Végre, végre, végre! Ezt is megéltem. Na, nem azt, hogy sikerült végre megfelelően lefordítani egy filmcímet, hanem, hogy hosszú idő után Jason Stathamet láttam egy jó filmben. Apró örömök az életben, amik egy filmszerető embert éltetnek. Végre egy akciófilm, aminek semmi köze nincs egyetlen képregényhez sem, ami manapság nagy dolog. Aki szeret csemegézni a filmbemutatók között biztos várja ezt a filmet, ezért szerintem azzal nem lövöm le a poént, hogy leírom, ebben az estben azt kapjuk, amit a „trailer”-ben látunk.  

Megtörtént események alapján készült filmben Danny (Jason Statham) visszavonult brit különleges ügynök túszul ejtett korábbi mentora szabadon engedéséért cserébe kénytelen még egy utolsó feladatot elvállalni. Hunter-t (Robert DeNiro) a mesterét, csak abban az estben engedik el, ha három elit bérgyilkos SAS katonát likvidál, és az öngyilkosságnak álcázott sikeres küldetésről bizonyítékként, filmet készít. Az akció felkelti Angliában egy titkos katonai társaság figyelmét, melynek végrehajtója Spike (Clive Owen) rááll az ügyre és megpróbálja megfordítani az eseményeket. A vadászokból űzötteket szeretne látni……….

Az első benyomásom a filmmel kapcsolatban az volt, hogy DeNiro sajnos nem lett fiatalabb. Aztán ami kapásból szembetűnik, hogy bizony pörög ez a film ezerrel, és a szűkszavú szereplők teszik a dolgukat rendesen. Csak kapkodtam a fejem, hogy megértsem, ki - kivel is van. Azonban a végén azt éreztem, hogy régen volt már olyan, hogy egy mozi után elégedetten álltam volna fel, hogy ez úgy mindenestől nagyon bejött. Amúgy is ki voltam már éhezve a depresszív filmek után valami másra.   

Na, ez az a film, amit az akciófanatikusok biztos dicsérni fognak. A jó és a rossz küzdelme? Nem! Itt a rosszak küzdenek egymás ellen. Van benne minden, amit a műfaj megkövetel, talán még több is, hiszen a sztori könyv alapján készült, ami talán egy kicsit előreveti, hogy nem valami őrült nagy hülyeség. Ami ebben az esetben azt jelenti, hogy sikerült kicsit megbonyolítani, s ezért az átlag akciófilmek fölé emelni. Azt, hogy ez a megtörtént eset pontosan így volt, kizártnak tartom, de ez saját vélemény. Tehát maradjunk annyiban, hogy elvileg létezett személyekről van szó és volt valami hasonló történet, s így egyszerűbb leírni. Azért ez a "bonyolítás", mint már említettem a szórakozásom egyáltalán nem hátráltatta és kifejezetten tetszett, hogy kicsit kellett gondolkodni is, meg nem is.

A filmben az akción kívül humor jelei is felfedezhetőek, de még éppen megfelelő adagban, hogy ne váljon komolytalanná az egész. A lövöldözések, autós üldözések, bunyók után tényleg elégedetten dőlhetünk hátra. Statham és Owen verekedős jeleneteire bizony szívesen emlékszem vissza. Jason Bourne ”fun”-ok is úszhatnak a boldogságban, mert ezek a bunyók jól sikerültek és a kamerát sem rángatták annyira halálra, mint amennyire mostanában trendi. (A székre lekötözött jelenet bármennyire is hihetetlen, akkor is haláli.) Szerintem a film legjobb jelenetei közé tartoznak, mikor ketten együtt vannak a vásznon. Tényleg elhittem nekik, hogy szét tudnák verni az egész világot. Mindenképpen megemlíteném a hangulatfokozó zenét, amit kifejezetten eltaláltak, nagyban hozzájárul az adrenalin szintünk emelkedéséhez. Különösen tetszett az végén Kasabian új száma.

Összességében mivel nehéz ezt a műfajt megreformálni, ezért negatívumokat nincs nagyon kedvem keresni. Talán annyi, hogy van benne szép számmal akciófilmekre jellemző klisés és ostoba momentum, amit nem lehet megkerülni, de engem ebben az esetben egyáltalán nem érdekelt, mert annyira jól szórakoztam rajta. Talán nem merész az a kijelentésem, hogy 2011. top 3 akciófilmjébe beletenném. De melyik is lenne még az a kettő?  Az IMDB 6.7 az átlaga, aminél azért én többre tartom, de csak azért, mert semmivel sem vártam tőle többet, mint amit adott.

A film erőssége továbbá még a válogatott színészgárda. Jason Statham az örök akciósztár, igazából már többször is leírtam, hogy nem tipikusan a kedvenc színészem, de elismerem, hogy a szűk repertoárja most elegendő. Az a két mimika, amit filmjeiben elővesz itt nagyon tetszett nekem, a szigorú nézése és hozzá a reszelős utánozhatatlan hangja ebben a filmben hibátlan.(De lehet, mindez azért van, mert igazából nem is értem rá kifejezetten csak vele foglalkozni, mint a korábbi harmatgyenge alkotásában, a Blitzben.) Robert DeNiro sokat nem szerepel. Kár, mert elnéztem volna őt, annyira nagy jelenség bármikor is feltűnik. Ugyanakkor megjegyezném, hogy már annyira nem áll jól a kezében a géppuska, mint korábban. Azon viszont elgondolkodtam egy kicsit, hogy hol láttam Statham haverját játszó Davies-t alakító színészt, mire rájöttem, hogy ez bizony Scofield tesója a szökésből. Dominic Purcell vicces és kellemes meglepetés. Clive Owen pedig ebben az esetben is kifogástalan furcsa bajuszkájával. Nem áll távol tőle az akciószerep az biztos, nagyszerű volt. Yvonna Strahovski (The Canyon) színésznőről csak annyit jegyeznék meg, valószínűleg szépsége miatt még majd látjuk további hollywoodi alkotásokban.    

Elsőfilmes rendező Gary McKendry tényleg olyan filmet varázsolt elénk, amilyennek a bemutatója alapján reméltünk, ami azért mostanában elég ritkaságszámba megy. Tipikusan az a film, amire simán be lehet készíteni a popcornt és a colát, majd a végén felállva azt mondod, na, erre megérte a lóvét kiadni. A rendezése szerintem profi, a színészek profik, a helyszínek klasszak és változatosak, a szövegekkel sem volt semmi bajom, a zenéje szintén állat.  Ezek azok a jelzők, amik ténylég az átlag fölé emelik a filmet, és ha nem vagy drámaszakkörön vezető beosztásban tökéletes szórakozást és élvezetet biztosít két órára.    

