unbroken-poster03.jpgAngelina Jolie még a végén megtanul filmet forgatni  is. Vékony szépségünk – már akinek az – kicsit közelít már hozzá, de még nagyon messze van, annak ellenére, hogy elméletileg a Coen tesók Laura Hillenbrand regényéből írtak neki egy forgatókönyvet, amivel sajnos nem nagyon tudott élni, bármennyire is jelölik idén három kategóriában Oscar-díjra (igaz nem a legfőbb kategóriákban). Talán ez a film más rendezővel kicsivel élvezhetőbb lett volna, de nem akarok egyből ezzel kezdeni.

A megtörtént eseményeken alapuló filmben a II. Világháború alatt az amerikai olimpikon Louis Zamperini (Jack O’Connel) és két társa egy szerencsétlen repülőgép baleset következtében a Japán partok közelében az óceánban zuhantak. Gumicsónakban 47 napig hánykolódtak, míg a japán haditengerészet kihalászásunk után hadifogolytáborba nem vitte őket, ahol több évig tartó megpróbáltatásukat követhetjük végig…

unbroken01.jpgNem csak nekik, nekem is az volt végigülni ezt a több mint két órás filmet. A film alapjául szolgáló regény közel egy éve figyel a polcomon, de még nem sikerült rávennem magam, hogy elolvassam. Ezért sajnos nem tudom összehasonlítani a filmmel, – ami most jelen esetben, nagy kár - pedig akkor gondolom még jobban kijöttek volna a film hiányosságai, melyekkel én úgy nagyjából tele is jegyzeteltem a noteszemet. És nem írtam sok dicsérő jelzőt.

unbroken-image04.jpgEz egy megható, érzelmekkel játszó tipikus amerikai hősről készült történet, hiszem Zamperini, vagy ahogyan ők nevezték, Torrence Tornado volt az amerikai történelem egyik leggyorsabb hosszútávfutója, aki érmet ugyan 1936-os berlini olimpián nem nyert, de egy olyan utolsó kört futott 5000 méteren, hogy Hitler azonnal meg akart vele ismerkedni. 1940-től pedig a bombázópilóta volt a csendes-óceáni szintérén. Küzdőképességének, akaratának és hitének segítségével legyőzte az elviselhetetlent, mert hiszen ahogy a filmben is elhangzik: „Egy pillanatnyi fájdalom, megér egy életre szóló dicsőséget!” Rendíthetetlenül ellenállt a japán kínzásoknak. Na, ezzel nem is lenne probléma és láttunk is már ilyet, de valahogy mégis számomra hiányzik valami ebből az egészből, mert azért az kevés, megtudjuk, hogy a sirály húsánál a nyers hal elfogyasztása egy valódi mennyei csoda.

unbroken05.jpgA film elején még nem is fészkelődtem, amikor a bombázók és a vadászrepülők lőtték egymást kegyetlenül, miközben visszapillantást látunk főszereplőnk gyerekkorából, - amolyan Fuss, Forrest, fuss elvet követve – arról, hogy miképpen kerül be legfiatalabbként a nemzeti csapatba, és mi történt az 1936-os olimpián. Mindezt kb. 10 percben egybesűrítve és vége. A továbbiakban az ég adta világon semmit nem tudunk meg a főszereplőnk életéről, nemhogy a többiekéről, és már benne is vagyunk újra a II. Világháborúban, egy bombázóban ülve. Szóval, akit érdekelne egy valódi életrajzi film, az ne ezzel kezdje, vagy olvassa el a könyvet, vagy keressen rá a wikipédián, mi is történt Zamperinivel valójában.  Itt ebben a filmben magáról a hosszúra elnyújtott vízi (háborgó tenger, cápák, éhség és vízhiány) és szárazföldi (kegyetlen parancsnok, kínzások) tortúráról van szó, amiből meg láttunk már sokkal jobban és brutálisabbat is.

unbroken08.jpgHa csak röviden és velősen tényleg csak erről lenne szó, akkor azt mondanám, hogy rendben legyen, ez egy ilyen egyszerű film, de a rendezőnk mégis megpróbálja kihegyezni a filmet a hadifogolytábor tenyérbe mászó parancsnoka és a főszereplőnk egyenlőtlen, gyakorlatilag párbeszéd nélküli párharcára is. De ebből is mit tudunk meg? Semmit, csak azt, hogy a japán tiszt egy kegyetlenül unszimpatikus kis mitugrász figura, aki bízik az előléptetésben, de mivel ez nem sikerül neki, ezért szarrá veri olimpikonunkat, hadd töltse már ki rajta bánatát. A többiekről a továbbiakban is néma csend, egy szót sem mondanak, mintha nem is igazán lennének. Na, nem mintha érdekelnének, mert a szívünk ezért egyikünk sem kerül közelebb. A főszerepelőnk meg csak tűri a megpróbáltatásokat, és bírja azt, amit józan ésszel már nehéz, megérteni, hogyan bírta mindezt ki.

unbroken-image03.jpgMert itt jön még az is elő, hogy a hitet, az akaratot, a küzdeni tudást nem igazán érzékeltették, talán csak a film elején, mikor még a csónakokban közösen szenvedtek. Kevés. Mivel a film végén bemutatott jelenetek arra engedtek következtetni, hogy itt bizony a hit, az Istenhez való megtérés a túlélésben nagy szerepet játszott. Igaz, nem vágytam nagy filozofálgatásokra már éjfél körül, de mégis szerettem volna egy pici dolgot, amire felfigyeltem volna, amitől az unalmas bamba tekintetemre valami értelem költözik, mivel ennyi szenvedéstől az emberi elme már rég elszállt volna, ha nem lenne valami kapaszkodója földöntúli dologhoz.

unbroken03.jpgRövidre zárva (ami nem megy), ez nem egy mélyreható életrajzi film. Nem is akciófilm. Nem is egy nagy dráma, ami után bőgve kelünk fel elérzékenyülésünk után, mert ezt a hatást a film sajnos nem érte el, és nagyon messze is volt tőle. Legalább is nálam, aki még a Bambi megnézése után is a könnyeivel patakot duzzaszt. És ehhez az sem segített, hogy a film hosszú játékideje ellenére úgy le van zárva, hogy még felocsúdni sem bírunk, persze ha vége a háborúnak, hát vége a háborúnak, nem kell tovább folytatni. Ebben az egyben biztos nem kételkedem.

unbroken06.jpgA szereplőkkel igazából semmi bajom nem volt, bár nem szerettem meg őket. Fiatalok, tehetségesek. Gondolom ezeket kéne mondanom róluk, ha a szimpátiámat elnyerték volna, de mivel ez a film nem tette lehetővé, ezért egekig nem dicsérem őket. Na, jó Jack O’ Connel (Eden Lake, de szerettem ezt a filmet) nem volt rossz. Ügyes. Szerepel ő még jó filmben és amint nézem 2015-ben éppen George Clooney és Julia Roberts oldalán.

unbroken09.jpgKicsit keserű szájízzel álltam fel Angelina Jolie (A vér és méz földje) filmje után a fotelemből. Igazából látszanak a törekvések, hogy megpróbálnak egy jó filmet összerakni és biztos lesz olyan is akinek tényleg tetszett, de nekem ez csak egy közepes alkotás lett. A szépen fényképezett jeleneteket (Oscarra jelölik a szép naplementéket) túl hosszúak, a zenéje egészen mézes és még sorolhatnám. Tényleg sajnálom, hogy nem olvastam a regényt, mert akkor több jogom lett volna kritizálni, hogy tényleg csak ennyi van leírva? Ez a néhány év? És semmi több? Nem hiszem, de ezek után már egyre nehezebb lesz elolvasni. Azért az egy pozitív dolog, hogy egészen későn álltam neki, és a 137 perces játékidejéhez képest annyira sokat nem ásítottam rajta és nem egy oxigénnel dúsított szobában ültem. Szóval nézhető, de sokkal többet vártam és ahogyan a bevezetőmben is említettem, lehet más „kéz” alatt ez jobb lett volna. Nem tudom, mi lenne a jobb, hogy Jolie rendezői vénáját erősíteni vagy színészi képességét kéne még tovább csiszolni, mert egyenlőre kettőből semmi. És idén még további két filmen dolgozik (By the sea, Africa).

Nem szokásom sokat azon gondolkodni, hogy kinek is ajánljam a megnézett filmeket, mert az úgy egyből jön, de ezen megakadtam, mert nem egy olyan kikapcsolódás ez, hogy bátorítsak megnézésre bárkit is. Kiszúrni meg nem akarok senkivel. Vagy de.

