Ki az a barom, aki fent a hegyen az erdőszélen, sötétben este 10-kor nekiáll egyedül horrorfilmet nézni, miközben a szél veri a zsalugátereket? Nem nehéz kitalálni. Nem emlékszem arra, hogy mikor gondolkodtam el azon utoljára, hogy kikapcsolok egy filmet és megnézem később a haverokkal, de most átvillant az agyamon. Persze végül nem így történt és utólag nem is bántam meg, mert a norvég André Øvredal filmje minden képzeletemet felülmúlta.

A Tilden család férfitagjai családi vállalkozásban krematóriumot üzemeltetnek három generáció óta a házuk pincéjében, ahol korboncnoki feladatokat is ellátnak. A helyi sheriff egy éjjelen azonosítást kér egy fiatal lány esetében, akinél semmiféle papírt nem találtak és az ujjlenyomatai alapján sem azonosítható. Az eset sürgős, mivel a helyi sajtó válaszokat vár. Tommy (Brian Cox) és a fia, Austin (Emile Hirsch) azonnal nekiáll a földből kiásott lány boncolásának és a halál oka megállapításának. Azonban minél jobban belemélyednek a lány átfogó vizsgálatába, annál különösebb események történnek a ház alagsorában….

Egy biztos, ha kint a teraszajtónak valami nekiütődött volna a film alatt, azonnal összef..tam volna magam, annyira megijedtem pár esetben, pedig felkészültem rá. Egyedül nézve egészen szépen elfehéredhettem a film végére. A mai posvány horrorfilmek között igen figyelemre méltó alkotás. Olyan nyomasztó atmoszféra lengi körül az egészet, amit ritkán lehet tapasztalni. Bár ehhez azért nagyban hozzájárul a ház alatti patológia helyszíne, amit ugye nem lehet egy rózsakerthez hasonlítani.

Először is, kicsi segítség a Jane Doe névhez, mivel nem mindenki tudja valójában a név jelentését és a film alatt sem jövünk rá, hogy mit is takar. Vagy csak én nem emlékszem, hogy felhívták volna rá a figyelmet. Na, szóval a wikipédia szerint az amerikai kultúrában a Joe Doe egy személynév, egy átlagos, név nélküli emberre vonatkozik. Gyakorlatilag így hívják a beazonosíthatatlan hullákat, ennek megfelelője női változatban a Jane Doe. Én se tudtam.

A film történetéről szokás szerint nem szeretnék sokat elárulni, elégedjünk meg annyival, hogy sikerült a viszonylag rövid játékidőt végig telepakolni feszültséggel és ijesztgetéssel, no és persze kellő gusztustalansággal. Aki nem bírja a nagytotálban bemutatott boncolást, az már az első 5 percben kidobhatja a taccsot. Még nekem is sok volt néha az emberi test szétkapásának natúr ábrázolása. Kis bonclecke kezdőknek. Totálban mutatnak be egy teljes anatómiai elemzést, a test külső vizsgálatától kezdve, a belső szervek kipakolásáig. Hát nem szép, de nem tehetünk róla, ha egyszer így nézünk ki ugye kifordítva belülről. A szike ilyen élesen még sosem vágott a húsba.

A film elejét körbelengi a misztikusság, a kíváncsiság érzése, és csak a felétől megy át horrorba. Bár örültem volna, ha nem így történik. Különösen a vége miatt, hiszen aki látott már hasonló filmet az már jóval a finis előtt kitalálhatta a magyarázatot, ami így utólag visszagondolva nem egy eget rengető meglepetés. Addig is jó pár ugrasztó jelenet van, ami ugye azon típusból kerültnek elő, mint pl. az ajtó kis repedésén való kukucskálás, majd hirtelen elénk ugorva megjelenik valami. Mindenesetre hiába tudod mi lesz, akkor is lúdbőrzöl, mert a kivitelezése ezeknek a jeleneteknek nagyon profi lett. Kint persze szakad az eső és fúj a szél, az „évszázad vihara” készül a híradások szerint, ami nem visz közelebb minket nyugodtságunk eléréséhez. A parafaktor fokozódik és a megmagyarázhatatlan jelenségek megszaporodnak, de ennyi elég is erről, mert csak az „élményt” venném el.  

A két szereplő, Brian Cox  (A rettenthetetlen) és Emile Hirsch (Út a vadonba) amúgy szépen viszik a filmet. Bár őszintén bevallva most nem a kettőjük kapcsolata járt a fejemben és az sem, hogy mi történt eddigi életük során. Ennek ellenére Cox tapasztalata, a maga 70 évével simán elhalványítja a fiatalabb színész teljesítményét, amit azért nem volt nehéz túlszárnyalnia. Mindegy, nekem akkor is az egyik kedvencem színészem marad az Út a vadonban szerepe miatt. Olwen Catherine Kelly meg szépen adta a testét az egészhez. Hát nem egy hálás szerep.

André Øvredal (A trollvadász) rendező igazán aranyos kis kamaradarabot forgatott le nekünk. Az, hogy most mi is volt az egésznek a lényege, és kinek hogy fog átjönni, majd szépen mindenki maga eldönti. Sokat nem kell tőle várni.  Én mindenesetre megvettem a filmet, de azt sem mondhatom, hogy a kedvencem lett. Lehet azért volt ennyire hatásos, mert egyedül néztem és nem társasággal. A zenéje, fényképzése igazán jó. A hanghatások ütősek. Végig van egy feszültsége az egésznek, ami már a film elejétől belenyom a fotelbe. Az, hogy most mi történt a másik négy hullával, amivel kezdődött a film, kit érdekel.

Kellemes kikapcsolódás azoknak, akik szeretnek fenébe kívánni egy filmet. Nem több, nem kevesebb. Ha lehet, ne a pároddal állj neki, mert még a végén az öledbe borítja az italát.

70%

Nehéz dolog manapság valami újjal, egyedivel kirukkolni, és ha összejön, az még nem garancia arra, hogy minőségileg is megüti vagy esetleg átugorja majd azt a bizonyos képzeletbeli határt, ami emlékezetessé teszi. Nagy dolognak tartom, ha mégis sikerül egy filmnek még másnap is belém ragadnia, mint egy fenyőről csepegő viasznak a hajban. Ez a film úgy mar végig, mintha hangyabolyban feküdnél eszméletlenül, majd felébredve csak azt látod, hogy hiányzik a bőröd, mert húsig rágták.

Rocky (Jane Levy), Alex (Dylan Minnette) és Money (Daniel Zovatto) pitiáner bűnözök, akik egy füles után, a nagy summa reményében betörnek egy vak öregemberhez (Stephen Lang). Nem sejtik, hogy az egykori iraki veterán bizony nem adja egykönnyen a biztosítási összegből kapott pénzét. A három fiatal beragad a házba és elkezdődik a harc a túlélésre a lezárt épületben….

Piszok kemény. Azt gondolom, hogy az utóbbi évek egyik legidegtépőbb és legfeszültebb filmjét láttuk, amit nem is mondanék horrornak, inkább thrillernek. Bár elborzasztó az egész, de mégsem egy földöntúli jelenséggel van dolgunk, hanem hús-vér emberekkel, akik akár a szomszédaink is lehetnének. (de jó lenne). A brutálisabb jelenetek minősége még nem teremt azonnali horror kategóriát. Szerencsém van, mert mostanában láttam a Zöld szoba című filmet, ami hasonlóképpen tetszett, bár mindkét film más, de azért mégis hasonló, hiszen az emberi természet köti őket össze. A túlélni akarás. Az ösztön az életre.

Kicsit féltem, hogy valami csapdákkal teli baromkodásról lesz benne szó (bemutatóját nem néztem), de hála az égnek nem A gyűjtő és társaiba ütközünk, hanem tényleg három fiatalba és egy öreg vak pasiba, akiknek majdnem teljesen normális a reakciójuk az eseményekre. Néha egy kicsit torz és mi nézők másképpen reagálnánk a dolgokra, de teljesen értelmetlen magunkat keresni állandóan a szereplőkben, mert nem mi vagyunk ott és általában - valljuk be őszintén - nem is lennénk a helyükben.

