duckit 2018.01.04. 17:55

Thelma (Thelma, 2017)

thelma_poster_1.jpgMi lehetne jobb választás a két ünnep közötti szombat délután meghitt eltöltésére, mint egy norvég, leszbikus, romantikus, „telekinézises” film? Garantált szórakozást jelent annak, akinek a befogadóképessége meglehetősen széles intervallumot ölel fel, és hajlandó a két bejgli közé beszorult látókörét szélesre tárni. Még az is lehet, hogy a végén elismerően konstatálja majd, hogy a fene egye meg, ezek az északiak megint egy remek filmet készítettek. 

A meglehetősen vallásos családban nevelkedett Thelma (Eili Harboe) egyetemi tanulmányai miatt Osloba költözik. Ott ismerkedik meg osztálytársával Anja-val (Kaya Wilkins), aki iránt  kezdettől fogva erős vonzalmat érez. A szülői nyomás, Thelma érzelmi “feleszmélései” vívódásai, és a benne lakozó természetfeletti erő miatt a szerelem beteljesülése nem a vártak szerint alakul, sőt, végzetes következményekkel jár. Thelma belső küzdelmei és szorongásai miatt pszichokinetikus képességeit egyre nehezebben tudja kordában tartani…

Na, ugye milyen szép XXI. századi “Júlia és Júlia” romantikus történet?

thelma_1.jpgÉrdekes film volt, bár tapasztalatom szerint, ha valamire azt mondjuk, hogy érdekes, az valójában nem tetszik az embernek. Amúgy egyfolytában Stephen King Carrie c. műve jutott róla eszembe. A történet a visszahúzódó kislányról, akit fanatikusan vallásos szülő nevelt fel és úgyszintén meg van áldva telekinetikus képességekkel, amelyek a stressz hatására jönnek elő. Ezzel nagyjából ki is merül a két film közötti hasonlóság. Mégsem tudtam ettől elvonatkoztatni, attól függetlenül, hogy ezt a filmet más “képességek” mozgatják, és amit láttunk azt nem lehet Sissy Spacek különös képességeihez mérni. Amúgy nem volt ez olyan rossz film, mint amit a történet leírásából várhat az ember, különösen akkor nem, ha nincsenek nagy elvárásaink.

thelma_8.jpgA film nem horror, nem is thriller, és nem is igazán borzalmas, viszont mindvégig fenntartja a feszültséget. Az elejétől a végéig szinte kiegyensúlyozott tempójú, szépen, nyugodtan, csendesen adagolva a néznivalót, és most nem kifejezetten a két lány egymás testének felfedezésére gondolok. Hagyja az emberben feldolgozni a látottakat. Mégsem mondhatom, hogy az álmosító filmek közé tartozna. A film közepén egy kicsit szürreálisabb, de még éppen elfogadhatóan. Ofidiofóbiásoknak tetszeni fog.

thelma_2.jpgA képek a jelen és a múlt között mozognak. A múlt eseményeit, az egésznek a hátterét flashbackek formájában tárja elénk, kitisztítva vele a látott képet. Aki nagy csavart vár a végétől, az mondjuk csalódni fog. Vagyis számomra szinte az „elvárható magatartás elve” jött be, bármennyire is drasztikus lépés. 

thelma_6.jpgNem tudom, hogy magát a történetet mennyire kellene jelen esetben boncolgatni és mögöttes tartalmat keresni benne. Ha nagyon akarnék, bele tudnék magyarázni dolgokat, hogy pl.: a manipulatív szülői fészekből való kirepülés után mennyire nehezen találjuk meg önmagunkat, stb. Nehéz az elszakadás, főleg, ha mindennapos a telefonterror. A vallás és a másság, és egyéb „erkölcstelenségek” (pia, drog) alapban nehezen összeegyeztethetőek, de ha ebbe mélyebben belemerülnék, valószínűleg megköveznének. Szerintem totál felesleges ebben az esetben. Bár azt megjegyezném, hogy a szülői háttér ismét rányomja a gyerekre a bélyeget. A fürdőkádas kép például eléggé nyomasztó és visszataszító.

thelma_5.jpgValószínűleg aki hisz ezekben a pszichokinetikus dolgokban, az még jobban bele tudja élni magát a történetbe, és alapvetően érdekesebbnek találja majd, mint az átlag. Én maradok egy kicsit a földön még, ezért szimplán csak tudomásul veszem, hogy létezik a világban ilyen. (vagy nem)

A film főszereplője Eili Harboe egészen kiválóan alakítja a visszafogott lány szerepét. Nem lehet hibát találni benne. Viszi a hátán az egészet. Igazából sok párbeszéd nincs is, ezért a film inkább a színészi játékra támaszkodik és ezzel a többi szereplő (Kaya Wilkins, Henrik Rafaelsen, Ellen Dorrit Petersen) is simán megbirkózik.

thelma_4.jpgJoachim Trier rendező egy egészen eredeti történetből forgatott le egy egészen eredeti filmet.  Szinte művészi. Kicsit tényleg lassú, kicsit tényleg hosszú, de mégis végig érdekes, feszültségkeltő. A fényképezése kiváló. A hosszan tartott képek hatásosak. A film zenéje az akciómentességet egészen kellemesen kárpótolja.

Szóval minden adott ahhoz, hogy akinek a befogadóképessége szélesebb egy remek, bár az átlagnál visszafogottabb filmet nézzen. Nem mondom, hogy újranézős, de egy esélyt megkapott és élt vele. Nem egy szórakoztató matiné, de fesztiválfilmek kedvelőinek kötelező.

70%

wind_river_poster.jpgA kihűlt test, az elzsibbadt végtagok és a kilélegzett lehelet szürke füstként tovaszálló képe egy meleg szobában nem egy szokásos pillanatkép, még akkor se, ha a gyorsan bekövetkezett klímaváltozás miatt a téli időjárás ránk szakadna pár óra alatt. A korábban a Sicario – A bérgyilkos című film forgatókönyvét jegyző Taylor Sheridan filmje viszont elérte nálam azt, hogy szinte megdermedve keltem fel az ágyból.

Wyoming állam zord vidékén Wind River indiánrezervátumban dolgozik Corey (Jeremy Renner) vadőrként. Új küldetése során egy vérbe fagyott fiatal női holttestet fedez fel.  A lányról hamar kiderül, hogy gyilkosság áldozata lett, de az itteni törvények szerint csak akkor intézkedhet a helyi rendőrség, ha a gyilkos és az áldozat is indián. Az ügy megoldásához a szövetségi iroda a területhez legközelebb tartózkodó zöldfülű FBI ügynököt Janet (Elizabeth Olsen) rendeli ki, aki gyilkossági nyomozásban meglehetősen tapasztalatlan.  A terület magányos elzárkózott emberek gyülekezete, nem nagyon állnak szóba idegenekkel és a helyi rendőrség sem éppen a segítőkészségéről híres. Az ügynök a vadász segítségét kéri - kinek személyi tragédiája miatt is érdeke -, hogy együtt álljanak neki a gyilkos felkutatására.

wind_river_4.jpgAmely végül is oly egyszerű, melyet Mr. Holmes kisujjából is megoldana 10 perc alatt, ha mondjuk, nem mínusz 30 fokban kellene nyomoznia, de Agatha Christie Poirot felügyelője keresztbe rakott lábakkal laza gőzölgő kávéjával a kézben első korty után is simán levezetné fél perc alatt.  Ha valaki hatalmas akciózást szeretne átélni, ne ezt a filmet nézze meg, de a krimi-thriller vonal miatt sem fogjuk lerágni a körmünket. Szóval semmiféle nyakatekert szétizgulni való dologra ne számítsunk, ami megdolgoztatná agytekervényeinket.  Van két szál és kész, na meg a megoldás. Ennek ellenére szinte odaragasztott a fotelbe. A nyomasztó fagyos környezet, a film atmoszférája teljesen magába szippantott, annak ellenére, hogy sok helyszint nem is tartalmaz, de mégis kellően elég ahhoz, hogy beleéljük magunkat ebbe az igazi lidérces „semmibe”. A hideg, barátságtalan végeláthatatlan havas tájba, és ezzel együtt az itt élő emberek nyomorába.

