the-salvation-poster02.jpg10 hónap eltelt az utolsó bejelentkezésem óta. Megpróbálom újra összeszedni magam és folytatni. Azt nem mondanám, hogy ennyi idő alatt ne néztem volta filmet, csak sem kedvem nem volt, sem időm ideülni és azért szenvedni, hogy valamit is kipréseljek magamból. Ha nem jön ösztönösen, nem kell erőltetni, hiába szeretem azt a mondást, hogy ami nem megy, azt erőltesd. Most, hogy korán sötétedik és rám szakadt a szabadidő délutánonként, szeretnék legalább hetente egy – egy olyan filmről írni, amiről talán kevesebbet hall az ember.

Visszatérésem alkalmából kapásból beleszaladtam egy olyan filmbe, amit 5 perc után kikapcsoltam és nem azért, mert nem lehetett volna jó, hanem a lelkiállapotomhoz és a kikészített fröccsömhöz valahogy nem illet. Ha maradnék (If I Stay) című romantikus drámával indítottam és nem bírtam tovább egy nagyobb leheletnél. Biztos megnézem, de majd máskor.  A kincses ládámat tovább pörgetve (amit szépen nyáron feltöltöttem) megakadtam egy olyan filmen, amiről nem is értem miért feledkeztem meg.  Anders Thomas Jensen (Ádám almái) írásából egy western! Egy dán western!

A dánok 1864-es németektől elszenvedett veresége után két testvér, Jon (Mads Mikkelsen) és Peter (Mikael Persbrandt) átkelnek az Atlanti – óceánon szebb jövő reményében. A testvérek több évig küzdöttek saját földért, miközben Jonnak nélkülöznie kellett feleségét és kisfiát. 1871-ben elérkezi k végre az - az idő, mikor a család újra összejöhetne, ha a birtokra történő hazaút nem torkolna szörnyű tragédiába. A helyi bandavezér testvére börtönből szabadulva éppen ugyanabba a lovas kocsiba száll be, amiben hazafelé tart Jon, Mariet és a fiúk boldogan…

the-salvation03.jpgEnnyi elég is a történetről, én még ennyit sem tudtam a filmről. Egyszerű, de ütős. Nem több, nem kevesebb, mint aminek készült. Nincs túlbonyolítva. Igényes fejhajtás Sergio Leone westernfilmjei előtt, de hasonlíthatnám Clint Eastwood Nincs bocsánat c. filmjéhez is. Ami western egy film feelingjéhez kell minden megtalálható benne.

Már a 3. percben megjelenik a klasszikus gőzmozdony pöfékelve, a szél fújja a port a sivár sivatagi tájon, szól a gitárzene és már csak az ördögszekér hiányzik, hogy elguruljon a tévénk előtt. A városlakók jönnek – mennek gyalog és lóháton, az egész környezet él és mozog. Szereplőink kellően hihetően leamortizáltak ahhoz, hogy elhiggyük sok mindent átéltek már. Bár a filmben indiánok nincsenek, azért természetesen néhány szó erejéig megemlékeznek róluk, hogy mennyire nincsenek barátságba velük.

f1440_the_salvation.jpgMeglehetősen szemét és brutális kezdés után pillanatig sem fogunk unatkozni a film végéig. Szépen végigvisznek minket a szokásos kliséken. Hála az égnek ez egy olyan film, ami még véletlenül sincs elnyújtva, sőt rettentően rövid. Hiszen az a 79 percnyi játékidő egyáltalán nem mondható megterhelőnek, még öt korsó sör elfogyasztása után sem, ha az ember meg szeretné állítani a filmet mellékhelység megkeresése ürügyén. Nincs sok szereplő, nincs sok szöveg, mellébeszélés, percegik megmerevedett tájképek, inkább kőkemény tettek. Tipikus bosszúfilm és ezzel nem árulok el nagy titkot, ahol nem mindig maradnak a jók életben, hát még a rosszak, ezért nem is kell nagy katarzist várni a film végétől. Úgy jó, ahogy van, nem is kell túlragozni.

10299939_794419940570229_5812880984731963812_n.jpgTalán egy pici negatívum, hogy az egész város felépítése valahogyan nekem túl makett szagot árasztott, bármennyire is próbálták élettel megtelíteni. Hozzáteszem egyáltalán nem zavaró, csak feltűnt, de lehet ez is kellett ahhoz, hogy  ne a részleteken merengjünk annyit.