A film nagy erénye szerintem - annak ellenére, hogy szinte minden minimális, a szereplők száma, a történet, de akár a helyszín is, mert nem egy óriási kastélyban játszódik, hanem egy totál normál házban, ahol van egy emelet és egy pince -, hogy végig fent tudta tartani azt a feszültséget, intenzitást, amivel elkezdődött. Egy pillanatig sem éreztem azt rajta, hogy erőlködne, vagy nem működne az egész, pedig nem egy 80 perces filmről beszélünk. Jó volt néha fellélegezni egy-két izmosabb jelenet után, de ez nem azt jelentette, hogy a film leült volna. Szinte a szereplőkkel próbáltunk levegőt venni, hogy az öreg ne hallja meg, és mikor a „veszély” továbbment, akkor engedtük csak ki. Érdekes volt a moziban ülök reakcióját is figyelni, hallgatni - és most itt nem az idióta feszültségoldó tinik nevetéséről beszélek -, amikor együtt hördültünk vagy rökönyödtünk meg. Szóval igen is jár az a bizonyos pont a készítőknek. Persze van nyugalmasabb időszak is, de akkor meg jó időben jön az a kis csavar, amit tovább növeli elégedettségi faktorunkat. Azért nagy fordulópontra ne várjunk.

A helyszín tökéletes, ahogy írtam korábban, teljesen natúr. Nem olyan, mintha egy börtönbe csöppenünk volna, itt a biztonságot a reteszek, zárak és a lakatok jelentik. Nem pedig a szupertitkos berendezések, ahonnan nem lehet szabadulni. Illetve van egy kutya, egy dobermann, amitől annyira megijedtem az első jelenete láttán, hogy majd kiugrottam a székből. A film sötét, milyen is lenne, ha a házigazda vak. Ezek a jelenetek brutálisak, csak halvány fényben látszódnak a kontúrok, úgy, hogy magunk a szereplők persze nem látnak semmit. Ilyen viszonyoknál jön elő a film eredeti címe, ami ugye arra utal, hogy ne lélegezz. Remek ötlet.

A szereplők motivációjába is kapunk betekintést, de nem Mariana-árok mélységekig. Igazából nekem pont elég is volt ennyi. Talán Rocky karaktere a legkidolgozottabb arra vonatkozóan, hogy mit miért is tesz. A srácok meg vele rohannak. Az öreg viszont egészen érdekes figura, valahogy végig azon voltam, hogy ne legyen neki azért rossz vége annak ellenére, amit tett. Mert megérdemelne mindenféle büntetést, de elég neki így is a szánalmas, elcseszett élete. Amúgy meg dögöljön meg, mert nem derült volna ki sötét titka, ha nem törnek be hozzá. Érdekes kettősség. Az egyetlen társadalomkritika is az ő szájából hangzik el, hogy mit tehetnek meg a gazdagok. Hogy miért is tart otthon magánál ennyi pénzt, józan gondolkodással találunk rá választ, de nem segítek. Szerintem több variáció is létezik.

A szereplőgárda is kis létszámú. Jane Levy (Gonosz halott) remek sikolykirálynő lesz, ha továbbra is horror-thrillerben szerepel. Drukkoltam neki végig, hogy egyenlő legyen az állás Stephen Langgal (Avatar). Szülessen valami közös megegyezés, ami azért valljuk be lehetetlen. Lang szikár, rémisztő és félelmetes, olyan, mint egy nyugdíjas gép, aki megy előre vakon és mindent lekaszabol, ami idegen. Igazi pszichopata. Minden egyes kockában elrabolja a showt. Dylan Minette (Fogságban) helyes kis figura, és a hófehér bőrével még rikít is a sötétben, de semmi több. Daniel Zovatto (Valami követ) sok vizet nem zavart, már eleve eldőlt a film megkezdése előtt a szerepe.

Fede Alvarez (Gonosz halott) három éve nem forgatott filmet, de ha ezen múlik, hogy minőséget tegyen le az asztalra, ám legyen. Tehetséges rendező már most látszik. A nagy öreg Sam Raimi felügyelete alatt született ismét egy olyan filmje, amiről minden thriller rajongónak megéri beszélni. Az, hogy ez a film szinte a minimális költségeit (10 millió alatt dollárban) már az első hétvégén megduplázta, azért jelent valamit. Remek fényképezés, minimális szöveg, vizuális mesélés jellemzi az egészet. A kamera mozgása állat, ahogyan követi szereplőink mozgását. A zenéje kimagasló, olyan szinten ránt bele a gatyába, hogy az ember összetojja magát. A film után kijössz a moziból és csak nézel magad elé, egy-két szóval elmormogva, hogy ez bizony jó volt. Érdemes moziban nézni!

Minden thriller rajongónak kötelező, azért nem írtam horrort, mert szerintem ez nem az. Az emberek még a popcornt sem eszik meg jóérzéssel alatta, és nem csak a csend miatt.

80%

„Az az őrült, aki özönvíz után kezd el bárkát építeni!” Több hónapnyi csend után megszegem a nyári írásmentes napokat, és jelentkezem egy igazán vállalható filmmel, mivel az idő is megengedte, hogy leüljek a gép elé és ahogy nézem a Balaton is lassan befagy.  J. J. Abrams nevét azt hiszem legelőször a Cloverfield című film alkalmával hallottam. Első szám első személyben forgatott katasztrófa sci-fije nekem speciel tetszett, de úgy látszik másnak is, mert szépen megalapozta számára a kasszasikerek forgatásainak lehetőségeit. Különösen nem voltam extázisban, amikor meghallottam, hogy készül a Cloverfield Line 10. című film, amiből azt a következtetést vontam le, hogy ez lesz a 2. rész. Hát jó nagyot tévedtem, mert gyakorlatilag köze sincs hozzá.

Michelle (Mary Elizabeth Winstead) autóbalesete után egy földalatti szobában ébred infúzióval a kezébe bekötve, lába a falhoz láncolva, bezárva. Howard (John Goodman) a tanyája alatt lévő bunkerben közli vele, hogy csak az ő nagylelkűségének és szerencséjének köszönheti, hogy életben maradt. Nem mehet a föld felszínére, mivel hatalmas támadás érte a földet, mindenki fertőzött lett és meghalt. Howard és Michelle mellett egy harmadik menekült is - Emmett (John Gallaghan Jr.) - próbálja átvészelni azokat a napokat, amelyek meglehetősen hihetetlennek hangzanak egy reálisan gondolkodó ember számára…

Őrült egy film volt, őrült tempóval, üresjárat nélkül. Valamely szempontból meglepő is, de egyáltalán nem mulatságos. Igazi meglepetésfilm. Egyértelműen jobb film volt, mint az első Cloverfield, bár nem is érdemes összehasonlítani a kettőt. Ez a film ékes bizonyítéka annak, hogy a nagy költségvetés nem biztos, hogy jobb filmet teremt. Ez egy háromszereplős kamaradráma kis undormánnyal és nem kis misztikummal vegyítve, remek forgatókönyvvel, szövegkörnyezettel, megvalósítással. Kell ennél több?

A helyszín baromi jó lett, már aki felvillanyoz egy kb. négy szobából álló helyszín. Tényleg így képzelném el egy világégés utáni bunker felépítését, berendezését. Persze ez nem az jelenti, hogy menten neki is állok valami hasonló elkészítésének, mert ismerve magamat, teljesen reménytelen vállalkozásnak tűnne. Bár ki tudja, még mit hoz a jövő, de ilyet azé ne. Mondjuk tuti én lennél az első áldozat, amilyen mákom van. Szóval volt itt minden a zenelejátszótól kezdve a társasjátékokig, dvd lejátszóig, kirakóig, mintha egy rendes család házába kapnánk betekintést. Brutális éléskamrától kezdve a levegő tisztításhoz szükséges szűrőberendezésig. Egyedül csak a vizet nem tudom miből nyerték, ha egyszer minden fertőzés alá került.

