detroit_poster.jpgKathryn Bigelow Detroit című filmjével az amerikai történelem egyik legnehezebb pillanatának állít emléket, amikor számos államban emberéleteket követelő zavargások törtek ki a fehérbőrű rendőrség túlkapásai miatt. A címadó városban alakult ki a legsúlyosabb helyzet, ahol a felbőszült fekete lakosság megállítására még a nemzeti gárdát is kivezényelték.  

1967-ben a Vak malac szórakozóhelyen razziát tartottak a rendőrök, amely után az utcára kivonult kisebbségi tömeg törni-zúzni kezdett. A zavargások elfojtása megoldhatatlan feladat elé állította a rendőrséget. A tömeg egyre csak duzzadt és a fosztogatások, gyújtogatások megállíthatatlanná váltak. Ezen a „Hosszú forró nyáron” öt nap alatt több, mint 40 haláleset történt, gyerekek is áldozatul estek. A kivezényelt katonaság a rendőrséggel együtt próbálta a rendet helyreállítani. Az egyik éjszaka az Algiers szállodából lövést hallottak a rendfenntartók. Egy katonával és egy biztonsági őrrel együtt a helyszínre vonultak, ahol a fekete mulatozó vendégeken kívül két fehér lány is tartózkodott. Az inzultálásuk tragédiába torkollt……    

detroit_8.jpgElég összetett volt és sok mindent lehet írni róla. A film kezdetén, a felvezető introban, csak nagy vonalakban kapunk információt arról, hogy milyen tragikus események vezettek a Mitchingen államban kialakult zavargásokhoz. Ez a dokumentarista stílus az egész filmen jelen van. Megpróbálták rekonstruálni az eseményeket, ezért az összeomlás több jelentős, szomorú pillanatát is megjelenítik a filmben. A kocsmarajtaütéstől, és az első hátba lőtt sráctól kezdve a négyéves kislány haláláig, akit a katonák mesterlövésznek néztek és tankkal lőttek ki az ablakból. Ez mind “szép”, de mégis úgy éreztem, hogy fontos részek maradtak el. Hogy pontosan mi volt az alapja ennek az egésznek, pl. hogy a razzia miért kezdődött a Vak Malacnál? Mi okozta? Vagy ha arra akartak inkább fókuszálni, ami a hotelben történt, az is elég lett volna. Mindenből egy kicsit kapunk, de a lényeg elmarad.  

detroit_1.JPGÉs igen. A hotel. A meglehetősen széles látószögben mozgó dokumentarista stílusban felvázolt háttérben, a mindennapossá vált, kisebbséget érintő atrocitások a film közepétől egy szállodába szorulnak be. Ebben a kis helységben, a kis szobákban mutatják be az egész forrongás zsigerig maró hatását, amelytől tényleg összeszorul a szívünk. 

Ez a rész olyan, mintha egy külön film lenne a filmben. Tényleg ezért érdemes megnézni, mert itt van a legjobban kidolgozva, ezen a kis helyen, hogy mekkora feszültség uralkodott az egész városban. A rettegés és a félelem pillanatai. A gyanúsítottak, akiket falhoz támasztottak és a vádló rendőrök között. Korábban már mindenkiről kaptunk némi információt, hogy pont elég szerethetőek vagy ellenszenvesek legyenek. Ezek tényleg a film legjobb pillanatai. Megdöbbentő, véres és sokkoló, hogy ezek a rasszista emberek mekkora állatok, de ebbe nem megyek bele.

detroit_9.jpgA film további részében a bírósági tárgyalás már inkább levezető, ami engem nem is igazán érdekelt. Elvesztette a varázsát, feszültség semmi, bizony kellett volna már az olló. Rendben van az, hogy érdekességképpen bemutatásra került, de pl. ha csak a film végén a stáblista előtt leírják, nekem az is megfelelt volna. Totál kizökkentett a filmből és ezt a végén érezni nem jó.  

