duckit 2018.01.27. 20:45

Detroit (Detroit, 2017)

detroit_poster.jpgKathryn Bigelow Detroit című filmjével az amerikai történelem egyik legnehezebb pillanatának állít emléket, amikor számos államban emberéleteket követelő zavargások törtek ki a fehérbőrű rendőrség túlkapásai miatt. A címadó városban alakult ki a legsúlyosabb helyzet, ahol a felbőszült fekete lakosság megállítására még a nemzeti gárdát is kivezényelték.  

1967-ben a Vak malac szórakozóhelyen razziát tartottak a rendőrök, amely után az utcára kivonult kisebbségi tömeg törni-zúzni kezdett. A zavargások elfojtása megoldhatatlan feladat elé állította a rendőrséget. A tömeg egyre csak duzzadt és a fosztogatások, gyújtogatások megállíthatatlanná váltak. Ezen a „Hosszú forró nyáron” öt nap alatt több, mint 40 haláleset történt, gyerekek is áldozatul estek. A kivezényelt katonaság a rendőrséggel együtt próbálta a rendet helyreállítani. Az egyik éjszaka az Algiers szállodából lövést hallottak a rendfenntartók. Egy katonával és egy biztonsági őrrel együtt a helyszínre vonultak, ahol a fekete mulatozó vendégeken kívül két fehér lány is tartózkodott. Az inzultálásuk tragédiába torkollt……    

detroit_8.jpgElég összetett volt és sok mindent lehet írni róla. A film kezdetén, a felvezető introban, csak nagy vonalakban kapunk információt arról, hogy milyen tragikus események vezettek a Mitchingen államban kialakult zavargásokhoz. Ez a dokumentarista stílus az egész filmen jelen van. Megpróbálták rekonstruálni az eseményeket, ezért az összeomlás több jelentős, szomorú pillanatát is megjelenítik a filmben. A kocsmarajtaütéstől, és az első hátba lőtt sráctól kezdve a négyéves kislány haláláig, akit a katonák mesterlövésznek néztek és tankkal lőttek ki az ablakból. Ez mind “szép”, de mégis úgy éreztem, hogy fontos részek maradtak el. Hogy pontosan mi volt az alapja ennek az egésznek, pl. hogy a razzia miért kezdődött a Vak Malacnál? Mi okozta? Vagy ha arra akartak inkább fókuszálni, ami a hotelben történt, az is elég lett volna. Mindenből egy kicsit kapunk, de a lényeg elmarad.  

detroit_1.JPGÉs igen. A hotel. A meglehetősen széles látószögben mozgó dokumentarista stílusban felvázolt háttérben, a mindennapossá vált, kisebbséget érintő atrocitások a film közepétől egy szállodába szorulnak be. Ebben a kis helységben, a kis szobákban mutatják be az egész forrongás zsigerig maró hatását, amelytől tényleg összeszorul a szívünk. 

Ez a rész olyan, mintha egy külön film lenne a filmben. Tényleg ezért érdemes megnézni, mert itt van a legjobban kidolgozva, ezen a kis helyen, hogy mekkora feszültség uralkodott az egész városban. A rettegés és a félelem pillanatai. A gyanúsítottak, akiket falhoz támasztottak és a vádló rendőrök között. Korábban már mindenkiről kaptunk némi információt, hogy pont elég szerethetőek vagy ellenszenvesek legyenek. Ezek tényleg a film legjobb pillanatai. Megdöbbentő, véres és sokkoló, hogy ezek a rasszista emberek mekkora állatok, de ebbe nem megyek bele.

detroit_9.jpgA film további részében a bírósági tárgyalás már inkább levezető, ami engem nem is igazán érdekelt. Elvesztette a varázsát, feszültség semmi, bizony kellett volna már az olló. Rendben van az, hogy érdekességképpen bemutatásra került, de pl. ha csak a film végén a stáblista előtt leírják, nekem az is megfelelt volna. Totál kizökkentett a filmből és ezt a végén érezni nem jó.  

Végül is történelem leckének klassz volt, még akkor is, ha nem mutatott teljes, átfogó képet a kialakult eseményekről. Akit részletesebben érdekel a sztori, az úgyis utánanéz. Amúgy 1992-ben is történt hasonló eset Los Angelesben, csak ott nem haltak meg olyan sokan, és ezért nem készült róla film. 

detroit_2.jpgWill Poulter (A visszatérő) a fiatal rasszista rendőr srác, mégha nem is csinált volna semmit, a tenyérbe mászó képe miatt akkor is utálatnak örvendett volna nálam. Csípem a srácot a kis rohadék fejével. Igazán remek csapatot alkotott zsíros hajú társával Ben O’Toole-al (A fegyvertelen katona) együtt. Jó választás volt mindkettő erre a hálás szerepre. John Boyega (Star Wars: Az ébredő erő) bamba tekintetével, kevés szövegével nem sok vizet kavar fel. Szimpatikus a srác, de jelenleg nem tudom még hova tenni. Szóval a színészekre nem lehetett panaszom. 

detroit_4.jpgKathryn Bigelow (Bombák földjén) korábbi filmjeiben sem volt soha tabutéma a rasszizmus megjelenése. Ebben a filmjében, amit Mark Boal állandó írótársával együtt készített, csúcsosodik ki igazán ez a vonal. A filmnek vannak egészen kiváló pillanatai, de mégis az összképben valami zavart éreztem. Tipikus esete annak, hogy sokat akart a szarka, de…kurva hosszú lett és csak egy részét éreztem profin kidolgozottnak. Ez annyit tesz, hogy szinte mindent bele szerettek volna zsúfolni és sajnos ez nem igazán ment. Úgy éreztem a végén, hogy vagy az egészet kellett volna megmutatni végig “felszínesen”, vagy az eseményeknek csak egy részére fókuszálni, ami viszont üssön. Egyértelműen a középső, hoteles rész menti meg a filmet.

Amúgy Detroit hanyatlása ma is tart.  Az egykor autógyártásáról híres fellegvár még az 1920-as években több mint egymillió lakossal rendelkezett. Manapság már alig éri el a 700 ezres számot, és a lakosság több, mint a 80%-a fekete, a fehérek többnyire elvándoroltak. Az egy főre jutó átlagkereset alig éri el a létminimumot, és még sorolhatnám.

 Ajánlom azoknak, akik szerették a rendezőnő korábbi műveit, de aki kommerszebb Bombák földje vagy akár egy ”Osama” filmet akar látni, az csalódni fog.

 70% 

 

don-t-breathe-poster01.jpg Nehéz dolog manapság valami újjal, egyedivel kirukkolni, és ha összejön, az még nem garancia arra, hogy minőségileg is megüti vagy esetleg átugorja majd azt a bizonyos képzeletbeli határt, ami emlékezetessé teszi. Nagy dolognak tartom, ha mégis sikerül egy filmnek még másnap is belém ragadnia, mint egy fenyőről csepegő viasznak a hajban. Ez a film úgy mar végig, mintha hangyabolyban feküdnél eszméletlenül, majd felébredve csak azt látod, hogy hiányzik a bőröd, mert húsig rágták.

Rocky (Jane Levy), Alex (Dylan Minnette) és Money (Daniel Zovatto) pitiáner bűnözök, akik egy füles után, a nagy summa reményében betörnek egy vak öregemberhez (Stephen Lang). Nem sejtik, hogy az egykori iraki veterán bizony nem adja egykönnyen a biztosítási összegből kapott pénzét. A három fiatal beragad a házba és elkezdődik a harc a túlélésre a lezárt épületben….

don-t-breathe3.jpgPiszok kemény. Azt gondolom, hogy az utóbbi évek egyik legidegtépőbb és legfeszültebb filmjét láttuk, amit nem is mondanék horrornak, inkább thrillernek. Bár elborzasztó az egész, de mégsem egy földöntúli jelenséggel van dolgunk, hanem hús-vér emberekkel, akik akár a szomszédaink is lehetnének. (de jó lenne). A brutálisabb jelenetek minősége még nem teremt azonnali horror kategóriát. Szerencsém van, mert mostanában láttam a Zöld szoba című filmet, ami hasonlóképpen tetszett, bár mindkét film más, de azért mégis hasonló, hiszen az emberi természet köti őket össze. A túlélni akarás. Az ösztön az életre.

don-t-breathe4.jpgKicsit féltem, hogy valami csapdákkal teli baromkodásról lesz benne szó (bemutatóját nem néztem), de hála az égnek nem A gyűjtő és társaiba ütközünk, hanem tényleg három fiatalba és egy öreg vak pasiba, akiknek majdnem teljesen normális a reakciójuk az eseményekre. Néha egy kicsit torz és mi nézők másképpen reagálnánk a dolgokra, de teljesen értelmetlen magunkat keresni állandóan a szereplőkben, mert nem mi vagyunk ott és általában - valljuk be őszintén - nem is lennénk a helyükben.

