet elkészíteni, hogy az elejétől a végégig a székhez ragadj és még véletlenül se érezd, hogy a közel két óra játékidő alatt kényelmetlenül fészkelődtél.  

San Franciscoi laborban az agy elhalt sejtjeinek újraregenerálása végett titkos genetikai kísérleteket folytatnak majmokon.  Egy incidens során „fényes szem” a legértelmesebb majmok egyike elpusztul, hátrahagyva utódját. A kutatást leállítják, a majmokat likvidálják. Will (James Franco) a kutatások vezetője titokban azonban hazaviszi a kölyköt, Caesart és felneveli. A szérumtól a majom egyre intelligensebb lesz, ezért Alzheimer betegségben szenvedő édesapjának Charlesnak (John Lithgow) is beadja. A szer eredményétől mindenki a mennybe megy, de senki nem sejti, hogy bizony csak rövid ideig. Charles állapotromlása miatt elkövet egy butaságot, melynek következtében Caesart elkobozzák és menhelyre viszik. Caesar a többi majom közé egyre jobban beilleszkedik, és egyre nehezebben viseli rabszolga hajcsárjainak dirigálását….

Nem nagyon írtam mostanában olyan filmről, mely tömeget vonzott volna a mozikba. Ez nálam annyit jelent, ritkán írok sikerfilmről, mivel sokkal profibb kritikákat írnak azok, akik eme szakmát tanulták. Most kivételt teszek, mert nem bírtam ki, hogy ne pötyögjek le róla néhány sort.

Az 1968 –as filmet szerettem nagyon, számtalanszor megnéztem, igaz nem mostanában volt már. A folytatásokat viszont annyira nem ismerem, mindegyiket megnéztem, de valószínűleg nem voltak akkora hatással rám, hogy visszaemlékezzek, hogy miről is szóltak. A Tim Burton-féle változat sem jött be Markyval. Teljesen más irányba vitte az eredetit. Ez viszont totálisan jól sikerült prequel, idegen nyelvtudásommal élve, mondhatom azt is, hogy nehéz elhinnem, hogy készítenek még jó előzményfilmeket.   

Nekem ez a film nagyon bejött. Hogy miért is? Mert szinte minden elemében kiszolgált. Könnyed, de ugyanakkor izgalmas marad végig. A színészek remekek voltak, bár egy idő után a majmok mögött eltörpültek, a sztori végig érdekes maradt, a rendezés kifogástalan, a zenéje állat, és ami a lényeg, hogy a CGI jól működik.

Most igazából nem is azt szeretném leírni, hogy miről van szó a filmben, hiszen a kicsit hosszúra sikerült bevezetőmben, a fenti ”néhány” sorban leírtam már. Inkább azokat a dolgokat szeretném kiemelni, amik nagyon bejöttek. Mint például azok a részek, ahol utalásokat tesznek a korábban elkészült folytatáshoz. Ezt egy kicsit így most vicces leírni, mert túl régen készült már, de mindenképpen dicséretes, ahogy beépítették a filmbe. Ezek a jelenetek azonban csak azoknak jelentenek valamit, akik korábban már láttak Charlton Heston féle klasszikust. Jó, azt nem mondom, hogy nincs egy két furcsaság, de többnyire passzol majd a „folytatáshoz”.

Külön említést érdemel szerintem Caesar szerepében Andy Serkis a láthatatlan állatbőrbe bújt motion – capture ember, mert a mi kis Gollemünk ebben a filmben is extrát nyújt. Azért sajnálom szegényt, hogy nem szerepelhet a saját bőrében, mindig csak a fehér cuccosában ugrálhat jelmeztelen szobákban. Hihetetlen milyen klassz arcmimikával ruházták fel. Egy két jelentenél nagyon sajnáljuk, máskor meg félünk tőle. Míg a fiatal csimpánz esetében többször is felfedezhető volt a computer animáció (mivel az összes jelenet azzal készült) addig a felnőttkori jelenetei szerintem nagyon is élethűre sikeredtek. A fejlődése amúgy is szembetűnő a földön való ugráláson keresztül a stabil két lábon járásig.

