creed-poster01.jpgTátom a szám, mint paraszt a lukas almára. Csak jönnek a jobbnál jobb filmek (The Revenant, az Aljas Nyolcas, Carol) és kapkodom a fejem. Igen erős a felhozatal év végére, hogy mindent betudjanak passzírozni az Oscar gálára. Apollo Creed nevére ugye sokan emlékeznek? Tuti, hogy nem. Talán, ha azt említem meg, hogy Rocky az első filmben tőle kap ki a film végén, így már sok embernek beugrik. Vagy továbbra sem. A lényeg, hogy én tudom, hogy ki ő. Stallone visszatért immár a hetedik résszel, amit igazán nem is neveznék már Rockynak.

1998-ban a tizenéves Johnson Adonis (Michael B. Jordan) éppen egy javítóintézeti magánzárkájában ücsörög folyamatos agresszív viselkedése miatt, amikor egy napon édesanyja felkeresi őt és elmondja az igazat édesapjáról. Felvilágosítja, hogy az apja a híres világbajnok bokszoló Apollo Creed, aki még a születése előtt meghalt. Anyukája magával viszi és a pazar hagyatékból szépen felneveli a srácot. Anyai intelmek ellenére azonban Adonis nem bír nyugodni, az ereiben az apja vére csörgedezik, ezért titokban átjár Mexikóba bokszolni. Mivel profi bokszoló szeretne lenni, neves munkahelyén éppen az előléptetése előtt felmond. Elutazik Philadelphiába felkeresni apja legyőzőjét, Rocky Balboát (Sylvester Stallone), hogy segítse őt profi bokszolói karrierje elindításában…

creedset0008-1024x860.jpgIsmét egy boksz film, mely igazából ismét nem nyújt semmivel sem többet a hasonló témájú filmeknél, de mégis ég és föld a különbség. Legalább is számomra. Rocky egy fogalom, annak ellenére, hogy ez a film már a Creed címmel inkább már egy új franchise kezdetét célozza meg. Egy új generációról készített, újból felépített „Rockysztori”, mint amit manapság a Star Warsnál tapasztalhattunk. Régi szereplők felváltása újakra mai köntösbe bújtatva, kicsit felpörgetve, kiszínezve, de mégis a légkörét megtartva. Engem a mai napig mindig kiráz a hideg, ha meghallom a zenéjét, vagy amikor az első részből a jeleneteket meglátom. Rocky egy szimbólum a ring világában, akinek szép „temetés” jár. Ez a film megteszi a ravatalozást és egy új vonal kezdetét irányozza be.

creed06.jpgAnnyira egyszerű a sztori, hogy kár igazából róla sok mindent írnom, szinte az első rész újrajátszása, vagy ahogy az idegen nyelvű villogásommal élve közzétehetném: rebootolása. Szinte. Ami azért lehet baj, mert semmi újat nem hoz, de nekem inkább örömöt okoz, mert az első rész legalább még a szívemhez közel is áll. Van egy fiatal srác, aki profi bokszoló szeretne lenni. Céljai eléréséhez azonban a legtökéletesebb edző szükséges. Ki lehetne ebben a legjobb, mint a porosodó Rocky Balboa. Felkeresi ezért őt a saját bárjában, hogy vállalja el és készítse fel a profi boksz világára. Persze nem megy ez már oly könnyedén, hiszen az öregedő főhősünknek már bizony a temetőbe is nehéz kijárnia meglátogatni elhunyt feleségét, Adriennt, nemhogy edzéseket vezényelni ifjú titánunknak.

creed.jpgStallone szétbotoxolt arcával, karikás szemeivel, festett hajával olyan, mint egy karikatúra, nem tudok mást írni róla, szörnyen néz ki. Talán az Olasz Csődör dünnyögő hangja, ami egykoron emlékeztet önmagára. A nem annyira jó látvány mellett azonban az emberi oldala mindent megszépít. A szövege, a naiv tekintete a technika vívmányaira igazán könnyfacsaró és megmosolyogtató (Felhő ugyebár). Már másképpen áll a dolgokhoz, és ez egyáltalán nem titok. Az edzéseket már szinte nem tudja egymaga levezényelni, hátsó sorból mondja az instrukciókat. Mindenben egy kicsit direkt háttérbe vonul és előtérbe kerülnek az új dolgok, persze összekeverve a régiekkel.

creed05.jpgA korábbi sok részt megélt edzőterem fényesre van suvickolva és nem kicsi ráncfelvarráson ment keresztül, már nem az a terem, ahol végignéztük Rocky felkészülését. Az edzések viszont a régiek, amit a mai fiatalok csak most látnak először, az már nekünk „öregeknek” rutinból megy. A klasszikus iskola edzései, ugráló kötelezés, futás az utcán és a régi nagy titkos fegyver a gonosz ellen, csirkefogás az ólban. Amúgy nem tudom, hogy ez miért olyan nehéz tevékenység, de biztos így van, na persze nem is én akarok profi bokszoló lenni. Látszik Stallonén, hogy újra élvezi az egészet, az öröm az arcára van írva, hogy ismét Rocky lehetett, ami megteremtette számára a hírnevet és ez átjön az egész a képernyőnkre.

creed04.jpgHajtja őt a vágy, hogy küzdjön valamiért és valakiért, hiszen szinte mindenkijét elvesztette már, feleségét, barátait és a fiával is ritkán találkozik. Jókor jön a lehetőség, hogy megmutassa ismét azt, amiért egész életében küzdött. Persze, van még egy dolog, amit most nem írok le, bár az is kitalálható. 1 óra 20 percnél folytak ki az első könnycseppek, aki látta a filmet, az tudja miről beszélek, és az tudja ezt átérezni, akivel történt már hasonló a családban. Mindkettőjüknek megkezdődött a harc, az öreg viszont látott már ilyen harcot és általában nem a küzdők nyerik meg. Itt volt először olyan érzésem, hogy ezt a filmet megnéztem volna bokszmeccsek nélkül is. Na, eleget írtam már Rockyról, pedig ez a film immár Creedről szólna, de róla meg inkább nem írok, mert az meg a filmben van! Az meg már az élmény elvételére menne.

