Izlandi filmekhez nem sok közöm volt eddig és mielőtt még valaki lenéz az miatt, hogy nem láttam a 101 Rejkjavik c. filmet, közlöm, hogy így van, mert nem láttam még, pedig azt mondták rá, hogy alapmű. Hát ebből is látszik, bizony igen széles az a repertoár, amit meg kéne még néznem. Persze van még rá időm, talán egyszer pótolom a rettentő sok szabadidőmben.

Kis halászhajó legénységéről szóló drámában betekintést nyerünk a nem éppen szokásos hétköznapok idegőrlő munkájába. A hajón egy öngyilkosságot követően megüresedett helyre kerül a kapitány unokahúga, ami ebben a szakmában nem egy elfogadott dolog, különösen akkor nem, ha az illető hölgy nem a konyhapult mögött kap helyet. Persze ez luxus lenne a hajón, így megpróbál beilleszkedni, ami elsőre nem éppen sikerül……

Persze a filmnek konkrétan nem ez a lényege, de megpróbáltam röviden leírni.  Aki szereti a veszélyes szakmákat és a Discoveryn futó rákhalászatokról szóló dokisorozatokat, az részben kielégítve érzi majd magát a képek láttán, de csak részben, mivel ez a film inkább a lelki vonalra támaszkodik.

Mindegyik szereplőnek megvan a maga deviáns viselkedési formája. Féltékenyek az otthon maradt párjukra, szerencsejáték függők, agresszívek a felgyülemlett feszültségtől, problémákkal teli emberek és ezek a tulajdonságok összezárva a tengeren 16 órás műszakban, pattanásig feszült idegekkel halmozódva konfliktusokhoz, rosszabb esetben őrülethez (öngyilkossághoz) vezetnek, ami akár az egész legénység életét is veszélybe sodorhatja.  

A rövid játékidő tényleg rövid, ami azt jelenti, hogy a történet nem éppen lezárt. Néztem volna tovább is, meg nem is, mert nem volt olyan érdekes, hogy fenntartsa az érdeklődésemet az amúgy is kicsit vontatottra sikeredett sztorival kapcsolatban. Álmosan nem éri meg nekiállni.

Végén hiába vártam a „true story” feliratot, csak nem írták ki, és ez most egészen jól esett. 

Szereplőkről azonban semmi rosszat nem kívánok mondani. Mindegyik alapból érdekes egy figura és szerintem egészen jók voltak, igazi „arc”-ok. Konkrétan megnevezni nem kívánok egyet sem, és nem csak azért mert baromi nehéz leírni a nevüket, hanem mert  soha az életemben nem láttam még őket, pedig jó pár film van a tarsolyukban a nemzetközi és a hazai piacon a hátuk mögött. (remélem, nem veszi senki rossz néven)

Árni Ásgeirsson rendezőről szintén nem akarok semmi rosszat állítani, egy két esetben a kézi kamera talán túlságosan rázkódott és nem a tengeri jeleneteknél, amire rá lehetne fogni a hullámzást. Ennek ellenére a képi világa szerintem nagyon szépen fényképezett. Azonban a fedélzeten játszódó jelenetekből meglehetősen kevés van, ami talán egy kis izgalmat hozhatna ásítozó tekintetünkre. Lassan hömpölygő érdekes dráma, nem a kiszakítom a karfát típusú filmek közül. Aki Viharzónára vágyik, csalódni fog. Nekem végük is tetszett, persze rajongani nem fogok érte.

Azoknak ajánlom, akiket érdekel ezzel a veszélyes szakmával járó stressz feldolgozásának képi megjelenítése - otthon ágyban párnák között, mert a mozit felejtsük el ebben az esetben.

65%

Vannak olyan filmek, melyek gyakorlatilag a semmiről szólnak. Persze ezt még nem tudjuk, amíg neki nem állunk a végigszenvedésének. Ezek mellett nem lehet elmenni szó nélkül, mivel nehéz végigülni úgy, hogy ne kapcsoljam ki az első 10 perc után. Kivételesen a következő film, amiről írni fogok, nekem még tetszett is a maga módján.

Johnny Marco (Stephen Dorff) Hollywoodi szupersztár színész éli gondatlanul mindennapi kényelmes, de dög unalmas életét hotelszobájában. Azt csinál, amit akar, furikázik a Ferrarijával, vedeli a sört, partikra jár, minden nap más csajjal ébred, szóval borzasztó rossz lehet neki. Egy dolog tudja csak kirángatni nehéz életéből, mikor elkényeztetett 11 éves kislányát megkapja volt feleségétől, aki meg jódolgában elhagyja a várost. A határozatlan ideig tartó pesztra során apa és lánya megismerik egymást, de ahhoz, hogy életvitele gyökeresen megváltozzon, sok mindent fel kell áldoznia…..

Érdekes gondolatok támadtak bennem már a film első öt perce után, hiszen nem látunk mást csak egy pályán köröző fekete Ferrarit, ami megy körbe és körbe megállás nélkül. De nem kétszer, vagy háromszor, hanem tizenötször. A kamera meg csak áll mozdulatlanul. Vajon ebből mi lesz? Ha ezen sikerül túltennie magát az embernek, jön majd a következő jelenet, ami szintén hasonló hosszúságú. Én ilyet nagyon régen láttam, hogy a beállított kamera percekig csak azt veszi fel, hogyan zuhanyozik főszereplőnk, miképpen nézi félig nyitott szemmel a rúdtáncos lányokat, mi módon készítenek maszkmesterek a trükk stúdióban gipszlenyomatot a fejéről, hogyan napoznak nyugágyon a medence partján és így tovább végtelenül. Ez olyan szinten unalmas, hogy azt kell mondanom rá, hogy már jó. Az égvilágon nem történik semmi. Akkor mi is ez?