Igazából sehol sem lóg ki a CGI. Talán az elején figyeltem meg többször is, hogy ez bizony computer. Később azonban számomra már nem volt annyira szembetűnő, max. a végső jelenetek egyikénél. (pl.a hídnál) Most ez lehet, azért van, mert megszokja az ember, vagy inkább azért mert élvezi a filmet és nem akar kötözködni. És végre egy olyan film, aminek a zenéje megfelelően fokozza a hangulatot. Igazán eltalálták és jól adagolják, nagyszerű érzés, hogy a zenétől még jobban beleéled magad. Azért otthon ágyban párnák közt nem fogom hallgatni.

A filmben felfedezhetők morális kérdések is, amit hála az égnek úgy tesznek az arcunkba, hogy ne vegyen el a szórakoztatási faktorunkból. Erre jöjjön rá mindenki saját maga. Persze ez a film sem tökéletes, de a hibák abban az esetben, mikor totálisan jól érzed magad, nem ragadnak meg annyira. Kötözködésként, hogy az ellentábornak is írjak valamit, megemlíteném, hogy érdekes és egyben furcsa is volt, hogy a drog hatására a majmok egy kicsit gyorsan tanultak és fejlődtek. Na, meg az is, hogy egy állatkísérleti laborban nem veszik észre, hogy a majomnak kölke lesz??

James Franco (Pókember, 127 óra) és Freida Pinto (Gettómilliomos) kisasszony kifogástalan, mindkettő maximálisan hozta az elvárható teljesítményt, egyáltalán nem éreztem azt, hogy több kellett volna, már csak az miatt is hogy a film felétől úgy is mindenki a majmokra figyel majd. John Lithgownak külön örültem, nagyszerűen játszott el az Alzheimer-kóros idős bácsit. Brian Cox meg mindig jó. Andy Serkist meg a Tökéletes trükk  (The Prestige) után nézném ismét ”élőben” is.

Rupert Wyatt már korábban a Menekülök (The Escapist) filmjével is felhívta magára a figyelmemet, de ebben a filmben, hogy éljek a közhellyel felrakta az i-re a pontot. Számomra egy igazán maradandó filmet készített, amit szívesen nézegetnék majd blue-ray változatban is decemberben.   A filmet már feljebb halálra dicsértem, lehet (biztos) kicsit elfogultan, de vállalom a következményeit.  És azért is meglehet kövezni, bár ritkán mondok ilyet, jobban tetszett, mint az eredeti egy hajszálnyival, de lehet, hogy csak a technika ördöge mondatja velem.  A WETA stúdió előtt ismét megemelem a kalapom. Az operatőri munka, a vágások nagyszerűek, de ezek mellett a sztori a lényeg.  Szóval klassz az egész.

Akkor azoknak ajánlom, akik már unják az állatkerti majmokat, hogy csak ott ücsörögnek a fákon arra várva, hogy dobjunk már be egy banánt. Ebben a filmben garantálom, hogy jól szórakoznak majd emberszabású párjainkon. Moziba be.

85%

 

duckit 2011.07.25. 21:02

Bizalom (Trust, 2010)

Szeretem azokat a filmeket melyeknek az utolsó 30 másodpercétől kiráz a hideg, és még percekig csak bambulom a tv-met, mert nem tudok felkelni a fotelemből.  Ez a film is hasonló élményt adott annak ellenére, hogy kőkemény témát dolgoz fel, melyet nem is olyan egyszerű filmre vinni.   

A 14 éves Annie (Liana Liberato) Interneten keresztül megismerkedik első komoly ”udvarlójával”. A hónapokon keresztül folytatott chatelések és telefonálások után, mikor végre a szülők elutaznak otthonról, összejön a randi. Sikerül találkoznia Charlie-val (Chris Henry Coffey), aki egyáltalán nem az a kamasz kisfiú, akinek kiadta magát. Annie szülei Will (Clive Owen) és Lynn (Catherine Keener) mélyen megdöbbenek, mikor megcsörren a telefon és a vonal végén a rendőrség közli, hogy a szeretett kislányukat megerőszakolták……..