A filmben 1 órát kell várni az első komolyabb meccsre, kíváncsi voltam a bokszjelenetekre, de semmi okom nincs panaszkodni, a látvány a ringben pazar és izgalmas. A felerősített kesztyűcsapás hangok ismét a régiek, de talán még így élvezetesebb is, mint csak a susogást hallgatni (mint pl. a Mélyütésben). Az első öröm visszaadása olyan jó érzéssel tölti meg az embert, mintha maga is a ring körül szurkolt volna. Azért ilyenkor lehet, majd a profi szakértők nem értenek egyet, de én, mint mezei néző előredőlve izgultam.

creed03.jpgMichael B. Jordan (Fantasztikus négyes) remekelt a filmben, mindent megtett azért, hogy esetleg egy picit is háttérbe szorítsa Stallonét, de nem ment neki. Lehetetlen. Nagyon jó, de ez Sly filmje még mindig, annak ellenére, hogy más a címe. Jelölik is 2016-ban Golden Globe díjra, mint a legjobb férfi szereplő. Bármennyire is a külső már nem a régi, az egész pasi mosolyogtató és emberi. Olyan egyszerűnek tűnik az egész, de mégis nehéz az egész, lehet, hogy elszállt felette az idő. Kívánom, hogy játsszon még sok jó filmben, mert szeretem nézni. Tessa Thompson (Selma) játszotta Creed barátnőjét, érdekes volt, nem tudom igazából hova tenni. Róla is szólt a film, de mégsem az igazi. Nem tudom.

creed02.jpgRyan Coogler (A megálló) a rendezője és forgatókönyvírója egyben ennek a filmnek. Az eddiginél is nagyobb szobrot állított fel Rocky emlékére. Visszatért a gyökerekhez, hogy a mai popkorngeneráció is megismerje az alapokat, melyek egy legenda megszületéséhez kellettek. Semmi extra nincs hozzátéve az eredeti sztorihoz, amelyek szereplői csak a bőrük színében különböztek. Ha most ez valakinek kevés, az-az ő baja, legfeljebb kihagy egy jó filmet. A rendezésre, a fényképezése és a zenéjére nem mondható semmi rossz. Bár az utóbbi néha túlzottam monumentálisnak akart tűnni. Az egyik soundtrack nagyon bejött nekem, igaz nem hallhatjuk sokáig. Szeretem alapvetően a sportfilmeket, különösen azokat,amelyek egy kicsit túlmutatnak önmagukon. Az egész film nagyon közel állt hozzám ezért végtelen szeretettel meséltem róla. És nem szégyellem, hogy a végén patakokban folyt a könnyem.

Mindenképpen ajánlom megnézésre, és nem csak a hű rajongóknak. A film kétharmadát nem a boksz teszi ki, szóval, aki csak az miatt szeretne beülni, hogy egy bunyós filmet nézzen, nem ez a film lesz a nyerő.

80%

 

 

southpaw-poster01.jpgAnnyira utálom a telet, mint a grízes tésztát tejjel, de legalább lehet esténként újra filmeket nézni, ha már az embernek nincsen párja, hogy vele foglalkozzon. Nem mintha eddig nem néztem volna semmit, mert ami érdekelt azzal végeztem, de a nyár nem arra való, hogy 40 fokban a szobámban gubbasszak és írjam a szokásos agymenéseimet. Ezt a gyönyörű, napfénytől mentes, borús, lucskos, havas évszakot egy sport drámával kezdeném, amitől pont azt kaptam, amit vártam. Semmit.

Árvaházból felnőve Billy Hope (Jake Gyllenhaal) hatalmas utat tett meg azért, hogy a profi boksz félnehézsúlyú világbajnoka legyen. A 43. győztes mérkőzése után, felesége, Maureen (Rachel McAdams) azt szeretné, hogy nyerje vissza emberi külsejét és inkább a családjával foglalkozzon, az HBO zsíros ajánlatát meg küldje vissza a feladónak, minek van lóvé dögivel. Mivel a családban az asszony hordja a gatyát és a kérés teljesül, az idilli elképzelés megvalósulni látszik egy ideig. Azonban az elkerülhetetlen tragédia bekövetkezik, mely minden álmot rommá dönt és Hope életében olyan a mély zuhanás következik, melyből egyedül bizony nagyon nehéz kimásznia…

southpaw02.jpgHát nehezen lehet a gödörből kimászni, az biztos, de egyszerre végignézni is. 101szer látni ugyanezt a történetet elég unalmas már. Végül is mi másról is szólhat egy bokszdráma, mint a bukásról és a felemelkedésről. A reményről és a hitről. Pénzről, nőkről, barátokról, edzőkről és álnok menedzserekről. Rocky óta tudjuk, tökmindegy, hogy Adrianokról vagy Maureenekről van szó, ahol nő van, ott biztos történik valami, ami árt a szárnyaló karrierünknek. Nem mélyütés volt ez, hanem mélyrepülés. Mondjuk látvány szempontjából a jobbik fajtából, hiszen ismét kapunk egy majdnem tökéletes Jake Gyllenhaalt, aki szinte úgy viszi a filmet, mint szerencsétlen Füles az odatűzött farkát.

southpaw03.jpgA film történetét nem is kéne boncolgatni, mint említettem annyiszor láttuk már, ha becsukjuk a szemünket, lepörögnek szemünk előtt a korábbi sportfilmek képsorai és összeáll ez a film is látatlanban, de mégis nézzük árgus szemekkel főhősünk vergődését, mely olyan gyorsan következik be, mint ahogyan a magyaroknak a határzárat sikerült felállítaniuk. Azon gondolkodtam és húztam folyamatosan a számat, hogyan lehet ennyi idő alatt, ilyen mélyre süllyedni? Még én sem tudnék, pedig voltam már szar helyzetben. Még felfogni sem tudtam a meglehetősen hatásosra sikerült hotel aulájában történt jelenetet, mikor néhány percre rá már világbajnokunk szinte mindenét elvesztette és ott állt egy szál üres gatyában. Mit? Hogyan?

