Alapjában, ha az ember kétszer egymás követő napon ugyanazt a filmet nézni, akkor vagy nincs más a tarsolyában vagy annyira tetszett neki, hogy ismételni akar. Nekem ennél a filmnél az utóbbi jött be. Ez a film tényleg fejbevágott. Nem mondom, hogy percekig, de az biztos, hogy sokáig ültem még a sötétben a film végén és gondolkodtam. Nem tudtam róla azon kívül semmit, hogy nem ő nyerte idén az idegen nyelvű Oscart. Az Egy jobb világ-ot (a győztes) még nem láttam, de az biztos, hogy nagyobb durranásnak kell lennie ahhoz, hogy ezt a filmet letaszítsa a képzeletbeli trónomról. Nagyon nehéz lesz neki.

Elhunyt anya Nawal Marwan (Lubna Azabal) végrendeletében szereplő utolsó kívánság az volt, hogy ikreit Jeannet (Mélissa Désormeaux-Poulin) és Simont (Maxim Gaudette) elküldje apjuk és bátyjuk felkutatására Közel Keletre Libanonba. Apjukat eddig halottnak hitték, bátyjukról nem is tudtak. Útjuk során felbolygatják elhunyt anyjuk  múltját, mely hatalmas titkok rejt a gyerekek számára……  

Elsőre egy jó tanács még így az elején, ajánlatos a filmet kipihenve megnézni! Nem egy feszes pörgős akciófilm. Tényleg nagyon lassú, de aki szereti a hasonló értelmes filmeket, semmiféle döcögés nem győzi le. A múltkor azt írtam, hogy szerencsés vagyok, mert két film is tetszett egymás után és itt van a harmadik, mely mindegyiknél jobban bejött. Sajnos kevesebb időm volt mostanában filmet nézni, viszont így legalább válogathattam az összeszedett listámból.

Az elején egyáltalán nem éreztem még azt az érdeklődést, ami miatt érdemes lett volna néznem, de mégis ahogy haladtam a filmmel, egyre jobban rám jött egy bizonyos izgalom, kíváncsiság, ami egészen a végig bennem maradt.  Talán egy kicsit lassan indult be, de aztán volt valami varázslat a történetvezetésben, ami teljesen levett a lábamról. Sajnos kevesen jutnak majd túl a negyedén és kikapcsolják, mert nem tetszik, mert ugye otthon megadatik ez a lehetőség, de vétek lenne megfosztani magunkat ettől a filmélménytől.

Talán ezzel nem árulok el nagy titkot, hogy két szálon történnek az események, az egyiken a múltban járunk, ahol az anya életútját követhetjük végig, a másikon pedig a két iker törekvéseit vetítik elénk, ahogyan a végrendeletben kért küldetésük teljesítésére törekszenek. A múltban láthatjuk a terror borzalmait, a muszlimok és a keresztények brutális harcait, és annak következményeit, és azt hogy a gyerekek anyja milyen dolgokon ment keresztül. A jelenben pedig a múlt eseményeinek hatását kapjuk meg a gyerekekre levetítve. Az egész egy nagy utazás és nyomozás a múlt titkainak feltárására.

Szokásaimtól eltérően igazából a filmről bármit is írni olyan értelemben vétek, hogy abszolút veszítene értékéből. Inkább csak a méltatásában veszem ki a részem, mert az nem nehéz. Ez egy csodálatos és megrázó történet, ami mellett az ember nem mehet el szó nélkül. Az egyik legjobb közel-keletről szóló alkotás, amit a pályafutásom alatt láttam.