wind_river_1.jpgMert ezen a vidéken aztán tényleg nincs mit csinálni, a fiatalokból bűnöző lesz, drogos vagy piás. A felnőttek meg ennek a hatványai, ha van munkád még a jobbik eset, de munkából adódó feszültséget valahol csak le kell vezetni.  Hol marad a szórakozás lehetősége? Mert ezek a férfiak bizony nem egy jó könyvre vágynak esténként.  Jobb esetben meg amint tudsz, elhúzol melegebb éghajlatra egy motoros szánnal. A hőmérséklet mínusz 30 fokig hűl le, 100 méterfutás után a még a tüdőd is felrobban. A film ezekben a kilátástalanságot bemutató képekben rettentően erős, hiszen tökéletesen érzékelteti mindazt, hogy mi is vezethet egy tragédia bekövetkeztéig, ami mondjuk, senkinek sem jelenthet mentséget.  A film mondanivalója - mert az is van azért, mivel megtörtént eseményeken alapszik -, teljesen átjön.

wind_river_2.jpgTényleg nincs sok szereplő és helyszín sem. Az események lassan zajlanak, van időnk bőven nagyokat kortyolgatni a colánkból és szép nagyokat ásítani. Néha melankóliánkból azonban felriaszt egy – egy komolyabb jelenet. Ezek viszont maximumra pumpálják az adrenalint. Míg a Sicario abszolút a feszültségkeltésben jeleskedik ez a film pont az ellenkezője. A vége viszont annyira brutális enyhe túlzással, mintha Tarantino hozta volna össze. Én is csak néztem, hogy ez most akkor komoly?

wind_river6.jpgJeremy Rennert a Bombák földjén című film óta nem láttam ennyire jól játszani.  Nem egy hatalmas eszköztárral játszó színész, de mégis egészen tökéletesen adja vissza a magányos, zárkózott téli cowboy szerepét a kicsit túlzott bölcsességeivel együtt is. A „fogadjuk el a fájdalmat, és akkor élvezhetjük az emlékeket” és társai helyett lehetett volna mondjuk egy kis kimerevített csendes képi világ, és akkor nem gondolnám azt, hogy a szánkba akarnak rágni valamit az élet nehéz dolgairól. Persze ezek felett is elvisz a hangulat, szóval egyáltalán nem bántó. Az pedig, hogy mi nyomja a szívét, egészen szomorú és meg is értjük tetteinek jelentőségét. Elizabeth Olsen (Oldboy) egy olyan színésznő, akiben ismét nem csalódtam. A kezdeti megilletődöttsége után, szépen lassan magába szippantja a környezete és nagyszerűen átalakul. Mindenezek nélkül az utolsó jelenete hiteltelen lett volna, így viszont tényleg átjött.  

wind_river_3.jpgTaylor Sheridan a Préri urai és a Sicario forgatókönyveinek megírása után úgy döntött, hogy saját maga is rendezi meg leírt művét.  Ha azt vesszük, hogy az előző két munkája is mennyire belénk ivódott, a Wind River – Gyilkos nyomomról sem mondhatok mást, mint hogy ez is nehezen lesz felejthető. Sheridan most már a kamera végén ülve is letette névjegyét és igazán szívbemarkoló filmet készített.  Nem azt mondom, hogy minden elemében tökéletes és lehet, hogy nem fog akkorát szólni, mint a korábbi művei, de aki fogékony a lassú történetvezetésű, kifogástalan atmoszférájú thrillerekre, az tuti nem fog csalódni benne. Egészen letisztult, mindenféle hollywoodi klisétől mentes alkotás. Az egészből árad a nyers természetesség, ami annyira ritka manapság a filmekben. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy tényleg egy bizonyos céllal készült a film. Figyelemfelhívás, de ez majd a filmből kiderül. Ékes példája ez a film annak, hogyan is lehet egyszerű történettel remekül bánni.  Azokhoz a filmekhez tartozik, amikor az ember nem szívesen indul el a moziból egyből az utolsó jelenet után, hanem csendben merengve, elkezdi olvasni a készítők névsorát. Persze ehhez ébren kell maradnia. Érdekes, de a film még most is a fejemben motoszkál, pedig egy nappal ezelőtt néztem és ez azért nem olyan rossz dolog. Még egyszer nézős lesz.

Akik szuper színes, szuper izgalmas, látványos thrillerre vágynak, messze kerüljék el, viszont akik egy kellemesen hűvös, okos ”skandináv” hangulatú filmet szeretnének nézni, semmi esetre se hagyják ki.

85%

ten-cloverfield-lane-poster01.jpg„Az az őrült, aki özönvíz után kezd el bárkát építeni!” Több hónapnyi csend után megszegem a nyári írásmentes napokat, és jelentkezem egy igazán vállalható filmmel, mivel az idő is megengedte, hogy leüljek a gép elé és ahogy nézem a Balaton is lassan befagy.  J. J. Abrams nevét azt hiszem legelőször a Cloverfield című film alkalmával hallottam. Első szám első személyben forgatott katasztrófa sci-fije nekem speciel tetszett, de úgy látszik másnak is, mert szépen megalapozta számára a kasszasikerek forgatásainak lehetőségeit. Különösen nem voltam extázisban, amikor meghallottam, hogy készül a Cloverfield Line 10. című film, amiből azt a következtetést vontam le, hogy ez lesz a 2. rész. Hát jó nagyot tévedtem, mert gyakorlatilag köze sincs hozzá.

Michelle (Mary Elizabeth Winstead) autóbalesete után egy földalatti szobában ébred infúzióval a kezébe bekötve, lába a falhoz láncolva, bezárva. Howard (John Goodman) a tanyája alatt lévő bunkerben közli vele, hogy csak az ő nagylelkűségének és szerencséjének köszönheti, hogy életben maradt. Nem mehet a föld felszínére, mivel hatalmas támadás érte a földet, mindenki fertőzött lett és meghalt. Howard és Michelle mellett egy harmadik menekült is - Emmett (John Gallaghan Jr.) - próbálja átvészelni azokat a napokat, amelyek meglehetősen hihetetlennek hangzanak egy reálisan gondolkodó ember számára…

10_cloverfield_line_2.jpgŐrült egy film volt, őrült tempóval, üresjárat nélkül. Valamely szempontból meglepő is, de egyáltalán nem mulatságos. Igazi meglepetésfilm. Egyértelműen jobb film volt, mint az első Cloverfield, bár nem is érdemes összehasonlítani a kettőt. Ez a film ékes bizonyítéka annak, hogy a nagy költségvetés nem biztos, hogy jobb filmet teremt. Ez egy háromszereplős kamaradráma kis undormánnyal és nem kis misztikummal vegyítve, remek forgatókönyvvel, szövegkörnyezettel, megvalósítással. Kell ennél több?