Pedofília bizony kényes téma, amit ez a film szerintem nagyon is tapintatosan, de ugyanakkor mégis bátran feldolgoz. Neten keresztül történő ismerkedésről nem is olyan régen írtam egy filmről (Catfish), ami szintén elég érdekes dokumentarista stílusban találta eme ismerkedési formulát. A Cukorfalat c. film pedig egy másik megközelítéséből tárja elénk ezt a témát. Azonban úgy gondolom, ez a film simán kiemelkedik a hasonló gyermekmolesztálással foglalkozó filmek közül.

Előre leírom, hogy észt nem akarok osztogatni senkinek, és ha valaki szeretne mélyebben belemenni a témába, ne velem tegye, mert alkalmatlan vagyok rá. Született már írás, - szerintem nagyon jó - más blogoldalon, ami klasszisokkal mélyebben elemzi ezt az alkotást, én azonban megpróbálok egyszerűbben és rövidebben írni róla.

A film első fél órájában megismerjük a főszereplő kislányt, miképpen zajlik az élete, barátnőjét, a szüleit, testvérét és távolról sejtjük csak, hogy ki lehet az online vonal másik végén. Aztán mikor megtörténik a baj, mikor a kislány találkozik az „állattal” - mert embernek nem lehet hívni - csak azt látjuk, hogy miként küzd meg a család az összetartásért, a bizalom visszaállításáért. A gyerek a szülőkkel, a szülők egymással és gyakorlatilag mindenki – mindenkivel ”háborúban” áll. A világ összeomlik minden résztvevő számára. A filmben, mikor már az FBI is bekapcsolódik, elmondják, hogy egyáltalán nem egyedi eset, és sajnálatosan a molesztálások száma csak növekszik. Ebben a filmben nem találunk igazságos befejezést, ez nem az a film, ez inkább egy tanítás, mint amilyen egy kötelező olvasmány volt régen.   

A film mondanivalójában az a legveszélyesebb, hogy bárkivel megtörténhet ebben a mai világban, mikor már szinte ki sem mozdulnak a gyerekek a számítógépek elől. A bizalom mindig megvan, hiszen ki nézi meg a gyerekét otthon, különösen éjszaka, hogy vajon kivel bájolog. A gyerekek simán elrugaszkodnak a földtől és egy képzelt álomvilágba élik bele magukat másokkal, és ha nem vesszük észre időben, simán eltávolodnak tőlünk, szülőktől. Azonban ki tudja hol a határ?  

Ennek a filmnek a nézése közben az ember agya egyszerűen eldurran, mert borzasztóra ideges leszel a tehetetlenség miatt. Ez az a film, amit látni kell, mert szinte mindenki csak tanul belőle.  Előttem már többen is leírták, hogy szinte minden szülőnek a gyerekével közösen kellene megnézni, már ha valamelyik „tini” odaül egyáltalán a szüleivel filmet nézni a tv elé ennyi idősen és nem csak püföli a számítógépet.

A főszereplők nem hibáznak, sem Clive Owen (Az ember gyeremeke), sem Catherine Keener (Út a vadonba). Mindketten tökéletesen beleélve, élethűen tárják elénk az összeomlott család képét, házasságuk tönkremenetelét. Nagyon nagy színészek. Azonban kettőjük közül is kiemelkedik a lányukat játszó Liana Liberato, aki zseniálisan adja elő a naiv és megtört tinédzsert. Kíváncsian várom Joel Schumacher filmjében mit fog nyújtani Nicolas Cage és Nicole Kidman oldalán. Dicséret illet mindenkit, még Chris Henry Coffey is, akit egy életre meggyűlöltem rövid szerepében, bár azért nem éri el Stanley Tuccit színvonalát, a Komfortos Mennyországból.   