Szerintem nincs olyan ember a földön, aki nem szeretné kipróbálni ezt az életmódot bizonyos ideig-óráig vagy talán örökre, de hogy erről még egy filmet is kell forgatni, hadd fájjon jobban az ember szíve, hát az már tényleg túltesz mindenen. Persze ”átéreztük” nehéz sorsát főszereplőnknek, hiszen egy 11 éves kislányt csak úgy hirtelen megkapni, nem lehet egyszerű feldolgozni.  Jó volt nézni azt, mikor magával vitte Milanóba valamilyen díjátadóra a kisasszonyt pezsgőfürdős óriásmedencés hoteljába rendőri felvezetéssel miniszteri kiszolgálással, ahol csak azon filóznak az éjszaka közepén, vajon a vaníliás, epres vagy a csokis fagyi a finomabb.  És milyen már, hogy helikopterrel visszük táborba, de előtte beugrunk Las Vegasba kockázni? Tényleg rettentően nehéz sorsuk lehet, egy pillanatig megszakadt a szívem is.

Amúgy ha ezeket az előítéletek félretesszük, kapunk egy drámát. Nehéz lehet neki is az élet, hiszen nincsen még egy normális háza sem, ahova nyugodtan hazamehetne kertészkedni, gyereket nevelni, kutyát sétáltatni és akkor nem kellene kötelezően idegen polgármesterekkel távol hazájától mosolyogva jópofizni. Értem én, hogy mit szeretne a rendezőnő bemutatni, csak ezt a mai világban kevesen fogják szeretni, mert inkább polgárpukkasztó, mint szívhez szóló. sajnálatraméltó mű. Hogy mi tetszett benne akkor? Az hogy fényévekre vagyunk mi ettől az életszínvonaltól és egy kicsit bele lehetett látni abba, amit már eddig is tudtunk, hogy szar ez az élet és monoton dögunalmas hosszú ideig és bizony mi más tudná megváltoztatni az életüket, ha nem egy gyerek. Mondjuk azt, hogy meddig, az már megint más kérdés. (azért szívesen kipróbálnám)

Mégsem tudom azt mondani, hogy nem volt jó film a maga nemében, mert nekem tetszett, de nagyon kevés ember lesz a földön, aki nem tépi ki a haját a hosszú jelenetek láttán vagy nem kapcsolja ki 20 perc után. Erre a filmre tényleg azt lehet mondani, hogy unalmas, de annyira, mint pont ezeknek az emberek az élete, ugyanis semmi meglepő dolog nincs benne.  

Stephen Dorffnak (Közellenségek, Penge) nem volt sok dialógusa a filmben, többnyire tőmondatokat adtak a szájába, főleg az arcával kellett játszania és bizony nehéz rájönni, hogy mi jár a fejében. Csíptem a pasas laza stílusát. Egészen simán játszhatta el saját magát. Különösen szimpatikusak voltak azok a lezser ruhák, amiket viselt. A lányát alakító Elle Fanning (Déja Vu, Benjamin Button) igazán szerethető, de ugyanakkor sajnálatraméltó karakter. Játéka határozattan tetszett. Nem véletlenül kapta meg a nyár egyik nagy durranásának ígérkező J.J. Abrams Super 8 című filmjének főszerepét.

Sofia Coppola ismét rétegfilmet forgatott, ami az emberek 90%-nak nem fog tetszeni. Nem éri el az Elveszett jelentés színvonalát. Ez egy igen csendes nyugodt film, minimális párbeszédekkel, sajátos stílussal. Nehéz végigküzdeni rajta magunkat. Rendezési stílusával kapcsolatban felhozom, hogy kifejezetten idegesítettek ezek a nagyon hosszan elnyújtott képi megoldások, és nem is jöttem rá, hogy mit akartak ezzel mondani.

Jó érzéssel nehéz ajánlani bárkinek is, hiszen nem éppen egy szórakoztató film, de akinek tengernyi szabadideje van, és másmilyen filmre vágyik, mint amiket mostanában nézett, tegyen egy próbálkozást vele. Aztán, ha kikapcsolja a felénél az se gond, legalább megpróbálta.

65%

Folyamatosan jelennek meg új filmek és elég nehéz kiválasztanom, hogy melyiket is nézzem meg. Azonban néha akad olyan is, ami nem mostanában készült és eddig még nem láttam. A következő film is közel 10 éve jelent meg, és csak most akadtam rá.  Általában bejönnek a háborús filmek, különösen, ha az I. Világháború történetével kapcsolatos, ráadásul nem kitalált sztorit dolgoz fel, hanem megtörtént esetet.   

1918 októberében az I. Világháború utolsó heteiben Franciaországban az Ardenne hegység erdejében egy egész zászlóaljnyi amerikai katona közel 500 emberrel az ellenséges vonalak mögött csapdába kerül. A zászlóalj vezetője Charles White Whittlesey (Rick Schroder) volt, aki egykoron New Yorkban ügyvédként dolgozott. Neki és az embereinek - akik a New York-i gengszteréletből kerültek ki, ami többnyire olasz, ír, lengyel és zsidó bevándorlókból állt - kellett vállalkoznia erre az öngyilkos küldetésre a német seregek ellen, azonban a 77. hadosztályuktól elvágva mélyen bennrekednek az erdő mélyén, mindenféle támogatás és kommunikációs lehetőségeket mellőzve. Beásva, 5 napon keresztül tartják magukat élelem, víz, muníció és gyógyszerek nélkül…………

Na, ez az a film, ami után megint nem fogok nyomozni, hogy tényleg így történt-e meg, vagy csak megint kitalálták. Véleményem szerint kizárt, hogy így történt, de ez maradjon csak az én egyéni problémám. Sajnos, amit az iskolában tanultam, az régen volt már és nagyon elkopott. Az biztos, hogy mikor 1917-ben az amerikaiak beléptek a háborúba, már egy igen megfáradt német sereggel találták szembe magukat és a háború egy évre vége is tért. Hogy ez most nagymértékben nekik volt köszönhető, ezt történészek már tutira megfejtették, én nem fogom. Azonban amit a film megnézése után tudok mondani, hogy egy nagyon jó módon tálalt amerikai propagandafilm volt. Nem egy nagy durranás, de azért szórakozásügyileg simán elmegy hétfőtől csütörtökig bármelyik este.  