10_cloverfield_line_3.jpgA helyszín baromi jó lett, már aki felvillanyoz egy kb. négy szobából álló helyszín. Tényleg így képzelném el egy világégés utáni bunker felépítését, berendezését. Persze ez nem az jelenti, hogy menten neki is állok valami hasonló elkészítésének, mert ismerve magamat, teljesen reménytelen vállalkozásnak tűnne. Bár ki tudja, még mit hoz a jövő, de ilyet azé ne. Mondjuk tuti én lennél az első áldozat, amilyen mákom van. Szóval volt itt minden a zenelejátszótól kezdve a társasjátékokig, dvd lejátszóig, kirakóig, mintha egy rendes család házába kapnánk betekintést. Brutális éléskamrától kezdve a levegő tisztításhoz szükséges szűrőberendezésig. Egyedül csak a vizet nem tudom miből nyerték, ha egyszer minden fertőzés alá került.

10_cloverfield_line_7.jpgMichelle kezdetben teljesen normálisan viselkedik, totál nem hisz el ebből az összeomlásból semmit. Bár, ha belegondolunk, ki az a marha, aki kapásból a világégést beveszi.  Addig, míg nem látja a felfoghatatlant, mondhatnak neki bármit, akkor is mindent hazugságnak tekint, amihez azért hozzájárul Howard nem éppen meggyőző, kissé labilis személyisége is.  Emmett kettőjük között áll. Szegény korábban a bunker építésében segédkezett, ezért ő inkább hisz egy földönkívüli támadásban, minthogy kimenjen a felszínre. Sőt elmondása szerint még látta is a villanást. Szóval marad a bizonytalanság keltésének érzése egészen a film feléig, ahol viszont elég megdöbbentő dolog történik. Természetesen most sem fogom leírni a továbbiakat, mert annak semmi értelme nem lenne. Elég annyi róla, hogy a film végéig garantáltan még pisilni sem fogunk kimenni. Az amúgy is feszes tempót az utolsó 20 percben a maximumra pörgetik.

10_cloverfield_line_1.jpgEzeknek a filmeknek a legnagyobb buktatója a szereplőgárda lehet, hiszen egy olyan darabban, amely viszonylag kis területen játszódik és nincsenek benne hatalmas szörnyek, rájuk figyelünk leginkább.  John Goodman nem csak méretében óriási, hanem teljesítményében is. Végig remekül játszotta az ingatag, és néhol bizony eléggé őrült szerepét. Abszolút vitte a filmet. Mary Elizabeth Winstead (A Good Day To Die Hard) is jó volt, de bizony eltörpült a nagy öreg mellett.  John Gallgaher Jr. szerepe viszont nem teremtette meg sajnos azt az együttérzést, amit érdemelt volna. Kezdetben azt hittem idegesíteni fog, de bizony ezt sem sikerült elrontani.  Sajnos előre kitalálható, hogy mi végett is volt abban a házban.

10_cloverfield_line_5.jpgDan Trachtenberg két rövidfilm és egy sorozat után elég kellemes filmet forgatott. Persze ez Josh Campell remek forgatókönyvének is köszönhető, mely bizony egy pillanatra sem enged el. Végig ültem úgy a filmet, hogy egy pillanatig sem éreztem kényelmetlennek a fotelomat. Olyan érzésem volt, mint amikor az ember elővesz egy doboz sört és fogja a fülét, de mégsem nyitja ki, mert érdekli a film. Csak nem jön elő az a szisszenő hang. Valahogy így kell igazi speciális effektusoktól mentes, misztikus, klausztrofób drámát elkészíteni. Azt mindig leírom, hogyha már a film elején megfog a zenéje, akkor az már nem lehet rossz. Megérzésem ebben az esetben is tökéletesen működött. A film egy-két gusztustalanabb rész kivételével (egyáltalán nem vészes) teljesen fogyasztható.Tökéletes szórakozás volt.

Ajánlom minden filmrajongónak. Simán beülhetnek rá párok is. Nem hiszem, hogy kimennének a felénél, hogy nem tetszik valamely félnek. Kár, hogy nem moziban láttam, utólag bánom.   

80%

eliza-graves.jpgSzállingózó hóesésben, a bejgli és a virsli ünnepe között nincs is annál jobb, mint bekucorodni a nappali melegébe és karácsonyi filmeket nézni. De szép kép, ha valaki bírja az ilyet. Na, nem a Reszkessetek betörők végtelen számú „elnemtudom” képzelni kik által követelt vetítésére gondolok, hanem mondjuk egy jó kis gótikus thrillerre Edgar Allan Poe novellájából adaptálva, hadd bújjon össze a család egy kis közös rettegésre…

Az oxfordi egyetemen végzett Edward Newgate (Jim Sturgess) friss diplomás doktorként érkezik a Stonehearst nevezetű elmegyógyintézetbe, mivel szeretné közelebbről is tanulmányozni az igazgató (Ben Kingsley) módszereit. Kellemes fogadtatása után azonban hamar kiderül, hogy nem minden az, aminek látszik és az elszigetelt korház falain belül érzékelt őrületnek nem biztos, hogy jót tesz egy újonnan érkezett ember, aki szépen lassan felbolygatja a precízen felépített gépezetet…

stonehearst_asylum_43008820_st_3_s-high.jpgKellemes meglepetés volt. Ennyi, nem több. Biztos jobb is lehetett volna. Azért is írom, hogy kellemes volt, mert tulajdonképpen végig érdekelt mi a szösz lesz ebből és mit hoznak úgy ki belőle, hogy nagyjából a film felétől elénk tolták a megoldást. Mert ugye a film elején elhangzott Poe idézet: „Amit hallunk, abból semmit sem kell hinni, s amit látunk, abból is csak a felét.” az azért nagyjából érthető még annak is, aki talán az első filmjeként tekint erre a műre. Rejtély misztikum kilőve. Ámen.

eliza-graves_5_.jpgEnnek ellenére, amit viszont kapunk az egy klassz kosztümös XIX. század hajnalán játszódó sötét kis thriller t (krimit?) remek arcú szereplőkkel, akikről tényleg elhisszük, hogy őrültek és még meg sem kell szólalniuk elég csak ránéznünk. Kicsit sokan is vannak. Tényleg eszméletlen karaktereket szedtek össze és most nem bájos Kate Beckinsale kisasszonyra gondoltam, mert ő azért kirítt innen úgy, mint télen a gólya kéményemről.  A sztorit nagyjából vázoltam, nem lenne érdemes tovább boncolgatni, úgy is hamar kiderül minden. Elég szép tempóban haladunk előre, megfelelően csepegetve folyamatosan a történéseket kicsi izgalommal vegyítve. Nem mondhatom, hogy nem érdekes csak hát azért valami hibázik azzal a fentebb említett idézettel.  

images_1_.jpgA helyszín kiválasztása szuper, ködös hegyek közötti baljóslatú elmegyógyintézet, a kapuban felröppenő hollóval, már elvből be nem tenné senki oda a lábát, nemhogy odamenjen bárki is gyakornoknak két darab kézitáskával. Amiből a főszereplőnk úgy kiránt egy szmokingot, mint amikor egy bűvész kirántja a nyulát a kalapjából. Azért volt több furcsa értelmetlenség is, bár ezek felsorolása csak a kötözködést szolgálná, aminek totál nincs jelentősége, mivel a filmet nem befolyásolják. Néhány esetben a „dilinyósok” viselkedése inkább megmosolyogtatott, mint inkább feszültséget keltett bennem.  No, és kapunk még egy romantikus szálat is, hadd bonyolódjon a történet, aminek kezdetben nem értettem mi jelentősége is lesz.

eliza-graves_1_.jpgA film nézése közben felelhető morális kérdésekbe nem szeretnék belemenni, (már aki vél ebben is felfedezni)hogy mi is a jó kezelés ezeknek az embereknek, mit is kéne velük csinálni, hogy újra beilleszkedjenek a társadalomba, nem vagyok orvos és feltételezem, már nem is leszek. Persze a véleménye mindenkinek megvan, hogy például a gyilkosoknak mi jár, mit is kéne velük tenni, de ezt döntse el mindenki saját maga, nekem marhára nincs hozzá kedvem.      

