stronger_poster2.jpgVannak olyan filmek, amelyeket érdemes egyedül, nyugalomban megnézni. Amikor úgy rákészülsz, hogy ez most nem egy kimondottan felszabadító, kacarászós alkotás lesz, de most nem is ilyenre vágysz. Nem pattogtatsz kukoricát, nem pirítasz sós szotyit sem. Csak szépen csendben beülsz a mozi elé és élvezni akarod a drámai pillanatokat a nyugodt, sötét szobában. Feltéve ha nem dől össze egy perc alatt a meghitt kis magányod,  amikor a párod felpörögve a vártnál korábban érkezik haza egy remek Boban Markovic koncertről, és nem érti mi ez a letargia.

2013.04.15-én a bostoni maraton célegyenesében két bombát robbantott egy testvérpár. A három halálos áldozatot és több mint 180 sebesültet követelő merényletben többen is maradandó sérülést szereztek. Köztük volt a barátnőjének szurkoló Jeff Bauman (Jake Gyllenhaal) is. Közvetlenül mellette robbant fel az egyik bomba. A terrorakcióban Jeff mindkét lábát térdtől lefelé elvesztette. Mivel emlékezett a merénylőre, segített a tettesek gyors elfogásában. Igazi nemzeti hős lett, akinek viszont szembe kellett néznie a mozgáskorlátozottak világával…

stronger_5.jpgIsmét egy amerikai történelemben végrehajtott merénylet, amely után az egyszerű szupermarketes csirkepakolóból nemzeti hőst faragtak. Írhatnám, hogy ezt sosem lehet megunni, ami valószínűleg nem lenne teljesen igaz, de ebben a filmben sok olyan momentumot találtam, amiért érdemes volt megnézni. Az amerikai propaganda behálózó gépezetével, hogy mit miért tesznek, és miért háborúznak, most nem szeretnék behatóan foglalkozni. Véleményt sem igazán formálnék erről, mert elég vékony jégen táncolnék, ha belemerülnék a politikai háttérbe. Mégha árnyaltan mindvégig benne is volt a filmben, nem erről szólt, vagyis én nem ezt akartam kivenni belőle, nem ez volt a hangsúlyos számomra.

stronger_1.jpgSokkal érdekesebb volt maga az “emberi történet”, a tragikus szerencsétlenséget elszenvedett Jeff felépülésének küzdelmei. Mégha ezt nem is tudja a film a maga totalitásában bemutatni, (mert ugye ez azért lehetetlen), egy kis szeletét szépen elénk tárja a “natúr valóságnak”.  Ebben nemcsak a hétköznapi élet leküzdésének nehézségei szerepelnek, hanem magának a poszttraumás stressz okozta hatások elhatalmasodásának problémái is. A film igazán ebben szeretne jeleskedni, és ez részben sikerül is. Viszonylag részletesen mutatja be a kórházi ápolástól kezdve, az otthoni nehézségeken át, egészen a végső összeomlásig, majd a felépülésig tartó utat.

stronger_3.jpgA filmben a szívszorító jeleneteken kívül - mely azért még a seggemet is összehúzta néhány esetben -, találunk mosolygósabb pillanatokat is. Ezek valamennyire oldják a hangulatot, de azért túl sokáig nem hagyják arcunkon a vigyort, mert többnyire az egész film szomorú. Szomorú, mert egy ember tragédiája, aki pont rosszkor volt rossz helyen, egy emberé, aki akaratán kívül vált médiasztárrá, aki egyáltalán nem akart nemzeti hős lenni, főleg nem ilyen áron.  A film végén azért csak nem tudtak a készítők kilábalni a nemzeti propagandából és ez egy kicsit beárnyékolta az egészet. És az az annyira jellemző kissé molettebb kislány a végén az óriás hot-dogjával miért kellett?????

stronger_6.jpgTetszett az a tipikus amerikai összetartó családkép, ami megjelenik a filmben. Az anya, a tesók, a volt férj, akik azonnal, mint a hiénák lecsaptak a lehetőségre, hogy a katasztrófából a legtöbbet tudják kihozni. Piálás, kajálás, bulik, interjúk ahova főszereplőnk egyáltalán nem kívánkozott. Bemutatja, hogy “a ragadozók” hogyan rontanak a vérszagra, hogy széttépjék emberünket az utolsó leheletéig.

stronger_5.jpegAmi még tetszett, bár ez elég rossz szó erre, hogy tényleg betekintést kapunk egy mozgáskorlátozott ember életébe, hogyan is küzd meg a mindennapokkal, a számunkra oly természetesnek tűnő dolgokkal. Ilyenkor jön az elő, hogy mennyit is ér valójában az egészség, ami a legfontosabb dolog az életben. Na jó, ez nem egy ilyen blog, hogy tovább elemezzem. Egy mondanivaló azért ebben a filmben is keményen átjön, hogy bizony hiába akarja más, hogy éljünk, és újra reméljünk, ha mi nem akarjuk ezt, nem fog sikerülni talpra állni. Csak akarni kell, és meglátni a célt, mely elvisz a felemelkedéshez.

stronger_2.jpgNa de ami az egész filmet megmenti az Jake Gyllenhaal (Éjjeli féreg), akinek lábait hibátlanul sikerült eltűntetni. Ennek a pasinak az utóbbi filmjei kivétel nélkül tetszettek. Remek színész lett. Élmény nézni. Csak azt nem értem, hogy hogy nem öregszik? Vagy csak én vagyok féltékeny rá. Ami még tetszett, az alkoholista anya szerepében Miranda Richardson (Az órák), aki tényleg kellően ellenszenves volt az egész film alatt. Ha szemét lennék, akkor azt mondanám, hogy nekem tipikusan az amerikai átlagember megtestesítője volt. A barátnő szerepében Tatiana Maslany (Eastern promises - Gyilkos ígéretek) viszont ellensúlyozta a szülői hátteret, és kellően vissza tudott rázni a valóságba.

stronger_4.jpgDavid Gordon Green (Ananász expressz) rendező filmjével végül is elérte célját. Nem azt mondom, hogy minden szempontból lekötött, de igazából nem is tudok az árnyalt mondanivalón kívül negatív dolgot említeni. Mivel megtörtént eset, ezért nem nagyon tudott elrugaszkodni a valóságtól. Egy szerencsétlenül járt emberről, és az ő szenvedéséről amúgy sem hálás filmet forgatni, és igazából tök érthető, hogy még nézni sem könnyű. Ami a lényeg, hogy a film rendezése jó, a képek néha többet is mutatnak a kelleténél, és bizony még a szag is átjön, már ha valaki érti mire gondolok a film megnézése után. Azt azért őszintén bevallom, hogy akkora hatást nem váltott ki belőlem az egész. Tényleg nem rossz, és egyszeri megnézést megért, de a sérült Jaken kívül nem sok mindenre fogok emlékezni.

Amúgy érdekesség, hogy pont párhuzamosan forgatták a terrorista testvérpár hajtóvadászatáról és elfogásáról készült a Hazafiak napja (Patriots Day) című filmmel együtt, amit sajnos még nem láttam, de így a kettő együtt szerintem egészen tiszta képet adna azokról a fájdalmas napokról.   

Azoknak ajánlom, akiket érdekel ez a téma, eléggé rétegfilm, eléggé nyomasztó. Nem az a tipikus „hőst faragunk” alkotás.

65%

theeb_film_poster.jpgKatari-jordán-angol-emirátusbeli kalandfilmet nem minden nap nézek, de szerintem a következő éveimben sem igazán fogok, ha lesznek még. Mivel a film ott van a Saul fia mellett a legjobb öt között az idei gálán, ezért döntöttem úgy, hogy a vetélytársak közül is megnézek többet. Kicsit most melléfogtam ezzel.