60%

eliza-graves.jpgSzállingózó hóesésben, a bejgli és a virsli ünnepe között nincs is annál jobb, mint bekucorodni a nappali melegébe és karácsonyi filmeket nézni. De szép kép, ha valaki bírja az ilyet. Na, nem a Reszkessetek betörők végtelen számú „elnemtudom” képzelni kik által követelt vetítésére gondolok, hanem mondjuk egy jó kis gótikus thrillerre Edgar Allan Poe novellájából adaptálva, hadd bújjon össze a család egy kis közös rettegésre…

Az oxfordi egyetemen végzett Edward Newgate (Jim Sturgess) friss diplomás doktorként érkezik a Stonehearst nevezetű elmegyógyintézetbe, mivel szeretné közelebbről is tanulmányozni az igazgató (Ben Kingsley) módszereit. Kellemes fogadtatása után azonban hamar kiderül, hogy nem minden az, aminek látszik és az elszigetelt korház falain belül érzékelt őrületnek nem biztos, hogy jót tesz egy újonnan érkezett ember, aki szépen lassan felbolygatja a precízen felépített gépezetet…

stonehearst_asylum_43008820_st_3_s-high.jpgKellemes meglepetés volt. Ennyi, nem több. Biztos jobb is lehetett volna. Azért is írom, hogy kellemes volt, mert tulajdonképpen végig érdekelt mi a szösz lesz ebből és mit hoznak úgy ki belőle, hogy nagyjából a film felétől elénk tolták a megoldást. Mert ugye a film elején elhangzott Poe idézet: „Amit hallunk, abból semmit sem kell hinni, s amit látunk, abból is csak a felét.” az azért nagyjából érthető még annak is, aki talán az első filmjeként tekint erre a műre. Rejtély misztikum kilőve. Ámen.

eliza-graves_5_.jpgEnnek ellenére, amit viszont kapunk az egy klassz kosztümös XIX. század hajnalán játszódó sötét kis thriller t (krimit?) remek arcú szereplőkkel, akikről tényleg elhisszük, hogy őrültek és még meg sem kell szólalniuk elég csak ránéznünk. Kicsit sokan is vannak. Tényleg eszméletlen karaktereket szedtek össze és most nem bájos Kate Beckinsale kisasszonyra gondoltam, mert ő azért kirítt innen úgy, mint télen a gólya kéményemről.  A sztorit nagyjából vázoltam, nem lenne érdemes tovább boncolgatni, úgy is hamar kiderül minden. Elég szép tempóban haladunk előre, megfelelően csepegetve folyamatosan a történéseket kicsi izgalommal vegyítve. Nem mondhatom, hogy nem érdekes csak hát azért valami hibázik azzal a fentebb említett idézettel.  

images_1_.jpgA helyszín kiválasztása szuper, ködös hegyek közötti baljóslatú elmegyógyintézet, a kapuban felröppenő hollóval, már elvből be nem tenné senki oda a lábát, nemhogy odamenjen bárki is gyakornoknak két darab kézitáskával. Amiből a főszereplőnk úgy kiránt egy szmokingot, mint amikor egy bűvész kirántja a nyulát a kalapjából. Azért volt több furcsa értelmetlenség is, bár ezek felsorolása csak a kötözködést szolgálná, aminek totál nincs jelentősége, mivel a filmet nem befolyásolják. Néhány esetben a „dilinyósok” viselkedése inkább megmosolyogtatott, mint inkább feszültséget keltett bennem.  No, és kapunk még egy romantikus szálat is, hadd bonyolódjon a történet, aminek kezdetben nem értettem mi jelentősége is lesz.

eliza-graves_1_.jpgA film nézése közben felelhető morális kérdésekbe nem szeretnék belemenni, (már aki vél ebben is felfedezni)hogy mi is a jó kezelés ezeknek az embereknek, mit is kéne velük csinálni, hogy újra beilleszkedjenek a társadalomba, nem vagyok orvos és feltételezem, már nem is leszek. Persze a véleménye mindenkinek megvan, hogy például a gyilkosoknak mi jár, mit is kéne velük tenni, de ezt döntse el mindenki saját maga, nekem marhára nincs hozzá kedvem.      

24847216_still_stonehearst_asylum_6.jpgA két nagyágyú szerepeltetésével azért nagyjából el lehet adni egy filmet, valljuk be őszintén. Ben Kingsleynek tényleg jól állt ez a szerep, beleéli magát a doktori címbe rendesen, de elmondhatjuk, hogy rutinos, hiszen majdnem ugyanezt korábban is már eljátszotta a Viharszigetben (2010). Michel Cainenek szintén a kisujjában van a szakma, aki bár most csak mellékszereplő, így is elég emlékezetes marad, különösen mikor felkerül az asztalra.  Kate Beckinsale (Underworld) és Jim Sturgess (Egy nap) romantikus szála egy kicsit furcsa, de film a végére azért szépen kigömbölyödik a sztori. (Nem értettem mi ez az egész nyáladzás a lány körül, mert már a tévémből folyt ki hátul.) Annyira nem voltam elájulva a kisasszonytól, de Jim Sturgess most is jó volt. David Thewlisnek (Hadak útján) viszont a gonosz szerepe meglehetősen szimpatikus, annak, akiknek szimpatikusak a gonosz szerepek.     

eliza-graves_7_.jpgBrad Anderson (A gépész) filmje nem egy korszakalkotó remekmű, de azért egészen nézhető. Elég sötétre sikerült, megfelelő feszültséggel, persze úgy, hogy közben simán lehet mással is foglalkozni annyira nem rágtam le a körmöm. Amúgy Edgar Allan Poe novellájából Joe Gangemi írta a forgatókönyvet és nem biztos, hogy a mesternek tetszene az elkészült mű. Engem igazán a hangulata fogott meg, na meg az, hogy már régen láttam hasonló filmet. Olyan sötéten romantikus krimi, ha lenne ilyen kategória a filmek között. A zenéje kifejezetten jól összerakott, nem fedeztem fel semmi kivetnivalót benne. Mivel karácsony és szilveszter között játszódik, ezért is mertem a bevezetőmben megemlítetni, hogy karácsonyi filmnek is ajánlott, aki mondjuk nem Gricsre vágyik 120xor is.  Amerikában a film Stonehearst Asylum néven fut. (Oroszoknál meg: Обитель проклятых)

Ajánlom tényleg kifejezetten délutáni időtöltésnek most télen, mikor már egy kicsit besötétedett és csendes ”nyugalmas” szórakozásra vágyunk.

 

the-equalizer-poster03.jpgSzakítok a hagyományokkal és nem írom tele a képernyőt. Inkább csak röviden ajánlok egy filmet szűkösebb hétköznapokra, mikor az embernek tele van már mindennel a feje és még véletlenül se szeretne gondolkodni. Nekem ez amúgy roppant egyszerűen megerőltetés nélkül megy. Nem egy mai film, de talán érdemes másnak is megnézni.

No. Ebben a filmben is már megint a nők miatt van a balhé, mondhatnám undok módon a gyengébbik nem ellen, de ha így van, hát így van. A biztonsági őrként dolgozó Robertet (Denzel Washington) jól felbőszítik, mikor az újonnan megismert kis barátnőjét Terit (Chloe Grace Moretz) kórházba küldik egy kiadós veréssel. Nekiáll egymaga gyakorlatilag puszta kézzel legyilkolni a New Yorkban lebzselő teljes orosz maffiát.

Röviden ennyi. Hosszú játékideje és a teljesen hihetetlen sztorija ellenére egészen nézhető volt. Szerettem, ahogyan főszereplőnk felhasználja munkahelyének adottságait, és különféle eszközökkel írtja az ellenséget, legyen az kalapács, fúró, szögbelövő vagy akár egy teljes tekercs szögesdrót, de azt is láthatjuk mire jó egy dugóhúzó, ha nem a rendeltetésének megfelelően használjuk. Aki színészi alakításokban bízik, az is boldog lehet, hiszen néhány esetben az akciómentes jelenetek bizony erősebbre sikeredtek, mint a frappánsan kivitelezett kivégzések.

Denzel Washingtonnak továbbra is jól áll ez a visszafogott „megtorló” szerep. Chloe Grace Moretz (Engedj be!) sokat nem szerepel. Viszont Marton Csokás (Noé) egészen gonoszan tud nézni.   

Antoine Fuqua (Kiképzés) rendezőnek filmjében igazából nem csalódtam, nem vártam tőle mély gondolatokat és érzéseket, gyakorlatilag elismerem, hogy igazából semmit sem vártam. Azonban kellemes időtöltésnek bizonyult, bár kicsit hosszúra sikerült és már vártam a végét. Úgy kikapcsolt, mint egy levert biztosíték. Mire vége lett már nem is gondoltam rá többet.

70%

the_guest_main_one_sheet.jpgSimán megszívattam magam tegnap este. Nem is akartam egyből ideülni annyira elment a kedvem, mert nem láttam értelmét, hogy értelmetlen dolgokon aznap még tovább gondolkozzam.  Talán a jó szándék vezérel ezzel a néhány sorral, ne essen bele más is abba a hibába, hogy nem néz utána egy filmnek és ismeretlenül csak az imdb. pontszámra hagyatkozva leül elé. Hozzáteszem azért nagyjából reálisnak tartom ezeket a pontokat egy - két kivételtől eltekintve. Ez a film 7.1-n állt mikor utoljára néztem. Talán most már kevesebb, mert én is szavaztam rá.  

David (Dan Stevens) leszerelése után első útja Peterson család kis házához vezet, mivel azt állítja, hogy a bevetésük során elhunyt fiukkal jóbarátok voltak. David megígérte a fiúnak utolsó kívánságaként, hazaérkezése követően elmondja majd a családnak, hogy mennyire szerette őket. A nagy közös sajnálkozás közben (no meg néhány elfogyasztott sör hatására) a család felajánlja, hogy az ismeretlen katona töltsön velük néhány regeneráló napot mielőtt visszaindul. David nyugalmának és önzetlen segítőkészségének kezdetben mindenki örül, szülők, gyerekek, barátok, azonban ez az idillikus családi béke hamar összeomlik, mikor a városban egyre több különös haláleset történik…..

guest1-copy_preview.png„EZ AZ!” – így nagybetűkkel kiáltottam fel a végén és nem a frappánsan befejezett végkifejlet hatására, hanem a végén elsötétedő fekete képernyő láttán. Ültem és azon gondolkodtam a sötétben, hogy mekkora hülye vagyok. Néztem bamba tekintettel a tv-met és figyeltem, hogy kik voltak azok, akik elkövették ellenem ezt a bűnt. Érdekes, hogy nem voltam mérges, nem bosszankodtam, nem szenvedtem, mert a döbbenettől mindezt elfelejtettem.  Egy helyben ülve szinte mocorgás nélkül végignéztem és folyamatosan kérdezgettem magam, mint egy bolond, hogy ezt most viccnek szánták vagy halál komolynak? Nem tudtam eldönteni.  És még most sem, hogy itt ülök és írok róla. Mert értem, hogy kell készíteni 2014-ben is 80-as éveket felidéző, B kategóriás filmeket, de ez annyira rossz volt már, hogy az ABC betűinek az legutolsó betűjét sem éri el. Bár elérte a célját, ami jelen esetben az volt, hogy nem kapcsoltam ki. Most akkor mégis bennem van a hiba? Ilyenkor ugrik be a híres koppintó filmstúdió Asylum neve, de azokra legalább lelkileg fel lehet készülni… Erre viszont nem.

images_1.jpgMár az első képsoroktól idegbajt kaptam, amikor a szende mosolyú főhősünk kis sejtelmes vigyorával a száján meséli el totál hiteltelenül meghatódva, hogy mennyire sajnálja a kis család elvesztett tagját. No, ezek után, már csak egy lefolyt hab a tortán, hogy mi a túrónak szállásolják el azonnal egy éjszakára tök ismeretlenül. Küldjék el egy motelbe, és ha akar még valami közös szeánszot - mivel lemaradt a halotti torról - jöjjön vissza másnap. És szerintem most nem én vagyok a kegyetlen. Nonszensz, pedig tényleg nem úgy ültem le a film elé, hogy fúrni fogom végig, hiszen nem is olvastam róla semmit. Bár akkor azt is lehetne mondani, hogy akkor minek készíteni filmeket, ha mindenki egyetértene a mindenkivel.  

1407782085630_wps_5_the_guest_4_jpg.jpgAztán már az első 5 perc után kiderült, hogy ezt a filmet bizony nem az Oscar – díjas alakítások lendítik majd túl a kellemetlen perceken.  Sebaj, egy rossz szappanopera szereplőire felépített akció thrillernek is örültem volna, aminek még esélye az első fél óra végén csekélyen felreppent, de bizony ennek a szele hamar tovaszállt az első kocsmai akciójelenet láttán. Felgyorsított kamera? Vagy talán Davidünk az új Bruce Lee? WTF?! Ilyet én bizony régen láttam. Ez volt az első pont, hogy nem az álmosságtól dörzsölgettem a szemem. Félelmetes.  Még jó, hogy egyedül néztem, mert a filmnézős kis társaságom tagjai itt bizony kikapcsoltatták volna velem, én meg küzdhettem volna velük, hogy nézzük már végig ha már egyszer elkezdtük.

93266b86a86a5f66325b8782ffc560d41a8cf5a3.jpgA következő rettenetes dolog, amire nem lehet nem odafigyelni az – az, ahogyan a „komolyabb” jelenetek előtt rázoomolnak David szigorú tekintetű fejére, közben a zene felhangosodik valamilyen irgalmatlan zörejjé, amitől még a nagylábujjamon lévő szőrszálak is égnek meredeztek. Szőke terminátorunk ilyenkor - aki egyszerre elbír két söröshordót is, és ez nem vicc, mert tényleg ezzel mutatják be elképesztő erejét-, olyan szigorú tekintettel néz maga elé, mintha előre látná hazánkban bevezetésre kerülő drogteszt utáni állapotokat. Nos, az ezek után lévő jeleneteket a továbbiakban egy pillanatig sem tudtam komolyan venni és csak folyamatosan mosolyogva ráztam a fejem.  A lövöldözős rész, mert van ám ilyen is, már-már komikusan akrobatikus jeleneteket tartalmaz, hiszen főhősünk kengurukat meghazudtolva ugrál a golyók elől. Óriási. Talán itt van a film egyik legvéresebb jelenete is, ami tök értelmetlen. 

1407781768851_wps_3_the_guest_2_jpg.jpgA történet kb. annyira van bonyolítva, hogy még egy középsős ovis csoportban a gyerkőcök is előre kórusban kiáltva mondják mi lesz a vége. Rendben, nem egy bonyolult filmre vágytam alapból, csupán egy szórakoztató alkotásra, de itt ebben annyi ötletet véltem felfedezni, mint manapság néhány parlamenti felszólásban éjjel 11 óra felé. Na de eljött végre a film vége! És feltette a pontont! Komolyan, mindent vitt. Annyira szurkoltam, hogy nehogy már jó legyen, ne csalódjak kellemesen, még véletlenül se legyen benne valami komolyabb csavar, mert menten összeomlik az addig felépített rogyadozó váram. És imádkozásom meghallgatásra talált. Végtelenül „profi” környezetben játszódó végső vergődés, olyan, mint egy 80-as évekbeli rossz horrorfilm záró felvonása. Azt hiszem, talán a helyszínt leginkább a Budapesti Vidámpark szellemkastélyhoz tudnám hasonlítani, ami már akkor sem volt rémisztő, mikor még megtekinthető volt. Hála az égnek „Jancsi és Juliska” agonizálása nem tart sokáig és nem húzzák a filmet tovább 90 percnél, hamar megoldják a problémájukat és a miénket is. Ámen. Ja, még nem, mert a „to be continued” lehetősége bármikor elképzelhető…….nélkülem.

screen-shot-2014-06-26-at-8_33_05-am-620x400.jpgMég egy külön fejezetett szentelnék a film zenéjének és tényleg befejezem rosszindulatú megjegyzéseimet. Sajnálom, de erre szerettem volna külön kitérni. A gagyiságától lekapartam a képzeletbeli tapétámat. Úgy kirázott tőle a hideg, mint amikor az Elm utcában Freddy acélkarmait végighúzta a csövön. Vannak elektronikus zenék, amik bejöttek régen és manapság is, de ami ebben a filmben végig a hátérben hallható, az minden képzeletet felülmúl. Bántóan rossz a fülnek, és senki ne haragudjon meg ezért a véleményért rám.

Szereplők. Voltak. Röviden. Mindenki legjobb barátja Dan Stevens (Downton Abbey), úgy bűn rossz, mint szinte mindenki ebben a „disaster” filmben. Bájos mosoly mögött elveszik a bamba tekintetű ördög. Egy cseppet sem félelmetes. Nem alszik, nem iszik. Eme roppant lényeges tulajdonságokat hamar megtudjuk róla, a többit meg majd gondoljuk hozzá a film során. Nincs kedvem felsorolni, hogy kik voltak még a szereplők, melyik filmben játszottak utoljára. Most nincs. Na talán Maika Monroet (Nyárutó) megemlítem. Elég volt belőlük ez a másfél óra.

the-guest.jpgAdan Wingard (V/H/S) rendező úr filmjét nem tudom, mire véljem, nem tudom eldönteni minek készült. Thrillernek? Vígjátéknak? Fejhajtásnak a 80-as években készült akciófilmeknek? Tényleg még így leülepedve sem tudom. Nekem nem tetszett, de nagyon nem.  Ennél a filmnél ez a retrofeeling egyáltalán nem jött át. Se nem vicces, se nem izgalmas. Vallatni lehet vele. Rosszak a szereplők, rossz a történet (értelmetlen dolgok sokasága, de ezek felett még el lehetne siklani), rossz a zenéje, rossz a megvalósítás és úgy minden. A legkönnyebb negatívan írni egy filmről, de erről még megerőltetnem sem kellett magam. És nem hiszem, hogy csak azért, mert rossz napom volt. A bemutatójának megnézésével sokkal jobban jár az ember, mint magának a filmnek a megtekintésével.

Ha szemét lennék, azt mondanám, nézze meg mindenki! Sőt biztos lesz olyan is, akinek meg bejön, hiszen azért mégsem véletlen a bevezetőmben emlegetett 7.1 pont.  Nem értem magam, hogy a fészkes fenébe voltam képes végignézni. Lehet, hogy akkor nem is volt olyan rossz?  Na, ezért a feltételezésemért adok neki kicsit magasabb százalékot.