Nem is tudom, mit gondoljak David Schwimmer (Fuss, dagi fuss!) rendezőről, a Jóbarátok Dr.Ross-áról, aki engem ezzel a filmjével különösen meglepett, elszédített és lezúzott. Álmomban sem gondoltam volna, hogy képes erre. Utána olvasva sajnálatos módon a saját környezetéből merítette a filmet, hiszen a barátnőjével történt meg hasonló eset. Azonban visszatérve a filmhez, úgy gondolom, hogy ez az a film, ami bármennyire is profi módon lett elkészítve, bármekkora színészi alakítások vannak benne, bármennyire kis költségvetésű független film, nem ez miatt lesz fontos és maradandó! Hanem maga a mondanivalója, ami napjaink egyik legaktuálisabb témája. Mindenki maga szűrje le a tanulságokat és gondolkozzon el rajta. Mi meg köszönjük meg a készítőknek, hogy elkészítették ezt az igen fontos filmet.

Ezt a filmet, mivel ”R” besorolást kapott csak szülői felügyelettel engedélyezik gyerekeknek megnézni, és így sajnos kevesebb olyan helyre jut el, ahova kellene. Szintén azok táborát erősítem, akik kötelezővé tennék megnézését intézményekben. Bár lehetetlen elérni egyéb dolgok miatt, de ennek ellenére, aki teheti, nézze meg.

85%

Piszkosul tetszett. Nem tudom másképpen kezdeni. Azt hiszem, azok a filmek, melyeket szemrebbenés nélkül bambulok végig este fél 11 órai kezdéssel 10 óra munkával a hátam mögött, minden dicséretet megérdemelnek. Régen láttam ennyire nekem való történelmi kalandfilmet ekkora sztárokkal. Peter Weir rendező nem tudom 7 éven keresztül mit csinált, de örülök, hogy visszatért.  Bevezetésnek ennyi elég is.

Megtörtént események alapján készült filmben 1941-ben egy csapatnyi szökevény szeretne eljutni nyakukban szovjet katonákkal a szibériai gulágról egészen Indiáig. A vérdíjjal a fejükön sivatagon, hegyeken, és számos nemzeten keresztül menetelnek céljuk felé.  Azonban még mindig jobb szabad emberként 4000 mérföldet gyalogolni, mint raboskodva egy uránbányában embertelenül meghalni…………  

Ez az a film, amiben nem akarok hibát keresni. Egyszerűen nem érdemelné meg, mert annyira tetszett. Igazából láttam már hasonló filmet német rendezésben és mielőtt odaültem volna elé, szentül meg voltam győződve, hogy ez a film az Ameddig a lábam bírja amerikai remake. De hála az égnek ez egy másik regényből készült. Amúgy totálisan hasonló a felállása, mint annak a filmnek. Az ember küzdelme a természettel.  

A filmet Slavomir Rawitz A hosszú menet – Szökés a Gulagról című könyve alapján adoptálták vászonra, nem kevés eltéréssel. A rendező elég nagy szabadságot kapott állítólag, mivel többnyire csak a fő vezérszálat vitte filmre. Amúgy utána olvasva a regénynek még a mai napig is a vita tárgyát képezi a valóságtartalma, de akit érdekel, olvasson inkább utána, mert most ezt nem fogom leírni. (Elég komoly plágiummal vádolják a regény íróját.) Ez engem kivételesen így már a megnézése után nem nagyon érdekelt, mivel a film ennek ellenére teljesen levett a lábamról.  

Nem az a film, amelyben mély karaktereket vagy hatalmas párbeszédeket kéne keresni. Inkább a természet nyújtotta látványra épül. Amúgy is jobb néha a csend, mintha beszélnének, feszültebbé teszi a filmet. Talán amikor a lány csatlakozik hozzájuk, akkor van egy két komolyabb beszélgetés, addig csak azt látjuk, hogyan segítenek egymáson, miképpen harcolnak egymásért és a túlélésért. Lehetett volna ez egy dög unalmas film is, hiszen mi mást csinálnak csak a szereplőink? Mennek árkon-bokron keresztül folyamatosan, hol nappal, hol éjjel, de mégis annyira érdekesen van összerakva, hogy egyszerűen nem lehet otthagyni.    

