deadpool-poster04.jpg„Must see” kategória. Egyszerűen szétröhögtem magam rajta. Tipikusan az a film még a vége után is a felidézett marhaságokon nevetsz. Végre egy figura, aki a szuperképességeivel nem a világot akarja megváltani, hanem saját magát szeretné helyrepofozni ahhoz, hogy egykori kedvese lábai között újra boldog legyen. És ezt olyan kellően bunkó és köcsög módon teszi, hogy élvezet nézni. Ilyen beszólásokat régen hallottam. Önirónia mesterfokon. A film elejétől a végéig szórakoztató, látványos, kellően véres és vicces. A poénok a legjobbkor ütnek. Talán azoknak is bejön a film, akik nem képregény figurákon nevelkedtek, mivel a kifigurázások nagy része a korábbi Marvel hősöket érinti. Ryan Reynolds sziporkázik, iszonyú hülye végig, de a kocsmáros haverja szintén állat. Hugh Jackmanes poén a végén zseniális. A filmet nem szabad otthagyni egyből stáblista megjelenésével, mert további jelenetek vannak. Amúgy most az egyszer sajnáltam, hogy csak 1.5 órás, néztem volna tovább.

80%

 

stuck-in-love-poster04.jpgNincsenek jó napjaim. Egymás után már a második romantikus drámát néztem meg. És ez nem csak a közeledő téli szomorkás időjárásnak a következménye. 2013. év rettentően - szavakban sem tudom kifejezni - rossz volt. A lelkem melegségre vágyik és ezért keresem azokat a filmeket, melyek feltöltenek szeretettel. (Jézusom ezt én írtam) Mielőtt azonban elcsöpögnék a nyáltengertől és visszatérnék a skandináv filmek merev ridegségéhez leszögezem, hogy az alábbi filmet kár lett volna kihagynom.

stuck-in-love-03_STUCK-IN-LOVE_Courtesy-of-Millennium-Entertainment_rgb.jpgBorgensék egy igazi író család volt, míg szét nem estek. Bill (Greg Kinnear) sikeres író, aki miután felesége Erica (Jennifer Connelly) elhagyott egy fiatalabb srácért, egyetlen sort sem gépelt le. Éjszakáit volt neje háza körül kémkedéssel és azzal járó sóvárgással tölti, délutánjait vigasztalásként pedig saját ágyában a fiatal házas szomszéd lánnyal, Triciával (Kristen Bell) „mulatja”. Bill neveli a meglehetősen bonyolult lelki világú tinédzser gyerekeit, Samanthát (Lily Collins) és Rustyt (Nat Wolff). Samantha első regényét publikálja nagy sikerrel. Rámenős, lényegre törő lány, aki szkeptikus a szerelemmel kapcsolatban és egy milliószor kisebb IQ-jú seggfejeknek adja oda magát. Minden megfordulni látszik azonban, mikor megismerkedik Louval (Logan Lerman) a kedves osztálytárssal, aki megpróbálja kinyitni a szemét és a csapongó életét rendezni. A fiatalabb tesó, Rusty viszont éppen ellenkezője. Törekvő fantázia regény író, aki még keresi az élet tapasztalatait. Romantikus gondolatokkal telve beleesik a zavaros életvitelű Kate-be (Liana Liberato), akitől megkapja a szerelem és csalódás minden formáját….

writers06.jpgSzép családregény lenne, ha könyv lenne, de így „csak” egy egészen kellemes mese a szerelemről, annak megtalálásáról, elvesztéséről. Miképpen kezdődik, és hogyan végződik egy új vagy egy régi kapcsolat. Ismét egy remek film a családi kötelékről, az örömről, a bánatról, az élet rossz és negatív oldaláról, de ugyanakkor a szépségéről és varázslatosságáról. Mikor szerelmesek vagyunk,sírunk és nevetünk - hiszen vele jár -, de az biztos, hogy még így is az egyik legjobb dolog az életben. Az életet azonban nem lehet újraírni,ha megbotlunk, ha elrontunk valamit a kapcsolatunkban. És ha meg is tudnánk tenni, pont azt veszítenénk el, amiért érdemes élni.Vajon van-e második lehetőségünk? Érdemes-e újrakezdeni? Jár-e még egy esély?

writers04.jpgA film egészen kellemesen taglalja a fenti kérdéseket. Meglehetősen cinikusan képsorokkal indul, de ezt a bizonyos cinizmust a mozi szépen lassan idővel átalakítja szerethető emberi tulajdonságokká. Szinte várod, hogy mindenki mindenkivel jóban legyen, hogy minden szép és jó létrejöjjön, annak ellenére is, hogy azért meglehetősen életszerűtlen szituációkkal találkoztam a filmben. Számomra kicsit hiteltelen volt ez a regénykiadásos felhajtás Samantha körül (ha-ha 19 évesen az élet nagy tapasztalatiról írt, lsd. Szepesi N.) - sorolhatnék többet is -, azonban mégis elsiklottam felette, mert a film hangulata és a reménykeltő stílusa elvitt a kétkedéseimtől.Mert igen is jóleső érzés volt látni azt a bizakodást, ahogyan Bill hisz még a volt feleségében, hogy talán észhez tér és visszamegy hozzájuk. Az a tisztelet, ahogyan beszélt róla, hogy egyszer már ő is megvárta mikor megbotlott az életben. A mentori szerepe, miként próbálja egyedül terelgetni a gyerekeit a való világban, miközben saját magával is ellentétekbe ütközik. Felkészíti a fiát, hogy semmi sem fáj annyira, mint az első szakítás,amikor először törik össze az ember szívét. Aki látta a filmet tudja, miről beszélek, persze ezek lehet, hogy csak nekem okoztak élvezetet. Számos apró örömforrással és bánattal találkozhatunk, amitől egészen kellemesen elérzékenyülünk, amennyiben képesek vagyunk befogadni ezeket a jeleneteket. Elég megható, amikor visszaveszi a gyűrűjét az ablakpárkányról, vagy amikor az ex-nek szánt terítéket leveszik már végre.

writers07.jpgA film vége, a boldog hálaadásos rész- bármennyire is giccses volt-, annyi melegséget adott, hogy tényleg feltöltötte lelkemet egy ideig. Boldog voltam tőle és már ezért megérte megnézni. És férfiasan közlöm, hogy bizony kicsordult egy könnyem, de ezt egyáltalán nem szégyellem. Régen volt úgy is ilyen.