10173720_794419803903576_8131094082354804956_n.jpgMads Mikkelsen (Ádám almái) el kell ismerni rettentő jó színész, bármit tökéletesen eljátszik. Nem kel őt dicsérni. A nézése és a kinézése félelmetes. Bár az oldalra nyalt haján mindig mosolygok. Kisujjból hozta ezt a szerepet. Jeffrey Dean Morgan (Loosers – Vesztesek bosszúja) igazán ellenszenves puskavégre való gonosz, kinek a hangjától az egész város összecsinálja magát. Igazán Eva Green (300 – A birodalom hajnalán) tetszett és nem csak a gyönyörű megjelenése miatt. Néma játékával egészen emlékezetes. Sok szöveget mondjuk nem kellett megtanulnia.  A lényeg az, hogy a szép szemeiből átjön a keserű fájdalom. A seriff-pap (Douglas Henshall) keveréke egy kicsit nyápic volt számomra, mivel csak dísznek lógott a stukker az oldalán. Feltűnik még a filmben az egykoron szebb napokat látott francia fociisten Eric Cantona is, aki már egészen hosszú filmes karrierrel rendelkezik, bár sokat nem láttam belőle.

362441.jpg-r_640_600-b_1_D6D6D6-f_jpg-q_x-xxyxx.jpgKristian Levring (Akitől félsz) rendezőnek és Anders Thomas Jensennek (jelen esetben, mint forgatókönyvíró) ez volt a második közös munkája. Semmi extrával nem tűnik ki a klasszikus western filmek közül, de mégis volt valami plusz benne, ami miatt jobban megfogott az átlagnál. Bár lehet, hogy csak az elfogultság beszél belőlem. Örültem, hogy megataláltam, de mégsem vártam tőle sokat és lehet ezért is adott többet. Végig feszes, tempós, unatkozni egy percig sem lehet. Sötét és véres dráma. Hála az égnek a csöpögős szerelmi szálat mellőzték, mondjuk nem véletlenül. Keményen odavág, úgy ahogyan kell, és úgy, ahogyan abban az időben illett (gondolom). A gyönyörűen fényképezett tájat Dél – Afrikában forgatták, mielőtt bári is azt hinné, hogy Dánia kezd elsivatagosodni. Fényképezése gyönyörű, legyenek azok külső helyek vagy belső helyszínek. A gitársémákra felépített zenéje különösen tetszett, amit azért néha egészen rendesen felpörgetnek adrenalin fokozás kedvéért.  

Lezárva és röviden. Kötelezően ajánlom minden westernfilm kedvelőnek. Nem lesz csalódás garantálom. Tökéletes ehhez az elcseszett beborult időhöz.   

75%

 

Bizony a Kenguruföldről is érkeznek nézhető filmek. És nem is akármilyenek!! Gondolok itt pl. az Animal Kingdom-ra vagy az enyhén más műfajú The Loved Ones-ra. Utoljára, mint egy korábbi írásomban is említettem, hogy bizony az egyik legjobb western film, amit láttam Az ajánlat volt és nem meglepő módon szintén Ausztráliából került a közönség elé. Ezért vártam már ez a filmet is.

Shane Cooper (Ryan Kwanten) feleségével jobb levegő reményében Ausztrália egyik eldugott kisvárosába Red Hillbe költözik, ahol még az emberek nem restek lóháton közlekedni. Első munkanapján a rábízott feladatot befejezve, visszatér a rendőrőrse, ahol rossz hírrel fogadják többiek, ugyanis Jimmy Conway (Tommy Lewis) volt helybéli lakos, akit 1995-ben életfogytiglani börtönre ítéltek megszökött a fegyházból és minden jel szerint a város felé tart, hogy bosszút álljon az őt bebörtönző rendőrökön. Bill (Steve Bisley) sheriff csapata az újonc Cooperrel felfegyverkezve a városhatárokon várja, hogy a szökött fegyenc mikor ér a városba……

Határozottan tetszett. Az biztos, hogy nem úgy indult, ahogy elképzeltem, de a végére teljesen beleéltem magam. Kicsit lapos volt az eleje egészen addig, míg Jimmy meg nem jelent és határozott elképzelését a bosszújával kapcsolatban érvényesíteni nem kezdte, viszont ettől a ponttól egész kellemes kis izgalom kezdett kialakulni. Nem körömlerágós, de tetszetős.  