Ebben a filmben is azt látjuk, mint bármelyik más háborús filmben, ahogyan a tábornokok a háttérből irányítják a hadműveleteket a saját kis bunkerjükben, a kisebb parancsnokok pedig mennek csak a csatamezőn előre, mint egy gép. Az ágyúsok saját csapataikat bombázzák halálra a rosszul megadott koordináták miatt, s némely katona olyan bátor, hogy a legnagyobb lövöldözésben is állva nézelődik, hadd lője már le valaki, a kötelező távcsöves puskás ember, aki mindenkit lelő és még megannyi más dolog, amit láttunk már. Igazából a karakterek mélységébe nem nagyon mennek bele, talán egy két szereplővel tudott a film szimpátiát keltetni. Még a főszereplő Whittleseyről sem tudunk meg különösen sokat. Ezért nem is hiányoznak, amikor elesnek.

Azonban azt el kell ismernem, hogy a harci jelenetek hihetetlen látványosra sikerültek, különösen elmondható ez a gyalogsági támadásokról. Szemtől – szembe bajonettel. Köztudott, hogy az I. Vh. igen brutális volt és ilyet manapság már nehéz elképzelni. Azért érdekes a mai szemmel nézni ezeket a kemény és igen véres ütközeteket. Megkapunk mindent, amit a háború borzalmaival kapcsolatban képzeletünk elbír.  Nem szeretnék most az emberi testrészek sérülékenységéről többet írni, de anatómiai ismeretünk testfelépítésünkről a film megnézése után biztos, hogy bővebb lesz.   

A film kicsit a németek szemszögéből is mutat néhány jelenetet (azért ők is emberek voltak és nem szörnyek), akik nem akarnak hinni a szemüknek, hogy ezek az amcsik ilyen tökös gyerekek és nem értik, hogy miért nem adják fel, hiszen ezernyi sebből véreznek. Velük kapcsolatban volt a film egyik legnagyobb hülyesége, a német katonákat nem értettem az egész film alatt, mentek előre, annak ellenére is, hogy halomra lőtték őket, de soha nem bújtak fedezék mögé!! Nem voltak azért ők ennyire hülyék! Az amerikaiak pedig nem voltak ekkora királyok.

Mindent egybevetve ez a film akkor lett volna egészen jó, ha nem ragaszkodott volna ennyire a történelemhűséghez és inkább a megtörtént események köré egy jó, de kitalált sztorit kanyarítottak volna hozzá. Mondjuk, akkor meg másnak nem tetszene és azért morgolódna.  

Rick Schroder (Az utolsó esély) vezette csapatra nem lehet azt mondani, hogy nem álltak volna a helyzet magaslatán. Semmi kiemelkedőt nem nyújtva végezték a dolgukat. Nekem tetszettek az alakítások, de a robbanások és a fegyverropogás mellett amúgy sem ezekre fogunk összpontosítani. A postagalambok aranyosak voltak, de jellemző erre a filmre, hogy még sérülten is hazarepülnek!!!

Russel Mulcahy (Hegylakó) egészen elfogadható filmet készített. Nem mondhatom azt, hogy minden elemében jó volt, de azt sem, hogy nem tetszett. Pont azt lehet rá mondani, hogy nem véletlenül nem került mozikba, de ha tv-ben vetítik érdemes egyszer próbálkozni vele! Így legalább az ember nem gondolkozik el azon, hogy már megint fölöslegesen dobott ki pénzt az ablakon, max. csak az idejéből vett el másfél órát. Azért voltak remekül megvalósított jelenetek a filmben, amire azt mondtam igazán hatásosra sikerült. (pl. mikor a katona sisakja elgurult, miután egy bombától szétrobban az egész test.) de tényleg voltak benne olyanok is, amik egyáltalán nem tetszettek, de tökéletes filmet ritkán készítenek. Lehet, hogy másodjára megnézve már nem jön be egyáltalán.

Ajánlhatom azoknak az embereknek, akik szeretnének amerikai hős katonákról szóló filmet nézni olyan Katonák voltunk stílusban.

65%

James Cameron Atyaúristen szárnyai alá tartozó művek különös figyelmet érdemelnek, bármilyen negatív kritika előzi is meg a filmet.  Nem hiszem, hogy a felhalmozódott Avatar dollármilliárdjait olyan alkotásokra költené, amiből a későbbiekben nem tudna hasznot húzni. Mondjuk, azért ebből a filmből nem nagyon tud.

Pápua Új-Guineában a föld egyik legcsodálatosabb és egyben a legnehezebben megközelíthető víz alatti barlangjában egy csapatnyi barlangász eddigi felderítetlen részek után kutat. Azonban egy trópusi vihar miatt a mélyben ragadnak. Amikor a felszínre vezető kijáratot elárasztja a víz, és külső segítségre nem számíthatnak, Frank Mcguire (Richard Roxburgh) csapata, aki hónapokig a barlang felfedezésének a vezetője volt, köztük fiával Joshal (Rhys Wakefiled) és az egész kutatást szponzoráló Carl Hurley-val (Ioan Gruffudd) alternatív menekülési útvonalat keresnek. Az eddigi felderítetlen ismeretlenen, víz alatti labirintuson keresztül próbálnak az elemekkel megküzdve feljutni a felszínre……

Na, így kell egy jól sikerült B kategóriás alkotást elkészíteni. Nem kell abszolút csodát várni és akkor részben teljesíti az elvárásokat. Mivel az ember és a természet küzdelmét már számtalan filmben láttuk és ez a film is ezekből a kliséhegyekből építkezik, igazából semmi újat nem nyújtva, mégis azt kell, hogy mondjam, az első fél óra felvezető unalom után egész izgalmas kalandban lesz részünk. Sajnos ez a teljesítmény elég szépen hullámzik és a vége előtt keményen leereszt, de ne zavarjon minket, mert ezt a filmet vagy szereted, vagy nem. 

