Jelenleg internet nélkül marha nehéz írnom, ezért kis türelmet kérek míg nem rendeződik szomorú sorsom. Sajnos semmi esélyem nincs az egyik legnagyobb szolgáltatóval szemben. 

A nyár egyik legmaradandóbb filmélményével lettem gazdagabb. Annyira kellemes csalódásban volt részem, hogy el sem hiszem. A nyár eddigi legjobb blockbustere. Azt hiszem így kell egy klassz szórakoztatófilmet elkészíteni, hogy az elejétől a végégig a székhez ragadj és még véletlenül se érezd, hogy a közel két óra játékidő alatt kényelmetlenül fészkelődtél.  

San Franciscoi laborban az agy elhalt sejtjeinek újraregenerálása végett titkos genetikai kísérleteket folytatnak majmokon.  Egy incidens során „fényes szem” a legértelmesebb majmok egyike elpusztul, hátrahagyva utódját. A kutatást leállítják, a majmokat likvidálják. Will (James Franco) a kutatások vezetője titokban azonban hazaviszi a kölyköt, Caesart és felneveli. A szérumtól a majom egyre intelligensebb lesz, ezért Alzheimer betegségben szenvedő édesapjának Charlesnak (John Lithgow) is beadja. A szer eredményétől mindenki a mennybe megy, de senki nem sejti, hogy bizony csak rövid ideig. Charles állapotromlása miatt elkövet egy butaságot, melynek következtében Caesart elkobozzák és menhelyre viszik. Caesar a többi majom közé egyre jobban beilleszkedik, és egyre nehezebben viseli rabszolga hajcsárjainak dirigálását….

Nem nagyon írtam mostanában olyan filmről, mely tömeget vonzott volna a mozikba. Ez nálam annyit jelent, ritkán írok sikerfilmről, mivel sokkal profibb kritikákat írnak azok, akik eme szakmát tanulták. Most kivételt teszek, mert nem bírtam ki, hogy ne pötyögjek le róla néhány sort.

Az 1968 –as filmet szerettem nagyon, számtalanszor megnéztem, igaz nem mostanában volt már. A folytatásokat viszont annyira nem ismerem, mindegyiket megnéztem, de valószínűleg nem voltak akkora hatással rám, hogy visszaemlékezzek, hogy miről is szóltak. A Tim Burton-féle változat sem jött be Markyval. Teljesen más irányba vitte az eredetit. Ez viszont totálisan jól sikerült prequel, idegen nyelvtudásommal élve, mondhatom azt is, hogy nehéz elhinnem, hogy készítenek még jó előzményfilmeket.   

Nekem ez a film nagyon bejött. Hogy miért is? Mert szinte minden elemében kiszolgált. Könnyed, de ugyanakkor izgalmas marad végig. A színészek remekek voltak, bár egy idő után a majmok mögött eltörpültek, a sztori végig érdekes maradt, a rendezés kifogástalan, a zenéje állat, és ami a lényeg, hogy a CGI jól működik.

Most igazából nem is azt szeretném leírni, hogy miről van szó a filmben, hiszen a kicsit hosszúra sikerült bevezetőmben, a fenti ”néhány” sorban leírtam már. Inkább azokat a dolgokat szeretném kiemelni, amik nagyon bejöttek. Mint például azok a részek, ahol utalásokat tesznek a korábban elkészült folytatáshoz. Ezt egy kicsit így most vicces leírni, mert túl régen készült már, de mindenképpen dicséretes, ahogy beépítették a filmbe. Ezek a jelenetek azonban csak azoknak jelentenek valamit, akik korábban már láttak Charlton Heston féle klasszikust. Jó, azt nem mondom, hogy nincs egy két furcsaság, de többnyire passzol majd a „folytatáshoz”.