Felejthetetlen képsorok, érzelmi megnyilvánulások, valamint irgalmatlan lassúság jellemzi a filmet. A szereplőkön elidőző kamera fájdalmukat nagyon jól érzékelteti. Közhely, de az igazság fájdalmas és néha tényleg jobb, ha nem tudjuk meg. Bár ellene meg küzdeni nehéz. Tényleg úgy gondolom, hogy van egy olyan jelenet benne, amit örökre az emlékezetünkbe vésünk. Borzalmasan valósághűen bemutatott háborús részeknél egy percig sem gondoltam azt, hogy ez csak fikció, hogy ilyen nem is létezett, hiszen annyira valósághűek ezek a jelenetek. Végül is a polgárháborúra okaira igazából nem térnek ki, nem ezzel foglalkoznak a filmben, vagy legalább is én ezt nem vettem észre. Érdekes, de egyszer sem volt kiírva, hogy melyik országban játszódik, persze enyhe földrajztudásaimmal azért kitaláltam. Kicsit nehéz volt az elején megkülönböztetni az anyát és a lányát játszó színésznőt. Elsőre úgy gondoltam, hogy egy és ugyanaz a személy mindkettő és nekem az évszámok is hiányoztak, hogy legalább tudjam, hogy melyik évben járunk. Persze azért ez nem befolyásolt semmiben.  

A két főszereplő az anya Lubna Azabal (Hazugságok hálója) zseniális. Ahogyan Azabal maga elé néz a semmibe, szinte olvassuk a gondolatát. Néma szenvedése minden esetben átjött. Pokoli úton ment keresztül. Bámulatos és lehengerlő a szerepben. A lány és a fiú Mélissa Désormeaux-Poulin és Maxim Gaudette számomra ismeretlen színészek, tökéletes oldották meg a szerepüket, kutatásuk során végig szorítottam nekik és bizony libabőrös lettem az igazság pillanatában.  

Denis Villeneuve rendezőről sem igazán hallottam eddig semmit, azonban minden téren szerintem fantasztikus dolgot hajtott végre. Büszke lehet a filmjére, nem véletlenül zsebelt be rengeteg díjat. Nagyon erős, hatásos és eredeti filmet készített, emlékezetes végkifejlettel. A fényképezése a filmnek hihetetlen látványos a maga nemében. A távolról fotózott romba döntött város képei nagyon hatásosak. A zenéjével kapcsolatban megemlítem a két betétdalt a Radiohead-től ”Like a Spinnig Plates” és a ”You And Whose Army” amit szintén eltaláltak a készítők annyira keserűen szólnak. Sajnos szintén az a kategória, amit széles közönség egyáltalán nem fog látni és ha már ezzel a néhány idevetett sorral is felkeltem az érdeklődését valakinek iránta, elértem a célomat vele, mert megérdemli ez a  mű.

Mély érzésű embereknek, akik szeretnének egy fájdalmas és megrázó drámát látni semmi esetre sem hagyják ki, mert különleges és egyben felejthetetlen filmélményben lesz részük! Garantálom, hogy nem felejtik el és örülni fognak annak, hogy ajánlottam ezt a filmet. Transformers rajongók ezt most felejtsék el.   

 90% 

A sok félresikerült remekmű után végre a mai napon sikerült megnéznem egy olyan filmet, amire azt mondtam magamban, hogy ez tetszett. Nem egy gyöngyszem, de úgy gondolom, hogy a mai napra az igényeimet majdnem teljesen kielégítette. Megtörtént esetet (ismét) feldolgozó misztikus jelzővel illetett krimi került a kezembe, aminek a sztorija mellett bizony nem tudtam elmenni. És itt még a bevezetőmben szeretném megjegyezni, mert nem bírom ki most sem, hogy szeretnék gratulálni a címfordítóknak, mert ebben a formában totálisan megtévesztő a film címe!

David Marks (Ryan Gosling) milliárdos a családi vállalkozást hátrahagyva vidékre költözik újdonsült feleségével Katie Marks-al (Kirsten Dunst), hogy új életet kezdjenek. Az idilli kép azonban hamarosan összeomlik, mikor megjelenik Sanford Marks (Frank Langella) ingatlanguru és arra ösztönzi fiát, csatlakozzon a céghez és jöjjön haza New Yorkba. David hazaköltözik és beáll a taposómalomba, miközben egyre furcsább jelek mutatkoznak nála, hogy valami nem tiszta a személyiségében. Emberünk magában beszél és rettegésben tartja a feleségét, majd egy sötét esős napon Katie eltűnik…….