30%

 

the-salvation-poster02.jpg10 hónap eltelt az utolsó bejelentkezésem óta. Megpróbálom újra összeszedni magam és folytatni. Azt nem mondanám, hogy ennyi idő alatt ne néztem volta filmet, csak sem kedvem nem volt, sem időm ideülni és azért szenvedni, hogy valamit is kipréseljek magamból. Ha nem jön ösztönösen, nem kell erőltetni, hiába szeretem azt a mondást, hogy ami nem megy, azt erőltesd. Most, hogy korán sötétedik és rám szakadt a szabadidő délutánonként, szeretnék legalább hetente egy – egy olyan filmről írni, amiről talán kevesebbet hall az ember.

Visszatérésem alkalmából kapásból beleszaladtam egy olyan filmbe, amit 5 perc után kikapcsoltam és nem azért, mert nem lehetett volna jó, hanem a lelkiállapotomhoz és a kikészített fröccsömhöz valahogy nem illet. Ha maradnék (If I Stay) című romantikus drámával indítottam és nem bírtam tovább egy nagyobb leheletnél. Biztos megnézem, de majd máskor.  A kincses ládámat tovább pörgetve (amit szépen nyáron feltöltöttem) megakadtam egy olyan filmen, amiről nem is értem miért feledkeztem meg.  Anders Thomas Jensen (Ádám almái) írásából egy western! Egy dán western!

A dánok 1864-es németektől elszenvedett veresége után két testvér, Jon (Mads Mikkelsen) és Peter (Mikael Persbrandt) átkelnek az Atlanti – óceánon szebb jövő reményében. A testvérek több évig küzdöttek saját földért, miközben Jonnak nélkülöznie kellett feleségét és kisfiát. 1871-ben elérkezi k végre az - az idő, mikor a család újra összejöhetne, ha a birtokra történő hazaút nem torkolna szörnyű tragédiába. A helyi bandavezér testvére börtönből szabadulva éppen ugyanabba a lovas kocsiba száll be, amiben hazafelé tart Jon, Mariet és a fiúk boldogan…

the-salvation03.jpgEnnyi elég is a történetről, én még ennyit sem tudtam a filmről. Egyszerű, de ütős. Nem több, nem kevesebb, mint aminek készült. Nincs túlbonyolítva. Igényes fejhajtás Sergio Leone westernfilmjei előtt, de hasonlíthatnám Clint Eastwood Nincs bocsánat c. filmjéhez is. Ami western egy film feelingjéhez kell minden megtalálható benne.

Már a 3. percben megjelenik a klasszikus gőzmozdony pöfékelve, a szél fújja a port a sivár sivatagi tájon, szól a gitárzene és már csak az ördögszekér hiányzik, hogy elguruljon a tévénk előtt. A városlakók jönnek – mennek gyalog és lóháton, az egész környezet él és mozog. Szereplőink kellően hihetően leamortizáltak ahhoz, hogy elhiggyük sok mindent átéltek már. Bár a filmben indiánok nincsenek, azért természetesen néhány szó erejéig megemlékeznek róluk, hogy mennyire nincsenek barátságba velük.

f1440_the_salvation.jpgMeglehetősen szemét és brutális kezdés után pillanatig sem fogunk unatkozni a film végéig. Szépen végigvisznek minket a szokásos kliséken. Hála az égnek ez egy olyan film, ami még véletlenül sincs elnyújtva, sőt rettentően rövid. Hiszen az a 79 percnyi játékidő egyáltalán nem mondható megterhelőnek, még öt korsó sör elfogyasztása után sem, ha az ember meg szeretné állítani a filmet mellékhelység megkeresése ürügyén. Nincs sok szereplő, nincs sok szöveg, mellébeszélés, percegik megmerevedett tájképek, inkább kőkemény tettek. Tipikus bosszúfilm és ezzel nem árulok el nagy titkot, ahol nem mindig maradnak a jók életben, hát még a rosszak, ezért nem is kell nagy katarzist várni a film végétől. Úgy jó, ahogy van, nem is kell túlragozni.

10299939_794419940570229_5812880984731963812_n.jpgTalán egy pici negatívum, hogy az egész város felépítése valahogyan nekem túl makett szagot árasztott, bármennyire is próbálták élettel megtelíteni. Hozzáteszem egyáltalán nem zavaró, csak feltűnt, de lehet ez is kellett ahhoz, hogy  ne a részleteken merengjünk annyit.

10173720_794419803903576_8131094082354804956_n.jpgMads Mikkelsen (Ádám almái) el kell ismerni rettentő jó színész, bármit tökéletesen eljátszik. Nem kel őt dicsérni. A nézése és a kinézése félelmetes. Bár az oldalra nyalt haján mindig mosolygok. Kisujjból hozta ezt a szerepet. Jeffrey Dean Morgan (Loosers – Vesztesek bosszúja) igazán ellenszenves puskavégre való gonosz, kinek a hangjától az egész város összecsinálja magát. Igazán Eva Green (300 – A birodalom hajnalán) tetszett és nem csak a gyönyörű megjelenése miatt. Néma játékával egészen emlékezetes. Sok szöveget mondjuk nem kellett megtanulnia.  A lényeg az, hogy a szép szemeiből átjön a keserű fájdalom. A seriff-pap (Douglas Henshall) keveréke egy kicsit nyápic volt számomra, mivel csak dísznek lógott a stukker az oldalán. Feltűnik még a filmben az egykoron szebb napokat látott francia fociisten Eric Cantona is, aki már egészen hosszú filmes karrierrel rendelkezik, bár sokat nem láttam belőle.

362441.jpg-r_640_600-b_1_D6D6D6-f_jpg-q_x-xxyxx.jpgKristian Levring (Akitől félsz) rendezőnek és Anders Thomas Jensennek (jelen esetben, mint forgatókönyvíró) ez volt a második közös munkája. Semmi extrával nem tűnik ki a klasszikus western filmek közül, de mégis volt valami plusz benne, ami miatt jobban megfogott az átlagnál. Bár lehet, hogy csak az elfogultság beszél belőlem. Örültem, hogy megataláltam, de mégsem vártam tőle sokat és lehet ezért is adott többet. Végig feszes, tempós, unatkozni egy percig sem lehet. Sötét és véres dráma. Hála az égnek a csöpögős szerelmi szálat mellőzték, mondjuk nem véletlenül. Keményen odavág, úgy ahogyan kell, és úgy, ahogyan abban az időben illett (gondolom). A gyönyörűen fényképezett tájat Dél – Afrikában forgatták, mielőtt bári is azt hinné, hogy Dánia kezd elsivatagosodni. Fényképezése gyönyörű, legyenek azok külső helyek vagy belső helyszínek. A gitársémákra felépített zenéje különösen tetszett, amit azért néha egészen rendesen felpörgetnek adrenalin fokozás kedvéért.  

Lezárva és röviden. Kötelezően ajánlom minden westernfilm kedvelőnek. Nem lesz csalódás garantálom. Tökéletes ehhez az elcseszett beborult időhöz.   

75%

 

out-of-the-furnace-poster-uk.jpgFilmrajongók számára 2014. január igen jó hónap volt. Szinte egymást érték a jobbnál - jobb filmek. Csaknem minden hétre jutott egy-egy olyan alkotás, ami után egészen boldogan álltam fel, mivel hasznos időtöltésnek tartottam a megnézését. Az alábbi film is igen a szívemhez nőtt, hiszen nem csak a rengeteg sztárt felvonultató stáblista okozott örömöt, hanem a lassan csordogáló története is.

out-of-the-furnace04.jpgRussel (Christian Bale) és öccse, Rodney (Casey Affleck) szebb életről álmodoznak, egy olyan ingerszegény gyárvárosban, ahol az égvilágon nem történik semmi, azon kívül, hogy az emberek dolgozni járnak a helyi acélüzembe. Russelt egy napon ittasan balesetet okoz, amiért négy évre lesittelik. Szabadulása után szeretné a saját és öccse életét is rendes kerékvágásba terelni. Rodney, míg a testvére a sitten ült, katonaként Irakban töltött szolgálatot. Visszatérve a háború megváltoztatta és már nem ugyanaz az ember, mint aki előtte volt. Nem találja helyét a világban, dolgozni nem szeretne, ezért illegális ökölharcban próbálja leküzdeni félelmeit és tartozásait. Mivel szeretné a helyi kocsmatulajdonosnak és bukmékernek John Pattynek (Willem Defoe) tartozását visszafizetni egy utolsó bunyó megszervezését kéri északkelet kegyetlen bűnözőjének Degroat (Woody Harrelson) bevonásával, akinek viszont Petty tartozik……

out-of-the-furnace01.jpgOlyan lassú folyású, mint egy kis patak csörgedezése a hegy oldalán, mely szépen lassan marja a saját medrét. Nyomasztó, kemény, nyers, fájdalmas nézni annak, aki nem alszik el alatta. Nyugtalanság a nyugalomban, mikor semmi nincs csak kilátástalanság. A remény hal meg utoljára tipikus példája. Mit lehet olyan filmről mondani, mikor Eddie Wedder fájdalmas énekhangja már az ötödik percben megszólal? Csak annyit, hogy kegyetlenül jó film.