Azért az összhatáson nagymértékben rontott az, hogy egyes emberkék nem mindig a legnormálisabb cselekedett hajtották végre az adott szituációkban. Egyszerűen hülyék voltak és hülyeséget csináltak. Azonban ezt feledteti Jimmy nem éppen könyörületessége, amit nagyon eltaláltak. Nem egy bosszúálló angyal kinézete van.  Ahhoz képest, hogy napjainkban játszódik a klasszikus western elemek felfedezhetőek benne, úgy mint a lövöldözés, a lovaglás, a nyilazás, és gyönyörű tájképek.  Különösen éjszaka a vihar előtti lovaglás tetszett. A filmben szereplő karakterek a két főszereplőn kívül egy kicsit sem szimpatikusak.  Más amúgy sincs. Érdekes, de az egész város kihalt. Legalábbis egy éjszakára. Kezdetben a film zenéje valamiért csak nem akart belemászni a fülembe, de utána már megtetszett. A filmekben egy kicsit is jártas emberek sajnos a film felénél érzékelik már azt a csavart, ami a végén be is következik. Amúgy remek lezárása volt a filmnek.

Ryan Kwanten (True Blood sorozat, Halálos hallgatás) igazából nem volt számomra olyan meghatározó. Nem volt rossz. Talán ami tetszett benne azon kívül, hogy szimpatikus pali, hogy nem volt szuperhős, hanem egy sebezhető ember. (Szegénynek igen sokat kellett gyalogolnia.)  A másik főszereplő Tommy Lewis (Az ajánlat) ugyan sokat nem beszélt, mégis jobban bejött. Minden tekintetben ő a klasszikus rosszarc. Brutálisan csak ment előre és nem adta fel. Utolsó mondata a filmben hatásos. Steve Bisley (Mad Max) sheriff szerepben még aki említést érdemel, igen figyelemreméltó pasi. Végül is rosszat senkiről nem tudok mondani, tették a dolgukat rendesen.

Úgy gondolom Patrick Hughes rendező sikeresen ötvözte a klasszikus western elemeket a mai környezettel. Forgatókönyve alapján szépen lassan építette fel ezt az akció western thriller egyveleget. Hibái ellenére mégis azt mondom rá, hogy bizony igen kellemes atmoszférájú szórakoztató film!

Ajánlhatom téli estékre, zivataros délutánokra, mikor az ember egy kis kikapcsolódásra vágyik és nem éppen a könnyedebb vígjáték fajtából. Kemény kis film a kenguruk őshazájából. Biztos, hogy nézős lesz még egyszer!

65% 

Sajnos mostanában nem igen kényeztetnek el minket westernfilmekkel. Évente érkezik egy – két darab, ami igazán élvezhető. (Bár ha mindegyik jó lenne, akkor meg az lenne unalmas.) Legutoljára John Hillcoat rendezésében készült Az ajánlat c. film volt, ami nagyon bejött, na meg persze a Jesse James meggyilkolása, a tettes gyáva Robert Ford.  Ezért is lelkesedtem, amikor olvastam, hogy Coen testvérek leporolják és feldolgozzák az 1969-ben készült  A félszemű c. klasszikus művet, aminek nem más volt a főszereplője, mint a legendás John Wayne.

A 14 éves Mattie Ross (Hailee Steinfeld) kereskedő apját a saját alkalmazottja gyilkolja meg egy sikeres üzlet lebonyolítása után. A gyilkos Tom Chaney (Josh Brolin) a pénzzel együtt a helyszínről gyáván elmenekül. Mivel a sheriff iroda rettentően elfoglalt a helyi ügyekkel, ezért egy másik városból jött ember meggyilkolása végett nem indítanak hajtóvadászatot. Mattie felbérli a nem éppen szimpatikus Rooster Cogburn (Jeff Bridges) rendőrbírót, aki híres arról, hogy mindenkit megtalál, és nem mellékesen rettentően szereti az alkoholt. A ”nyomozásba” bekapcsolódik harmadiknak LeBoeuf nevezetű texasi ranger (Matt Damon), akinek viszont már régóta fáj a foga Chaney-re, még egy korábban elkövetett gyilkosság miatt. Hárman lóháton az indiánok földjén keresztül elindulnak megkeresni és a törvény elé állítani élve vagy halva Chaneyt……