Igazából úgy nincs benne semmi meglepő, de mégis jó volt nézni. Hihetetlen szép képeket kapunk miközben azt látjuk, hogy embereink küzdenek az elemekkel. Szereplőink menetelnek a szibériai mínusz 40 foktól kezdve egészen a sivatag perzselő homokján keresztül a szabadságuk felé. Végigvezetnek minket a Góbi sivatagon, Tibeten, és még a Himaláján keresztül is. Ez a film ismét bebizonyítja, hogy az életben maradási ösztön hatalmas, hiszen mindent megtesznek azért, hogy ne jussanak a mennyekbe. Látjuk, hogy minden, ami él és mozog ehető, illetve az is, ami már nem él, de egy jó kis hasmenés reményében fogyasztható. Nincs válogatás, lehet hernyó, döglött őz, kígyó, bármi. (Aztán ilyenkor lehet azon gondolkodni, hogy mennyi ember nem eszik meg semmit a csirkemellen kívül.)  A szúnyogos résznél még engem is kirázott a hideg, ha a tavalyi nyarunkból indulok ki, annyira gyűlölöm őket.  Amúgy a film olyan, mint egy több hónapos maraton élelem és víz nélkül különféle természetes akadályokkal telerakva. Ha ilyen kemény volt a fotelból nézve is, vajon milyen lehetett ezt átélni? Több érdekességet kár lenne elárulni a filmről.

Végeredményben azonban feltehetjük a kérdést, hogy miért lesz az, hogy nem emelkedik majd a nagy klasszikus filmek közé? Erre én nem tudom a választ, talán valami mégis hibádzik, annak ellenére is, hogy mindenki csak dicséri a filmet. Nekem minden szempontból tetszett, érdekes, szinte akarja, hogy nézzed végig, magával ragad, intenzív szívszaggató epikus mű. Akkor mi a baj? Valamiért mégis az árnyékban maradt!  

Minden elismerésem a parádés színészi alakításokért. Az agyontetovált Colin Farrell (Nagy Sándor, Erőszakik) ügyeletes szépfiú mivolta romba dől ebben a szerepben. Állat jól játszik, kegyetlenül viccesen, nem tudom másképpen jellemezni. Ed Harris (A mélység titka) az idősebb amerikai fogoly szerepében nagyon komoly, hallgatag, mint mindig.  Mark Strong (Robin Hood) annyira jó, hogy szinte észre sem vettem, csak a végén, hogy amikor kiírták, hogy ő is játszott a filmben. Saoirse Ronan-t (Komfortos Mennyország) nagyon szeretem, minden kétséget kizárva napjaink egyik legnagyobb tehetsége. Végére hagytam a központi figurát jim Sturgess-t (Las Vegas ostroma), aki ebben a műben végre bizonyította tehetségét, szintén nagyon jó.   

Peter Weir (Holt költök társasága) 6 szoros oscar díjra jelölt rendező utolsó filmjét a Kapitány és Katonát 2003-ban forgatta. Úgy látszik 2010-ig nyaralt, mert nem foglalkozott filmkészítéssel. Örülök, hogy ezzel a filmmel tért vissza, hiszen minden elemében ragyogó munkát végzett. Operatőre kifogástalan, hála a HD adta lehetőségnek gyönyörűen fényképezett természetképeket láthatunk, legyen az erdő, hó, vagy akár sivatag. Hozzá a remek filmzene tökéletes párost nyújt.  Sajnos a filmet semmilyen reklám nem előzte meg, ezért egyáltalán nem lett sikeres. Szinte nem is lehetett hallani róla, és ezért pedig nagyon nagy kár.  

Mindenkinek ajánlhatom a filmet hiszen a történelem szeletjéből egy remek kalandfilm készült. Érdemes megnézni!

85%

Christian Bale egy őrült. Mindig is sejtettem, hogy nem normális, de miután megnéztem a mai filmjét, ez keményen tudatosult bennem. Már a Gépész c. filmjében sem volt semmi, ahogy kinézett, de itt is közel ugyanannyit leadott testsúlyából. Félelmetes egy pasi. Maga a film volt az utolsó, amit még nem láttam a legjobb filmek közül, amit az Oscar – díjra jelöltek és azt kell, hogy mondjam, évek óta nem volt ennyire kiegyensúlyozott, erős mezőny.