don-t-breathe8.jpgA film nagy erénye szerintem - annak ellenére, hogy szinte minden minimális, a szereplők száma, a történet, de akár a helyszín is, mert nem egy óriási kastélyban játszódik, hanem egy totál normál házban, ahol van egy emelet és egy pince -, hogy végig fent tudta tartani azt a feszültséget, intenzitást, amivel elkezdődött. Egy pillanatig sem éreztem azt rajta, hogy erőlködne, vagy nem működne az egész, pedig nem egy 80 perces filmről beszélünk. Jó volt néha fellélegezni egy-két izmosabb jelenet után, de ez nem azt jelentette, hogy a film leült volna. Szinte a szereplőkkel próbáltunk levegőt venni, hogy az öreg ne hallja meg, és mikor a „veszély” továbbment, akkor engedtük csak ki. Érdekes volt a moziban ülök reakcióját is figyelni, hallgatni - és most itt nem az idióta feszültségoldó tinik nevetéséről beszélek -, amikor együtt hördültünk vagy rökönyödtünk meg. Szóval igen is jár az a bizonyos pont a készítőknek. Persze van nyugalmasabb időszak is, de akkor meg jó időben jön az a kis csavar, amit tovább növeli elégedettségi faktorunkat. Azért nagy fordulópontra ne várjunk.

don-t-breathe5.jpgA helyszín tökéletes, ahogy írtam korábban, teljesen natúr. Nem olyan, mintha egy börtönbe csöppenünk volna, itt a biztonságot a reteszek, zárak és a lakatok jelentik. Nem pedig a szupertitkos berendezések, ahonnan nem lehet szabadulni. Illetve van egy kutya, egy dobermann, amitől annyira megijedtem az első jelenete láttán, hogy majd kiugrottam a székből. A film sötét, milyen is lenne, ha a házigazda vak. Ezek a jelenetek brutálisak, csak halvány fényben látszódnak a kontúrok, úgy, hogy magunk a szereplők persze nem látnak semmit. Ilyen viszonyoknál jön elő a film eredeti címe, ami ugye arra utal, hogy ne lélegezz. Remek ötlet.

don-t-breathe6.jpgA szereplők motivációjába is kapunk betekintést, de nem Mariana-árok mélységekig. Igazából nekem pont elég is volt ennyi. Talán Rocky karaktere a legkidolgozottabb arra vonatkozóan, hogy mit miért is tesz. A srácok meg vele rohannak. Az öreg viszont egészen érdekes figura, valahogy végig azon voltam, hogy ne legyen neki azért rossz vége annak ellenére, amit tett. Mert megérdemelne mindenféle büntetést, de elég neki így is a szánalmas, elcseszett élete. Amúgy meg dögöljön meg, mert nem derült volna ki sötét titka, ha nem törnek be hozzá. Érdekes kettősség. Az egyetlen társadalomkritika is az ő szájából hangzik el, hogy mit tehetnek meg a gazdagok. Hogy miért is tart otthon magánál ennyi pénzt, józan gondolkodással találunk rá választ, de nem segítek. Szerintem több variáció is létezik.

don-t-breathe9.jpgA szereplőgárda is kis létszámú. Jane Levy (Gonosz halott) remek sikolykirálynő lesz, ha továbbra is horror-thrillerben szerepel. Drukkoltam neki végig, hogy egyenlő legyen az állás Stephen Langgal (Avatar). Szülessen valami közös megegyezés, ami azért valljuk be lehetetlen. Lang szikár, rémisztő és félelmetes, olyan, mint egy nyugdíjas gép, aki megy előre vakon és mindent lekaszabol, ami idegen. Igazi pszichopata. Minden egyes kockában elrabolja a showt. Dylan Minette (Fogságban) helyes kis figura, és a hófehér bőrével még rikít is a sötétben, de semmi több. Daniel Zovatto (Valami követ) sok vizet nem zavart, már eleve eldőlt a film megkezdése előtt a szerepe.

don-t-breathe7.jpgFede Alvarez (Gonosz halott) három éve nem forgatott filmet, de ha ezen múlik, hogy minőséget tegyen le az asztalra, ám legyen. Tehetséges rendező már most látszik. A nagy öreg Sam Raimi felügyelete alatt született ismét egy olyan filmje, amiről minden thriller rajongónak megéri beszélni. Az, hogy ez a film szinte a minimális költségeit (10 millió alatt dollárban) már az első hétvégén megduplázta, azért jelent valamit. Remek fényképezés, minimális szöveg, vizuális mesélés jellemzi az egészet. A kamera mozgása állat, ahogyan követi szereplőink mozgását. A zenéje kimagasló, olyan szinten ránt bele a gatyába, hogy az ember összetojja magát. A film után kijössz a moziból és csak nézel magad elé, egy-két szóval elmormogva, hogy ez bizony jó volt. Érdemes moziban nézni!

Minden thriller rajongónak kötelező, azért nem írtam horrort, mert szerintem ez nem az. Az emberek még a popcornt sem eszik meg jóérzéssel alatta, és nem csak a csend miatt.

80%

 

poster-13-hours-ssob-03.jpgSokat alapból nem szokásom gondolkodni, hogy mivel kezdem a bevezetőmet, most viszont egy kicsit élettelenül álltam neki. Próbálok úgy filmet választani, hogy azért nagyon ne lőjek mellé. Mert ugye minek is néznék olyat, ami nem érdekel. Okos ötlet amúgy. Michael Bay filmjeiért általában valahogy nem rajongok, no, nem azért mintha művészlélek lennék. Elismerem, filmjei kasszasikerek és voltak olyanok, amelyek tetszettek nekem is, de belőlem a filmjeinek jelképévé vált amerikai zászló lassított mutogatása pont az ellenkezőjét váltja ki, és alig várom, hogy a hazafiasság eme formájának bemutatásáról tovább lépjen.

2012-ben az Egyesült Államoknak 12 olyan diplomáciai kirendeltsége volt a világon szétszórva, amelyet különösen fenyegetettnek minősítettek. Ezek közé tartozott Líbiában a főváros Tripoli és a második legnagyobb város Bengáz is. 2011-ben az amerikai, brit és francia erők légitámadásokat indítottak Líbia ellen.  Míg zajlott a támadás, a nép 42 év zsarnoki uralom után erőszakkal lemondatta Moammer Kadhafit. A milicisták a diktátor fegyverraktárait felhasználva ádáz csatározásokba kezdtek. Szinte minden egyes területért hatalmas harcok dúltak. Gyakorlatilag minden nagykövetség bezárt egy amerikai diplomáciai kirendeltséget és egy CIA titkos bázist kivéve, ahol halálos fegyverek után kutattak. A CIA falakkal biztosított területét hat zsoldos - egykori elit - katona védte. Amikor egy tragikus incidens után a líbiai lázadók megrohamozzák a bázist, elszabadul a pokol és a zsoldosoknak 13 órán keresztül kell helytállniuk a feldühödött tömeg ellen…

13hours-1200x675.jpgEgy igaz történet a hazafiasságról, a bajtársiasságról és arról, hogy mit ki nem bír az ember, ha egy olyan helyen tartózkodik, ahol bármikor felrobbanhat a talpuk alatt a talaj.  De mint korábban sem, most sem megyek bele a politikai dolgokba, mert nem én leszek a megváltó, aki ezeket a problémákat megoldja fél óra alatt. A filmet viszont egy szóval jellemezném: állat. Állat, mert kőkemény, natúr, nyers és pont elég hiteles ahhoz, hogy megható legyen. Egy-két nyugalmasabb pillanattól eltekintve szinte végig pörög. Utoljára talán A túlélő (Lone Survivor) tetszett ennyire. És végre – persze nem kárörvendésből mondom – az amcsi zászló is rongyosan szétlőve a vízbe süllyed, amit azért a rendezőtől elég ritkán láttunk. Na jó, azért a film elején teljes valójában megmutatják nekünk – akkor még tisztán - a föld felett lebegve. Megbocsátható bűn.

13-hours-the-secret-soldiers-of-benghazi-6.jpgMint minden ilyen hasonló film, egyből feszültséggel teli összeütközés közepébe ránt minket, Bengáz mocskos utcái közé, ahol szereplőink épphogy elkerülik a konfliktust, megadva ezzel a hangulatot a későbbiekhez. Macsó, kemény férfiak közé kerülünk, akik egy eldugott vágóhíd mögé bújva tengetik egy rakáson a mindennapjaikat a CIA emberivel közösen összezárva. Bemutatják nekünk, hogy bármennyire is brutális pénzért bérelhető gyilkosok, azért az otthoniak telefonba mondott szép mondatai hatására elérzékenyülnek. Mivel szép summáért melóznak, kénytelenek feletteseik parancsait teljesíteni, még akkor is, ha nem értenek egyet a vezető utasításaival. A Harvardon, a Yale-n végzett kormányalkalmazottak le is nézik a katonákat, hiszen mást nem is látnak, csak hogy közöttük lábatlankodnak, napi ötször esznek és az edzésen kívül nem sok mindent csinálnak. Azonban mikor egy váratlan utazás során az amerikai nagykövet tiszteletét teszi Bengázban, és nem akar megszállni a titkos katonai bázison, mindenki tudja már, hogy ez bizony jó nagy baromság lesz a részéről. A nyugodt beszélgetések a családdal, a honvágy, hogy már mindenki megy haza és nem sok idő van hátra a szolgálatból, az egymás közötti viccelődések, mind azt vetítik elénk, hogy a délutáni napsütéses idillt valami kegyetlenül meg fogja zavarni. És kezdetét veszi a film.