Arab-sivatagban Hija, Oszman tartomány az I. Világháború idején. Theeb (Jacir Eid Al-Hwietat) és Husszein (Hussein Salameh Al-Sweilhiyeen) beduin testvérek, akik az édesapjukat elvesztették. Táborukba két idegen érkezik azzal a kéréssel, hogy a helyiek közül valaki mutassa meg és kísérje el őket egy meglehetősen veszélyes zarándokútvonalon, ami a Római kúthoz vezet. Az út tele van fosztogató bűnözőkkel, akik tesznek arról, hogy Theeb egyedül maradjon a sivatag közepén. Csapdába esés után a Theebnek rá kell ébredni, hogy ebben a világban az „erősebb mindig legyőzi a gyengét” és ahhoz, hogy túlélje, farkassá kell válnia.

2a19uvdr.jpegEzek a szép mondatok még a film elején hangzanak el. Ez a film olyan száraz volt, mint maga a sivatag. Néztem a filmet és egy pillanatig sem gondoltam azt, hogy ez a film vetélytársa lehet a mi oscar várományosunknak. Hozzáteszem, hogy a hazánkfia filmje sem volt a kedvencem, de azért az sokkal jobban összeszedett munka, már csak ha rendezését nézem, akkor is. Szóval röviden összefoglalva, ez nem egy olyan film, hogy emlékezzek rá akár már másnap is. Semmi extra, azon kívül, hogy szép képek előtt játszódik a történet, de ha meg képeket akarok nézegetni, megnézek egy párizsi Louvre-ról készült dokumentumfilmet. Na, azért nem ennyire vészes a helyzet, de valahogy így tudnám jellemezni az egészet.

c910bd15ef01843ee5d3bbb2431c0406.jpgSzép képek annak, akinek mondjuk tetszett a Star Warsból a Tatooine bolygó felszíne, mivel olyan sivár – bár milyen legyen egy sivatag? –, kopár és sziklás, mintha ott forgatták volna Skywalkerék filmjét. Amúgy tényleg szinte csak azt jegyzeteltem fel a filmből, hogy a képek egészen szépre sikerültek. Szóval itt ragad egyedül egy széles szurdokban Theeb, ahol aztán kiabálhat segítségért, maximum egy-két gekko hallja meg.

multiple-award-winning-film-theeb-2-qatarisbooming_com.jpgNehéz úgy egy filmről írni, hogy nem sok minden történik benne. A kissrác próbál alkalmazkodni a körülményekhez, ami eléggé adott a semmi közepén. Testvérének gyilkosai közül az egyik teveháton, sérülten visszaérkezik a helyszínre, hogy ne legyen egyedül az egész film alatt. Vele történő ismerkedés teszik ki a film legnagyobb részét és a csattanója is vele zárul. Röviden ennyi. Látunk egy lövöldözést, egy vízgyűjtőből való kimászást, temetést, egy tőrrel való műtétet és rengeteg legyet. Engem egész film alatt az a rengeteg légy idegesített a legjobban, mert mindenhol azok másztak a szereplőinken. Testükön, fejükön, a sebeken, a kaján és még szereplőnk szájába is szinte egymás után érkeztek. Gusztustalan. Hátha másért nem, ezét kaphatnak majd képzeletbeli Bear Grylls túlélődíjat.

2015-635765401682181973-218.jpgSzereplőinkről sok mindent szintén nem tudok írni. A gyerek Jacir Eid Al-Hwietat helyes, meg aranyos és kellően kócos, de ennyi. Kis barna szemével nézett bambán. Semmilyen szempontból nem tudtam kötődni hozzá. Sajnálom. A többi szereplő meg kellően jelentéktelen a filmben ahhoz, hogy emlékezzünk rájuk. És képtelen lennék még egyszer leírni a neveket.

theeb_abu_dhabi_film_festival.jpgNaji Abu Nowar filmje nem nyerte el a tetszésemet. Kizárt, hogy nem készülnek a világon ennél jobb filmek ahhoz, hogy bekerüljenek a legjobb ötösbe. Semmi olyan extrát nem tudnék felsorolni, ami az operatőri munkán túl megfogott volna. A zenéje tipikus arab zene. Akinek bejönnek az arab énekek, biztos nagyobb lelkesedéssel hallgatja. Szerintem egy közepes film, persze ez csak az én véleményen. Nem mondom, hogy elvesztegettem másfél órát, de ha ezt kihagyom, akkor sem vesztettem volna semmit.

Azoknak ajánlom, akik szeretnék megtudni, hogy milyen a felhozatal az Oscar gálára a nagy reményekkel várt szobrocskánk előtt. Csak nehogy hoppon maradjunk, bár nem ettől a filmtől kell tartani.

65%

 

southpaw-poster01.jpgAnnyira utálom a telet, mint a grízes tésztát tejjel, de legalább lehet esténként újra filmeket nézni, ha már az embernek nincsen párja, hogy vele foglalkozzon. Nem mintha eddig nem néztem volna semmit, mert ami érdekelt azzal végeztem, de a nyár nem arra való, hogy 40 fokban a szobámban gubbasszak és írjam a szokásos agymenéseimet. Ezt a gyönyörű, napfénytől mentes, borús, lucskos, havas évszakot egy sport drámával kezdeném, amitől pont azt kaptam, amit vártam. Semmit.

Árvaházból felnőve Billy Hope (Jake Gyllenhaal) hatalmas utat tett meg azért, hogy a profi boksz félnehézsúlyú világbajnoka legyen. A 43. győztes mérkőzése után, felesége, Maureen (Rachel McAdams) azt szeretné, hogy nyerje vissza emberi külsejét és inkább a családjával foglalkozzon, az HBO zsíros ajánlatát meg küldje vissza a feladónak, minek van lóvé dögivel. Mivel a családban az asszony hordja a gatyát és a kérés teljesül, az idilli elképzelés megvalósulni látszik egy ideig. Azonban az elkerülhetetlen tragédia bekövetkezik, mely minden álmot rommá dönt és Hope életében olyan a mély zuhanás következik, melyből egyedül bizony nagyon nehéz kimásznia…

southpaw02.jpgHát nehezen lehet a gödörből kimászni, az biztos, de egyszerre végignézni is. 101szer látni ugyanezt a történetet elég unalmas már. Végül is mi másról is szólhat egy bokszdráma, mint a bukásról és a felemelkedésről. A reményről és a hitről. Pénzről, nőkről, barátokról, edzőkről és álnok menedzserekről. Rocky óta tudjuk, tökmindegy, hogy Adrianokról vagy Maureenekről van szó, ahol nő van, ott biztos történik valami, ami árt a szárnyaló karrierünknek. Nem mélyütés volt ez, hanem mélyrepülés. Mondjuk látvány szempontjából a jobbik fajtából, hiszen ismét kapunk egy majdnem tökéletes Jake Gyllenhaalt, aki szinte úgy viszi a filmet, mint szerencsétlen Füles az odatűzött farkát.

southpaw03.jpgA film történetét nem is kéne boncolgatni, mint említettem annyiszor láttuk már, ha becsukjuk a szemünket, lepörögnek szemünk előtt a korábbi sportfilmek képsorai és összeáll ez a film is látatlanban, de mégis nézzük árgus szemekkel főhősünk vergődését, mely olyan gyorsan következik be, mint ahogyan a magyaroknak a határzárat sikerült felállítaniuk. Azon gondolkodtam és húztam folyamatosan a számat, hogyan lehet ennyi idő alatt, ilyen mélyre süllyedni? Még én sem tudnék, pedig voltam már szar helyzetben. Még felfogni sem tudtam a meglehetősen hatásosra sikerült hotel aulájában történt jelenetet, mikor néhány percre rá már világbajnokunk szinte mindenét elvesztette és ott állt egy szál üres gatyában. Mit? Hogyan?