Sajnos, mint már megszokhattuk ebben is filmben is már központi szerepet kap a drog. Itt is úgy szívják a spanglit, mint csecsemő az anyatejet. Bár azt hallottam, hogy az írók képzelete akkor szárnyal csak igazán. Szóval nekik kicsit megengedett. Stephen King is akkor alkotott nagyokat, mikor hajdanán elmerült a füstben. Hogy miért őt említem? Mert a filmben megszólal a teljes valóságban, igaz csak telefonon keresztül halljuk a hangját. Tényleg ő beszél. Mondjuk ez is elég túlzás, de most ez  sem érdekelt.

writers02.jpgA szereplők közül a két szülőt alakító Greg Kinneart(A család kicsi kincse) és Jennifer Connellyt (Rekviem egy álomért) is megszerettem a végére. Nagyon jók voltak, és igazán meghatóra sikeredett az utolsó jelentük. A „gyerekek” közül a srácot alakító Nat Wolff(Szilveszter éjjel) játéka nekem jobban bejött – ígéretes tehetség -, mint a testvér Lily Collins (Tükröm, tükröm) elsőre nem szimpatikus szerepe. Igazán nagyszerűek ők is. Kristen Bellnek (Minden kút Rómába vezet) meg csak az a szerep jutott, hogy szép. Más nem nagyon, sajnos. Logan Lermannak(Egy különc srác feljegyzései) és Liana Liberatonak (Túszjátszma) szintén kevesebb szerep jutott, amit az előbbi esetében igazán sajnálok, mert ő tényleg jó. Érdekesség még, hogy filmben feltűnik Schwarzenegger fia, Patrick is néhány pofon leosztásáig. Nem baj, valahol el kell kezdeni.

writers05.jpgFeltörekvő ifjúságunk újabb ígérete lehet Josh Boone elsőfilmes rendező. Igazán szerethető alkotást készített ebből a meglehetősen komplex családi drámából, amit a saját forgatókönyvéből követett el.Lehet rajta sírni és lehet rajta nevetni - akár egyazon jelenten is -, azonban közömbösen ülni előtte biztos, hogy nem lehet. Tudom, hogy nem mindenkinek jön majd be az, hogy meglehetősen megkérdőjelezhető dolgok vannak benne (szex, drog, 16 és egy 19 éves lány tapasztalata, stb.),de - mint ahogyan a bevezetőmben is említettem - egészen rossz időszakomban talált meg és ezért most érzékenyebben is érintett. Talán ezért ütött nagyobbat a kelleténél. Fényképezése egészen kiválóra sikerült Tim Orr személyében igazán remek társa van a rendezőnek. Zenéket nagyon jól eltalálták. Kitűnő soundtrack válogatást hoztak össze. A mozi pénztáraknál biztos, hogy nem fog robbantani, nem az a kategória.

Frissen szakított embereknek mindenképpen érdemes megnézni, hiszen ebben a filmben is beteljesül az, hogy a remény hal meg utoljára. Érdemes leülni elé. Egészen jó érzéssel, boldogan lehet felállni mellőle, ami iszonyú pozitívum.

75%

Számlista:

1 Nosebleed (Score)
2 At Your Door - Nathaniel Walcott and Mike Mogis featuring Big Harp
3 Peeping Tom (Score)
4 You Are Your Mother's Child - Conor Oberst
5 American Man - Rio Bravo
7 Polkadot - Like Pioneers
8 Rusty Tucks Kate In (Score)
9 Will You Be By Me - Wallpaper Airplanes
10 Goodbye (Score)
11 I Won't Love You Any Less - Nat & Alex Wolff
12 Between the Bars - Elliott Smith
13 Bill Gets Dressed (Score)
14 The Calendar Hung Itself... - Bright Eyes
15 Bill Tells Sam the Truth (Score)
16 A Mountain, A Peak - Bill Ricchini
17 Erica at the Door (Score)
18 Somersaults in Spring - Friends of Gemini



drinking-buddies-poster01.jpgIdőtöltésnek való filmeket nem nehéz találni. Bármikor elő lehet venni olyan alkotásokat, melyek csak arra valók, hogy néhány órára elvegyék az ember figyelmét a fontosabb dolgokról, ami manapság nem is árt. Kihúzzuk vele addig az időt, míg nem jön álom a szemünkre. Ennél a filmnél ez a jelenség előbb érkezett meg, mert már fél óra után elragadott az oxigénhiány.

Két jóbarát, Luke (Jake Johnson) és Kate (Olivia Wilde) munkatársak egy chicagói sörgyárban. Életük nagy részét az üzemben töltik, ahol a meló mellett piálással és flörtöléssel mulasztják az időt. Tökéletesek lennének egymásnak, ha nem lenne mindig ott az a bizonyos ha. Mindketten kapcsolatban vannak. Luke házasságát tervezi Jill-el (Anna Kendrick), akivel közel hat éve már együtt van. Kate pedig a meglehetősen hűvös és tartózkodó producer barátjával, Chris-szel (Ron Livingstone) próbálja a kapcsolatát fenntartani.  A párok jól ismerik egymást, és egy közös hétvégi kiruccanás után ráébrednek arra, hogy tulajdonképpen a kapcsolatuk hamis és a barátjuk párja sokkal több, mint egy jóbarát….

drinking-buddies05.jpgNesze semmi fogd meg jól. Ennyi. Mikor vége lett szinte fellélegeztem és megkönnyebbültem, hogy végre mehetek az ágyamba. Nem tetszett. Röviden ennyi volt a véleményem a film után. Tudom, hogy független filmesek ezt hívnák szuper realisztikus alkotásnak – és talán van is benne valami -, de úgy érzem, ez most sajnos nem állt össze elképzelhetőnek.

drinking-buddies01.jpgOlivia Wilde rajongók persze fényesre dörzsölhetik a tenyerüket, hiszen szeretett színésznőjük egészen kellemes jelenség még egy sörgyárban is, különösen úgy, hogy percenként vedeli a sört, majd a következő jelenetben bikiniben vagy anélkül ugrál a tengerbe, de engem már nem hozott lázba és nem azért mert nem szimpatizálok vele. Az egész sztori unalmas, számomra kevés és bosszantó volt. A szereplők sekélyesek, és maga a dilemma is, - hogy hol van a határ a barátság és a több mint barátság között? – egészen lerágott csont, ami még nem is lenne baj, de mivel a színészek sem kerülnek közelebb hozzánk a film alatt, így az egész film sem. Ettől érdektelenné válik az egész. Tudom, kellemetlen érzés és idegesítő, ha az ember a jelenlegi kapcsolatában másra gondol, mással érzi magát jól és csak sodródik előre végzete felé, és mégsem tesz ellene semmit, de valahogy azt érzem ezt sokkal jobban át lehetett volna adni, nem pedig úgy, mintha csak a szomszédom mesélné el a történetét halál unalmas stílusban.

drinking-buddies02.jpgNéztem a filmet és arra jöttem rá, hogy ennyi erővel nézhettem volna a meteorvadászokat a Discovery-n, mert pont annyira érdekel. Szinte végigásítottam a filmet és csak akkor nyílt ki jobban a szemem, mikor a tábortűz fényénél kedvenc „tizenhármasunk” levette a felsőjét. Bár a film elején még egészen komolyan bámultam a tévémet, de nem azért, mert annyira érdekelt volna, hanem, mert a felírat olyan gyors volt, ahogyan még a nagyigmándi szélturbinák sem képesek pörögni viharban. Nem szeretnék mélyebb elemzésbe bonyolódni. Amúgy elég sok pozitív kritikát olvastam a filmről és lehet én láttam az egészet rosszul, de vállalom a leírtakért a felelősséget.

drinking-buddies06.jpgSzereplőink közül csak a női színészeket emelném ki, de nem olyan magaslatokba, hogy ne látnánk őket a felhők fölött. Olivia Wilde (Lopott idő) egészen nézhető volt annyiszor rebegtette meg a szempilláit. Kicsit természetesebb, mint ahogyan addigi szerepeiben láttuk. Bár Jake Johnsonnal (Csak szexre kellesz) egyáltalán nem működött az a bizonyos „kémia”, amit adott esetben mindig emlegetünk és talán ez volt számomra az egyik legnagyobb hiba. Nem éreztem őket egyáltalán összeillőnek semmilyen szempontból, csak amikor egyszerre fogták meg a sörös kancsóikat. Most kövezzenek meg, de igen is leírom, hogy számít a „külső” és nem kell mindig a „belső” értékkel jönni. Anna Kendricket (Tökéletes hang) szeretem, szerintem egészen remek színésznő és lehet, ezért sem akarok semmi rosszat írni róla, amúgy is csak másodhegedűs most. Nem élete műve, de a mi kellett ehhez a nem túl összetett szerephez, simán hozza. Ron Livingstone (Démonok között) pedig csak úgy lebegett a semmibe. Totál nem emlékszünk majd rá.