24847216_still_stonehearst_asylum_6.jpgA két nagyágyú szerepeltetésével azért nagyjából el lehet adni egy filmet, valljuk be őszintén. Ben Kingsleynek tényleg jól állt ez a szerep, beleéli magát a doktori címbe rendesen, de elmondhatjuk, hogy rutinos, hiszen majdnem ugyanezt korábban is már eljátszotta a Viharszigetben (2010). Michel Cainenek szintén a kisujjában van a szakma, aki bár most csak mellékszereplő, így is elég emlékezetes marad, különösen mikor felkerül az asztalra.  Kate Beckinsale (Underworld) és Jim Sturgess (Egy nap) romantikus szála egy kicsit furcsa, de film a végére azért szépen kigömbölyödik a sztori. (Nem értettem mi ez az egész nyáladzás a lány körül, mert már a tévémből folyt ki hátul.) Annyira nem voltam elájulva a kisasszonytól, de Jim Sturgess most is jó volt. David Thewlisnek (Hadak útján) viszont a gonosz szerepe meglehetősen szimpatikus, annak, akiknek szimpatikusak a gonosz szerepek.     

eliza-graves_7_.jpgBrad Anderson (A gépész) filmje nem egy korszakalkotó remekmű, de azért egészen nézhető. Elég sötétre sikerült, megfelelő feszültséggel, persze úgy, hogy közben simán lehet mással is foglalkozni annyira nem rágtam le a körmöm. Amúgy Edgar Allan Poe novellájából Joe Gangemi írta a forgatókönyvet és nem biztos, hogy a mesternek tetszene az elkészült mű. Engem igazán a hangulata fogott meg, na meg az, hogy már régen láttam hasonló filmet. Olyan sötéten romantikus krimi, ha lenne ilyen kategória a filmek között. A zenéje kifejezetten jól összerakott, nem fedeztem fel semmi kivetnivalót benne. Mivel karácsony és szilveszter között játszódik, ezért is mertem a bevezetőmben megemlítetni, hogy karácsonyi filmnek is ajánlott, aki mondjuk nem Gricsre vágyik 120xor is.  Amerikában a film Stonehearst Asylum néven fut. (Oroszoknál meg: Обитель проклятых)

Ajánlom tényleg kifejezetten délutáni időtöltésnek most télen, mikor már egy kicsit besötétedett és csendes ”nyugalmas” szórakozásra vágyunk.

 

opengraveposternew.jpgIgazán jó horror régen láttam. Ha láttam is az elmúlt időszakban, rémisztgetésen kívül semmi újat nem adott. Ami nem is lenne olyan ordítóan nagy probléma, hiszen legalább az adrenalin felmegy az emberben, és ez egy horrorfilmnél nem egy utolsó szempont. Vártam azonban már egy olyan filmet is, amiben nem egy démon veszi át hatalmat egy ártatlan család felett, nem egy mutáns szörny tép le fejeket, nem zombik rohangásznak ütőerek után és az nem valaminek a folytatása.  Nem mondom, hogy ezek az unalomig ismert sémák is lehetnek egészen nézhetőek, de azért az mindig jobban esik, ha egy új szakács jön a konyhára és másképpen melegíti a káposztát.

open-grave-sharlto-copley-279403-500x331.jpgÉjszaka közepén egy ismeretlen férfi – több sebből vérezve – egy gödörben, hullák között tér magához az erdő közepén. Fájdalmain túl, se nevére, se a személyazonosságára nem emlékszik, de azok az emberek se, akik segítsége után egy faházban ébredeznek közösen. Mindenki gyanús mindenkinek, nem tudják mi történt velük, hogyan kerültek oda. Csak kulcsok és rejtvények vannak. Nem tudnak hova menni, nem tudják merre induljanak, falakba és újabb kérdésekbe ütköznek. Ezek a falak azonban egyre inkább ledőlnek és a homályos képek egyre inkább egy tiszta, de szörnyű valóságot hoznak elő…..

Szerettem ezt a filmet az elejétől az utolsó képkockáig. Vétek lenne a sztorit jobban domborítani, hiszen abszolút „spoileres” magyarosan. A lényeg az, hogy végre egy olyan film, amit tudott újat nyújtani. Friss, lendületes, rémisztő és elég ronda ahhoz, hogy tudjunk rajta szörnyülködni és megbotránkozni. A film elején éreztem, hogy ez most valami más lesz. Amint megláttam a szereplőket, mér tudtam, hogy nem egy zsé-kategóriás egyveleg.

15Oct2013_OpenGrave-624x414.jpgKezdéstől a film végégi csavarják a történet. Apránként csöpögtetett kirakós darabkák morzsái végi odaszegeztek a képernyő elé. Nyitott szájjal bambulva és fejet vakarva gondolkoztam, hogy vajon miről is lesz itt szó. Most komolyan 2013 év végén törnöm kell a fejemet egy „horrorfilmen”? Igen és ez nagyszerű. Bár az is lehet, hogy csak az én agykapacitásom van már így az év végére telítődve, oly mértékben , mint  tavasszal a dunai áradás következtében a rakpart Pesten. Kellő lendülettel megáldva, kellő misztikummal átitatva kapunk egy olyan filmet, amire egy igazi „horror” rajongó régóta vágyott már. Az, hogy miért is teszem állandóan a horror jelzőt idézőjelbe, majd később kifejtem. Oly érzésem volt közben, hogy ez nem is hülyeség – persze volt már rá a történelemben, hogy tévedtem -, de akkor is. Elhitette a film velem, hogy lehet ilyen, és ez ezért elég nagy szó. Kételkedni lehet, mert ez a dolgunk egy filmen, de szórakozni sokkal jobb és ez a film arra készült. Már akinek a „horror” szórakozást jelent. (Végül is mi más jelenthetne, követendő példát. )

P82lC4l.jpgNem mondom, hogy tökéletes alkotás, mert ha fanyalogni szeretnék, találok benne olyan dolgokat, amelyeket mondjuk nem értettem, de ez lehet csak a saját fordításom hiányából adódó tudatlanság. Így is közel 15 órát foglalatoskodtam vele angol és olasz felírat elcseszett fordításából és ez egy 1.5 órás film esetében 10 szeres nézési idő. (na ez a matek) És különben is, ha minden tökéletes lenne, akkor mindenki életében maradva. Meg amúgy is, ez nem egy történelmi film, hogy kifogástalanul ábrázoljunk valamit, nem kell megfelelni annak a hűségnek, amint őseink lefektettek. Ez egy „horror”, amit készítők annak szántak ami, rettegjük tudatlanságtól, rettegjünk a tanácstalanságtól és az ismeretlentől és ez így van egészen a film végéig, amire garantáltan emlékezni fogunk, annyira jól sikerült. Talán utoljára az Azonosság c. film tetszett ennyire.

joseph-morgan-open-grave-still.jpgNem mondom, hogy annyira sok brutális dolog van benne, mert ez nem így van, de az a néhány jelenet, amit a szemünk elé vetnek, alapban is elég rémisztő és gusztustalan. Nincsenek benne nagy trancsírozós jelenetek, de mégis elég ahhoz, hogy a lélegzetünket visszatartva még véletlenül se dőljünk hátra nyugodtan a fotelunkba. Szeretem dicsérni ezt filmet, pedig vannak ennél sokkal jobbak is, de engem ez magával ragadott és nem szégyellem egyáltalán.