Michelle kezdetben teljesen normálisan viselkedik, totál nem hisz el ebből az összeomlásból semmit. Bár, ha belegondolunk, ki az a marha, aki kapásból a világégést beveszi.  Addig, míg nem látja a felfoghatatlant, mondhatnak neki bármit, akkor is mindent hazugságnak tekint, amihez azért hozzájárul Howard nem éppen meggyőző, kissé labilis személyisége is.  Emmett kettőjük között áll. Szegény korábban a bunker építésében segédkezett, ezért ő inkább hisz egy földönkívüli támadásban, minthogy kimenjen a felszínre. Sőt elmondása szerint még látta is a villanást. Szóval marad a bizonytalanság keltésének érzése egészen a film feléig, ahol viszont elég megdöbbentő dolog történik. Természetesen most sem fogom leírni a továbbiakat, mert annak semmi értelme nem lenne. Elég annyi róla, hogy a film végéig garantáltan még pisilni sem fogunk kimenni. Az amúgy is feszes tempót az utolsó 20 percben a maximumra pörgetik.

Ezeknek a filmeknek a legnagyobb buktatója a szereplőgárda lehet, hiszen egy olyan darabban, amely viszonylag kis területen játszódik és nincsenek benne hatalmas szörnyek, rájuk figyelünk leginkább.  John Goodman nem csak méretében óriási, hanem teljesítményében is. Végig remekül játszotta az ingatag, és néhol bizony eléggé őrült szerepét. Abszolút vitte a filmet. Mary Elizabeth Winstead (A Good Day To Die Hard) is jó volt, de bizony eltörpült a nagy öreg mellett.  John Gallgaher Jr. szerepe viszont nem teremtette meg sajnos azt az együttérzést, amit érdemelt volna. Kezdetben azt hittem idegesíteni fog, de bizony ezt sem sikerült elrontani.  Sajnos előre kitalálható, hogy mi végett is volt abban a házban.

Dan Trachtenberg két rövidfilm és egy sorozat után elég kellemes filmet forgatott. Persze ez Josh Campell remek forgatókönyvének is köszönhető, mely bizony egy pillanatra sem enged el. Végig ültem úgy a filmet, hogy egy pillanatig sem éreztem kényelmetlennek a fotelomat. Olyan érzésem volt, mint amikor az ember elővesz egy doboz sört és fogja a fülét, de mégsem nyitja ki, mert érdekli a film. Csak nem jön elő az a szisszenő hang. Valahogy így kell igazi speciális effektusoktól mentes, misztikus, klausztrofób drámát elkészíteni. Azt mindig leírom, hogyha már a film elején megfog a zenéje, akkor az már nem lehet rossz. Megérzésem ebben az esetben is tökéletesen működött. A film egy-két gusztustalanabb rész kivételével (egyáltalán nem vészes) teljesen fogyasztható.Tökéletes szórakozás volt.

Ajánlom minden filmrajongónak. Simán beülhetnek rá párok is. Nem hiszem, hogy kimennének a felénél, hogy nem tetszik valamely félnek. Kár, hogy nem moziban láttam, utólag bánom.   

80%

Ha a medve előbújik a barlangjából, itt a tavasz, persze ezt nem én találtam ki. Mivel egész télen csak alszanak ezek a nagy barna (fekete) szőrös állatok, nem is esznek sokat, szépen korog a gyomruk, amikor az ibolya előbújik. Ha meg éhesek, nem számít, hogy mi, vagy ki van előttük. Azt hiszem, a Micimackón kívül nem sok vegamedvét ismerek, aki csak akkor érzi jól magát, ha mézes bödönt ölelgethet, ezért mindent megesznek, ami él és mozog, őzikét, halacskát, de akár embert is, ha van olyan balek, hogy felveri a sátrát gyakorlatilag a medvefészekbe.

Jenn (Missy Peregrym) és Alex (Jeff Roopon) kempingezni mennek az erdőbe, hogy az otthoni ritmustól eltérő világba csöppenjenek, és egy kicsit lazuljanak. Alexnek a kirándulással célja van, de sajnos megvalósítani már nem tudja, mivel az erdő közepén eltévednek. Ráadásul egy egészen nagy fekete medve üldözőbe veszi őket, aki meglehetősen zokon veszi, hogy szeretett nyugalmát két lábon járók megzavarják…

Megtörtént eset a közelmúltból. Mintha cápa filmet forgattak volna az erdőben. Nem volt ez olyan rossz, de annyira jó sem, olyan, mint amikor elfogyott otthon a kávéd és még a reggeli maradékot újra felmelegíted a poharadból.  Megvan az íze, de mégsem az igazi. Nem mondom, hogy nem kötött le, mert egészen normálisan hozta azt a feszültséget, amit egy sötét erdőben eltévedt pár esetében elvárható, akiket egy éhes medve az őrületbe kerget, de annyira azért mégsem, hogy a top 5 „természet vs. ember küzdelme”filmként emlegessem. Csütörtök estére kiváló, főleg úgy, hogy kint dörög, villámlik, szakad az eső és a szél csapkodja a zsalugátereket. Ha már a filmben a speciális effektek nem is a legjobbak, azért a való élet tud olyat produkálni, amit egy jól felépített hangfalrendszer sem tud megközelíteni.

Amúgy tényleg teljesen jól indul az egész. Kezdésnek szépen bemutatják, hogy mely dolgokra lesz majd szükség a későbbiekben, melyek gyakorlatilag semmit sem érnek. Medveriasztó spray, közúti fáklya, életmentő doboz, stb., szóval még véletlenül se lövünk mellé, ha kitaláljuk azt, hogy bizony ezeknek szerepe lesz a filmben. Kötelező jellegűen, megjegyzem elég barom módon, térkép nélkül vágnak neki a nagy túrának, mivel a srác azt gondolja, hogy az erdő nem változott sulis kora óta. Természet – Ember 1:0. Mobiltelefon meg minek, mert esetleg egy iránytűvel haza lehetne találni, és akkor a segélyhívást meg sem említem, mivel akkor film sem készült volna. Természet – Ember 2:0.  Persze, ahogy annak lennie kell, feltűnik egy furcsa Ibrahimovic kinézetű alak is a filmben. Segítséget ajánl az ifjú párnak, akik inkább mégis a saját útjukat járják egyedül tovább az erdő mélyére, egyre inkább eltávolodva a jól bevált ösvénytől, mert miért nem mutatnánk azt meg, hogy ki a király, ha már egyszer rettentő baleknak vagyok beállítva a párom szemszögéből. Azért az is kiderül majd, hogy miért mennek ennyire elhívatottam egyre befelé a végtelen fák sűrűjébe.

Mivel ez egy medvés film, csak elő kell bújnia a komának, amire kerek 50 percet kell várni. Hála az égnek, egészen kellemesen hátborzongatóan telik az idő, mert végig csepegtetnek jeleket, hogy itt bizony valami lesz, már ha nem tudnánk. És készülünk is a nagy találkozásra, ami elég gusztustalanra sikeredett. Természet – Ember 3:0. Gyengébb idegzetűek ezt a jelenetet tuti csak feltartott ujjak mögül fogják nézni, mint a gyerekek a boszorkányos mesét, a perverzek meg csorgó nyállal élvezkedhetnek. Nekem azért annyira nem tetszett a mű medve bábú feje és ez egy kicsit visszavetett a valósághűségből, ami viszont egészen eddig a jelenetig tűrhető volt. Tulajdonképpen ez vitte a filmet előre, hogy bármekkora baromság is volt egyedül elindulni a szivárványerdőbe, mindenféle szükséges eszköz nélkül, a valós érzetet sikerült átadni.  Az egész olyan reális volt, azt éreztem közben, hogy ha nem történik benne semmi támadás, akkor is végignézem a pár menetelését, civakodását és kibékülését. Még lehet azt is elviseltem volna, hogyha leülnek a folyópartra horgászni és nem történik semmi, bár akkor meg a Fishing&Huntigra is kapcsolhattam volna. Azt, hogy ki marad életben, ebben a medve-egér párharcban ki is lehet találni, nem egy ördöngös agytúra. Sajnos előre halálra van ítélve az egyik szereplő, mert valakinek bizony túl kellett élnie, hogy elmesélje, mi is történt azon az ominózus hétvégén.