Elméletileg igaz történet alapján készült a film, de miután megnézzük, szerintem csak azt kellett volna írni, hogy volt hasonló eset már a történelemben. Ez az állítás talán valóságosabb lenne. Mivel sok új ötletet nem tartalmazott a szokásos dolgokkal telerakták, úgy mint az apa – fiú közötti kapcsolat és a közöttük zajló drámai beszélgetések, kialakuló pánikbetegség, klausztrofóbia, versenyfutás az idővel, tapasztalt vezető, aki megmondja a tutit és nő, aki búvárruha nélkül is képes a fagypont körüli vízben úszni, és ugye kell egy szponzor is, aki meg csak saját magával törődik. Kiemelkedő párbeszédekre ne számítsunk, a dialógusokat nem sikerült valami fényesre megírni.

Viszont mindenért kárpótol a látvány. Gyakorlatilag itt lép be J.Cameron szerepe a filmben, mivel a saját maga által fejlesztett 3D kamerát lízingelték az operatőr bácsik, aminek a hatását azért otthon a nappaliban nem nagyon éreztem, de még így is nagyon szép felvételek voltak. Gyönyörű hatalmas terek, víz alatti felvételek, igazi barlanghangulat. Kedvet továbbra sem csinált, hogy lemerészkedjek a mélybe, de külsősként egész jó volt nézni. A filmet ”R” kategóriába sorolták, tehát nem spóroltak a vérrel és egyéb gusztustalan jelenettel. Nem egy női barlangi búvár propaganda film, az biztos. Mondjuk az elhunyt emberek iránt sok sajnálatot nem ébresztettek bennem, mert annyira közel nem hozták a szereplőket. Azért voltak merész halálesetek, és ha ez tényleg így volt – amit nehéz elhinnem – akkor viszont részvétem. Nem bántom a filmet, mert egynek teljesen jól elment és végül is lekötött, ami számomra a lényeg. Este kell nézni, mert szinte végig sötét jelenetek vannak benne.

Richard Roxburgh (Mission Impossible 2, Moulin Rouge!) elég kemény karaktert  játszhatott el, ezért vele talán jobban szimpatizáltam, mint a többiekkel. Nagyon tetszett a stílusa. A fiát játszó Rhys Wakefiled-től (The black Ballon) viszont kirázott a hideg az egyik jeleneténél, számomra annyira gyengécskének tűnt. Ioan Gruffudd (Fantasztikus négyes, Artúr király) szintén halovány teljesítményt nyújtott, de mint említettem ezt a filmet nem a szereplőknek találták ki. 

Alister Grierson rendezőről sok mindent nem tudok mondani, ez volt a második nagyjátékfilmje, amit tisztességes módon levezényelt. Tényleg egy estés szórakozásnak elmegy, ha a hibáit nem nagyon vesszük elő.  Az operatőri munka az egyik legjobb a filmben, de ezt már fent is dicsértem. Kifejezetten IMAX mozira is készítettek változatot, ami azért nem lehet semmi. Biztos jócskán emel a hangulaton és talán egyszer hozzánk is eljut. (haha) Szerintem alapból az Avatar 2re készülnek rá ezzel a filmmel, mivel annak a nagy része, ahogy olvastam a tenger alatt fog játszódni és ez olyan technikai prezentáció lehet. Nekem a vágásokkal bajom volt az elején, mintha kicsit többet vágtak volna bele a filmbe és valahogy nem állt össze a kép, csak úgy ugráltak a jelenetek. Ez a végére mondjuk megszűnt. Sajnos a filmnek a zenéje sem telitalálat.

Merem ajánlani azoknak akik, szeretnének akció - kalandfilmbe csöppenni és izgulni a szereplőkért. Barlangászok lehet, mosolyognak rajta, hogy milyen hülye jelenetek vannak benne, de esélyt mindenképpen kell neki adni. Nem volt ez olyan rossz.

65%

ver.1.

A vasárnap esti gondolkodásmentes akciófilmek tökéletes példányát sikerült tegnap este megnéznem.  Kikapcsolódásnak nem volt rossz és hála az égnek még hosszú sem volt.  

Arthur Bishop (Jason Statham) a hallgatag, érzelemmentes és könyörtelen bérgyilkos tökéletes gyilkosságait balesetnek álcázva hajtja végre. Ebben a szakmában ez a legnehezebb: a profin megtervezett lebukásmentes bűntény. A maximális feladatra koncentrálás miatt sok barátja nincs, illetve aki volt is a barátja és mentora Harry McKenna (Donald Sutherland), gyilkosság áldozata lesz. Mivel szinte egyedül maradt az életben a kis laptopjával a csodás tóparti házában, a rászabadult perceiben a lelkiismeretével nem tud elszámolni, ezért mikor felkeresi mentorának fia Steve McKenna, hogy képezze ki őt is a gyilkolásra, a kérésnek nem tud ellenállni. Szárnyai alá veszi a srácot és a rövid ”tréning” alatt barátok lesznek. Kapják a teljesítendő küldetéseket egészen addig a pontig, míg az igazság ki nem derül……………..

Igen régen foglalkoztam már azzal, de most nem hagyom ki, hogy szeretnék gratulálni a címfordítás miatt. A mestergyilkos! Ez hogy jött ki a The Mechanic-ból? Jó, tudom A szerelő is hülyén hangzik, de a mestergyilkos is nagyon gagyi. Majd lejjebb leírom miért is gondolom ezt.  

A mű egy 1972-ben Charles Bronson főszereplésével készült, azonos című film újraértelmezése. Amit kihagytam eddigi életemből és valószínűleg nem is pótolom a későbbiekben sem.