Nem egy csajozós film ezért elsőre inkább ne ezt ajánljuk a párunknak, mivel lehet a következő randi már nem velünk lesz megtartva. Inkább a férfinézők szívét fogja jobban megdobbantani, hogy végre láthatunk egy elsőrangú szórakoztató akciófilmet, melyben örömünkre három igazi nagyágyú is helyet kapott.

80%

Számomra az ázsiai filmek a nehezen fogyasztható kategóriát képviselik, de nagy ritkán futok csak olyan alkotásba, mely valamilyen szinten ne tetszett volna. Ez lehet a szerencsés szelektálás következménye. Az alábbi filmről is csak annyit szeretnék mondani a bevezetőmben, hogy igen jó filmet sikerült összehozniuk erről a megtörtént esetről a készítőknek. Hála az égnek késői kezdése ellenére nem unatkoztam rajta egy percet sem.

1991-ben öt általános iskolás kisrác eltűnt Dageu régió hegységben. A „béka gyermekeinek” felkutatásában, ahogyan a helyiek nevezték az elveszett fiúkat, a rendőrség és a katonaság közreműködésén kívül több mint 300 000 ember vett részt, ami Korea történelmében korábban még sosem fordult elő. Ezt a rejtélyes és szomorú esetet egy professzor, egy kitüntetett filmproducer, és egy nyomozó szemszögéből követhetjük végig, ahogyan családjukat, hírnevüket feláldozva egy évtizedig próbálják összerakni a hiányzó láncszemeket….

Bármennyire is nehéz filmek, kijelenthetem szeretem az ázsiai filmeket, csak ki kell választani a megfelelőket. Ebben az esetben sem tévedtem, nem fogtam mellé, hiszen a 2 óra 10 perces vetítési idő ellenére mindvégig lekötött és érdekesnek találtam.

A film egy megemlékezés, tisztelet az elveszett gyerekek emlékére.  

A filmben a nyomozás részleteit láthatjuk dátumok szerint összeszedve. Elbeszélő, kicsit dokumentarista stílusban. Aki véres szörnyűségekre vágyik, az most hagyja abba az olvasást, mert ez nem az a film, amiben a számításai valóra válhatnának. Egy két esetben emelkedett meg minimálisan csak az adrenalin szintem. Többnyire a történetmesélés a lényeg, hogy mit és hogyan képzelnek el a főszereplőink. A filmben a kérdésekre azokat a válaszokat keresik, miképpen történhetett meg, hogy csak úgy nyomtalanul eltűnjön egyszerre 5 gyerek és még véletlenül sem tud róluk senki semmit. Megnyugtatásul leírom - több filmmel szemben - nem sok nyitott kérdés marad, de a válaszokat ki kell várni az utolsó percekig. A fő és mellékszereplők családi hátterének bemutatása elég minimálisra sikeredett, ami lehet valakinek hátrány, engem hiánya nem érintett meg, nem erre helyezték a hangsúlyt. Talán inkább a fájdalom megmutatása, ami jobban átjött az átlagnál. Kapunk azonban mindenből egy kicsit a gyerekekből, a szülőkből, a médiából, a rendőrségből, a szakértőkből. Tetszett az, ahogy megpróbálják érzékeltetni velünk a kirakós játék darabjainak összeillesztését. Ez egész film olyan misztikusra sikeredett.

A "ferdeszemű" szereplőkkel nekem továbbra is az a bajom, hogy nehéz megkülönböztetnem. Nem is nagyon szeretnék játékukba belemenni. Semmi kivetnivalót nem találtam bennük. Nagyszerűek voltak szerintem. A főszereplő srác Kang-ot már láthattuk a Musa c. filmben, de mint mondtam, fogalmam sincs melyik szerepben.  

Kayoo-man Lee rendező úr filmjét összehasonlíthatjuk a sztorijával kapcsolatban A halál jele c. (Memories of Murder) filmmel, bár annak a stílusa más volt. Ez a film úgy gondolom, jó kis nyomozós dráma, igazi profi munka. Van egy atmoszférája ami végig éberre tesz és nem hagyja figyelmünket levenni a képernyőről. Egy két izgalmasabb jelenettől eltekintve azonban nem fogjuk a körmünket lerágni. Igazából a képi világában semmi extra, de alapjában maga a vidék már meghatározza az ember hangulatát a filmhez. A film zenéje az első képkockától az utolsóig lebilincselő. Simán belemászott a fülembe. Az biztos, hogy a legmonumentálisabb, legérzelemdúsabb zenéket az ázsiai filmeknek köszönhetjük.

A filmet krimi rajongóknak mindenképpen ajánlom, hiszen egy percig sem fognak unatkozni alatta, de igazából azoknak is, akik egyszerűen csak egy jó filmet szeretnének megnézni és nem riadnak vissza a koreai nyelvtől.

75%

(Ezt még korábban írtam, de nincs kedvem átírni. talán helyreáll a rend és minden oké lesz már. Szemét egy cég a szolgáltatóm.)

Az a baj, hogy ha átlendülök a ló túlsó oldalára nem hagyom abba az írást pedig tudom, hogy a kevesebb néha több. Ezért megpróbálok lényegre törőbben fogalmazni, nem pedig oldalalkat írni. Tehát az első filmem, amin ezt kipróbálom az az „új” Jason Statham alkotás lesz. Röviden: Szar.

Tom Brant (Jason Statham) rendőrnyomozó egy magát Blitznek (Aidan Gillen) nevező sorozat gyilkos után nyomoz, aki kizárólag csak rendőröket gyilkol. Mivel a gyilkost kilétét homály fedi ezért elkapni is képtelenség Tom és az  újonnan kinevezett főnök Porter Nasht (Paddy Considine)  együtt próbálja elkapni az ellenséget………..

Őszintén megmondom nem vagyok egy nagy rajongolyója a főszereplő úriembernek. Számomra valamiért kegyvesztett annak ellenére is, hogy szinte megkerülhetetlen az, hogy ne essek bele évente egy – két filmjébe.  Tudom, hogy nagyon sokan szeretik, én is szerettem a Ravasz, az agyban, vagy akár a Blöff c. filmekben, de többnyire mégsem tekintem akkora jelenségnek, mint pl. anno Bruce Willis volt.  Persze ez már megint az én személyes véleményem.

Szóval a film gyenge lett. Nem találtam semmi olyat benne, ami akár egy hajszálnyival is kiemelné a többi hasonló film fölé. Persze, ha a készítőknek nem is ez volt a céljuk, akkor akár rendben is lehetne, de nincs.

