Vannak olyan napok, amikor nem mindig nézheti az ember azt, amit szeretne, különösen akkor, ha egy tv van a házban. Néha teljesíteni kell a párod kérését, egy jó pont reményében, abban az esetben is, ha te a hátad közepére nem kívánod a megnézendő művet. Különösen igaz ez nálam romantikus vígjátékokra, mert piszok kevés van olyan, ami megüti a nézhető mércét.  Ráadásul szombat este is van.

Holly Berenson (Katherine Heigl) saját vállalkozásában cukrászdát vezet, Eric Messer (Josh Duhamel) pedig a helyi kosárlabda csapat operatőri asszisztenseként tevékenykedik. Azonban egy elég rosszul sikerült randijuk után az élet úgy hozza, hogy közösen kell felnevelniük a keresztgyereküket, mivel Sophie szülei autóbalesetben elhunytak és a végrendeletben Sophie gyámjaként ők lettek megnevezve. A gyerek mellé persze jár egy tehermentes ház is, ahol az elhunyt barátok szerették volna, hogy lányuk felnőjön.  Ebben a házban kezdik meg egymás iránti ellenszenvük leküzdését és a csöppség felnevelését. Persze az élet nem egyszerű, főleg nem egy babával!

Többet nem is szándékoznék írni a tartalmáról, mert ez egy olyan film, hogy aki eddig elolvasta amit a sztoriról írtam, simán megerőltetés nélkül, látatlanban tudná folytatni az egészet a végkifejletig. Nem is tudom, hogy most lehúzzam egyből vagy azt méltassam, mit is akart a film közvetíteni. Vagy egyiket sem. Inkább arról írok, ami már eleve meghatározta a filmhez való hozzáállásomat.

A végrendeletemben nem hiszem, hogy a létező legjobb barátomra bíznám a gyerekem felnevelését, még abban az esetben sem, ha tudom, hogy még soha életében nem látott pelenkát, de mégis feltételezem azt, hogy majd beletanul. Oké, egy kocsit már inkább, de könyörgöm ez egy gyerek! Ja, hogy majd jól belejön, ááá ez egyáltalán nem kicseszés vele és az életével sem, bár akkor már engem mit érdekel. Szívjon vele ő. Nehéz elhinnem, hogy nincs más, jobb lehetőség. Na, ez volt számomra a legnagyobb probléma. Talán 1000 esetből 1x előfordulhat ilyen, de nem hiszem. Persze értem én, hogy mit szeretne közvetítetni a film, mert itt legalább látjuk, hogy mindenki csak rájön, hogy melyik a gyerek eleje, még akkor is, ha először fordítva nyomja a cumit a szájába. Ennyi. A többi egy kliséktől hemzsegő marhaság, ahol tényleg van egy két megmosolyogtató jelenet, de az biztos, hogy nem ez az a film, amitől halálra röhögöd magad. És abból is már elegem van, hogy abból álljon a poén, hogy a pelenkából kirepül a kaki, és a chips finomabb, mint a frissen készült kaja, mert ilyet és ehhez hasonló ”vicces” jelenetet rengeteget láttunk. Egy dolog, ami talán még érdekes lehet valakinek, hogy ez egy ”reverse” film, tehát nem egyből szerelem, család, gyerek, ház… hanem itt minden fordítva történik ház, gyerek, család, szerelem. Bár nem hiszem, hogy valakinek lelőttem volna a poént.  Kicsit, talán szigorú vagyok, és tényleg aki gyerekvállalás előtt áll, annak azért mulatságos lesz, de nekem nem. Őszintén mondom, nem egyszer ásítottam rajta, pedig nem vagyok álmos típus, ami egy vígjáték esetében azért nem éppen erény. Talán segített volna rajta, hogy nem lett volna közel 10 perc híján két órás.

Katherine Heigl (A csúf igazság, A Grace klinika) és Josh Duhamel (Minden kút Rómába vezet, Transformers I-II.)a két főszereplő, akiknek a hálás örökölt szülői szerep jutott. Pont ugyanolyan átlagosak voltak, mint maga a film. Egyáltalán nem fogok majd emlékezni rájuk, de ez már legyen az én problémán. Semmi extra hisztis megfogó súrlódó kiabálós kibékülős könnycseppes jelenet, amire azt mondanám, hogy igen.  Ja, hogy ez nem is olyan film? Akkor meg milyen? Feltűnik még gyerekdoki szerepben Josh Lucas (Mindenütt nő, Az áruló szív), akin néha feltűnt valami nagyfilmes múlt, de semmi több. Felejthető, mint az egész film. Azért azt megjegyzem, mert muszáj, hogy a kis Sophie aranyos volt, egyedül Ő nem tehet semmiről.

Greg Berlanti (Barátságpróba) második nagyjátékfilmje, többnyire tv sorozatok közreműködésében tevékenykedett. Nem mondhatom azt filmjére, hogy kár volt, mert van egy két nevelő célzata, hogy a gyereknevelés baromi nehéz és mennyi lemondással jár, stb., de maga a megvalósítása nekem nem jött be. Talán, ha női szemszögből néztem volna, amit nálam elég nehéz lett volna megvalósítani, másképpen látom.

Ajánlanám azoknak, akik régen láttak vígjátékot vagy esetleg azoknak, akik nem tudnak dönteni, hogy mit is akarnak megnézni a moziban, mert lényegében mindegy nekik, úgyis csak egymás kezét akarják fogni és romantikázni. Illetve azoknak a férfiaknak is ajánlhatom, akik szeretnének egy jó pontot a kedvesüktől, amit a későbbikben egy jó kocsmázásért ”leadhatunk” ismét. Azért kérdezzük meg a legjobb barátainkat, akiknél van pici baba, hogy az elkövetkezőkben, ha esetleg valami baj lenne velük, mi a tervük a gyerekkel, nem ám valami hátsó szándék derül ki a végrendeletükből!   

50%    

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.