Gyorsan eltelt az idő és ez azt jelentette, hogy nem volt unalmas a film. Jason Stathamet meglátni és nem szeretni, nem lehet, bár én nem vagyok oda érte egyáltalán. Ez a film is abszolút neki készült, úgy, mint a Szállító c. filmek. Elismerem, hogy akciósztárnak egész remek, de a szúrós tekintetétől, amellyel az összes filmjében játszik, csoda, hogy még nem nőtt össze a szemöldöke. Klassz kis intenzív - bár kicsit hihetetlen - nyitó jelenet után sem áll le a film, ami azért egy akciófilm esetében nagyon jó pont. Ez a film is, ugye a tapasztalt, rutinos tanárról és a zöldfülű, kezelhetetlen diákról szól kis titokkal megfűszerezve. A fölösleges mondatok és drámázások helyett kapunk remek bunyókat, lövöldözéseket, robbanásokat dögivel és ötletes gyilkolásokat jó sok vérrel, hogy még véletlenül se gondoljuk azt, hogy ez nem egy kemény alkotás. Tényleg amikor a fegyverek megszólalnak, fröcsög a vér rendesen, tipikus ”R” besorolású film. Őszintén mondom, nekem jó pár jelenet halálra volt vágva ebben a filmben is, főleg a bunyózásnál vettem észre, és ez bizony zavar. Ahogy telik az idő, úgy jövünk rá a filmbéli ”csavarra”, de mint mondtam egy picit sem kell ezen a filmen megerőltetni az agyunkat. Sajnos nem lehet elmenni amellett, hogy bizony szép számmal vannak bődületes marhaságok a filmben, de ahogy említettem, a film pörög, ezért nem érünk rá vele foglalkozni.  (nem tudtam, hova tenni pl. a törpe és az óriás küzdelmét, minek?)  Egyszóval, ne várjunk sokat és akkor egyszer nézhető akciófilmnek jó lesz, végül is nagyjából szórakoztatott 90 percen keresztül és ez a lényeg.

Jason Statham (A szállító, Crank - Felpörgetve) olyan, amilyennek lennie kell ennek a karakternek. Bár ő mindig ilyen, csúnyán nézni azt piszkosul tud. Talán, ha a film címét úgy fordították volna le, hogy A gépész, akkor az összefüggésben lenne a természetével, mert úgy viselkedik, mint egy gép, csak megy némán, precízen előre és végrehajtja a rábízott feladatot. A filmben el is hangzik ez. Amúgy most kevésbe vicces, mint ahogy megszokhattuk, de ezt a szerepet ráöntötték, az biztos.  Ben Foster (A harcmező hírnökei, Pandorum) szerintem ebben a filmben is remek. Olyan őrült tekintete van, hogy félnék tőle, ha egy szobában hagynának vele. Bár a szövegét, amit mond, nem nagyon értettem. Donald Sutherland (M.A.S.H., Az olasz meló) abban a néhány percben, míg szerepelt, tökéletes volt. Bármikor megnézem a filmjeit. És megemlíteném még Mini Andent (Ocean’s Twelve, A spanom csaja), de csak a pucér valósága miatt.  

Simon West (Con Air - A fegyencjárat, Tomb Raider) rendező egészen egyszerű popcornmozit készítetett az akciófilmek szerelemeseinek. Még véletlenül sem kell rajta gondolkodni! A sztori adott volt, nem bonyolult, csak át kellett írni. Azok az akciórészek, amik hihetőnek bizonyultak, egész kellemesre sikerültek. Számomra voltak érthetetlen részek, de ezek gyorsan felejtősek, úgy, mint majd a későbbiekben maga a film is. Nem kívánom még egyszer megnézni. 

Ajánlom azoknak, akik régen láttak akciófilmet és vágynak egy kis durvulásra és természetesen a Statham fanoknak.

65% 

Bizony a Kenguruföldről is érkeznek nézhető filmek. És nem is akármilyenek!! Gondolok itt pl. az Animal Kingdom-ra vagy az enyhén más műfajú The Loved Ones-ra. Utoljára, mint egy korábbi írásomban is említettem, hogy bizony az egyik legjobb western film, amit láttam Az ajánlat volt és nem meglepő módon szintén Ausztráliából került a közönség elé. Ezért vártam már ez a filmet is.

Shane Cooper (Ryan Kwanten) feleségével jobb levegő reményében Ausztrália egyik eldugott kisvárosába Red Hillbe költözik, ahol még az emberek nem restek lóháton közlekedni. Első munkanapján a rábízott feladatot befejezve, visszatér a rendőrőrse, ahol rossz hírrel fogadják többiek, ugyanis Jimmy Conway (Tommy Lewis) volt helybéli lakos, akit 1995-ben életfogytiglani börtönre ítéltek megszökött a fegyházból és minden jel szerint a város felé tart, hogy bosszút álljon az őt bebörtönző rendőrökön. Bill (Steve Bisley) sheriff csapata az újonc Cooperrel felfegyverkezve a városhatárokon várja, hogy a szökött fegyenc mikor ér a városba……

Határozottan tetszett. Az biztos, hogy nem úgy indult, ahogy elképzeltem, de a végére teljesen beleéltem magam. Kicsit lapos volt az eleje egészen addig, míg Jimmy meg nem jelent és határozott elképzelését a bosszújával kapcsolatban érvényesíteni nem kezdte, viszont ettől a ponttól egész kellemes kis izgalom kezdett kialakulni. Nem körömlerágós, de tetszetős.  

Azért az összhatáson nagymértékben rontott az, hogy egyes emberkék nem mindig a legnormálisabb cselekedett hajtották végre az adott szituációkban. Egyszerűen hülyék voltak és hülyeséget csináltak. Azonban ezt feledteti Jimmy nem éppen könyörületessége, amit nagyon eltaláltak. Nem egy bosszúálló angyal kinézete van.  Ahhoz képest, hogy napjainkban játszódik a klasszikus western elemek felfedezhetőek benne, úgy mint a lövöldözés, a lovaglás, a nyilazás, és gyönyörű tájképek.  Különösen éjszaka a vihar előtti lovaglás tetszett. A filmben szereplő karakterek a két főszereplőn kívül egy kicsit sem szimpatikusak.  Más amúgy sincs. Érdekes, de az egész város kihalt. Legalábbis egy éjszakára. Kezdetben a film zenéje valamiért csak nem akart belemászni a fülembe, de utána már megtetszett. A filmekben egy kicsit is jártas emberek sajnos a film felénél érzékelik már azt a csavart, ami a végén be is következik. Amúgy remek lezárása volt a filmnek.