southpaw07.jpgMég a sebei sem gyógyultak be, mire a siker, pénz, csillogás a múltba vész, helyette Hope nyakában szerződésszegés, felfüggesztés, kártérítés, jelzálog és a helyi adóhatóság nálunknál komolyabb behajtási kényszere. Mindezekbe azonban egyáltalán nem tudtam magam beleélni - nem minta úgy vágynék rá -, nem mozgatott meg egy fikarcnyit sem, nemhogy sajnálatot érezzek. Nem mondom, hogy rosszul van elkészítve, de egy-két hónap alatt azért nem lehet ekkorát bukni. Szerintem. (vagy ha igen, az tényleg pech) Persze, mint a hegymászóknak a csúcs meghódítása, innen a legszebb a felemelkedés. Mariana árokból a Csomolungma csúcsáig. Jön a remény, mely ugye a főhősünk nevéből elvárható. Jöhetnek ismét a szokásos sosem látott képek. Új edző, új terem, kapucnis melegítőben utcai futás, ugráló kötelezés, gyereklátogatás, drámázás, megtörés. Felkészülés a visszakapaszkodásra (kivételesen nincs lépcsőn futás felfelé), gyakorlás és az első meccsek, visszatérő menedzserek. Azért nem sajnálom, hogy ezeket leírom, mert tényleg kitalálható az egész. Komolyan azt hiszem, azoknak a legjobb, akiknek ez az első bokszolós film az életében, mert nekik ez még élményt okoz. Nekem már nem.

southpaw06.jpgÉs még mindig nem akarom leszólni a filmet, mert mint a hasonló filmek, azért próbálnak túlmutatni a látott képsorokon is a pozitív gondolkodás tekintetében. Aki sportolt valaha, az tudja, miről beszélek, az örökös küzdelem élteti az embert, kitűzött célok mindig a szemünk előtt legyenek és a megvalósításához tervre van szükségünk. Ugye milyen szép? A reményt sose adjuk fel és ezért bizony kínkeservesen küzdeni, dolgozni kell. Aztán ott vannak a barátok, akik nem csak akkor barátok, mikor méregdrága órákat osztogatunk nekik, mert ha igaziak, melletted állnak a legnagyobb bajban is, jönnek és segítenek. (vagy nem)

southpaw04.jpgMindig is szerettem a bokszolós drámákat, de magáért a sportágért sosem rajongtam igazán. A keménysége viszont mindig is betalált nálam és ebben a filmben a megvalósítása igazán pazar lett. Tényleg klasszak a szorítóban felvett jelenetek. Akár a bokszkesztyűk suhogása, vagy akár a saját szemszögből felvett képsorok (mikor ténylegesen a kamerát ütik, még a fejemet is elhúztam, nehogy már én kapjam az ütést). Amúgy különösen szép látvány lehet egy hozzátartozónak látni a párját véresen kiütve a földön fekve, bár amikor csilingel a bankszámla, biztos minden megszépül és begyógyul. A pénz regenerál. Fel is kaptam a fejem arra a szövegre a véres jelenetek láttán, hogy a boksz tulajdonképpen olyan, mint a sakk, nem az erőről szól, hanem az észről. Na, erre beugrott az, mikor a Polgár lányok szarrá verik az ellenfelüket és hívják a mentőket.

southpaw05.jpgJake Gyllenhaal-t (Éjjeli féreg) összerakták szépen, ebben a filmben egy vadállat. Annyira kigyúrták, hogy simán jobban nézett ki, mint egy valódi bokszoló. Ismét remek alakítást nyújtott, mint a mostani filmjeiben szinte mindig. Komolyan egyre jobb. Simán kijelentem, hogy ezt a filmet csak miatta érdemes megnézni. Rachel McAdams (Fogadom) sok vizet nem zavart fel, de abban a fél órában viszont jelen volt és igen is kár, hogy nem játszott többet. (Mondjuk az egy kicsit kamu, hogy a 10 menetes küzdelem után egyből az ágyba visz hőn szeretett urát, aki ugye alig él.) Oona Laurence játszotta a kislányt, aki egyszerűen csak nem jött be, na. Valahogy nagyon nem éreztem az összhangot az apja és közte. (mivel sokat nem voltak együtt) Vagy nem is olyan istenadta színésztehetség. Nem tudom, az biztos, hogy hiányzott belőle valami, ami közelebb hozta volna hozzám. Forest Whitakert Az utolsó skót király óta nem láttam jó filmben játszani. Most sem volt valami meggyőző, pedig szeretem a pasit. Játszott még a filmben 50 Cent is. Ennyi és nem több.

southpaw01.jpgAntoine Fuqua (Kiképzés) rendező alapvetően nem készített rossz filmet, de semmivel nem különb, mint elődjei. Ez a mélyütés, nem olyan mély, mint mondjuk a Millió dolláros bébi. Aki akar, keres benne mondanivalót, de tényleg semmi plusz, ami kiemelhetné a nagy ringhalmazból. Talán a megvalósításáról írhatnám azt, hogy kivételes. Az akciójelenetek valósághűre sikerültek, a drámázásban viszont semmi extra, mondjuk egy jelenetnél 1:23-nál elérzékenyültem (bár nem ugrik már be micsodán, de a jegyzetemben ez állt: Majdnem könnycsepp). Megjegyzem, hogy a film forgatókönyvét Kurt Sutter hozta össze, aki azért a Sons Of Anarchy sorozattal elég szépen letett az asztalra. A zenéje sem annyira kiemelkedő, pedig minden tiszteletem James Horneré (A Rettenthetetlen, Titanic). Nyugodjon békében szegény. A rap zene speciel hidegen hagyott eddig is, most sem hallgattam szívesen. Nem olyan rossz film ez, de nem is olyan jó. Most egy kicsit nem értek egyet az imdb-n lévő számmal.

A filmet igazából azoknak ajánlom, akik odavannak a sportfilmekért, biztos találnak benne olyan örömöt, ami boldoggá teszi napjukat. Akik még nem találkoztak Rockyval és társaival, azok meg szépen ballagjanak be a moziba. Jake női rajongóinak pedig szinte kötelező, mert extra katarzist fog nyújtani nekik, ha már a filmre nem is emlékeznek, az biztos, hogy hazáig azt fogják nyálcsorgatva ecsetelni, mennyire kurva jól is néz ki.