Stathamnak még a szerep is jól állna, de a többieknek nem. Minden idők egyik leggyengébb sorozatgyíkosával állunk szemben. A srác szerintem nagyon gyenge és abszolút nem félelmetes. Nem is értem mit akartak vele kezdeni. Azért ezen sok múlik. Aztán meg ugye az utánozhatatlan zsarupáros. A jó gyerek, rossz gyerek sem igazán nyerte el a tetszésemet. Statham még a reszelős bár egy kicsit erőltetett  hangján még elmegy, de a másik pasitól kirázott a hideg annyira semmilyen volt. Ja, hogy ez volt a szerepe?

Aztán meg ott van a film forgatókönyve, amit akár egy hetedik osztályos gyerek is össze tudott volna ollózni valamely korábbi sorozat gyilkos témájú filmekből. Egyszerű, mint egy szög. Ami még nem is lenne probléma, ha a kivitelezés legalább jó volna. De nem az. Amúgy szerintem unalmas is. Majdnem belealudtam a thrillerbe. Akciójelenet nem sok van benne. Többnyire csak azt mutatják, hogyan veri le Statham az utca embereit, aztán meg a nagy semmi.

Azért nem akarom a sárga földig lehordani a filmet, mert hiszen voltak benne olyan beszólások melyek azért mosolyt csaltak az arcomra és kivételesen nem kínomban, hanem azért mert tetszettek, de ez viszont kevés ahhoz, hogy élvezzem is a filmet. És még egy érdekesség, ami talán plusz pontot jelenthet a férfinézőknek, hogy a rendőrőrsön szinte kivétel nélkül jó csajok dolgoznak. Ellenben szex jelenetre egyáltalán nem emlékszem, hogy lett volna benne, amit talán kiverte volna az álmosságot a szememből.

Szóval Statham még részben ok, de a többiekkel nem vagyok megelégedve, de ez szerintem nem kimondottan csak az ő hibájuk és akkor megvédem őket. Aidan Gillen (12 menet) nem jó. Paddy Considine (A remény bajnoka) tényleg langyos, mint a szerepe. David Morrissey (A másik Boleyn lány) semmi. A hölgy „főszereplő” Zawe Ashton (St Trinian’s 2) szerepe szintén nem emlékezetes.

Elliott Lester (Love Is The Drog) második filmje szerintem nem ütötte meg azt a mércét, ami miatt arra lenne hivatott, hogy jó kis thrillerré váljon, amin akár egy percet is lehetne izgulni. Minden elemében láttunk már sokkal jobb sorozatgyilkos témájú filmet. Egy csepp rettegés sincs a filmben. Ez a film nekem jött át. Egy érdekesség még mindenképpen megemlítendő, hogy a filmet Ken Bruen regényéből a forgatókönyvet Nathan Parker készítette el, aki pl.-ul korábban a Hold (Moon) című filmet tette le az asztalra Duncan Jonas-al közösen. Valljuk be. Azért az nagyságrendekkel jobbra sikerült, mint eme alkotás.

A Statham rajongókon kívül azoknak ajánlom, aki annyira unatkoznak már, hogy szinte teljesen mindegy mit néznek, csak bámuljál a tévét céltalan.

50%

Most így az első felindultságomban egyből a film után azt írom le, hogy már elegem van az őrültekből, és azzal együtt őrültekről szóló filmekről. Ezt annak ellenére mondom, hogy ez egy családi dráma volt, ami 1999-ben megtörtént Ausztráliában.

Barber család 15 éves kislánya, a tehetséges táncos Rachel Barber (Kate Bell) egy este a barátjától való elbúcsúzása után nem ér haza. Elmondása szerint találkoznia kell egy nála idősebb nővel, aki egy jól fizető munkát ajánlott neki, de a „randiról” nem szabad neki elárulnia semmit, mert akkor a beígért pénzt nem kapja meg. Szülei meg ugye csak várnak és várnak………….

Kicsit felidegesített. Lehet mostanában olvasnom kellene, nem pedig filmet nézni. Nehéz felfogni mennyi beteg mászkál az utcán, aki bármelyik pillanatban elviheti a gyerekedet, hozzátartozódat és még fel sem fogják, mit tesznek. Felneveled gyerekedet és akkor jön egy hülye és elveszi, te meg dögölj meg a bánatban. Totálisan értelmetlen.

Ez az igaz történet is arról szól, miként dolgozza fel a család lányuk elvesztését napokra lebontva, szereplőket külön bemutatva. Nem tudnak beletörődni, mert miért tudnának, hogy nincs meg szeretett kislányuk, aki a légynek sem tudott volna ártani a klisészöveg szerint. A szülők hiába fordulnak szinte mindenkihez rendőrség, újság, tv csak nem akar előkerülni. A média hatására viszont elég nagy nyilvánosságot kap az ügy, ami miatt a rendőrökre hatalmas nyomás nehezedik és újrakezdik vizsgálni az egészet az elejétől.  Nem akarom leírni a teljes sztorit, de amúgy rá lehet keresni a neten. Szóval nem zsákbamacska, aki leül ez elé a film elé. 

Szép filmnek nem nevezhetném, inkább szomorúnak, lehangolónak. Ez sem a szórakoztatás végett készült az biztos, hanem inkább elrettentő példának, hogy bizony, ha késve vesszük észre barátainkon, ismerőseinken a depresszió jeleit, könnyen beüthet a baj. Úgy gondolom ez azért manapság gyógyítható, esetleg megelőzhető, csak figyelni kellene társainkat. Különösen manapság, mert egyre többen vannak akik zombulnak. Na, de itt ezt abba is hagyom, mert nem az én asztalom.  

A film szereplőivel nem voltam túl nagy barátságban, illetve inkább nem tudtam velük azonosulni. Guy Pearce (Mementó) és Miranda Otto (A Gyűrűk ura II-III) is szerintem igen visszafogottan játszik, bár biztos ezt kívánta a szerepük. Nem kétlem, hogy így viselkedtek a szülők. Ha ezt mondták nekik, ezt kell csinálni. Mások vagyunk, én biztos őrjöngtem volna hetekig vagy addig, míg elő nem kerül. Viszont Ruth Bradley (Flyboys – Égi lovagok) a kis duci, elég állat volt. Tenyérbe mászó szerepe kifejezetten idegesítő volt, tetszett. Sam Neil-t (Zongoralecke) a kevés jelentében csíptem.

