jungle_poster.jpgVannak olyan emberek, akik megunják a civilizáció adta örömöket, és felperzselve maguk mögött mindent, elindulnak a nagyvilágba. Azért kelnek útra, hogy lehántsák magukról a “felgyülemlett koszt” és egyedül legyenek egy gyönyörű helyen, gondolataikba zárva. Aztán vannak mások, akiknek egyszerűen csak zabszem van a seggükben, és nem tudnak nyugodtan megülni és megelégedve bámulni a Celeb vagyok ments ki innen őserdei tájainak szépségeit.Ők azok, akik akár az életük árán is keresik a kalandokat, az izgalmakat. Az így szerzett feltöltődés megér nekik annyit, hogy beledögöljenek az élmény adta gyönyörbe.A természet azonban nem mindig simogató, megnyugtató, és nem nagyon szereti, ha bolygatják. Ismét egy film, ami nagy pofont ad kalandvágyó természetjáróinknak.

jungle_9.jpg1980-ban három kalandra éhes turista, eltérő szándékoktól vezérelve elindul egy idegenvezetővel a bolíviai dzsungel mélyére. Egy olyan élményre vágynak, amelyben korábban még sosem volt részük.Az útjuk során a vártnál sokkal keményebb nehézségekbe ütköznek, és a társaság is szétszakad.A szívósabb és rendíthetetlenebb része a csapatnak nem adja fel, és folytatja a menetelést az ismeretlen tájakon. Az út azonban kifog rajtuk, és végképp szétszedi őket. A film a dzsungel mélyén egyedül bolyongó Yossi Ghinsberg (Daniel R.) küzdelmes, embert próbáló napjainak történetét meséli el.

jungle_8.jpgSzép, színes, úti film, de olykor kegyetlen képekkel. Természet kontra ember. Ritka, amikor az ember győzedelmeskedik, de ha meg igen, az bizony nagy mák. Amúgy ha valakit érdekel, a teljes történetet el tudja olvasni a wikipédián.Ami a dzsungelt illeti, a film befejezése után sem változott meg a véleményem, hogy enné meg a rosseb. Nem a mi világunk ez, nem minket teremtettek oda, hogy hódítsuk meg az ismeretlent. Persze mindig is lesznek, akik a másra vágynak, akik ki akarnak tűnni, és szeretik a veszélyeket.Ha egyszer eljutnék Dél-Amerikába, és lehetne választani, hogy a turistacsalogató Machu Picchu-t nézzem-e meg, vagy egy kis aranyásó kalandra induljak el a helybéli bennszülöttekkel a dzsungel mélyére, tuti nem az utóbbit választanám. Az is lehet, hogy inkább egy helyi krimóban üldögélnék naphosszat.

jungle_5.pngMivel a készítők megtörtént esetet dolgoztak fel, nem rugaszkodhattak el teljesen a valóságtól.Bár sosem jártam arra, és az olvasottságom is mindössze addig terjed a témában, hogy a dzsungelben maximum két-három napot lehet kibírni minden nélkül, ha nem születtél Bear Grylls-nek, ezért akár még igaz is lehet a sztori. Bár ha van víz, akkor állítólag három hétig is húzhatjuk. (szintén a nagy túlélőtől tudom). Szóval ez az a hely, ahová nem kell karóra. A dzsungel tényleg megmutatja, mik is vagyunk valójában a természethez képest. Gyakorlatilag senkik. Ha valaki többnek gondolja magát, hajrá.

jungle_3.jpegA filmből igazából az jön le, hogy nem a rovarok, kígyók és békák állandóan vizslató tekintete között élni a legnehezebb, mégha nem is kedvelnek téged annyira. Nem az a gáz, hogy nem tudsz aludni a ragadozók folyamatos közelsége miatt, akik szagolják az izzadt tested párolgását. Még csak nem is az ingoványos talajon való közlekedés a durva, amely beszippant. Hanem az, hogy hogyan is viselkedik az emberi elme vészhelyzetben, adott helyen és időben.

jungle_7.jpgAz egyedüllét és az ebből eredő folyamatos éberség parája visz a sírba, de legalábbis a meggondolatlan cselekedetekbe. Nemcsak a tabletták tudnak hallucinációt okozni, hanem a reményvesztett őrület, ami ránk tör legsötétebb magányunkban. A film az arcunkba nyomja, hogy soha ne adjuk fel, és bízzunk magunkban, hogy a lehetetlent is meg tudjuk csinálni. Mindig van remény. A másik oldalról pedig azt üzeni, hogy egy barát a bajban mutatja meg az igazi arcát. Nos, azt nem tudom, hogy tényleg így van-e, vagy csak egy kicsit hollywoodiasították a művet, de mindenesetre megható, hogy mikre vagyunk képesek. Vagy nem.