southpaw07.jpgMég a sebei sem gyógyultak be, mire a siker, pénz, csillogás a múltba vész, helyette Hope nyakában szerződésszegés, felfüggesztés, kártérítés, jelzálog és a helyi adóhatóság nálunknál komolyabb behajtási kényszere. Mindezekbe azonban egyáltalán nem tudtam magam beleélni - nem minta úgy vágynék rá -, nem mozgatott meg egy fikarcnyit sem, nemhogy sajnálatot érezzek. Nem mondom, hogy rosszul van elkészítve, de egy-két hónap alatt azért nem lehet ekkorát bukni. Szerintem. (vagy ha igen, az tényleg pech) Persze, mint a hegymászóknak a csúcs meghódítása, innen a legszebb a felemelkedés. Mariana árokból a Csomolungma csúcsáig. Jön a remény, mely ugye a főhősünk nevéből elvárható. Jöhetnek ismét a szokásos sosem látott képek. Új edző, új terem, kapucnis melegítőben utcai futás, ugráló kötelezés, gyereklátogatás, drámázás, megtörés. Felkészülés a visszakapaszkodásra (kivételesen nincs lépcsőn futás felfelé), gyakorlás és az első meccsek, visszatérő menedzserek. Azért nem sajnálom, hogy ezeket leírom, mert tényleg kitalálható az egész. Komolyan azt hiszem, azoknak a legjobb, akiknek ez az első bokszolós film az életében, mert nekik ez még élményt okoz. Nekem már nem.

southpaw06.jpgÉs még mindig nem akarom leszólni a filmet, mert mint a hasonló filmek, azért próbálnak túlmutatni a látott képsorokon is a pozitív gondolkodás tekintetében. Aki sportolt valaha, az tudja, miről beszélek, az örökös küzdelem élteti az embert, kitűzött célok mindig a szemünk előtt legyenek és a megvalósításához tervre van szükségünk. Ugye milyen szép? A reményt sose adjuk fel és ezért bizony kínkeservesen küzdeni, dolgozni kell. Aztán ott vannak a barátok, akik nem csak akkor barátok, mikor méregdrága órákat osztogatunk nekik, mert ha igaziak, melletted állnak a legnagyobb bajban is, jönnek és segítenek. (vagy nem)

southpaw04.jpgMindig is szerettem a bokszolós drámákat, de magáért a sportágért sosem rajongtam igazán. A keménysége viszont mindig is betalált nálam és ebben a filmben a megvalósítása igazán pazar lett. Tényleg klasszak a szorítóban felvett jelenetek. Akár a bokszkesztyűk suhogása, vagy akár a saját szemszögből felvett képsorok (mikor ténylegesen a kamerát ütik, még a fejemet is elhúztam, nehogy már én kapjam az ütést). Amúgy különösen szép látvány lehet egy hozzátartozónak látni a párját véresen kiütve a földön fekve, bár amikor csilingel a bankszámla, biztos minden megszépül és begyógyul. A pénz regenerál. Fel is kaptam a fejem arra a szövegre a véres jelenetek láttán, hogy a boksz tulajdonképpen olyan, mint a sakk, nem az erőről szól, hanem az észről. Na, erre beugrott az, mikor a Polgár lányok szarrá verik az ellenfelüket és hívják a mentőket.

southpaw05.jpgJake Gyllenhaal-t (Éjjeli féreg) összerakták szépen, ebben a filmben egy vadállat. Annyira kigyúrták, hogy simán jobban nézett ki, mint egy valódi bokszoló. Ismét remek alakítást nyújtott, mint a mostani filmjeiben szinte mindig. Komolyan egyre jobb. Simán kijelentem, hogy ezt a filmet csak miatta érdemes megnézni. Rachel McAdams (Fogadom) sok vizet nem zavart fel, de abban a fél órában viszont jelen volt és igen is kár, hogy nem játszott többet. (Mondjuk az egy kicsit kamu, hogy a 10 menetes küzdelem után egyből az ágyba visz hőn szeretett urát, aki ugye alig él.) Oona Laurence játszotta a kislányt, aki egyszerűen csak nem jött be, na. Valahogy nagyon nem éreztem az összhangot az apja és közte. (mivel sokat nem voltak együtt) Vagy nem is olyan istenadta színésztehetség. Nem tudom, az biztos, hogy hiányzott belőle valami, ami közelebb hozta volna hozzám. Forest Whitakert Az utolsó skót király óta nem láttam jó filmben játszani. Most sem volt valami meggyőző, pedig szeretem a pasit. Játszott még a filmben 50 Cent is. Ennyi és nem több.

southpaw01.jpgAntoine Fuqua (Kiképzés) rendező alapvetően nem készített rossz filmet, de semmivel nem különb, mint elődjei. Ez a mélyütés, nem olyan mély, mint mondjuk a Millió dolláros bébi. Aki akar, keres benne mondanivalót, de tényleg semmi plusz, ami kiemelhetné a nagy ringhalmazból. Talán a megvalósításáról írhatnám azt, hogy kivételes. Az akciójelenetek valósághűre sikerültek, a drámázásban viszont semmi extra, mondjuk egy jelenetnél 1:23-nál elérzékenyültem (bár nem ugrik már be micsodán, de a jegyzetemben ez állt: Majdnem könnycsepp). Megjegyzem, hogy a film forgatókönyvét Kurt Sutter hozta össze, aki azért a Sons Of Anarchy sorozattal elég szépen letett az asztalra. A zenéje sem annyira kiemelkedő, pedig minden tiszteletem James Horneré (A Rettenthetetlen, Titanic). Nyugodjon békében szegény. A rap zene speciel hidegen hagyott eddig is, most sem hallgattam szívesen. Nem olyan rossz film ez, de nem is olyan jó. Most egy kicsit nem értek egyet az imdb-n lévő számmal.

A filmet igazából azoknak ajánlom, akik odavannak a sportfilmekért, biztos találnak benne olyan örömöt, ami boldoggá teszi napjukat. Akik még nem találkoztak Rockyval és társaival, azok meg szépen ballagjanak be a moziba. Jake női rajongóinak pedig szinte kötelező, mert extra katarzist fog nyújtani nekik, ha már a filmre nem is emlékeznek, az biztos, hogy hazáig azt fogják nyálcsorgatva ecsetelni, mennyire kurva jól is néz ki.

65%

 

backcountry-poster02.jpgHa a medve előbújik a barlangjából, itt a tavasz, persze ezt nem én találtam ki. Mivel egész télen csak alszanak ezek a nagy barna (fekete) szőrös állatok, nem is esznek sokat, szépen korog a gyomruk, amikor az ibolya előbújik. Ha meg éhesek, nem számít, hogy mi, vagy ki van előttük. Azt hiszem, a Micimackón kívül nem sok vegamedvét ismerek, aki csak akkor érzi jól magát, ha mézes bödönt ölelgethet, ezért mindent megesznek, ami él és mozog, őzikét, halacskát, de akár embert is, ha van olyan balek, hogy felveri a sátrát gyakorlatilag a medvefészekbe.

Jenn (Missy Peregrym) és Alex (Jeff Roopon) kempingezni mennek az erdőbe, hogy az otthoni ritmustól eltérő világba csöppenjenek, és egy kicsit lazuljanak. Alexnek a kirándulással célja van, de sajnos megvalósítani már nem tudja, mivel az erdő közepén eltévednek. Ráadásul egy egészen nagy fekete medve üldözőbe veszi őket, aki meglehetősen zokon veszi, hogy szeretett nyugalmát két lábon járók megzavarják…

backcountry-movie-2014-adam-macdonald-2.jpgMegtörtént eset a közelmúltból. Mintha cápa filmet forgattak volna az erdőben. Nem volt ez olyan rossz, de annyira jó sem, olyan, mint amikor elfogyott otthon a kávéd és még a reggeli maradékot újra felmelegíted a poharadból.  Megvan az íze, de mégsem az igazi. Nem mondom, hogy nem kötött le, mert egészen normálisan hozta azt a feszültséget, amit egy sötét erdőben eltévedt pár esetében elvárható, akiket egy éhes medve az őrületbe kerget, de annyira azért mégsem, hogy a top 5 „természet vs. ember küzdelme”filmként emlegessem. Csütörtök estére kiváló, főleg úgy, hogy kint dörög, villámlik, szakad az eső és a szél csapkodja a zsalugátereket. Ha már a filmben a speciális effektek nem is a legjobbak, azért a való élet tud olyat produkálni, amit egy jól felépített hangfalrendszer sem tud megközelíteni.