Simone North rendezőnő első projectjén azért látszik, hogy női film. Egy durvább jelenettől (azért azt el kell ismernem, elég kemény volt) eltekintve meglehetősen csöndesen folydogál, ami annyit jelentett, hogy szétásítottam magam a filmen. Nem mondhatom ugyanakkor rossznak, mert végignéztem éjszaka kikapcsolás nélkül, ami viszont elég pozitív dolog. Végül is azt mondom, elég reálisra sikeredett, semmi extra nincs benne ebben a drámában, de lehet, mégis ezért működik. A sztori elmesélése sikerült, átjött, a tanulságot meg le lehet vonni. A film zenéje szerintem kifejezetten rossz volt.  

Azoknak ajánlom, akik nem találnak más programot estére és kíváncsiak rá filmen is, hogy mi történt Caroline Red-del 1999-ben.

60%

Tegnap este sikerült két totálisan ellentétes műfajú filmet megnéznem az európai filmgyártás gyöngyszemeiből. Az első egy holland II. Világháborús dráma volt, míg a második egy spanyol horror. A mai írást az utóbbival kezdem, mivel ekkora egy paraszt filmet régen láttam és más jelzővel nehéz lenne illetnem.

Jaime és családja új és hatalmas házba költöznek, de még mielőtt megünnepelnék az első éjszakát három álarcos kelet – európai bűnöző rátöri az ajtót és túszul ejti őket.  Míg az apa leüríti az bakkártyáit az egyik rablóval, otthon elszabadul a pokol, mivel az anya és lánya megpróbálja kiszabadítani magukat……….

Na ennél sablonosabban és rövidebben nem is lehetne leírni a sztorit, ami jelen esetben eszméletlenül megtévesztheti majd a filmet megtekintőket. Ez a film szintén nem a szórakoztató kategóriába tartozik és igazából nem is tudom, hogy minek készítenek ehhez hasonló filmeket. Ezt most nem azért írtam, hogy leszóljam, mert igazából a maga nevében egészen jóra sikeredett, de azért mégis. Könyörgöm minek? Kegyetlen, brutális, sokkoló, nem egy Jodie Fosteres Pánikszoba feelinget keltő alkotás. Ennyire natúr és gonosz filmet régen láttam már.  Ez a műfaj valakinek vagy nagyon tetszik, vagy teljesen elhatárolódik tőle és egyszerű szemétnek hívja. Köztes nincs.

Szinte az egész ”akció” valós időben történik, ami azt jelenti, hogy szinte egy az egyben azt az időt mutatják be, amíg történik a rablás. Többnyire kézi kamerával forgatták, az egész film alatt egy-két jelenetnél használtak csak kimerevített képet, rögzített kamerát. Néhány résznél pedig osztott képernyős megoldást kapunk. Nekem ennél csak az volt a bajom, hogy vissza kellett tekernem a filmet, mert nem láttam az egyik jelentnél, hogy mi történt. Nehéz két oldalra figyelni, főleg úgy, hogy állandóan történik valami.

A hossza nem több mint 85 perc, ez alatt az idő alatt egy percet sem unatkoztam, végig nagyon feszült, intenzív, és többnyire idegesítő. Idegesítő azért, mert gyakorlatilag szinte esély sem lenne a való életben, ha így törnének be a házadba. A kiszolgáltatott helyzet ellen nem lehet tenni semmit, amit ez a film borzasztóan valóságosan mutat be. Az őrület a végére csak fokozódik és átmegy egy olyan agymenésbe, amit kevés filmben láthatunk.  Az elején van egy jelenet közvetlenül a főcím után, amit nem tudtam hová tenni, és kénytelen voltam újranézni az első 5 percet, hogy be tudjam illeszteni, végül is összeállt a kép, de lesznek még rajtam kívül is, akik majd felteszik magunkban a kérdést, hogy akkor most, hogy is van ez? (kinek is telefonált?)

A szereplőkről annyit, hogy a lányt játszó színésznő Manuela Vellés (sorozatokban játszott) az valami brutális szerepet kapott, amit tökéletesen oldott meg. Annyira érzékelteti a sokkot, hogy még most is kiráz a hideg tőle. A két szülőt megformázó színész, Fernando Cayo (Árvaház) és Ana Wagener (Biutiful) nekem speciel annyira nem jött be. Lehet csak az első szimpátia hiánya okozta ezt az ellenszenvet, de ugyanakkor azt sem mondhatom, hogy kívántam volna halálukat, mert bizony drukkoltam nekik.  Aztán meg a rablók „vezére” sem volt valami nagy karakter, de ezt a filmet nem is miattuk fogjuk utálni.

Miguel Ángel Vivas rendező nevét egy életre megjegyzem ezzel a filmjével. Az este közel 11 órai kezdés ellenére egyetlen halk sóhaj sem hagyta el az ajkam, hogy vágyakoznék aludni. A film megnézése után meg már nem sok kedvem volt. Idegileg teljesen tropára tett, de lehet csak azért, mert egyedül néztem és nem tudtam másra koncentrálni. A filmben bemutatott képekért- jelenetekért végül is dicséret illeti, mert jobban megmarad bennem, mintha Karib-tengeri körutazáson vettem volna részt. Zene csak néha csendül fel, de akkor igen hatásos. Összegzésképpen az elejétől a végéig odaszegez.

Azoknak az adrenalin függőknek ajánlom, akik szeretnek maximális hülyét kapni egy filmen. Őrjöngés a felsőfokon. Felejthetetlen, de ugyanakkor fölösleges egy film, így is elég marha van az utcákon. (A film címét a feliratból vettem, nem én találtam ki)

75%

Szeretem azokat a filmeket melyeknek az utolsó 30 másodpercétől kiráz a hideg, és még percekig csak bambulom a tv-met, mert nem tudok felkelni a fotelemből.  Ez a film is hasonló élményt adott annak ellenére, hogy kőkemény témát dolgoz fel, melyet nem is olyan egyszerű filmre vinni.   

A 14 éves Annie (Liana Liberato) Interneten keresztül megismerkedik első komoly ”udvarlójával”. A hónapokon keresztül folytatott chatelések és telefonálások után, mikor végre a szülők elutaznak otthonról, összejön a randi. Sikerül találkoznia Charlie-val (Chris Henry Coffey), aki egyáltalán nem az a kamasz kisfiú, akinek kiadta magát. Annie szülei Will (Clive Owen) és Lynn (Catherine Keener) mélyen megdöbbenek, mikor megcsörren a telefon és a vonal végén a rendőrség közli, hogy a szeretett kislányukat megerőszakolták……..

Pedofília bizony kényes téma, amit ez a film szerintem nagyon is tapintatosan, de ugyanakkor mégis bátran feldolgoz. Neten keresztül történő ismerkedésről nem is olyan régen írtam egy filmről (Catfish), ami szintén elég érdekes dokumentarista stílusban találta eme ismerkedési formulát. A Cukorfalat c. film pedig egy másik megközelítéséből tárja elénk ezt a témát. Azonban úgy gondolom, ez a film simán kiemelkedik a hasonló gyermekmolesztálással foglalkozó filmek közül.