Elég nagy ugrásokkal, de valahogy így tudtam leírni ezt ez elég furcsa és bizarr sztorit. Bizony van egy hangulata, ami már az elejétől fogva magával ragad.  Két szálon futó filmről van szó. Az egyik a jelen, ami egy bírósági tárgyalásról közvetít, miképpen hallgatják ki az addigra már megöregedett Davidet, aki elmondja a saját verzióját és ezzel próbálja bizonyítani ártatlanságát. A másik pedig a felvázolt ”ténylegesen” megtörtént múlt, a bűntények bemutatása, ami viszont David bűnösségét mutatja be. A két szál azért a végére, ahogy ”telnek az évek” összeér. Mivel inkább a második szálat látjuk leginkább, ezért ne is csodálkozzunk nagyon, hogy a film végére a kialakult képünk nem éppen az ártatlan felé tendál. Ezt nevezhetjük azért a forgatókönyvírók elfogultságának is, persze nem tudhatjuk, hogy mennyire jártak utána az egész sztorinak. Elméletileg felhasználtak minden olyan információt, bírósági jegyzőkönyveket, stb. ami alapján a filmet összehozták.  Azért a filmben ez marha jól lett megoldva, és a törvényszék előtt egyértelműen azt kapjuk meg, hogy ártatlan és csak ránk van bízva, hogy a mozgóképeket elhiggyük. Tetszett ez a megoldás nagyon.

Nem akarok részletesen belemenni, hogy hány személy miképpen tűnik el, mert utána olvasva ez hamar kiderül, de amit látunk az bizony elég durva és nem vall épelméjű emberre és akkor nagyon finoman fogalmaztam. Mindig azt írtam mostanában a megtörtént esetű filmekkel kapcsolatban, hogy kizártnak tartom, hogy tényleg így volt, viszont ennél a filmnél nem éreztem ezt egyáltalán.

Nagyon magával ragadott a hangulata. Az elején az embere egyáltalán nem gondolja még, hogy mi lesz ebből a helyes kis romantikázásból. Az egyetlen hiba volt számomra a végével volt kapcsolatos. Nem nagyon sikerült lezárni és nem éreztem libabőrösnek a kezeimet, pedig vártam volna valami hasonló extázist.   Voltak még olyan dolgok, amikre nem kapunk választ és egy ilyen jellegű filmnél mondjuk elvárható lett volna, de azért nagymértékben így is teljesíti a kívánalmakat. Talán, most írom le azt először, ha egy kicsit hosszabb lett volna, még ez is belefér. (Most itt David dolgaira lettem volna kíváncsi, mit miért tett.)

A három szereplő nagyszerű. Ebből a gárdából, ami különösen meglepő volt, hogy Kirsten Dunst (Pókember) kiemelkedőt nyújtott, pedig nem tartozik a kedvenc színésznőim közé. Az ártatlan kislánytól a megalázott és megtört nő szerepéig mindegyiket nagyon élethűen adta elő. Voltak olyan jelenetei, nem is hittem el, hogy ez Ő. Ryan Gosling (Fél/Nelson, Törés) már egyszerűbb eset, mert benne ugyanúgy lehet bízni, mint Frank Langella (Frost/Nixon, A doboz) lehengerlő megjelenésében. Ryan a pszichopatát szemrebbenés nélkül játszotta el. Félelmetes volt végig az az ártatlan, de ugyanakkor valamiért mégis zavart tekintete és pillanatnyi átváltozása a higgadtból a dühöngő állatba. Langella a tekintetével egyből ölni tudna.    

Andrew Jarecki Oscar-díjra jelölt dokumentumfilmje (Elfogták Friedmanékat) után más irányba ment és elkészített egy nagyon jó hangulatú mozit, ami azért nagyban köszönhető a két forgatókönyvírónak Marcus Hincheynek és Marc Smerlingnek. Hála az égnek azért nagyban ránk bízzák a döntést, hogy melyik oldalra állunk, de mint feljebb is leírtam, van különbség a két szál között. A feszültségkeltéshez nagyban hozzájárul az igazán eltalált zene és az egészet átható borongós képi világ. Úgy gondolom ez a film sem hibátlan, viszont egy igazán jó szórakoztató darab a maga műfajából.

Ajánlhatom azoknak, akik szeretik a megoldásra váró bűntényeket és egy kellemes feszültségekkel teli kikapcsolódásra vágynak.

Piszkosul régen láttam már ilyen filmet, ami ennyire bejött volna. Látszik régen gondolkodtam, mert az odafigyeléstől a végére egészen kellemesen megfájdult a fejem. Még soha nem volt részem belga nemzetiségű film megnézésében, de mostani film után felkutatom a rendező korábbi filmjeit is. Úgy gondolom, így kell egy jó kis misztikus krimit készíteni.

Öt jóbarát elhatározza, hogy kibérel egy tetőtéri padlásszobát, (Loftot) arra az esetre, ha nem a feleségükkel szeretnének kávézgatni rájuk szakadt szabadidejükben. Tökéletes játszóterük azonban egy nap összeomlik, mikor az ágyhoz bilincselve vérbe ázva ismeretlen nő holtestére bukkannak. A srácok egymásra mutogatva próbálja kideríteni, hogy melyiküknek lehet köze a gyilkossághoz, hiszen a szobához csak öt kulcs készült. Egyre sötétebb titkokra derül fény, és világosabbá válik, hogy nem mindenki az, aminek látszik………..

Jaj, de titokzatos. Őszintén megmondom tényleg nagyon régen gondolkoztam filmen ennyit. Szinte minden egyes jelenetben, mondatban volt valami, amire figyelni kellett, ami összezavart és ember legyen a talpán, aki kitalálja, hogy mi lesz a filmnek a vége, mivel folyamatosan változik percről – percre a fejünkben a tettes személye. Ez a két óra úgy elrepült, hogy el sem hittem. Mind az öt személyiséget így kitalálni és belegyúrni egy filmbe, hogy az ne legyen sok, minden elismerést megérdemel, és ehhez még hozzávesszük, hogy nem csak a főszereplők vannak jelen, hanem a hozzájuk tartozó feleségek és a szeretőik is, kiknek szintén önálló jellemet, szerepet kreáltak a filmben, ez így együtt nagyon jó. Olyan mesélés van végig a filmben, amit ritkán lehet látni filmen. Szinte saját magunk nyomozunk és próbáljuk összerakni a rendőrök helyett a szálakat. Nem tudom másképpen ezt megfogalmazni, igazi agyrobbanás. A filmben tökéletes időérzékkel megoldott két szálon futó esemény zajlik, az egyik a jelen (mint mindig) a másik pedig a szokásos visszaemlékezések.

Igazából nem szeretnék a filmről többet elárulni, mert biztos, hogy veszítene az értékéből. Maximális diszkréciót fogadjon meg az, aki már látta.  Megemlíteném, hogy kapunk ebben a filmben is egy jó adag társadalomkritikát, hogy az emberek a jó dolgukban, már nem tudnak mihez kezdeni magukkal és csak az nem csalja meg a másikat, aki nem akarja. 

A szerepek eljátszására igazán remek színészeket válogattak össze. A forgatókönyvnek hála nehéz különbséget tenni közöttük, szinte nem is lehet, mindenki kifogástalanul játszott, de ha valakit kiemelnék az talán Filip Peeterst lenne. 

Erik Van Looy (Az Alzheimer ügy) rendező és Bart De Pauw forgatókönyvíró egy majdnem tökéletes európai "feelinges" misztikus thrillert készített. Talán a végét éreztem egy kicsit soknak, de igazából azzal sincs semmi baj. Minden nagyon a helyén van: a helyszínek, az operatőri munka, a vágások, a színészek, minden.  A kaszinós rész külön emlékezetes marad számomra, az egész jelenetet brutál jól készítették el. Csoda, hogy ez a filmet még nem fedezték fel a kinti nagy ötletgyárosok, hogy kéne egy állat kis feldolgozást készíteni belőle, öt nagy sztárral, mert szerintem előbb utóbb odajut az biztos.