13-hours-film.jpguwb1unx.jpgAki nem szereti ezeket a háborús filmeket, ahol csak lőnek egymásra, ne is üljön le elé, mert csak ideges lesz tőle. Itt bizony szinte mindenki lő mindenkit, megkülönböztetni szinte lehetetlen az embereket és nem csak a felkelőket. A fegyverek hangja, a robbanások, a sérülések, a halálozások, mind nagyon profin elkészített munka. A gépfegyverek simán keresztülvágják az embert, vért fröccsentve mindenfelé. Nem a gyengébbik nem képviselőinek való, de azt hiszem, sokan nem is ülnek le majd elé közülük.

13hours0038.jpgPersze ebben a sok kegyetlenkedésben mégis volt valami emberi, amit az otthon hagyott családtagokon keresztül próbálnak megmutatni. Hála az égnek egészen elviselhető módon bántak még ezekkel a jelenetekkel és pont nem léptek át a giccsesség határán. A fim vége talán még az érzelmesebb beállítottságú nézőt könnycseppekre is késztetheti. Ezért nem felhőtlen kacagással fogunk felkelni kis kanapénkról mikor végére érünk.

13-hours-secret-soldiers-of-benghazi-2-1200x665.pngA szereplők teljesen jók, bár néha a vastag szakáll megtévesztő és még másodszori nézésre sem tudtam mindig megkülönböztetni, hogy ki kicsoda, mely csapatnak a tagja és hogy hova tartozik. Szóval nincs velük semmi gond. Amit a film megkíván, azt véghez is viszik. Amúgy tényleg elgondolkodtam többször is, hogy melyik filmekben láttam őket. És ez nem volt olyan egyszerű. Talán James Badge Dale-t ismertem fel, aki a Tégla című filmben játszott, de akkor sem ugrott volna be soha, hogy ez a neve. David Denmant (Az ajándék), Dominic Fumusat (Focus: A látszat csal), John Krasinkit (Egyszerűen bonyolult) és Max Martin (Philips kapitány) mind láttuk már filmekben, de sajnos utánjárás nélkül fogalmam sem volt, hogy kik is ők.

13_hours.jpgMichael Bay egy igazán jó akciófilmmel jelentkezett, amit sokkal szívesebben néztem, mint bármelyik Transformers filmet. Mitchell Zuckoff író regényét nem olvastam, így sok viszonyítási alapom nincsen, de a belőle adaptált szövegek teljesen fogyaszthatóak voltak. Az biztos, hogy a lényegesebb háttér információkat szereplőinkhez sikeresen áthozták, amely megfelelő érzelmi töltettel ruházza fel katonáinkat ahhoz, hogy szorult helyzetünkben velük érezzünk. Néha kicsit gyorsak a vágások, máshol meg a lassításokkal fárasztanak minket, de ezek a rendező filmjei után nem meglepetések. A vége – utolsó 5 perc – kicsit húzott, de még pont belefért az ideális lezárásba. Én mondjuk szeretem, ha nem kell egyből felállni a fekete képernyő után és tudom (kiírják), hogy mi is történt a való életben a későbbiekben az igazi szereplőkkel, akikkel mindez megtörtént. A film zenéje tökéletes adrenalin löket, amely megfelelő hangerővel beleragaszt a székbe. Nem akarok már mást írni csak azt, ez a film tökéletes kikapcsolódást, szórakozást nyújtott a témájától függetlenítve. Nem vártam sokat, de így többet is kaptam. Annyit azért még szeretnék megemlíteni, hogy mivel megtörtént eseményről van szó, azért ez az incidens elég nagy port kavart kint Obamáéknál.

Akik odavannak a rendező munkásságáért, azok tuti, hogy örömittasan fognak felállni a film után. Viszont nem egy lányfilm, ezért inkább a hölgyek szedjék össze a barátnőjüket és menjenek inkább kávézni.

80%

theeb_film_poster.jpgKatari-jordán-angol-emirátusbeli kalandfilmet nem minden nap nézek, de szerintem a következő éveimben sem igazán fogok, ha lesznek még. Mivel a film ott van a Saul fia mellett a legjobb öt között az idei gálán, ezért döntöttem úgy, hogy a vetélytársak közül is megnézek többet. Kicsit most melléfogtam ezzel.

Arab-sivatagban Hija, Oszman tartomány az I. Világháború idején. Theeb (Jacir Eid Al-Hwietat) és Husszein (Hussein Salameh Al-Sweilhiyeen) beduin testvérek, akik az édesapjukat elvesztették. Táborukba két idegen érkezik azzal a kéréssel, hogy a helyiek közül valaki mutassa meg és kísérje el őket egy meglehetősen veszélyes zarándokútvonalon, ami a Római kúthoz vezet. Az út tele van fosztogató bűnözőkkel, akik tesznek arról, hogy Theeb egyedül maradjon a sivatag közepén. Csapdába esés után a Theebnek rá kell ébredni, hogy ebben a világban az „erősebb mindig legyőzi a gyengét” és ahhoz, hogy túlélje, farkassá kell válnia.

2a19uvdr.jpegEzek a szép mondatok még a film elején hangzanak el. Ez a film olyan száraz volt, mint maga a sivatag. Néztem a filmet és egy pillanatig sem gondoltam azt, hogy ez a film vetélytársa lehet a mi oscar várományosunknak. Hozzáteszem, hogy a hazánkfia filmje sem volt a kedvencem, de azért az sokkal jobban összeszedett munka, már csak ha rendezését nézem, akkor is. Szóval röviden összefoglalva, ez nem egy olyan film, hogy emlékezzek rá akár már másnap is. Semmi extra, azon kívül, hogy szép képek előtt játszódik a történet, de ha meg képeket akarok nézegetni, megnézek egy párizsi Louvre-ról készült dokumentumfilmet. Na, azért nem ennyire vészes a helyzet, de valahogy így tudnám jellemezni az egészet.

c910bd15ef01843ee5d3bbb2431c0406.jpgSzép képek annak, akinek mondjuk tetszett a Star Warsból a Tatooine bolygó felszíne, mivel olyan sivár – bár milyen legyen egy sivatag? –, kopár és sziklás, mintha ott forgatták volna Skywalkerék filmjét. Amúgy tényleg szinte csak azt jegyzeteltem fel a filmből, hogy a képek egészen szépre sikerültek. Szóval itt ragad egyedül egy széles szurdokban Theeb, ahol aztán kiabálhat segítségért, maximum egy-két gekko hallja meg.

multiple-award-winning-film-theeb-2-qatarisbooming_com.jpgNehéz úgy egy filmről írni, hogy nem sok minden történik benne. A kissrác próbál alkalmazkodni a körülményekhez, ami eléggé adott a semmi közepén. Testvérének gyilkosai közül az egyik teveháton, sérülten visszaérkezik a helyszínre, hogy ne legyen egyedül az egész film alatt. Vele történő ismerkedés teszik ki a film legnagyobb részét és a csattanója is vele zárul. Röviden ennyi. Látunk egy lövöldözést, egy vízgyűjtőből való kimászást, temetést, egy tőrrel való műtétet és rengeteg legyet. Engem egész film alatt az a rengeteg légy idegesített a legjobban, mert mindenhol azok másztak a szereplőinken. Testükön, fejükön, a sebeken, a kaján és még szereplőnk szájába is szinte egymás után érkeztek. Gusztustalan. Hátha másért nem, ezét kaphatnak majd képzeletbeli Bear Grylls túlélődíjat.

2015-635765401682181973-218.jpgSzereplőinkről sok mindent szintén nem tudok írni. A gyerek Jacir Eid Al-Hwietat helyes, meg aranyos és kellően kócos, de ennyi. Kis barna szemével nézett bambán. Semmilyen szempontból nem tudtam kötődni hozzá. Sajnálom. A többi szereplő meg kellően jelentéktelen a filmben ahhoz, hogy emlékezzünk rájuk. És képtelen lennék még egyszer leírni a neveket.

theeb_abu_dhabi_film_festival.jpgNaji Abu Nowar filmje nem nyerte el a tetszésemet. Kizárt, hogy nem készülnek a világon ennél jobb filmek ahhoz, hogy bekerüljenek a legjobb ötösbe. Semmi olyan extrát nem tudnék felsorolni, ami az operatőri munkán túl megfogott volna. A zenéje tipikus arab zene. Akinek bejönnek az arab énekek, biztos nagyobb lelkesedéssel hallgatja. Szerintem egy közepes film, persze ez csak az én véleményen. Nem mondom, hogy elvesztegettem másfél órát, de ha ezt kihagyom, akkor sem vesztettem volna semmit.

Azoknak ajánlom, akik szeretnék megtudni, hogy milyen a felhozatal az Oscar gálára a nagy reményekkel várt szobrocskánk előtt. Csak nehogy hoppon maradjunk, bár nem ettől a filmtől kell tartani.