Előre leírom, hogy észt nem akarok osztogatni senkinek, és ha valaki szeretne mélyebben belemenni a témába, ne velem tegye, mert alkalmatlan vagyok rá. Született már írás, - szerintem nagyon jó - más blogoldalon, ami klasszisokkal mélyebben elemzi ezt az alkotást, én azonban megpróbálok egyszerűbben és rövidebben írni róla.

A film első fél órájában megismerjük a főszereplő kislányt, miképpen zajlik az élete, barátnőjét, a szüleit, testvérét és távolról sejtjük csak, hogy ki lehet az online vonal másik végén. Aztán mikor megtörténik a baj, mikor a kislány találkozik az „állattal” - mert embernek nem lehet hívni - csak azt látjuk, hogy miként küzd meg a család az összetartásért, a bizalom visszaállításáért. A gyerek a szülőkkel, a szülők egymással és gyakorlatilag mindenki – mindenkivel ”háborúban” áll. A világ összeomlik minden résztvevő számára. A filmben, mikor már az FBI is bekapcsolódik, elmondják, hogy egyáltalán nem egyedi eset, és sajnálatosan a molesztálások száma csak növekszik. Ebben a filmben nem találunk igazságos befejezést, ez nem az a film, ez inkább egy tanítás, mint amilyen egy kötelező olvasmány volt régen.   

A film mondanivalójában az a legveszélyesebb, hogy bárkivel megtörténhet ebben a mai világban, mikor már szinte ki sem mozdulnak a gyerekek a számítógépek elől. A bizalom mindig megvan, hiszen ki nézi meg a gyerekét otthon, különösen éjszaka, hogy vajon kivel bájolog. A gyerekek simán elrugaszkodnak a földtől és egy képzelt álomvilágba élik bele magukat másokkal, és ha nem vesszük észre időben, simán eltávolodnak tőlünk, szülőktől. Azonban ki tudja hol a határ?  

Ennek a filmnek a nézése közben az ember agya egyszerűen eldurran, mert borzasztóra ideges leszel a tehetetlenség miatt. Ez az a film, amit látni kell, mert szinte mindenki csak tanul belőle.  Előttem már többen is leírták, hogy szinte minden szülőnek a gyerekével közösen kellene megnézni, már ha valamelyik „tini” odaül egyáltalán a szüleivel filmet nézni a tv elé ennyi idősen és nem csak püföli a számítógépet.

A főszereplők nem hibáznak, sem Clive Owen (Az ember gyeremeke), sem Catherine Keener (Út a vadonba). Mindketten tökéletesen beleélve, élethűen tárják elénk az összeomlott család képét, házasságuk tönkremenetelét. Nagyon nagy színészek. Azonban kettőjük közül is kiemelkedik a lányukat játszó Liana Liberato, aki zseniálisan adja elő a naiv és megtört tinédzsert. Kíváncsian várom Joel Schumacher filmjében mit fog nyújtani Nicolas Cage és Nicole Kidman oldalán. Dicséret illet mindenkit, még Chris Henry Coffey is, akit egy életre meggyűlöltem rövid szerepében, bár azért nem éri el Stanley Tuccit színvonalát, a Komfortos Mennyországból.   

Nem is tudom, mit gondoljak David Schwimmer (Fuss, dagi fuss!) rendezőről, a Jóbarátok Dr.Ross-áról, aki engem ezzel a filmjével különösen meglepett, elszédített és lezúzott. Álmomban sem gondoltam volna, hogy képes erre. Utána olvasva sajnálatos módon a saját környezetéből merítette a filmet, hiszen a barátnőjével történt meg hasonló eset. Azonban visszatérve a filmhez, úgy gondolom, hogy ez az a film, ami bármennyire is profi módon lett elkészítve, bármekkora színészi alakítások vannak benne, bármennyire kis költségvetésű független film, nem ez miatt lesz fontos és maradandó! Hanem maga a mondanivalója, ami napjaink egyik legaktuálisabb témája. Mindenki maga szűrje le a tanulságokat és gondolkozzon el rajta. Mi meg köszönjük meg a készítőknek, hogy elkészítették ezt az igen fontos filmet.

Ezt a filmet, mivel ”R” besorolást kapott csak szülői felügyelettel engedélyezik gyerekeknek megnézni, és így sajnos kevesebb olyan helyre jut el, ahova kellene. Szintén azok táborát erősítem, akik kötelezővé tennék megnézését intézményekben. Bár lehetetlen elérni egyéb dolgok miatt, de ennek ellenére, aki teheti, nézze meg.

85%

Minden filmszerető ember képzeletében vagy esetleg papírra vetve, van egy filmlista, amit szeretne megnézni, csak nincs lehetősége eljutni moziba vagy a „home” videózáshoz szükséges felírat hiányzik.  Ilyen film volt nekem a kedvenc színészeimmel készült alábbi alkotás is, amihez meglehetősen nagy reményeket fűztem, de így utólag belátva……

A 16 éves kislány Hanna (Saoirse Ronan) egyedülálló képességekkel rendelkezik. Erejét, gyorsaságát, ügyességét és műveltségét az ex CIA ügynök édesapjától Eriktől (Eric Bana) tanulta mindentől távol, Finnország sötét és hideg erdejében. Tökéletes gyilkost nevelt belőle. Hanna életében a fordulópont eljött, és elindul első küldetésére, hogy likvidáljon egy célszemélyt Marissa-t (Cate Blanchett). Fél Európát keresztülutazza nyakában ügynökökkel és bérgyilkosokkal. A végső célhoz közeledve azonban egyre több kérdés merül fel benne létezéséről és emberi mivoltáról……….

Sajnos ez a film nem tetszett. Elvesztette már elején azt a bizonyos szórakoztatási indexet, ami miatt odaültem elé. Azt gondoltam, hogy komolyabb film lesz, hogy ekkora szereplőgárda és egy klassz rendező Joe Wright nem tud hibázni.

Olyan illúzióromboló jelenetek voltak benne, amit nem szeretnék részletezni, de egyszerűen mellette nem lehet elmenni szó nélkül. (pl. a csatornából való kijutás) Az a kevés akció, ami a futáson kívül fellelhető a filmben, nem jó, rossz. Következetlen és megmagyarázhatatlan dolgok, amikre választ nem kapunk. És én bármennyire is szeretem Saoirse  Ronant nem hittem el neki egy pillanatig sem semmit, hogy ilyen könyörtelen gyilkoló gép legyen, ahhoz túlzottak anorexiás a drágám és a tekintete is inkább kedves, mint bájosan brutális. A verekedős jeleneteknél mindig az a problémám, hogy úgy gyorsítják, hogy szétvágják, itt viszont annyira lassúak, hogy szinte látszanak azok a dolgok, hogy meg sem ütik egymást.