backcountry-2.jpgAmúgy tényleg teljesen jól indul az egész. Kezdésnek szépen bemutatják, hogy mely dolgokra lesz majd szükség a későbbiekben, melyek gyakorlatilag semmit sem érnek. Medveriasztó spray, közúti fáklya, életmentő doboz, stb., szóval még véletlenül se lövünk mellé, ha kitaláljuk azt, hogy bizony ezeknek szerepe lesz a filmben. Kötelező jellegűen, megjegyzem elég barom módon, térkép nélkül vágnak neki a nagy túrának, mivel a srác azt gondolja, hogy az erdő nem változott sulis kora óta. Természet – Ember 1:0. Mobiltelefon meg minek, mert esetleg egy iránytűvel haza lehetne találni, és akkor a segélyhívást meg sem említem, mivel akkor film sem készült volna. Természet – Ember 2:0.  Persze, ahogy annak lennie kell, feltűnik egy furcsa Ibrahimovic kinézetű alak is a filmben. Segítséget ajánl az ifjú párnak, akik inkább mégis a saját útjukat járják egyedül tovább az erdő mélyére, egyre inkább eltávolodva a jól bevált ösvénytől, mert miért nem mutatnánk azt meg, hogy ki a király, ha már egyszer rettentő baleknak vagyok beállítva a párom szemszögéből. Azért az is kiderül majd, hogy miért mennek ennyire elhívatottam egyre befelé a végtelen fák sűrűjébe.

851a6e42afe82a2219114b7efaac1166.jpgMivel ez egy medvés film, csak elő kell bújnia a komának, amire kerek 50 percet kell várni. Hála az égnek, egészen kellemesen hátborzongatóan telik az idő, mert végig csepegtetnek jeleket, hogy itt bizony valami lesz, már ha nem tudnánk. És készülünk is a nagy találkozásra, ami elég gusztustalanra sikeredett. Természet – Ember 3:0. Gyengébb idegzetűek ezt a jelenetet tuti csak feltartott ujjak mögül fogják nézni, mint a gyerekek a boszorkányos mesét, a perverzek meg csorgó nyállal élvezkedhetnek. Nekem azért annyira nem tetszett a mű medve bábú feje és ez egy kicsit visszavetett a valósághűségből, ami viszont egészen eddig a jelenetig tűrhető volt. Tulajdonképpen ez vitte a filmet előre, hogy bármekkora baromság is volt egyedül elindulni a szivárványerdőbe, mindenféle szükséges eszköz nélkül, a valós érzetet sikerült átadni.  Az egész olyan reális volt, azt éreztem közben, hogy ha nem történik benne semmi támadás, akkor is végignézem a pár menetelését, civakodását és kibékülését. Még lehet azt is elviseltem volna, hogyha leülnek a folyópartra horgászni és nem történik semmi, bár akkor meg a Fishing&Huntigra is kapcsolhattam volna. Azt, hogy ki marad életben, ebben a medve-egér párharcban ki is lehet találni, nem egy ördöngös agytúra. Sajnos előre halálra van ítélve az egyik szereplő, mert valakinek bizony túl kellett élnie, hogy elmesélje, mi is történt azon az ominózus hétvégén.

backcountry-peregrym-09-23-14.jpgSzerintem a két szereplő egészen elviselhető volt. Nem ismertem korábban őket, de az a bizonyos szikra működött közöttük és most itt nem a romantikus ágra gondolok, mert hála az égnek, az nem sok van. Mondjuk Missy Peregrym (Kékpróba, 2010) már az elején látszott a rémület, Jeff Roopon (Code Breakers, 2005) meg az áldozati bárány. Amúgy Peregrym kisasszony még akkor is helyes volt, mikor tiszta vér volt az arca. Szép lány, na. Nem volt velük semmi probléma, tényleg elhittem, hogy egy pár. Vagy inkább akartam hinni.

backcountry2_1.jpgAdam MacDonald (Egy hisztérika feljegyzései, 2004) rendező nem készített földhöz vágó horrorfilmet, de egy kellemes borzongást mindenképpen. A természetet nagy ritkán lehet csak legyőzni, és ha még jó hülyék is vagyunk hozzá, esélyünk sem lesz. Nem egy bonyolult film és valószínűleg a költségvetés sem döngölte földbe a producereket. A rendezése, a fényképezése egészen kellemes. A helyszín, maga az erdő képei szépre sikeredtek. Egy-egy jelenetet, főleg a vége felé, egy kicsit sokáig mutatnak, ami lehet valakinek nem tetszik majd, de szerintem még lenyelhető. Van benne véres és gusztustalan jelenet is, ami tényleg véres és gusztustalan, ahogy kell. Mivel ez egy horrorfilm, nem mutathatnak végig fűben ugráló nyuszikákat naplementében. Nekem a macival volt egy kis gondom, ahogy már korábban is említettem, de végül is annyira nem érdekelt. A film zenéjére nem mondhatok semmi rosszat, néha egészen komolyan beindul. Azért ismét rájöttem, hogy vannak még hülye emberek, akik azt hiszik, hogy a természet mindig csak a szép oldalát mutatja, nem kell az erdőtől félni. Különösen annak tudatában, hogy még figyelmeztetik is őket… Menne a fene oda, ahol ekkora állatok sétálnak szabadon és nem kell feltétlen mackóval találkoznunk, elég ha csak egy mérges anyakocával futunk össze, de az legalább nem tud fára mászni.

Azoknak ajánlom, akik szeretik sajnálni a szereplőket egy filmben és azt nézni, mekkora megpróbáltatásokat lehet átélni a saját marhaságuk miatt. Továbbá azoknak, akik szeretnek szalonnát sütni az erdőben.

65%

eliza-graves.jpgSzállingózó hóesésben, a bejgli és a virsli ünnepe között nincs is annál jobb, mint bekucorodni a nappali melegébe és karácsonyi filmeket nézni. De szép kép, ha valaki bírja az ilyet. Na, nem a Reszkessetek betörők végtelen számú „elnemtudom” képzelni kik által követelt vetítésére gondolok, hanem mondjuk egy jó kis gótikus thrillerre Edgar Allan Poe novellájából adaptálva, hadd bújjon össze a család egy kis közös rettegésre…

Az oxfordi egyetemen végzett Edward Newgate (Jim Sturgess) friss diplomás doktorként érkezik a Stonehearst nevezetű elmegyógyintézetbe, mivel szeretné közelebbről is tanulmányozni az igazgató (Ben Kingsley) módszereit. Kellemes fogadtatása után azonban hamar kiderül, hogy nem minden az, aminek látszik és az elszigetelt korház falain belül érzékelt őrületnek nem biztos, hogy jót tesz egy újonnan érkezett ember, aki szépen lassan felbolygatja a precízen felépített gépezetet…

stonehearst_asylum_43008820_st_3_s-high.jpgKellemes meglepetés volt. Ennyi, nem több. Biztos jobb is lehetett volna. Azért is írom, hogy kellemes volt, mert tulajdonképpen végig érdekelt mi a szösz lesz ebből és mit hoznak úgy ki belőle, hogy nagyjából a film felétől elénk tolták a megoldást. Mert ugye a film elején elhangzott Poe idézet: „Amit hallunk, abból semmit sem kell hinni, s amit látunk, abból is csak a felét.” az azért nagyjából érthető még annak is, aki talán az első filmjeként tekint erre a műre. Rejtély misztikum kilőve. Ámen.