Végül is történelem leckének klassz volt, még akkor is, ha nem mutatott teljes, átfogó képet a kialakult eseményekről. Akit részletesebben érdekel a sztori, az úgyis utánanéz. Amúgy 1992-ben is történt hasonló eset Los Angelesben, csak ott nem haltak meg olyan sokan, és ezért nem készült róla film. 

detroit_2.jpgWill Poulter (A visszatérő) a fiatal rasszista rendőr srác, mégha nem is csinált volna semmit, a tenyérbe mászó képe miatt akkor is utálatnak örvendett volna nálam. Csípem a srácot a kis rohadék fejével. Igazán remek csapatot alkotott zsíros hajú társával Ben O’Toole-al (A fegyvertelen katona) együtt. Jó választás volt mindkettő erre a hálás szerepre. John Boyega (Star Wars: Az ébredő erő) bamba tekintetével, kevés szövegével nem sok vizet kavar fel. Szimpatikus a srác, de jelenleg nem tudom még hova tenni. Szóval a színészekre nem lehetett panaszom. 

detroit_4.jpgKathryn Bigelow (Bombák földjén) korábbi filmjeiben sem volt soha tabutéma a rasszizmus megjelenése. Ebben a filmjében, amit Mark Boal állandó írótársával együtt készített, csúcsosodik ki igazán ez a vonal. A filmnek vannak egészen kiváló pillanatai, de mégis az összképben valami zavart éreztem. Tipikus esete annak, hogy sokat akart a szarka, de…kurva hosszú lett és csak egy részét éreztem profin kidolgozottnak. Ez annyit tesz, hogy szinte mindent bele szerettek volna zsúfolni és sajnos ez nem igazán ment. Úgy éreztem a végén, hogy vagy az egészet kellett volna megmutatni végig “felszínesen”, vagy az eseményeknek csak egy részére fókuszálni, ami viszont üssön. Egyértelműen a középső, hoteles rész menti meg a filmet.

Amúgy Detroit hanyatlása ma is tart.  Az egykor autógyártásáról híres fellegvár még az 1920-as években több mint egymillió lakossal rendelkezett. Manapság már alig éri el a 700 ezres számot, és a lakosság több, mint a 80%-a fekete, a fehérek többnyire elvándoroltak. Az egy főre jutó átlagkereset alig éri el a létminimumot, és még sorolhatnám.

 Ajánlom azoknak, akik szerették a rendezőnő korábbi műveit, de aki kommerszebb Bombák földje vagy akár egy ”Osama” filmet akar látni, az csalódni fog.

 70% 

 

stronger_poster2.jpgVannak olyan filmek, amelyeket érdemes egyedül, nyugalomban megnézni. Amikor úgy rákészülsz, hogy ez most nem egy kimondottan felszabadító, kacarászós alkotás lesz, de most nem is ilyenre vágysz. Nem pattogtatsz kukoricát, nem pirítasz sós szotyit sem. Csak szépen csendben beülsz a mozi elé és élvezni akarod a drámai pillanatokat a nyugodt, sötét szobában. Feltéve ha nem dől össze egy perc alatt a meghitt kis magányod,  amikor a párod felpörögve a vártnál korábban érkezik haza egy remek Boban Markovic koncertről, és nem érti mi ez a letargia.

2013.04.15-én a bostoni maraton célegyenesében két bombát robbantott egy testvérpár. A három halálos áldozatot és több mint 180 sebesültet követelő merényletben többen is maradandó sérülést szereztek. Köztük volt a barátnőjének szurkoló Jeff Bauman (Jake Gyllenhaal) is. Közvetlenül mellette robbant fel az egyik bomba. A terrorakcióban Jeff mindkét lábát térdtől lefelé elvesztette. Mivel emlékezett a merénylőre, segített a tettesek gyors elfogásában. Igazi nemzeti hős lett, akinek viszont szembe kellett néznie a mozgáskorlátozottak világával…