Igaz elismerem, hogy inkább akcióthrillernek gondoltam, mint drámának és lehet ezért ért nagyobb csalódás, pedig általában felkészülök rá. Bár a drámai alakulása a kislánynak, mikor ráébred öntudatára, hogy valójában ki is ő és mi lesz vele nekem nem jött át, de addigra már ítélkeztem a film felett.

Tetszett viszont a pulzáló filmzenéje, amit köszönjünk meg a The Chemical Brothersnek, mert nélküle még ennyit sem ért volna a film. Igen manipulatívan használták fel a filmben. Már feljebb is említettem, hogy a filmben többet futnak, mint egy Bécs-Budapest maratonon és ezekhez a jelenetekhez ez a filmzene tökéletesen passzol. Tényleg jó hangulatfokozó.

Kiemelném még a változatos helyszíneket, a hideg Tundrát, a sziklás sivatagot, a nagyvárosi helyszíneket, stb. talán, ezek azok a dolgok amiket még pozitívumnak megemlíthetnék. Tényleg igen változatosan válogatták össze. És ami még megmosolyogtatott a filmben a bérgyilkosok megjelenése volt, úgy néztek ki, mintha a Rammstein zenekarból jöttek volna elő.

Saoisre Ronan (Komfortos mennyország, A visszaút) nagy tehetség, de ezt már többször is írtam. Bármennyire is szeretem, ez a film valahogy nem állt jól neki, és nem azért mert nem tudja eljátszani, hanem a testi adottságai alapján nem hittem el, hogy ezekre képes lenne. Eric Bana (München, Hulk) szintén mindig jó és itt tökéletes Cate Blanchett-el együtt, aki itt most úgy nézett ki, mint egy modernkori boszorkány.

Joe Wright (Büszkeség és balítélet, Vágy és vezeklés) filmje speciel nekem nem tetszett, de akik velem együtt ültek és nézték végig, azoknak sem, bár a véleményük nem nagyon érdekel abban, hogy mit írok le vagy mit nem.  Lehet benne valami, hogy nem ezt vártam, bár ilyen csapdába nem szoktam beleesni. Igazából tényleg azok a hihetetlen és megvalósíthatatlan dolgok vették el a kedvemet, amire azért nem számítottam. Lehet, ha jobban koncentrálok a drámai vonulatra, teljesen más szemszögből nézem a filmet és ezektől függetlenítem magam. Tényleg csak a filmzene, - amit ugyan meghallgattam a film nélkül is és úgy már nem jött be, - és az operatőri munka, ami bejött.

Ennek ellenére nem szeretnék lebeszélni senkit a filmről, hiszen mindenki másképpen áll hozzá, én most beleestem ebbe a csapdába és a film végéig nem is szabadultam tőle. Azoknak ajánlhatom, akik szeretnének átélni egy kevésbé akciódús thriller mesét drámával fűszerezve.

A manapság oly divatos áldokumentumfilmnek elkészített horror thriller a kenguruk földjéről nem tűnik első választásnak rossznak azok számára, akik még nem unják e műfaj buktatóját, a rengő kamerát. Én mindig adok esélyt ezeknek a filmeknek, de a végén rájövök, hogy nem az én stílusom, bármennyire is erőltetem.    

Négy főből álló társaság (újságíró, híradós és 2 kamerás) dokumentumfilmet szeretne készíteni Sydney alatt lévő elhagyatott metróalagútban azzal a céllal, hogy cáfolják az otthontalanokról a kormány valótlan állításait, feltérképezzék azt a felszínre hozható vízmennyiséget, amiből pótolni lehetne Sydney apadó vízmennyiségét. És van még egy plusz küldetésük is, amiről nem beszél a városban senki, se a rendőrség, se a szemtanuk, hogy a sötétben, lent a mélyben bizony rejtélyes és különös módon több személynek is nyoma vész.

A Blair Witch Project, a REC, a Paranormal Acitvity után ismét egy áldokumentumfilmről van szó. Ezt azért hangsúlyozom a bevezetőm után már másodszor is, mert ez az érdekes műfaj gyakorlatilag kifogyhatatlan lehetőségeket teremt, mivel szinte mindenki képes egy olcsó és jó minőségű (de igazából nem is kell, hogy tökéletes legyen) kamerát leakasztani a Tesco polcáról és felvenni vele bármit. Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy rettegj valamitől, elég, ha nem látod, mert sötét van és teszel hozzá egy kis hangeffektet, amitől kiugrik a szíved a leváratlanabb pillanatban. Ebben az esetben elég egy eléd ugró szarvasbogár is, ami szintén ijesztő és rémisztő tud lenni és akkora hangja van, hogy egyből agyhalott leszel, ha rád száll. A zsebed meg ugye dagad, hiszen a gazdaságos kamerád csak termeli a lóvét. Minimál költségvetés, nagy haszon. Így kéne élnem nekem is.

A film gyakorlatilag semmi újat nem adott, talán egyszer ment fel az adrenalin szintem, de az is csak a délutáni kávétól. Nem akarom bántani a filmet, mert végül is az este 10 órai kezdés ellenére sem aludtam el rajta, ami azért manapság pozitívum. A hangok tényleg jók, a dokumentum része számomra unalmas volt, a szereplők ügyesen beleélik magukat, hogy mibe is azt nem tudom, de rettegni azt tudnak. A végén sok magyarázatot ne várjunk, vagy csak én nem vettem ki a filmből, hogy tulajdonképpen mit is láttam. A poént azért nem akarom lelőni. (amúgy is ”hatalmas”)

Ez az a film, aminek jóval nagyobb a hatása, ha egyedül a sötétben nézzük meg fülhallgatóval a fejünkön. Mivel eme technikai eszköz nem adatott meg számomra, el is maradt a ”falfehéren felállok a film után” érzés. Különösen az első 30 percben, ami azért felvezetőnek egy kicsit sok volt, nem történik szinte semmi és utána sem sok. Csak a nagy menekülés. (mi elől is?) Tényleg nem sok minden van a filmben csak az alagútrendszer és a sötétség. Valahogy az volt az érzésem, hogy ennek a forgatókönyve egy sor volt, a többit meg improvizálták.

A szereplőket nem ismertem fel, de utána olvasva sem lettem okosabb, hogy kik is voltak. Rosszat nem akarok mondani, mert elhatároztam, hogy nem bántom őket, annyira szépen adják elő, hogy ők voltak az áldozatok, hogy majdnem el is hittem.