drinking-buddies03.jpgEgyébként értettem, hogy a meglehetősen fiatal Joe Swanberg (V/H/S) rendezőnek, mi volt a célja ezzel a filmmel, de sajnos ennek üzenetnek az átélése nem jött át. Most nem éreztem ezt jónak. Úgy gondolom, hogy a túlzott realizmusra törekvés inkább a visszájára fordult és eltaszított a nézésétől. Érdekesebben megírva, szerethetőbb karakterekkel esetleg nézhetőbb lett volna. Még azt sem mondhatom, hogy a szövegek annyira rosszak, de mégis álmosító, szürke volt az egész. Ennyire unalmas lenne tényleg a való életben ez a téma? Nem hiszem. Szerintem sokkal izgalmasabban és drámaibban előadható. És meg merem kockáztatni, hogy viccesebben is. Az operatőrnek néhány esetben úgy remegett a keze, hogy csak a vibrált a szemem tőle. A zenéje egészen szerethető tingli-tangli. Újbóli megtekintését - netán szinkronosan is - szerintem kihagyom. Lehet, hogy csak marha rossz napot fogtam ki és azért szóltam le. Amúgy aki nem akarja az egész filmet végignézni, nyugodtam álljon neki a lenti bemutatónak, mert szinte a történetnek az összes lényeges pontja benne van.

Azoknak ajánlom, akik a szereplők szimpatizánsai és nagy fanatizmussal habzsolják kedvenceik minden egyes megmozdulásait és most nem Livingstonra gondoltam. Romantikusnak nem romantikus, drámainak nem elég drámai és egyáltalán nem vicces.

55%

ui,: Aki, szeretné megnézni a filmet hagyja ki a bemutatóját, mert tényleg minden benne van.

Ennél a címnél már csak a filmnek kéne érdekesebbnek lennie. Kánikula elmúltával 50 fokos lakást lehűtve, hosszú idő után ismét elkapott az a bizsergés, ami arra kényszerít, hogy nekem feltétlen néznem kell valamilyen filmet. Könnyed filmre vágytam, nem egy nehezen emészthető darabra. Nem sokat hagytam az agysejtjeimet kétségek között, hiszen az alábbi film címének elolvasása után már nem is kutakodtam tovább felgyülemlett tékámban. A rendező, a szereplők mind ideálisnak tűntek egy elképzelt tökéletes szórakozáshoz.

Az álmodozó Muhanned Sejk (Amr Waked) meglehetősen extrém ötletet szeretne megvalósítani hazájában. Megálmodja, hogy békeidőben feltétlen lazacokat szeretne honosítani Jemenben. Ennek a drága sportolásnak a költségeit természetesen maga a Sejk állja, de a megvalósításához már bizony segítségre szorul, hiszen köztudottan a lazac nem éppen őshonos halfajta a sivatagi környezetben.  Ábrándjainak kielégítésére egy angol közvetítő irodában dolgozó alkalmazott Harriet (Emily Blunt) segít, aki felveszi a kapcsolatot a neves halbiológus szakemberrel Dr. Alfred Jones-al (Ewan McGregor). A szaki persze teljesen abszurdnak, értelmetlennek tartja az egész agyament küldetést, egészen addig, míg be nem kapcsolódik a brit kormány, országuk imásának növelése érdekében. A miniszter sajtófőnökével Patriciával (Kristin Scott Thomas) kiegészülve kész a teljes csapat a lehetetlen küldetésre…..

Ugye milyen jó kis sztori? Végre nem egy olyan közép keleti film ahol nem domináns jellem a terrorista és nem robbannak halomra az emberek. Mégis megnézése után inkább én robbantam volna fel. Elég csúnya megjegyzéssel illettem a filmet, amit most inkább kihagyok a leírásomból. Lehet álmos pillanatomban kapott el a vége, de nem jó szájízzel keltem fel mellőle az biztos. Mindig azt írtam korábban, és itt sincs másképpen, hogy értem én, a hit meg a szeretet, hozzáadva saját magunk felfedezését reklámszöveggel sok mindent el lehet adni, de ezt a filmet én speciel nem veszem meg. Előrebocsátom a film alapjául szolgáló regényt nem olvastam.

Pedig tényleg jól indul a film. Egészen komolyan mondom semmi kifogásom nem volt vele kapcsolatban egészen a film feléig. Addig az a romkom, kis angol humorral fűszerezve kifejezetten jól működik, de a felétől lévő csöpögős romantikus szál nem okozott semmilyen megható együttérzést szereplőinkkel. Tényleg vicces kellemes az eleje. Alfréd házas, megfontolt ember, aki a hétköznapok szürkeségébe már elveszett, Harriett egy érzéki kiegyensúlyozott nő, aki éppen útjára engedi katona barátját Afganisztánba, és Patricia a kemény határozott nő megtestesítője egy kellemes „jó érzéssel nézem hangulatot” teremtettek. Később, azonban ahogyan túljutunk a felén, rájöttem, hogy ez nem is olyan romantikus vígjáték, mint amilyennek gondoltam, hanem egy képtelen szerelmi történet a sivatagban, totális drámázás, amit már láttunk vagy tucatszor, csak ebben a forró köntösben még nem. Nem kívánok a sztoriról írni, inkább csak azt jegyezném meg, ami tényleg kihúzta nálam a biztosítékot még akkor is, ha ez egy teljesen ártalmatlan könnyű film. Ha én egy elcseszett háborús hős lennék, aki mellől szinte mindenki fűbe harapott egy szuper akció során, és egyedüli túlélőként visszatérek a nagy szerelmemhez, aki miatt érdemes volt túlélnem a nagy csapást, csak nem hagyom már, hogy egy mimóza lélek hazatértem után lenyúlja a csajomat egy jól sikerült, azért mert „szeretem” szöveggel!!! Hála az égnek nem vagyok katona és forgatókönyvíró sem, ezért inkább mélyen hallgatok. Na de a kézfogás naplementével. Ejej.

Amúgy Ewan McGregor (Trainspotting) egészen jó a félénk halbiológus megformálásában, bár a végén már őt sem szerettem nézni „nyálas” szerepében. Nem biztos, hogy ezek a szerepek jól állnak neki, de mégsem mondhatom rá, hogy egyoldalú színész lenne. Emily Blunt (Az ifjú Viktória királynő) kellemes hangulatot sugall végig, nem az ő hibája, hogy partnere nem lett a kedvencem ebben a filmben és igazán azt sem éreztem, hogy annyira működne köztük az a bizony sokat emlegetett „kémia”. A legjobb talán Kristin Scott Thomas volt, akinek azért lehetett jeleneteit élvezni. Azonban szegény, hol van már Az angol beteg c. filmjétől. Igazából, ha a sejkről Amr Waked (Sziriána) is szeretnék írni azt, mondanám, hogy az egyik legszimpatikusabb arab, akit filmen láttam.  