stronger_5.jpgIsmét egy amerikai történelemben végrehajtott merénylet, amely után az egyszerű szupermarketes csirkepakolóból nemzeti hőst faragtak. Írhatnám, hogy ezt sosem lehet megunni, ami valószínűleg nem lenne teljesen igaz, de ebben a filmben sok olyan momentumot találtam, amiért érdemes volt megnézni. Az amerikai propaganda behálózó gépezetével, hogy mit miért tesznek, és miért háborúznak, most nem szeretnék behatóan foglalkozni. Véleményt sem igazán formálnék erről, mert elég vékony jégen táncolnék, ha belemerülnék a politikai háttérbe. Mégha árnyaltan mindvégig benne is volt a filmben, nem erről szólt, vagyis én nem ezt akartam kivenni belőle, nem ez volt a hangsúlyos számomra.

stronger_1.jpgSokkal érdekesebb volt maga az “emberi történet”, a tragikus szerencsétlenséget elszenvedett Jeff felépülésének küzdelmei. Mégha ezt nem is tudja a film a maga totalitásában bemutatni, (mert ugye ez azért lehetetlen), egy kis szeletét szépen elénk tárja a “natúr valóságnak”.  Ebben nemcsak a hétköznapi élet leküzdésének nehézségei szerepelnek, hanem magának a poszttraumás stressz okozta hatások elhatalmasodásának problémái is. A film igazán ebben szeretne jeleskedni, és ez részben sikerül is. Viszonylag részletesen mutatja be a kórházi ápolástól kezdve, az otthoni nehézségeken át, egészen a végső összeomlásig, majd a felépülésig tartó utat.

stronger_3.jpgA filmben a szívszorító jeleneteken kívül - mely azért még a seggemet is összehúzta néhány esetben -, találunk mosolygósabb pillanatokat is. Ezek valamennyire oldják a hangulatot, de azért túl sokáig nem hagyják arcunkon a vigyort, mert többnyire az egész film szomorú. Szomorú, mert egy ember tragédiája, aki pont rosszkor volt rossz helyen, egy emberé, aki akaratán kívül vált médiasztárrá, aki egyáltalán nem akart nemzeti hős lenni, főleg nem ilyen áron.  A film végén azért csak nem tudtak a készítők kilábalni a nemzeti propagandából és ez egy kicsit beárnyékolta az egészet. És az az annyira jellemző kissé molettebb kislány a végén az óriás hot-dogjával miért kellett?????

stronger_6.jpgTetszett az a tipikus amerikai összetartó családkép, ami megjelenik a filmben. Az anya, a tesók, a volt férj, akik azonnal, mint a hiénák lecsaptak a lehetőségre, hogy a katasztrófából a legtöbbet tudják kihozni. Piálás, kajálás, bulik, interjúk ahova főszereplőnk egyáltalán nem kívánkozott. Bemutatja, hogy “a ragadozók” hogyan rontanak a vérszagra, hogy széttépjék emberünket az utolsó leheletéig.

stronger_5.jpegAmi még tetszett, bár ez elég rossz szó erre, hogy tényleg betekintést kapunk egy mozgáskorlátozott ember életébe, hogyan is küzd meg a mindennapokkal, a számunkra oly természetesnek tűnő dolgokkal. Ilyenkor jön az elő, hogy mennyit is ér valójában az egészség, ami a legfontosabb dolog az életben. Na jó, ez nem egy ilyen blog, hogy tovább elemezzem. Egy mondanivaló azért ebben a filmben is keményen átjön, hogy bizony hiába akarja más, hogy éljünk, és újra reméljünk, ha mi nem akarjuk ezt, nem fog sikerülni talpra állni. Csak akarni kell, és meglátni a célt, mely elvisz a felemelkedéshez.