Külön említést érdemel szerintem Caesar szerepében Andy Serkis a láthatatlan állatbőrbe bújt motion – capture ember, mert a mi kis Gollemünk ebben a filmben is extrát nyújt. Azért sajnálom szegényt, hogy nem szerepelhet a saját bőrében, mindig csak a fehér cuccosában ugrálhat jelmeztelen szobákban. Hihetetlen milyen klassz arcmimikával ruházták fel. Egy két jelentenél nagyon sajnáljuk, máskor meg félünk tőle. Míg a fiatal csimpánz esetében többször is felfedezhető volt a computer animáció (mivel az összes jelenet azzal készült) addig a felnőttkori jelenetei szerintem nagyon is élethűre sikeredtek. A fejlődése amúgy is szembetűnő a földön való ugráláson keresztül a stabil két lábon járásig.

Igazából sehol sem lóg ki a CGI. Talán az elején figyeltem meg többször is, hogy ez bizony computer. Később azonban számomra már nem volt annyira szembetűnő, max. a végső jelenetek egyikénél. (pl.a hídnál) Most ez lehet, azért van, mert megszokja az ember, vagy inkább azért mert élvezi a filmet és nem akar kötözködni. És végre egy olyan film, aminek a zenéje megfelelően fokozza a hangulatot. Igazán eltalálták és jól adagolják, nagyszerű érzés, hogy a zenétől még jobban beleéled magad. Azért otthon ágyban párnák közt nem fogom hallgatni.

A filmben felfedezhetők morális kérdések is, amit hála az égnek úgy tesznek az arcunkba, hogy ne vegyen el a szórakoztatási faktorunkból. Erre jöjjön rá mindenki saját maga. Persze ez a film sem tökéletes, de a hibák abban az esetben, mikor totálisan jól érzed magad, nem ragadnak meg annyira. Kötözködésként, hogy az ellentábornak is írjak valamit, megemlíteném, hogy érdekes és egyben furcsa is volt, hogy a drog hatására a majmok egy kicsit gyorsan tanultak és fejlődtek. Na, meg az is, hogy egy állatkísérleti laborban nem veszik észre, hogy a majomnak kölke lesz??

James Franco (Pókember, 127 óra) és Freida Pinto (Gettómilliomos) kisasszony kifogástalan, mindkettő maximálisan hozta az elvárható teljesítményt, egyáltalán nem éreztem azt, hogy több kellett volna, már csak az miatt is hogy a film felétől úgy is mindenki a majmokra figyel majd. John Lithgownak külön örültem, nagyszerűen játszott el az Alzheimer-kóros idős bácsit. Brian Cox meg mindig jó. Andy Serkist meg a Tökéletes trükk  (The Prestige) után nézném ismét ”élőben” is.

Rupert Wyatt már korábban a Menekülök (The Escapist) filmjével is felhívta magára a figyelmemet, de ebben a filmben, hogy éljek a közhellyel felrakta az i-re a pontot. Számomra egy igazán maradandó filmet készített, amit szívesen nézegetnék majd blue-ray változatban is decemberben.   A filmet már feljebb halálra dicsértem, lehet (biztos) kicsit elfogultan, de vállalom a következményeit.  És azért is meglehet kövezni, bár ritkán mondok ilyet, jobban tetszett, mint az eredeti egy hajszálnyival, de lehet, hogy csak a technika ördöge mondatja velem.  A WETA stúdió előtt ismét megemelem a kalapom. Az operatőri munka, a vágások nagyszerűek, de ezek mellett a sztori a lényeg.  Szóval klassz az egész.

Akkor azoknak ajánlom, akik már unják az állatkerti majmokat, hogy csak ott ücsörögnek a fákon arra várva, hogy dobjunk már be egy banánt. Ebben a filmben garantálom, hogy jól szórakoznak majd emberszabású párjainkon. Moziba be.

85%

Most így az első felindultságomban egyből a film után azt írom le, hogy már elegem van az őrültekből, és azzal együtt őrültekről szóló filmekről. Ezt annak ellenére mondom, hogy ez egy családi dráma volt, ami 1999-ben megtörtént Ausztráliában.

Barber család 15 éves kislánya, a tehetséges táncos Rachel Barber (Kate Bell) egy este a barátjától való elbúcsúzása után nem ér haza. Elmondása szerint találkoznia kell egy nála idősebb nővel, aki egy jól fizető munkát ajánlott neki, de a „randiról” nem szabad neki elárulnia semmit, mert akkor a beígért pénzt nem kapja meg. Szülei meg ugye csak várnak és várnak………….