Ajánlhatom mindenkinek, aki szeretne végre gondolkodni már egy filmen, összerakni a kirakós szálakat, együtt nyomozni a szereplőkkel és élvezni a végeredményt.  Igazából csak egy dolgot lehet majd sajnálni, hogy elcseszett kevés ember fog élni azzal a lehetőséggel, hogy megnézze.  

80%

ver.2.

A mai filmet gyakorlatilag úgy néztem meg, hogy az ég adta világon semmit sem tudtam róla a bemutatóján kívül, s ez bizony nagy hiba volt. Egyedül a rendező személyével és a szereplőkkel voltam tisztában. Misztikus horror thriller este 10re bekészítve elméletileg tökéletesnek választásnak bizonyult. Elméletileg.

Mikor Detroit városában hirtelen minden elsötétül és kihal egy maréknyi túlélő a 7. utcai kocsmában talál fényben úszó menedéket.  Luke (Hayden Christensen), Paul (John Leguizamo) és Rosemary (Thandie Newton) kezdeti bizalmatlanság után, közösen szeretnének rájönni az őket ért katasztrófának az okára, hogy az egyszerre mindenhol bekövetkezett sötétség után vajon hová tűntek a szeretteik és úgy egyáltalán mindenki. Mindent megtesznek, hogy életben maradjanak és felkutassák a túlélőket egész addig a pontig, míg rá nem jönnek, hogy ők maradtak az utolsók és a valódi ellenség nem más, mint maga a…………….

Tulajdonképpen nem nagyon tudok így elsőre mit írni róla. És nehéz is lesz, hogy ne áruljak el nagyon semmit. Azért összeszedem magam és megpróbálom ezt a fejlövést újra átélni. Az első gondolatom, az utolsó képkocka után az volt, hogy most én vagyok ennyire hülye vagy tényleg ennyire értelmetlen ez az egész. Bár nem akarom egyből szidni.

Nagyon jól indul, megmerem kockáztatni ilyen érdekes első 10 percet régen láttam, ráadásul még marhára meg is ijedtem egy árnyéktól, amire régen volt példa. Kísérteties az egész, sehol senki, minden áll, semmi nem működik, mindenhol csak ruhák a földön, zuhanó repülő a háttérben, nulla beszéd a film alatt tényleg remek atmoszféra a kezdésnek. Nagyon jó sötét feeling, hangok, effektek, fények, ami azt vetíti elő, hogy de jó lesz. Aztán ugrunk előre 72 órát a filmben, itt már elméletileg szereplőink tudják, hogy mi van! Persze mi még mindig nem, ami nem is baj, de azért a kíváncsiságunk csak fokozódik! Aztán kapunk egy-két ugrálást még előre és vissza, amitől még kíváncsibbak leszünk, hogy most már végre derüljön ki valami!! De csak nem akar!!

Néztem, néztem a filmet, de valahogy nem történik semmi. A szereplőink beszélgetnek, mászkálnak, de olyan minta ők magukat sem érdekelne, hogy ebből hogyan lesz kiút. A film közepétől olyan lett, mintha egy lufi kaktusznak ütközött volna. Pukk. Ez az a film - ha még a megnézése után is akarunk gondolkodni rajta - amire csak kérdéseket tehetünk fel. És ebből az egyik legfontosabb, hogy vajon miért volt mindez? Azt elismerem, hogy vannak olyan poszt-apokaliptikus filmek, melyben nem is kell feltenni ezt a kérdést, mert nem ez a fontos, nem ez a lényeg (pl. Az út, sajnálom, hogy itt említettem meg), de itt ebben a filmben melynek igazából nincs semmi mondanivalója és csak erre vár az ember magyarázott, és szinte ezért is nézi végig, hát ez így nem az igazi. Ennyi kérdést nyitva hagyni, nem bír el egyetlen horrorfilm sem. Mi volt az a szoba a kocsmában? És az Ádám és Éva utalás végén?? És ezt így szépen sorolhatnám a végtelenségig. Tényleg nem értem. Szóval ez a világvége alkotás, amiből már mostanában elég sokat láttunk, nem nagyon érdemli meg, hogy jónak nevezzem és akkor nagyon szépen fogalmaztam.  