Lasse Hallström (Csokoládé, Árvák hercege) rendezőre igazán semmi okom rosszat mondani, mert a rendezése nem rossz, azonban mégis sikerült egyszer bealudnom rajta. Maga a sztori is érdekes, csak mégis úgy éreztem, hogy a könyvnek az adaptálása nem sikerült megfelelően. Gondolom Paul Torday könyve ezerszer jobbra sikeredett és nem véletlenül kaptam meg érte Nagy-Britannia irodalmi szórakoztató díját. Igazából nincs úgy komolyabb bajom a filmmel, de sajnos pont rossz idegállapotban ültem le elé, ezért lehet másnak teljesen más véleménye lesz és egekig dicséri majd a művet. Én most ezt nem teszem, kivéve a zenéjét, mert az egészen kellemesen észrevétlenül belemászik a fülbe. Ha valaki csak a látvány miatt szeretné megnézni, szerintem kicsit csalódni fog, mert a skót kastélyok látványán kívül sok mindent nem fedeztem fel, amit emlékezetembe véstem volna. Senkit nem szeretnék lebeszélni róla, mert azért érdemes egy próbát tenni vele.

Különösen ajánlom azoknak a sporthorgászoknak, akik szerény kis hazánkon kívül nem tudják máshol pergetni botjaikat. Amúgy, aki csak hűsölésre vágyik, az inkább tegye el későbbre, mert ez a film egyáltalán nem fogja lehűteni, talán télen szűkös hideg estéken nagyobb élményt fog adni.

60%

 

Mint sivatagban a kikötő olyan ritka az a film, melynek témáját tekintve a komolyabb drámák között lenne a helye, de mégis megvalósítása szempontjából a könnyedebb stílus felé vette az irányt.  Daganatos betegségekről készült filmeket többnyire drámák és dokumentumfilmek között kéne keresnünk, nem pedig a vígjátékok kategóriájában. Az alábbi film viszont tökéletes példája, miként lehet egy szörnyű betegséget megfelelő módon tálalni úgy, hogy ne menjen el az életkedve senkinek a megtekintése után.

Megtörtént eset középpontjában egy 27 éves rádiós programszerkesztő Adam (Joseph Gordon-Levitt) áll, akinek a napjai totál átlagosan telnek. Korán kel, elmegy futni, bemegy dolgozni, semmi extra, egészen addig, míg a hátfájdalmai miatt orvoshoz kell fordulnia. A doki egy igen ritka gerincdaganatot állapít meg nála, ami elméletileg gyógyítható, gyakorlatban meg ugye 50/50. A diagnosztizálás után a legjobb barátja Kyle (SethRogen), édesanyja Diana (AnjelicaHuston) és egy fiatal doktornő Katherine (Anna Kendrick) segít neki felbolygatott életének helyreállításában….

Több - kevesebb sikerrel. Azt hiszem így kell egy depressziómentes drámát készíteni, szépen csendesen és mégis úgy, hogy ne felejtsük el. Bármennyire is komoly a téma, a könnyed stílusa teljesen magával ragad. Az egész film viccesen átgondolt. Tökéletes az egyensúly a vígjáték és a dráma határa között, mivel a humor remekül van adagolva a filmben, sosem tolongott, mindig időben jött, éppen akkor mikor bebólintottam volna már. Főleg a film első felére jellemzők a viccesebb jelenetek, de ahogy haladunk a vége felé bizony arcunkra fagy a mosoly. Egyszer megnevettet, máskor megsirat. Persze a vicces részeknél ne gondoljuk, hogy fetrengenénk a röhögéstől és a sírás esetében max. könnycseppekről beszélhetünk.

Lewitt jeleneteit igazán lehet szeretni, bárkivel is szerepel együtt a vásznon. Akár a doktornővel, akár az öregekkel, akár Rogennel láthatjuk. Rogen szerepénél amúgy is megjegyzem, hogy most először éreztem azt, hogy nem valami „parasztot” játszik, hanem tényleg egy barátot. Önmagához és szerepeihez képest visszafogott. A Patrick Swayze „vicce” egy kicsit húzósabb mércét üt meg és még a későbbiekben is neki köszönhetünk egy két alpáribb poént, de tényleg a tűréshatáron belül áll meg mindegyik. A vicces sütik bevitel a filmbe egész merész húzás, de fogjuk úgy fel, hogy fájdalomcsillapításra használták. Perverz színjáték volt betépve a halottak között az a bizonyos korházi folyosón „sétálós” jelenet is, ami azért tegyük a szívünkre a kezünket, és mondjuk ki, elég morbid. Rákra, mint betegségre való hivatkozásra sem hallottam volna még, hogy buknának a csajok diszkóban, de nem is szeretném megtudni. Mielőtt azonban körbemosolyognánk a fejünket egyes jeleneteken és beskatulyáznánk a filmet a szokásos „feelgood” filmek közé, a felemelkedőbb hangulat megtörik.

Az „öregek”nek köszönhetően visszazökkenünk abba, hogy ez a betegség bizony valós és nem válogat bármennyire is jó fej az illető. Hála az égnek ezeket a szomorúbb jelenetek is kipipálhatjuk giccsmentesnek. Érdekes, hogy Adam barátnőjét Rachaelt már a diagnosztizálás előtt is kitettem volna az utcára, annyira irritáló volt. Szerepét előre lehetett tudni, úgy, mint az agyturkász vonzódását a páciense iránt. Rachael festményének lassított kivégzése külön fénypontja a filmnek. Továbbá érdekes volt látni az anya és fia kapcsolatának átalakulását. Kezdetben még az elutasítást, majd a lassú közeledést egymás felé. Sajnos sok esetben ezeket a közeledések már csak későn vesszük észre, mikor már süllyed a hajó.

Igazán klassz szereplőgárda! Joseph Gordon-Levitt (Eredet) napjaink sztárja lett R. Goslingal együtt. Ebben a filmben is hatalmasat alakított. Szívbemarkoló és felemelő egyidejűleg. Szerepében folyamatos nyugtalanságot áraszt, amitől valóságosabbnak érezzük. Seth Rogen számomra egy talány. Érdekes eleme a filmeknek. Zöld darazsunkat lehet szeretni és ki nem állhatni. Ritka esetek egyike jelen filmje, mikor teljesen elvoltam morgolódó egyéniségével. Üdvözítő volt újra látni kicsit férfias tekintetű Anjelica Hustont (Addams Family) Igaz kétszer akkora volt, mint a fia, de nem baj. Szerethető volt az anya szerepében. Anna Kendrick kötözködő szerepét csíptem már az Egek urában is Clooney mellett, de itt a kis szende dokinéni alakjában igazán kedves volt. Bryce Dallas Howard (Terminátor – Megváltás) tulajdonképpen idegesítő szerepében sok mindent nem nyújtott, de mivel azt kellett adnia, hogy ne szeressük, ezt tökéletesen bejött neki. Sajnos még a The Help c. filmjéhez nem volt szerencsém, de kíváncsian várom.

Jonathan Levine (The Wackness) rendező filmje teljesen megfogott. Forgatókönyvírójának Will Reisernek saját történetét mesélte el nekünk igazán fogyasztható módon. Nem szeretném tovább ragozni az egészet, bizony nem emlékszem hasonló filmre, ahol egy szomorú népbetegséget így tudtak volna bemutatni filmen keresztül. Külön most nem szeretnék kitérni a képekre, látványra mert minek, nem arról szól az egész. Zenéjére sem nagyon emlékszem, viszont a filmre sokáig fogok. Nem lesz mindenkinek korszakalkotó, de én akkor is azt mondom rá, érdemes megnézni.