out-of-the-furnace02.jpgCsendes nyugodt, tipikus amerikai hegyi kisváros, ahol az emberek alig lézengenek az utcákon, akkor is vagy a kocsmába vagy a munkába menetelnek. A szépnek nem nevezhető városról készült képeket csak a háttérben füstölgő gyárak kéményei teszik még rondábbá. Sok pozitív inger nem éri az embereket, felkelnek, robotolnak és hazamennek. Ebben a háttérben helyezkedik el a két testvér különös kapcsolata. Bale az idősebb, nyugodtam, megfontoltabb, aki már családot szeretne, csendes, keveset beszél, gondolatait is inkább a tekintetéből tudjuk. Affleck ennek pont az ellenkezője. Hangos, indulatos, robbanékony, aki a háború következményeit nehezen tudja feldolgozni, mivel az átélt borzalmas képek örökre bevésődtek a fejébe. A feszültség levezetésére szolgál az illegális ökölharcban való részvétele is, nem feltétlen a tartozásainak kiegyenlítésére. A két testvér között az egyensúly egyáltalán nincs meg, csak a testvéri kötelék, ami szoros összetartja őket, mivel csak magukra, egymásra számíthatnak.

n-CASEY-AFFLECK-OUT-OF-THE-FURNACE-large570.jpgEzt a köteléket rombolja szét a végtelenül ellenszenves figurának beállított Harrelson, mikor nagyon szemét és kegyetlen módon elbánt a fiatalabb testvérrel, aki viszont szinte kereste a mennyországhoz való utat. Balenek ezek után kell választania, hogy a saját szabadsága, vagy a saját feje, saját igazságszolgáltatása útjára lép, és figyelmen kívül hagyja a rend őrét. Ez után érkezik el az a pillanat mikor a jó fiú összecsap a rossz lélekkel, a dühöngő narkós őrülttel, amit el lehetett volna rontani klisékkel, de ez a film most bizonyt másból állt. Az idősebb testvér mindent elvesztett, ami számára fontos volt és ezt a reménytelen helyzetet csak egyféleképpen tudja feldolgozni, úgy ahogyan magunk is tennénk a helyébe.

out-of-the-furnace05.jpgA film tele van olyan jelenettel, amit szinte azonnal torkomba ragadt a gombóc. Mikor Bale a hídon találkozik volt párjával Lenaval, és tudatosul benne, hogy végképpen elvesztett minden. Az a lemondás, ahogyan minden jót kíván a volt párjának szívszorító párbeszéd volt, az ember szíve megszakad. Fájdalmas volt nézni. De ott vannak a remek párhuzamos síkon futó részek is, mint mikor Bale az apja barátjával, Reddel szarvasra vadászott, miközben az öccse az utolsó meccsére készül. Zseniális, ahogyan az élet és a halál közötti párhuzamot összemossa. Vagy mikor Harrelson belövi magát, miközben a kommandós egység rohamozza a házat, remek rendezői megoldás.

out-of-the-furnace03.jpgAki a végére hatalmas akciójelenetre számít, az csalódni fog, mert – mint mondtam – nem egy szokásos film. Ezt a részt nem véletlenül elnyújtott, adnak elég időt gondolkodni, hogy mit tennék mi a főszereplőnk helyében. Szerintem sokunk azt, ami a filmben is történik. Bár ezekre a morális kérdésekre nem biztos, hogy elsőre jól válaszolnánk. Vajon mi meddig mennénk el? Szolgáltathatunk igazságot magunk is? Ki tudja. Valószínűleg mikor már körülötted ennyire elcsesződött minden, ennyire reménytelenné válna az életünk, nem biztos, hogy hallgatnék bárkire is, csak az első megérzésemre. Azt hiszem a film után, ha van valakinek kedve, gondolkozzon el rajta csak úgy elméleti síkon egy kicsit, ennyit megér.

out-of-the-furnace07.jpgSzámtalanszor leírtam már, hogy a Sötét lovagunk Christian Bale és Hideg nyomon magánnyomozója Casey Affleck mekkora tehetség. Sőt bátran állítom, hogy az utóbbi simán túlnőtt már idősebb testvérén, bár jóval több filmben láttam mostanában, mint bátyját.  Csak érteném, hogy mit mond, mert annyira tud dünnyögni az orra alatt, annyira szenvedve beszél, hogy nem lehet egyszerűen érteni. Legalább is én nehezen hámozom ki a mondatait. Balere írtam már, hogy minden rá van írva. Nagyon szeretem őt, csapzott zsíros hajú szerepe kimondottan szimpatikus volt.  Nem úgy, mint Woody Harrelsoné (Szemfényvesztők), akinek gonoszsága láttán simán belelőttem volna a képernyőbe. A nyalókás jelenete igazán visszataszító. Belegondolva, hogy 20 évvel ezelőtt forgatta le a Született gyilkosokat, ahhoz képest szinte nem sokat változott. A mellékszereplők, Willem Dafoe (Az orvvadász), Zoe Saldana (Colombiana), Forest Whitaker (Az utolsó skót király), Sam Sephard (Mud) most csak kiegészítő emberek, sok vizet zavarnak, azonban tudjuk, hogy mindegyik akár egy egész estét filmet is elvisz a hátán. Dafoe, ha játszik annak viszont mindig örülök.

out-of-the-furnace06.jpgScott Cooper rendező 2009-ben átvehette már az Őrült szív (Crazy Heart) c. filmjéért a legjobb filmnek járó szobrocskát. Ez a film idén most tuti, hogy nem lesz befutó, hiszen nem is jelölték. Azonban szerintem igen is figyelemreméltó. Ridley Scott és Leonardo DiCaprio szponzorálásából készült film nem a szokásos „revenge” filmek táborát erősíti. Borzasztóan lassan halad előre, amire Eddie Wedder zenéje sem segít rá. Még én is majdnem elaludtam rajta, de mégsem aggathatom rá, hogy unalmas lenne. Zseniális pillanatai vannak a filmnek, amiket oxigénhiányos fejünkben, ásítások között is észre lehet venni. Felnyitja záródó szemünk. Az operatőr munka a zene mind első osztályú. A film nem minden embernek fog tetszeni, nagyszerű színészei ellenére sem. Talán másodszori megnézése után még jobban megfogott, van egy nyomasztó hangulata, ami nekem nagyon bejött. Jelenleg az egyik kedvencem. Másmilyen volt, mint a többi. Amúgy kíváncsi leszek, hogyan fordítják majd le a címét magyarra.

Akciófilmre vágyóknak nem igen ajánlom, inkább azoknak, akik szeretnek egy – egy filmben megtalálni azt az örömöt, azt a pillanatot, amiért szeretünk filmet nézni. Én most megtaláltam.

 75%

lone-survivor-poster01.jpgSzeretem a háborús filmeket. Szeretem az I. és II. világháborúról készülteket, szeretem a mai korban forgatottakat, mikor az amerikaiak lenyomják a terroristákat Irakban, akár a tálibokat Afganisztánban. Totál mindegy ki, miért és hol, mert ha akarunk, a múltban vagy a jelenben mindig találunk olyan ellenséget, akikre bátran ráfoghatjuk, jogosan vagy jogtalanul, hogy ők bizony rosszat akarnak nekünk és valakiknek csak meg kell mentenie minket! Nem akarok politikai háttérrel foglalkozni, nekem az a lényeg, hogy szórakoztasson. Hogy mi szórakoztat mások öldöklésében, az megint más tészta, de az a két óra arra legyen jó, hogy  varázsoljon el szépen a hétköznapokból.

2005-ben az „Operation Red Wings” fedőnevű akció alatt négy tengerészgyalogos, Marcus (Mark Wahlberg), Michel (Taylor Kitsch), Danny (Emile Hirsch) és „Axe” (Ben Foster) a hírhedt tálib vezérek egyikének, Ahmad Shahd-nak (Yousuf Azami) likvidálására kapnak parancsot Afganisztánban. A falu határában lévő hegységben - még a tűzparancs végrehajtása előtt - háromfős birkanyájat legeltető tálib férfiak csapatába botlanak bele, illetve esnek át rajtuk. Mivel a parancsnokságot a rádiójuk működésképtelensége miatt elérni nem tudják, ezért négyüknek kell dönteni, hogy mi legyen az elfogottak sorsa. A döntés nem a legjobban sikerült, mivel elengedik őket és ennek következményeként hamarosan az erdős sziklás hegységben egész falunyi felhergelt Talib katona kezdi meg a felkutatás az igen engedékeny, maroknyi Navy Seal egység után………..

lone-survivor01.jpgPiszkosul véres, kemény akciófilm. Régen éreztem azt, hogy a fegyverektől beszakad a dobhártyám. Eszméletlen megvalósítású, kegyetlenül izgalmas, pörgős és érzelmektől mentes film. Olyan jelenetek vannak benne, hogy még nekem is fájt nézni a kényelmes székből. És jó ezt végre leírnom, hogy nincs amerikai zászló lassítva! Nem éreztem egyáltalán, hogy propaganda lenne. Bár egy ilyen film után ki nem akarna fegyvert fogni. (én) Kellett már nagyon egy igazi férfifilm. Gyenge idegzetű lányok meg hagyják inkább ki.