Carlo Ledesma rendező nem hiszem, hogy ezzel a filmjével fogja meghódítani Hollywoodot. Két rövidfilmmel és egy dokumentumfilmmel a háta mögött vágott neki leforgatni ezt a teljesen átlagos horrorfilm szüleményt, aminek egy nagy hibáját még kiemelnék, ami miatt végül is készült. Az ember elhiggye azt, hogy ez valójában megtörtént. Nekem a véleményem adott, nem akarok senkit befolyásolni, de kevesen lesznek azok, akik tényleg elhiszik ezt a sztorit, akik pedig igen, még véletlenül se menjenek metró közelébe, mert ki tudja mi lesz a mélyben az ellenőrökön kívül. Nekem a film posztere sokkal jobban bejött, mint maga az alkotás.

Fanatikusoknak ajánlom, akik imádják a szétrángatott kézi kamerás filmeket és szeretik a zöld éjjellátón keresztül nézni a nagy sötétséget. Amúgy kizárt, hogy eljut hozzánk a moziba, szóval annyira nem kell izgulni, hogy már játsszák.  

55%

Azért az IMDB film értékmérője nagymértékben befolyásolja a filmeket választó egyéneket. Számtalanszor beleestem már a csapdájába én is. Szerintem horrorfilmek esetében, mely eléri a hét pont feletti értéket érdemes megnézni, csak kár, hogy ritka is az, ami meg is érdemli. A széles közönségnek általában eme műfaj nem a kedvence, ami magyarra fordítva annyit jelent, hogy lepontozzák a horrort. Persze ebben az is közrejátszik, hogy dömpingszámra érkeznek ezek a filmek, melyek legyünk őszinték, többnyire borzasztóak és akkor finoman fogalmaztam. Hogy miért kezdtem így? Az alábbi alkotás 7.4-n áll jelen pillanatban.

Lambert család új otthonba költözik, egy hatalmas és gyönyörű házba. Minden békésen kezdődik, a beköltözés örömünnep a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.  Kezdetben, csak az anya Renai (Rose Byrne) vesz észre több apró jelet, hogy az új házban bizony nem stimmelnek a dolgok. Könyvek leesnek a polcról, hangok a bébiőrzőben, kaparászások a padláson és minden olyan dolog, amitől egy átlagember szívbajt kap.  Josh (Patrick Wilson) a férj, persze kétkedve fogadja felesége elméletét, hogy esetleg valami nem stimmel a házzal. Egy napon azonban a nagyobb fiúk Dalton (Ty Simpkins) a padláson leesik a létráról és beveri a fejét, valamit látott a sötét sarokban, s ez a valami megjelenik a szobájában……………………...   

Ugye milyen sablon sztori? Így leírva láttunk már hasonlót nem is egyet. Pedig ez a film kicsit más. Valami olyan szintű kettősséget éreztem a filmmel kapcsolatban, amit már nagyon régen. Kezdetben az gondoltam, hogy ez is egy hülye nagymama szellemes, kiugrok az ajtó mögül jól megijedek film lesz, aztán ahogyan haladtam vele egyre inkább változott a véleményem. Néhány apróbb jelenetből arra a következtetésre jutottam, hogy talán ez most más lesz. Kezdett kialakulni a sztori, és egyre jobban tetszett és érdekelt. Mondjuk azért tippjeim voltak merre is fog haladni és ki lesz a hunyó. (megint eltaláltam, de ez nálam nem gond) Aztán valami bezavart a képbe, de majd később folytatom a sztorit. 

Érdekes a PG-13-as besorolása, ami azért egy kicsit bizarr. Nem emlékszem még olyan filmre, aminek a hatására ennyiszer és ilyen sokáig lúdbőrzött a kezemen a szőr. Nem tudom, hogy másnál is így volt, de engem ez az egy dolog teljesen levett a lábamról. Úgy gondolom ezt az érzést a profi és jól kigondolt jelenetsoroknak köszönhetem. Mindig pont jókor és jó időben jött az ijesztgetés, pedig igazán fel lehetett rá készülni. Mindig tudtam, hogy na, most meg kell majd ijedni és mégis bejött. Ehhez még hozzájárultak azok a hanghatások, amik a csúcsra járatott idegállapotomat tovább tudták borzolni.  Ez az a film amit, ha moziban nézünk párral, akkor biztos, hogy az ölünkben fog landolni vagy rosszabb esetben máséban. Kizárt, hogy csöndben végig lehet majd nézni ugrálások nélkül.  

És akkor a pozitív dolog után jön az, amit egy horrorfilmnél szinte mindig elszúrnak, a magyarázatot és a végkifejletet. Számomra ennek a filmnek az utolsó 20 perce katasztrofális. Addig, amit felépítettek egy csapásra romba döntöttek a komolytalanságával. Még az ijedősnek szánt részeket is néma közönnyel ültem végig. Egyáltalán nem jött át, amit el akartak érni, talán csak a legeslegutolsó jelenet, de még az se nagyon, mert addigra már mérges voltam.  Egyszerűen nem is értem az alkotókat, hogy ezt most miért volt jó így? Talán az alacsony költségvetés miatt? Minden olyan gagyinak tűnt egy csapásra, talán egy rossz zombifilm elcseszett élőhalottjaihoz tudnám hasonlítani azt, ami történt a filmben. Téptem a hajam. Aztán meg ugye ott van az a két szerencsétlen ”szellemirtó”, akik inkább beférnének Bill Murray és Dan Aykroyd csapatába a Szellemirtókban, de nem ebbe a komolyra vett alkotásba, mert ezt nem vígjátéknak szánták az biztos.  Őket sem szerettem meg, de így van ez a ”nagyival” is, aki bármennyire is átélve játszotta szerepét, számomra teljesen hiteltelen maradt.

Végeredményben tetszett is meg nem is, de inkább az utóbbi. Van egy bizonyos hangulata még az első felében, de hogy utána mi történt? Nem értem. Kár, hogy leforgatták a végét is.

Szereplőkről sok mindent elmondani nem lehet. Hozták rendesen az ijedt család képét amennyire lehetett. Patrick Wilsonról (Watchmen, Cukorfalat) és Rose Byrneről (Felhangolva, Képlet) igazán nem tudok semmi extrát írni, viszont Barbara Hershey (Fekete hattyú) mellékszereplőként marha jó volt.

James Wan rendező és Leigh Whannell forgatókönyvíró páros, akik elindították a Fűrész franchise-t szerintem nem rossz ötletet találtak ki, de a kivitelezés hagy némi kívánni valót maga után és ezt annak ellenére mondom, hogy egyáltalán nem mondható el a filmről például az, hogy a fényképezése vagy mondjuk a zenéje nem tetszett,  mert mindkettő nagyon jó, de olyan érzésem volt, hogy spórolni és kaszálni akartak volna. Mondjuk ez viszont bejött nekik, ugyanis a 1.5 milliós költségvetés bőven megtérült már a nyitó hétvégén és onnan pedig csak szárnyal felfelé és dagadnak a zsebek. (50 milliónál jár jelen pillanatban és a legprofitképesebb filmnek tartják számon) De akkor sem írom most le, hogy tetszett. Akkor meg miért kapott 60 %-ot? Azért mert, az első felében tényleg elérte nálam azt, amit egy horrorfilmnek kell. Az igazi borzongást. (Én egy kicsit Poltergeist másolatnak találtam.)   

Mindenképpen ajánlom horrorfilm rajongóknak, mert tényleg egy kicsit másnak tűnik majd, mint a többi hasonló sztorijú film, de ha valakinek mégsem jön majd be, ne engem okoljon. Az biztos, hogy az első fele jól sikerült. Gyenge idegzetűek mindenképpen fedeles üdítőt vegyenek, mert még a végén kiöntik a szomszédjukra.

60%   

Manapság csodának számít, ha eljutok moziba, ez nem csak azért van, mert kevés az időm, hanem azért is, mert a vidéki mozikba hónapos késésekkel jutnak el azok a filmek, amikre esetleg érdemesebb lenne beülni, ha egyáltalán eljutnak ide. Mivel az ünnepek alatt lehetőségem adódott a helyi Cinemába beesnem, és két film is érdekelt, ezért bátorkodtam volna jegyet váltani, ha nem az unokaöcsém lett volna a jegyszedő. Az Ismeretlen férfi és a Forráskód közül az utóbbit választottam. Nem bántam meg.

Colter Stevens (Jake Gyllenhaal) amerikai helikopterpilóta utolsó emlékképe egy Afganisztáni bevetés. Azonban a jelenben egy mozgó vonaton ébred. A szemben ülő utastársát Christinat (Michelle Monaghan) egyáltalán nem látta még, nem is ismeri, bármennyire tetteti a lány közeli ismerősének magát. Felébredve olyan mintha egy teljesen más ember lenne és a tükörbe belenézve döbben csak rá, hogy valójában nem is saját magát látja. Sokáig nem tud rajta gondolkodni, hiszen az ébredéstől számított 8. perben a vonaton mindenkit elpusztítva bomba robban. A robbanás után Stevenst sötét kapszulában felébresztve egy katonai ruhába öltözött hölgy szólítgatja…………….

Erről a filmről sem lehet bővebben írni filmélmény rontás végett. Úgy gondolom átlag feletti művel állunk szemben. Végig lekötött, érdekesnek és izgalmasnak találtam. Egyáltalán nem bántam meg, hogy beültem rá, és örültem annak is, hogy végre nem otthon gubbasztok a tv-m előtt. Történetét szerintem nagyon eltalálták, amit klassz kis fordulatokkal vegyítettek. Sikerült beleélnem magam, ami azt jelenti, kicsit elhittem, hogy ilyen létezik. Lehet ez nálam jött csak át így. 

Szóval az ötletért mindképpen dicséret jár, mert mindenképpen üdítő dolog, hogy van végre valami egy filmben, ami megfogja az embert az akciófilmek között, mert azt egyáltalán nem mondhatjuk róla, hogy átlagos lenne. Van egy kis romantikával megfűszerezett része is a filmnek, ami egész kellemesre sikerült. Szerencsére egyáltalán nem fordul giccsesbe. A viccesebb részek is hatásosak voltak. Amúgy volt egy két dolog benne, amit azért ki lehetett találni kis gondolkodással, de ez egyáltalán nem zavart, mert inkább csak a tipp kedvéért mondogattuk. Mondjuk be is jött, de szerintem csak 10 emberből 8-nak sikerül eltalálni, ki is volt a gyilkos a kertészen kívül.  A felétől van egy kis törés, de csak hajszálnyi, ami talán az utolsó nagy csattanóra készít fel. A film végén több kérdés felmerül, de kivételesen ezt csöndben nyugodtan meglehet beszélni. Nem annyira bonyolult, mint mondjuk az Eredet c. film. A hossza is pontosan eltalált, se nem hosszabb, se nem rövidebb a kelleténél.

Összegzésképpen elmondhatom ügyes film, lehet rajta gondolkodni, tökéletesen szolgálta a szórakoztatás mindennemű formáját, és ha nem az unokaöcsém lett volna a jegyszedő, akkor is szívesen kifizettem volna az árát.

Jake Gyllenhaal egyre jobb. Van a srácban valami, ami azt sugallja, hogy egyszer lesz ő még valaki a filmtörténelemben. Bár lehet nem lesz igazam. Ebben a filmben is jó volt nézni a drámai, romantikus, és a tökös gyerek alakítását.  Jó volt nézni azonban Michelle Monaghant (Hideg nyomon, Sasszem) is és nem csak a külső adottságai miatt. Mondjuk a mosolygáson és az ártatlan bárány vagyok és nem értek semmit kinézeten kívül nem sok szerepe volt, de mégis ez tökéletesen működött együtt főszereplőnkkel. Persze nem mehetek el Vera Farmiga (Egek ura, Az árva) megemlítése nélkül sem. Valami van a hölgyben, ami megfog a színészi játékában. Itt is jól játssza el a hideg és merev katonából történő átalakulását. Jeffrey Wright (A Quantum csenje, Invázió) negatív szerepén semmi extrát nem nyújtott, hozta a kötelezőt.

Dunkan Jones rendezőnek ismét köszönhetünk egy nem mindennapi filmet. A Hold (The Moon) után volt egy olyan sejtésem, hogy mindenképpen érdemes megnézni ezt a filmjét is. Kicsit könnyebben emészthető, mint az előbb említett műve, ami azért nem baj. Mondjuk a sztoriját most nem ő írta, hanem Ben Ripley, akiről viszont eddig jót elmondani nem lehetett, hiszen a két nem annyira jól sikerül Lény (Species) című film 2-3 részét tette le eddig az asztalra. Ezért is örömteli, hogy egymásra találtak és összehoztak a rendező úrral egy okos kis ”sci-fi” akció egyveleget. Fényképezésére, zenéjére szerintem nem lehet panasz.    

Ha valaki újdonságot szeretne látni az akciófilmek világából véletlenül se hagyja ki, garantálom, hogy nem fog unatkozni rajta. 

80%