Szerintem a két szereplő egészen elviselhető volt. Nem ismertem korábban őket, de az a bizonyos szikra működött közöttük és most itt nem a romantikus ágra gondolok, mert hála az égnek, az nem sok van. Mondjuk Missy Peregrym (Kékpróba, 2010) már az elején látszott a rémület, Jeff Roopon (Code Breakers, 2005) meg az áldozati bárány. Amúgy Peregrym kisasszony még akkor is helyes volt, mikor tiszta vér volt az arca. Szép lány, na. Nem volt velük semmi probléma, tényleg elhittem, hogy egy pár. Vagy inkább akartam hinni.

Adam MacDonald (Egy hisztérika feljegyzései, 2004) rendező nem készített földhöz vágó horrorfilmet, de egy kellemes borzongást mindenképpen. A természetet nagy ritkán lehet csak legyőzni, és ha még jó hülyék is vagyunk hozzá, esélyünk sem lesz. Nem egy bonyolult film és valószínűleg a költségvetés sem döngölte földbe a producereket. A rendezése, a fényképezése egészen kellemes. A helyszín, maga az erdő képei szépre sikeredtek. Egy-egy jelenetet, főleg a vége felé, egy kicsit sokáig mutatnak, ami lehet valakinek nem tetszik majd, de szerintem még lenyelhető. Van benne véres és gusztustalan jelenet is, ami tényleg véres és gusztustalan, ahogy kell. Mivel ez egy horrorfilm, nem mutathatnak végig fűben ugráló nyuszikákat naplementében. Nekem a macival volt egy kis gondom, ahogy már korábban is említettem, de végül is annyira nem érdekelt. A film zenéjére nem mondhatok semmi rosszat, néha egészen komolyan beindul. Azért ismét rájöttem, hogy vannak még hülye emberek, akik azt hiszik, hogy a természet mindig csak a szép oldalát mutatja, nem kell az erdőtől félni. Különösen annak tudatában, hogy még figyelmeztetik is őket… Menne a fene oda, ahol ekkora állatok sétálnak szabadon és nem kell feltétlen mackóval találkoznunk, elég ha csak egy mérges anyakocával futunk össze, de az legalább nem tud fára mászni.

Azoknak ajánlom, akik szeretik sajnálni a szereplőket egy filmben és azt nézni, mekkora megpróbáltatásokat lehet átélni a saját marhaságuk miatt. Továbbá azoknak, akik szeretnek szalonnát sütni az erdőben.

65%

Igazán jó horror régen láttam. Ha láttam is az elmúlt időszakban, rémisztgetésen kívül semmi újat nem adott. Ami nem is lenne olyan ordítóan nagy probléma, hiszen legalább az adrenalin felmegy az emberben, és ez egy horrorfilmnél nem egy utolsó szempont. Vártam azonban már egy olyan filmet is, amiben nem egy démon veszi át hatalmat egy ártatlan család felett, nem egy mutáns szörny tép le fejeket, nem zombik rohangásznak ütőerek után és az nem valaminek a folytatása.  Nem mondom, hogy ezek az unalomig ismert sémák is lehetnek egészen nézhetőek, de azért az mindig jobban esik, ha egy új szakács jön a konyhára és másképpen melegíti a káposztát.

Éjszaka közepén egy ismeretlen férfi – több sebből vérezve – egy gödörben, hullák között tér magához az erdő közepén. Fájdalmain túl, se nevére, se a személyazonosságára nem emlékszik, de azok az emberek se, akik segítsége után egy faházban ébredeznek közösen. Mindenki gyanús mindenkinek, nem tudják mi történt velük, hogyan kerültek oda. Csak kulcsok és rejtvények vannak. Nem tudnak hova menni, nem tudják merre induljanak, falakba és újabb kérdésekbe ütköznek. Ezek a falak azonban egyre inkább ledőlnek és a homályos képek egyre inkább egy tiszta, de szörnyű valóságot hoznak elő…..

Szerettem ezt a filmet az elejétől az utolsó képkockáig. Vétek lenne a sztorit jobban domborítani, hiszen abszolút „spoileres” magyarosan. A lényeg az, hogy végre egy olyan film, amit tudott újat nyújtani. Friss, lendületes, rémisztő és elég ronda ahhoz, hogy tudjunk rajta szörnyülködni és megbotránkozni. A film elején éreztem, hogy ez most valami más lesz. Amint megláttam a szereplőket, mér tudtam, hogy nem egy zsé-kategóriás egyveleg.

Kezdéstől a film végégi csavarják a történet. Apránként csöpögtetett kirakós darabkák morzsái végi odaszegeztek a képernyő elé. Nyitott szájjal bambulva és fejet vakarva gondolkoztam, hogy vajon miről is lesz itt szó. Most komolyan 2013 év végén törnöm kell a fejemet egy „horrorfilmen”? Igen és ez nagyszerű. Bár az is lehet, hogy csak az én agykapacitásom van már így az év végére telítődve, oly mértékben , mint  tavasszal a dunai áradás következtében a rakpart Pesten. Kellő lendülettel megáldva, kellő misztikummal átitatva kapunk egy olyan filmet, amire egy igazi „horror” rajongó régóta vágyott már. Az, hogy miért is teszem állandóan a horror jelzőt idézőjelbe, majd később kifejtem. Oly érzésem volt közben, hogy ez nem is hülyeség – persze volt már rá a történelemben, hogy tévedtem -, de akkor is. Elhitette a film velem, hogy lehet ilyen, és ez ezért elég nagy szó. Kételkedni lehet, mert ez a dolgunk egy filmen, de szórakozni sokkal jobb és ez a film arra készült. Már akinek a „horror” szórakozást jelent. (Végül is mi más jelenthetne, követendő példát. )

Nem mondom, hogy tökéletes alkotás, mert ha fanyalogni szeretnék, találok benne olyan dolgokat, amelyeket mondjuk nem értettem, de ez lehet csak a saját fordításom hiányából adódó tudatlanság. Így is közel 15 órát foglalatoskodtam vele angol és olasz felírat elcseszett fordításából és ez egy 1.5 órás film esetében 10 szeres nézési idő. (na ez a matek) És különben is, ha minden tökéletes lenne, akkor mindenki életében maradva. Meg amúgy is, ez nem egy történelmi film, hogy kifogástalanul ábrázoljunk valamit, nem kell megfelelni annak a hűségnek, amint őseink lefektettek. Ez egy „horror”, amit készítők annak szántak ami, rettegjük tudatlanságtól, rettegjünk a tanácstalanságtól és az ismeretlentől és ez így van egészen a film végéig, amire garantáltan emlékezni fogunk, annyira jól sikerült. Talán utoljára az Azonosság c. film tetszett ennyire.

Nem mondom, hogy annyira sok brutális dolog van benne, mert ez nem így van, de az a néhány jelenet, amit a szemünk elé vetnek, alapban is elég rémisztő és gusztustalan. Nincsenek benne nagy trancsírozós jelenetek, de mégis elég ahhoz, hogy a lélegzetünket visszatartva még véletlenül se dőljünk hátra nyugodtan a fotelunkba. Szeretem dicsérni ezt filmet, pedig vannak ennél sokkal jobbak is, de engem ez magával ragadott és nem szégyellem egyáltalán.