lone-survivor-image05.jpgInduláskor bedobott kiképzési jelenetek megadják a hangulatot. Az eredeti felvételekkel megmutatott képeken olyan testi-lelki megtörést látunk, amit nézni is rossz, de közben meg azt érezzük, hogy ezeket az embereket eljátszó színészek igaziak lesznek a filmben. Csak találgatni tudom, hogy mi veszi rá az embert, hogy beálljon közéjük. Minden tiszteletem ezeknek a katonáknak, és nem érdekel, hogy milyen célból teszik. Élcelődések, viccelődések, és az új tag beavatása után már bent is vannak az embereink a küldetésben, és nem is kellett ezzel még fél órát sem várni. Már akkor láttam olyan képeket, melyek engem a Szakasz c. filmre emlékeztettek. Az éjszakai hegytetőn sétálunk, hátulról a hold fényében megvilágítva leveszi az embert a lábáról (vagy nagyot ásít rajta).  Majd a gyönyörködtető fenyőerdő után beleszaladunk közel egy órás olyan őrületbe, hogy minden az izgalomtól elfelejtettem levegőt venni.   

lone-survivor-picture02.jpgAz m4-esek és az Ak fegyverek hangjai, az RPG-k robbanásai olyan brutál jól szólnak, annyira tisztán, hogy majdnem kitörtek az ablakaim.  A jelenetekre meg csak úgy kapkodtam a fejem. Embereink szedik magukba a golyókat, és nem kicsi szúnyogcsípéseket. Úgy estek-keltek a sziklákon, hogy fájdalmas nézni. A tálibok meg csak jöttek rendületlenül előre, egy egész hadsereg négy ember ellen, szívem szerint én is beálltam volna lőni őket egy jó kis távcsöves puskával, akár egy játékban jó messziről, hogy még véletlenül se találjanak el. Volt olyan pillanat a filmben, mikor hangosan kimondtam, hogy ezek egyszerűen állatok. Amit kapnak, ép ésszel nem lehet felfogni. Érdekes volt számomra, hogy ezek az állig profi cuccal felszerelt amerikai katonák mégis egy rohadt rádió miatt kerültek ekkora szarba. Pont akkor nem működik semmi, amikor kell.

lone-survivor-image02.jpgA film végéhez közeledve az a nagy hév kicsit csillapodik, pedig még úgy vártam volna a folytatást, amit persze tudtam, hogy nem lesz. Nem ül le, csak egy kicsit a túlpörgetett adrenalintól nehéz visszaállni. Úgy gondolom egészen jó a vége is, nincs nagyon túlragozva, hogy hősök vannak, lesznek és kellenek. Az elhangzó konklúzió is egészen jól átgondolt, nem hülyeség. Ezek a katonák úgy szerették egymást, mint a testvérek. A hazafiasság, a becsület, az egymásban való hitük egyszerűen elképesztő.

Imádtam mind a négy szereplőt. Szakálluk alatt kiélhették férfias szerepüket. Mark Wahlberg (A harcos), Taylor Kitsch (Vadállatok), Emile Hirsch (Út a vadonba), és Ben Foster (Pandorum) között nem fogok kiemelni senkit. Fostert egyre jobban szeretem. Félelmetes, ahogyan szomorú szemeivel néz. Mellékszereplőként feltűnik Erik Bana (Hulk) is, aki az egész művelet irányítójaként szerepel, de sok vizet nem zavar.

lone-survivor-image06.jpgEgykori Navy Seal katona mesélte el erről a filmről, hogy megvalósítása 100 %-osan pontos. Most nem konkrétan a párbeszédekre gondolt, hanem a külső megjelenítésre. A szakállak, a napszemüvegek, a festett fegyverek, a Merell túra bakancsok, egy az egyben ugyanazok a filmben, mint amik nekik is voltak. Maga a rendező is fél évet töltött a tengerészgyalogosok között. Az elhunyt katonák emlékére kiállított képek, még 9 év után is megtalálhatók a Tengerészgyalogos központban.

lone-survivor-image08.jpgPeter Berg rendező filmjét már vártam. Szerettem a Királyság (2007) c. filmjét is, ez még annál is jobban tetszett. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy ez az egyik legrealisztikusabb modern háborús sztori, amit láttam. Az egész brutálisan valóságos, teljesen beleéltem magam. Az tuti, hogy nem nőknek készült, de ez ne vegye el a kedvét párkapcsolatban élőknek, úgy is rá lehet beszélni a másikat, hogy majd akkor legközelebb vígjátékot nézünk. Szóval az operatőr fut, rohan, ugrik, csúszik-mászik, piszkosul gyorsan pörögnek az események, kevés nyugodt pillanatot hagy meg nekünk és annyira profin tálalva, hogy még nekünk is fájnak a lövések, törések. A zenéje nem az a tipikusan „lassítva megyünk és az Aerosmith lassú számára elcsöpögünk” típusú. Belenyom minket a fotelba és és összegömbölyödve izgulhatunk. Megjegyzem, hogy Peter Gabriel 2010-ben Heroes c. száma a stáblista alatt kifejezett eltalált, már a címe miatt is. Ha jól tudom Haiti katasztrófára készült. Egyszóval ez az a film, amit moziban meg kell nézni még egyszer, mert úgy érzem, hogy akkor kihagyok még egy élményt, amit itthonira rátesz még egy lapáttal.

Kifejezettem ajánlom minden férfitársamnak, különösen annak, aki nagyon szeretett játszani a Medal Of Honor-al, vagy akár a Call Of Duty-val. Szerintem bármennyire is erőszakos, be lehet csalni rá a moziba a párunkat is, csak ki lehet majd utána engesztelni mással. 

all-is-lost-poster02.jpg„Elveszve a rengetegben, vagy akár egyedül a tengerben” - mondhatná a film rendezője is. Ilyen abszolút egyszereplős drámát nem egyszerű eladni, ehhez valami olyan plusz kell, ami magával ragadja az embert, odaszegezi a képernyő elé és elveszik benne. Ezt a pluszt most Robert Redford jelentette. 

Szumátrai szorosoktól 1700 tengeri mérföldre egy vitorlás hajó konténernek ütközik, ami egyenesen felnyársalja a hajó oldalát, úgy beleakadva, mint ahogyan egy horog akad a halba. A hajó egyetlen utasa a léket befoltozza, de az éjszakai vihar miatt az ideiglenes tapasz felenged és a több sebből vérző hajó szépen lassan buborékolva hullámsírba kényszerül. Emberünk a mentőcsónakban csodára várva hánykolódik a tengeren, míg viszi az áramlat…

Viharzóna egyedül, ami hirtelen eszembe jutott. Önmagában kevés lenne és láttunk is már hasonlót, de ebben a némafilmben Robert Redford egyszerűen olyat nyújt, ami miatt tényleg érdemes filmet nézni és akkor azt mondom, hogy teljesen mindegy miről szól. Nem tudom, hogy a film megtörtént eseményeken alapul-e, de elképzelhető, hogy volt már hasonló, legalábbis én elképzelem, mert miért ne.

all-is-lost05.jpgA film egy tipikus egyszerű mozi, egyszerű történettel, szép képekkel. Az égvilágon semmi extra nincs benne, csak az, hogy ismét megtudjuk belőle, a tenger csodás, hatalmas, kegyetlen, és nincsen hatalmunk felette. Különösen egyedül. Petőfi megmondta a Föltámadott a tenger.. művében:  „Azért a víz az úr!” Számomra amúgy totál elképzelhetetlen, hogy valaki csak így kimegy a tengerre hajókázni, bár igaz arról nem is volt szó, hogy mit keresett ott. Mi értelme elvonulni ennyire és megsértődni a világra. Oké csodás lehet az tény, nyugtató, lehet feltölt pozitív energiákkal, de akkor is. Mivel egyből belecsapunk a történésekbe és figyelünk emberünk mutatványaira, nagyon nem is tettem fel nézés közben ezt a kérdést. Azt viszont többször is eszembe jutott, hogy miért is jó emberi tragédiákról filmet nézni? Szenvedjünk mi is? Vagy tanuljunk belőle? Ha erre van, akkor jó, mert akkor tudom, hogy nem nekem készült. Bátran kijelenthetem ugyanis, hogy sosem fogok az indonéz partok közelében, de akár a Balatonunk partján sem hajózni. Egyedül. Ja, hogy ahhoz hajó is kéne?