(Unalmamban azon filóztam magamban, hogy vajon mit tennék a szereplők helyében, - mert maga a szituáció amúgy érdekes - és azt találtam ki, hogy keresnék, egy olyan erdőt ahol annyi fa van, hogy abból életem végéig tüzelhetnék, mindig égne a tűz!! Bár előbb utóbb akkor meg éhen halnék)

Hayden Christensen-t egészen furcsa volt, sőt inkább vicces hallani, hogy Luke-nak szólították. Remélem mindenki látta a Star Wars II-III. részeit!! Amúgy megpróbálja menteni a filmet, próbál színészkedni, de szenved, pont úgy, mint mi a nézése közben. Ez amúgy igaz a többiekre Thandie Newtonra (2012, Ütközések) és John Leguizamo-ra (Az esemény) is, csak statisztálnak. Nem keltett szimpátiát még a kissrác sem.

Brad Anderson (A gépész, Transz-Szibéria) rendezőben most egy kicsit csalódtam, mivel előző művei sokkal jobban tetszettek, de ezt annyira misztikusnak akarta, hogy elfelejtette beletenni, hogy mi is a lényeg. Vagy annyira okosnak hitt mindenkit, hogy alapból gondoljunk bele, olyan dolgokat, amiket akarunk. Kár, mert igazából lehetett volna az anyaggal mit kezdeni és egy sokkal jobbat kihozni belőle. Persze a film magán a forgatókönyvön múlott és ebből ezt lehetett művelni. Remélem, nem kap Anderson Shyamalan szindrómát, mert erről a filmről pontosan az Esemény ugrott be. Az is nagyon jól indul, aztán tudjuk mi lett belőle. Amúgy ennek is a bemutatója százszor jobb volt, mint maga a film. Nem tudom rá azt mondani, hogy szórakoztatott.

Ajánlhatom (biztos?) azoknak, akik végül is nem a miérteket keresik a horrorfilmekben. Akik szeretnek sötétben lenni és nem félnek az árnyékoktól.

35%

ver.1.

(Három nap net nélkül. Halál.)

John Ajvide Lindqvist Hívj be! (Lät den Rätte komma in) című regényét 2008-ban filmesítették meg hazájában, Svédországban. Szerintem az utóbbi évek egyik legjobb, legkeményebb, de ugyanakkor legemberibb vámpíros sztorija volt. Kevés olyan filmes díj volt, amit nem zsebelt be. Nem akarom megbántani a Twilight rajongókat, de semmilyen szempontból nem lehetett egy súlycsoportba helyezni a kettőt. Egyáltalán nem kellett sokat várni arra, hogy Hollywoodban feldolgozást készítsenek.

Owen (Kodi Smith-Mcphee) 12 éves gyerekként esténként egyedül tengeti mindennapjait társasházuk udvarán. Visszahúzódó gyerek lévén barátja nincs, az iskolában különc természete miatt lenézik és nem mellékesen a suli helyi menő sráca amint teheti, megalázza és rosszabb napokon meg is veri. Elvált édesanyjával - akinek az alkohol fontosabb, mint a fia - nem találja a közös a hangot, szinte menekül otthonról. Egy éjszaka közvetlenül a szomszéd lakásba új lakók költöznek. Egy férfi és egy kislány. Megjelenésük után a közelben kegyetlen gyilkosságok történnek. A parkban egyik este, miközben Owen képzeletben bosszút áll iskolatársán, az új lány Abby (Chloe Moretz) megszólítja. A barátkozásuk elkerülhetetlen. Egyre többet találkoznak, és egyre jobban megértik egymást……. persze csak éjszakánként…..közben a véres gyilkosságok tovább folytatódnak….