Sharlto Copley személye már eleve meghatározta a filmet. A District 9 és az Elysium szereplője erre a filmre is tökéletes választás. Végre nem egy olyan arc, akit csak úgy el lehetne felejteni, annyira jellegzetes a feje, hogy hátulról is fel lehet ismerni az arcát. De a többiekre sem lehetett semmilyen panaszom, nincs konkrétan az egész film csak a főszerelőre kihegyezve, mindenki lehetőséget kap a kibontakozásra. És az is jó volt, hogy nem volt olyan érzésem, hogy na most másodlagos sorozatszereplőket kapunk.

Szerintem az Gonzalo López-Gallego (Apollo 83) spanyol rendező egyik legjobb filmje. (nem nehéz a választékából) Erre a filmre azért már fel lehet figyelni. A film rendezése, forgatókönyve egészen remekre sikeredett. Igazából a műfaját tekintve nem kifejezetten horror.  Inkább a thriller és a dráma keveréke. Mert ha a történetét nézem inkább dráma, ha a feszültséget inkább akkor inkább thriller, és ha az elemeit, akkor meg horrornak mondanám. Az operatőri munka szépen fényképezett, és nem csak a kis hazánk gyönyörű természeti szépségének köszönhető.(Zirc környéke, ha jól tudom) Élmény volt nézni hazán igazán jellegzetes növényeit, pl. a parlagfüvet az elhagyott épületnél. Külön pont az is, hogy nem játszódott az egész film éjszaka. Tényleg klassz képeket kapunk, lehet ez akár egy közelkép vagy egy távoli, mint amikor az éjszaka az erdőt hátulról megvilágították. (volt időm nézegetni) A soundtrack is tökéletes ahhoz a feszültséghez, ami a film alatt végig érzünk. És nem csak az izgalmasabb részekhez szánt zene keltette fel az érdeklődésemet, hanem a szomorú hangvételű motívumok is. Érdemes meghallgatni a film vége után a felhangzó számot, a zongora egyszerűen gyönyörű. Számomra nehezen felejthető alkotás (és nem csak a fordítása miatt), nem kiemelkedő, de akkor is emlékezetes. És még egy külön öröm, hogy végignézve a stáblistát 80%-ban szinte csak magyar közreműködő volt feltüntetve. Lehet nálunk azért jó filmet forgatni, csak meg kell találni az alapanyagot.

Azoknak ajánlom, akik már elalszanak szinte minden „horror” filmen, annyira unják már a műfaj zsánereit. Szerintem nem csalódnak benne, max. csak bennem, hogy én ezt ajánlottam. Nem szokásom ezt mondani, de érdemes megnézni amúgy a bemutatóját, mert végre nem mondja el az egész filmet, viszont kellően felcsigázza az érdeklődést.

75%

Tegnap este sikerült két totálisan ellentétes műfajú filmet megnéznem az európai filmgyártás gyöngyszemeiből. Az első egy holland II. Világháborús dráma volt, míg a második egy spanyol horror. A mai írást az utóbbival kezdem, mivel ekkora egy paraszt filmet régen láttam és más jelzővel nehéz lenne illetnem.

Jaime és családja új és hatalmas házba költöznek, de még mielőtt megünnepelnék az első éjszakát három álarcos kelet – európai bűnöző rátöri az ajtót és túszul ejti őket.  Míg az apa leüríti az bakkártyáit az egyik rablóval, otthon elszabadul a pokol, mivel az anya és lánya megpróbálja kiszabadítani magukat……….

Na ennél sablonosabban és rövidebben nem is lehetne leírni a sztorit, ami jelen esetben eszméletlenül megtévesztheti majd a filmet megtekintőket. Ez a film szintén nem a szórakoztató kategóriába tartozik és igazából nem is tudom, hogy minek készítenek ehhez hasonló filmeket. Ezt most nem azért írtam, hogy leszóljam, mert igazából a maga nevében egészen jóra sikeredett, de azért mégis. Könyörgöm minek? Kegyetlen, brutális, sokkoló, nem egy Jodie Fosteres Pánikszoba feelinget keltő alkotás. Ennyire natúr és gonosz filmet régen láttam már.  Ez a műfaj valakinek vagy nagyon tetszik, vagy teljesen elhatárolódik tőle és egyszerű szemétnek hívja. Köztes nincs.

Szinte az egész ”akció” valós időben történik, ami azt jelenti, hogy szinte egy az egyben azt az időt mutatják be, amíg történik a rablás. Többnyire kézi kamerával forgatták, az egész film alatt egy-két jelenetnél használtak csak kimerevített képet, rögzített kamerát. Néhány résznél pedig osztott képernyős megoldást kapunk. Nekem ennél csak az volt a bajom, hogy vissza kellett tekernem a filmet, mert nem láttam az egyik jelentnél, hogy mi történt. Nehéz két oldalra figyelni, főleg úgy, hogy állandóan történik valami.

A hossza nem több mint 85 perc, ez alatt az idő alatt egy percet sem unatkoztam, végig nagyon feszült, intenzív, és többnyire idegesítő. Idegesítő azért, mert gyakorlatilag szinte esély sem lenne a való életben, ha így törnének be a házadba. A kiszolgáltatott helyzet ellen nem lehet tenni semmit, amit ez a film borzasztóan valóságosan mutat be. Az őrület a végére csak fokozódik és átmegy egy olyan agymenésbe, amit kevés filmben láthatunk.  Az elején van egy jelenet közvetlenül a főcím után, amit nem tudtam hová tenni, és kénytelen voltam újranézni az első 5 percet, hogy be tudjam illeszteni, végül is összeállt a kép, de lesznek még rajtam kívül is, akik majd felteszik magunkban a kérdést, hogy akkor most, hogy is van ez? (kinek is telefonált?)

A szereplőkről annyit, hogy a lányt játszó színésznő Manuela Vellés (sorozatokban játszott) az valami brutális szerepet kapott, amit tökéletesen oldott meg. Annyira érzékelteti a sokkot, hogy még most is kiráz a hideg tőle. A két szülőt megformázó színész, Fernando Cayo (Árvaház) és Ana Wagener (Biutiful) nekem speciel annyira nem jött be. Lehet csak az első szimpátia hiánya okozta ezt az ellenszenvet, de ugyanakkor azt sem mondhatom, hogy kívántam volna halálukat, mert bizony drukkoltam nekik.  Aztán meg a rablók „vezére” sem volt valami nagy karakter, de ezt a filmet nem is miattuk fogjuk utálni.

Miguel Ángel Vivas rendező nevét egy életre megjegyzem ezzel a filmjével. Az este közel 11 órai kezdés ellenére egyetlen halk sóhaj sem hagyta el az ajkam, hogy vágyakoznék aludni. A film megnézése után meg már nem sok kedvem volt. Idegileg teljesen tropára tett, de lehet csak azért, mert egyedül néztem és nem tudtam másra koncentrálni. A filmben bemutatott képekért- jelenetekért végül is dicséret illeti, mert jobban megmarad bennem, mintha Karib-tengeri körutazáson vettem volna részt. Zene csak néha csendül fel, de akkor igen hatásos. Összegzésképpen az elejétől a végéig odaszegez.

Azoknak az adrenalin függőknek ajánlom, akik szeretnek maximális hülyét kapni egy filmen. Őrjöngés a felsőfokon. Felejthetetlen, de ugyanakkor fölösleges egy film, így is elég marha van az utcákon. (A film címét a feliratból vettem, nem én találtam ki)

75%

Azt hiszem megint sikerült sokkolódnom és az az állításom, hogy csak keletről érkeznek állat filmek kiterjesztem a vörös, fehér és kék színekből kirakott zászlójú amerikaiakra is. Elég merész kijelentenem ennyi évesen, de amíg élek az utolsó 20 percét nem felejtem el. Bizony sokkoló volt, de mondjuk, addig el is kell jutni a filmben és nem kikapcsolni a felénél.

Szerelmi háromszög kicsit másképpen. Nate (Noah Taylor) a kissé zavart irakiból hazatért veterán, Franki dobos egy rock bandában, Erica alkalmi munkákból élő prostituált, a lány mindkét férfi életét keresztezi………Ericával történik valami……..Nate elől nincs menekvés……

Nem akarok igazából a sztoriról sokat elmesélni, mert akit érdekel az úgy is végignézni, még ha nem is írtam íncsiklandozó leírást.