Sharlto Copley személye már eleve meghatározta a filmet. A District 9 és az Elysium szereplője erre a filmre is tökéletes választás. Végre nem egy olyan arc, akit csak úgy el lehetne felejteni, annyira jellegzetes a feje, hogy hátulról is fel lehet ismerni az arcát. De a többiekre sem lehetett semmilyen panaszom, nincs konkrétan az egész film csak a főszerelőre kihegyezve, mindenki lehetőséget kap a kibontakozásra. És az is jó volt, hogy nem volt olyan érzésem, hogy na most másodlagos sorozatszereplőket kapunk.

open-grave-foto-dal-film-4_mid.jpgSzerintem az Gonzalo López-Gallego (Apollo 83) spanyol rendező egyik legjobb filmje. (nem nehéz a választékából) Erre a filmre azért már fel lehet figyelni. A film rendezése, forgatókönyve egészen remekre sikeredett. Igazából a műfaját tekintve nem kifejezetten horror.  Inkább a thriller és a dráma keveréke. Mert ha a történetét nézem inkább dráma, ha a feszültséget inkább akkor inkább thriller, és ha az elemeit, akkor meg horrornak mondanám. Az operatőri munka szépen fényképezett, és nem csak a kis hazánk gyönyörű természeti szépségének köszönhető.(Zirc környéke, ha jól tudom) Élmény volt nézni hazán igazán jellegzetes növényeit, pl. a parlagfüvet az elhagyott épületnél. Külön pont az is, hogy nem játszódott az egész film éjszaka. Tényleg klassz képeket kapunk, lehet ez akár egy közelkép vagy egy távoli, mint amikor az éjszaka az erdőt hátulról megvilágították. (volt időm nézegetni) A soundtrack is tökéletes ahhoz a feszültséghez, ami a film alatt végig érzünk. És nem csak az izgalmasabb részekhez szánt zene keltette fel az érdeklődésemet, hanem a szomorú hangvételű motívumok is. Érdemes meghallgatni a film vége után a felhangzó számot, a zongora egyszerűen gyönyörű. Számomra nehezen felejthető alkotás (és nem csak a fordítása miatt), nem kiemelkedő, de akkor is emlékezetes. És még egy külön öröm, hogy végignézve a stáblistát 80%-ban szinte csak magyar közreműködő volt feltüntetve. Lehet nálunk azért jó filmet forgatni, csak meg kell találni az alapanyagot.

Azoknak ajánlom, akik már elalszanak szinte minden „horror” filmen, annyira unják már a műfaj zsánereit. Szerintem nem csalódnak benne, max. csak bennem, hogy én ezt ajánlottam. Nem szokásom ezt mondani, de érdemes megnézni amúgy a bemutatóját, mert végre nem mondja el az egész filmet, viszont kellően felcsigázza az érdeklődést.

75%

Sound of my voice p.jpgKorábban is készült már írásom (Martha Marcy May Marlene) bizonyos elvakult csoportosulásról, ahol a vezető jól megmondja, hogy a követői miként cselekedjenek rendes bábként a jövőben, mert ha nem így tesznek, bizony repülnek a közösségből és nem lesz többé jó dolguk. Nem szeretem ezeket a filmeket, mégis a kíváncsiság vezérel, miképpen tudják rávenni magukat emberek arra, hogy csatlakozzanak különféle szektákhoz. Ez a film is szépen bizonyította számomra, hogy lehet hinni, de nem mindenáron. 

Peter (Christopher Denham) és Lorna (Nicole Vicius) leleplező dokumentumfilmet szeretnének forgatni egy kisebb csoportról, akik hirdetik az igét egy pincében. Nem csak a csalást akarják a felszínre hozni, hanem a film eladásából származó jövedelemforrás is jól jönne nekik. Ehhez azonban be kell épülniük, ami nem egyszerű folyamat, hiszen többlépcsős próbákon kell keresztülmenniük. A csoport vezetője, Meggie azt állítja magáról, hogy a jövőből érkezett hozzájuk és csak ő tudja megmutatni nekik a helyes utat, azt, hogy hogyan lehet majd boldogulni az elkövetkezendő meglehetősen sötét jövőben. Peter teljesen elképzelhetetlennek tartja az állításokat, míg a párja kicsit elfogadóbb a furcsa dolgok hallatán. Minél több foglalkozáson vesznek részt azonban, a szemléletük megváltozik és a szerepek felcserélődnek. Maggie bűbája maga köré csavarja a férfit……..

Sound of my voice3.jpgErről a filmről úgy gondolom, nem kell sokat írnom, tipikusan az a film, amit nem azért nézel, mert annyira feszült lenne - mivel egy csepp izgalom sincs benne-, hanem várod, hogy mi a fészkes fene fog kisülni belőle. Úgy ásítottam folyamatosan végig a filmet, mint amikor egy ember kiszívja oxigénmentesre a szobáját.  Azért csak kiszenvedtem a végét és egyáltalán nem csalódtam, természetesen pozitívan, simán kitaláltam mi lesz a csattanó. Mert azt már az elején tudni lehetett, hogy bizony ebbe kell valami, mert Maggie szépsége édeskevés lesz a végére.

Sound of my voice9.jpgA filmet 10 fejezetre osztották, hogy miért, nem jöttem rá, és nagyon nem is akartam rajta gondolkodni. Biztos így érdekesebb. Nem szeretnék végigmenni mind a tízen, de az első még érdekes volt. Ékszerek le, kiadós zuhany, korházi köntös fel, kéz összekötése, szemek lezárása és elszállítás a titkos összejövetelek helyszínére, ami jelen esetben egy pince. Érdekesnek indult. Különösen a kézfogásos jelenet gyakorolt rám mély hatást, hiszen gyerekkorunkban mindig kitaláltunk mi is hasonló jelenetsort a kezünkkel. Aki ezt szerette, biztos ezen is élvezkedni fog. Aztán megjelenik a vérátömlesztésen átesett Meggie, aki olyan tényleg, mint egy földre szállt angyal szárnyak nélkül. Elmeséli történetét, miként is érkezett a jövőből vissza hozzánk és az erre befogadóképességekkel rendelkező hallgatótábor csak bólogat. Kérdezni persze nem lehet tőle az „újoncoknak”, mert azonnali fegyelemsértéssel jár. Másodikban fejezetben már megtudjuk azt is, hogy főszereplőink tulajdonképpen álhallgatók a táborban és csak a filmes karrierjüket szeretnék beindítani. Na még ez is érdekes volt.

Sound of my voice4.jpgA továbbiakban kis bejátszásokból megtudhatjuk Peter és Lora múltját. A többiekét persze nem, de valószínűleg a készítők nem is gondolták fontosnak. Ezért egy kicsit elveszik az érdekesség, csak úgy vannak, semmit az ég adta világon nem tudunk meg senkiről. Azért egy-két felszínes infót közölhettek volna másokról is, ne csak statisztáljanak 90 percig. Tulajdonképpen Meggieről is édeskevés az, amire az mondanánk, hogy elhiszünk neki mindent. (Azt azért nehezen, hogy 2054-ből jött ide) Többnyire megy a filozofálgatás az élet nagy dolgairól, ami picit sem érdekelt. Talán akkor volt izgalmasabb jelenet, mikor Peter becsempészte a rejtett kamerát a bélrendszerében. A szereplőinket nyávogtatják, idióta táncokra kényszerítik és egy letekert fóliára meghányattatják őket, hogy legyen valami gusztustalanság is benne a gilisztaevésen kívül. Csak úgy szürcsölik őket be a szájukba, mint egy spagettit. Azt is láthatjuk, hogy aki a főnök szavát kétségbe vonja, úgy repül, mint egy lapos kő az állóvízen.  