65%

 

poster.jpgA Királynőért, a hazáért, a bajtársainkért. Mondja a felirat a film bemutatója végén. Igazi éjszakai film, ami szinte semmilyen örömöt nem szolgáltat, azon kívül, hogy szépen kizökkenti az embert a nyugodt alvásidejéből. Éjjel 11-kor nekiállni filmet nézni nagy marhaság, kivéve akkor, ha nem kazánfűtő vagy egy könyvtárban. Viszont ha azt szeretnéd, hogy ébren maradj az éjszaka közepén is, akkor ezt a filmet nyugodtan nézd meg, garantált az álmatlanság.

2006.09.05-én játszódó igaz történetben újra átélhetjük egy szakasz katonának a megpróbáltatásait, akik egy tálib útlezárást próbálnak semlegesíteni az afganisztáni Helmond tartományban a Kajaki gát közelében. A lázadók felé közeledve aknamező közepén ragadnak. Mivel egy légi mentés azt kockáztatná, hogy felrobban az egész terület, ezért a szakasz tagjai próbálnak egymásért és a túlélésért elkeseredetten küzdeni…

Nem egy felemelő boldogsághormon. Szemét film. Minek szenvedést külön bámulni, elég a való életben körbenézni. Nem kellenek ahhoz távolságok, több 100 kilométerek, nézzünk csak végig magunkon.Ezt a filmet gyötrelem volt végignézni, és nem azért, mert szar lett volna, mert baromi jó, hanem tényleg a szenvedésről szól a film háromnegyede. Olyan kockás lesz a hasad a film után,mintha edzettél volna a padon másfél órát, annyiszor húzod össze. A kőkemény, gusztustalan és véres jelenetek nem csak préselik a gyomrodat, hanem szépen meg is forgatják, és örülhetsz annak, ha nem hánysz az ágyad mellé. Nem is értem, hogy kinek és miért jó haldokló embereket nézni, abszolút perverz.

kilo-two-bravo-_2014_-large-picture.jpgA film persze nem erről szól, mert nem a Fűrész sorozat újabb remek darabja. Olyan, otthonuktól távol levő hősöket mutat be,akik az életüket áldozzák a hazájukért ezen a holdbéli tájon. Az, hogy most miért is vannak ott, minek mentek oda, mit csinálnak, nem a blogom fogja megoldani. Egy biztos, az ember halandó, és ha rálépsz egy aknára az nagyon szemét és fájdalmas dolog. Az hagyján, hogy millió darabban szétvitt lábadat esélyed sincs megkeresni, de ha nem jön a segítség, szépen lassan elvérzel, és ott helyben megrohadsz. Az viszont még nagyobb gáz, ha a társaid körülötted vannak, és mégsem tudnak segíteni, mert öngyilkosságot max. a fanatikusok szeretnek elkövetni.

b619_t0cmaafbup.jpgEgyetlenegy nap pár óráját rögzítették a szemeinknek.A film háromnegyed része, mint egy kamaradarab, néhány négyzetméteren játszódik, csak nem színházban, hanem külső katasztrofális helyszínen.Kezdetben megmutatják, hogy mennyire sivár, ingerszegény ez a hely, esőerdőhöz nemhogy köze sincs, de egy darab zöld fűszálat nem látunk. Minden tiszta homok, por és kő és sárga és vörös és ez a végtelenségig, ameddig csak ellátunk. Az ejtőernyős ezred tagjai unatkoznak (láttunk már ilyet mondjuk filmen), mivel elcseszettül nincs ott semmi, csak akkor kapják fel a fejüket, ha újabb szállítmány pornóújság érkezik. A társaság tagjai edzenek, ugratják egymást vagy esetleg ásványvizes palackokkal sakkoznak. A film szemléltetni akarja az egymáshoz való kötödést, egymásrautaltságot, hogy bizony ez a kis csoport összetartozik, együtt isznak – esznek, lélegeznek, ez még jobban felerősíti azt a nyugtalanító érzést, hogy ha tovább nézzük, itt bizony valami nagyon fájni fog valakinek.

kilo-two-bravo-gallery-3.jpgA táj bámulásán kívül tényleg nem történik velük semmi, ezért is kapnak egyből az alkalmon, hogy lemenjenek az útlezáráshoz, amihez vezető út egy sziklákkal körbevett meder egy egész elcseszett aknamező.Végtelenül feszült, idegőrlő minden egyes megtett lépés. A mederbe lezúduló kő okozta sokk remekül illusztrálja a pattanásig feszült helyzetet. Az aknára lépés elkerülhetetlen. A véres és közelről megmutatott csonkmaradványok egészen gusztustalanok, azoknak, akiknek mondjuk nem korboncnok a végzettségük. Tényleg naturális az egész és nem csak a képek kellemetlenek a szemnek, hanem a hozzá adott vajúdás hangok is a fülnek. Zenei aláfestés hiányában rettentően felerősödik minden egyes elénk vágott kép és hang. Talán egy résznél oldottabb a hangulat és még nekem is mosolyt csalt az arcomra, mikor kínjukban egymást szórakoztatják a katonák,de ezt is inkább keserédes nevetésnek nevezném, mert kinek van kedve akkor őszintén röhögni, mikor kezeid között folyik szét gyakorlatilag a bajtársad.Azt hiszem ennyi bőven elég ahhoz, hogy elmenjen mindenkinek a kedve a megnézésétől. A filmben rettentő sokat káromkodnak, szerencsére egészen remek szókincsünk van nekünk is, hogy velük együtt nyomjuk mi is a kendőzetlen szavakat.

eda9610ba304e2107f1755e803fd75cd.jpgAz angol színészgárda nem tartozik közvetlenül az élvonalhoz, de Mark Stanley-vel (Trónok harca) az élen remekül helytálltak ezeken az amúgy cseppet sem hálás szerepekben. Scott Kyle (Szesztolvajok), David Elliot (The Wee Man) és a többiek is teljesen átélve adták vissza azokat a megpróbáltatásokat, szenvedéseket, amiket ez a szerencsétlen szakasz átélt. A film alatt azért eljátszik az ember a gondolattal, akinek van egy kis ideje ezen filózni, hogy vajon milyen lehetett ezt eljátszani? Biztos, hogy nem örvendetes dolog egész nap feküdni a kövek között és szívni a tüdőnkbe azt a jóságos port. Persze van az a pénz.

950498_ori.jpgPaul Katis rendezői bemutatkozására igazán sokkolóan szívszaggató filmet készített a háborúnak egy kis szeletéről, ami csatajeleneteket nélkülözve is simán megállja a helyét a háborús filmek széles piacán.Tom Williams forgatókönyvéből készített filmjében kendőzetlen realizmussal mutatja be azokat a hús-vér embereket, akik bizony fizikai és lelki megpróbáltatásokon keresztülmenve hátrahagytak magukból a csatamezőn egy darabot és sajnálatos, de ezt most lehet a szó szoros értelmében is annak venni. Alacsony költségvetése ellenére annyira profin van minden elkészítve, hogy nem találtam szinte hibát. Precíziós pontossággal működik az egész odaszegezve a képernyő elé minket.Nincs semmi mellébeszélés, felesleges kép. Semmi. A sminkmestereknek külön pont, a robbanások fizikai hatásai, nyomai az embereken, a tátongó nyílt sebek tényleg annyira realisztikusak, hogy a fejünket elfordítjuk, mert nem jó nézni. Nem úgy, mint egy horrorfilm esetében, ahol tudjuk, hogy kamu az egész. Zenéjéről sok mindent nem lehet elmondani, mivel nincs. A vége főcím után a szokásos jelenetsorok láthatóak, kivel mi történt, ennek mondjuk a mézédes muzsikája annyira nem jött be. A megnézése után ajánlatos Kathryn Bigelow A bombák földjén című filmjét újra elővenni.

Háborús filmeket kedvelőknek kötelezően ajánlom. Első randira mondjuk nem, csak akkor, ha igazán perverz a csaj és szereti nézni a szenvedést. Ki tudja, lehet ezek után még hagyja is magát elvenni.

 85%

black-sea-poster01.jpgTengeralattjáróval továbbra sem óhajtok közlekedni. Nem mintha lehetőségem lenne rá vagy egyáltalán megfordult volna a fejemben itt a hegyen, de ennek a filmnek megnézése után továbbra is fenntartom azt, hogy sem a víz alatt, sem a levegőben nem kívánok szerepet vállalni. Régen láttam jó tengeralattjárós filmet (mivel nem is gyakran gyártanak), pedig remek helyszín klausztrofób emberek sanyargatására. Bár elég kötött a színtér és szinte mindegyikben ugyanazok a momentumok szerepelnek, azért mégis kicsit mindegyik más. És most nem szeretném felsorolni azt a 2-3 mérvadó hasonló jellegű filmet. Amúgy érdemes megnézni a bemutatóját, hangulatfokozónak. 