  

A film megtörtént eseményt dolgoz fel egy bokszolóról, Micky ’Irish’ Wardról (Mark Wahlberg), aki miután szakít edzőjével, Dicky Eklunddal (Christian Bale), aki egyben a féltestvére, a sorozatos kudarcok után visszatér a szorítóba és a világbajnoki övért küzdhet. Korábban Dicky volt az egyetlen bokszoló, aki Sugar Ray Leonardod kiütötte a ringben, jelenleg azonban az HBO tv stáb elborzasztó dokumentumfilmet forgat a kábítószer függőségéről. Fivérével elválaszthatatlanok voltak, mind az edzőteremben és azon kívül is, azonban Dickyt kábítószer és egyéb bűncselekményei miatt lecsukják. Mialatt testvére börtönben van, Micky átgondolja életét és megtalálja élete párját Charlene Fleminget (Amy Adams). Szakít menedzserével, alkoholista anyjával Alice Wardal (Melissa Leo) és szinte az egész családjával, akik eddig csak kihasználták. Az új edzővel és ’team’-mal nekivág ismét a szorítónak, beindul a gépezet, siker sikert követ, azonban Dicky-t egy nap kiengedik…..

Na, hát ezt a filmet is látni kellett ahhoz, hogy bebizonyosodjon, hogy bizony 2010-ben nehéz lesz eldönteni, melyik volt a legjobb film. Nem lesz egyszerű, mert bizony ez is jó volt. Ha másik bokszolós filmhez hasonlítanám, kapásból a Rocky első része ugrana be. Abban sem a boksz a lényeg. Ez is egy családi dráma elbújtatva sport háttér mögé. Mark Wahlberg és Christian Bale állnak a film középpontjában mögöttük pedig a kizsákmányoló család. Láthatjuk azt a családot, ahol Mellisa Leo a hadvezér, és Ő, mint a legfőbb hadúr hogyan manipulálja úgy a férjét és a lányait, mint a katonákat. Ellenkezés nincs. És ebben a filmben bizony az elnyomás nagy úr. Vicces az a kép, ahogy ülnek a lányok, legalább heten, mint a gonoszok és lesik anyjuk minden szavát. Parancsra mennek, mozognak. Megfigyelhetjük, Mark miként eszmél rá arra, hogy ez így nem mehet tovább, ha nem szakít a reménytelen bátyjával, süllyesztőbe kerül. Persze ehhez nagymértékben segít és hozzájárul a bárpultos barátnő Amy Adams, aki mindenben támogatja, még akkor is mikor az egész család ellene fordul.

A két testvér piszkosul jók együtt, két ellentétes karakter, két ellentétes színészi játék. Bár kezdetben feltűnő, hogy Bale mennyire ellopja a show-t, de aztán rájövünk, hogy bizony a modellből lett színész is a maximumot hozza ki magából. És ez most ebben a filmben tökéletesen elég. Hihetetlen érzés lehet egy munkásosztályból feltört sportoló életében olyan nagy napra visszaemlékezni, mikor egyedüliként kifektette a nagy Sugar Ray-t, gyakorlatilag ez tartja már életben, és borzasztó azt látni, hogy egy bálványként tisztelt bokszoló, sportoló, hogyan tud a pokol kapuján kopogtatni, mire képes a drog. És innen felállni, szinte lehetetlen, illetve nagyon nehéz. Az a kép, a szabadulása után, mikor megáll a drogosok házánál és továbbmegy, nagyon jó. Ott tudatosul benne, hogy ha már neki nem sikerült elérni a nagy célt, legalább a testvérének adassék meg és bizony Marknak szüksége van rá. Sok boksz jelenet nincs benne, illetve ha van is egy – egy perc, kivéve az utolsó összecsapást, ami nagyon érdekes, különösen abban a tudatban, hogy ez így is volt. Lehetne még bőven elemezni a filmet, de tegye meg mindenki maga, jobb érzés, mint elolvasni, így is sokat leírtam már belőle. Megérdemli, hogy a legjobb sportfilmek között legyen a helye, és nem véletlenül jelölték hét Oscar-díjra.