Sound of my voice8.jpgPersze a végére csak kiugrik a nyuszi a kalapból, hogy mit is szeretne Maggie a számára legszimpatikusabbtól, de addigra megjelenik már az igazságügytől is valaki, aki élénken érdeklődik a kis pincebanda iránt. Többet nem kell leírnom, mert még az a maradék érdekesség is elveszik.  Talán röviden ennyi a lényeg. Tényleg sok marha van a földön. Lehet itt gondolkodni, hogy miről is szól a film, lehet mögé rejtett tartalmat eldugni, de nálam sajnos pont a gondolkodásmentességet idézte elő.

Sound of my voice1.jpgA szereplőkkel semmi gondom nem volt, de nem volt egy nagy durranás egyik sem. Christopher Denham (Az Argo-akció), Nicole Vicius (500 nap nyár) személyiségváltozására lehetne talán felfigyelni, de mondom, sajnos hidegen hagyott mindkettő bamba tekintete. Brit Marling (Felettünk a Föld) viszont egészen kellemes megjelenés. Érdekességképpen megjegyzem, hogy a forgatókönyvírásba besegített.

Sound of my voice5.jpgZal Batmanglij rendezője és forgatókönyvírója volt egyben ennek a filmnek. Sajnos simán rá lehetne vágni, hogy koppintás, ha csak egy helyen játszódna, azonnal az Őslakó (The man from Eart) jutna az eszembe. (Ami lényegesen jobb alkotás.)  Hála az égnek nem vártam tőle sokat, és így nem is okozta azt a csalódást, hogy kár volt megnéznem. Igazából utána olvasva ez egy fesztiválfilm, nem széles közösségnek készült. Egy-két érdekes része tényleg volt, és aki nem látott hasonló filmet, lehet még élvezni is fogja. Rendezéssel amúgy nem volt problémám és végül a szöveggel sem. Zenéjéről kifejezetten az jutott az eszembe, hogy ennél még én is jobban válogattam volna alá. Az egész filmre talán az volt számomra a legjobb jelző, hogy olyan fura. Tipikus rétegfilm, ami nekem most nem jött át.  

Nem tudom ajánlani jó szívvel mindenkinek, inkább egy kis érdekesség azok számára, akik még tudnak hüledezni kis csoportok nagy marhaságán.

60%

és egy kis segítség a kézfogáshoz:

Sound of my voice t.jpg

Azt hiszem megint sikerült sokkolódnom és az az állításom, hogy csak keletről érkeznek állat filmek kiterjesztem a vörös, fehér és kék színekből kirakott zászlójú amerikaiakra is. Elég merész kijelentenem ennyi évesen, de amíg élek az utolsó 20 percét nem felejtem el. Bizony sokkoló volt, de mondjuk, addig el is kell jutni a filmben és nem kikapcsolni a felénél.

Szerelmi háromszög kicsit másképpen. Nate (Noah Taylor) a kissé zavart irakiból hazatért veterán, Franki dobos egy rock bandában, Erica alkalmi munkákból élő prostituált, a lány mindkét férfi életét keresztezi………Ericával történik valami……..Nate elől nincs menekvés……

Nem akarok igazából a sztoriról sokat elmesélni, mert akit érdekel az úgy is végignézni, még ha nem is írtam íncsiklandozó leírást.

Ez is egy bosszúfilm, de mégis más. Ebben a filmben, bizony nem azt a szokványos sztorit kapjuk, amit a nagy tömegben szalagra visznek. Itt nem találunk pozitív szereplőket. Szinte nincs olyan a filmben, aki mellé lehetne állni. Senki. Se aki miatt történik az egész, se a pártfogoltja, se a tettesek, hiszen mindenkiben van valami, ami ellenszenvet vált ki a nézőből. A hölgy, aki fertőzi a férfiakat, a srácok akik elkövetik a gyilkosságot, és oly kegyetlen módon próbálják eltussolni az ügyet, hogy ilyet csak a kereskedelmi csatornák főműsorában tűznék ki több napon át, és ott van az a rezzenéstelen arcú megbántott emberünk, akire még véletlenül sem mernék egy negatív megjegyzést tenni ha mellettem állna.

Alapjában véve így leírva nem is tűnik valami nagy sztorinak, mivel az összes revenge film nagyjából erről szól, hogy valakit kinyírnak és valaki bosszút áll, de itt van egy olyan nyomasztó atmoszféra szinte végig, amire igazából nincs is szó. Azok a zongorabillentyű csapkodások a filmben az embert is kirázták vagy az őrületbe kergették, másképpen fogalmazva halálra idegesítették.

Érdekes a film felépítése, már akit ez érdekel, hogy kezdetben azt gondolnánk, hogy végig a kis ”kurvánkról” fog szólni az egész, amúgy Ő volt a ”vörös” szín, aztán meg átmegyünk a gyilkos srác életébe, Ő kapta a fehér színt, majd a végén pedig a veterán megbántott szerepe következik, aki kék szín mögé került. Mindhárom karakter valamilyen módon abszolút pszichopata. Aztán meg úgy is fel lehetne osztani, ahogy a legtöbb ilyen filmet, az előzmény, a körülmények bemutatása, majd az utolsó fél órában annak a következménye, a bosszú. Igazából, ha már az előzményekről beszélünk jól kitolták, hiszen több, mint egy órán át csak húzzák az embert és várjuk, hogy na most ebből mit is akarnak kihozni, és ahogy feljebb is írtam, csak győzze kivárni az ember.  Nagyon lassan hömpölyög előre, míg a végére megkapjuk a katarzist és ennél a filmnél végre ez átjött. A lezárása a filmnek hatalmas.

A főszereplőnknél keményebb kinézetű srácot keresve sem találnánk, és most itt nem az testfelépítésére gondolok, hanem az első ránézés utáni megjelenésére. Még a nézésétől is kirázott a hideg, sejtettem már a film elején, hogy itt bizony zombulás lesz, ha valaki beleköp a levesébe. Tetszett, hogy ránk a nézőkre bízzák, hogy mi történhetett, mikor elindul a hadak útján, és reménykedünk, hogy van kegyelem, mint pl. apa, anya, lány esetében (igazán emlékezetes képsorok), de igazából magunk sem gondoljuk komolyan. Így is többet mutatnak a kelleténél a kegyetlenségből, de mégsem a teljes valóságot. Kivéve persze a film végét, hogy még véletlenül se felejtsük el mit is láttunk.

A film sokkal mélyebb és sötétebb, mint gondolnánk, szépen megmutatja nekünk a hétköznapi élet képmutató hazugságait, az erőszak borzalmait. Feltehető kérdések, amik a fejünkben vannak. Bosszúnak vannak-e határai? Meddig lehet elmenni? Katonaság? Stb.

Kicsit félrevezető a bemutatója és az ember nem biztos, hogy ezt várná, de tényleg ne álljunk fel előle és adjunk neki esélyt végignézni, mert bizony megéri.

Noah Taylor (Az ajánlat) egy állat hidegvérű pasit formáz meg a filmben, akinek mégis vannak érzései csak egy kicsit másmilyen, mint az átlagembereknek. Fenomenális, félelmetes, mindenki fölött áll. Amanda Fuller (Tv-sorozatokban szerepelt: Helyszínelők, Dr.Csont) keserves élete szinte segítségért kiáltott a mennyország felé. Tetszett. Marc Senter (Kabinláz 2) igazán tenyérbemászó figurát alakított. Szintét nagyot alakított.

Simon Rumley (The Living And The Death) rendező munkáit, ahogy a filmográfiáját végignézem nem nevezhetem  a leghíresebb rendezőnek. Viszont ezzel a filmjével garantáltan emlékezni fogok rá.  Igazából olyan mintha két filmet forgatott volna, az első egy társadalmi dráma, a második viszont egy iszonyú horror. (igazából nem is tudom, hogy annak nevezzem-e) Biztos, hogy két részre osztja majd a nézőket is, hiszen kinek az első, kinek a második fele tetszik.  Zenéje kifejezetten idegesítő, de nagyon hatásos. A képek meg önmagukért beszélnek. Felejthetetlenek, de az egész film az.