Na, ezt elég titokzatosra sikerült leírnom annak, aki először nézné meg. Aki meg látta az eredetit, annak sok újat nem mond. Mindig azt gondoljuk, hogy az eredeti sokkal jobb, mint a feldolgozás, de így most megnézve, azt gondolom, hogy ebben az esetben sikerült ezt elkerülni, mivel ez most kicsit eltért az eredetitől, és nem biztos, hogy negatív irányban. Mondom ezt úgy, hogy olvastam magát a regényt is, amit ugye marha nehéz lett volna egy az egyben vászonra vinni. A svéd verzió más. Annak a filmnek mások az értékei. Nyersebb, komorabb, mélyebb és más atmoszférát teremt. Kiváló a maga nemében. Az amerikai változat viszont többet ad a regényből és nem annyira hideg, sok esetben olyan érzésem volt, mintha egy teljesen más filmet néztem volna. Nekem egyelőre ez jut az eszembe. Persze a regény mindkettőnél 100x jobb és durvább, és a terjedelme miatt – közel 600 oldalas – lehetetlen lett volna filmre vinni. Az biztos, hogy mindkét változatból borzasztóra hiányoztak lényeges részek. Részletekkel nem akarok példálózni, mert csak a filmélményen rontana. Érdemes elolvasni. Az amerikai változat egy kicsit jobban pörög, de még így sem túl gyors a film. Kicsit megpróbálta érthetőbbé, fogyaszthatóbbá tenni a nem csak európai néző számára is. Talán kegyetlenebb volt egy kicsit. Egyedül Abby mozgásával voltak problémáim, azt elég gáz módon oldották meg. Amúgy összegzésképpen remek film. Bármennyire is horrornak van titulálva, szerintem nem kimondottan az. Inkább egy elgondolkodtató, véres, családi drámának írnám le, vérszívó beütéssel.     

A két gyerek játékán elbukhatott volna a produkció, az biztos, de Kodi Smith-Mcphee (Az út) és Chloe Moretz (Ha/Ver) is végtelenül lehengerlően és hatalmas beleéléssel játszott. Chloe ártatlan karakteréből villámgyorsan átváltott nem is annyira szerethető gyerekké, olyan érzést keltve mintha mindig ezt játszotta volna, Kodi Smith játékából meg átjött az a gyermeki csodálat, áhítat, feltétel nélküli szeretet, írhatnám barátságnak is a másik iránt, amit a szerepe megkívánt. Amúgy nem működött volna a film, ha nincs meg az a bizonyos feszültség, szikra kettőjük között. Bár, ez így nagyon hülyén hangzik, hiszen mégis csak tizenévesek. Szerepet kapott még az általam mindig nagyra tartott Richard Jenkins (A látogató, Égető bizonyíték), aki a lány apjaként és egyben őrzőjeként szerepelt. Ő most csak a két gyerekszínész árnyékában volt jelen, de érzékeny és olykor szerencsétlen játékával elnyerte azt a bizonyos szimpátiát, ami bizony a szerepe szerint nem illette volna meg.  

Matt Reeves (Cloverfield) rendező hála az égnek nem esett abba a hibába, hogy egy az egyben lemásolja az eredeti filmet. Látszott a forgatókönyvön, hogy inkább a regényt vették alapul, mint a svéd változatát a filmnek. Persze azért elkerülhetetlen a hasonlóság, a film utolsó negyed órája nem lehetett eltérő a regénytől egyik esetben sem, mert akkor borzasztóra vesztett volna az értékéből. Felhívnám még a film zenéjére is a figyelmet, amely megfelelően borzolja a kedélyeket.   

Véleményem szerint nem csak horror rajongóknak ajánlhatom, bár vannak benne igen véres jelenetek, ami sok embert elriaszt a filmtől, de ha leküzdjük a gusztustalanabb jelenetek miatti émelygést és végignézzük, észrevehetjük a mögötte rejlő értékeket. A könyvet viszont mindenképpen érdemes elolvasni!