Christian Bale (A Sötét Lovag, Közellenségek), mint ahogy a bevezetőmben is említettem egy őrült, bár biztos van az a pénz, amiért az ember így megsanyargatja magát. Az már más kérdés, hogy mennyire egészséges dolog. Azt hiszem, ez egy igazi show volt számára, brillírozott. Már amint meglátod a képernyőn az ugrik be, hogy úr isten mennyire jó. Lehet előbb utóbb majd unalmassá válik, mert szinte mindig jó. Szerintem nem normális a pali, persze jó értelemben véve. Mark Wahlberg (Az olasz meló, Pancser Police) mögötte elhalványul is meg nem is, neki ez a szerep jutott, neki így kellett játszania. Ő így jó, ahogy van és ez most dicséret. Mellissa Leo (Mindenki megvan), Amy Adams (Szökőév, Kétely) szinte mindig jó, elfogultság nélkül írom. Szeretem mindkettőt. És a végére egy érdekesség, Mickey O’Keefe, aki a filmben a rendőr/edzőt játszotta, a valódi trénere volt az igazi Micky ’Irish’ Wardnak! Jelenleg is őrmesterként dolgozik a Lowelli rendőrségnél Massachusettsben.

David O. Russell (Sivatagi cápák) azt hiszem igen emlékezetes filmet készített egy nagyon nagy küzdeni akarással rendelkező sportolóról, akinek bizony az élete nem volt egyszerű. A filmben nekem szinte minden bejött. Kellően humoros, kellően drámai és szerethető karakterek.  Külön kiemelném a hihetetlen jó zenei anyagot, ritkán hallok filmben együtt Led Zeppelin, Aerosmith, Whitesnake, Red Hot Chili Peppers és Rolling Stones számokat.

Akik szerették a Rockyt, a Dühöngő Bikát, Millió dolláros bébyt, A remény bajnokát azok nehogy kihagyják ezt a szuper filmet! De minden sportszerető embernek ajánlhatom, akik nem csak csupán a sportot látják, hanem magát az embert is.

85% 

Sajnos mostanában nem igen kényeztetnek el minket westernfilmekkel. Évente érkezik egy – két darab, ami igazán élvezhető. (Bár ha mindegyik jó lenne, akkor meg az lenne unalmas.) Legutoljára John Hillcoat rendezésében készült Az ajánlat c. film volt, ami nagyon bejött, na meg persze a Jesse James meggyilkolása, a tettes gyáva Robert Ford.  Ezért is lelkesedtem, amikor olvastam, hogy Coen testvérek leporolják és feldolgozzák az 1969-ben készült  A félszemű c. klasszikus művet, aminek nem más volt a főszereplője, mint a legendás John Wayne.

A 14 éves Mattie Ross (Hailee Steinfeld) kereskedő apját a saját alkalmazottja gyilkolja meg egy sikeres üzlet lebonyolítása után. A gyilkos Tom Chaney (Josh Brolin) a pénzzel együtt a helyszínről gyáván elmenekül. Mivel a sheriff iroda rettentően elfoglalt a helyi ügyekkel, ezért egy másik városból jött ember meggyilkolása végett nem indítanak hajtóvadászatot. Mattie felbérli a nem éppen szimpatikus Rooster Cogburn (Jeff Bridges) rendőrbírót, aki híres arról, hogy mindenkit megtalál, és nem mellékesen rettentően szereti az alkoholt. A ”nyomozásba” bekapcsolódik harmadiknak LeBoeuf nevezetű texasi ranger (Matt Damon), akinek viszont már régóta fáj a foga Chaney-re, még egy korábban elkövetett gyilkosság miatt. Hárman lóháton az indiánok földjén keresztül elindulnak megkeresni és a törvény elé állítani élve vagy halva Chaneyt……