65%

 

6967_poster_iphone.jpgNem meglepő az a kijelentésem, hogy az őrültek köztünk járnak kelnek, lehet az a szomszédunk, a munkatársunk, de akár saját barátunk is. Társadalmi rétegtől függetlenül szegény, de akár kő gazdag milliárdos, aki azt hiszi bármit megtehet bárkivel. A pénz nem boldogít, de annál jobb, ha van és akár vásárolhatsz magadnak egy egész válogatott birkózócsapatot is, aki gyakorlatilag a saját vitrinednek nyeri a világ és olimpiai érmeket. Az alábbi film ékes példája ennek az idióta világnak. A film megtörtént eseményt dolgoz fel (ugye milyen meglepő ez mostanában?), ami szintén az amerikai történelemben fordult elő nem is annyira régen.

Az amerikai birkózó testvérek, Mark (Channing Tatum) és David Schultz (Mark Ruffalo) a Foxcatcher egyesülethez szerződnek a híres milliárdos, John E. du Pont (Steve Carell) hívására, hogy általa oly nagyra becsült sportág és ezzel együtt Amerika újra régi fényben pompázzon a legnemesebb színnel az éremtáblázatokon. Szeretné, ha az emberek újra büszkék lennének ezekre a kemény emberekre, mert szerinte a nemzetük nem tiszteli eléggé a birkózókat. A „pénz nem számít” elvek alapján a két testvért megvásárolva próbálja az elképzeléseit megvalósítani…

foxcatcher02.jpgLehangoló és szomorú film, ami után egyáltalán nem fogunk a térdünkre csapva felállni mellőle, hogy „na ez most boldoggá tett”. Tényleg nyomasztó valós történet, amit ledöbbenéssel lehet figyelni az elejétől a végéig, hiszen érzed és tudod, hogy itt történnie kell valaminek, és az a dolog nem fog örömet okozni. Persze, ha éltél a 90-es években és közöd volt ehhez a sportághoz, de akár azt is mondanám, hogyha alapvetően szereted a sportot, hallhattál erről a megrázó történetről, mert még a csapból is ez folyt 1996-ban, akkora volt a visszhangja. Szóval nyílt titok ennek a filmnek a végkifejlete, de én inkább mellőzöm a leírást, mert magam sem voltam tisztában azzal, hogy mi történik majd. Ezért ezt az érzést másnak is meghagyom.

foxcatcher03.jpgJohn E du Pont a világ legnagyobb vegyi gyárának az egyetlen örököse, ornitológus, író és bélyeggyűjtő (és csigaházkutató???). A nem kicsit bogaras du Pont rendelkezett a világ leghíresebb postabélyegjével (brit-guyanai egycentes magenta), amit néhány éve adtak el potom 3.7 milliárd forintnak megfelelő összegért. Nem mellesleg rajongott a sportért és azon belül őrült módon a birkózásért. Szinte az édesanyja haláláig a bűvöletében élt, akit nem tudott soha megérteni, egyszerűen nem tudod érvényesülni mögüle. Ugyanakkor egy igazi amerikai zászlóba bugyolált hazafi (érdemes lenne összeszámolni a filmben, hogy hány helyen van amerikai zászló a rezidenciájában), aki mindent megtett azért anyagilag, hogy újra az égi magasságokban lássa szeretett országát. Ezért is keresi fel a testvéreket, hogy egy mesés ajánlattal mindent megadva nekik elcsábítsa őket a lakhelyéül szolgáló Newtown Square-be, ahol igazán profi körülményekkel felépített bázist alakított ki a nemzeti birkózó csapatnak.  

foxcatcher-1.jpgMark és David két különböző mentalitású és háttérrel rendelkező sportoló. Szüleik korán elváltak és a válás után Mark nevelése többnyire az idősebb testvér feladata lett. Mark egyedülálló, magányos ember, aki keveset beszél, mint egy remete az erdőben. (Megjegyzem az 1994-es Los Angles-i olimpián aranyérmes, majd rá egy évre Budapesten lett világbajnok) du Pont ajánlata után azt érzi, hogy végre tehetne magáért és életéért valamit, kitörhetne testvére árnyékából. Ezzel szemben David családos, társaságkedvelő, tehetős boldogan élő családapa (szintén világ és olimpiai bajnok), aki nem is szeretné feladni otthonát és a felépített karrierjét, hogy elköltözzön az ismeretlenbe. Persze, amíg a pénz az úr, az is visz mindent, nehéz ellenállni neki és a tervei megavalósításában hajtatlan emberünk sikeresen veszi a testvérekkel a versenyeket egészen addig míg az eredmények jönnek. A többi meg már történelem és a filmben vagy a híradó archívumban fellelhető.

foxcatcher.jpgA film már-már túlontúl reális. Mintha egy dokumentumfilmet nézne az ember. Borzasztóan jól adja elő a testvérek között, valamint du Pont és az anyja (akit szinte nem is mutatnak) közötti szeretet és szeretetlenség, a megfelelni és az átlagból való kiemelkedni vágyás érzését, ami sajnos az utóbbi esetében a beteg elméjében elhatalmasodik és tragédiába torkollik. Igazából nincsenek benne meglepő fordulatok, nincs hatalmas csattanó a végég, szögegyszerűen megy előre a végkifejlet felé, úgy, mint ahogyan az elfogyasztott pia után érezzük a véráramba szétáramló alkohol hatását. És annak ellenére, hogy tudjuk, a gonosz eljön, mégis fejbe vág és lemerevedünk. Mert amit látunk, az bárhol és bármikor előjöhet, akár most ebéd után az utcán is.