Robinson (Jude Law) 30 évet dolgozott britt tengeralattjáró fedélzetén a haditengerészetnél. Egy napon a munkaadója közli vele, hogy nincs szükség tovább tisztekre, de még tengeralattjárókra sem, ezért gyakorlatilag az utcára kerül szerződés híján, végkielégítés nélkül. Sokáig nem marad azonban meló nélkül, mivel a barátjától hallott kocsmabéli legenda szerint az orosz tenger mélyen II. világháborús arany fekszik, több mint két tonna mennyiségben. Az elbocsátott társaság egy szponzor tengeralattjáróval kiegészítve orosz matrózokkal elindul a veszélyes vizekre...

black-sea02.jpgTetszett, határozottan tetszett, annak ellenére, hogy a történetéből mindenki döntse el saját maga, hogy mit hisz el. 1941, gazdasági csőd szélén Németország, a Fürer kölcsönkér Sztálintól, küldetés teljesítve, egyezség megszegve, háború kitörve, arany a tengerbe, otthagyva, elmerülve. Hát én nem vettem be, de magát a filmet igen, már csak azért is, hogy ne kelljen már megint az Éden Hotel agyturkász párosait néznem, amiben bár lehet, hogy látványos elemeket vélek felfedezni, de azon kívül sok értelmet nem. Mondjuk, ebben a filmben sem, de ez legalább szórakoztatott. Szóval egy jó kis klausztrofóbiás kalandfilmet sikerült összehozni a készítőknek, semmi több.

black_sea_3127472k.jpgÉlvezetfaktoromat megakasztva rengeteget jegyzeteltem a filmről, mivel filmet olvasni és véleményt írni egyszerre még nem tudok. Minden volt benne, ami egy remek akciófilm kelléke. Már akit szórakoztat az, hogy egymást ölik az emberek egy rozsdás vascsőben több száz méter mélyen a tenger alatt. A stég melletti kifutástól és merüléstől kezdve szinte végig izgalmas volt. Nem igazán találkoztam üresjárattal, vagy felesleges résszel, végig lekötött és csak bambám bámultam a képernyőt. Már ez is érdeme egy filmnek, ha árgus szemekkel figyeli az ember, nem figyelve arra, hogy mennyire hihetetlen az egész. Nem akarok belemenni, hogy mennyi olyan dolgot tettek odalent, amihez egyáltalán nem értek, mert számomra semmivel nem különb egy ilyen jármű, mint a Star Warsból egy TieFighter. Ki tudja, lehet, hogy én vagyok a béna és többször kéne megnéznem a Das Boot c. filmet előzménynek.

black-sea03.jpgA kulcsszó a filmben amúgy az arany. Tisztelet a kivételnek, de szinte mindenkinek elvenné az eszét, különösen akkor, ha esetleg több tonna is lenne belőle. Persze nem csak a fényes arany szúrja ki az ember szemét, hanem a saját bajtársad is abban az esetben, ha ez együtt jár egy matematikai művelet megoldásával. Az osztással. Mert ugye, ha sokan vannak, többet kell osztani, ha meg kevesebben, akkor? Nem többet, az biztos. A kevesebb a helyes válasz, de ha meg kevesebben vannak egy tengeralattjárón, akkor előbb utóbb a rendezőnek kellene beugrani vezetni a hajót, mert szereplői egyre többet találkoznának a tengerfenékkel.  Két ellentétes társaság, akik ki nem állhatják egymást, nyakukon egy újonccal, akik a babona szerint csak balszerencsét hoznak egy hajón. További problémák és gondok, az egész szerkezet egy rozsdás romhalmaz, nincsenek menekülő ruhák, a rádió csak egyetlen frekvencián működik, de igazán használni sem lehet, mert fent az orosz cirkálók köröznek. De nem is igazán az oroszoktól kell rettegni, hanem a hét főbűn egyikétől, a kapzsiságtól. Mert előbb utóbb valakinek, lassan, de biztosan ekkora teher (szó szoros értelemben) elveszi az eszét.

2-ben-mendelsohn-art-g7jvth54-1mendelsohn1-jpg-jpg.jpgAz izgalmakat nem csak maga az arany, a tengeralattjáró és az összeverbuválódott különböző nemzetiségű emberek egy helyen való bezsúfolása jelenti. Hanem maga a mély tenger, amely rettentő sötét és rideg. Csak a motor zúgását lehet hallani, ami olyan hangos, hogy féltem a mélynyomó ládától felrobban a képernyő és elönt a sós víz. Minden adott, hogy ne menjen zökkenőmentesen a küldetés, szinte forr a levegő a jeges vízben. Amúgy voltak tényleg hihetetlen részek, melyeket komoly fenntartásokkal kezeltem, de ha írnék erről, akkor a kelleténél már kicsivel többet árulnék el a történetből. Olyan lehet egy ilyen szerkezetet vezetni a sötétben, mintha a Turul-madártól bekötött szemmel jönnék le kocsival a szerpentinen, megoldható csak nem egyben. Amúgy a film lezárása egészen jól sikerült, drukkoltam, hogy nehogy másképpen legyen.

images_4.jpgJude Law (Sherlock Holmes) nagy szerepe, bár elég régen láttam képernyőn. Én nem láttam még ilyen jónak sosem, vagy lehet, de már nem emlékeztem rá.  A kicsit megférfiasodott színészről nem tudtam eldönteni egészen a film végéig, hogy sajnáljam vagy utáljam a megfáradt, elkeseredett matróz szerepében. Ben Mendelsohn (Animal Kingdom), Tobias Menzies (Casino Royale), Davis Threlfall (Vaskabátok) is mind érdekes karakterek, akik tényleg jól játszanak, annak ellenére, hogy a balszerencsét hozó kissrácot Bobby Schofieldet, már az elejétől fogva mihasznának tartottam a bamba fejével. Az orosz színészek szintén dicsérő szavakat érdemelnek, Konstantin Khabenskiy (Z Világháború) az egyik legnépszerűbb orosz színész és mindenkinek jól jön egy kis orosz múltidéző nyelvlecke.

maxresdefault.jpgKevin Macdonald (Az utolsó skót király, 2006) rendező  munkájáról lerí, hogy beletett apait anyait, ameddig a producerek pénze engedte, ha egy film készítése esetében lehet ilyenről beszélni. A történet még majdnem hihető is lehet, de nem az. Hogy kincsek vannak a tengerfenéken, az nem kérdéses, de az, hogy ily módon lehetne megszerezni, hát azért egy kicsit meredek. Ennek ellenére teljesen klassz, szórakoztató filmet sikerült összerakni. Egy esetben majdnem kirepült a szívem, úgy megijedtem. A film, ha nem is mélyen, de érinti ezeknek az embereknek az életvitelét is. Milyen nyomás van rajtuk, az egymásra való utaltságot, a hányatott sorsukat és gondjukat. Együtt élnek vagy halnak meg, más lehetőségük odalent nem igen van. Nem egyszerű szakma ez, valljuk be. Nem megy el olyan mélységig, mint mondjuk a korábban is megemlített Das Boot c. kultfilm, de a maga kategóriájában egészen kellemes. Furcsa amúgy az a 6.4-es szám az IMDB-n, kicsit méltatlannak tartom, nem ilyen rossz film ez, mint a számokból látszik.

Páros kikapcsolódásra semmiképpen nem ajánlom, ha lesz a mozikban, akkor esetleg úgy, hogy a nők addig elmennek a „plázázni”, addig a férfiak egyedül is élvezkedhetnek rajta, vagy nem. Szerintem érdemes megnézni.

70%

backcountry-poster02.jpgHa a medve előbújik a barlangjából, itt a tavasz, persze ezt nem én találtam ki. Mivel egész télen csak alszanak ezek a nagy barna (fekete) szőrös állatok, nem is esznek sokat, szépen korog a gyomruk, amikor az ibolya előbújik. Ha meg éhesek, nem számít, hogy mi, vagy ki van előttük. Azt hiszem, a Micimackón kívül nem sok vegamedvét ismerek, aki csak akkor érzi jól magát, ha mézes bödönt ölelgethet, ezért mindent megesznek, ami él és mozog, őzikét, halacskát, de akár embert is, ha van olyan balek, hogy felveri a sátrát gyakorlatilag a medvefészekbe.