eliza-graves_5_.jpgEnnek ellenére, amit viszont kapunk az egy klassz kosztümös XIX. század hajnalán játszódó sötét kis thriller t (krimit?) remek arcú szereplőkkel, akikről tényleg elhisszük, hogy őrültek és még meg sem kell szólalniuk elég csak ránéznünk. Kicsit sokan is vannak. Tényleg eszméletlen karaktereket szedtek össze és most nem bájos Kate Beckinsale kisasszonyra gondoltam, mert ő azért kirítt innen úgy, mint télen a gólya kéményemről.  A sztorit nagyjából vázoltam, nem lenne érdemes tovább boncolgatni, úgy is hamar kiderül minden. Elég szép tempóban haladunk előre, megfelelően csepegetve folyamatosan a történéseket kicsi izgalommal vegyítve. Nem mondhatom, hogy nem érdekes csak hát azért valami hibázik azzal a fentebb említett idézettel.  

images_1_.jpgA helyszín kiválasztása szuper, ködös hegyek közötti baljóslatú elmegyógyintézet, a kapuban felröppenő hollóval, már elvből be nem tenné senki oda a lábát, nemhogy odamenjen bárki is gyakornoknak két darab kézitáskával. Amiből a főszereplőnk úgy kiránt egy szmokingot, mint amikor egy bűvész kirántja a nyulát a kalapjából. Azért volt több furcsa értelmetlenség is, bár ezek felsorolása csak a kötözködést szolgálná, aminek totál nincs jelentősége, mivel a filmet nem befolyásolják. Néhány esetben a „dilinyósok” viselkedése inkább megmosolyogtatott, mint inkább feszültséget keltett bennem.  No, és kapunk még egy romantikus szálat is, hadd bonyolódjon a történet, aminek kezdetben nem értettem mi jelentősége is lesz.

eliza-graves_1_.jpgA film nézése közben felelhető morális kérdésekbe nem szeretnék belemenni, (már aki vél ebben is felfedezni)hogy mi is a jó kezelés ezeknek az embereknek, mit is kéne velük csinálni, hogy újra beilleszkedjenek a társadalomba, nem vagyok orvos és feltételezem, már nem is leszek. Persze a véleménye mindenkinek megvan, hogy például a gyilkosoknak mi jár, mit is kéne velük tenni, de ezt döntse el mindenki saját maga, nekem marhára nincs hozzá kedvem.      

24847216_still_stonehearst_asylum_6.jpgA két nagyágyú szerepeltetésével azért nagyjából el lehet adni egy filmet, valljuk be őszintén. Ben Kingsleynek tényleg jól állt ez a szerep, beleéli magát a doktori címbe rendesen, de elmondhatjuk, hogy rutinos, hiszen majdnem ugyanezt korábban is már eljátszotta a Viharszigetben (2010). Michel Cainenek szintén a kisujjában van a szakma, aki bár most csak mellékszereplő, így is elég emlékezetes marad, különösen mikor felkerül az asztalra.  Kate Beckinsale (Underworld) és Jim Sturgess (Egy nap) romantikus szála egy kicsit furcsa, de film a végére azért szépen kigömbölyödik a sztori. (Nem értettem mi ez az egész nyáladzás a lány körül, mert már a tévémből folyt ki hátul.) Annyira nem voltam elájulva a kisasszonytól, de Jim Sturgess most is jó volt. David Thewlisnek (Hadak útján) viszont a gonosz szerepe meglehetősen szimpatikus, annak, akiknek szimpatikusak a gonosz szerepek.     

eliza-graves_7_.jpgBrad Anderson (A gépész) filmje nem egy korszakalkotó remekmű, de azért egészen nézhető. Elég sötétre sikerült, megfelelő feszültséggel, persze úgy, hogy közben simán lehet mással is foglalkozni annyira nem rágtam le a körmöm. Amúgy Edgar Allan Poe novellájából Joe Gangemi írta a forgatókönyvet és nem biztos, hogy a mesternek tetszene az elkészült mű. Engem igazán a hangulata fogott meg, na meg az, hogy már régen láttam hasonló filmet. Olyan sötéten romantikus krimi, ha lenne ilyen kategória a filmek között. A zenéje kifejezetten jól összerakott, nem fedeztem fel semmi kivetnivalót benne. Mivel karácsony és szilveszter között játszódik, ezért is mertem a bevezetőmben megemlítetni, hogy karácsonyi filmnek is ajánlott, aki mondjuk nem Gricsre vágyik 120xor is.  Amerikában a film Stonehearst Asylum néven fut. (Oroszoknál meg: Обитель проклятых)

Ajánlom tényleg kifejezetten délutáni időtöltésnek most télen, mikor már egy kicsit besötétedett és csendes ”nyugalmas” szórakozásra vágyunk.

 

into-the-white.jpgMindig is érdekeltek a II. világháborúról készült történelmi drámák, melynek eseményei – elméletileg - megtörtént dolgot vázolnak fel, különösen akkor, ha skandináv országból érkezik a sztori. Ők valamiért másként, finoman fogalmazva is borúsabbnak látnak mindent. Sajnos kicsit csalódtam Petter Naess norvég rendező úr filmjében, mert nem tudtam annyira komolyan venni.

into-the-white02.jpg1940-ben két ellenséges repülő, egy angol és egy német, Norvégia kietlen hegyvidéke fölött kilövi egymást. Hamarosan az életben maradt pilóták ugyanabban a menedékházban húzzák meg magukat az elviselhetetlen időjárás ellen. Ahhoz, hogy túléljék a tél viszontagságos körülményeit, össze kellene fogniuk, ami nem alakul zökkenőmentesen…

Örök elégedetlenségem végett bizony vegyes gondolatokkal keltem fel megnézése után. Szeretném megjegyezni - nehogy a későbbiekben csalódást okozzon bárkinek is a film - hogy aki akciófilmre vágyik, ne is álljon neki. Ez egy dráma. Még az alaphelyzetet okozó repülős akciójelenetből is vajmi keveset látunk. Ez a film a túlélésről, a barátságról és a bajtársiasságról szólna, annak ellenére is, hogy két szembenálló eszme csap össze 20 négyzetméteren.

into-the-white04.jpgElméletileg megtörtént események szolgáltatják a film alapját, de többször is elgondolkoztam, hogy most tényleg valóságos helyzetet próbálnak filmre vinni, vagy csak kiegészítik fikciókkal az alapokat. Mert a film legnagyobb hibája számomra az volt, hogy nem bírtam komolyan venni. A brit pilóták megjelenése után - ami már az első 10 percben bekövetkezett – a humor simán elvette a feszültséget. És ezt rettentően sajnáltam, mert nem erre készültem. Ugyanakkor hálátlan lennék a filmmel szemben, ha nem ismerném el, hogy a vicces beszólásokon bizony elmosolyodtam többször is.  Valahogy mindig az éreztem, kizárt, hogy ilyen dolgok és párbeszédek játszódjanak le ellenséges katonák között. (kivételesen egészen jól beszéltek angolul a német pilóták) Sőt, kívülállóként azt feltételezném, hogy már az első éjszaka után kinyírták volna egymást. Na, de akkor meg nem lenne miről filmet készíteni. Bár lehet, hogy tévesen elégedetlenkedem és inkább hinnem kellett volna a tisztek józan ítélőképességében, hogy tényleg így járnak el „vészhelyzetben”. Amúgy is ki tudja, hogy egy ilyen abszurd szituáció mit hoz ki az emberből. Lehet csak humorral bírták ki ezt az egészet, pont úgy, mint amikor horrorfilm alatt beszél az ember, hogy ne tojjon be és megölje a feszültséget.

into-the-white01.jpgAzt leszámítva, hogy az eredetiségbe vetett hitem nem volt maximális fokra állítva, egészen szórakoztatott az egész. A korszakalkotótól távol állt, de simán nézhető film.