foxcatcher-5_1.jpgHatalmas alakításokat láthatunk. John du Pontot alakító Steve Carrell-t (Őrült, dilis, szerelem) sosem láttam még ennyire jónak, nem is hittem el, hogy őt látom ilyen bizarr szerepben, annyira hülye filmjei voltak. Sajnos óriási orral rendelkező Miki egérnek maszkírozták, mint egy karikatúra. Tényleg akkora szaglószervet kapott, hogy ha megfordul, az orra miatt le kell hajolni, annak, aki mellette áll. Valójába, ha a valódi képeket megnézzük, ez az illető nem volt ennyire eldeformálódva. Az viszont, ahogyan nézett a tátott szája fölött az üres semmitmondó tekintetével, félelmetes. Channing Tatum (Magic Mike) meg úgy néz ki, mint egy debil, akit kiengedtek az intézetből, hogy csodálkozzon rá a világra, majd este menjen vissza még sötétedés előtt. Ebben a szerepben persze nem csak a hatalmas termetét és kidolgozott testét lehet megcsodálni, ha a tudását is, amit színészetnek hívnak. Minden elismerésem a szerepéhez. Mark Ruffalo (Szemfényvesztők) a testvérét körülölelő védőbástya szerepében mutat maradandót. Tényleg, ehhez a filmhez tökéletes választás volt ez a triumvirátus.

o-foxcatcher-trailer-facebook.jpgBennett Miller (Pénzcsináló) minimalista, vérszegény, színtelen, majdnem dokumentarista stílusú filmje az utóbbi időszak egyik legnyomasztóbb alkotása. Bár sajnos akármennyire remek, csigalassúságú az egész. Lehetett volna vágni szerintem ebből egy feszesebb tempót, mert nem mindenkinek jön be ez a lassúság. Végigásítani egy filmet nem olyan jó érzés és szenvedést von maga után. Amúgy a film kitűnő retrofeelinget ad. A külső képek, a tárgyak, a ruhák, de akár a birkózójelenetek mind szépen visszaadják a 80-as évek hangulatát. A zenéje? Vannak olyan filmek, melyek már a kezdő képsorok után felhangzó zenével magával ragadnak és elveszünk a továbbiakban, na ennél a filmnél a zene a 20. perc környékén hallatszik először. És őszintén megmondom, nem is nagyon emlékszem rá. Mindent összevetve érdekes egy film, bár tapasztalatom szerint, aki valamire azt mondja, hogy érdekes, az neki nem tetszik, de most ezt ebben az esetben kivételesen cáfolom.

Annak ellenére, hogy dicsértem, mégsem merem jó szájízzel ajánlani mindenkinek, mert tudom, hogy nem sok mindenkinek jönnek be a lassú filmek. Sőt beszéltem olyannal, aki egyenesen kikapcsolta, mert idegesítette. Szóval, aki szerette a Capote-t vagy akár a Pénzcsinálókat, mindenképpen nézze meg a rendező harmadik filmjét is. Érdemes.

75%

unbroken-poster03.jpgAngelina Jolie még a végén megtanul filmet forgatni  is. Vékony szépségünk – már akinek az – kicsit közelít már hozzá, de még nagyon messze van, annak ellenére, hogy elméletileg a Coen tesók Laura Hillenbrand regényéből írtak neki egy forgatókönyvet, amivel sajnos nem nagyon tudott élni, bármennyire is jelölik idén három kategóriában Oscar-díjra (igaz nem a legfőbb kategóriákban). Talán ez a film más rendezővel kicsivel élvezhetőbb lett volna, de nem akarok egyből ezzel kezdeni.

A megtörtént eseményeken alapuló filmben a II. Világháború alatt az amerikai olimpikon Louis Zamperini (Jack O’Connel) és két társa egy szerencsétlen repülőgép baleset következtében a Japán partok közelében az óceánban zuhantak. Gumicsónakban 47 napig hánykolódtak, míg a japán haditengerészet kihalászásunk után hadifogolytáborba nem vitte őket, ahol több évig tartó megpróbáltatásukat követhetjük végig…

unbroken01.jpgNem csak nekik, nekem is az volt végigülni ezt a több mint két órás filmet. A film alapjául szolgáló regény közel egy éve figyel a polcomon, de még nem sikerült rávennem magam, hogy elolvassam. Ezért sajnos nem tudom összehasonlítani a filmmel, – ami most jelen esetben, nagy kár - pedig akkor gondolom még jobban kijöttek volna a film hiányosságai, melyekkel én úgy nagyjából tele is jegyzeteltem a noteszemet. És nem írtam sok dicsérő jelzőt.

unbroken-image04.jpgEz egy megható, érzelmekkel játszó tipikus amerikai hősről készült történet, hiszem Zamperini, vagy ahogyan ők nevezték, Torrence Tornado volt az amerikai történelem egyik leggyorsabb hosszútávfutója, aki érmet ugyan 1936-os berlini olimpián nem nyert, de egy olyan utolsó kört futott 5000 méteren, hogy Hitler azonnal meg akart vele ismerkedni. 1940-től pedig a bombázópilóta volt a csendes-óceáni szintérén. Küzdőképességének, akaratának és hitének segítségével legyőzte az elviselhetetlent, mert hiszen ahogy a filmben is elhangzik: „Egy pillanatnyi fájdalom, megér egy életre szóló dicsőséget!” Rendíthetetlenül ellenállt a japán kínzásoknak. Na, ezzel nem is lenne probléma és láttunk is már ilyet, de valahogy mégis számomra hiányzik valami ebből az egészből, mert azért az kevés, megtudjuk, hogy a sirály húsánál a nyers hal elfogyasztása egy valódi mennyei csoda.

unbroken05.jpgA film elején még nem is fészkelődtem, amikor a bombázók és a vadászrepülők lőtték egymást kegyetlenül, miközben visszapillantást látunk főszereplőnk gyerekkorából, - amolyan Fuss, Forrest, fuss elvet követve – arról, hogy miképpen kerül be legfiatalabbként a nemzeti csapatba, és mi történt az 1936-os olimpián. Mindezt kb. 10 percben egybesűrítve és vége. A továbbiakban az ég adta világon semmit nem tudunk meg a főszereplőnk életéről, nemhogy a többiekéről, és már benne is vagyunk újra a II. Világháborúban, egy bombázóban ülve. Szóval, akit érdekelne egy valódi életrajzi film, az ne ezzel kezdje, vagy olvassa el a könyvet, vagy keressen rá a wikipédián, mi is történt Zamperinivel valójában.  Itt ebben a filmben magáról a hosszúra elnyújtott vízi (háborgó tenger, cápák, éhség és vízhiány) és szárazföldi (kegyetlen parancsnok, kínzások) tortúráról van szó, amiből meg láttunk már sokkal jobban és brutálisabbat is.