Ez is egy bosszúfilm, de mégis más. Ebben a filmben, bizony nem azt a szokványos sztorit kapjuk, amit a nagy tömegben szalagra visznek. Itt nem találunk pozitív szereplőket. Szinte nincs olyan a filmben, aki mellé lehetne állni. Senki. Se aki miatt történik az egész, se a pártfogoltja, se a tettesek, hiszen mindenkiben van valami, ami ellenszenvet vált ki a nézőből. A hölgy, aki fertőzi a férfiakat, a srácok akik elkövetik a gyilkosságot, és oly kegyetlen módon próbálják eltussolni az ügyet, hogy ilyet csak a kereskedelmi csatornák főműsorában tűznék ki több napon át, és ott van az a rezzenéstelen arcú megbántott emberünk, akire még véletlenül sem mernék egy negatív megjegyzést tenni ha mellettem állna.

Alapjában véve így leírva nem is tűnik valami nagy sztorinak, mivel az összes revenge film nagyjából erről szól, hogy valakit kinyírnak és valaki bosszút áll, de itt van egy olyan nyomasztó atmoszféra szinte végig, amire igazából nincs is szó. Azok a zongorabillentyű csapkodások a filmben az embert is kirázták vagy az őrületbe kergették, másképpen fogalmazva halálra idegesítették.

Érdekes a film felépítése, már akit ez érdekel, hogy kezdetben azt gondolnánk, hogy végig a kis ”kurvánkról” fog szólni az egész, amúgy Ő volt a ”vörös” szín, aztán meg átmegyünk a gyilkos srác életébe, Ő kapta a fehér színt, majd a végén pedig a veterán megbántott szerepe következik, aki kék szín mögé került. Mindhárom karakter valamilyen módon abszolút pszichopata. Aztán meg úgy is fel lehetne osztani, ahogy a legtöbb ilyen filmet, az előzmény, a körülmények bemutatása, majd az utolsó fél órában annak a következménye, a bosszú. Igazából, ha már az előzményekről beszélünk jól kitolták, hiszen több, mint egy órán át csak húzzák az embert és várjuk, hogy na most ebből mit is akarnak kihozni, és ahogy feljebb is írtam, csak győzze kivárni az ember.  Nagyon lassan hömpölyög előre, míg a végére megkapjuk a katarzist és ennél a filmnél végre ez átjött. A lezárása a filmnek hatalmas.

A főszereplőnknél keményebb kinézetű srácot keresve sem találnánk, és most itt nem az testfelépítésére gondolok, hanem az első ránézés utáni megjelenésére. Még a nézésétől is kirázott a hideg, sejtettem már a film elején, hogy itt bizony zombulás lesz, ha valaki beleköp a levesébe. Tetszett, hogy ránk a nézőkre bízzák, hogy mi történhetett, mikor elindul a hadak útján, és reménykedünk, hogy van kegyelem, mint pl. apa, anya, lány esetében (igazán emlékezetes képsorok), de igazából magunk sem gondoljuk komolyan. Így is többet mutatnak a kelleténél a kegyetlenségből, de mégsem a teljes valóságot. Kivéve persze a film végét, hogy még véletlenül se felejtsük el mit is láttunk.

A film sokkal mélyebb és sötétebb, mint gondolnánk, szépen megmutatja nekünk a hétköznapi élet képmutató hazugságait, az erőszak borzalmait. Feltehető kérdések, amik a fejünkben vannak. Bosszúnak vannak-e határai? Meddig lehet elmenni? Katonaság? Stb.

Kicsit félrevezető a bemutatója és az ember nem biztos, hogy ezt várná, de tényleg ne álljunk fel előle és adjunk neki esélyt végignézni, mert bizony megéri.

Noah Taylor (Az ajánlat) egy állat hidegvérű pasit formáz meg a filmben, akinek mégis vannak érzései csak egy kicsit másmilyen, mint az átlagembereknek. Fenomenális, félelmetes, mindenki fölött áll. Amanda Fuller (Tv-sorozatokban szerepelt: Helyszínelők, Dr.Csont) keserves élete szinte segítségért kiáltott a mennyország felé. Tetszett. Marc Senter (Kabinláz 2) igazán tenyérbemászó figurát alakított. Szintét nagyot alakított.

Simon Rumley (The Living And The Death) rendező munkáit, ahogy a filmográfiáját végignézem nem nevezhetem  a leghíresebb rendezőnek. Viszont ezzel a filmjével garantáltan emlékezni fogok rá.  Igazából olyan mintha két filmet forgatott volna, az első egy társadalmi dráma, a második viszont egy iszonyú horror. (igazából nem is tudom, hogy annak nevezzem-e) Biztos, hogy két részre osztja majd a nézőket is, hiszen kinek az első, kinek a második fele tetszik.  Zenéje kifejezetten idegesítő, de nagyon hatásos. A képek meg önmagukért beszélnek. Felejthetetlenek, de az egész film az.

Nem lehet kielégíteni mindenkinek az ízlésvilágát, de úgy gondolom, aki bírja a keményebb műfajokat semmi esetre se hagyja ki. A film után garantálom, hogy sza.ul érezzük majd magunkat. Kicsit többet írtam a kelleténél, de ezt a filmet sokkal komolyabban lehetne elemezni, és sokkal többet lehetne írni róla, de ezt tegye meg más, ahhoz én már nem értek. Újranézős lesz.

80%

A manapság oly divatos áldokumentumfilmnek elkészített horror thriller a kenguruk földjéről nem tűnik első választásnak rossznak azok számára, akik még nem unják e műfaj buktatóját, a rengő kamerát. Én mindig adok esélyt ezeknek a filmeknek, de a végén rájövök, hogy nem az én stílusom, bármennyire is erőltetem.    

Négy főből álló társaság (újságíró, híradós és 2 kamerás) dokumentumfilmet szeretne készíteni Sydney alatt lévő elhagyatott metróalagútban azzal a céllal, hogy cáfolják az otthontalanokról a kormány valótlan állításait, feltérképezzék azt a felszínre hozható vízmennyiséget, amiből pótolni lehetne Sydney apadó vízmennyiségét. És van még egy plusz küldetésük is, amiről nem beszél a városban senki, se a rendőrség, se a szemtanuk, hogy a sötétben, lent a mélyben bizony rejtélyes és különös módon több személynek is nyoma vész.

A Blair Witch Project, a REC, a Paranormal Acitvity után ismét egy áldokumentumfilmről van szó. Ezt azért hangsúlyozom a bevezetőm után már másodszor is, mert ez az érdekes műfaj gyakorlatilag kifogyhatatlan lehetőségeket teremt, mivel szinte mindenki képes egy olcsó és jó minőségű (de igazából nem is kell, hogy tökéletes legyen) kamerát leakasztani a Tesco polcáról és felvenni vele bármit. Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy rettegj valamitől, elég, ha nem látod, mert sötét van és teszel hozzá egy kis hangeffektet, amitől kiugrik a szíved a leváratlanabb pillanatban. Ebben az esetben elég egy eléd ugró szarvasbogár is, ami szintén ijesztő és rémisztő tud lenni és akkora hangja van, hogy egyből agyhalott leszel, ha rád száll. A zsebed meg ugye dagad, hiszen a gazdaságos kamerád csak termeli a lóvét. Minimál költségvetés, nagy haszon. Így kéne élnem nekem is.