Ajánlom szinte mindenkinek. Ennyi.

75%

Ha Vágó István korábbi műsorában egymillió forintért tették volna fel azt a kérdést, hogy ki az ember legjobb barátja, biztos, hogy sok ember milliomos lett volna. A választ mindenki tudja, de aki még nem találkozott ezzel a megfejtéssel, segítek neki: a kutya. És ha ez a kutya nem csak egy ember barátja, hanem a környezetében szinte mindenkinek, akkor viszont film készül belőle a kenguruk földjéről.

A film arról a legendás északnyugat ausztrál Dampier-bányatelephez tartozó Vörös Kutyáról szól, akit 1970 – 1980 között ebben a kis kolóniában szinte mindenki magáénak tekintett, de igazán mégsem tartozott senkihez. „Red Dog” a vörös kutya egy napon azonban gazdát választott magának John Grant (Josh Lucas) személyében és attól a pillanattól kezdve egészen egy véletlen balesetig együtt is maradnak. Mikor elveszítik egymást, a kutyus elindul földön, vízen, levegőben, hogy körbeutazza fél Ausztráliát, gazdáját megkeresni……

Teljesen klassz kis karácsonyi film volt, annak ellenére is, hogy egyáltalán nem téli hóesésben játszódik, hanem a képernyőt is leégető perzselő napon. Karácsonyi filmnek a kellemes hangulata miatt nevezném csak, hiszen egészen jól feltöltött még a tv-n keresztül is elegendő proteinnel, amivel talán kihúzom nyárig. Akkora hatással azonban nem volt rám, mint mondjuk a Marley és Én c. film (mivel a kertemben rohangál egy Labrador) vagy a Hatciko, de teljesen rendben volt. Kikapcsolt, örültem neki, élveztem nézni. Egyáltalán nem csodálkozom, hogy mi mindenre képes egy négylábú családtag. Sajnos ezeknek a filmeknek már előre tudjuk a végét és ezért a könnycsatornánk megindulásához lehet a papírzsepiket bekészíteni.

Magát a történetet a telephez tartozó kocsma visszaemlékezéseiből tudjuk meg, mikor a helyiek egy idegennek elkezdenek mesélni egy különleges kutya életéről, ami legendává vált, hiszen ez a kutyus ebben a brutálisan durva környezetben közelebb hozta az emberek egymáshoz.  Egy remek film a kutya és az ember barátságáról és még annál is többről.  Tökéletes családi szórakozás ahol a kutya nem beszél, nem énekel, nem táncol, nem csinál semmi olyan gagyi dolgot, amit alapból az ebünk nem tenne, nem egy tipikus szobakutya. Itt a kutya okos, szerethető állat, aki megnevettet, megsirattat, és befészkeli magát a szívünkbe. Akinek van négylábú barátja tudja, miről beszélek. A filmben a karakterek érdekesek, van egy-két furcsa figura, de különösen nem kerülnek előtérbe, a főszereplőnk végig marad Red Dog. Van romantikus szál is, ami teljesen jól elmegy, és ráadásul felfedeztem Rachael Taylort is, aki viszont totál hasonlít az ifjúkori Nicole Kidmanra.  A szomorú érzelmesebb pillanatokat feledtetik a viccesebb jelenetek, mint például az olasz bányász és az ápolónő közötti románc és hasonlók, de ahogy közeledünk a vége felé, tudjuk már hogy nem fogunk nevetni, hiszen szinte minden „állatos” filmnek a természet adta törvényekhez kell igazodnia.

A filmnek tényleg klassz hangulata van, amihez igazán hozzájárul a tuti soundtrack a tökéletes 70-s évekbeli „feelgood” rockzenéjével. (Bizony sok esetben nem érdekelt senki és feltekertem a hangerőt megfelelő nagyságra). Érdekességképpen utánanéztem a kutyus fajtájának, Cattle dog magyarul ausztrál pásztorkutya sok híresség kedvence (pl. Owen Wilson, Matthew McConaughey) és előszeretettel alkalmazzák őket filmekben. (Mad Max). Ausztráliában a kutyussal kapcsolatban nem csak ez az egy legenda létezik, de talán ez a leghíresebb.

Szintén nem ez az a film ahol a négylábú főszereplőnk mellett a többiek annyira előtérbe kerülnének, de ezt ne is várjuk senkitől sem egy ilyen sztorinál. Josh Lucas (Poseidon) és Rachael Taylor (Transformers) mindketten szerethető figurák, de igazán semmi több, a film iránti szimpátiám őket is magába szippantotta, velük együtt élveztem az egészet. A filmben a többiek mellékszereplők, mint szinte mindenki, de legalább nem éreztem azt, hogy nem illenének a filmbe. A kutya eredeti neve Koko, kezdetben őszintén bevallom, nem volt számomra szimpatikus, de a film alatt eléggé megszerettem ahhoz, hogy sajnálni tudjam gazdája reménytelen keresésében.

Kriv Stenders (Boxing Day) rendező elkészítette azt a filmet Ausztráliának, mint amit korábban például az amerikaiaknak Lassie vagy akár a japánoknak Hachiko jelentett. Fényképezése kiváló, Ausztráliának olyan táját mutatja be, amit ritkán látunk filmen. Ezek a vörös sziklás tájak minden képzeletet felülmúlnak. Kemény dolog lehet ilyen helyen dolgozni, ahol egy tojás 2 perc alatt megsül tűz nélkül is a földön. Ez a film tényleg könnyed családi kikapcsolódás téli időszakra, mind a sztoriját, mind az egész hangulatát tekintve. Jó volt nézni, feldobott egy ideig és örülök, hogy láttam.

Mindenkinek ajánlom, hiszen egy kellemes film, azonban azoknak különösen, akik szeretnek kicsit elmerengeni azon, hogy mi mindenre képesek értünk ezek a négylábú fülesek, mert csodálatos lények az biztos és megérdemlik, hogy előtérbe kerüljenek.

70%

 

Vannak olyan filmek, melyekről sok kedvem nincs írni, mert nem érdemli meg, hogy szóvá tegyem, de most mégis nekiállok, mivel borzasztóra mérges vagyok rá. Kevés film van, amit kikapcsolok és csak másodszori nekifutásra nézem meg, mert elsőre annyira elment tőle a kedvem, hogy inkább elolvastam a napi blikket, ami legalább felvidított. Lehet valakinek ez a néhány sor nem fog tetszeni, de akkor is egyszerűen nem tudok enyhülni iránta.   

Tripp (Patrick Dempsey) pénzt váltani indult egy bankba, de mire végezne, túsz lett két bankrabló társaság markában is, mivel ugyanazt a bankot szemelte ki magának mindkét brigád. Miután a felfordulásban egymás után hullnak a túszok és a rablók, rájönnek, hogy nem mindenki az, akinek mondja magát. Az összeesküvést Tripp, Sherlock Holmest megszégyenítő ötletekkel próbálja megoldani, miközben a bankalkalmazott Kaitlin (Ashley Judd) szívét is próbálja elnyerni…… 

Egyszerűen annyira erőltetett volt, hogy borzasztó volt végigülni. Közepén kikapcsoltam, mint már említettem, de kíváncsiságom miatt folytattam, hogy mi is lesz ennek a szerencsétlenkedésnek a vége. Kár volt. Pedig még a tizedik percéig azt gondoltam, hogy egész kellemes kis vígjátéknak ígérkezik, ami nem több másfél óránál. A korábbi bejegyzésemnél (Killer Elite) említettem, hogy a bemutatója tökéletes hangulatot adott a filmnek, itt ebben az esetben köze sincs egymáshoz a kettőnek. A filmről elég sok pozitív kritikát olvastam, általában halálra dicsérik, de én most a más oldalon állok, mint a rajongói tábor.    