unbroken08.jpgHa csak röviden és velősen tényleg csak erről lenne szó, akkor azt mondanám, hogy rendben legyen, ez egy ilyen egyszerű film, de a rendezőnk mégis megpróbálja kihegyezni a filmet a hadifogolytábor tenyérbe mászó parancsnoka és a főszereplőnk egyenlőtlen, gyakorlatilag párbeszéd nélküli párharcára is. De ebből is mit tudunk meg? Semmit, csak azt, hogy a japán tiszt egy kegyetlenül unszimpatikus kis mitugrász figura, aki bízik az előléptetésben, de mivel ez nem sikerül neki, ezért szarrá veri olimpikonunkat, hadd töltse már ki rajta bánatát. A többiekről a továbbiakban is néma csend, egy szót sem mondanak, mintha nem is igazán lennének. Na, nem mintha érdekelnének, mert a szívünk ezért egyikünk sem kerül közelebb. A főszerepelőnk meg csak tűri a megpróbáltatásokat, és bírja azt, amit józan ésszel már nehéz, megérteni, hogyan bírta mindezt ki.

unbroken-image03.jpgMert itt jön még az is elő, hogy a hitet, az akaratot, a küzdeni tudást nem igazán érzékeltették, talán csak a film elején, mikor még a csónakokban közösen szenvedtek. Kevés. Mivel a film végén bemutatott jelenetek arra engedtek következtetni, hogy itt bizony a hit, az Istenhez való megtérés a túlélésben nagy szerepet játszott. Igaz, nem vágytam nagy filozofálgatásokra már éjfél körül, de mégis szerettem volna egy pici dolgot, amire felfigyeltem volna, amitől az unalmas bamba tekintetemre valami értelem költözik, mivel ennyi szenvedéstől az emberi elme már rég elszállt volna, ha nem lenne valami kapaszkodója földöntúli dologhoz.

unbroken03.jpgRövidre zárva (ami nem megy), ez nem egy mélyreható életrajzi film. Nem is akciófilm. Nem is egy nagy dráma, ami után bőgve kelünk fel elérzékenyülésünk után, mert ezt a hatást a film sajnos nem érte el, és nagyon messze is volt tőle. Legalább is nálam, aki még a Bambi megnézése után is a könnyeivel patakot duzzaszt. És ehhez az sem segített, hogy a film hosszú játékideje ellenére úgy le van zárva, hogy még felocsúdni sem bírunk, persze ha vége a háborúnak, hát vége a háborúnak, nem kell tovább folytatni. Ebben az egyben biztos nem kételkedem.

unbroken06.jpgA szereplőkkel igazából semmi bajom nem volt, bár nem szerettem meg őket. Fiatalok, tehetségesek. Gondolom ezeket kéne mondanom róluk, ha a szimpátiámat elnyerték volna, de mivel ez a film nem tette lehetővé, ezért egekig nem dicsérem őket. Na, jó Jack O’ Connel (Eden Lake, de szerettem ezt a filmet) nem volt rossz. Ügyes. Szerepel ő még jó filmben és amint nézem 2015-ben éppen George Clooney és Julia Roberts oldalán.

unbroken09.jpgKicsit keserű szájízzel álltam fel Angelina Jolie (A vér és méz földje) filmje után a fotelemből. Igazából látszanak a törekvések, hogy megpróbálnak egy jó filmet összerakni és biztos lesz olyan is akinek tényleg tetszett, de nekem ez csak egy közepes alkotás lett. A szépen fényképezett jeleneteket (Oscarra jelölik a szép naplementéket) túl hosszúak, a zenéje egészen mézes és még sorolhatnám. Tényleg sajnálom, hogy nem olvastam a regényt, mert akkor több jogom lett volna kritizálni, hogy tényleg csak ennyi van leírva? Ez a néhány év? És semmi több? Nem hiszem, de ezek után már egyre nehezebb lesz elolvasni. Azért az egy pozitív dolog, hogy egészen későn álltam neki, és a 137 perces játékidejéhez képest annyira sokat nem ásítottam rajta és nem egy oxigénnel dúsított szobában ültem. Szóval nézhető, de sokkal többet vártam és ahogyan a bevezetőmben is említettem, lehet más „kéz” alatt ez jobb lett volna. Nem tudom, mi lenne a jobb, hogy Jolie rendezői vénáját erősíteni vagy színészi képességét kéne még tovább csiszolni, mert egyenlőre kettőből semmi. És idén még további két filmen dolgozik (By the sea, Africa).

Nem szokásom sokat azon gondolkodni, hogy kinek is ajánljam a megnézett filmeket, mert az úgy egyből jön, de ezen megakadtam, mert nem egy olyan kikapcsolódás ez, hogy bátorítsak megnézésre bárkit is. Kiszúrni meg nem akarok senkivel. Vagy de.

60%

duckit 2011.12.13. 22:12

Warrior (Warrior, 2011)

Mai nap folyamán megnézett harmadik filmem minden tekintetben elvitte nálam az egyik leghatásosabb idei film képzeletbeli díját. Nem gondoltam volna, hogy idén még befut olyan alkotás az álomgyárból, melynek megnézése után nehéz szavakat találni. Persze ezek azért erős megnyilvánulások részemről, de akkor is így gondolom. Félelmetesen jó volt bármekkora mese is.

Paddy Conlon (Nick Nolte) egykori alkoholista bokszedző kisebbik fia Tommy (Tom Hardy) hazatér Irakból, és megkéri apját, segítsen felkészülnie az 5 millió dolláros pénzdíjazású ketrecharcra. Tommy testvére Brendan (Joel Edgerton) egykoron szintén harcos volt, jelenleg középiskolai fizikatanár. A testvérek a kapcsolatot megszakították egymással, mikor szüleik elváltak. Tommy az édesanyjához került, Brendan pedig elköltözött otthonról. Mikor Brendan gyerekének szívműtétje után a család kasszája kiürült és a házukat végrehajtók elvennék, egyetlen lehetősége maradt, beállni újra a ringbe és elhozni a főnyereményt. A két testvér útja keresztezi egymást……..