jungle_10.jpgKét részre lehet osztani a filmet. Az első, a meglehetősen hosszúra nyúlt bevezető. Hogyan és mikor ismerkedett meg a kis csapat, mi vezérelte őket ide, és hogyan hergelik fel egymást az útra. Ez az egy óra lehet, hogy valakinek unalmas, és érdektelen lesz, de én néztem figyelmesen.Nem azt mondom, hogy ez a rész az erőssége a kész terméknek, de nem is volt annyira gáz, mint ahogy egy-két helyen lehetett olvasni. Amúgy meg aki szereti a természet csodáit, tátott szájjal fogja figyelni a szép, színes képeket, mert azok bizony lenyűgözőek a fotelból nézve is. Legalábbis addig, amíg nem egy csúnya férget mutatnak közelről, amelyik éppen egy sebből mászik elő.

Ahogyan embereink haladnak a céljuk felé, egyre jobban fáradnak, éheznek, és egyre ingerültebbek lesznek. Könnyes szemmel hallgatják “Papa”-ként tisztelt túravezetőjük tanácsait, egészen addig a pillanatig, amíg el nem szakad a cérna.

jungle_4.jpegDe ez már a film második fele. A feszültség szépen beköltözik a bőrünk alá, és a hányingert keltő képek felborítják lelki egyensúlyunkat, tovarebbentve az elmúlt óra gyönyörködtető képeit. Tényleg nem szép, amit művel velünk az az oly csodálatos természet. Lehet, hogy majomként kerültünk a földi planétára, de azért továbbfejlődtünk, és nem maradtunk bennszülöttek, akik kukacokon és magvakon élnek. Így jobb híján, vészhelyzetben szőröstül-bőröstül felfalunk egy majmot.

Igen csúnya képeket láthatunk, melyek sok embernél kiverheti a biztosítékot. Ha azonban a másik oldalt nézzük, éhen csak nem akarunk halni, ezért bármi ami elénk kerül és van hozzá gusztusunk, mehet feldolgozásra a gyomrunkba. Szóval a második egy óra lényegében elviszi az egész filmet, és enyhén szólva kiszakít minket abból a békés álláspontunkból, hogy egy National Geographic megrendelésére készült természetfilmet nézünk.

A vége egészen hatásosra sikeredett, átjött.

jungle_6.jpgA film főszereplője Daniel Radcliffe, az egykori Harry Potter igazán odateszi magát. Szerintem klassz volt, és totál elhittem neki, hogy tényleg becsavarodik a körülményektől. Furcsa volt látni, hogy kinőtte korábbi szerepeit, és piszok jól játszik. Kicsit hasonlított nekem külsőleg Ben Fosterre a Lone Survivorból. A többiek igazából mellékszereplők (Alex Russell, Thomas Kretschmann, Joel Jackson) Nem nagyon érdekeltek a filmben, egy-két konfliktust leszámítva.

jungle_1.jpgGreg McLean a Wolf Creek című horrorfilm rendezője igaz nem egy életre szóló élményfilmet készített Yossi Ghinsberg könyvéből, de azt se mondhatom, hogy egyből kiment volna a fejemből. Nem volt ez rossz. Út a vadonba kicsit másképpen. Egy-két jelenet, amely szerintem a rendező szívéhez közelebb állt, kimondottan ütött. Egészen konkrétan majdnem elhánytam magam. A közel két órás játékidő alatt nem nagyon volt olyan pillanat, amikor elterelődött volna a figyelmem a filmről. A fényképezése egészen kiváló, bár “hozott anyagból dolgozik”, hiszen csodálatos a táj. Mondjuk ezt azért tudni kell filmre is vinni. Ha kicsit kötözködni kellene, bár sokan észre sem veszik ezeket, és nem is fontos rá kitérni, akkor azt mondanám, hogy a vágó olló az elején okozott érthetetlen pillanatokat. Egy-egy jelenetet úgy lenyisszantottak, hogy csak mosolyogva néztem, ez most hogyan került ide. A zene, amikor kellett felvitte az adrenalint, lehetett rajta izgulni. A raftingolás szerelmeseinek kifejezetten tanulságos.

Ez az a film, amit érdemes egyszer megnézni. Azt tudtuk, gondoltuk, hallottuk, hogy a dzsungel veszélyes, de most láttuk is. Hogy most ebből tényleg mennyi az igaz, azt meg mindenki döntse el saját maga.

Ajánlom azoknak a kalandoroknak, akik szeretnek képeslapokon látott tájakon gyalogolni, túrázni, hajókázni. Akik szeretik a “sohaneadjukfel” filmeket, azoknak is kötelező.

70%

süti beállítások módosítása