Kicsit felidegesített. Lehet mostanában olvasnom kellene, nem pedig filmet nézni. Nehéz felfogni mennyi beteg mászkál az utcán, aki bármelyik pillanatban elviheti a gyerekedet, hozzátartozódat és még fel sem fogják, mit tesznek. Felneveled gyerekedet és akkor jön egy hülye és elveszi, te meg dögölj meg a bánatban. Totálisan értelmetlen.

Ez az igaz történet is arról szól, miként dolgozza fel a család lányuk elvesztését napokra lebontva, szereplőket külön bemutatva. Nem tudnak beletörődni, mert miért tudnának, hogy nincs meg szeretett kislányuk, aki a légynek sem tudott volna ártani a klisészöveg szerint. A szülők hiába fordulnak szinte mindenkihez rendőrség, újság, tv csak nem akar előkerülni. A média hatására viszont elég nagy nyilvánosságot kap az ügy, ami miatt a rendőrökre hatalmas nyomás nehezedik és újrakezdik vizsgálni az egészet az elejétől.  Nem akarom leírni a teljes sztorit, de amúgy rá lehet keresni a neten. Szóval nem zsákbamacska, aki leül ez elé a film elé. 

Szép filmnek nem nevezhetném, inkább szomorúnak, lehangolónak. Ez sem a szórakoztatás végett készült az biztos, hanem inkább elrettentő példának, hogy bizony, ha késve vesszük észre barátainkon, ismerőseinken a depresszió jeleit, könnyen beüthet a baj. Úgy gondolom ez azért manapság gyógyítható, esetleg megelőzhető, csak figyelni kellene társainkat. Különösen manapság, mert egyre többen vannak akik zombulnak. Na, de itt ezt abba is hagyom, mert nem az én asztalom.  

A film szereplőivel nem voltam túl nagy barátságban, illetve inkább nem tudtam velük azonosulni. Guy Pearce (Mementó) és Miranda Otto (A Gyűrűk ura II-III) is szerintem igen visszafogottan játszik, bár biztos ezt kívánta a szerepük. Nem kétlem, hogy így viselkedtek a szülők. Ha ezt mondták nekik, ezt kell csinálni. Mások vagyunk, én biztos őrjöngtem volna hetekig vagy addig, míg elő nem kerül. Viszont Ruth Bradley (Flyboys – Égi lovagok) a kis duci, elég állat volt. Tenyérbe mászó szerepe kifejezetten idegesítő volt, tetszett. Sam Neil-t (Zongoralecke) a kevés jelentében csíptem.

Simone North rendezőnő első projectjén azért látszik, hogy női film. Egy durvább jelenettől (azért azt el kell ismernem, elég kemény volt) eltekintve meglehetősen csöndesen folydogál, ami annyit jelentett, hogy szétásítottam magam a filmen. Nem mondhatom ugyanakkor rossznak, mert végignéztem éjszaka kikapcsolás nélkül, ami viszont elég pozitív dolog. Végül is azt mondom, elég reálisra sikeredett, semmi extra nincs benne ebben a drámában, de lehet, mégis ezért működik. A sztori elmesélése sikerült, átjött, a tanulságot meg le lehet vonni. A film zenéje szerintem kifejezetten rossz volt.  

Azoknak ajánlom, akik nem találnak más programot estére és kíváncsiak rá filmen is, hogy mi történt Caroline Red-del 1999-ben.

60%

Tegnap este sikerült két totálisan ellentétes műfajú filmet megnéznem az európai filmgyártás gyöngyszemeiből. Az első egy holland II. Világháborús dráma volt, míg a második egy spanyol horror. A mai írást az utóbbival kezdem, mivel ekkora egy paraszt filmet régen láttam és más jelzővel nehéz lenne illetnem.

Jaime és családja új és hatalmas házba költöznek, de még mielőtt megünnepelnék az első éjszakát három álarcos kelet – európai bűnöző rátöri az ajtót és túszul ejti őket.  Míg az apa leüríti az bakkártyáit az egyik rablóval, otthon elszabadul a pokol, mivel az anya és lánya megpróbálja kiszabadítani magukat……….