Jenn (Missy Peregrym) és Alex (Jeff Roopon) kempingezni mennek az erdőbe, hogy az otthoni ritmustól eltérő világba csöppenjenek, és egy kicsit lazuljanak. Alexnek a kirándulással célja van, de sajnos megvalósítani már nem tudja, mivel az erdő közepén eltévednek. Ráadásul egy egészen nagy fekete medve üldözőbe veszi őket, aki meglehetősen zokon veszi, hogy szeretett nyugalmát két lábon járók megzavarják…

backcountry-movie-2014-adam-macdonald-2.jpgMegtörtént eset a közelmúltból. Mintha cápa filmet forgattak volna az erdőben. Nem volt ez olyan rossz, de annyira jó sem, olyan, mint amikor elfogyott otthon a kávéd és még a reggeli maradékot újra felmelegíted a poharadból.  Megvan az íze, de mégsem az igazi. Nem mondom, hogy nem kötött le, mert egészen normálisan hozta azt a feszültséget, amit egy sötét erdőben eltévedt pár esetében elvárható, akiket egy éhes medve az őrületbe kerget, de annyira azért mégsem, hogy a top 5 „természet vs. ember küzdelme”filmként emlegessem. Csütörtök estére kiváló, főleg úgy, hogy kint dörög, villámlik, szakad az eső és a szél csapkodja a zsalugátereket. Ha már a filmben a speciális effektek nem is a legjobbak, azért a való élet tud olyat produkálni, amit egy jól felépített hangfalrendszer sem tud megközelíteni.

backcountry-2.jpgAmúgy tényleg teljesen jól indul az egész. Kezdésnek szépen bemutatják, hogy mely dolgokra lesz majd szükség a későbbiekben, melyek gyakorlatilag semmit sem érnek. Medveriasztó spray, közúti fáklya, életmentő doboz, stb., szóval még véletlenül se lövünk mellé, ha kitaláljuk azt, hogy bizony ezeknek szerepe lesz a filmben. Kötelező jellegűen, megjegyzem elég barom módon, térkép nélkül vágnak neki a nagy túrának, mivel a srác azt gondolja, hogy az erdő nem változott sulis kora óta. Természet – Ember 1:0. Mobiltelefon meg minek, mert esetleg egy iránytűvel haza lehetne találni, és akkor a segélyhívást meg sem említem, mivel akkor film sem készült volna. Természet – Ember 2:0.  Persze, ahogy annak lennie kell, feltűnik egy furcsa Ibrahimovic kinézetű alak is a filmben. Segítséget ajánl az ifjú párnak, akik inkább mégis a saját útjukat járják egyedül tovább az erdő mélyére, egyre inkább eltávolodva a jól bevált ösvénytől, mert miért nem mutatnánk azt meg, hogy ki a király, ha már egyszer rettentő baleknak vagyok beállítva a párom szemszögéből. Azért az is kiderül majd, hogy miért mennek ennyire elhívatottam egyre befelé a végtelen fák sűrűjébe.

851a6e42afe82a2219114b7efaac1166.jpgMivel ez egy medvés film, csak elő kell bújnia a komának, amire kerek 50 percet kell várni. Hála az égnek, egészen kellemesen hátborzongatóan telik az idő, mert végig csepegtetnek jeleket, hogy itt bizony valami lesz, már ha nem tudnánk. És készülünk is a nagy találkozásra, ami elég gusztustalanra sikeredett. Természet – Ember 3:0. Gyengébb idegzetűek ezt a jelenetet tuti csak feltartott ujjak mögül fogják nézni, mint a gyerekek a boszorkányos mesét, a perverzek meg csorgó nyállal élvezkedhetnek. Nekem azért annyira nem tetszett a mű medve bábú feje és ez egy kicsit visszavetett a valósághűségből, ami viszont egészen eddig a jelenetig tűrhető volt. Tulajdonképpen ez vitte a filmet előre, hogy bármekkora baromság is volt egyedül elindulni a szivárványerdőbe, mindenféle szükséges eszköz nélkül, a valós érzetet sikerült átadni.  Az egész olyan reális volt, azt éreztem közben, hogy ha nem történik benne semmi támadás, akkor is végignézem a pár menetelését, civakodását és kibékülését. Még lehet azt is elviseltem volna, hogyha leülnek a folyópartra horgászni és nem történik semmi, bár akkor meg a Fishing&Huntigra is kapcsolhattam volna. Azt, hogy ki marad életben, ebben a medve-egér párharcban ki is lehet találni, nem egy ördöngös agytúra. Sajnos előre halálra van ítélve az egyik szereplő, mert valakinek bizony túl kellett élnie, hogy elmesélje, mi is történt azon az ominózus hétvégén.

backcountry-peregrym-09-23-14.jpgSzerintem a két szereplő egészen elviselhető volt. Nem ismertem korábban őket, de az a bizonyos szikra működött közöttük és most itt nem a romantikus ágra gondolok, mert hála az égnek, az nem sok van. Mondjuk Missy Peregrym (Kékpróba, 2010) már az elején látszott a rémület, Jeff Roopon (Code Breakers, 2005) meg az áldozati bárány. Amúgy Peregrym kisasszony még akkor is helyes volt, mikor tiszta vér volt az arca. Szép lány, na. Nem volt velük semmi probléma, tényleg elhittem, hogy egy pár. Vagy inkább akartam hinni.

backcountry2_1.jpgAdam MacDonald (Egy hisztérika feljegyzései, 2004) rendező nem készített földhöz vágó horrorfilmet, de egy kellemes borzongást mindenképpen. A természetet nagy ritkán lehet csak legyőzni, és ha még jó hülyék is vagyunk hozzá, esélyünk sem lesz. Nem egy bonyolult film és valószínűleg a költségvetés sem döngölte földbe a producereket. A rendezése, a fényképezése egészen kellemes. A helyszín, maga az erdő képei szépre sikeredtek. Egy-egy jelenetet, főleg a vége felé, egy kicsit sokáig mutatnak, ami lehet valakinek nem tetszik majd, de szerintem még lenyelhető. Van benne véres és gusztustalan jelenet is, ami tényleg véres és gusztustalan, ahogy kell. Mivel ez egy horrorfilm, nem mutathatnak végig fűben ugráló nyuszikákat naplementében. Nekem a macival volt egy kis gondom, ahogy már korábban is említettem, de végül is annyira nem érdekelt. A film zenéjére nem mondhatok semmi rosszat, néha egészen komolyan beindul. Azért ismét rájöttem, hogy vannak még hülye emberek, akik azt hiszik, hogy a természet mindig csak a szép oldalát mutatja, nem kell az erdőtől félni. Különösen annak tudatában, hogy még figyelmeztetik is őket… Menne a fene oda, ahol ekkora állatok sétálnak szabadon és nem kell feltétlen mackóval találkoznunk, elég ha csak egy mérges anyakocával futunk össze, de az legalább nem tud fára mászni.

Azoknak ajánlom, akik szeretik sajnálni a szereplőket egy filmben és azt nézni, mekkora megpróbáltatásokat lehet átélni a saját marhaságuk miatt. Továbbá azoknak, akik szeretnek szalonnát sütni az erdőben.

65%

la_isla_minima_poster_1.jpgNyugodt vasárnap délutánhoz, nyugodt vasárnap délutáni thriller illik, mikor egy jobban sikerült ijesztgetős jelenet után nem kell feltétlenül félelmünkben az égbe ugranunk ölünkbe kiszórva a pattogatott kukoricát. Végre láttam ismét egy remek spanyol filmet, amit az interneten csak úgy emlegetnek, mint A törvény nevében (True Detective) sorozat európai egész estét megfelelője. Végül is van benne valami.

Spanyolország déli mocsárvidékén 1980-as évek elején két serdülőkorú lányt brutálisan megerőszakolnak és meggyilkolnak. A gyilkos felkutatásában részt vevő helyi (okosak) erők mellé két madridi nyomozót, Juant (Javier Gutiérrez) és Pedrot (Raúl Arévelo) vezénylik, hogy segítsék az ügyet megoldani. Kettőjüknek nem csak az aberrált gyilkos felkutatása okoz nehézséget, hanem az egymással való összeférhetetlenség megoldásának problémája is. Mindkettőjüknek a saját gondját háttérbe szorítva kell küzdeniük azért, hogy a gyilkost közösen elkapják, mielőtt újabb áldozatára lecsapna…


1280x720-5_m_1.jpgRemek kis film volt ez, és nem csak azért, mert a téli időszakban a nyári hőséget bámulni akár még tévén keresztül is felüdülés. Nem volt egy akkora alkotás, de a néma vasárnapi csendben mégis nagyot szólt, mint amikor a vadász puskája eldörren az erdőben. Hallottad a lövést, de mégsem tudod merről jött. Szóval nem véletlenül kapott a spanyol akadémiától (Goya) 2015-ben 10 kategóriában is díjat, köztük a legjobb film, rendezés, forgatókönyv, férfi szereplő és sorolnám, ha tudnám. És azóta is szépen gyűjti tovább trófeákat. Szénsavmentes üdítő kategória a megtörtént eseményeket feldolgozó filmek dömpingjei között. Tényleg hasonlítható a True Detective-hez, mivel ebben is szuper lápos környezetben nyomoz, két defektes zsaru egy sorozatgyilkos után.

la-isla-minima-actores_2.jpgNem igazán az eget rengető történet fogott meg benne, mert láttunk már szép számmal hasonlót, hanem magának a film cselekményének felépítése. Az egésznek a miliője. A történet köré épülő személyek, a környezet (ide beletartozik minden: föld, víz, levegő), a párbeszédek, mind olyan aprólékosan lettek kidolgozva, mint a ’63-as nagy vonatrablás London felé. Öröm volt nézni és hallgatni. Mármint annak, aki szereti az értelmesebb filmeket. Igaz, nem mondhatom, hogy rettentően pörögnének az események, de mégis folyamatosan a kíváncsiságot fenntartotta az elejétől egészen a feszült végkifejletig. Nincsenek a múltba visszanyúló emlékezések, nincsenek benne meglepő fordulatok és hatalmas csavarok, amitől a tátott szánkból kilógó nyelvünkre rátelepedett legyet sem vennénk észre, és nem is az a film, amiről ódákat zengünk és éjszakákat beszélünk. De mégis hatásos. Tehát működik. Ez egy végtelenül profin elkészített alkotás, ami után nyugodt szívvel fekszünk le és nem érezzük elvesztegetett perceknek a rászánt időt. Ami azért elég megnyugtató egy ismeretlen film, rendezés és szereplők esetében.