Ryan Kwanten (True Blood sorozat, Halálos hallgatás) igazából nem volt számomra olyan meghatározó. Nem volt rossz. Talán ami tetszett benne azon kívül, hogy szimpatikus pali, hogy nem volt szuperhős, hanem egy sebezhető ember. (Szegénynek igen sokat kellett gyalogolnia.)  A másik főszereplő Tommy Lewis (Az ajánlat) ugyan sokat nem beszélt, mégis jobban bejött. Minden tekintetben ő a klasszikus rosszarc. Brutálisan csak ment előre és nem adta fel. Utolsó mondata a filmben hatásos. Steve Bisley (Mad Max) sheriff szerepben még aki említést érdemel, igen figyelemreméltó pasi. Végül is rosszat senkiről nem tudok mondani, tették a dolgukat rendesen.

Úgy gondolom Patrick Hughes rendező sikeresen ötvözte a klasszikus western elemeket a mai környezettel. Forgatókönyve alapján szépen lassan építette fel ezt az akció western thriller egyveleget. Hibái ellenére mégis azt mondom rá, hogy bizony igen kellemes atmoszférájú szórakoztató film!

Ajánlhatom téli estékre, zivataros délutánokra, mikor az ember egy kis kikapcsolódásra vágyik és nem éppen a könnyedebb vígjáték fajtából. Kemény kis film a kenguruk őshazájából. Biztos, hogy nézős lesz még egyszer!

65% 

Ma délután "könnyed" kis háborús filmre vágytunk a barátaimmal. Választásunk egy koreai filmre esett, amely az Észak – Dél konfliktust dolgozza fel. Mivel a Harcosok szövetsége (Tae Guk Gi: The Brotherhood Of War) az egyik kedvenc polgárborús filmem, gondoltam ez sem lehet sokkal rosszabb. Ráadásul a bemutatója is igen tetszetősre sikeredett.

1950-ben az Északi-korai csapatok folyamatosan visszavonulásra késztetik a Dél-koreai egységeket. Egy stratégiailag fontos, elhagyatott középiskolában, a déliek hátrahagynak szinte kiképzés nélkül 71 újonc önkéntes egyetemistát, néhány katonával kiegészítve, hogy az ellenséget a megérkező erősítésig próbálják feltartani. A velük maradt katonák közül az egyiket parancsnoknak nevezik ki. Ő próbálja az ifjúságot valamiféle katonai alakulatnak átalakítani. Ezek a srácok korábban egyáltalán nem fogtak fegyvert a kezükben, azt sem tudták, hogy mi az a gránát, nevetgéltek, táncoltak, ugratták egymást és nem gondoltak a háborúra. Közben a déli seregek egészen a partokig húzódnak vissza, hogy ott összepontosítsák az egységeiket, ahol minden egyes katonára szükségük van.  A fennmaradt emlékiratok szerint a srácok 11 órán keresztül tartóztatták fel egy igen komoly haderőt képviselő Északi sereget…..

Sajnos nem ütötte meg a bevezetőmben említett film mércéjét, de nem volt rossz. Olyan felemás. Voltak remek dolgok benne, és voltak olyanok, melyeket egyáltalán nem értettem. Például  amikor az erdőn át tőrbe csalják őket, elég bénák kezdetben idegesített, de aztán átértékelve mégis arra jöttem rá, hogy nem ők voltak a bénák, mit tudták ők, hova rohantak egymás után kiabálva. Utána ismét visszaestem abba, hogy ezek mégis hülyék, hogy ennyi eszük volt. Nem tetszett, hogy több jelenetet is elvicceltek, olyan burleszkesre vették, valahogy több komolyságot vártam volna. Aztán nekem az Északi parancsnok valamelyik westernfilm hősére emlékeztetett, inkább vicces volt a motoron, mint félelmetes. Amikor az északi kissrácot lelőtték – na, nem azért, mert nem szeretem a gyerekeket -, arra viszont azt mondtam, igen, végre valami.  A kezdő jelenetet a filmben nagyon eltalálták, lőnek, robbantanak benne nem is keveset. Persze ez a film utolsó 20 percére is elmondható. Használtak szép számmal pirotechnikai elemet. Amúgy kellően véres a film, de azért ne várjuk azt, hogy minden percben hullnak a végtagok. Végül is összességében jók a speciális effektek. Azért kíváncsi lennék, Hollywoodban 10 milliós költségvetés mire lenne elég. Nemhogy egy egész filmet, de még egy jelenetet sem tudnának összehozni ennyiből. A végső csatában, amikor nagyon izgulni kell, húztam megint a számat nem egyszer, hogy most ezek tényleg ennyire hülyék, hogy csak úgy kirohannak az ajtón, hogy lőjék egyből fejbe őket?! Most északi katonákra gondoltam. Azonban mégsem mondhatom azt, hogy nem volt meg benne az a kellő izgalom, kellő drámázás, keménység,  amiket egy háborús filmben látni akartam. Az a két óra játékidő hamar elillant.

A szereplők elemzésére nem nagyon szeretnék kitérni, mert igazán senki nem tűnt ki, de nem azért mert nem lehetett őket megkülönböztetni. Jók voltak. Bár nem ismerném meg őket másik filmben.  Őszintén még utánanézve (imdb) sem találtam meg, hogy ki – kicsoda. Szégyenszemre csak úgy neveztem őket, hogy a ferdeszemű, a dagi, a Harry Potter…….  Amit elvárhattunk, félelem, reszketés, öröm, tökéletesen átjött.

John H. Lee rendező az egyik elhunyt diák levelezéseiből készítette a filmet Mivel megtörtént eseményeken alapult, nagyban nem térhetett el tőle, bár többször is eszembe jutott, hogy ez biztos így volt? Vagy csak a filmhez találták ki. Azért néhol elég viccesre vették. Ahogy írtam már, ennyi dollárból azért ilyen filmet összehozni nem semmi. Ezért gratuláció. Kitűnő csatajelenetek, kis drámázás, és mint ahogy elvárható egy koreai filmtől tökéletes zenei aláfestés.