A film gyakorlatilag semmi újat nem adott, talán egyszer ment fel az adrenalin szintem, de az is csak a délutáni kávétól. Nem akarom bántani a filmet, mert végül is az este 10 órai kezdés ellenére sem aludtam el rajta, ami azért manapság pozitívum. A hangok tényleg jók, a dokumentum része számomra unalmas volt, a szereplők ügyesen beleélik magukat, hogy mibe is azt nem tudom, de rettegni azt tudnak. A végén sok magyarázatot ne várjunk, vagy csak én nem vettem ki a filmből, hogy tulajdonképpen mit is láttam. A poént azért nem akarom lelőni. (amúgy is ”hatalmas”)

Ez az a film, aminek jóval nagyobb a hatása, ha egyedül a sötétben nézzük meg fülhallgatóval a fejünkön. Mivel eme technikai eszköz nem adatott meg számomra, el is maradt a ”falfehéren felállok a film után” érzés. Különösen az első 30 percben, ami azért felvezetőnek egy kicsit sok volt, nem történik szinte semmi és utána sem sok. Csak a nagy menekülés. (mi elől is?) Tényleg nem sok minden van a filmben csak az alagútrendszer és a sötétség. Valahogy az volt az érzésem, hogy ennek a forgatókönyve egy sor volt, a többit meg improvizálták.

A szereplőket nem ismertem fel, de utána olvasva sem lettem okosabb, hogy kik is voltak. Rosszat nem akarok mondani, mert elhatároztam, hogy nem bántom őket, annyira szépen adják elő, hogy ők voltak az áldozatok, hogy majdnem el is hittem.

Carlo Ledesma rendező nem hiszem, hogy ezzel a filmjével fogja meghódítani Hollywoodot. Két rövidfilmmel és egy dokumentumfilmmel a háta mögött vágott neki leforgatni ezt a teljesen átlagos horrorfilm szüleményt, aminek egy nagy hibáját még kiemelnék, ami miatt végül is készült. Az ember elhiggye azt, hogy ez valójában megtörtént. Nekem a véleményem adott, nem akarok senkit befolyásolni, de kevesen lesznek azok, akik tényleg elhiszik ezt a sztorit, akik pedig igen, még véletlenül se menjenek metró közelébe, mert ki tudja mi lesz a mélyben az ellenőrökön kívül. Nekem a film posztere sokkal jobban bejött, mint maga az alkotás.

Fanatikusoknak ajánlom, akik imádják a szétrángatott kézi kamerás filmeket és szeretik a zöld éjjellátón keresztül nézni a nagy sötétséget. Amúgy kizárt, hogy eljut hozzánk a moziba, szóval annyira nem kell izgulni, hogy már játsszák.  

55%

Azért az IMDB film értékmérője nagymértékben befolyásolja a filmeket választó egyéneket. Számtalanszor beleestem már a csapdájába én is. Szerintem horrorfilmek esetében, mely eléri a hét pont feletti értéket érdemes megnézni, csak kár, hogy ritka is az, ami meg is érdemli. A széles közönségnek általában eme műfaj nem a kedvence, ami magyarra fordítva annyit jelent, hogy lepontozzák a horrort. Persze ebben az is közrejátszik, hogy dömpingszámra érkeznek ezek a filmek, melyek legyünk őszinték, többnyire borzasztóak és akkor finoman fogalmaztam. Hogy miért kezdtem így? Az alábbi alkotás 7.4-n áll jelen pillanatban.

Lambert család új otthonba költözik, egy hatalmas és gyönyörű házba. Minden békésen kezdődik, a beköltözés örömünnep a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.  Kezdetben, csak az anya Renai (Rose Byrne) vesz észre több apró jelet, hogy az új házban bizony nem stimmelnek a dolgok. Könyvek leesnek a polcról, hangok a bébiőrzőben, kaparászások a padláson és minden olyan dolog, amitől egy átlagember szívbajt kap.  Josh (Patrick Wilson) a férj, persze kétkedve fogadja felesége elméletét, hogy esetleg valami nem stimmel a házzal. Egy napon azonban a nagyobb fiúk Dalton (Ty Simpkins) a padláson leesik a létráról és beveri a fejét, valamit látott a sötét sarokban, s ez a valami megjelenik a szobájában……………………...   

Ugye milyen sablon sztori? Így leírva láttunk már hasonlót nem is egyet. Pedig ez a film kicsit más. Valami olyan szintű kettősséget éreztem a filmmel kapcsolatban, amit már nagyon régen. Kezdetben az gondoltam, hogy ez is egy hülye nagymama szellemes, kiugrok az ajtó mögül jól megijedek film lesz, aztán ahogyan haladtam vele egyre inkább változott a véleményem. Néhány apróbb jelenetből arra a következtetésre jutottam, hogy talán ez most más lesz. Kezdett kialakulni a sztori, és egyre jobban tetszett és érdekelt. Mondjuk azért tippjeim voltak merre is fog haladni és ki lesz a hunyó. (megint eltaláltam, de ez nálam nem gond) Aztán valami bezavart a képbe, de majd később folytatom a sztorit. 

Érdekes a PG-13-as besorolása, ami azért egy kicsit bizarr. Nem emlékszem még olyan filmre, aminek a hatására ennyiszer és ilyen sokáig lúdbőrzött a kezemen a szőr. Nem tudom, hogy másnál is így volt, de engem ez az egy dolog teljesen levett a lábamról. Úgy gondolom ezt az érzést a profi és jól kigondolt jelenetsoroknak köszönhetem. Mindig pont jókor és jó időben jött az ijesztgetés, pedig igazán fel lehetett rá készülni. Mindig tudtam, hogy na, most meg kell majd ijedni és mégis bejött. Ehhez még hozzájárultak azok a hanghatások, amik a csúcsra járatott idegállapotomat tovább tudták borzolni.  Ez az a film amit, ha moziban nézünk párral, akkor biztos, hogy az ölünkben fog landolni vagy rosszabb esetben máséban. Kizárt, hogy csöndben végig lehet majd nézni ugrálások nélkül.  

És akkor a pozitív dolog után jön az, amit egy horrorfilmnél szinte mindig elszúrnak, a magyarázatot és a végkifejletet. Számomra ennek a filmnek az utolsó 20 perce katasztrofális. Addig, amit felépítettek egy csapásra romba döntöttek a komolytalanságával. Még az ijedősnek szánt részeket is néma közönnyel ültem végig. Egyáltalán nem jött át, amit el akartak érni, talán csak a legeslegutolsó jelenet, de még az se nagyon, mert addigra már mérges voltam.  Egyszerűen nem is értem az alkotókat, hogy ezt most miért volt jó így? Talán az alacsony költségvetés miatt? Minden olyan gagyinak tűnt egy csapásra, talán egy rossz zombifilm elcseszett élőhalottjaihoz tudnám hasonlítani azt, ami történt a filmben. Téptem a hajam. Aztán meg ugye ott van az a két szerencsétlen ”szellemirtó”, akik inkább beférnének Bill Murray és Dan Aykroyd csapatába a Szellemirtókban, de nem ebbe a komolyra vett alkotásba, mert ezt nem vígjátéknak szánták az biztos.  Őket sem szerettem meg, de így van ez a ”nagyival” is, aki bármennyire is átélve játszotta szerepét, számomra teljesen hiteltelen maradt.

Végeredményben tetszett is meg nem is, de inkább az utóbbi. Van egy bizonyos hangulata még az első felében, de hogy utána mi történt? Nem értem. Kár, hogy leforgatták a végét is.

Szereplőkről sok mindent elmondani nem lehet. Hozták rendesen az ijedt család képét amennyire lehetett. Patrick Wilsonról (Watchmen, Cukorfalat) és Rose Byrneről (Felhangolva, Képlet) igazán nem tudok semmi extrát írni, viszont Barbara Hershey (Fekete hattyú) mellékszereplőként marha jó volt.