A szereplőkön nem igazán múlt semmi. Florian Lukas (Good Bye Lenin), David Kross (Hadak útján)Stig Henrik Hoff (A dolog),Rupert Grint (Harry Potter) mind rutinos színész.  Nem volt velük problémám, hozták a két ellentétes nép forgatókönyv szerint megírt stílusjegyeit. A németek a merevségüket, a Fürerbe vetett megingathatatlan hitüket, az angolok meg ugye a lazaságot.

into-the-white05.jpgPetter Naes rendező készített már korábban meglepően jól sikerült filmet az amerikai piacra, amit a magyar fordításnak hála Hóbortos szerelem (Mozart and the Whale) címen adtak le. Ennek a filmnek az alapanyagából simán össze lehetett volna hozni egy igazán feszült és érdekes művet, de a rendező inkább a könnyedebb stílus felé vitte az irányt. Azért a vége egy kicsit szomorkásra sikeredett. Fényképezése, a látvány egészen jó, de nem is kerestem benne hibát. A párbeszédeken is lehetett volna még csiszolni, mert egy-két esetben elég kiábrándító volt. A zenéjére nem is emlékszem. 

Ajánlom azoknak, akik szeretik a megtörtént eseményeken alapuló történelmi drámák közül azokat, melyek ugyan kicsit elrugaszkodnak a valóságtól, de szórakoztatás szempontjából mégis megfelelően kielégíti az igényeket.

65%

 

Now Is Good p5.jpgAzt hiszem, a kelleténél jóval több drámát nézek és ez nem jó. Olyan mintha lassan ereszteném le a vérem meleg vízben. Érzem magamon, ahogy egyre inkább depresszióba esek ezeknek a filmeknek a megnézése után.  Amúgy is állandóan letargikus hangulatban vagyok, mi a fenének fokozom még jobban? De ha egyszer nincs egy normális vígjáték, mit nézzek? (A Hét pszichopata és a Si-cu kivételével, de az se igazán vígjáték) Horrort? Valószínű az még inkább segítene a meleg vizes kádhoz közelíteni.

Reménytelen állapotával teljesen tisztában lévő Tessa (Dakota Fanning) 16 éves, utolsó stádiumban lévő leukémiás lány. Mivel az életéből nem sok van hátra, készített egy bakancslistát az ágya fölé, hogy mi mindent szeretne még megtenni, ami eddig kimaradt az életéből. A többnyire illegális dolgokat tartalmazó felsorolás végrehajtásához segítséget a legjobb barátnőjétől, Zoey-től (Kaya Scodelario) várhat, apja (Paddy Considine) legnagyobb bánatára, aki az utolsó pillanatig csak a jót szeretné beteg gyerekének.  A lista élén természetesen a szerelem megszerzése áll, aminek tökéletes alanya lehetne a szomszédba frissen beköltözött Adam (Jeremy Irvine)….

Lehet, egy kicsit érzéketlen leszek, de azt hiszem, hogy ebben a „témá”-ban láttam már sokkal jobbat, ha lehet ezeket a filmeket egyáltalán külön kategóriába sorolni. Ami talán a leginkább megrázó a történetben, az a főszereplő fiatal életkora. Emellett viszont mégsem érintett meg igazán, nem azt mondom, hogy nem tetszett, de előtte már igen sok filmen körbejárták ezt a sokunkat is – sajnos - személyesen érintő betegséget.

Now Is Good 8.jpgTessanak 4 éve diagnosztizálták a betegséget, iskolában nem jár, többnyire az utcán tölti az idejét. Kis célok viszik őt még előre az életben, apró időtartamok, melyeket maga elé állít, mint például egy gyereknek a születése. Leginkább barátnőjével ténfereg és közben felállított listán lévő dolgokat próbálják megvalósítani több-kevesebb sikerrel. A bolti lopás, drogozás, szüzesség elvesztése mind szerepel azon a felsoroláson, amivel az apját az őrültbe tudja kergetni. A családban az apa az, aki egyedüliként hisz még a gyógyulásban, nem tud beletörődni lánya betegségébe, ezért folyamatosan kutatja az internetet kezeléseket keresve, de többnyire önmaga számára is csak tudat alatti fájdalomcsillapításként teszi mindezeket. Tessa folyamatosan ellenkezik apjával, ami már egy kicsit bántó, de aki tudja, mire képes ez a betegség, nem lesz neki meglepő. Az anyja igazából sok vizet az egész film alatt nem zavar, néhol meglepődik, hogy mennyire nem tudja kezelni a helyzetet, fogalma sincs, mit kezdjen lányával. Csak úgy van a filmben, vegetál. Amúgy az öcsike a legjobb fej, aki gyermeki látásmódjával adagolja számunkra az őszinteséget, feledtetve ezzel a görcsösebb pillanatokat. 

Now Is Good 7.jpgAdam, a szomszéd selyemfiú, olyan gyorsan szerelemre gyulladt a lányba, mint mikor parázsra ablakot nyitunk. Kicsit furcsa volt, mivel sokkal jobban néz ki a filmben, mint főszereplőnk. Persze nem minden a külső - mondhatnánk, de ez egy film. Itt lehet ilyet csinálni, de akkor meg azt lehet mondani, hogy nem hiteles a kezelések hatásának bemutatása. A kérdés persze adott, a szerelem a legjobb gyógyszer? Ezért szorítunk is nekik, de kicsit túlcsordulunk a giccsességen - szépen túlzásokban esve. A hóesésben a padon ülünk és bámuljuk egymást, és a hóangyalka-készítés számomra már elcsépelt jelenetek. Kicsit túl tökéletessé akarták tenni Tessa utolsó napjait Adammal, aki számomra túl példás mindenben és ez nekem visszarúgott.  

Now Is Good 2.jpgLáthatunk a betegségből is rossz dolgokat, miken megy keresztül szegény kislány, de ezeket nem ecsetelem. Többnyire nem szép részek. Talán ami engem leginkább megfogott a filmben az az, hogy mik azok a gondolatok, dolgok, amik segíthetnek abban, hogy ne gondoljunk állandóan az elmúlásra, akár csak röpke órákra feledtetve ezt az egészet… ha lehet egyáltalán. És ami még elhangzott a filmben, és elég őszintének tűnt, hogy azt gondoljuk, a betegség csak erőssebbé tesz minket, de a fenéket, ez nem így van.

Now Is Good 1.jpgDakota Fanning (Világok harca) már felnőtt. Régen láttam filmben, mivel az Alkonyat franchise kiesett a látószögemből. Igazán visszafogott a szerepében, de milyen is lenne szomorúan kimeresztett szemeivel. Talán azon a részen sajnáltam meg leginkább, mikor a nővértől kérdezi, hogy miként következik be az élettől való elsodródása. Paddy Considine nekem már a Blitz című filmben sem volt szimpatikus és itt sem nyerte el a tetszésemet. Kicsit semmilyen, pedig szerepe szerint küzdelem az élete. Jeremy Irvine (Hadak útján) a szépfiú, nekem sok volt, és nem a féltékenység beszél belőlem. Olivia Williams (Egy lányról) anyaként csak kiegészítő kellék volt az idióta frizurájával. A barátnő Kaya Scodelario (A titánok harca) emlékezeteset nem nyújtott. Edgar Canham, az öcsike volt a legjobb színfoltja a filmnek.

Now Is Good 6.jpgOl Parker (Egy szoknya, egy szoknya) második rendezésére azt kell írnom, hogy nagyon középszerű. Betegségről készíteni filmet amúgy sem hálás feladat. Melyik irányba menjen? Érzelgős, csöpögős vagy kíméletlen, kegyetlen, esetleg a viccesebb? Nehéz eltalálni az arányokat. Nálam mérvadó az is (pasi létemre), hogy egy – két könnycsepp kicsordul-e a film nézése közben. Ebben az esetben a film 98%-ig simán kibírtam zsepi nélkül, de a végére csak kijött egy csepp, amit nem szégyellek. Maga a képi megvalósítása nekem többnyire giccses, persze nem az orrvérzéses jeleneteknél. A film zenéjére is talán a vége felé figyeltem fel, akkor tökéletesen azonosult a képpel, ami az jelentette, hogy eléggé hatásvadász. Szóval nem akarom tovább lehúzni a filmet, mert a szándék a fontos, és azt megértettem belőle, de ebben a témában láttunk már sokkal jobbat.