Nem lehet kielégíteni mindenkinek az ízlésvilágát, de úgy gondolom, aki bírja a keményebb műfajokat semmi esetre se hagyja ki. A film után garantálom, hogy sza.ul érezzük majd magunkat. Kicsit többet írtam a kelleténél, de ezt a filmet sokkal komolyabban lehetne elemezni, és sokkal többet lehetne írni róla, de ezt tegye meg más, ahhoz én már nem értek. Újranézős lesz.

80%

Minden filmszerető ember képzeletében vagy esetleg papírra vetve, van egy filmlista, amit szeretne megnézni, csak nincs lehetősége eljutni moziba vagy a „home” videózáshoz szükséges felírat hiányzik.  Ilyen film volt nekem a kedvenc színészeimmel készült alábbi alkotás is, amihez meglehetősen nagy reményeket fűztem, de így utólag belátva……

A 16 éves kislány Hanna (Saoirse Ronan) egyedülálló képességekkel rendelkezik. Erejét, gyorsaságát, ügyességét és műveltségét az ex CIA ügynök édesapjától Eriktől (Eric Bana) tanulta mindentől távol, Finnország sötét és hideg erdejében. Tökéletes gyilkost nevelt belőle. Hanna életében a fordulópont eljött, és elindul első küldetésére, hogy likvidáljon egy célszemélyt Marissa-t (Cate Blanchett). Fél Európát keresztülutazza nyakában ügynökökkel és bérgyilkosokkal. A végső célhoz közeledve azonban egyre több kérdés merül fel benne létezéséről és emberi mivoltáról……….

Sajnos ez a film nem tetszett. Elvesztette már elején azt a bizonyos szórakoztatási indexet, ami miatt odaültem elé. Azt gondoltam, hogy komolyabb film lesz, hogy ekkora szereplőgárda és egy klassz rendező Joe Wright nem tud hibázni.

Olyan illúzióromboló jelenetek voltak benne, amit nem szeretnék részletezni, de egyszerűen mellette nem lehet elmenni szó nélkül. (pl. a csatornából való kijutás) Az a kevés akció, ami a futáson kívül fellelhető a filmben, nem jó, rossz. Következetlen és megmagyarázhatatlan dolgok, amikre választ nem kapunk. És én bármennyire is szeretem Saoirse  Ronant nem hittem el neki egy pillanatig sem semmit, hogy ilyen könyörtelen gyilkoló gép legyen, ahhoz túlzottak anorexiás a drágám és a tekintete is inkább kedves, mint bájosan brutális. A verekedős jeleneteknél mindig az a problémám, hogy úgy gyorsítják, hogy szétvágják, itt viszont annyira lassúak, hogy szinte látszanak azok a dolgok, hogy meg sem ütik egymást.

Igaz elismerem, hogy inkább akcióthrillernek gondoltam, mint drámának és lehet ezért ért nagyobb csalódás, pedig általában felkészülök rá. Bár a drámai alakulása a kislánynak, mikor ráébred öntudatára, hogy valójában ki is ő és mi lesz vele nekem nem jött át, de addigra már ítélkeztem a film felett.

Tetszett viszont a pulzáló filmzenéje, amit köszönjünk meg a The Chemical Brothersnek, mert nélküle még ennyit sem ért volna a film. Igen manipulatívan használták fel a filmben. Már feljebb is említettem, hogy a filmben többet futnak, mint egy Bécs-Budapest maratonon és ezekhez a jelenetekhez ez a filmzene tökéletesen passzol. Tényleg jó hangulatfokozó.

Kiemelném még a változatos helyszíneket, a hideg Tundrát, a sziklás sivatagot, a nagyvárosi helyszíneket, stb. talán, ezek azok a dolgok amiket még pozitívumnak megemlíthetnék. Tényleg igen változatosan válogatták össze. És ami még megmosolyogtatott a filmben a bérgyilkosok megjelenése volt, úgy néztek ki, mintha a Rammstein zenekarból jöttek volna elő.

Saoisre Ronan (Komfortos mennyország, A visszaút) nagy tehetség, de ezt már többször is írtam. Bármennyire is szeretem, ez a film valahogy nem állt jól neki, és nem azért mert nem tudja eljátszani, hanem a testi adottságai alapján nem hittem el, hogy ezekre képes lenne. Eric Bana (München, Hulk) szintén mindig jó és itt tökéletes Cate Blanchett-el együtt, aki itt most úgy nézett ki, mint egy modernkori boszorkány.

Joe Wright (Büszkeség és balítélet, Vágy és vezeklés) filmje speciel nekem nem tetszett, de akik velem együtt ültek és nézték végig, azoknak sem, bár a véleményük nem nagyon érdekel abban, hogy mit írok le vagy mit nem.  Lehet benne valami, hogy nem ezt vártam, bár ilyen csapdába nem szoktam beleesni. Igazából tényleg azok a hihetetlen és megvalósíthatatlan dolgok vették el a kedvemet, amire azért nem számítottam. Lehet, ha jobban koncentrálok a drámai vonulatra, teljesen más szemszögből nézem a filmet és ezektől függetlenítem magam. Tényleg csak a filmzene, - amit ugyan meghallgattam a film nélkül is és úgy már nem jött be, - és az operatőri munka, ami bejött.

Ennek ellenére nem szeretnék lebeszélni senkit a filmről, hiszen mindenki másképpen áll hozzá, én most beleestem ebbe a csapdába és a film végéig nem is szabadultam tőle. Azoknak ajánlhatom, akik szeretnének átélni egy kevésbé akciódús thriller mesét drámával fűszerezve.

 

A hétvégén második alkalommal sikerült eljutnom moziba. Múltkor megnéznem a Forráskód című filmet és kihagytam az Ismeretlen férfit. Most az utóbbira ültem be és ennél a filmnél is azt éreztem, hogy teljes mértékben megérte a mozijegy árát. Csak az a nachos ne lenne olyan marha drága. Nem kívánok hosszú sorokat körmölni, számtalan írás készült már belőle.

Dr. Martin Harris (Liam Neeson) feleségével előadásra érkezik egy berlini biotechnológia kongresszusra. Szerencsétlenségére az összes személyes holmijával együtt a reptéren felejti a bőröndjét. A taxi, amivel visszamenne a reptérre, a visszaúton felborul és belezuhan a folyóba.  Újraélesztése és négy kómában eltöltött nap után mikor visszatér a szállodába, helyén egy másik Dr. Martin Harrist talál, ráadásul a felesége Elizabeth (January Jones) is letagadja. Egyedül, személyazonosság és pénz nélkül próbálja kideríteni, mi is történt valójában………..

A filmet többnyire a főszereplőnek köszönhetően az Elrabolva (Taken) című filmhez hasonlítják, pedig egyáltalán nem kéne, mert aki arra számít, hogy ugyanolyan adrenalin bombát kap, mint az említett film, valószínűleg csalódni fog. Bizony kevesebb az akció benne és több a thriller elem. Kicsit többet is lehet agyalni rajta, azért megerőltetni magunkat nem nagyon kell.