75% 

Végre egy filmcím, amit nem sikerült félrefordítani. (Nem hagyhattam ki.)

M. Night Salaman rendező úr megjárta már a mennyországot és a poklot is. Természetesen ezt a csak filmjeire értettem.  Kezdetben nagyon sokan szerették, de mostanában már nem olvasok róla dicsőítő írást, sőt szinte mindenki csak gúnyolódik rajta. Kicsit nagy különbség van színvonalban, míg eljutott a Hatodik érzéktől az Utolsó léghajlítóig. Az utolsó filmje után azonban valaki odasúghatta neki, hogy ”Mi lenne, ha egy kicsit pihennél, de nincs véletlenül egy jó ötleted?” Mondjuk ez így kicsit morbid, de a súgónak, na és persze az ötletgazdának azért köszönjük meg ezt a filmet.

A sztori végtelenül egyszerű. Öten bennragadnak egy irodaház liftjében.  Nem ismerik egymást. Mindennapi dolgaikat végző átlagemberek. Rövid ”ismerkedés” után egyre kényelmetlenebbül és tehetetlenül érzik magukat, és mikor a lift elsötétül, elszabadul a pokol. Vagy talán valami más, talán maga  az ördög? Kívülről a segítség nem érkezik, hiába várják. Az öt emberben, a gépészben, az őrben, a fiatalasszonyban, az idős asszonyban és az eladóban azonban mégis van valami közös, a múltjukban valami nem stimmel……. Többet nem szabad róla írni, mert akkor elveszti varázsát.

Másodszor néztem meg ezt a filmet és azon kívül, hogy mit keres egy mosómedve a liftaknában, nem találtam semmi kivetnivalót benne. Szépen felépített thriller, nem a fotelból felugrok fajtából. Végig gyanakvásra és tippelésre késztet, közben persze izgulsz is, hogy a te ötleted legyen a nyerő. Ez az a film, ami tényleg elsőre adja ki a varázsát és amikor felállsz mellőle, azt mondod, hogy de jó volt. (Vagy nem) Mondjuk azért másodjára már nem pörgött annyira. (furcsa, de én kitaláltam mondjuk a csattanót az elején, de szerintem ez csak a véletlenen múlott)

A szereplők többnyire ”sorozatszínészek”.  Egyedül az idős hölgy Jenny O’Hara volt ismerős. Utánanéztem persze a többieknek is. Bowden detektív szerepében - mert azért van nyomozónk is a filmben -, Chriss Messina (Vicky Cristina Barcelona, Julie & Julia- Két nő, egy recept) látható.  A fiatal lány pedig Mel Gibson lányát alakította A sötétség határán című filmben. Egyik szereplőre sem lehet semmi olyan mondani, ami negatívan befolyásolta volna a filmélményt. Hozzáteszem, hogy ne várjunk azért valami nagy színészi teljesítményt.    

A bevezetőben említettem, hogy az ötlet magának Salamon úrnak köszönhető, aki eme művet a Night Chronicles trilógia bevezető darabjának szánta. Producerként John Erick Dowdle (Karantén) rendező megválasztása tökéletesnek bizonyult. Szerintem ebből a sztoriból, az alacsony költségvetés ellenére a lehető legjobbat hozta ki. Sikerült megteremtenie azt a hangulatot, ami egy jó thrillerhez kell. Kellemes feszültséget, izgalmat és borzongást, de nem a durvább fajtából!  Megemlítem, hogy a zenéje nagyon tetszett, eltalálták a filmhez! Maga a mű a horrortól műfajától azért messze van.

Ezek után kíváncsian várom a II. és a III. felvonást. Talán az egyik részt rendezze meg maga Salaman. Talán nem rontja el. Jé, máris megbocsátok? Akkor végül is elérte a célját.

Ez szerintem pont egy olyan film, aminek nem jó, ha lelövik a poént. Ezért nem illene elmesélni senkinek a végét. Akkor azért nagyobb a hatása. Érdemes megnézni, már csak az ötlet miatt is.

65%