stronger_2.jpgNa de ami az egész filmet megmenti az Jake Gyllenhaal (Éjjeli féreg), akinek lábait hibátlanul sikerült eltűntetni. Ennek a pasinak az utóbbi filmjei kivétel nélkül tetszettek. Remek színész lett. Élmény nézni. Csak azt nem értem, hogy hogy nem öregszik? Vagy csak én vagyok féltékeny rá. Ami még tetszett, az alkoholista anya szerepében Miranda Richardson (Az órák), aki tényleg kellően ellenszenves volt az egész film alatt. Ha szemét lennék, akkor azt mondanám, hogy nekem tipikusan az amerikai átlagember megtestesítője volt. A barátnő szerepében Tatiana Maslany (Eastern promises - Gyilkos ígéretek) viszont ellensúlyozta a szülői hátteret, és kellően vissza tudott rázni a valóságba.

stronger_4.jpgDavid Gordon Green (Ananász expressz) rendező filmjével végül is elérte célját. Nem azt mondom, hogy minden szempontból lekötött, de igazából nem is tudok az árnyalt mondanivalón kívül negatív dolgot említeni. Mivel megtörtént eset, ezért nem nagyon tudott elrugaszkodni a valóságtól. Egy szerencsétlenül járt emberről, és az ő szenvedéséről amúgy sem hálás filmet forgatni, és igazából tök érthető, hogy még nézni sem könnyű. Ami a lényeg, hogy a film rendezése jó, a képek néha többet is mutatnak a kelleténél, és bizony még a szag is átjön, már ha valaki érti mire gondolok a film megnézése után. Azt azért őszintén bevallom, hogy akkora hatást nem váltott ki belőlem az egész. Tényleg nem rossz, és egyszeri megnézést megért, de a sérült Jaken kívül nem sok mindenre fogok emlékezni.

Amúgy érdekesség, hogy pont párhuzamosan forgatták a terrorista testvérpár hajtóvadászatáról és elfogásáról készült a Hazafiak napja (Patriots Day) című filmmel együtt, amit sajnos még nem láttam, de így a kettő együtt szerintem egészen tiszta képet adna azokról a fájdalmas napokról.   

Azoknak ajánlom, akiket érdekel ez a téma, eléggé rétegfilm, eléggé nyomasztó. Nem az a tipikus „hőst faragunk” alkotás.

65%

thelma_poster_1.jpgMi lehetne jobb választás a két ünnep közötti szombat délután meghitt eltöltésére, mint egy norvég, leszbikus, romantikus, „telekinézises” film? Garantált szórakozást jelent annak, akinek a befogadóképessége meglehetősen széles intervallumot ölel fel, és hajlandó a két bejgli közé beszorult látókörét szélesre tárni. Még az is lehet, hogy a végén elismerően konstatálja majd, hogy a fene egye meg, ezek az északiak megint egy remek filmet készítettek. 

A meglehetősen vallásos családban nevelkedett Thelma (Eili Harboe) egyetemi tanulmányai miatt Osloba költözik. Ott ismerkedik meg osztálytársával Anja-val (Kaya Wilkins), aki iránt  kezdettől fogva erős vonzalmat érez. A szülői nyomás, Thelma érzelmi “feleszmélései” vívódásai, és a benne lakozó természetfeletti erő miatt a szerelem beteljesülése nem a vártak szerint alakul, sőt, végzetes következményekkel jár. Thelma belső küzdelmei és szorongásai miatt pszichokinetikus képességeit egyre nehezebben tudja kordában tartani…

Na, ugye milyen szép XXI. századi “Júlia és Júlia” romantikus történet?