Ajánlom azoknak, akik szeretnének komoly témáról is filmet nézni és nem szégyellik a százas zsepi használatát filmezés közben. Szép film azoknak, akiknek ez lesz az első életükben, hogy találkoznak vásznon is ezzel a betegséggel. És aki szeretne rosszkedvű lenni, feltétlen nézze meg, garantált!

65%


Soha nem értettem azokat az egyéneket, akik hátrahagyva a múltjukat, távol mindentől tanyát vernek és nekiállnak önfenntartó életet élni ismeretlenekkel gyakorlatilag a levegőből táplálkozva. Borzasztóra távol áll tőlem ez a szemlélet, hogy éljünk boldogan, de ne legyen semmink. Aztán, ha elfogy a semmink, haljunk meg boldogan. Lelépni meg nem lehet, mert véletlenül kitudódna valami, ami nem is volt olyan jó, mint amilyennek látszott.  

Az alig 20 éves Martha Marlene (Elizabeth Olsen) közel két évig elszigetelten élt Marcy May néven egy zárt közösséggel távol a civilizációtól. Ebből az  aszkéta csoportosulásból szökik meg nővéréhez a számára elfelejtett idegen világba. Az új ingerekkel és értékrendekkel teli családi idillben nehezen talál magára, bármennyire is szeretné nővére és férje közösen felépíteni húgának elvesztett belső énjét. Azonban Martha képtelen megszabadulni a múltjától, ami fokozatosan előtör….

Ennek meg milyen vége lett. Ez volt az első mondat, ami elhagyta a számat. Aztán csak később esett le minden, hogy tulajdonképpen miért is lett ilyen lezárása a filmnek. Többször majdnem elaludtam, de a vége után kiment az álmosság a szememből és nem azért, mert valami hatalmas csattanó lenne a befejezés. Dehogy. Ott állsz és nem érted, hogy akkor ez most így mi volt. Persze, rájössz, de akkor is engem spec. bosszantott.

A film két dimenzióban fut, jelen és a múlt. A múlt eseményeit a szektában eltöltött időket Martha gondolatmenetein keresztül nézhetjük, melyek alapján összerakhatjuk azt a képet, ami a szökéséhez vezetett. Itt látjuk, milyen férfiuralomba csöppent bele, a férfiak étkeznek először, a nők külön alszanak és hasonló finomságok, de a legmeglepőbb (lehet csak nekem) a vezetőjüknek az első éjszaka joga, ami szükséges számukra a megtisztuláshoz. A mindennapi betevőket maguk termelik, és ha gyengébb a termés bizony nem restek a gazdagokat meglátogatni fölöslegükért. (Akkor Robin Hoodnak is szektája volt?) Náluk minden közös, a ruhától kezdve, felebarátjukon át, minden. A csoportszex az esti program fénypontja. Biztos lesz olyan férfinéző, akinek ez tetszik, és elgondolkodik egy pillanatig, hogy nem is olyan rossz dolog a kis közösség zárt élete.

Ezek az időcsuszkák elég érdekesen vannak összehozva, többször is oda kellett figyelnem, vajon most merre és hol járunk. A jelenből próbálunk valamicskét összetenni Martha és nővére múltjából több-kevesebb sikerrel. Annyit azért megtudunk, hogy az édesanyjuk meghalt és a család szétesik, a lányok  eltávolodtak egymástól. Dehogy miért az rejtély marad. Azért ennél lehetett volna több információ is, amiből biztosabb képet kaphattunk volna, mitől is borul el így valakinek az agya, hogy belépjen egy hasonló közösségbe és elviselje azokat a megpróbáltatásokat is, melyek egy normális ember számára teljesen elfogadhatatlanok. A film végéhez közeledve ezek a lelki és testi sérülések hatásai páciensünkön a paranoia formájában egyre inkább előtörnek, ami odáig vezet, hogy a befogadó családnak is választania kell, hogy akkor most hogyan tovább…

Elizabeth Olsen (Silent House) a híres-hírhedt Olsen lánytrió legfiatalabb tagja bizony a két nővérkét színjátszásilag simán kenterbe veri és sokkal nagyobb karrier előtt áll, mint a két testvérnek együttvéve valaha is lehetősége lenne. Érzelmi hullámvasút játéka nagyban hozzátett a film nézhetőségéhez. A következő filmjeiben igazi nagyágyukkal játszik együtt úgy, mint Dustin Hoffmannal, Glenn Closeal, és az ifjabb generációból Daniel Radchiffel. A többiek is ismertebb szereplők, John Hawkes (Amerikai gengszter), Sarah Paulson (Született feleségek), Hugh Dancy (A sólyom végveszélyben) de elájulva nem voltam tőlük.     

Sean Durkin rendező filmjét valahogy másnak képzeltem el. Nem egy tipikus lelépünk a szektából, üldöznek, és majd jól visszahozunk film. A lényeg máson van, amit elsőre nehezen fogtam fel. Igazából nem tudom azt mondani, hogy bejött volna, de mégsem gondolom rossznak. A zenéjére például egyáltalán nem emlékszem. Az egész műre azt lehetne mondani, hogy érdekes volt, de hogy moziban tolonganának rá, kérdéses.  

Talán azoknak tudnám igazán ajánlani, akiknek megfordult már a fejükben, hogy az anyuci szoknyáját és az édes otthon melegét megunva támogatnának egy gruppenszexet is felvállaló csoportot, hogy belássák azt, amit eddig nem tudtak, hogy mindenütt jó, de legjobb…….. (a szektában)

65%

 

Francia krimik és thrillerek az átlagnál jobbra sikerülnek és nem is kell hozzá Luc Besson felügyelete. (Talán bátorkodom kijelenteni, hogy régen garanciát jelentett a minőségi munkára, de manapság tömegével jönnek filmjei és ez bizony nem tett jót hírnevének.) Ezért örültem meg a következő filmnek, és bíztam benne talán a galloknál másnak is van annyi pénze, hogy összehozzon egy jó filmet.

Rablásért elítélt Adrien (Albert Dupontel) szabadon engedésének napja hamarosan közeledik, ezért békésen tölti börtönbüntetésének utolsó 2 hónapját, hiszen a bankrablásból szerzett zsákmány sosem került elő.  Azonban az utolsó napokban, mikor az új cellatársát a pedofíliáért elítélt Jean Louis-Maurelt (Stéphane Debac) lincseléstől megvédi, a rabtársai ellene fordulnak. Másnap Maurelt ellen felhozott vádat visszavonják és szabadon engedik. Mivel Adrien félti feleségét és gyerekét a maffia bosszújától, megbízza a bizalmába fogadott Maurelt, hogy továbbítson egy titkos üzenetet a rablásból származó pénzről feleségének, akinek a meneküléshez pénzre lenne szüksége. Azonban Maurel mégsem az az ember, aminek főszereplőnk hitte, ezért Adrien megszökik a börtönből és megkezdődik a versenyfutás az idővel……

Na, ez volt az a film, ami után szintén felemás érzelmekkel keltem fel. Nem mondom, hogy nem tetszett, de sajnos a zseniális és a gyengécske megoldások egyvelegéből nem születhetett kiemelkedő alkotás, azért az átlagnál így is egy kicsivel jobb film. Azt azért hozzátenném, hogy este 10 órai kezdés ellenére simán ásítás nélkül is nézhető, ami számomra plusz pontot jelent.

A film baromi jól indult, mint nagy általánosságban a filmek többsége. Börtön, kemény srácok, véres bunyók, hihetetlen szabadulás, majd menekülés a zsaruk elől, üldözés, hajsza és versenyfutás az idővel, mint ahogy már a leírásában is feltüntettem. Emberünk többet rohan sulis táskájával a hátán egy nap alatt, mint Frodóék a gyűrűvel hetekig. Tényleg pergős akcióknak lehettünk tanúi és ahányan néztük az mondtuk, hogy eddig bizony tetszik. Azonban a film a közepétől leül és teljesen átlagos thrillerré fejlődik vissza. A vége sajnos szintén nem a legjobbra sikeredett, de úgy gondolom láttunk már sokkal rosszabb befejezést is.