Az alapötlet nagyon jónak tűnik. Egy bankot két társaság egyszerre szeretne kirámolni. Két banda, két stílus. Az egyik képviseli a profizmust, a high-tech technikát és az észt, a másik az erőt, az agynélküliséget és persze a bénaságot. Kapunk hozzájuk egy zseninek álcázott jóképű főszereplőt, aki ráhajt arra a szép hölgyre, aki éppen a mézesheteire indulna dúsgazdag férjével a Tahiti szigetvilág valamely álomszigetére. Ebből az alapanyagból szerintem azért egészen komoly kis vígjátékot lehetne összehozni. Azonban ahogyan szépen véresen hullnak a szereplőink, a túszok és a banda tagjai, úgy mélyülünk bele az egyre idegesítőbb konfliktusokba és párbeszédekbe.      

Mi idegesített? Először, amit megemlítenék, hogy nagyon irritált a két tuskó bankrabló bénázása. Ötlettelen szövegeiken és vicceiken szinte el sem mosolyodtam és nem tartom magam faarcnak. Szerintem bűn rossz karakterek voltak, de ez jellemző volt az egész bagázsra. Másodszorra pedig ez a totálisan hihetetlen sztori akasztott ki, amit annyira próbáltak túlmisztifikálni, szétcsavarni, mintha egy Agatha Christie regény lenne. Most ha meg ez volt a cél, akkor meg találjanak ki valami más végét a filmnek, mert még egy csekély értelmi képességű Micimackó (akit sosem bántanék) is kitalálta volna, mondjuk második nekifutásra két tipp közül. Mindig azt írom, hogy értem én, hogy mit akartak a készítők az adott filmmel kapcsolatban mondani, de ebben a filmben az értelem totál vakvágányra futott. Tudom, hogy nem kell vígjátékban keresni az észt, de akkor is…..

Minek néztem meg? Azért mert reménykedtem, hogy Jon Lucas és Scott Moore a Másnaposok c. film első részének a forgatókönyve után csak ki tudnak húzni még valami nézhetőt a fiókjukból. Ház ezzel bizony mellélőttek, beeshetett volna a fiókjuk mögé! 

A szereplők tényleg B kategóriásak, mint az egész film. Ashley Judd-ot (Tiszta ügy) kifejezetten régen láttam már, de sajnos most sem erőltette meg magát, hogy ismét felfigyeljek rá a szépségén kívül. Patrick Dempsey A Grace klinika jóképű Shepherd dokijával sem valami jó a kapcsolatom, alig bírtam hallgatni rossz és szintén idegesítő szövegét, nem volt jó, az elején még talán, de ahogy haladtunk előre egyre jobban kívántam volna már a kukába a filmmel együtt és akkor elég finoman fogalmaztam. Pruitt Taylor Vince (Az óceánjáró zongorista legendája) és Tim Blake Nelson (Ó, testvér, merre visz az utad) volt a két tettes, aki mindent elkövetett, hogy engem bosszantson. Minkét színész bizony látott már szebb napokat is a zárójelben megjegyzett filmjeikben.  

El sem hiszem, hogy Rob Minkoff rendezte ezt a filmet és az 1994-ben készült Az oroszlánykirály c. rajzfilmet is. A kettő ég és föld. Nekem ez a filmje nem jött be. Rendezésével speciel semmi bajom nem volt, mondjuk szinte nem is jutottam el odáig, hogy azt figyeltem volna, mennyire zseni lenne a kamera mögött. Egy remek ötlet, hülyén megcsinálva. Ennyi. Megjegyzem, hogy pont ezek a vígjátékok veszik el a kedvem a többi esetleg érdemesebb nevettető alkotástól. Még arra sem foghatom, hogy bal lábbal keltem volna fel, vagy, hogy rossz napot fogtam ki, mert nem. Egyszerűen számomra ez a film semmilyen formában nem volt szórakoztató, úgy látszik előző napokban megnézett akciófilm teljesen kielégített több napra is szórakoztatás szempontjából, akkor engedékenyebb voltam, most nem.  Miért adok rá 50%-ot? Mert rövid volt.

Szóval, ha szemét lennék, mindenkinek tiszta szívvel ajánlhatnám kellemes időtöltésnek, de mivel nem vagyok annyira, ezért csak a fanatikus vígjátékrajongóknak, hátha jobban megbirkóznak vele, mint én.

50%

 

Őrült dilis szerelem.jpgKifejezettem nem szeretem a vígjátékokat, mivel tömeggyártása ellenére évente csak egy – két olyan elfogadható alkotás születik, amire utólag nem sajnálom az eltöltött időmet. Hollywood ontja a marhaságokat, amikre nem igazán vagyok vevő már. Nem mondom, hogy az alábbi alkotás minden tekintetben kielégített, de egynek tökéletesen elment és faarcom elmozdult több esetben is.  

Cal Weaver (Steve Carell) és Emily Weaver (Julianne Moore) több évtizede házasok. Egy jól sikerült étteremben eltöltött vacsora után Emily bedobja a törülközőt és közli férjével a klasszikus mondatot: „El akarok válni!”. Cal bánatát, férfiszokásokhoz hűen a közeli kocsmában porbálja átvészelni folyamatos önsajnálkozások közepette. Mikor már mindenki kívülről fújja mi történt emberünkkel, az ügyeletes nővadász Jacob Palmer (Rayn Gosling) megsajnálja és felkarolja. Megtanítja a csajozás összes fortélyára, amivel talán újra felkelti Emily figyelmét is……

Őrült dilis szerelem 5.jpgNem volt ezzel semmi baj, csak túlhúzták. Ha a vége 15 perccel rövidebb, jobban tetszett volna. Mondjuk a film közben is voltak olyan üresjáratok, amit csak hatalmas ásításokkal tudtam átvészelni és ezt konkrétan nem a fáradtság számlájára írhatom. Hála az égnek megfelelő érzékkel azonban mindig akkor jött valami poén, ami kizökkentett alélt állapotomból. Nem azt mondom, hogy nem láttunk már hasonló sztorit korábban, de mégis a sablontörténések ellenére a filmben volt valami, ami megfogott és kaján vigyort csalt az arcomra.  