Nem mondatom a legjobb Coen filmnek. A Nem vénnek való vidék szerintem jobb. De nem sokkal marad el tőle. Tipikus bosszúfilm. Valakit meggyilkolnak és a család valamelyik tagja nem hagyja annyiban. Kivételesen most egy kislány az, aki erre az ismeretlen útra tévedt. Nem láttam az eredeti filmet, tehát nincs támpontom, hogy mitől tér el ez tőle. Nem mellékesen mindkettő alapját egy Charles Portis író regénye ihlette és azt adaptálták vászonra. Utána olvasva Coenék az nyilatkozták, hogy az Ő feldolgozásuk hűen követi a regényt. Úgy legyen, hiszek nekik, mert miért ne. Valahogy így kell egy jó westernt csinálni. Gyönyörű tájak, lovaglás, tábortűz, fegyverek, klassz fogsorok, állati szőrmék (a medvés pasi, ahogy kinéz!) piszkos ruhák, stb. minden olyan kellék, ami egy vadnyugati filmben nagyon jól néz ki. Coen tesók kicsit visszavettek a durvulásból, de azért bőven érezhető a védjegyük. (amikor a pasit pofán lövik sörétessel) Vicces, mosolygásra késztető jelenetek is simán találunk. (Fogkihúzás kézzel.) A párbeszédek kidolgozottak, de mondjuk náluk ez alap. Imádtam azt a szöveget, mikor a hullának nem jár rendes temetés, mert túl kemény a föld, vagy amikor Mattie eladja a lovakat és a nyerget az eladónak, hát az valami félelmetes. A film nem pörög ezerrel, de nem is baj, addig is lehet bámulni a szépen fényképezett táját, de mégsem jelenti azt, hogy unalmas lenne, a hangulata úgyis magával ragad. Indiánokra nem várjuk, mert nincsenek.

Azt hiszem Hailee Steinfeldet (tv sorozatokban játszott) felfedezték, kizártnak tartom, hogy ez után a film után ne ostoroznák dögivel ajánlatokkal. Sokszor fogunk még hallani róla. A nagy sztárokkal teljesen azonos szinten van. Hihetően játssza el a markáns, karakán koraérett hölgyet, ami mögött azért még naiv szív lapul.  Jeff Bridges (A nagy Lebowsky, Tron, felsorolhatatlan) békebíró szerepében kezdetben egy kicsit sok volt, de aztán megszoktam és azt mondtam, hogy nagyon jó. Bár alig lehet érteni mit mond. Úgy látszik, bejönnek neki ezek a piás szerepek. Matt ’Jason Bourne’ Damon, mint texas ranger! Vicces. Nem tudom, hogy sikerült őt megtalálni erre a szerepre, kicsit furcsa, de semmi rossz végül is nincs benne. Josh Brolin (Jonah Hex, Nem vénnek való vidék) gyilkosként nem sokat szerepel, de amikor megjelenik, rendesen odateszi magát. És beszéde neki is félelmetes. Mintha nagy adag tehénlepény lenne a szájában.  Igazából tökéletes választás az összes szereplő. Mind profi.

Ethan & Joel Coen (Nem vénnek való vidék, Fargo, felsorolva lemenne a nap) testvérek ritkán hibáznak, sőt meg merem kockáztatni, hogy még nem láttam tőlük rossz filmet. (Na jó. A Kegyetlen bánásmód az nem jött be annyira, de a többi igen.) Igazából nem vagyok jogosult negatív kritikával illetnem őket, mert csak egyszerű filmnéző vagyok, de úgy gondolom ez egy picit, de csak nagyon picit gyengébb lett, mint a többi! De szigorúan a saját mércéjükhöz viszonyítva, mert bizony ezt a filmet is büszkén ki lehet tenni a polcra a western klasszikusok közé.

Utoljára mindig azt írom, hogy kinek ajánlanám ezt a filmet. Elsősorban mindenkinek, másodsorban a western rajongóknak, harmadsorban annak, aki még nem látott Coen filmet, hogy szeresse meg a stílusukat. Mert nem szabad kihagyni egyiket sem. És egy kicsit sem voltam elfogult.

85 %