Izlandi filmekhez nem sok közöm volt eddig és mielőtt még valaki lenéz az miatt, hogy nem láttam a 101 Rejkjavik c. filmet, közlöm, hogy így van, mert nem láttam még, pedig azt mondták rá, hogy alapmű. Hát ebből is látszik, bizony igen széles az a repertoár, amit meg kéne még néznem. Persze van még rá időm, talán egyszer pótolom a rettentő sok szabadidőmben.

Kis halászhajó legénységéről szóló drámában betekintést nyerünk a nem éppen szokásos hétköznapok idegőrlő munkájába. A hajón egy öngyilkosságot követően megüresedett helyre kerül a kapitány unokahúga, ami ebben a szakmában nem egy elfogadott dolog, különösen akkor nem, ha az illető hölgy nem a konyhapult mögött kap helyet. Persze ez luxus lenne a hajón, így megpróbál beilleszkedni, ami elsőre nem éppen sikerül……

Persze a filmnek konkrétan nem ez a lényege, de megpróbáltam röviden leírni.  Aki szereti a veszélyes szakmákat és a Discoveryn futó rákhalászatokról szóló dokisorozatokat, az részben kielégítve érzi majd magát a képek láttán, de csak részben, mivel ez a film inkább a lelki vonalra támaszkodik.

Mindegyik szereplőnek megvan a maga deviáns viselkedési formája. Féltékenyek az otthon maradt párjukra, szerencsejáték függők, agresszívek a felgyülemlett feszültségtől, problémákkal teli emberek és ezek a tulajdonságok összezárva a tengeren 16 órás műszakban, pattanásig feszült idegekkel halmozódva konfliktusokhoz, rosszabb esetben őrülethez (öngyilkossághoz) vezetnek, ami akár az egész legénység életét is veszélybe sodorhatja.  

A rövid játékidő tényleg rövid, ami azt jelenti, hogy a történet nem éppen lezárt. Néztem volna tovább is, meg nem is, mert nem volt olyan érdekes, hogy fenntartsa az érdeklődésemet az amúgy is kicsit vontatottra sikeredett sztorival kapcsolatban. Álmosan nem éri meg nekiállni.

Végén hiába vártam a „true story” feliratot, csak nem írták ki, és ez most egészen jól esett. 

Szereplőkről azonban semmi rosszat nem kívánok mondani. Mindegyik alapból érdekes egy figura és szerintem egészen jók voltak, igazi „arc”-ok. Konkrétan megnevezni nem kívánok egyet sem, és nem csak azért mert baromi nehéz leírni a nevüket, hanem mert  soha az életemben nem láttam még őket, pedig jó pár film van a tarsolyukban a nemzetközi és a hazai piacon a hátuk mögött. (remélem, nem veszi senki rossz néven)

Árni Ásgeirsson rendezőről szintén nem akarok semmi rosszat állítani, egy két esetben a kézi kamera talán túlságosan rázkódott és nem a tengeri jeleneteknél, amire rá lehetne fogni a hullámzást. Ennek ellenére a képi világa szerintem nagyon szépen fényképezett. Azonban a fedélzeten játszódó jelenetekből meglehetősen kevés van, ami talán egy kis izgalmat hozhatna ásítozó tekintetünkre. Lassan hömpölygő érdekes dráma, nem a kiszakítom a karfát típusú filmek közül. Aki Viharzónára vágyik, csalódni fog. Nekem végük is tetszett, persze rajongani nem fogok érte.

Azoknak ajánlom, akiket érdekel ezzel a veszélyes szakmával járó stressz feldolgozásának képi megjelenítése - otthon ágyban párnák között, mert a mozit felejtsük el ebben az esetben.

65%

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.