”You Can’t Always Get What You Want” – szól a Stones slágere a film végén és ettől a számtól még jobban éreztem magam.  Az internet világáról idén nem ez volt az első film, ami nagyon tetszett és jó tudni, hogy nem csak Zuckerberg röhög rajtunk, hogy mennyi lóvét tud leszedni rólunk, pedig erről a srácról még soha életemben nem hallottam. 

A filmben Jack Harris (Luke Wilson) életét követhetjük végig, miként szállt be az internetes pornóiparba és hogyan emelte a fellegekbe a Wayne Beering (Giovanni Ribisi) és Buck Dolby (Gabriel Macht) által kitalált fizetős pornósite-ot, a 24/7payment.com-ot. Ez a site volt az első és az egyik legnagyobb fizetős pornóoldal. Jack volt az, aki a két idióta tulajnak az üzleti ügyét egyengette az orosz maffiával, az FBI-jal, az ügyvédekkel és a csajokkal, miközben pedig saját magával küszködik, mint rendes családapa, hogy valójában mi is jó neki.

Mivel valódiságát nem tudom megkérdőjelezni ennek az ”true” sztorinak, azért gondolom nem csak nekem jött át az, hogy a készítőknek nagyjából sikerült érzékeltetni ennek a dollármilliókat hozó ötletnek a megálmodását, elkészítését, és az amúgy nem egyszerű üzemeltetését. A maffiával való kapcsolatát pedig csak sejthetjük így volt, mert kizártnak tartanám, hogy lehetett volna beszélni róla. Ennek a klassz  ”történelmi” filmnek nagyon eltalálták a hangulatát és ennek köszönheti igazán a film, hogy teljesen nézhető a hibái ellenére. Csak néhány esetben ült le, de ezeken a pontokon is tovább lehetett lépni. A krimi szálon pedig még izgulni is lehetett.  Hála az égnek igazából ez is azon filmek közé tartozik, ami nem akar egyáltalán többnek látszani, mint aminek készült, csak egyszerűen szórakoztat.   

Ez volt az a film, amin annyi feliratot olvastam, hogy egy kisebb méretű novella biztos kijött volna belőle. A narráció szinte végig követte a filmet, majdnem olyan, mint egy dokumentumfilm vígjátéknak öltöztetve, ez lehet, valakinek nem tetszik, mivel folyamatos olvasást igényel és addig bizony a látnivaló kevesebb, és azért van itt mit  nézni amikor megjelennek a hölgyek. A filmben lévő zenék külön említést érdemelnek. Hihetetlen jó zenei anyagot válogattak össze, amire szinte végig jár a lábunk: The Rolling Stones, OMC, Moby, Outcast, 2Pac és még sorolhatnám, ha felismerném őket.

Egyszerűen klassz, nézhető film, kár, hogy eddig kihagytam. Az FBI szál egy kicsit furcsa, és hihetetlen számomra, de törődjünk bele, biztos így volt. Pornó, mint a terroristák likvidálásának legnagyszerűbb ellenszere. Amúgy van az alkotásban minden, amit szeretünk ezekben a filmekben: csajok, szex, drog, luxus, bűnözés, gyilkosság...stb.  Nem is kell más egy kikapcsolódáshoz. Örülök, hogy megismertem ezt az embert. Nagy reklám a film körül nincs, és ezért szerintem nem is lesz sikeres, bár kitudja. Ezért ha nem botlunk bele, biztos simán elmegyünk mellette.   

A szereplők remekül lettek összeválogatva, nekem mindenki tetszett, bár nem vagyok annyira Luke Wilson párti, annak ellenére sem, hogy az  Itt járt Henry Pool elborult filmje szerintem nagyon jó volt. Itt is azt gondoltam róla, hogy olyan egyarcú, de mondom, nem zavart. A két drogos ”zsenit” alakító Giovanni Ribisi (Avatar, Rayn közlegény, Brókerarcok) már könnyebb eset, hiszen hatalmasat alakít a párjával Gabriel Macht-al (Szerelem és más drogok) együtt.  James Caan visszataszító szerepében elég gusztustalan, de jó. Laura Ramsey-t (Micsoda srác ez a lány) pedig mutathatták volna lengébben is, ha már egyszer elcsábította a ”tisztességes” családapát.  

George Gallo (Mester és tanítvány, Anyám új pasija) közel 20 éves rendezői munkássága alatt mindösszesen 6 filmet készített eddig, inkább említésre érdemel írói pályafutása, hiszen neki köszönhetjük az Éjszakai rohanást, vagy például a Bad Boys I-II megírását. Ebben a filmben is találhatunk hibákat, - amiket most nincs kedvem felsorolni, - amit a forgatókönyvírónak köszönhetünk, de inkább ne vegyük észre, hanem élvezzük a filmet, mert szerintem megéri.  

Ajánlhatom szinte mindenkinek, aki egy könnyű kikapcsolódásra vágyik, hiszen ez egy teljesen fogyasztható, gondolkodásmentes, nagyszerű zenékkel megtámogatott hétköznap estékre tökéletes szórakozást nyújtó film.

75%

A bejegyzés trackback címe:

https://gonduzo.blog.hu/api/trackback/id/tr863001663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása