Elsőre csak annyit szeretnék írni, hogy a friss házasok, illetve a házasodni kívánkozók ne ezzel a filmmel kezdjék a mézesheteiket illetve az összeköltözést, mert nem biztos, hogy éppen nekik készítették. Vagy mégis?  

Michael (Sam Worthington) és Joanna (Keira Knightley) főiskolás koruk óta együtt vannak hosszabb rövidebb megszakításokkal, az utolsó 3 évet azonban már házasságban közös fedél alatt. Joanna szabadúszó írónő, aki többnyire otthon tartózkodik, Michael viszont pont az ellentéte, hiszen a munkahelyi elfoglaltságai miatt többször is távol van. Michael munkahelyi partija után Johanna féltékenységi jelenetet rendez, mivel látja, hogy férjének új kolléganője Laura (Eva Mendes), akit eddig csak úgy jellemeztek otthon, hogy „teljesen átlagos nő” intenzív vonzalmakat táplál férje iránt. Másnap mikor Michael elutazik kolléganőjével üzleti tárgyalásra, Johanna egyedül marad otthon és véletlenül találkozik régen látott szerelemével Alexal, aki viszont egyből vacsorameghívással kínálja meg estére……

Na, ki csal meg kit? Ez itt a kérdés, és ezt természetesen nem is árulom el. Igen érdekes kis film volt ez párkapcsolati „problémákról”. Kevés film van, ami a megcsalás kérdésével foglakozik, kényes téma és nehéz filmre vinni úgy, hogy ne tűnjön giccsesnek.  A film két éjszaka eseményeit meséli el, amiből megtudhatjuk, hogy az elméleti ábrándozás és a fizikai megcsalás között óriási a különbség. A hűség és a bizalom alapvető dolog, de a vágyat legyőzni nagyon nehéz. Nincs olyan ember, illetve ha van is ritka, mint uszodában a tavirózsa, akit az életben legalább egyszer ne kapott volna el a hév, és ha ez még a lehetőséggel is párosul, ember legyen a talpán, aki legyőzi az ösztönöket. Aztán meg ugye ott van a régi nagy Ő, akit az ember nem tud kiverni a fejéből, álmainkban szabadon megidézhetjük magunkban és bármit megtehetünk vele, de amikor véletlenül a fizikai valóságban is összefutunk éjszakáink rablójával, megdobban a szív keményen. És azért valljuk be, csodák azért nincsenek! Na, azt hiszem ennyi bőven elég is erről, mert még azt gondolja valaki, hogy valami témafelelőse vagyok ennek a dolognak.

Amúgy a filmben semmi különös nincs, illetve csak annyi, hogy azon lehet drukkolni, hogy melyik szereplővel történik meg az a bizonyos aktus. Aztán meg lehet ítélkezni, vagy esetleg a pártját fogni. Melyik a jobb? A fizikai vagy az érzelmi eltévelyedés? A története végül is tetszett, nem egy túlbonyolított film, nincsenek benne csavarok, hanem egy szépen elmesélt intelligens történet szép és emlékezetes képekkel. Nem több, nem kevesebb. Nem egy pörgős film, de mivel nem is akciónak készült, ez sem zavart. Legalább lehetett rajta gondolkodni. Meztelen jelenetekre vágyók csalódni fognak, mert a ruha szinte mindenkin rajta marad.

Keira Knightley egyre több filmben szerepel, és egyre jobban tetszik a játéka. Mondjuk mindig is tudtam, hogy jó színésznő, ebben a filmben is hozza az átlag felettit. Simán a legjobb a négy karakter közül. Sam Worthingtonról továbbra is azt gondolom, hogy nem bizonyított még. Különösen a drámai szerepek állnak tőle távol. Hihetetlen egysíkú. Eva Mendes (Pancser Police) jó nő, bár elsőre nem ismertem meg. Helyesen tud a távolba bambulni, más nem maradt meg bennem. Vajon miért mindig ilyen szerepeket kap? Alex szerepében Guillaume Canet (A part) látható, akiről szintén nem tudok semmi rosszat mondani, egészen kellemes játéka volt.  

Massy Tadjedin (A fiók) rendezőnő filmje végül is elérte a célját. Igazán reális filmet készített a ”kísértésről” a házasság egyik legnagyobb buktatójáról. Egyetlen negatív dolgot tudnék kiemelni, az pedig a film első felében a vágás. Borzasztóan zavart az egymás utáni képek (jelenetek) ”összerakása”. (Az egyik jelenet itt, aztán a másik meg amott, de ugyanannak a folytatása.) A film második felében ennyire nem volt zavaró. (vagy megszoktam) Amúgy a rendezés, a forgatókönyv, a képek tetszettek. Sőt a film zenéjét még ki is emelném.  Nekem végül is jobban tetszett, mint ahogy vártam vagy gondoltam volna, bár biztos lesz olyan, aki unalmas találja. Érdemes volt megnézni, de azért sok ilyen témát nem kell feldolgozni, eleget hall az ember a való világban is. Beillik simán a Közelebb, Match Point vonulatba, bár azok jobb filmek.  

Ajánlhatom azoknak, akik értelmes filmet szeretnének nézni estére. Azonban nem kell sokat várni tőle. Akiknek viszont a megtekintése lelkiismeret furdalást okoz, szerintem hagyja ki nyugodtan, még a végén elszólja magát.  

70%

Ha a filmek között lehetne olyan kategóriát teremteni, hogy a világ legtahóbbjai, akkor ez biztos, hogy az első ötben szerepelne. Ez az a film, amit társasággal nézve sokkal hatásosabb, mint egyedül, hiszen végigröhögöd az egészet a többiekkel együtt, de közben meg mindegyikőtök tudja, hogy bődületesen hülye egy film.

Maaskatjeben öt utcaseprő jóbarát (Rirchard,Rikkert,Barrie,Robbie,Garrie) a gazdasági válság, és persze a saját baromságaik miatt elveszítik állásukat. Mivel segélyt nem igazán kapnak, összebútoroznak és együtt tengetik reménytelen életüket.  Elhatározzák, hogy bevezetik a nem fizetek semmiért rendszert. Se a kajáért, se a piáért, se a benzinért, se a számlákért, semmiért nem hajlandóak pénz kidobni, hiszen nincs is nekik. Gyakorlatilag minden ingyen van számukra, futni tudnak, és az Opel Mantájukkal simán elmenekülnek még a rendőrök elől is. A helyi média felkarolja őket, aminek a következménye az lesz, hogy több környező városban lázongás tör ki az új ”nem fizetek” rendszer reményében. Belgium és Hollandia közben a háború küszöbére sodródik………………………..

Szóval így kell egy jó bunkó filmet összehozni. Amúgy ez egy Hollandiában futó tv sorozat mozira átírt változata. A sorozatról nem tudok nyilatkozni, nem láttam. Egyesek azt mondanák a filmről, hogy ez már annyira rossz, hogy már jó. Már akinek. Nem tagadom társasággal nézve, fröccsözve az embert magával viszi a többiek jókedve és röhög ezen az állatságon, mint egy hülyegyerek, de amint vége van, a gyors felejtés helyett, bizony azt gondolom, hogy ez nagyon szar volt. Ugyanakkor, nem tagadom, egy cseppet sem unatkoztam rajta, van egy ”hangulata” ami végül is megfogott, de utána meg csak azt érzed, hogy te is beálltál abba a sorba, hogy röhögtél egy olyan filmen, olyan jeleneten, amin egyáltalán nem kellett volna. 

Már az kezdő képsorai is meghatároznak mindent. Ennyi hülyén kinéző IQ bajnok bundesliga sérós pornóbajuszú pasit összeszedni is nehéz lehetett, és amikor megszólalnak, ömlik a szájukból a bunkóság. Pont olyan a beszédük, ahogy kinéznek. Semmi dolguk sincs, állnak az utcán és leszólnak mindenkit menő csávók módjára. Az egyik srácnak van egy zöld színű Opel Mantája, amiből a legrosszabb 80-as évek disconak nem nevezhető förmedvénye üvölt teljes hangerőn és ezzel kocsikáznak jobbra-balra, birkák módjára. Igazából semmi több. Kicsit belepillantunk a családi hátterükbe is, hadd rökönyödjünk meg még jobban, mekkora állatok. Eddig még vicces is lenne, illetve az is, csak aztán ledöntenek minden tabut és átlendülnek a ló túlsó oldalára. Nem akartam leírni, de megteszem. Azt még ”elviseli” az ember, hogy egy rendőr balfaszságból lelövi a társát, és ezen ”röhög” az ember, mert ilyet már láttunk számtalan idióta vígjátékban, de egy kutyának minek kell szétloccsantani a fejét az ágynak a lábával és még mutatják is, de ne is kelljen az állatokig elmenni, hiszen a terhes nőt bántani sem emberi lényre vall. És akkor a többiről már tényleg nem is vagyok hajlandó írni.  

Nem ismerem a holland nyelvet, különösen a káromkodásainak választékosságát, hogy ugyanolyan lehet-e mint a magyarban, mert ebben a filmben kevés olyan mondat van, amiben az b..d m.g szócska, vagy valamelyik extra változata ne szerepelne. Ennyire elcseszettül trágár filmet régen láttam. Nehéz azt hinnem róla, hogy csak a felírat fordítójának képzeletének szülemény lenne. Mondjuk, ezen még túl lehet tenni magunkat, de a fentebb említett dolgokon, úgy gondolom, nem.

Végül is nem bántam meg, hogy megnéztem, de ha kihagyom, akkor sem vesztettem volna semmit. Ez a fajta humor tudom még mindig sok embernek tetszik, de ahogy öregszünk egyre kevésbe fog tetszeni, ha ezt egyáltalán humornak vagy vígjátéknak lehetne nevezni.  

A szereplőkről annyit, hogy iszonyat, de szerintem ez elég tudatos, hogy így játszanak. Borzasztó volt nézni őket, de ugyanakkor meg vicces, ami azért nem nagyon illik össze. Elég ellenszenves karaktereket kaptak eljátszani. Amúgy tv-sorozatokban szerepeltek többnyire a srácok.  

Steffen Haars rendező az eredeti tv-sorozat elkövetője egy meglehetően szélsőséges filmet készített, ami vagy valakinek nagyon tetszik vagy az ellenkezője. Nekem nem tetszett, mert nem szeretem ezeket a bunkó és paraszt poénokat. Amiért esetleg magasabb pontot tudok neki adni az az, hogy a ledöbbenéstől végül is simán végignéztem, és nem kapcsoltam ki az első 20 perc után. Nem tudom, hogy mit dicsérjek benne, mert igazából nincs benne semmi olyan, ami megérdemelné, de ugyanakkor mégsem gyorsan felejthető alkotás. A film techno zenéje sokkoló. Barátokkal kicsit ittasan biztos nagyobb hatást ér el, mintha egyedül nézné az ember.

Mivel az a film gondolom, messze elkerüli majd a mozi pénztárakat, ezért nem aggódom, hogy sokan fogják megnézni.  Az biztos, hogy teljesen nagy baromság, és akinek ez a fajta humor bejön, lehet első helyre teszi a polcára. Azt hiszem, ezt a lehetőséget most kihagyom.

55% 

Északról érkezett filmek egyre jobban bejönnek. A mostanában látottakban mindig találtam valami érdekeset, izgalmasat, ami a tv elé szegezett. Az alábbi norvég filmet mindenképpen érdemes volt megnéznem, hiszen egy nem mindennapi megtörtént eseményt mutat be.     

Norvégia leghíresebb rablását 2004. áprilisában 11 talpig kommandósnak öltözött férfi követte el. Tervük szerint kirabolják fényes nappal a Stavangeri NOKAS-t (Norvég Pénzelosztó Központ).  Az egész rablást, ami mindösszesen 8 percig tartott, a szemtanúk és a túlélők beszámolói alapján szinte teljesen pontosan rekonstruálták…….

Remek volt. A második gondolatom pedig, hogy ebben a filmben bizony senki sem volt profi, sem a rendőrök nem álltak a helyzet magaslatán, sem az elkövetők. Minden olyan eddig látott bankrablást igazából fejre állít, amit eddig láttam filmen. Semmiféle műsallang, szép lányok, macsó kiszínezett párbeszédek, semmi, ami beleférne egy amerikai változatba. Nincs benne sírás – rívás, drámázás, semmi olyan, ami kizökkentene abból a mereven figyelő állapotból, amiben néztem. Ez egy teljesen lecsupaszított film, közel majdnem a dokumentumfilm kategóriájához.

Azt nem kérdőjelezem meg, hogy maga a tervezési fázis hosszú időt vehetett igénybe, de ugye a terv mindig akkor dől be, mikor a legjobban szeretnénk elkerülni. Na, ebben a filmben ezt mutatják be. Végül is semmiféle poént nem szeretnék lelőni, bár egy kis google használat után hamar elérhető lenne az eredmény kiderítése, de annyit azért megemlítek, hogy ha minden flottul megy, bizony világraszóló dolgot vittek volna véghez a rablók. Így is elég komoly dolog volt ez, hiszen közel 10 millió dollár értékű norvég koronáról van szó. Persze ez nem azt jelenti, hogy azonosultam volna a cselekedetükkel, de volt olyan rész még az elején, ahol tényleg szurkoltam az ”ellenségnek”, mert már nem bírtam elviselni ”bénázásukat”. (pl. az ablakbetörésnél)  A végén természetes átpártoltam a másik oldalra. A film utolsó harmadában szétlőnek szinte mindent, hála az égnek senki nem John Wayne.  Itt jegyezném meg, hogy a norvég rendőrségtől baromság lett volna többet várni, hiszen fényévente történik náluk hasonló eset, annak ellenére is, hogy tudtak az akcióról. A rablók igen komoly arzenállal rendelkeztek, mint pl. AKS-47, AG3, H&K MP5A, stb.

A színészek tényleg olyanok voltak, mintha szemtanuk lettek volna. A rendőrök, a rablók, mind embereknek és nem hősöknek tűntek. Nem voltak profik, de így hitelesebbnek tűntek. A karakterekről egyáltalán nem tudunk meg semmit, de valahogy ezzel sem akartak untatni minket. Nem hiányoltam egyáltalán.  (Megnézve a szereplők eddigi pályafutását, lehet, hogy tényleg nem is azok?)

Végtelenül tetszett a film rendezése, no nem a kézi kamera használta, mert azzal továbbra sem vagyok kibékülve, hanem a történések áthidalásának és egymásba fonódásának bemutatása. Szerintem ebben az esetben zseniális húzás volt, hiszem maga a rablás nem tartott 8 percnél tovább, de itt ebben a filmben azért kitett vagy egy órát, cseppet sem unalmas módon. Ezt úgy érték el, hogy rengeteg szemszögből mutatták az eseményeket. A filmnek végig van egy feszültsége, ami többnyire az egész film végéig kitart.  Sajnos a végén azért hiányérzetem maradt, mert nem elégedtem meg csak a kiírt megtörtént dolgokkal, nem kellett volna sok, de néhány percet bizony hozzáforgattam volna.  Aztán voltak még kérdések a fejemben, amikre vártam volna választ, de nem kaptam.   

Erik Skjoldbjaerg rendezőről találtam egy érdekességet. 1997-ben írta és rendezte az Álmatlanság című filmet, amiből készült egy feldolgozás, nem más rendezővel, mint Christopher Nolan-al. Őt meg ugye nem kell bemutatni.  

Ajánlhatom hétköznapokra mindenkinek, akinek van 80 perce lefekvés előtt, mert nem fog benne csalódni, aztán hétvégére mehet egy nagyobb durranás. Kicsit hajaz amúgy a 44 perc című amerikai filmre, amiben szintén nehézfegyverekkel mentek a bankba vásárolni.

75% 

Az alábbi filmet egy kedves és segítőkész ismerősöm blogján találtam/olvastam, hogy mindenképpen ajánlatos megnézni, ha valaki egy igazi Facebookról szóló filmet szeretne látni David Fincher után kicsit más szemszögből.

A 23 éves fotós Nev Schulman összeismerkedik a Facebook közösségi oldalon az alig 8 éves Abbeybel. Az egész ismerkedés azzal indul, hogy Abbey festőpalántaként készít egy portrét Nev újságban megjelent képéről és net-en keresztül elküldi neki az államok túlsó végébe. Cyberbarátság alakul ki kettőjük között, ami ugye azzal jár, hogy egyre több ”ismerős/barát” jelöli be Abbey hozzátartozói közül. Itt fedezi fel a táncos modell Megant, a kislány egyik testvérét, akivel egyre sűrűbb és bizalmasabb levelezés után, látatlanul vonzalom alakul ki közöttük. Nev testvére Ariel Schulman és az egyik haverjuk Melody az egész kialakuló kapcsolatot filmre veszik, ami egyre csak bonyolódik.

Na, a tartalom leírásáról ennyi bőven elég. Se több se kevesebb. Ez is azon filmek táborát bővíti, amiről ”spoiler” nélkül nem igazán lehetne írni. Talán a sztori nem tűnik érdekfeszítőnek, de azért a látszat itt is csal. A bevezetőmben elfelejtettem megemlíteni, hogy ez most tényleg egy ”real” dokumentumfilm, amit még a film elején el is mondanak (mi meg gyorsan el is hisszük) arról, ha valakinek még fogalma sem lenne, hogy vajon miről is szólnak ezek a közösségi oldalak. A film mögött elég nagy nevű szponzorokat olvastam (Brett Ratner, Andrew Jarecki) , ezért mondjuk a valósághűség kicsit sántít, de ezt döntse el mindenki saját maga, a véleményem megvan nekem is.

Persze nem hiszem, hogy a számítógéppel rendelkező emberkék között lenne bárki is, aki még ne hallott volna akár az említett oldalról, vagy akár a honosított társáról, az iwiwről. Igen mélyen el lehet veszni benne, nekem is van olyan ismerősöm, aki szinte az egész életét dokumentálja széles közönségének. Ezek a pótcselekvések aztán az embert felemésztik és függővé teszik és néha egész nevetségessé. Természetesen én is használom, de a kezdeti lelkesedésem után már egyre kevesebbszer. Azonban azt senki nem vitatja, hogy igen is vannak hasznos tulajdonságai, amit érdemes kihasználni. De vajon ilyen lenne a párkeresés is?

Erről az online szerelemről csak annyit, hogy vicces és drámai pillanatokból összevágott jelenetsorokból áll, de inkább azt mondanám rá, hogy a film egy kicsit szomorkás.  Igazából semmi extra újat nem mutat azoknak, akik rendszeresen használják az említett oldalakat. Annak a közönségnek szeretné felhívni a figyelmét az internet által nyújtott veszélyekre, csalódásokra, akiket még nem szippantott magába a nagy világháló eme formája.  

A szereplőkről mivel saját magunkat adják, nem igazán szeretnék beszélni. Talán annyit, hogy engem például néha már idegesített a főszereplő idétlen vigyorgása a hófehér fogaival. Lehet csak irigykedtem rá.

Nev és Ariel Schulman dokumentumfilmje meglehetősen jól sikerült, egy cseppet sem találtam unalmasnak vagy érdektelennek. Azonban hiányzott belőle egy olyan dolog, amire az emberek felkapnák a fejüket. Egyszerű emberek egyszerű filmet forgattak egyszerű emberekről. Ennyi. Amit be szerettek volna mutatni, végül is átjött. Inkább olyan filmnek kellett volna eladnia magát, hogy megtörtént eseményt dolgoz fel és akkor nem lehetne belekötni semmibe. Kicsit olyan mintha oktatófilm lenne eme digitális korszakból, ami abban segít, hogy ne essünk bele saját csapdánkba és nem minden az, aminek látszik. A zenéje nem túl választékos, néhol unalmas. A film hossza pont eltalált, hála az égnek nem húzták tovább egy percig sem. Azért a készítők örülhetnek, mert bármi is az igazság körülötte jócskán behozta az árát és végül is reklámnak sem utolsó. (Google Earth, Google Map)

Nem váltja meg a műfajt, de mindenképpen szorosan ajánlható Fincher filmjének megtekintése után. Amíg a rendezőzseni filmje a Facebook alapok megteremtését szeretné bemutatni nekünk játékfilmen keresztül, addig ez a dokumentumfilm a használatának a veszélyeire hívja fel a figyelmet. Együtt az igazi.

Nem kötelező, de érdemes megnézni. Örülök, hogy láttam, de a hazai nagyközönség, ha egyszer ilyen filmet is vetítenének, nem biztos, hogy megrohamozná a mozi pénztárakat.

70%

A hétvégén második alkalommal sikerült eljutnom moziba. Múltkor megnéznem a Forráskód című filmet és kihagytam az Ismeretlen férfit. Most az utóbbira ültem be és ennél a filmnél is azt éreztem, hogy teljes mértékben megérte a mozijegy árát. Csak az a nachos ne lenne olyan marha drága. Nem kívánok hosszú sorokat körmölni, számtalan írás készült már belőle.

Dr. Martin Harris (Liam Neeson) feleségével előadásra érkezik egy berlini biotechnológia kongresszusra. Szerencsétlenségére az összes személyes holmijával együtt a reptéren felejti a bőröndjét. A taxi, amivel visszamenne a reptérre, a visszaúton felborul és belezuhan a folyóba.  Újraélesztése és négy kómában eltöltött nap után mikor visszatér a szállodába, helyén egy másik Dr. Martin Harrist talál, ráadásul a felesége Elizabeth (January Jones) is letagadja. Egyedül, személyazonosság és pénz nélkül próbálja kideríteni, mi is történt valójában………..

A filmet többnyire a főszereplőnek köszönhetően az Elrabolva (Taken) című filmhez hasonlítják, pedig egyáltalán nem kéne, mert aki arra számít, hogy ugyanolyan adrenalin bombát kap, mint az említett film, valószínűleg csalódni fog. Bizony kevesebb az akció benne és több a thriller elem. Kicsit többet is lehet agyalni rajta, azért megerőltetni magunkat nem nagyon kell.

Láttunk már hasonló filmeket nem is egyet (leghíresebb Bourne), ahol a főszereplőnk elveszti emlékezetét és próbálja összerakni a szálakat, de ez egy kicsit más volt, mint a többi.  A film szerintem simán megérdemli, hogy nagyon jónak nevezzük, annak ellenére is, hogy nem annyira pörög, mint a fentebb említett Neeson film. Tetszett, hogy nem tudtam kitalálni előre, mi is fog történni, amit a mai filmeknél már ritkán tapasztalok. Az akciójelenetek szerintem klasszak lettek, a ”bunyók” nincsenek elszállva és az autós üldözések is jónak mondhatóak, egészen realisztikusra sikerültek, bár tolatva az autó nem megy olyan gyorsan, mint előre és a villamos sem száguld 200-al. A sztori végig érdekes és kellően csavaros. Egészen hihetővé tették ezt az amnéziás dolgot. Tetszett, hogy nem ment át romantikázásba a film, bár a szexjelenetet furcsállottam. Kis dráma is volt, de az meg kellett. Külön örülök, hogy nem estek abba a hibába, hogy szétvágták volna a filmet. Minden akciójelenet tökéletesen látható. A feszültségteremtés is átlag feletti volt, különösen tetszett a kórházi ollós jelenet.  A végére egyáltalán nem számítottam. Azért megjegyzem logikai bukfencektől a film egyáltalán nem mentes, sőt egy – két érdekes kérdést feltehetnénk a készítőknek a megnézése után, de végeredményen ez egyáltalán nem ront.

Liam Neesonra szerintem már alapban nem tudok rosszul nézni. Bármit is tesz a vásznon, tetszik, ebben a filmben is kifogástalanul alakított és elkönyvelhetjük igazi akciósztárnak. Azonban akire azt gondolom, hogy igazi stand – up dolgot visz végbe, az Bruno Ganz (A Bukás-Hitler utolsó napjai), aki Ernst Jürgen stasi ügynök szerepében brillíroz egy kicsit. Aztán ott van Frank Langella, aki ha megjelenik, mindig megfagy a vászon. És persze a lányok, akik mindig szépek és szórakoztatóak Diane Kruger (Becstelen Brigantyk) és January Jones (Mad Men – Reklámőrültek).   

Jaume Collet-Serra (Az Árva) fiatal rendező forgatókönyvíróinak köszönhetően egészen kellemes módon vezényelte le a francia ”Out Of My Head” című regényből készült filmet. Erre a filmre lehet azt mondani, hogy megéri az árát, hiszen egy kellemes szórakoztató 90 percet okozott. Igaz nem többet. Így kell ezt csinálni, hogy az emberek bemenjenek a moziba.

Aki kellemes kikapcsolódást szeretne és nem a romantikus műfajból, ne hagyja ki, nem fog benne csalódni.

75%

Francia-izraeli-libanoni-német közös produkcióban készült filmet nemigen néztem még a pályafutásom során. Ezt a filmet is csak azért iktattam be a szerda esti mozinap alkalmából, mert A tengeralattjáró c. filmhez hasonlították, azzal a különbséggel, hogy az egész film nem a víz alatt játszódik, hanem szárazföldön egy tankban. Talán ez az, ami megfogott benne és odaültem elé.

1982-ben az első Libanoni háború kezdetén négy fiatal katona, Shmulik (Yoav Donat) ágyúsként, Assi (Itay Tiran) parancsnokként, Hertzel (Oshri Cohen) ágyútöltőként és Yigal (Michael Moshonov) sofőrként egy tankban ülve könnyűnek ígérkező felderítő küldetést próbál végrehajtani egy ellenséges izraeli városban. A küldetésük nem úgy alakul, ahogy eltervezik és a város közepén ragadnak. Az ellenséggel körülzárva szeretnék megélni a másnapot.………..

A 66. Velencei Filmfesztiválon elnyerte az Arany Oroszlán díjat, ami ugye a legjobb filmnek jár. Kritikusok szerint az utóbbi évek legjobb izraeli filmjét láthattuk. Na, hát itt látszik, hogy én nem vagyok kritikus, mert nekem ez a film nem nagyon jött be és akkor tényleg finoman fogalmaztam. Illetve szebben mondva, nem nagyon éltem bele magam. Lehet köszönhető ez annak is, hogy utoljára tankot ”élőben” talán még a 80-as években láttam Május 1-i ünnepségek alkalmával, de ezek az emlékek már elég haloványak.  Mondjuk tv-ben annál többet, de azokat meg csak kívülről és nem is nagyon érdekeltek.  

Samuel Maoz rendezőnek elmondása szerint 25 évébe került, míg a saját bőrén megtapasztalt borzalmakból leforgatta filmjét. Biztos, hogy kemény lehetett, egyszerű filmnézők el sem tudják azt képzelni, hogy miket élhettek át, de nekem folyamatosan olyan érzésem volt, hogy itt valami sántít. És ezzel most nem a film valóságtartalmát akartam megkérdőjelezni, nem a sztoriját, mert az gondolom tényleg így volt, hanem inkább a sok technikai dolog zavart benne. Mivel nem tudom, hogy egy tank belső része mekkora, ezért csak arra támaszkodhatom, amit a velem együtt filmező barátok mondtak, hogy kizárt, hogy ennyi ember elférjen benne egyszerre, s főleg nem állva. De elég illúzióromboló volt az is, hogy az ember azt várná, hogy a tank egy belülről bezárt fém kapszula, különösen háborús övezetben, de ebbe a T-nemtomhányasba úgy közlekedtek az emberek felülről befelé, mintha a 6-os villamosra szállnának le és fel. Nem kéne zárva tartani? Azt sem tudják, hogy ki ugrik be, de fentről simán nyitják és zárják. Oké, elméletileg a saját embereik veszik őket körül és ha látnak ellenséget közelíteni csak lepuffantják mielőtt elérnék a tankot, de ebben a világban hallottunk nem egy két őrültről, aki simán magát használva tntrúdnak beugrik a belsejébe és bumm. Aztán ami még érdekes volt a külső környezet mutatása bizonyos ”zúmoló” távcsövön keresztül. Komolyan több távcső is megirigyelhetné azt az élességet és komoly közelítést, amit itt ezzel a műszerrel bemutattak. Mondhatni, hogy hülyeség ezzel rontani a filmélményt, de most kivételesen ezen  járt az eszem, nem tudtam elmenni mellette.

Sajnos ezek a dolgok annyira elvették a figyelmemet azokról az emberi magatartásokról, viselkedésekről, arról, hogy ezek a fiatal katonák is tulajdonképpen emberi érző lények, amiről végül is szólt volna a film, hogy nem igazán tudtam rá koncentrálni. Az biztos, hogy pusztító lehetett átélni azokat a borzalmakat, amiken végigmentek és felfoghatatlan érzés lehet egy ilyen dobozban manőverezni úgy, hogy folyamatosan lőnek ránk, de ebből az érzésből csak alig-alig jött át valami. Talán még az elején, mint pl. mikor remegett a srácnak a keze és nem lőtt, de ez kevés.  Kár, mert az egész filmnek ezt a bezárt klausztrofób hangulatot kellett volna árasztania. Aztán a feszültségteremtéssel is voltak problémáim, hiszen egy pillanatot sem lehetett izgulni rajta, egy kicsi izgalom nem ártott volna.  És szerintem a külső képek is jót tettek volna a filmnek, nem csak a távcsövön látott környezet.

Mint ahogy a bevezetőmben is említettem, A tengeralattjáró c. filmhez hasonlítják, de szerintem egyáltalán nem lehet a két filmet összemérni, mert az klasszisokkal jobb. Még sajnálni sem tudom ezt, mert nem nőtt a szívemhez, érteni értettem, hogy mi az üzenete, de a beleélésem hiányában csak úgy fogok rá emlékezni, hogy egy elhalasztott lehetőség. Láttunk ennél már lényegesebb jobb filmet hasonló témában.

A katonákat játszó színészeket nem ismertem eddig, és szerintem ezek után sem fogom felismerni, de ez persze nem az ő hibájuk, mivel földrajzi határaik korlátozottak. Szerintem kifogástalanul játszottak, bár a megirt szerepük, amit nem zárok ki, hogy tényleg ez a valóság, némelyiknek idegesítő volt. A karakterfejlődéssel sem nagyon törődtek a forgatókönyvírók, hiszen ebből sem vettem észre semmit. Utána olvasva Ashraf Barhomot (a filmben a tiszt, aki folyamatosan ki-be ugrált a tankba) láthattuk több Hollywoodi szerepben is, mint pl. az Agora, A királyság és a Titánok harca.

Samuel Maoz rendező filmjében dicsérendő a megvalósítandó ötlet, hogy 90 percet leforgat egy tank belsejéből, de szerintem ez a teljes játékidőhöz kevés. Talán ha a realisztikusság hiányába nem vesztem volna el ennyire, akkor jobban bejött volna. Lehet. Nekem, mint már említettem nem tetszett. Sem forgatókönyve, sem az elhangzott párbeszédek. Talán a képi világában (azért vannak háború borzalmait bemutató képek) vannak érdekességek. Nem értem, hogyan lett ez a legjobb film Velencében.

Érdekességet kedvelőknek azért mindenképpen ajánlhatom, hiszen tényleg nem mindennapos az, hogy egy tank belsejéből készítenek egész estés filmet. Nem beszélnék le ezért róla senkit, mert ha nem úgy állnak neki, ahogy én tettem, akkor elképzelhető, hogy remeknek találják majd, úgy mint a lagúnák városának zsűrije.

Azért az IMDB film értékmérője nagymértékben befolyásolja a filmeket választó egyéneket. Számtalanszor beleestem már a csapdájába én is. Szerintem horrorfilmek esetében, mely eléri a hét pont feletti értéket érdemes megnézni, csak kár, hogy ritka is az, ami meg is érdemli. A széles közönségnek általában eme műfaj nem a kedvence, ami magyarra fordítva annyit jelent, hogy lepontozzák a horrort. Persze ebben az is közrejátszik, hogy dömpingszámra érkeznek ezek a filmek, melyek legyünk őszinték, többnyire borzasztóak és akkor finoman fogalmaztam. Hogy miért kezdtem így? Az alábbi alkotás 7.4-n áll jelen pillanatban.

Lambert család új otthonba költözik, egy hatalmas és gyönyörű házba. Minden békésen kezdődik, a beköltözés örömünnep a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.  Kezdetben, csak az anya Renai (Rose Byrne) vesz észre több apró jelet, hogy az új házban bizony nem stimmelnek a dolgok. Könyvek leesnek a polcról, hangok a bébiőrzőben, kaparászások a padláson és minden olyan dolog, amitől egy átlagember szívbajt kap.  Josh (Patrick Wilson) a férj, persze kétkedve fogadja felesége elméletét, hogy esetleg valami nem stimmel a házzal. Egy napon azonban a nagyobb fiúk Dalton (Ty Simpkins) a padláson leesik a létráról és beveri a fejét, valamit látott a sötét sarokban, s ez a valami megjelenik a szobájában……………………...   

Ugye milyen sablon sztori? Így leírva láttunk már hasonlót nem is egyet. Pedig ez a film kicsit más. Valami olyan szintű kettősséget éreztem a filmmel kapcsolatban, amit már nagyon régen. Kezdetben az gondoltam, hogy ez is egy hülye nagymama szellemes, kiugrok az ajtó mögül jól megijedek film lesz, aztán ahogyan haladtam vele egyre inkább változott a véleményem. Néhány apróbb jelenetből arra a következtetésre jutottam, hogy talán ez most más lesz. Kezdett kialakulni a sztori, és egyre jobban tetszett és érdekelt. Mondjuk azért tippjeim voltak merre is fog haladni és ki lesz a hunyó. (megint eltaláltam, de ez nálam nem gond) Aztán valami bezavart a képbe, de majd később folytatom a sztorit. 

Érdekes a PG-13-as besorolása, ami azért egy kicsit bizarr. Nem emlékszem még olyan filmre, aminek a hatására ennyiszer és ilyen sokáig lúdbőrzött a kezemen a szőr. Nem tudom, hogy másnál is így volt, de engem ez az egy dolog teljesen levett a lábamról. Úgy gondolom ezt az érzést a profi és jól kigondolt jelenetsoroknak köszönhetem. Mindig pont jókor és jó időben jött az ijesztgetés, pedig igazán fel lehetett rá készülni. Mindig tudtam, hogy na, most meg kell majd ijedni és mégis bejött. Ehhez még hozzájárultak azok a hanghatások, amik a csúcsra járatott idegállapotomat tovább tudták borzolni.  Ez az a film amit, ha moziban nézünk párral, akkor biztos, hogy az ölünkben fog landolni vagy rosszabb esetben máséban. Kizárt, hogy csöndben végig lehet majd nézni ugrálások nélkül.  

És akkor a pozitív dolog után jön az, amit egy horrorfilmnél szinte mindig elszúrnak, a magyarázatot és a végkifejletet. Számomra ennek a filmnek az utolsó 20 perce katasztrofális. Addig, amit felépítettek egy csapásra romba döntöttek a komolytalanságával. Még az ijedősnek szánt részeket is néma közönnyel ültem végig. Egyáltalán nem jött át, amit el akartak érni, talán csak a legeslegutolsó jelenet, de még az se nagyon, mert addigra már mérges voltam.  Egyszerűen nem is értem az alkotókat, hogy ezt most miért volt jó így? Talán az alacsony költségvetés miatt? Minden olyan gagyinak tűnt egy csapásra, talán egy rossz zombifilm elcseszett élőhalottjaihoz tudnám hasonlítani azt, ami történt a filmben. Téptem a hajam. Aztán meg ugye ott van az a két szerencsétlen ”szellemirtó”, akik inkább beférnének Bill Murray és Dan Aykroyd csapatába a Szellemirtókban, de nem ebbe a komolyra vett alkotásba, mert ezt nem vígjátéknak szánták az biztos.  Őket sem szerettem meg, de így van ez a ”nagyival” is, aki bármennyire is átélve játszotta szerepét, számomra teljesen hiteltelen maradt.

Végeredményben tetszett is meg nem is, de inkább az utóbbi. Van egy bizonyos hangulata még az első felében, de hogy utána mi történt? Nem értem. Kár, hogy leforgatták a végét is.

Szereplőkről sok mindent elmondani nem lehet. Hozták rendesen az ijedt család képét amennyire lehetett. Patrick Wilsonról (Watchmen, Cukorfalat) és Rose Byrneről (Felhangolva, Képlet) igazán nem tudok semmi extrát írni, viszont Barbara Hershey (Fekete hattyú) mellékszereplőként marha jó volt.

James Wan rendező és Leigh Whannell forgatókönyvíró páros, akik elindították a Fűrész franchise-t szerintem nem rossz ötletet találtak ki, de a kivitelezés hagy némi kívánni valót maga után és ezt annak ellenére mondom, hogy egyáltalán nem mondható el a filmről például az, hogy a fényképezése vagy mondjuk a zenéje nem tetszett,  mert mindkettő nagyon jó, de olyan érzésem volt, hogy spórolni és kaszálni akartak volna. Mondjuk ez viszont bejött nekik, ugyanis a 1.5 milliós költségvetés bőven megtérült már a nyitó hétvégén és onnan pedig csak szárnyal felfelé és dagadnak a zsebek. (50 milliónál jár jelen pillanatban és a legprofitképesebb filmnek tartják számon) De akkor sem írom most le, hogy tetszett. Akkor meg miért kapott 60 %-ot? Azért mert, az első felében tényleg elérte nálam azt, amit egy horrorfilmnek kell. Az igazi borzongást. (Én egy kicsit Poltergeist másolatnak találtam.)   

Mindenképpen ajánlom horrorfilm rajongóknak, mert tényleg egy kicsit másnak tűnik majd, mint a többi hasonló sztorijú film, de ha valakinek mégsem jön majd be, ne engem okoljon. Az biztos, hogy az első fele jól sikerült. Gyenge idegzetűek mindenképpen fedeles üdítőt vegyenek, mert még a végén kiöntik a szomszédjukra.

60%