la-isla-minima_3.jpgA film remek képet fest az 1980-as évek spanyol korszakáról. A falusiak tényleg zárt közösséget alkotnak, mindenki ismer mindenkit és senki nem tud semmit, mintha mindenki vak lenne, nem lát, nem hall senki, mintha fényes nappal is egy sötét városban bolyonganának nyomozóink. Elég nyomorúságos időszak volt, politikai zűrzavar uralkodott, senki nem tudta, mit hoz a másnap. A főszereplőkről tényleg hisszük, hogy nem puszipajtások és csak azért vannak egymás mellett, mert a szükség nagy úr. Két ellentétes személyiség titkokkal a múltjukban, két egymástól eltérő nyomozási módszer, az agresszív kihallgatástól kezdve a lágy, andalító vallatásig. A szövevényes szálat mégis együtt próbálják meg kibogozni, akár egymásnak háttal állva, külön utakon járva, pénzzel vagy drasztikus módszerrel megoldva. Talán azt is le merem írni (mivel az én blogom), hogy jobban érdekelt mi van a két pasival, mint azzal, hogy ki is a gyilkos, mert az a nagy katarzis a végére sem jött elő, mikor a szálak már fonódnak a gyilkos körül. De ennek ellenére egészen meglepően erőszakosra sikeredett a vége, bár sok embernek lehet, hogy nem fog tetszeni. Elég kétértelmű. Bár megemlítem, hogy egy-két dologra tényleg nem derül fény.

la-isla-minima-003_2.jpgJavier Gutiérrez (Elszabott frigy) és Raúl Arévelo (Sötétkékmajdnemfekete) tényleg nagyot alakított, de mégsem olyan színészek, akiket a legközelebbi filmjeikből egyből felismernék és nem biztos, hogy a remek bajusz miatt lenne. Javier alakítása talán erősebb, karaktere jobban kidolgozottabb, bonyolultabb ember. Raúl fejlődése kicsit visszafogottabb. Azonban mindketten tényleg hatalmas arcok, teljesen hitelesek és tökéletesen beleillenek a filmbe.

la-isla-minima-013_2.jpgAlberto Rodrigez (Hetes osztag) rendező Guadalquiviri mocsárvidékén forgatott lassú történetvezetésű thrillere ritka profi jelenség a piacon. Komótossága ellenére egyáltalán nem unalmas. Az operatőri munka olyan, mint valami tájvédelmi körzetet bemutató természetfilm a Discovery csatornán. A felülről fotózott kimerevített képek nagyon jól sikerültek, a mocsárvidéken forgatott naplementés jelenetek az élénk színeivel magával ragadnak és nem is kell szentimentális töltettel rendelkezni ahhoz, hogy ezek a képek bejöjjenek. A flamingók szépsége, a madarak hangjai, a békák brekegései, mint tökéletes fojtó mocsárszagú atmoszférát nyújtanak. A zene lassú gitárpengetése csak fokozza feszültséget és tökéletes elegyet alkot a képekkel. Régen éreztem azt, hogy a film minden egyes kockáján érződik a mű iránti elkötelezettség, a profizmus.

Ajánlom a filmet azoknak, akik nem egy agyhalott filmre vágynak, hanem egy szépen kidolgozott, kontinensünkön forgatott majdnem tökéletes alkotásra. Nem árt azért kipihenve nekiállni, mert az oxigénhiány okozta ásítások hamar ledöntik az embert mellőle.

75%

duckit 2015.02.09. 20:08

'71 ('71, 2014)

poster-71-03.jpgMost ezt a címet nem hiszem, hogy le kéne fordítani, bár biztos valaki érez majd kis hazánkban késztetést, hogy kitaláljon rá valami fals baromságot. Vasárnap esti matinénak azt hiszem sikerült egy egészen sokkoló filmet összekaparnom a virtuális lerakatból. Dicsérhetném magamat és veregethetném a vállam, hogy ráéreztem én erre, de igazából erről a történelmi akciófilmről semmit sem tudtam a főszereplő személyén kívül. 

A film 1971. március 10-ei belfasti márciusi darázsfészekbe repít vissza, ahol a brit újonc katona, Gary Hook (Jack O’ Connel) közlegény szemszögéből látjuk a kegyetlen vérengzéseket a protestánsok és katolikusok között, aki véletlen következmények miatt, a szakaszától elszakadva, majd hátrahagyva, két tűz között kénytelen átvészelni a brutális éjszaka eseményeit. Versenyfutás a túléléséért.

_71_1.jpgEgy éjszaka, egy halálom a katonámat megtalálom bármi áron. Na, hát ez ebben a formában jelen esetben nem feltétlen helytálló. Most kivételesen nem tudom azt leírni, hogy pontosan így történt meg az eset, mert nem volt kiírva az elején, de feltételezem azért mindenki hallott arról, hogymi is volt Belfast utcáin 1971-72-ben.Történelmi jártasságaim hiányában nem bocsátkoznék nagy okoskodásba, különösen nem szeretnék magyarázatokkal szolgálni és ezért csak röviden említeném meg, hogy a protestánsok és a nacionalista katolikusok nem szerették egymást és ezt egészen agresszív módon meg is mutatkozott Észak–Írországban. Persze ez az ellenségesedés nem most kezdődött, hanem több évszázadra nyúlik vissza. Korábban már több film is feldolgozta az eseményeket, az 1972-s vérengzésbe fordult vasárnapról készült is egy nagyon jó film. Ha valakit jobban érdekel, majd szépen utána olvas, engem valahogy mindig hidegen hagyott egyetemes történelmünk ezen része.

71_social_images1.jpgKegyetlen egy film, ami magába szippant az elejétől a végégig, úgy mint egy turbina a porszemet a hangárban. Feszült adrenalin bomba, ami elvétve hagy csak néhány lélegzetvételnyi szüntetet. Véres, naturális, olykor gyomorforgató, erős idegzetűeknek való. Sokkolóan sokáig mutatott jelenetek, melyek megviselik a nézőt (leszúrt srác a lépcsőházban). Sokat nem beszélnek benne, leginkább csak a képek, melyek utcán felgyújtott kocsikból, szarral, vizelettel, kövekkel dobáló gyerekekből, elbarikádozott utcákból és forrongó fiatalokból állnak, mint egy igazi háborús övezetben, ahol az indulatokat már nehéz megállítatni. A látvány magáért beszél, sötét és komor, mint maga az egész film. Katasztrófaövezet, ahol az emberek nem szívesen mennek az utcára, mert nem biztos, hogy hazatérnek. 

71-film-still-010.jpgKész káosz, úgy, mint megkülönböztetni azt is, ki kivel is van. Legalább is nekem nem nagyon sikerült elsőre (másodikra sem), persze tudom az én hibám, de a fiatalkori Kövér László klónok nekem mind egyformák voltak és nem igazán értettem, hogy akkor most ki szövetkezik kivel. Nekem elsőre ez volt az egyetlen negatívum, amúgy meg másodikat meg nem találtam. Tényleg nagyon jól átadja a film azt a parát, hogy senkiben se bízz, állandóan figyelni kell, hogy mikor támadnak hátba. Nem semmi egy időszak volt a Szigetlakóknak.

71-36689_3.jpgAmúgy bármennyire is állítottam a bevezetőmben, hogy jó érzéssel nyúltam a lerakathoz, igazából semmi más miatt nem álltam neki megnézni ezt a filmet, mint Jack O’ Connell (Rendíthetetlen) személye miatt, akiről nem is olyan régen megemlékeztem a Rendíthetetlen c. filmben. Akkor azt mondtam róla, hogy szerintem tehetséges ez a srác bár akkor nem igazán bontakozott ki. Most is azt mondom, továbbra is fenntartva az állításom, hogy remek ez a fiatal angol srác, és tényleg sokra viszi. Itt sem kellett mondjuk sokat beszélni, de amit a nyakába kapott szépen elvitte, és nem görnyedt bele a súlyától. A többi szereplőről meg tényleg annyit, hogy a fiatal angol srác, Seant alakító Barry Keoghan (Stay) személyén kívül nem sok mindenkit tudtam megkülönböztetni a bajusz, pajesz és hosszú haj miatt. Sean meg úgy nézett ki mintha az Eden Lake c. filmből került volna át, annyira kellemesen ellenszenves feje van. Amúgy Richard Dormer (Öt perc mennyország), Paul Anderson (Scherlock Holmes: Árnyjáték), Sam Reid (Anonymus) színészek játszottak már szép számmal előtte is remek filmekben, szóval a szereplőgárdára nem lehet semmi rosszat mondani.

9-71.jpgYann Demange elsőfilmes rendező filmje odavág. Le a kalappal előtte. Minden tekintetben szinte profi munka. Várom a következő munkáját. Azért megemlítem, hogy néha nekem a kézi kamerás részek soknak bizonyultak, de tisztában vagyok, hogy a feszültséget így jobban lehet fokozni. Néha meg olyan volt, mintha egy dokumentumfilmbe csöppentem volna a leállított kamerákkal.  A zenéje mélynyomóra kihegyezett dübörgés, ami rengeti szépen az ablakokat. Amúgy nem rossz, tényleg rezgett a padló és nem csak néhány másodpercig tombolt a zene. Azt hiszem maga a film, amit akart, sikeresen átadta a nézőknek. Nyomorúságos egy időszak volt meg kell mondani és akkor finoman fogalmaztam.