Nem mondatom a legjobb Coen filmnek. A Nem vénnek való vidék szerintem jobb. De nem sokkal marad el tőle. Tipikus bosszúfilm. Valakit meggyilkolnak és a család valamelyik tagja nem hagyja annyiban. Kivételesen most egy kislány az, aki erre az ismeretlen útra tévedt. Nem láttam az eredeti filmet, tehát nincs támpontom, hogy mitől tér el ez tőle. Nem mellékesen mindkettő alapját egy Charles Portis író regénye ihlette és azt adaptálták vászonra. Utána olvasva Coenék az nyilatkozták, hogy az Ő feldolgozásuk hűen követi a regényt. Úgy legyen, hiszek nekik, mert miért ne. Valahogy így kell egy jó westernt csinálni. Gyönyörű tájak, lovaglás, tábortűz, fegyverek, klassz fogsorok, állati szőrmék (a medvés pasi, ahogy kinéz!) piszkos ruhák, stb. minden olyan kellék, ami egy vadnyugati filmben nagyon jól néz ki. Coen tesók kicsit visszavettek a durvulásból, de azért bőven érezhető a védjegyük. (amikor a pasit pofán lövik sörétessel) Vicces, mosolygásra késztető jelenetek is simán találunk. (Fogkihúzás kézzel.) A párbeszédek kidolgozottak, de mondjuk náluk ez alap. Imádtam azt a szöveget, mikor a hullának nem jár rendes temetés, mert túl kemény a föld, vagy amikor Mattie eladja a lovakat és a nyerget az eladónak, hát az valami félelmetes. A film nem pörög ezerrel, de nem is baj, addig is lehet bámulni a szépen fényképezett táját, de mégsem jelenti azt, hogy unalmas lenne, a hangulata úgyis magával ragad. Indiánokra nem várjuk, mert nincsenek.

Azt hiszem Hailee Steinfeldet (tv sorozatokban játszott) felfedezték, kizártnak tartom, hogy ez után a film után ne ostoroznák dögivel ajánlatokkal. Sokszor fogunk még hallani róla. A nagy sztárokkal teljesen azonos szinten van. Hihetően játssza el a markáns, karakán koraérett hölgyet, ami mögött azért még naiv szív lapul.  Jeff Bridges (A nagy Lebowsky, Tron, felsorolhatatlan) békebíró szerepében kezdetben egy kicsit sok volt, de aztán megszoktam és azt mondtam, hogy nagyon jó. Bár alig lehet érteni mit mond. Úgy látszik, bejönnek neki ezek a piás szerepek. Matt ’Jason Bourne’ Damon, mint texas ranger! Vicces. Nem tudom, hogy sikerült őt megtalálni erre a szerepre, kicsit furcsa, de semmi rossz végül is nincs benne. Josh Brolin (Jonah Hex, Nem vénnek való vidék) gyilkosként nem sokat szerepel, de amikor megjelenik, rendesen odateszi magát. És beszéde neki is félelmetes. Mintha nagy adag tehénlepény lenne a szájában.  Igazából tökéletes választás az összes szereplő. Mind profi.

Ethan & Joel Coen (Nem vénnek való vidék, Fargo, felsorolva lemenne a nap) testvérek ritkán hibáznak, sőt meg merem kockáztatni, hogy még nem láttam tőlük rossz filmet. (Na jó. A Kegyetlen bánásmód az nem jött be annyira, de a többi igen.) Igazából nem vagyok jogosult negatív kritikával illetnem őket, mert csak egyszerű filmnéző vagyok, de úgy gondolom ez egy picit, de csak nagyon picit gyengébb lett, mint a többi! De szigorúan a saját mércéjükhöz viszonyítva, mert bizony ezt a filmet is büszkén ki lehet tenni a polcra a western klasszikusok közé.

Utoljára mindig azt írom, hogy kinek ajánlanám ezt a filmet. Elsősorban mindenkinek, másodsorban a western rajongóknak, harmadsorban annak, aki még nem látott Coen filmet, hogy szeresse meg a stílusukat. Mert nem szabad kihagyni egyiket sem. És egy kicsit sem voltam elfogult.

85 %             

süti beállítások módosítása