Őrült dilis szerelem 8.jpgA filmbe zsúfoltak több szálat is, amiről az a véleményem, hogy ha ez egy kicsit kevesebb, több lett volna (ezért is lett hosszú a film).  A kisrác szerelme a bébiszitter iránt, a bébiszitter szerelme az apuka felé, az anyuka kapcsolata a könyvelővel, és még sorolhatnám, ez így egy kicsit sok. Konfliktusok halmaza egy kicsit túlbonyolított vígjátékhoz képest. Ezek a többgenerációs szálak a végére természetesen összeérnek a film csúcspontjaként, ami tényleg remekre sikeredett. Valahogy itt kellett volna lezárni az egészet a ”csattanó” után (amire tényleg nem jöttem rá és ezért jár a pont) és a további negyed órát nem kellett volna kényelmetlenül végigülni. Bizonyos dolgok megértését ugyanakkor nem erőltették, mint pl.: Gosling átfordulását egyik pillanatról a másikra. Azért ahhoz idő kell, hogy az ember levetkőzze előző énjét és csak úgy átálljon a másik oldalra, ugyanakkor Carellnek viszont ez a karakterfejlődése sikeresen végbement. A tanulságokat, amikről a film szeretne mondani, nem részletezem, mert ezekre minden gondolkodó lény könnyedén rájön magától is, nem bonyolították halálra.  

Őrült dilis szerelem 3.jpgA mai vígjátékokon felnőtt generáció meglepően fogja tapasztalni, hogy nem kell egy jó vígjátékhoz az altesti humor alkalmazása. Számtalanszor leírtam már (persze más is), hogy fölösleges gusztustalansággal telezsúfolni a vígjátékokat, hogy megfelelően szórakozzunk, csak megfelelő forgatókönyv és tökéletes szereplőgárda kell. Az előbbi hagy még kívánni valót maga után, azonban az utóbbira nem lehet panaszunk.   

Őrült dilis szerelem 2.jpgA lúzer megcsalt férj szerepére Steve Carell (A család kicsi kincse) tökéletes választás volt. Azon színészek közé tartozik, akit már kinézete alapján megsajnálok és az eljátszott töketlenségei miatt megszeretek. Julianne Moore (Az ember gyermeke) a tökéletes ellentéte Carellnak. Régen láttam olyan filmben, amiben ne tetszett volna. Rayn Gosling (Drive) minden téren nyomul ezerrel. Nem tudom, létezik még a naptárában olyan nap, amikor ne forgatna. Folyamatosan jönnek a filmjei. Csípem a srácot, szimpatikus és tehetséges. A csajok meg örülhetnek és vigyoroghatnak, ha vetkőzik, mert tökéletes photoshoppolt felsőteste látványától biztosan megbénulnak. Emma Stone (Könnyű nőcske) hatalmas, végre egy színésznő, akinek a szinkronhangját is eltalálták. Könnyű nőcske után ismét egy olyan film, amiben nagyon jó. Marisa Tomei, Kevin Bacon, John Caroll Lynch, mellékszereplőként csak dicsérni lehet, úgy egyben volt mindenki, amit már régen éreztem filmben.

Őrült dilis szerelem 1.jpgGlenn Ficarra és John Requa (I love You Phillip Morris) rendezőpárosnak sikerült felépítenie elejétől a végéig egy könnyen fogyasztható romantikus vígjátékot, amihez megfelelő mennyiségű lóvét is kaptak, hogy ennyi sztár együtt szerepelhessen. Az biztos, hogy a nyár egyik legjobb vígjátéka lett, de ez nem is nagy dicsőség. Kicsit hosszúra sikerült, de kizártnak tartom, hogy a film ne csalna felejthetetlen nevetést bárkinek is az arcára. Tipikusan az a film, ami után tényleg jól esik felállni. Ami érdekesség és kevesen tudják, hogy a forgatókönyvét az a Dan Fogelman írta, aki eddig igazából animációs filmek megírásában jeleskedett, úgy, mint a Verdák, Aranyhaj és a nagy gubanc vagy éppen a szuperkutyás Volt. Gratula neki. 

A romantikus vígjátékok kedvelőinek kötelező. Aki viszont nem csípi ezt a műfajt, próbáljon erőt venni magán és beülni rá a párjával, hátha szerez a kedvesénél egy jó pontot, amit később majd adott pillanatban leadhat egy jó focimeccs kedvéért.

 75%

”You Can’t Always Get What You Want” – szól a Stones slágere a film végén és ettől a számtól még jobban éreztem magam.  Az internet világáról idén nem ez volt az első film, ami nagyon tetszett és jó tudni, hogy nem csak Zuckerberg röhög rajtunk, hogy mennyi lóvét tud leszedni rólunk, pedig erről a srácról még soha életemben nem hallottam. 

A filmben Jack Harris (Luke Wilson) életét követhetjük végig, miként szállt be az internetes pornóiparba és hogyan emelte a fellegekbe a Wayne Beering (Giovanni Ribisi) és Buck Dolby (Gabriel Macht) által kitalált fizetős pornósite-ot, a 24/7payment.com-ot. Ez a site volt az első és az egyik legnagyobb fizetős pornóoldal. Jack volt az, aki a két idióta tulajnak az üzleti ügyét egyengette az orosz maffiával, az FBI-jal, az ügyvédekkel és a csajokkal, miközben pedig saját magával küszködik, mint rendes családapa, hogy valójában mi is jó neki.

Mivel valódiságát nem tudom megkérdőjelezni ennek az ”true” sztorinak, azért gondolom nem csak nekem jött át az, hogy a készítőknek nagyjából sikerült érzékeltetni ennek a dollármilliókat hozó ötletnek a megálmodását, elkészítését, és az amúgy nem egyszerű üzemeltetését. A maffiával való kapcsolatát pedig csak sejthetjük így volt, mert kizártnak tartanám, hogy lehetett volna beszélni róla. Ennek a klassz  ”történelmi” filmnek nagyon eltalálták a hangulatát és ennek köszönheti igazán a film, hogy teljesen nézhető a hibái ellenére. Csak néhány esetben ült le, de ezeken a pontokon is tovább lehetett lépni. A krimi szálon pedig még izgulni is lehetett.  Hála az égnek igazából ez is azon filmek közé tartozik, ami nem akar egyáltalán többnek látszani, mint aminek készült, csak egyszerűen szórakoztat.   

Ez volt az a film, amin annyi feliratot olvastam, hogy egy kisebb méretű novella biztos kijött volna belőle. A narráció szinte végig követte a filmet, majdnem olyan, mint egy dokumentumfilm vígjátéknak öltöztetve, ez lehet, valakinek nem tetszik, mivel folyamatos olvasást igényel és addig bizony a látnivaló kevesebb, és azért van itt mit  nézni amikor megjelennek a hölgyek. A filmben lévő zenék külön említést érdemelnek. Hihetetlen jó zenei anyagot válogattak össze, amire szinte végig jár a lábunk: The Rolling Stones, OMC, Moby, Outcast, 2Pac és még sorolhatnám, ha felismerném őket.

Egyszerűen klassz, nézhető film, kár, hogy eddig kihagytam. Az FBI szál egy kicsit furcsa, és hihetetlen számomra, de törődjünk bele, biztos így volt. Pornó, mint a terroristák likvidálásának legnagyszerűbb ellenszere. Amúgy van az alkotásban minden, amit szeretünk ezekben a filmekben: csajok, szex, drog, luxus, bűnözés, gyilkosság...stb.  Nem is kell más egy kikapcsolódáshoz. Örülök, hogy megismertem ezt az embert. Nagy reklám a film körül nincs, és ezért szerintem nem is lesz sikeres, bár kitudja. Ezért ha nem botlunk bele, biztos simán elmegyünk mellette.   