Láttunk már hasonló filmeket nem is egyet (leghíresebb Bourne), ahol a főszereplőnk elveszti emlékezetét és próbálja összerakni a szálakat, de ez egy kicsit más volt, mint a többi.  A film szerintem simán megérdemli, hogy nagyon jónak nevezzük, annak ellenére is, hogy nem annyira pörög, mint a fentebb említett Neeson film. Tetszett, hogy nem tudtam kitalálni előre, mi is fog történni, amit a mai filmeknél már ritkán tapasztalok. Az akciójelenetek szerintem klasszak lettek, a ”bunyók” nincsenek elszállva és az autós üldözések is jónak mondhatóak, egészen realisztikusra sikerültek, bár tolatva az autó nem megy olyan gyorsan, mint előre és a villamos sem száguld 200-al. A sztori végig érdekes és kellően csavaros. Egészen hihetővé tették ezt az amnéziás dolgot. Tetszett, hogy nem ment át romantikázásba a film, bár a szexjelenetet furcsállottam. Kis dráma is volt, de az meg kellett. Külön örülök, hogy nem estek abba a hibába, hogy szétvágták volna a filmet. Minden akciójelenet tökéletesen látható. A feszültségteremtés is átlag feletti volt, különösen tetszett a kórházi ollós jelenet.  A végére egyáltalán nem számítottam. Azért megjegyzem logikai bukfencektől a film egyáltalán nem mentes, sőt egy – két érdekes kérdést feltehetnénk a készítőknek a megnézése után, de végeredményen ez egyáltalán nem ront.

Liam Neesonra szerintem már alapban nem tudok rosszul nézni. Bármit is tesz a vásznon, tetszik, ebben a filmben is kifogástalanul alakított és elkönyvelhetjük igazi akciósztárnak. Azonban akire azt gondolom, hogy igazi stand – up dolgot visz végbe, az Bruno Ganz (A Bukás-Hitler utolsó napjai), aki Ernst Jürgen stasi ügynök szerepében brillíroz egy kicsit. Aztán ott van Frank Langella, aki ha megjelenik, mindig megfagy a vászon. És persze a lányok, akik mindig szépek és szórakoztatóak Diane Kruger (Becstelen Brigantyk) és January Jones (Mad Men – Reklámőrültek).   

Jaume Collet-Serra (Az Árva) fiatal rendező forgatókönyvíróinak köszönhetően egészen kellemes módon vezényelte le a francia ”Out Of My Head” című regényből készült filmet. Erre a filmre lehet azt mondani, hogy megéri az árát, hiszen egy kellemes szórakoztató 90 percet okozott. Igaz nem többet. Így kell ezt csinálni, hogy az emberek bemenjenek a moziba.

Aki kellemes kikapcsolódást szeretne és nem a romantikus műfajból, ne hagyja ki, nem fog benne csalódni.

75%

Manapság csodának számít, ha eljutok moziba, ez nem csak azért van, mert kevés az időm, hanem azért is, mert a vidéki mozikba hónapos késésekkel jutnak el azok a filmek, amikre esetleg érdemesebb lenne beülni, ha egyáltalán eljutnak ide. Mivel az ünnepek alatt lehetőségem adódott a helyi Cinemába beesnem, és két film is érdekelt, ezért bátorkodtam volna jegyet váltani, ha nem az unokaöcsém lett volna a jegyszedő. Az Ismeretlen férfi és a Forráskód közül az utóbbit választottam. Nem bántam meg.

Colter Stevens (Jake Gyllenhaal) amerikai helikopterpilóta utolsó emlékképe egy Afganisztáni bevetés. Azonban a jelenben egy mozgó vonaton ébred. A szemben ülő utastársát Christinat (Michelle Monaghan) egyáltalán nem látta még, nem is ismeri, bármennyire tetteti a lány közeli ismerősének magát. Felébredve olyan mintha egy teljesen más ember lenne és a tükörbe belenézve döbben csak rá, hogy valójában nem is saját magát látja. Sokáig nem tud rajta gondolkodni, hiszen az ébredéstől számított 8. perben a vonaton mindenkit elpusztítva bomba robban. A robbanás után Stevenst sötét kapszulában felébresztve egy katonai ruhába öltözött hölgy szólítgatja…………….

Erről a filmről sem lehet bővebben írni filmélmény rontás végett. Úgy gondolom átlag feletti művel állunk szemben. Végig lekötött, érdekesnek és izgalmasnak találtam. Egyáltalán nem bántam meg, hogy beültem rá, és örültem annak is, hogy végre nem otthon gubbasztok a tv-m előtt. Történetét szerintem nagyon eltalálták, amit klassz kis fordulatokkal vegyítettek. Sikerült beleélnem magam, ami azt jelenti, kicsit elhittem, hogy ilyen létezik. Lehet ez nálam jött csak át így. 

Szóval az ötletért mindképpen dicséret jár, mert mindenképpen üdítő dolog, hogy van végre valami egy filmben, ami megfogja az embert az akciófilmek között, mert azt egyáltalán nem mondhatjuk róla, hogy átlagos lenne. Van egy kis romantikával megfűszerezett része is a filmnek, ami egész kellemesre sikerült. Szerencsére egyáltalán nem fordul giccsesbe. A viccesebb részek is hatásosak voltak. Amúgy volt egy két dolog benne, amit azért ki lehetett találni kis gondolkodással, de ez egyáltalán nem zavart, mert inkább csak a tipp kedvéért mondogattuk. Mondjuk be is jött, de szerintem csak 10 emberből 8-nak sikerül eltalálni, ki is volt a gyilkos a kertészen kívül.  A felétől van egy kis törés, de csak hajszálnyi, ami talán az utolsó nagy csattanóra készít fel. A film végén több kérdés felmerül, de kivételesen ezt csöndben nyugodtan meglehet beszélni. Nem annyira bonyolult, mint mondjuk az Eredet c. film. A hossza is pontosan eltalált, se nem hosszabb, se nem rövidebb a kelleténél.

Összegzésképpen elmondhatom ügyes film, lehet rajta gondolkodni, tökéletesen szolgálta a szórakoztatás mindennemű formáját, és ha nem az unokaöcsém lett volna a jegyszedő, akkor is szívesen kifizettem volna az árát.

Jake Gyllenhaal egyre jobb. Van a srácban valami, ami azt sugallja, hogy egyszer lesz ő még valaki a filmtörténelemben. Bár lehet nem lesz igazam. Ebben a filmben is jó volt nézni a drámai, romantikus, és a tökös gyerek alakítását.  Jó volt nézni azonban Michelle Monaghant (Hideg nyomon, Sasszem) is és nem csak a külső adottságai miatt. Mondjuk a mosolygáson és az ártatlan bárány vagyok és nem értek semmit kinézeten kívül nem sok szerepe volt, de mégis ez tökéletesen működött együtt főszereplőnkkel. Persze nem mehetek el Vera Farmiga (Egek ura, Az árva) megemlítése nélkül sem. Valami van a hölgyben, ami megfog a színészi játékában. Itt is jól játssza el a hideg és merev katonából történő átalakulását. Jeffrey Wright (A Quantum csenje, Invázió) negatív szerepén semmi extrát nem nyújtott, hozta a kötelezőt.

Dunkan Jones rendezőnek ismét köszönhetünk egy nem mindennapi filmet. A Hold (The Moon) után volt egy olyan sejtésem, hogy mindenképpen érdemes megnézni ezt a filmjét is. Kicsit könnyebben emészthető, mint az előbb említett műve, ami azért nem baj. Mondjuk a sztoriját most nem ő írta, hanem Ben Ripley, akiről viszont eddig jót elmondani nem lehetett, hiszen a két nem annyira jól sikerül Lény (Species) című film 2-3 részét tette le eddig az asztalra. Ezért is örömteli, hogy egymásra találtak és összehoztak a rendező úrral egy okos kis ”sci-fi” akció egyveleget. Fényképezésére, zenéjére szerintem nem lehet panasz.    

Ha valaki újdonságot szeretne látni az akciófilmek világából véletlenül se hagyja ki, garantálom, hogy nem fog unatkozni rajta. 

80%