Az utolsó fél órát egybeugrott gyomorral néztem végig, annyira izgultam. Könnyem nem fojt ki, de kevés kellett volna hozzá. Ilyen piszok jó drámai sportfilmet elvétve készítenek. Most mondhatnám, hogy évente, ha a The Fighter-re gondolok, de nem nagyon emlékszem rá, előtte mikor volt erre példa. Természetesen van különbség a két film között, ha már egymáshoz hasonlítom őket, de egy biztos, a szereplők ebben a filmben is szinte tökéletesen játszanak.

A történet az elején két szálon fut, melyben megpróbálják felvázolni a testvérek különböző életútjait, a család szétszakadásától egészen a jelen pillanatáig. Addig, míg a szálakat össze nem kapcsolják, megtudhatjuk miért is haragszanak egymásra és miért gyűlölik apjukat. A történetükről nem szeretnék írni, mindenki ismerje meg maga. A lényeg, hogy egyik fiúnak sem volt könnyű a válás utáni időszak és ez miatt mindenki eltávolodott a másiktól. A film kétharmada tulajdonképpen el is megy embereink lelkizésével, és csak néha kapunk egy-két perces „bunyós” részt. Mégis úgy gondolom, hogy ezek a részek a film erősségei. Hála az égnek tökéletesen egyensúlyban van a verekedős keményebb jelenetekkel. Egyáltalán nem éreztem egyiket sem soknak, vagy kevésnek. Az utolsó harmadában jönnek a komolyabb ütközetek, mind a család tagjai között, mind pedig a ringben. A verekedős jelenetek brutálisak, kemények és intenzívek. Aki ebben a műfajban jártas biztos talál hibát, de én nem véltem felfedezni. Igazán nyers csonttörő küzdelmeket láthatunk. A legutolsó jelenet lehet sok emberben csalódást kelt majd, de nekem ezzel sem volt problémám.

Közel 140 perces játékidő ellenére egy percet sem unatkoztam. Végig fenntartotta a lelkesedésemet, élveztem a filmet leizzadt tenyérrel. Állandóan a film befejezésére koncentráltam, hogy vajon hogyan tudják megoldani. Kombináltam különféle variációkat, de konkrétan nekem nem sikerült rájönnöm a végére.  Olvastam máshol, hogy pont ez volt a baj, hogy túl kiszámítható volt, hát azoknak gratulálok. A másik remek dolog, amiért tényleg jár a plusz pont, az pedig a remek szereplőválasztás, hiszen mindhárom főszereplő brutálisan jól játszik.

Tom Hardy egy dühös állat ki letépte láncát. Már a Bronson c. filmben sem volt kicsi, de most a nyaka akkora lett már, hogy keresztben tudna aratni rajta egy kombájn. Kigyúrva, tetoválással a karján félelmetesen néz ki. Ha így halad egyszer talán a legeslegújabb James Bond film főszerepét is megkapja, ha Fleming főszereplőjének karakterfejlődését figyelembe vesszünk. Mikor betör a ketrecbe, a düh egyszerűen kirobban belőle. Hatalmasat alakított. Nagy karrier előtt áll. Joel Edgerton (Animal Kingdom) épphogy egy hangyányit marad el mögötte kettős szerepében. Nagyszerűen és hihetően játszotta el mind az apaszerepét és mind a ketrecben fellépő harcost. Alakítása szívbemarkolóan hatásos. Viszont Nick Nolte az, aki szinte mindent visz. Tökéletes a volt alkoholistát megformáló szerepében, aki szembe mert nézni múltjával. Már az elején látni lehet, hogy ez bizony emlékezetes alkotása marad és nem is csalódtam benne.

Gavin O’ Connor a Csoda a jégen c. filmje után, ha nem is csodát tett, de felejthetetlen filmélménnyel gazdagított. Csoda az is mondjuk, hogy a film végére nem írták ki, hogy megtörtént eseményeken alapul, mert ezt azért nehéz lett volna elhinni. Igazából egy jól megírt szórakoztató Hollywoodi mesefilm, amiben brutálisan jó színészek teszik az aprólékosan megtervezett dolgukat. A rendezése kiváló, operatőri munka szintén. Élveztem, hogy a kamera előtt szinte mindig volt valami. Zenéje speciel csak a végén fogott meg, de valószínűleg csak azért, mert annyira koncentráltam a filmre. Nem azt mondom, hogy a film tökéletes, mert ha akarok, találok fölösleg dolgokat, mint pl. az iraki szálak, és a sulis dolgok az igazgatóval, és volt már hasonló sztori is a történelemben, de ez nekem az utóbbi időszak egyik legszórakoztatóbb filmje. Lehet hasonlítani a The Fighterhez, de felesleges, annak is megvannak az erényei és ennek is. Speciel ez nekem jobban tetszett.  

Film gyakorlatilag a megbocsátásról szól, viszont aki sportolt valaha is, az tudja mi az a küzdelem, amit a film megmutat. Több mint 30 éve játszom csapatban és bizony emlékszem olyan "csatákra", mikor a felállított feladat nem csak a győzelmet jelentette, hanem annál sokkal fontosabb dolgokat. Mindent egy lapra feltéve beledögölve elérni a célt, elmondhatatlanul felemelő érzés. És ez nemcsak a sportra igaz, hanem a való életre is. Rengeteg esetben bizony nehéz talpra állni, de ha meg sem próbáljuk, közhely, de sosem fog sikerülni. Lehet, ezért is áll közel hozzám ez a film.

Ajánlom ezt a filmet szinte mindenkinek.

90% 

Christian Bale egy őrült. Mindig is sejtettem, hogy nem normális, de miután megnéztem a mai filmjét, ez keményen tudatosult bennem. Már a Gépész c. filmjében sem volt semmi, ahogy kinézett, de itt is közel ugyanannyit leadott testsúlyából. Félelmetes egy pasi. Maga a film volt az utolsó, amit még nem láttam a legjobb filmek közül, amit az Oscar – díjra jelöltek és azt kell, hogy mondjam, évek óta nem volt ennyire kiegyensúlyozott, erős mezőny.