Ajánlhatom egy olyan estére vagy délutánra, amikor egy kis keménységre, hangos és véres csatajelenetekre vágyunk, asszony vagy barátnő nélkül. De ha nézi ő is, az se baj nem fog félelmében az ölünkbe ugrani. Sajnos nagyon nem tudtam magam beleélni az egyetemisták helyébe, de azért minden tiszteletem az övék. Ennél sokkal gyávább lettem volna.

65%

Tony Scott utolsó munkájával nem nagyon ásta bele magát a szívembe, mert a földalatti metrós filmje (Hajsza a föld alatt) egyáltalán nem tetszett, hiába volt Washington és Travolta a főszereplője. Vannak azonban mellényúlások szinte mindenkinek, ami megbocsátható. Most egy valóban megtörtént esetet dolgozott fel, kicsit saját szemszögből s potom 100 millió dollárból.

Jelen esetünkben közel 1 km hosszú vezető nélküli vonat szabadul el gondatlanságból. Az hagyján hogy folyamatosan gyorsul és bármely pillanatban felborulhat, de a legnagyobb probléma az, hogy olyan veszélyes (mérgező és robbanó) anyagot szállít, ami ha felrobban, eltüntetne akár egy fél várost is.  Megállítani több 1000 tonnás monstrumot nem egyszerű, azonban két földi halandó életük kockáztatásával is megpróbálja.  A közelgő katasztrófát Barnes (Denzel Washington), aki 28 éve mérnök már a vonattársaságnál és az újonc vonatvezető Gordon (Chris Pine) próbálja megakadályozni.

Kivételesen nem szuperhősökről kell beszélnünk ebben a filmben, akik megmentik a világot, és nem az lényeg, hogy kinek milyen képessége van, és hogyan tudnak a levegőben ugrani 10 métert, hanem kinek milyen a családi háttere, mennyire jönnek ki egymással és miképpen kovácsolódnak össze. Mivel a közel 90 percet valamivel csak meg kellet tölteni, ezért magán az akción és a száguldó vonatot kívül gyakorlatilag ezzel telik el az idő, hogy megismerjük a szereplőket. Mint általában ugye az akciófilmek 90%-nál. A szokásos ”nemjövökkikezdetben a másikkal” után természetesen az ember nem vár mást, mint békét és szeretetet és megnyugvást. Most sincs másként.

Szóval, aki így ül be a film elé, hogy nem vár sokat és nem zavarja, hogy tudja a végét annak gondolom tetszik majd.  Gyakorlatilag a szereplők nem sok mindent csinálnak, a központi dolog maga a vonat. Azért írom le, hogy nem sok mindent, mert tulajdonképpen csak egy vonaton ülnek és beszélgetnek egészen az utolsó fél óráig. Na, azt azért nem mondom, hogy semmi nem történik, mert a rendező úr tudja jól, hogy ez így nem működne végig, ezért gondosan felrobbantat egy két olyan dolgot ami látványos eleme lehet ennek a katasztrófafilmnek. És igazából a kezdeti nem annyira lelkesedek ezért a filmért után egész jó volt. Sőt volt olyan jelenet, ami igazából még tetszett is, bár annyira nem értek a fizikához, de akkor izgultam. (a kanyarnál)

A szereplőkről nem akarok sok szót vesztegetni, em érdemes, mint ahogy fentebb is írtam, semmi extra, nem életük legnehezebb alakítása. Ha meg kellet is valami tevékenykedniük, tuti kaszkadőr csinálta helyettük. Ilyenkor, de szeretnék színész lenni. Feltűnik még Rosario Dawson, mint forgalmi irányító, aki talán egy kis szint visz még a filmbe. Ennyi, nem több.

Tony Scott ügyesen csinálta meg ezt a filmet. Ezért gratula neki. Az előző filmjénél lényegesen jobb volt pedig az is sínen futott (illetve állt). Ebből az adott sztoriból végül is készített egy klassz kis ”katasztrófafilmet”, melybe azért végül bele tudjuk magunkat élni és még izgulhatunk is, állítsák már meg azt a monstrumot. Mert az a vonat bizony nem kicsi. Vonat őrülteknek tuti tetszeni fog. Kellett azonban ehhez egy olyan operatőr is, aki szerintem minden pontból remekül fényképezte le nekünk ezt elszabadult szörnyet.  Persze film felpörgetését segítik még a gyors vágások és a tökös izgulós zene.

Összegzésképpen csúnya gonosz bácsiktól igen, kliséktől azonban nem mentes egyszerű szórakoztató film, de nem egy nagy durranás. Azért felteszem magamnak azt a kérdést, hogy mi került ebbe ugyan 100 millióba? 

65 %

Végre egy filmcím, amit nem sikerült félrefordítani. (Nem hagyhattam ki.)

M. Night Salaman rendező úr megjárta már a mennyországot és a poklot is. Természetesen ezt a csak filmjeire értettem.  Kezdetben nagyon sokan szerették, de mostanában már nem olvasok róla dicsőítő írást, sőt szinte mindenki csak gúnyolódik rajta. Kicsit nagy különbség van színvonalban, míg eljutott a Hatodik érzéktől az Utolsó léghajlítóig. Az utolsó filmje után azonban valaki odasúghatta neki, hogy ”Mi lenne, ha egy kicsit pihennél, de nincs véletlenül egy jó ötleted?” Mondjuk ez így kicsit morbid, de a súgónak, na és persze az ötletgazdának azért köszönjük meg ezt a filmet.

A sztori végtelenül egyszerű. Öten bennragadnak egy irodaház liftjében.  Nem ismerik egymást. Mindennapi dolgaikat végző átlagemberek. Rövid ”ismerkedés” után egyre kényelmetlenebbül és tehetetlenül érzik magukat, és mikor a lift elsötétül, elszabadul a pokol. Vagy talán valami más, talán maga  az ördög? Kívülről a segítség nem érkezik, hiába várják. Az öt emberben, a gépészben, az őrben, a fiatalasszonyban, az idős asszonyban és az eladóban azonban mégis van valami közös, a múltjukban valami nem stimmel……. Többet nem szabad róla írni, mert akkor elveszti varázsát.