Az akciójelenetek teljesen jók, bár néha totál hihetetlenek, (5. emeletről ablakon keresztül látatlanban kiugrani teherautó tetejére, majd továbbfutni egészen merész) ami még az első jelenetnél elmegy, de később már inkább nevetséges és felhördülést vált ki. Hozzátenném, hogy még mindig azért az élvezhetőség határán van. Az autós jelenetek nem mennek át a Cobra 11 által felépített minőségen. Aztán ami még lelombozott kicsit, hogy a rendőrök totál pancserek, ügyeskedni próbálnak, de látszik rajtuk a bénaság. Mondjuk, ha meg az első 5. percben elkapják főszereplőnket, miről is szólt volna a film. Lehet a gyenge színészi játék számlájára írható mindez, mert tuti, hogy alakításuk láttán Oscar szobrocskát nem fogunk emlegetni. A nyomozóhölgy is sokkal jobb volt fehérneműben, mint a film alatt bármikor felöltözve. A társai viszont minden tekintetben viszik a prímet. Persze vannak még érdekes dolgok, amikre lehetne keresni választ, hogy egy börtönből szabadult ember miként képes kaszkadőröket megszégyenítő trükkökre és hasonlók, de inkább próbáltam a filmre koncentrálni, és nem állandóan belekötni, lehet egy jobb napon kapott el a megnézése.

A szálakat keverő „főgonoszunk” úgy nézett ki, mint aki éppen frissen vizsgázott számvitelből a Közgázon, akár Mézga Aladár faterja is lehetett volna soványabb kivitelben. Arra is, hogy miért nem volt képes egy gyorsabb sprintre az egész film alatt a végén jöttem rá, mert tipikusan az az ember, aki világ életében felmentett volt tesiből. Egyszerűen szétesett volna. A lényeg, hogy egyáltalán nem volt félelmetes bármekkora sorozatgyilkost is játszik.

Azt hiszem nem írtam semmi olyan hízelgőt, ami miatt érdemes lenne megnézni, pedig azért ez nem így van. A gyönyörű tájakon játszódó jelenetek és a felszültség keltéséhez nagyban hozzájáruló zenéje szintén plusz pontokat eredményez nálam. Simán nézhető film a maga kategóriájában.  

Érdekességképpen megjegyzem, kicsit vicces volt nézni francia filmben azt a rengetek BMW-t, amit felhasználtak a filmhez és csodaszámba megy, hogy nem kifejezetten ragaszkodtak a készítők a citroenekhez és peugeotokhoz. (jáj, ez de szép szó)   

Annak ellenére, hogy nem voltam megelégedve a szereplők alakításával, a francia filmgyártás meglehetősen híres, „Hollywoodban” is megfordult művészei vettek részt a filmben. Albert Dupontel (Visszafordíthatatlan) játékában semmi kivetnivalót nem találtam. Teljesen rendben van annak ellenére is, hogy szerepe szerint legalább három alkalommal is a mennyországban kellett volna ébrednie. Alakítása kimagaslott, ami azért nem volt nehéz ebben a filmben. Stéphane Debac (Az esemény) pszichopatának annyira szerintem nem volt jó. Alice Taglioni (A rózsaszín párduc) nyomozást vezetőnek piszok jó nő, de színészként nekem nem tetszett. Caterina Murino (Casino Royal) és Sergi López (A faun labirintusa) nem sok vizet zavartak.

Eric Valette (Nem fogadott hívás) rendező egészen klassz alapanyagból készített egy teljesen nézhető filmet. A forgatókönyv, a fényképezés, a vágás, a zene mind rendben van. Tipikusan az a film, amit ha felfedeznek az amcsik, tutira remekelik. Addig viszont senkit sem fog érdekelni. Ezért is gondoltam, hogy írni kéne róla néhány sort, ne vesszen el egyből a süllyesztőben (nem mintha az írásom sok embert befolyásolna). Tényleg vannak benne klassz részek, amiért érdemes tenni érte egy próbálkozást és bármennyire is negatívnak tűnt ez a néhány gondolatmenet, ne vegye el senkinek a kedvét a megnézésétől.     

Ajánlhatom minden olyan nézőnek, aki megcsömörlött az öreg földrészünktől távolabb készült filmektől és szeretik a krimiket. És azoknak is, akik eredetiben szeretik megnézni a filmeket és majd évek után a feldolgozását.

65%

 

Egészen kellemes kalandfilmet sikerült a héten megnéznem, amiből sajnos manapság értékelhető nagyon kevés készül. Nem azt mondom, hogy ez a kiwi földről jött film megváltotta a világot, de szórakoztatásnak mindenképpen tökéletesnek bizonyult.

Ebben az 1900-as évek elején játszódó akció-kalandban Arjan Van Diemen (Ray Winstone) Új-Zélandba emigrált Dél-Afrikaifarmer macska – egér küzdelmét követhetjük végig, miként próbál elkapni és bíróság elé állítani fejvadászként (100 pénzért) egy brit katona meggyilkolásával vádolt Maori szökevényt, aki „árkon-bokron” keresztül menekülelőle és az őket követő katonák elől……...

Végre egy olyan film, aminek a megnézése után kellemesen keltem fel. Melankolikus kalandfilm, ami a régi hagyományos mozi elveit követi. Régen láttam ilyen nyugtató mozit, amit tényleg jól esett nézni és nem csak azért, mert a helyszínek gyönyörűek, hanem az egyszerűsége miatt is. Nem kell rajta izgulni (csak egy kicsit), nem pörögnek az események, nem kell rajta gondolkodni, de mégis működik.

A két főszereplő „küzdelmét” élmény volt nézni, annak ellenére is, hogy korukat meghazudtolva férfias bunyókat láthattunk tőlük, ami azért kicsimegmosolyogtatott, ebben a korban mikre nem képes az ember.Vicces és komoly párbeszédeket folytatnak, már ha véletlenül nem futott az egyik a másik elől. Igazából láttunk már hasonló filmet, de akkor is jólesett nézni, és egy percig sem gondolkodtam el azon, hogy bármennyire is profi nyomkövetőkről szólt a film, ebben a dzsungelben kizártnak tartom, hogy abban az időben bárki is megtalált volna valakit is profi cuccos nélkül. A látvány tényleg lenyűgöző, aki szerette a Gyűrűk ura helyszínéül szolgáló vidék látványát ebben a filmben e téren biztos nem fog csalódni, hiszen azok a hegyek, erdők, mezők, folyók, vízesések mind megtalálhatóak, mintha egy természetfilmet néznénk.

Ray Winstone (A Tégla) és Temuera Morrison (Star Wars: A klónok támadása) között szerintem megvolt az összhang. Semmi extra. Nekem tetszettek együtt. A többiek csak mellékszereplők, de ők hozzák a kötelezőt, semmi kivetnivalót nem találtam bennük, tényleg csak statiszták.

Ian Sharp (Egy tiszta nő) filmje, mint már fent is említettem semmi olyan újat nem hozott, ami igazán emlékezetessé tenné, de mégis működött az igen ”light”-os forgatókönyv ellenére is. Egyszer nézős könnyű délutáni darab. Látvány tényleg klassz, a film viszont lehetett volna sokkal jobb is. A végén volt benne logikai bukfenc, de megbocsátható. Nekem bejött. Érdekes kicsit régebben láttam a Van Diemen’s Land c. filmet is, ami viszont szöges ellentéte volt ennek a műnek.

Azoknak ajánlhatom, akik nem várnak sokat egy kalandfilmtől és kellemesen szeretnének eltölteni a tv előtt másfél órát. Azonban tényleg nem több.

65%

süti beállítások módosítása