A szereplők remekül lettek összeválogatva, nekem mindenki tetszett, bár nem vagyok annyira Luke Wilson párti, annak ellenére sem, hogy az  Itt járt Henry Pool elborult filmje szerintem nagyon jó volt. Itt is azt gondoltam róla, hogy olyan egyarcú, de mondom, nem zavart. A két drogos ”zsenit” alakító Giovanni Ribisi (Avatar, Rayn közlegény, Brókerarcok) már könnyebb eset, hiszen hatalmasat alakít a párjával Gabriel Macht-al (Szerelem és más drogok) együtt.  James Caan visszataszító szerepében elég gusztustalan, de jó. Laura Ramsey-t (Micsoda srác ez a lány) pedig mutathatták volna lengébben is, ha már egyszer elcsábította a ”tisztességes” családapát.  

George Gallo (Mester és tanítvány, Anyám új pasija) közel 20 éves rendezői munkássága alatt mindösszesen 6 filmet készített eddig, inkább említésre érdemel írói pályafutása, hiszen neki köszönhetjük az Éjszakai rohanást, vagy például a Bad Boys I-II megírását. Ebben a filmben is találhatunk hibákat, - amiket most nincs kedvem felsorolni, - amit a forgatókönyvírónak köszönhetünk, de inkább ne vegyük észre, hanem élvezzük a filmet, mert szerintem megéri.  

Ajánlhatom szinte mindenkinek, aki egy könnyű kikapcsolódásra vágyik, hiszen ez egy teljesen fogyasztható, gondolkodásmentes, nagyszerű zenékkel megtámogatott hétköznap estékre tökéletes szórakozást nyújtó film.

75%

Ha a filmek között lehetne olyan kategóriát teremteni, hogy a világ legtahóbbjai, akkor ez biztos, hogy az első ötben szerepelne. Ez az a film, amit társasággal nézve sokkal hatásosabb, mint egyedül, hiszen végigröhögöd az egészet a többiekkel együtt, de közben meg mindegyikőtök tudja, hogy bődületesen hülye egy film.

Maaskatjeben öt utcaseprő jóbarát (Rirchard,Rikkert,Barrie,Robbie,Garrie) a gazdasági válság, és persze a saját baromságaik miatt elveszítik állásukat. Mivel segélyt nem igazán kapnak, összebútoroznak és együtt tengetik reménytelen életüket.  Elhatározzák, hogy bevezetik a nem fizetek semmiért rendszert. Se a kajáért, se a piáért, se a benzinért, se a számlákért, semmiért nem hajlandóak pénz kidobni, hiszen nincs is nekik. Gyakorlatilag minden ingyen van számukra, futni tudnak, és az Opel Mantájukkal simán elmenekülnek még a rendőrök elől is. A helyi média felkarolja őket, aminek a következménye az lesz, hogy több környező városban lázongás tör ki az új ”nem fizetek” rendszer reményében. Belgium és Hollandia közben a háború küszöbére sodródik………………………..

Szóval így kell egy jó bunkó filmet összehozni. Amúgy ez egy Hollandiában futó tv sorozat mozira átírt változata. A sorozatról nem tudok nyilatkozni, nem láttam. Egyesek azt mondanák a filmről, hogy ez már annyira rossz, hogy már jó. Már akinek. Nem tagadom társasággal nézve, fröccsözve az embert magával viszi a többiek jókedve és röhög ezen az állatságon, mint egy hülyegyerek, de amint vége van, a gyors felejtés helyett, bizony azt gondolom, hogy ez nagyon szar volt. Ugyanakkor, nem tagadom, egy cseppet sem unatkoztam rajta, van egy ”hangulata” ami végül is megfogott, de utána meg csak azt érzed, hogy te is beálltál abba a sorba, hogy röhögtél egy olyan filmen, olyan jeleneten, amin egyáltalán nem kellett volna. 

Már az kezdő képsorai is meghatároznak mindent. Ennyi hülyén kinéző IQ bajnok bundesliga sérós pornóbajuszú pasit összeszedni is nehéz lehetett, és amikor megszólalnak, ömlik a szájukból a bunkóság. Pont olyan a beszédük, ahogy kinéznek. Semmi dolguk sincs, állnak az utcán és leszólnak mindenkit menő csávók módjára. Az egyik srácnak van egy zöld színű Opel Mantája, amiből a legrosszabb 80-as évek disconak nem nevezhető förmedvénye üvölt teljes hangerőn és ezzel kocsikáznak jobbra-balra, birkák módjára. Igazából semmi több. Kicsit belepillantunk a családi hátterükbe is, hadd rökönyödjünk meg még jobban, mekkora állatok. Eddig még vicces is lenne, illetve az is, csak aztán ledöntenek minden tabut és átlendülnek a ló túlsó oldalára. Nem akartam leírni, de megteszem. Azt még ”elviseli” az ember, hogy egy rendőr balfaszságból lelövi a társát, és ezen ”röhög” az ember, mert ilyet már láttunk számtalan idióta vígjátékban, de egy kutyának minek kell szétloccsantani a fejét az ágynak a lábával és még mutatják is, de ne is kelljen az állatokig elmenni, hiszen a terhes nőt bántani sem emberi lényre vall. És akkor a többiről már tényleg nem is vagyok hajlandó írni.  

Nem ismerem a holland nyelvet, különösen a káromkodásainak választékosságát, hogy ugyanolyan lehet-e mint a magyarban, mert ebben a filmben kevés olyan mondat van, amiben az b..d m.g szócska, vagy valamelyik extra változata ne szerepelne. Ennyire elcseszettül trágár filmet régen láttam. Nehéz azt hinnem róla, hogy csak a felírat fordítójának képzeletének szülemény lenne. Mondjuk, ezen még túl lehet tenni magunkat, de a fentebb említett dolgokon, úgy gondolom, nem.

Végül is nem bántam meg, hogy megnéztem, de ha kihagyom, akkor sem vesztettem volna semmit. Ez a fajta humor tudom még mindig sok embernek tetszik, de ahogy öregszünk egyre kevésbe fog tetszeni, ha ezt egyáltalán humornak vagy vígjátéknak lehetne nevezni.  

A szereplőkről annyit, hogy iszonyat, de szerintem ez elég tudatos, hogy így játszanak. Borzasztó volt nézni őket, de ugyanakkor meg vicces, ami azért nem nagyon illik össze. Elég ellenszenves karaktereket kaptak eljátszani. Amúgy tv-sorozatokban szerepeltek többnyire a srácok.  

Steffen Haars rendező az eredeti tv-sorozat elkövetője egy meglehetően szélsőséges filmet készített, ami vagy valakinek nagyon tetszik vagy az ellenkezője. Nekem nem tetszett, mert nem szeretem ezeket a bunkó és paraszt poénokat. Amiért esetleg magasabb pontot tudok neki adni az az, hogy a ledöbbenéstől végül is simán végignéztem, és nem kapcsoltam ki az első 20 perc után. Nem tudom, hogy mit dicsérjek benne, mert igazából nincs benne semmi olyan, ami megérdemelné, de ugyanakkor mégsem gyorsan felejthető alkotás. A film techno zenéje sokkoló. Barátokkal kicsit ittasan biztos nagyobb hatást ér el, mintha egyedül nézné az ember.

Mivel az a film gondolom, messze elkerüli majd a mozi pénztárakat, ezért nem aggódom, hogy sokan fogják megnézni.  Az biztos, hogy teljesen nagy baromság, és akinek ez a fajta humor bejön, lehet első helyre teszi a polcára. Azt hiszem, ezt a lehetőséget most kihagyom.

55% 

süti beállítások módosítása