1369665470_lost5.jpgAz elején látjuk, hogy miként készül fel a vihar láttán arra, amit már mi is tudtunk, hogy itt nem lesz sokáig ringatózó vízmentes hajó. Mivel rádió nincs, kommunikáció sincs, ezért várható mentőhajó sincs, max. csak akkor ha hasonló szituációban odakerülne egymás mellé a két hajó. Viszont mentőcsónak és felszerelés van, ami hamarosan elő is kerül szépen lassan kipakolva. Tényleg semmi olyan kirívó nincs, amit nem gondolnánk, viszont egy-két érthetetlen dolog van, ami szerintem egy tapasztalt tengerész biztos nem követne el! De most én lőjem le a poént? Na, jó, egyet, ami azonnal szembetűnik, hogy hol van a mentőmellény?! Minden van, de az pont nincs? Ez engem annyira idegesített egész film alatt. Egy ilyen hajón kötelező, de még egy utolsó tutajhoz is alapfelszerelés. Még egy. Azért ha egy hajó megpördül a víz alatt, nem hiszem, hogy csak így simán kirántja az embert újra a fedélzetre. De tényleg. Ezeken nem is gondolkodtam, csak most, ahogyan folyamatosan írok és eszembe jutnak ezek a fura gondolatok. (Másodszor megnézve a filmet jóval több kérdés merül már fel) Az sem volt semmi, és elég bátor vállalkozásnak tűnt, mikor a viharban átugrott a mentőcsónakba, de fogjuk ezt a sokk okozta gondolkodásmentes cselekedetnek.

all-is-lost02.jpgInkább nem folytatom, mert ezekkel a negatív sorokkal mások szórakozását venném el a filmtől, amit nem nagyon szeretnék. Úgy is szubjektív az egész. Gondolom tapasztalt kapitányok rengeteg hibát felfedeznének. Szóval ez egy film és mégha nem is tűnik utólag reálisnak minden egyes perce, azért én élveztem az elejétől a végéig. Mint már korábban említettem, hogy ez egyben Robert Redford örömjátékának volt köszönhető. Sok szöveget nem kellett megtanulnia, szinte semmit, mivel minden az arcára volt írva. Nem éreztem azt, hogy túljátssza a szerepét, hanem inkább azt, hogy ért hozzá. Ért ahhoz, amit csinál a filmben és ez szerintem nagyon jó, hiszen ez volt a lényeg. Átadni mindent szöveg nélkül is. Azért megjegyzem azt is, szerintem ennyire némán nem lehet kibírni ezt a sok szerencsétlen szituációt, az ember csak káromkodik egy jó nagyot, hogy a felgyülemlő dühöt levezesse! És ez csak egyszer fordult elő. Volt még egy borotválkozós jelenete a vihar előtt, amit nem nagyon értettem bár a rajongóknak biztos bejött. Kicsit azért megöregedett már, 77 év nagyon szép kor. Minden tisztelet megérdemel ezért a filmért.

all-is-lost01.jpgJ.C.Chandor rendező korábban bemutatkozó filmként készített egy egészen jót Krízispont (2011) címmel, igen nagynevű sztárokkal. Ez a filmje nem kifejezetten azért tetszett, mert annyira egyedi lett volna, hanem azért, mert igen elfogult voltam Redforddal. Nagy forgatókönyvet nem kellett írni hozzá. Szövegkörnyezet nincs.  Az óceán jelenetei adottak, tényleg szépek, a trükkök szerintem jól sikerültek (azért néha száraz maradt főszereplőnk haja a nagy viharban). És bizony vannak benne olyan jelenetek, melyek megmaradnak az ember fejében. Azért biztos lesznek szkeptikusuk - akik értenek a hajózáshoz -, és csak azt látja majd, hogy mi ez a hülyeség.  A film zenéjére azt írtam fel, hogy olyan mintha a tenger fenekéről a szírének énekhangja szólna. Fülbemászó, bár sok helyen nincs. Egyszóval úgy gondolom, bátran megér egy próbát. A reményt sose adjuk fel.

És ezek a sorok megrázóak: ”I’m sorry. I know that means little at this point, but I am. I tried. I think you would all agree that I tried. To be true, to be strong, to be kind, to love, to be right. But I wasn’t”

mov_all-is-lost_130828.jpgEgy kis érdekesség, hogy a filmben látunk egy hatalmas konténereketszállító hajót! Meglepő, de nem is olyan régen láttunk pont hasonlót a Phillips kapitány c. filmben. Azok is pont „Maersk” konténereket szállítottak! Lehet ők voltak a filmben, lehet a két filmnek ugyanaz a társaság a szponzora?

Ajánlom azoknak, akik szeretik az egyszemélyes drámákat, és azoknak is, akik nem szeretnek egyáltalán feliratos filmre beülni, mert itt azt a 40 sor csak kibírják! Az idősebb korosztálynak a főszereplő miatt mindenképpen érdemes megnézni.

70%

opengraveposternew.jpgIgazán jó horror régen láttam. Ha láttam is az elmúlt időszakban, rémisztgetésen kívül semmi újat nem adott. Ami nem is lenne olyan ordítóan nagy probléma, hiszen legalább az adrenalin felmegy az emberben, és ez egy horrorfilmnél nem egy utolsó szempont. Vártam azonban már egy olyan filmet is, amiben nem egy démon veszi át hatalmat egy ártatlan család felett, nem egy mutáns szörny tép le fejeket, nem zombik rohangásznak ütőerek után és az nem valaminek a folytatása.  Nem mondom, hogy ezek az unalomig ismert sémák is lehetnek egészen nézhetőek, de azért az mindig jobban esik, ha egy új szakács jön a konyhára és másképpen melegíti a káposztát.

open-grave-sharlto-copley-279403-500x331.jpgÉjszaka közepén egy ismeretlen férfi – több sebből vérezve – egy gödörben, hullák között tér magához az erdő közepén. Fájdalmain túl, se nevére, se a személyazonosságára nem emlékszik, de azok az emberek se, akik segítsége után egy faházban ébredeznek közösen. Mindenki gyanús mindenkinek, nem tudják mi történt velük, hogyan kerültek oda. Csak kulcsok és rejtvények vannak. Nem tudnak hova menni, nem tudják merre induljanak, falakba és újabb kérdésekbe ütköznek. Ezek a falak azonban egyre inkább ledőlnek és a homályos képek egyre inkább egy tiszta, de szörnyű valóságot hoznak elő…..

Szerettem ezt a filmet az elejétől az utolsó képkockáig. Vétek lenne a sztorit jobban domborítani, hiszen abszolút „spoileres” magyarosan. A lényeg az, hogy végre egy olyan film, amit tudott újat nyújtani. Friss, lendületes, rémisztő és elég ronda ahhoz, hogy tudjunk rajta szörnyülködni és megbotránkozni. A film elején éreztem, hogy ez most valami más lesz. Amint megláttam a szereplőket, mér tudtam, hogy nem egy zsé-kategóriás egyveleg.

15Oct2013_OpenGrave-624x414.jpgKezdéstől a film végégi csavarják a történet. Apránként csöpögtetett kirakós darabkák morzsái végi odaszegeztek a képernyő elé. Nyitott szájjal bambulva és fejet vakarva gondolkoztam, hogy vajon miről is lesz itt szó. Most komolyan 2013 év végén törnöm kell a fejemet egy „horrorfilmen”? Igen és ez nagyszerű. Bár az is lehet, hogy csak az én agykapacitásom van már így az év végére telítődve, oly mértékben , mint  tavasszal a dunai áradás következtében a rakpart Pesten. Kellő lendülettel megáldva, kellő misztikummal átitatva kapunk egy olyan filmet, amire egy igazi „horror” rajongó régóta vágyott már. Az, hogy miért is teszem állandóan a horror jelzőt idézőjelbe, majd később kifejtem. Oly érzésem volt közben, hogy ez nem is hülyeség – persze volt már rá a történelemben, hogy tévedtem -, de akkor is. Elhitette a film velem, hogy lehet ilyen, és ez ezért elég nagy szó. Kételkedni lehet, mert ez a dolgunk egy filmen, de szórakozni sokkal jobb és ez a film arra készült. Már akinek a „horror” szórakozást jelent. (Végül is mi más jelenthetne, követendő példát. )

P82lC4l.jpgNem mondom, hogy tökéletes alkotás, mert ha fanyalogni szeretnék, találok benne olyan dolgokat, amelyeket mondjuk nem értettem, de ez lehet csak a saját fordításom hiányából adódó tudatlanság. Így is közel 15 órát foglalatoskodtam vele angol és olasz felírat elcseszett fordításából és ez egy 1.5 órás film esetében 10 szeres nézési idő. (na ez a matek) És különben is, ha minden tökéletes lenne, akkor mindenki életében maradva. Meg amúgy is, ez nem egy történelmi film, hogy kifogástalanul ábrázoljunk valamit, nem kell megfelelni annak a hűségnek, amint őseink lefektettek. Ez egy „horror”, amit készítők annak szántak ami, rettegjük tudatlanságtól, rettegjünk a tanácstalanságtól és az ismeretlentől és ez így van egészen a film végéig, amire garantáltan emlékezni fogunk, annyira jól sikerült. Talán utoljára az Azonosság c. film tetszett ennyire.

joseph-morgan-open-grave-still.jpgNem mondom, hogy annyira sok brutális dolog van benne, mert ez nem így van, de az a néhány jelenet, amit a szemünk elé vetnek, alapban is elég rémisztő és gusztustalan. Nincsenek benne nagy trancsírozós jelenetek, de mégis elég ahhoz, hogy a lélegzetünket visszatartva még véletlenül se dőljünk hátra nyugodtan a fotelunkba. Szeretem dicsérni ezt filmet, pedig vannak ennél sokkal jobbak is, de engem ez magával ragadott és nem szégyellem egyáltalán.