Ajánlom mindenkinek szíves figyelmébe, hiszen ha nem is vagyunk mindnyájan túlműveltek erről a területről, időszakból, jó tudni róla, hogy mi is játszódott le egy másik nemzet életében több tíz évvel ezelőtt. Aki meg tudja mi történt, annak ez a film szerintem kötelező. Nem egy szórakoztató alkotás, de annál inkább emlékezetes. 

80%

the-imitation-game-poster01.jpg„Néha akiket semmire sem tartanak képesnek, visznek véghez mások számára elképzelhetetlen tetteket.” Történelmi jártasság nélkül Alan Turing nevére nem biztos, hogy sokan kapnák fel a fejüket, de úgy, mint az arra az emberre, aki feltörte az Enigma kódját és ezzel történészek szerint két évvel rövidítette le a II. világháborút,  megmentve ezzel közel 14 millió ember életét, azt hiszem így már elismerően bólogatnának úgy, hogy közben fogalmunk sincs, mekkora zseni is volt ez az ember. A tavalyi év egyik legjobb filmje.

Maroknyi csapat egy kis angliai faluban azon munkálkodik több évig, hogy a németek által használt, naponta pontban reggel 6 órakor megváltoztatott Enigma kódot feltörjék, ami annyira bonyolultnak tűnik, hogy ha 10 ember percenként egy beállítást ellenőrzött volna a nap 24 órájában heti hét napon át, akkor az összes beállítás ellenőrzése 20 millió évbe telne. Ezért állt össze Alan Turing (Benedict Cumberbatch) és a kis titkos társasága, hogy megépítsenek egy olyan kódtörő gépet, amivel talán sikerülne dekódolni a nácik üzeneteit és ezzel megfordítani a háború menetét.

the-imitation-game11.jpgZseniális film. Valahogy így képzelem el az életrajzi filmeket. Egy olyan ember életét mutatja be, akinek az elismerését jóval csak a halála utána lehetett leleplezni, hiszen a háború befejezését követően 50 évre titkosították az aktákat. Egy magának való, beképzeld, nagyképű, mogorva, elviselhetetlen ember életét látjuk, aki nincs kibékülve szinte semmivel és senkivel. Egy valódi matematikus zsenit, aki megszállottan próbálja a lehetetlen küldetést teljesíteni bárkin átgázolva, legyen az ellenség vagy barát. Mert a barátság nála olyan érthetetlen, mint egy társaságban elejtett vicc utána mosolygás.

the-imitation-game10.jpgA film több évszám között ugrál a jelenből a múltba. A jelenben 1951-et írunk, a középső mutatja a múltat, ami a történet gerincét adja 1939-41-ig, és az utolsó ugrás a gyerekkor (1928). A jelen, ahonnan a történet mesélése indul, egy fogdában kezdődik, amiben egy nyomozó próbálja leleplezni matematikusunk múltját, mivel nem hisz neki és nem is talál semmilyen dokumentumot arról, hogy ki is Ő valójában. A középső rész, a visszaemlékezés a háborús időszakra, mely a titkos brigád összekovácsolásával és a gépezet megépítésével foglalkozik, mennyire elszántan küzdenek azért, hogy működésre bírják azt a szerkezetet, amiről megmondom őszintén fogalmam sincs mi volt, pedig úgy törtem rajta a fejem, mint egy lékhorgász csákánnyal a befagyott tavat. Az, hogy miképpen is működött, még nagyobb fekete lyuk volt számomra. A gyerekkor, a 20-as évek vége pedig azt a gyermeki megpróbáltatásokat mutatja, melyekkel szembe kellett néznie főszereplőnknek, az elrejtett érzéseket, hogyan is vált emberünk egy meg nem értett zsenivé, ki is volt valójában az a Christopher, akiről a masina elnevezésre került. Mindezeket a filmbe remekül beépített „flashback”-ek formájában kapjuk meg, amik tökéletesen illeszkednek a történetmeséléshez.

the-imitation-game06.jpgAlan tényleg egy kiállhatatlan ember volt, egy kőbunkó pasi, akit szinte egytől egyik utáltak a többiek és a pokolba kívánták pökhendi, megalázó viselkedése és beszólásai miatt.Igaz ezt ő magtól nem is vette észre. Legszívesebben egyedül dolgozna, nincs szüksége senkire. A társak ennek ellenére, mikor kellett, egy emberként álltak ki mellette, mert tudták,  és hittek benne, hogy mekkora lángész, akit tényleg semmi sem érdekelt, csak az, hogy legyőzze a gépet, melyet szinte az ellenségének tekintett. Az, ahogyan a többiek ráébresztik arra, hogy bizony a sikernek a kulcsa az összetartás lenne, és csak úgy tudnak haladni előre, ha egymás segítik, emlékezetes.  Hiszen senki nem fog segíteni neki, ha nem kedvelik. Mikor beviszi a srácoknak az almát és megpróbál egy viccet elsütni a film megannyi emlékezetes pontja közül az első, ahol próbálja áttörni a saját felállított falát. És talán az első mosoly is az arcán ott jön elő, hogy elhiggyük, ember ő is, nem pedig egy szörnyeteg érzelmek nélkül.

the-imitation-game02.jpgÉs Alannak nem csak az egész projectet kellett titokban tartania, nem csak ez a nagy teher nehezedik a vállára, hanem azok a rejtett érzések, amit a férfi nem iránt táplált. Ahomoszexualitás tabu téma volt akkoriban, a fajtalankodás bűncselekménynek minősült, amiért hormonális kasztrálás vagy börtönbüntetés járt. Ha ez kiderült volna róla, bizony rommá dőlt volna az egész felépített gépezet és elvették volna annak a lehetőségét, hogy a kódot feltörje. Ezek a megpróbáltatások, az elnyomott érzelmek, mind megviselték azt az embert, akinek oly sok ember köszönheti az életét.

the-imitation-game03.jpgNem tudom ki, hogy van vele, de amikor én meglátom Benedict Cumberbatchot (Star Trek – Sötétségben), kiráz tőle a hideg, annyira rideg egy pasi, és olyan mereven áll az arca, mint az Eiffel-torony. Tényleg olyan érzés volt a film nézése közben, hogy egy zsenire bízták egy zseninek az eljátszását, annyira nagyszerűen adja vissza karakterét, a kiközösített matematikust. Rettentően beleéli magát a szerepébe, amitől még jobban átérezzük az egész egyén szenvedését. Feltételezhetően, de nem borítékolhatóan az idei Oscar egyik titkos esélyese. Komolyan, élmény volt nézni, mikor az először mosolyodott el. De a többiek is, mind nagyszerűek. Mark Strong hűvös eleganciájával eljátszott szerepe, vagy akár Keira Knighltey (Büszkeség és balítélet), akibe bizony ebben a filmben sem lehet belekötni. Mondjuk, a tehetségét mindig is elismertem és nem is próbálkoztam vele. Matthew Goodet (Egy egyedülálló férfi) nevét szintén megemlítem, mert nem szerettem volna kihagyni, de igazából az egész angol szereplőgárdát felsorolhatnám.   

the-imitation-game04.jpgA film zenéjére külön bekezdésben szeretnék kitérni, megérdemli. Már az első pillanattól kezdve megfogott és belopózott a bőröm alá. A kezdő képsoroktól magával ragadott és éreztem, hogy érdemes figyelmi Alexander Desplat zenéjére. Az alap motívum szinte végig kíséri ez egész filmet. Szolid, kifinomult, érzékeny és mégis ráz tőle a hideg. Nagyszerű soundtrack, amit szívesen hallgatok majd otthon.

the-imitation-game01.jpgA norvég születésű rendező Morten Tyldum (Fejvadászok) filmje tényleg bemutatja egy olyan géniusz drámai élettörténetét, aki nagyon sokat tett a világunknak annak érdekében, hogy még a mai nap is szívhassuk a levegőt. Igazán szép tisztelet annak az embernek, akit még életében nem hagyott elismerni a sors, a hatalom, csak már halála után, akkor is csak több évtizeddel később. Voltak és lesznek is ilyen emberek, akikre büszkék lehetünk, akikre felnézhetünk és igen is,ezekről tudnunk kell. A film nagyszerű kép arról a világról, melyet nehéz már a mai fejjel elképzelnünk és most ide mindent beleértek a másság elfogadásától kezdve a háború borzalmainak bemutatásáig. A szereplők, a zene, a képek mind zseniálisan összhangban vannak és egy olyan filmet teremtenek elénk, amit igazán öröm volt megnézni, különösen annak fényében, hogy nem is olyan régen szintén írtam egy másik életrajzi filmről, ami a nyomdokaiba sem lép ennek a műnek.

Minden filmrajongónak ajánlom és nem csak a történelem kedvelőknek, hiszen nem mindennapi hős életéről kapunk egy igazán emlékezetes képet, amire sokáig emlékezni fogunk.

85%