  

A film megtörtént eseményt dolgoz fel egy bokszolóról, Micky ’Irish’ Wardról (Mark Wahlberg), aki miután szakít edzőjével, Dicky Eklunddal (Christian Bale), aki egyben a féltestvére, a sorozatos kudarcok után visszatér a szorítóba és a világbajnoki övért küzdhet. Korábban Dicky volt az egyetlen bokszoló, aki Sugar Ray Leonardod kiütötte a ringben, jelenleg azonban az HBO tv stáb elborzasztó dokumentumfilmet forgat a kábítószer függőségéről. Fivérével elválaszthatatlanok voltak, mind az edzőteremben és azon kívül is, azonban Dickyt kábítószer és egyéb bűncselekményei miatt lecsukják. Mialatt testvére börtönben van, Micky átgondolja életét és megtalálja élete párját Charlene Fleminget (Amy Adams). Szakít menedzserével, alkoholista anyjával Alice Wardal (Melissa Leo) és szinte az egész családjával, akik eddig csak kihasználták. Az új edzővel és ’team’-mal nekivág ismét a szorítónak, beindul a gépezet, siker sikert követ, azonban Dicky-t egy nap kiengedik…..

Na, hát ezt a filmet is látni kellett ahhoz, hogy bebizonyosodjon, hogy bizony 2010-ben nehéz lesz eldönteni, melyik volt a legjobb film. Nem lesz egyszerű, mert bizony ez is jó volt. Ha másik bokszolós filmhez hasonlítanám, kapásból a Rocky első része ugrana be. Abban sem a boksz a lényeg. Ez is egy családi dráma elbújtatva sport háttér mögé. Mark Wahlberg és Christian Bale állnak a film középpontjában mögöttük pedig a kizsákmányoló család. Láthatjuk azt a családot, ahol Mellisa Leo a hadvezér, és Ő, mint a legfőbb hadúr hogyan manipulálja úgy a férjét és a lányait, mint a katonákat. Ellenkezés nincs. És ebben a filmben bizony az elnyomás nagy úr. Vicces az a kép, ahogy ülnek a lányok, legalább heten, mint a gonoszok és lesik anyjuk minden szavát. Parancsra mennek, mozognak. Megfigyelhetjük, Mark miként eszmél rá arra, hogy ez így nem mehet tovább, ha nem szakít a reménytelen bátyjával, süllyesztőbe kerül. Persze ehhez nagymértékben segít és hozzájárul a bárpultos barátnő Amy Adams, aki mindenben támogatja, még akkor is mikor az egész család ellene fordul.

A két testvér piszkosul jók együtt, két ellentétes karakter, két ellentétes színészi játék. Bár kezdetben feltűnő, hogy Bale mennyire ellopja a show-t, de aztán rájövünk, hogy bizony a modellből lett színész is a maximumot hozza ki magából. És ez most ebben a filmben tökéletesen elég. Hihetetlen érzés lehet egy munkásosztályból feltört sportoló életében olyan nagy napra visszaemlékezni, mikor egyedüliként kifektette a nagy Sugar Ray-t, gyakorlatilag ez tartja már életben, és borzasztó azt látni, hogy egy bálványként tisztelt bokszoló, sportoló, hogyan tud a pokol kapuján kopogtatni, mire képes a drog. És innen felállni, szinte lehetetlen, illetve nagyon nehéz. Az a kép, a szabadulása után, mikor megáll a drogosok házánál és továbbmegy, nagyon jó. Ott tudatosul benne, hogy ha már neki nem sikerült elérni a nagy célt, legalább a testvérének adassék meg és bizony Marknak szüksége van rá. Sok boksz jelenet nincs benne, illetve ha van is egy – egy perc, kivéve az utolsó összecsapást, ami nagyon érdekes, különösen abban a tudatban, hogy ez így is volt. Lehetne még bőven elemezni a filmet, de tegye meg mindenki maga, jobb érzés, mint elolvasni, így is sokat leírtam már belőle. Megérdemli, hogy a legjobb sportfilmek között legyen a helye, és nem véletlenül jelölték hét Oscar-díjra.

Christian Bale (A Sötét Lovag, Közellenségek), mint ahogy a bevezetőmben is említettem egy őrült, bár biztos van az a pénz, amiért az ember így megsanyargatja magát. Az már más kérdés, hogy mennyire egészséges dolog. Azt hiszem, ez egy igazi show volt számára, brillírozott. Már amint meglátod a képernyőn az ugrik be, hogy úr isten mennyire jó. Lehet előbb utóbb majd unalmassá válik, mert szinte mindig jó. Szerintem nem normális a pali, persze jó értelemben véve. Mark Wahlberg (Az olasz meló, Pancser Police) mögötte elhalványul is meg nem is, neki ez a szerep jutott, neki így kellett játszania. Ő így jó, ahogy van és ez most dicséret. Mellissa Leo (Mindenki megvan), Amy Adams (Szökőév, Kétely) szinte mindig jó, elfogultság nélkül írom. Szeretem mindkettőt. És a végére egy érdekesség, Mickey O’Keefe, aki a filmben a rendőr/edzőt játszotta, a valódi trénere volt az igazi Micky ’Irish’ Wardnak! Jelenleg is őrmesterként dolgozik a Lowelli rendőrségnél Massachusettsben.

David O. Russell (Sivatagi cápák) azt hiszem igen emlékezetes filmet készített egy nagyon nagy küzdeni akarással rendelkező sportolóról, akinek bizony az élete nem volt egyszerű. A filmben nekem szinte minden bejött. Kellően humoros, kellően drámai és szerethető karakterek.  Külön kiemelném a hihetetlen jó zenei anyagot, ritkán hallok filmben együtt Led Zeppelin, Aerosmith, Whitesnake, Red Hot Chili Peppers és Rolling Stones számokat.

Akik szerették a Rockyt, a Dühöngő Bikát, Millió dolláros bébyt, A remény bajnokát azok nehogy kihagyják ezt a szuper filmet! De minden sportszerető embernek ajánlhatom, akik nem csak csupán a sportot látják, hanem magát az embert is.

85%