Na ennél sablonosabban és rövidebben nem is lehetne leírni a sztorit, ami jelen esetben eszméletlenül megtévesztheti majd a filmet megtekintőket. Ez a film szintén nem a szórakoztató kategóriába tartozik és igazából nem is tudom, hogy minek készítenek ehhez hasonló filmeket. Ezt most nem azért írtam, hogy leszóljam, mert igazából a maga nevében egészen jóra sikeredett, de azért mégis. Könyörgöm minek? Kegyetlen, brutális, sokkoló, nem egy Jodie Fosteres Pánikszoba feelinget keltő alkotás. Ennyire natúr és gonosz filmet régen láttam már.  Ez a műfaj valakinek vagy nagyon tetszik, vagy teljesen elhatárolódik tőle és egyszerű szemétnek hívja. Köztes nincs.

Szinte az egész ”akció” valós időben történik, ami azt jelenti, hogy szinte egy az egyben azt az időt mutatják be, amíg történik a rablás. Többnyire kézi kamerával forgatták, az egész film alatt egy-két jelenetnél használtak csak kimerevített képet, rögzített kamerát. Néhány résznél pedig osztott képernyős megoldást kapunk. Nekem ennél csak az volt a bajom, hogy vissza kellett tekernem a filmet, mert nem láttam az egyik jelentnél, hogy mi történt. Nehéz két oldalra figyelni, főleg úgy, hogy állandóan történik valami.

A hossza nem több mint 85 perc, ez alatt az idő alatt egy percet sem unatkoztam, végig nagyon feszült, intenzív, és többnyire idegesítő. Idegesítő azért, mert gyakorlatilag szinte esély sem lenne a való életben, ha így törnének be a házadba. A kiszolgáltatott helyzet ellen nem lehet tenni semmit, amit ez a film borzasztóan valóságosan mutat be. Az őrület a végére csak fokozódik és átmegy egy olyan agymenésbe, amit kevés filmben láthatunk.  Az elején van egy jelenet közvetlenül a főcím után, amit nem tudtam hová tenni, és kénytelen voltam újranézni az első 5 percet, hogy be tudjam illeszteni, végül is összeállt a kép, de lesznek még rajtam kívül is, akik majd felteszik magunkban a kérdést, hogy akkor most, hogy is van ez? (kinek is telefonált?)

A szereplőkről annyit, hogy a lányt játszó színésznő Manuela Vellés (sorozatokban játszott) az valami brutális szerepet kapott, amit tökéletesen oldott meg. Annyira érzékelteti a sokkot, hogy még most is kiráz a hideg tőle. A két szülőt megformázó színész, Fernando Cayo (Árvaház) és Ana Wagener (Biutiful) nekem speciel annyira nem jött be. Lehet csak az első szimpátia hiánya okozta ezt az ellenszenvet, de ugyanakkor azt sem mondhatom, hogy kívántam volna halálukat, mert bizony drukkoltam nekik.  Aztán meg a rablók „vezére” sem volt valami nagy karakter, de ezt a filmet nem is miattuk fogjuk utálni.

Miguel Ángel Vivas rendező nevét egy életre megjegyzem ezzel a filmjével. Az este közel 11 órai kezdés ellenére egyetlen halk sóhaj sem hagyta el az ajkam, hogy vágyakoznék aludni. A film megnézése után meg már nem sok kedvem volt. Idegileg teljesen tropára tett, de lehet csak azért, mert egyedül néztem és nem tudtam másra koncentrálni. A filmben bemutatott képekért- jelenetekért végül is dicséret illeti, mert jobban megmarad bennem, mintha Karib-tengeri körutazáson vettem volna részt. Zene csak néha csendül fel, de akkor igen hatásos. Összegzésképpen az elejétől a végéig odaszegez.

Azoknak az adrenalin függőknek ajánlom, akik szeretnek maximális hülyét kapni egy filmen. Őrjöngés a felsőfokon. Felejthetetlen, de ugyanakkor fölösleges egy film, így is elég marha van az utcákon. (A film címét a feliratból vettem, nem én találtam ki)

75%