James Wan rendező és Leigh Whannell forgatókönyvíró páros, akik elindították a Fűrész franchise-t szerintem nem rossz ötletet találtak ki, de a kivitelezés hagy némi kívánni valót maga után és ezt annak ellenére mondom, hogy egyáltalán nem mondható el a filmről például az, hogy a fényképezése vagy mondjuk a zenéje nem tetszett,  mert mindkettő nagyon jó, de olyan érzésem volt, hogy spórolni és kaszálni akartak volna. Mondjuk ez viszont bejött nekik, ugyanis a 1.5 milliós költségvetés bőven megtérült már a nyitó hétvégén és onnan pedig csak szárnyal felfelé és dagadnak a zsebek. (50 milliónál jár jelen pillanatban és a legprofitképesebb filmnek tartják számon) De akkor sem írom most le, hogy tetszett. Akkor meg miért kapott 60 %-ot? Azért mert, az első felében tényleg elérte nálam azt, amit egy horrorfilmnek kell. Az igazi borzongást. (Én egy kicsit Poltergeist másolatnak találtam.)   

Mindenképpen ajánlom horrorfilm rajongóknak, mert tényleg egy kicsit másnak tűnik majd, mint a többi hasonló sztorijú film, de ha valakinek mégsem jön majd be, ne engem okoljon. Az biztos, hogy az első fele jól sikerült. Gyenge idegzetűek mindenképpen fedeles üdítőt vegyenek, mert még a végén kiöntik a szomszédjukra.

60%   

Vannak olyan filmek, amikről igazán semmit sem tudok, csak a mindenki által használt imdb pontozásos eredményét és néha a hozzáfűzött trailerét látom. Hogy minek nézem meg? Így utólag bevallva magam sem tudom, de volt egy kis időm és a kiválasztott film sem érte el a 80 percet, akkor meg miért ne. De beletrafáltam megint egy olyan remekműbe, amit messze kerüljön el mindenki.

David (Jake Muxworthy) Irakból hazatérő tengerészgyalogos egyetlen vágya, hogy leszerelése után elmenjen egyedül Olaszországba egy gyönyörű hegyvidékes tájra bringázni. Mikor ez megvalósul, az erdő közepén a fogadóban megismerkedik egy szépséges olasz kisasszonnyal Angeline-val (Karina Testa). Az idilli kép hamar összeomlik, mikor megjelennek a nem éppen az intelligenciájukról híres helyi vadászok. Hamar belekötnek főhősünkbe, aminek a következménye egy gyors menekülés az erdőbe. Azonban hamar rájönnek, hogy nincsenek egyedül a sötétben, van ott valami nagyobb és titokzatosabb erő………….

Amennyire próbáltam titokzatosan leírni a tartalmát, annál titokmentesebb volt maga a film. Nem volt mostanában szerencsém napjainkban készült olasz horrorfilmhez, de sajnos ez volt az első, amibe belefutottam és azt kell mondanom, ez bizony bűn rossz volt. Hol vannak már a régi mesterek? A film bemutatója alapján felfigyeltem valamire, ami megfogott, amiért megnéztem, de erről majd egy kicsit később.

Már a sztorija is igen komikusnak tűnt, hogy mi a fészkes fenének megy valaki egyedül egy másik kontinensre mountain bike-ozni tök egyedül? Jó tudom, minek kell ezt feltenni, de akkor is kihúzza a biztosítékot ennyi öngyilkosjelölt. Találjanak ki már mást. Nem hiszem el, hogy ha valaki elriasztja a vadász elől távcsőn keresztül kiszemelt zsákmányt, azért egyből halál jár, mert barátunk az ismétlőpuskájával egyből lövöldöz főhőseinkre. Aztán egyszerűen vicces, hogy ezekkel a kerekpárokkal csak az úton lehet menekülni az ellenség elől ahelyett, hogy bemennénk a fák közé! És ha kővel megdobnak egy Land Cruisert, nehogy már egyből felboruljon, még akkor, sem ha elrántom a kormányt. Az egyik kedvenc jelenetem volt, mikor menekülés közben a tópart mellett elkezdenek csókolózni meglőtt szereplőink. Biztos nem fájt és amúgy is ráértek. Hülyét kap az ember, de persze meg is érdemlem, mert nem kapcsolom ki.

És itt jön az, hogy miért? Mert kapunk viszont egy olyan főgonosz figurát, amit nem igen láttam még filmen. Eszméletlenül jól néz ki, a fűrész fanok Jigsawja elbújhat mögötte simán, illetve nem, mert annyira girhesen vékony, hogy a pasin majdnem átlátni. Hihetetlen a belépője a filmbe, és ez az egyetlen pozitívuma a filmnek. Olyan érzésem volt, mintha egy videoklipet forgatnának vele, mert oda sokkal jobban beleillett volna, és ha alatta egy kicsit is zúzzák a metál zenét, mennyei örömök elé néztem volna. Persze erős túlzások ezek, mert miután megszoktuk jelenlétét és a 80-as évekre jellemző gyilkolási módszereit, már el is vesztette varázsát. Tényleg ilyet régen láttam már, talán utoljára Jason Woorheestől (Péntek 13 Istene) figyelhettünk meg, hogy emeli a sarlót a kép meg mutatja és lesújt, azt már nem, hogy mire, csak fröcsög a vér. Vicces. Amúgy egy két érdekes ”műtét” kivételével semmi, de égvilágon semmi gyilkolás nincs, amit mutatnának. Semmi. Csak elszenesedett embereket mutatnak, amik fogalmam sincs, hogy mitől lettek ilyenek. És majd elfelejtettem, ha már egyszer menekülök kocsi elől, és most futva nem bringával, szintén nagyobb a túlélései esélyem, ha befutok a fák közé! Miért kell ezt mindig elmondani! Ezért nem kellett volna tengerészgyalogos karakter, elég lett volna négy túrázót felvonultatni és elveszíteni őket az erdőben, ja, hogy olyan meg volt már sok. Aztamindenit. 

De kell a tengerészgyalogos. Mert kapunk egy olyan csattanót a végére és sajnálom, ha esetleg ezekből a sorokból ki is találja valaki a poént, ami egyszerűen ultra gáz. Teljesen hihetetlen az egész. Semmi értelme. Legalább is én ezt éreztem, hogy mi a fészkes fenének hozták ez most ki ebből a förmedvényből?

Azt hiszem így is kicsit sokkal többet írtam már a kelleténél, mert nem érdemel meg ez a film ennyit. Még valaki negatív irományommal azt hiszi, hogy ezt mindenképpen látni kell. Hát annak hajrá. Csakis azért adok neki 0%-nál többet, mert tényleg tetszett a feljebb említett gonosz megjelenése. És a filmben szereplő béka, az isteni lehet. Jó lenne egy pénteki bulira.

Jake Muxworthy (Határvidék) egyetlen egy jó momentuma volt, amikor feküdt az asztalon és műtötték a szemét. Utána ahogy kinézett, szép látványt nyújtott. Viszont ennyi is maradt meg bennem belőle. Az erdőben egyedül bóklászó kisasszony szerepében az igen dekoratív megjelenésű Karina Testa (Frontiéres) látható és akkor az előbb már le is írtam a szerepét.  Chris Coppola (Postal) és Ottaviano Blitch pont annyira voltak ellenszenvesek, hogy semennyire. Azért voltak, hogy legyen kit a filmben kinyírni. És a telitalálatot hagytam a végére Nout Arquint (A Passió), aki viszont ultrabrutálul néz ki. Nagyon jó, és érdemes a nevét beírni a gugliba megnézni róla a képeket. 

Federico Zamaglione Rémálomház című vígjátéka után azt gondolta, ha már az előző filmjének a címe valami rémesre utal, akkor a következő filmje legyen rémes horror. Sikerült neki, mert minden szempontból az volt. Erre a filmre egyszerűen minden olyan negatív jelző illik, amit fel tudunk sorolni egy rossz filmmel kapcsolatban. Borzasztóan unalmas, ötlettelen, rossz forgatókönyvű, összefüggéstelen vágások, klisékkel teli képek, rossz színészek, minden. Még felsorolni is hosszú lenne. 

Na, ezt a filmet azoknak szeretném ajánlani, akik még nem láttak igazán rossz filmet. Viszont akik azt hiszik, hogy láttak már mindenféle csúnya gonoszt, azok tévednek, mert ebben a filmben megtaláljuk az egyik legrondábbat, de azon kívül semmit.  

20%