Másodszor néztem meg ezt a filmet és azon kívül, hogy mit keres egy mosómedve a liftaknában, nem találtam semmi kivetnivalót benne. Szépen felépített thriller, nem a fotelból felugrok fajtából. Végig gyanakvásra és tippelésre késztet, közben persze izgulsz is, hogy a te ötleted legyen a nyerő. Ez az a film, ami tényleg elsőre adja ki a varázsát és amikor felállsz mellőle, azt mondod, hogy de jó volt. (Vagy nem) Mondjuk azért másodjára már nem pörgött annyira. (furcsa, de én kitaláltam mondjuk a csattanót az elején, de szerintem ez csak a véletlenen múlott)

A szereplők többnyire ”sorozatszínészek”.  Egyedül az idős hölgy Jenny O’Hara volt ismerős. Utánanéztem persze a többieknek is. Bowden detektív szerepében - mert azért van nyomozónk is a filmben -, Chriss Messina (Vicky Cristina Barcelona, Julie & Julia- Két nő, egy recept) látható.  A fiatal lány pedig Mel Gibson lányát alakította A sötétség határán című filmben. Egyik szereplőre sem lehet semmi olyan mondani, ami negatívan befolyásolta volna a filmélményt. Hozzáteszem, hogy ne várjunk azért valami nagy színészi teljesítményt.    

A bevezetőben említettem, hogy az ötlet magának Salamon úrnak köszönhető, aki eme művet a Night Chronicles trilógia bevezető darabjának szánta. Producerként John Erick Dowdle (Karantén) rendező megválasztása tökéletesnek bizonyult. Szerintem ebből a sztoriból, az alacsony költségvetés ellenére a lehető legjobbat hozta ki. Sikerült megteremtenie azt a hangulatot, ami egy jó thrillerhez kell. Kellemes feszültséget, izgalmat és borzongást, de nem a durvább fajtából!  Megemlítem, hogy a zenéje nagyon tetszett, eltalálták a filmhez! Maga a mű a horrortól műfajától azért messze van.

Ezek után kíváncsian várom a II. és a III. felvonást. Talán az egyik részt rendezze meg maga Salaman. Talán nem rontja el. Jé, máris megbocsátok? Akkor végül is elérte a célját.

Ez szerintem pont egy olyan film, aminek nem jó, ha lelövik a poént. Ezért nem illene elmesélni senkinek a végét. Akkor azért nagyobb a hatása. Érdemes megnézni, már csak az ötlet miatt is.

65%

Rendkívül veszélyes nyugdíjas.

Frank Moses (Bruce Willis) nyugalmazott CIA katonát ismeretlen szuper fegyveres katonák a saját házában szeretnék jobb világra küldeni, miközben elmaradt nyugdíjcsekkjeit intéző telefonos kisasszonnyal próbál randit összehozni. Moses a bérgyilkosok likvidálása után, hátrahagyva mindenét elrabolja Sarah-t (Mary Louise-Parker) akit ártatlanul belekevert a ebbe a titkozatos ügybe. Közösen felkutatják Frank egykori kollégáit a CIA legjobb nyugdíjas ügynökeit, abban a reményben, hogy egymást segítve, kollektíven dolgozva, rájöjjenek az egyesült állom egyik legszövevényesebb összeesküvésére.

Moses nyugalmazott bérgyilkos csapatát alkotja a nőcsábász Joe (Morgan Freeman), a paranoid Marvin (John Malkovich) és a fegyvermániás Victoria (Helen Mirren). Az ellenséget a könyörületet és lehetetlent nem ismerő Cooper ügynök (Karl Urban) irányítja. Nem kell ezt tovább ragozni.

Miután megnéztem az volt az első mondatom, hogy na, ez egy jó hülye film volt. Egy szögegyszerű akció-vígjáték megspékelve nagyszerű színészekkel. A ”jó hülyét” persze pozitív értelemben gondoltam.

Az eredeti képregényeket ami alapján a filmet készítették nem olvastam, állítólag jóval keményebb és romantika mentesebb. Szerintem soha nem is kerül majd a kezeim közé, ezért még a későbbiek során sem tudom összehasonlítani a filmmel. 

A szereplők közül érdemes megemlítenem, hogy John Malkovich simán viszi a filmet. Nagyszerűen játszotta a bolondot. Mondjuk neki nem nehéz. Helen Mirrentől viszont nagyon vicces látni a fegyverbuzi nagynénit.  Bruce papának mindig is jól állt ez a szerep. Ezt neki találták ki. Rutinmunka. Klassz volt látni Malkovichal közösen egy filmben. Két kopasz. Morgan Freeman sajna nem sokat szerepel, de simán kicsalt egy két mosolyt a számra.  Érdekes mellékszereplők is feltűnnek. Ott például Ivan szerepében Brian Cox (A Bourne-csapda, Trója), aki szerintem mindig jó, vagy a közel 100 éves Ernest Borgnine (Piszkos 12, Vad banda) Henryként.  (Megnéztem 1917-ben született, és az első mozi amiben feltűnt 1951 készült.) Ja, és volt ugye a filmben gonoszunk is Karl Urban (A Gyűrűk ura, Star Trek), aki számomra nem is tűnt nagyon annak.   

Robert Schwentke (Az időutazó felesége, Légcsavar) direktor úr nem egy akciózseni, de ennek ellenére jó kis szórakoztató filmet tett le nekünk, ami ugyan néhol unalmas, néhol vicces, néhol izgalmas, és néhol egy jó nagy marhaság.  Az akciójelenetek nem  nagy durranások és az- az egy szem bunyó sem Jason Bournos, de volt viszont egy jelenet, ami nagyon bejött és szívesen megemlítek: mikor Willis kiszáll a mozgó rendőrautóból!! Az nagyon ügyes. Pont olyan film, hogy egy percet sem kell gondolkodni rajta csak végigülni és élvezni.(persze ha van az embernek majdnem két szabad órája) Inkább vígjáték felé hajlik, nem szabad másodpercre sem komolyan venni.

Ezen a filmen látszik, hogy a színészek biztosan élvezték a közös forgatást, még ha neked nem is fog tetszeni.    

65%