Anno mikor megjelent a Fűrész első része azt mondtam: de régen láttam ilyen érdekes filmet, aminek ilyen ötletes a befejezése.  Aztán talán még a második részt még kíváncsiságból megnéztem, de utána már elvesztettem a fonalat. Jelenleg a 7. részen vagyunk túl. Az utolsó 3 epizód forgatókönyvén tüsténkedett egy Marcus Dunstan nevezetű figura, aki úgy gondolta, hogy ír a sorozathoz egy előzményfilmet, olyan prequelt, ami mostanában nagyon menő, de a franchise istenadta urai úgy gondolták van még szufla a sorozatban, ezért az még korai lenne. Mit tesz ilyenkor az ember? Szerez egy kis lóvét és leforgatja saját maga csak más címen!

Arkin (Josh Stewart) ex-felesége tartozásának kiegyenlítésére betörésre adja a fejét.  Jól kigondolt terve van, miképpen tudna a határidő lejárta előtt pénzhez jutnia. A munkája során egész nap egy gazdag családnál dolgozott az erdő kézepén, messze mindentől. (nem kicsi házban) Megtudja, hogy a tulaj és a kis családja még aznap elutaznak. A terv szerint sima ügynek ígérkezik a házba bejutnia, a széfet feltörnie, majd távoznia a nagy lóvéval.  Azonban a betörés során észreveszi, hogy rajta kívül más is tartózkodik a házban, ez a valaki teleszórta a helységeket különféle csapdákkal, aki ráadásul még az ajtózárat is kicserélte, miközben Ő a széffel foglalatoskodott. Majd mikor a pincéből felhallatszó segélykiáltásokat összeegyezteti a bőrmaszkot viselő taggal, már annyira nem is érdekli a pénz………    

Nos. Érdekes kis ”némafilmet” láttam az biztos. Ugyanis a film felétől alig beszélnek benne. Ami nem is baj, mert némasággal inkább a feszültséget próbálják maximumra állíttatni. Van a műben egy-két nagyon jó kamera beállítás, mikor egymást ”kergeti” Arkin és az Ellenség. Mivel egy házban játszódik szinte az egész a szobákat fentről filmezték úgy, hogy csak egy fal választotta el őket egymástól. Nekem ez bejött. Volt egy-pár érdekes csapda is a szokásos medvecsapdán kívül, de a megtekintés élvezetét inkább visszavetné, ha lelőném a ”poénokat”.   Ezeknek a filmeknek a velejárója a vér, aki ezt nem bírja ne is üljön le elé. Itt is volt bőven. Sokáig tartana, ha leírnám azt is, hogy miért nem tud kimenekülni a házból, de annak is oka van.

Hogy mit lehet ebben a cicázásos filmben 90 percen keresztül nézni? Talán azt, hogy olyan érdekes volt. Ennyi, nem több, mert ha jól belegondolok totálisan értelmetlen egy házat ahová betörtem, - még ha egy aberrált állat vagyok, akkor is – mindenféle kelepcével teleraknom, mert ki a fészkes fenének????? Hogy magam sétáljak belé, mikor már nálam a cuccos? Na, mindegy, ez ismét egy olyan film, hogy jobb, ha ezen nem is agyalok.  De legalább itt nem játszották el a nincs térerős viccet. Végül is éjjel néztem és nem aludtam el rajta. Ez tovább emeli a százalékot.

A szereplőkről annyit, hogy a főszereplő srác elég szimpatikus volt és kellően nem hős. Voltak még szenvedő egyének, akik sok vizet nem zavartak. Viszont, aki szerette a Duchovny-s Kaliforgia sorozatban Madeline Zima-t és a fedetlen kebleit, most sem fog csalódni. 

Kíváncsi leszek arra, hogy ez is olyan folytatásos lesz-e, mint a fent említett Fűrész sorozat.

60%

A bejegyzés trackback címe:

https://gonduzo.blog.hu/api/trackback/id/tr592515878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása