Christian Bale egy őrült. Mindig is sejtettem, hogy nem normális, de miután megnéztem a mai filmjét, ez keményen tudatosult bennem. Már a Gépész c. filmjében sem volt semmi, ahogy kinézett, de itt is közel ugyanannyit leadott testsúlyából. Félelmetes egy pasi. Maga a film volt az utolsó, amit még nem láttam a legjobb filmek közül, amit az Oscar – díjra jelöltek és azt kell, hogy mondjam, évek óta nem volt ennyire kiegyensúlyozott, erős mezőny.

  

A film megtörtént eseményt dolgoz fel egy bokszolóról, Micky ’Irish’ Wardról (Mark Wahlberg), aki miután szakít edzőjével, Dicky Eklunddal (Christian Bale), aki egyben a féltestvére, a sorozatos kudarcok után visszatér a szorítóba és a világbajnoki övért küzdhet. Korábban Dicky volt az egyetlen bokszoló, aki Sugar Ray Leonardod kiütötte a ringben, jelenleg azonban az HBO tv stáb elborzasztó dokumentumfilmet forgat a kábítószer függőségéről. Fivérével elválaszthatatlanok voltak, mind az edzőteremben és azon kívül is, azonban Dickyt kábítószer és egyéb bűncselekményei miatt lecsukják. Mialatt testvére börtönben van, Micky átgondolja életét és megtalálja élete párját Charlene Fleminget (Amy Adams). Szakít menedzserével, alkoholista anyjával Alice Wardal (Melissa Leo) és szinte az egész családjával, akik eddig csak kihasználták. Az új edzővel és ’team’-mal nekivág ismét a szorítónak, beindul a gépezet, siker sikert követ, azonban Dicky-t egy nap kiengedik…..

Na, hát ezt a filmet is látni kellett ahhoz, hogy bebizonyosodjon, hogy bizony 2010-ben nehéz lesz eldönteni, melyik volt a legjobb film. Nem lesz egyszerű, mert bizony ez is jó volt. Ha másik bokszolós filmhez hasonlítanám, kapásból a Rocky első része ugrana be. Abban sem a boksz a lényeg. Ez is egy családi dráma elbújtatva sport háttér mögé. Mark Wahlberg és Christian Bale állnak a film középpontjában mögöttük pedig a kizsákmányoló család. Láthatjuk azt a családot, ahol Mellisa Leo a hadvezér, és Ő, mint a legfőbb hadúr hogyan manipulálja úgy a férjét és a lányait, mint a katonákat. Ellenkezés nincs. És ebben a filmben bizony az elnyomás nagy úr. Vicces az a kép, ahogy ülnek a lányok, legalább heten, mint a gonoszok és lesik anyjuk minden szavát. Parancsra mennek, mozognak. Megfigyelhetjük, Mark miként eszmél rá arra, hogy ez így nem mehet tovább, ha nem szakít a reménytelen bátyjával, süllyesztőbe kerül. Persze ehhez nagymértékben segít és hozzájárul a bárpultos barátnő Amy Adams, aki mindenben támogatja, még akkor is mikor az egész család ellene fordul.

A két testvér piszkosul jók együtt, két ellentétes karakter, két ellentétes színészi játék. Bár kezdetben feltűnő, hogy Bale mennyire ellopja a show-t, de aztán rájövünk, hogy bizony a modellből lett színész is a maximumot hozza ki magából. És ez most ebben a filmben tökéletesen elég. Hihetetlen érzés lehet egy munkásosztályból feltört sportoló életében olyan nagy napra visszaemlékezni, mikor egyedüliként kifektette a nagy Sugar Ray-t, gyakorlatilag ez tartja már életben, és borzasztó azt látni, hogy egy bálványként tisztelt bokszoló, sportoló, hogyan tud a pokol kapuján kopogtatni, mire képes a drog. És innen felállni, szinte lehetetlen, illetve nagyon nehéz. Az a kép, a szabadulása után, mikor megáll a drogosok házánál és továbbmegy, nagyon jó. Ott tudatosul benne, hogy ha már neki nem sikerült elérni a nagy célt, legalább a testvérének adassék meg és bizony Marknak szüksége van rá. Sok boksz jelenet nincs benne, illetve ha van is egy – egy perc, kivéve az utolsó összecsapást, ami nagyon érdekes, különösen abban a tudatban, hogy ez így is volt. Lehetne még bőven elemezni a filmet, de tegye meg mindenki maga, jobb érzés, mint elolvasni, így is sokat leírtam már belőle. Megérdemli, hogy a legjobb sportfilmek között legyen a helye, és nem véletlenül jelölték hét Oscar-díjra.