Sharlto Copley személye már eleve meghatározta a filmet. A District 9 és az Elysium szereplője erre a filmre is tökéletes választás. Végre nem egy olyan arc, akit csak úgy el lehetne felejteni, annyira jellegzetes a feje, hogy hátulról is fel lehet ismerni az arcát. De a többiekre sem lehetett semmilyen panaszom, nincs konkrétan az egész film csak a főszerelőre kihegyezve, mindenki lehetőséget kap a kibontakozásra. És az is jó volt, hogy nem volt olyan érzésem, hogy na most másodlagos sorozatszereplőket kapunk.

open-grave-foto-dal-film-4_mid.jpgSzerintem az Gonzalo López-Gallego (Apollo 83) spanyol rendező egyik legjobb filmje. (nem nehéz a választékából) Erre a filmre azért már fel lehet figyelni. A film rendezése, forgatókönyve egészen remekre sikeredett. Igazából a műfaját tekintve nem kifejezetten horror.  Inkább a thriller és a dráma keveréke. Mert ha a történetét nézem inkább dráma, ha a feszültséget inkább akkor inkább thriller, és ha az elemeit, akkor meg horrornak mondanám. Az operatőri munka szépen fényképezett, és nem csak a kis hazánk gyönyörű természeti szépségének köszönhető.(Zirc környéke, ha jól tudom) Élmény volt nézni hazán igazán jellegzetes növényeit, pl. a parlagfüvet az elhagyott épületnél. Külön pont az is, hogy nem játszódott az egész film éjszaka. Tényleg klassz képeket kapunk, lehet ez akár egy közelkép vagy egy távoli, mint amikor az éjszaka az erdőt hátulról megvilágították. (volt időm nézegetni) A soundtrack is tökéletes ahhoz a feszültséghez, ami a film alatt végig érzünk. És nem csak az izgalmasabb részekhez szánt zene keltette fel az érdeklődésemet, hanem a szomorú hangvételű motívumok is. Érdemes meghallgatni a film vége után a felhangzó számot, a zongora egyszerűen gyönyörű. Számomra nehezen felejthető alkotás (és nem csak a fordítása miatt), nem kiemelkedő, de akkor is emlékezetes. És még egy külön öröm, hogy végignézve a stáblistát 80%-ban szinte csak magyar közreműködő volt feltüntetve. Lehet nálunk azért jó filmet forgatni, csak meg kell találni az alapanyagot.

Azoknak ajánlom, akik már elalszanak szinte minden „horror” filmen, annyira unják már a műfaj zsánereit. Szerintem nem csalódnak benne, max. csak bennem, hogy én ezt ajánlottam. Nem szokásom ezt mondani, de érdemes megnézni amúgy a bemutatóját, mert végre nem mondja el az egész filmet, viszont kellően felcsigázza az érdeklődést.

75%

the-deep-poster02.jpgBorús téli, zord időjáráshoz igazán remek borús téli, zord helyen játszódó filmet nézni, hogy még véletlenül se gondoljak melegségre.  Ettől a filmtől úgy lehűlt a levegő a szobámban, hogy látszott a leheletem is. Bár az Izlandi környezet nem az én világom és ilyenkor örülök annak, hogy nem északra születtem. Jelenlegi képességeimmel abban a környezetben tuti egy nap alatt megfagynék és még a gondolattól is borsózik a szőr a hátamon, ha csak egy kicsit is bele kéne mennem a jeges tengerbe.

dermeszto-melyseg01-r.jpg1984-ben Breki nevezetű izlandi halászhajó a Westman-szigetek északi oldalán felborult a tengerészekkel együtt. Mentőcsónak nélkül képtelenség lenne túlélni a katasztrófát, de mégis a halászok egyikének, Gullinak (Ólafur Darri Ólaffson) sikerült.  Hat órát küzdött a jeges Atlanti-óceánban, mire a partra úszott és további két órát gyalogolt egy szál pólóban, mezítláb, mire hazaért. Ez az embertelen tortúra nemzeti hőssé tette őt, de kételkedők mindig is lesznek,: vajon hogyan sikerülhetett neki…..

Hát igen. Tipikus északi film. Még véletlenül se okozna egyetlen percre sem boldogságot, viszont annál inkább letargiát, szomorúságot. Nem egy kiemelkedő alkotás, nem fogom a rendező legjobb munkájának tekinteni, de az biztos, hogy nem felejtem el, úgy, mint az izlandi emberek Fóka Gullit sem.

dermeszto-melyseg07-r.jpgMivel megtörtént eset szolgáltatja a film alapját, ezért sok dolgot nem tudnék a történethez pluszban hozzátenni, hiszen fellelhető az egész sztori archív formában a neten. A filmről is rengeteg kritikát lehet már olvasni.  Amit véghezvitt a pali, az tényleg egy valódi csoda. Aki tudja, milyen érzés jéghideg vízbe belemerülni, mondjuk szauna után, annak sejtése lehet arról, hogy milyen lehet több órát egy hűtőszekrényben tölteni, és akkor még az úszásról nem is beszéltem a háborgó tengeren. Ilyen képesség csak az állatoknál figyelhető meg, tudományos magyarázatát pedig csak próbálják megfejteni. Az biztos, hogy egy földi halandó max. 15-20 percig képes életben maradni fagyos 4 fokos vízben (akkor én 2 percig vagy max. addig a tudatig, hogy bele kell mennem és ott halok meg helyben) és utána beáll a hipodermia, leáll az agyműködés, már akinek van.

dermeszto-melyseg02-r.jpgHárom szakaszra osztott film talán csak az első részében pörög kicsit jobban. Bemutatásra kerülnek a halászok, a hozzátartozók és a hajó kikötőből való kifutása. Viccelődés, élcelődés és a közös filmezés lehetősége, majd felborul a bárka. Második szakasz a tipikus drámai rész, amiben főhősünk irgalmatlan szenvedését követhetjük végig, míg a vízből hazatér. A film ebben a részben a legerősebb. Emberfeletti megpróbáltatások között kicsi „fekete humor” is becsempésződik a filmbe, egy sirállyal folytatott beszélgetés képében. A harmadik szakaszra számomra egy kicsit leült az egész. Itt láthatjuk a nép ujjongását és kételkedését, a média figyelmét, a tudományos kísérleteket és végül a hazatérést kis lelkizéssel fűszerezve.    

dermeszto-melyseg04-r.jpgAz egésznek a hangulata olyan hűvös, mint egy éjszaka a fekete jeges tengerben. Szomorú történet szomorú emberekkel, akiket még az ág is húz. Korábbi vulkán kitörés miatt már egyszer elhagyták az otthonunkat és úgy települtek vissza a szigetre. Egy-két régebbi bejátszásból felépítik a kis sziget történetét, amiből mindezeket megtudjuk. Persze erről is vannak korabeli dokumentumok, ha a gugli a barátunk. A film végére megkapjuk a csattanót is. Bármi is történik egy izlandi halász életében, tenger nélkül mégsem élet az élet. Különösen szeretem, ha régi felvételekkel összehasonlítják a filmben lévő szereplőket, itt sem csalódtam, mivel érdekes volt látni a valódi túlélőt és különösen megható volt az, ahogyan beszélt.

Gullit (Ólafur Darri Ólaffson) alakító színész a nagy zömök testével, és mégis ártatlan kinézetével mindig a zöld színtől mentes Shreket jutatta az eszembe. Nagyon jól játssza azt az óriást, akinek szíve hatalmas. Nagyon szerettem nézi és tényleg izgultam miatta, hogy csak élje túl az egészet, annak ellenére is, hogy tudtam mi is lesz a sztoriban.

dermeszto-melyseg05-r.jpgBaltasar Kormákur (Csempészek, 2 kaliber) hollywoodi kitérője után ismét hazája környezetében forgatta le Izland nemzeti hőséről készült filmjét. Korábbi filmjeiből merítve és az álomgyár tapasztalatait ötvözve meglehetősen vegyes filmet forgatott le, amit azért szívesen néz meg az ember, még akkor is, ha a leheletétől a bajszára deres zúzmara rakódik le. Hűvös hideg képeinek egyszerű csodálatossága, a víz alatti képek profizmusa és szereplőinek tehetsége mind kiemeli őt az átlagos rendezői székből.  Az operatőri munka, a film és a film zenéje is kiemelkedő. A film kisebb hibái tényleg csak a kötözködésem szüleménye, mert bármennyire is belassul a „harmadik felvonásra”, azért végig érdekes marad.

Ajánlanám azoknak, akik szeretik az ember kontra természet filmeket, ahol most kivételesen az ember diadalmaskodik. Remek film egy óriási emberről, akinek nem csak a termete hatalmas, hanem a szíve is.

75%

3 komment

Címkék: dráma 75%

süti beállítások módosítása