thelma_1.jpgÉrdekes film volt, bár tapasztalatom szerint, ha valamire azt mondjuk, hogy érdekes, az valójában nem tetszik az embernek. Amúgy egyfolytában Stephen King Carrie c. műve jutott róla eszembe. A történet a visszahúzódó kislányról, akit fanatikusan vallásos szülő nevelt fel és úgyszintén meg van áldva telekinetikus képességekkel, amelyek a stressz hatására jönnek elő. Ezzel nagyjából ki is merül a két film közötti hasonlóság. Mégsem tudtam ettől elvonatkoztatni, attól függetlenül, hogy ezt a filmet más “képességek” mozgatják, és amit láttunk azt nem lehet Sissy Spacek különös képességeihez mérni. Amúgy nem volt ez olyan rossz film, mint amit a történet leírásából várhat az ember, különösen akkor nem, ha nincsenek nagy elvárásaink.

thelma_8.jpgA film nem horror, nem is thriller, és nem is igazán borzalmas, viszont mindvégig fenntartja a feszültséget. Az elejétől a végéig szinte kiegyensúlyozott tempójú, szépen, nyugodtan, csendesen adagolva a néznivalót, és most nem kifejezetten a két lány egymás testének felfedezésére gondolok. Hagyja az emberben feldolgozni a látottakat. Mégsem mondhatom, hogy az álmosító filmek közé tartozna. A film közepén egy kicsit szürreálisabb, de még éppen elfogadhatóan. Ofidiofóbiásoknak tetszeni fog.

thelma_2.jpgA képek a jelen és a múlt között mozognak. A múlt eseményeit, az egésznek a hátterét flashbackek formájában tárja elénk, kitisztítva vele a látott képet. Aki nagy csavart vár a végétől, az mondjuk csalódni fog. Vagyis számomra szinte az „elvárható magatartás elve” jött be, bármennyire is drasztikus lépés. 

thelma_6.jpgNem tudom, hogy magát a történetet mennyire kellene jelen esetben boncolgatni és mögöttes tartalmat keresni benne. Ha nagyon akarnék, bele tudnék magyarázni dolgokat, hogy pl.: a manipulatív szülői fészekből való kirepülés után mennyire nehezen találjuk meg önmagunkat, stb. Nehéz az elszakadás, főleg, ha mindennapos a telefonterror. A vallás és a másság, és egyéb „erkölcstelenségek” (pia, drog) alapban nehezen összeegyeztethetőek, de ha ebbe mélyebben belemerülnék, valószínűleg megköveznének. Szerintem totál felesleges ebben az esetben. Bár azt megjegyezném, hogy a szülői háttér ismét rányomja a gyerekre a bélyeget. A fürdőkádas kép például eléggé nyomasztó és visszataszító.

thelma_5.jpgValószínűleg aki hisz ezekben a pszichokinetikus dolgokban, az még jobban bele tudja élni magát a történetbe, és alapvetően érdekesebbnek találja majd, mint az átlag. Én maradok egy kicsit a földön még, ezért szimplán csak tudomásul veszem, hogy létezik a világban ilyen. (vagy nem)

A film főszereplője Eili Harboe egészen kiválóan alakítja a visszafogott lány szerepét. Nem lehet hibát találni benne. Viszi a hátán az egészet. Igazából sok párbeszéd nincs is, ezért a film inkább a színészi játékra támaszkodik és ezzel a többi szereplő (Kaya Wilkins, Henrik Rafaelsen, Ellen Dorrit Petersen) is simán megbirkózik.

thelma_4.jpgJoachim Trier rendező egy egészen eredeti történetből forgatott le egy egészen eredeti filmet.  Szinte művészi. Kicsit tényleg lassú, kicsit tényleg hosszú, de mégis végig érdekes, feszültségkeltő. A fényképezése kiváló. A hosszan tartott képek hatásosak. A film zenéje az akciómentességet egészen kellemesen kárpótolja.

Szóval minden adott ahhoz, hogy akinek a befogadóképessége szélesebb egy remek, bár az átlagnál visszafogottabb filmet nézzen. Nem mondom, hogy újranézős, de egy esélyt megkapott és élt vele. Nem egy szórakoztató matiné, de fesztiválfilmek kedvelőinek kötelező.

70%

süti beállítások módosítása