Christian Bale (A Sötét Lovag, Közellenségek), mint ahogy a bevezetőmben is említettem egy őrült, bár biztos van az a pénz, amiért az ember így megsanyargatja magát. Az már más kérdés, hogy mennyire egészséges dolog. Azt hiszem, ez egy igazi show volt számára, brillírozott. Már amint meglátod a képernyőn az ugrik be, hogy úr isten mennyire jó. Lehet előbb utóbb majd unalmassá válik, mert szinte mindig jó. Szerintem nem normális a pali, persze jó értelemben véve. Mark Wahlberg (Az olasz meló, Pancser Police) mögötte elhalványul is meg nem is, neki ez a szerep jutott, neki így kellett játszania. Ő így jó, ahogy van és ez most dicséret. Mellissa Leo (Mindenki megvan), Amy Adams (Szökőév, Kétely) szinte mindig jó, elfogultság nélkül írom. Szeretem mindkettőt. És a végére egy érdekesség, Mickey O’Keefe, aki a filmben a rendőr/edzőt játszotta, a valódi trénere volt az igazi Micky ’Irish’ Wardnak! Jelenleg is őrmesterként dolgozik a Lowelli rendőrségnél Massachusettsben.

David O. Russell (Sivatagi cápák) azt hiszem igen emlékezetes filmet készített egy nagyon nagy küzdeni akarással rendelkező sportolóról, akinek bizony az élete nem volt egyszerű. A filmben nekem szinte minden bejött. Kellően humoros, kellően drámai és szerethető karakterek.  Külön kiemelném a hihetetlen jó zenei anyagot, ritkán hallok filmben együtt Led Zeppelin, Aerosmith, Whitesnake, Red Hot Chili Peppers és Rolling Stones számokat.

Akik szerették a Rockyt, a Dühöngő Bikát, Millió dolláros bébyt, A remény bajnokát azok nehogy kihagyják ezt a szuper filmet! De minden sportszerető embernek ajánlhatom, akik nem csak csupán a sportot látják, hanem magát az embert is.

85% 

A bejegyzés trackback címe:

https://gonduzo.blog.hu/api/trackback/id/tr992629226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sold 2011.02.01. 01:52:05

pont most néztem meg én is, nem egy szokványos sportfilm :).
C.Bale mániákus, érdekes lesz viszontlátni a harmadik Batman-filmben, kigyúrva. Még meg kell néznem A király beszédét meg a Winter's Bone-t, de eddig veszélyesen a legjobb mellékszereplő (összevetve a Town és a Kids... jelöltjeivel), az alakítása nélkül gyengébb lenne a film... pedig a családi drámázgatások, meg a karikatúraszerű anyafarkas sem szokványos kellékek :).

Miért csak 85% amúgy?

Honvédművészet

sold 2011.02.01. 01:53:04

és a zenék, hmmm, nagyon adtak az érzésnek :)

duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2011.02.01. 09:05:29

@sold: Szia!
Őszintén megmondom, hogy azért 85, mert a Király beszédére adtam 90-et, és az nekem jobban tetszett. 87-et meg nem akartam adni, mert az meg hülyén néz ki! :)
Pont ezt mondtam én is, már másodszor megnézve, hogy a filmet egyértelműen a szereplők viszik előre, és ha ők nem lennének ennyire jók, nem ért volna 85-öt sem. De Bale, Mark, Amy, Melissa mind jó. Volt egy olyan rész benne amikor ásítottam, de ezt a jó szívemre tekintettel írnám inkább a fáradság számlájára, viszont a zenék emelték a százalékot. Talán ennyi. :)

duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2011.02.01. 09:07:56

@sold: Red Hot Chilin kívül voltam mindegyik koncerten! Aerosmith és Rollingon 2x is! :)

sold 2011.02.01. 17:50:20

@duckit: hoppáré, nyiss egy koncertblogot is :). Rolling Stonest harmadjára tuti nem látsz életedben, bár azért Keith-et szépen konzerválja az egészséges életvitel :D.

Bale második nézésre is nagyon jól alakít, nem akarom, hogy miután megnézem a Király beszédét, ne neki akarjam az Oscart :D.

kokka 2011.02.02. 10:37:45

Bale szerintem,is csúcsra játszotta magát,és hanem neki ítélik oda a szobrot akkor újfent nincs igazság......!!!!!
süti beállítások módosítása