Számomra az ázsiai filmek a nehezen fogyasztható kategóriát képviselik, de nagy ritkán futok csak olyan alkotásba, mely valamilyen szinten ne tetszett volna. Ez lehet a szerencsés szelektálás következménye. Az alábbi filmről is csak annyit szeretnék mondani a bevezetőmben, hogy igen jó filmet sikerült összehozniuk erről a megtörtént esetről a készítőknek. Hála az égnek késői kezdése ellenére nem unatkoztam rajta egy percet sem.

1991-ben öt általános iskolás kisrác eltűnt Dageu régió hegységben. A „béka gyermekeinek” felkutatásában, ahogyan a helyiek nevezték az elveszett fiúkat, a rendőrség és a katonaság közreműködésén kívül több mint 300 000 ember vett részt, ami Korea történelmében korábban még sosem fordult elő. Ezt a rejtélyes és szomorú esetet egy professzor, egy kitüntetett filmproducer, és egy nyomozó szemszögéből követhetjük végig, ahogyan családjukat, hírnevüket feláldozva egy évtizedig próbálják összerakni a hiányzó láncszemeket….

Bármennyire is nehéz filmek, kijelenthetem szeretem az ázsiai filmeket, csak ki kell választani a megfelelőket. Ebben az esetben sem tévedtem, nem fogtam mellé, hiszen a 2 óra 10 perces vetítési idő ellenére mindvégig lekötött és érdekesnek találtam.

A film egy megemlékezés, tisztelet az elveszett gyerekek emlékére.  

A filmben a nyomozás részleteit láthatjuk dátumok szerint összeszedve. Elbeszélő, kicsit dokumentarista stílusban. Aki véres szörnyűségekre vágyik, az most hagyja abba az olvasást, mert ez nem az a film, amiben a számításai valóra válhatnának. Egy két esetben emelkedett meg minimálisan csak az adrenalin szintem. Többnyire a történetmesélés a lényeg, hogy mit és hogyan képzelnek el a főszereplőink. A filmben a kérdésekre azokat a válaszokat keresik, miképpen történhetett meg, hogy csak úgy nyomtalanul eltűnjön egyszerre 5 gyerek és még véletlenül sem tud róluk senki semmit. Megnyugtatásul leírom - több filmmel szemben - nem sok nyitott kérdés marad, de a válaszokat ki kell várni az utolsó percekig. A fő és mellékszereplők családi hátterének bemutatása elég minimálisra sikeredett, ami lehet valakinek hátrány, engem hiánya nem érintett meg, nem erre helyezték a hangsúlyt. Talán inkább a fájdalom megmutatása, ami jobban átjött az átlagnál. Kapunk azonban mindenből egy kicsit a gyerekekből, a szülőkből, a médiából, a rendőrségből, a szakértőkből. Tetszett az, ahogy megpróbálják érzékeltetni velünk a kirakós játék darabjainak összeillesztését. Ez egész film olyan misztikusra sikeredett.

A "ferdeszemű" szereplőkkel nekem továbbra is az a bajom, hogy nehéz megkülönböztetnem. Nem is nagyon szeretnék játékukba belemenni. Semmi kivetnivalót nem találtam bennük. Nagyszerűek voltak szerintem. A főszereplő srác Kang-ot már láthattuk a Musa c. filmben, de mint mondtam, fogalmam sincs melyik szerepben.  

Kayoo-man Lee rendező úr filmjét összehasonlíthatjuk a sztorijával kapcsolatban A halál jele c. (Memories of Murder) filmmel, bár annak a stílusa más volt. Ez a film úgy gondolom, jó kis nyomozós dráma, igazi profi munka. Van egy atmoszférája ami végig éberre tesz és nem hagyja figyelmünket levenni a képernyőről. Egy két izgalmasabb jelenettől eltekintve azonban nem fogjuk a körmünket lerágni. Igazából a képi világában semmi extra, de alapjában maga a vidék már meghatározza az ember hangulatát a filmhez. A film zenéje az első képkockától az utolsóig lebilincselő. Simán belemászott a fülembe. Az biztos, hogy a legmonumentálisabb, legérzelemdúsabb zenéket az ázsiai filmeknek köszönhetjük.

A filmet krimi rajongóknak mindenképpen ajánlom, hiszen egy percig sem fognak unatkozni alatta, de igazából azoknak is, akik egyszerűen csak egy jó filmet szeretnének megnézni és nem riadnak vissza a koreai nyelvtől.

75%

Bár nem akartam írni róla, mert már régebben láttam, de mivel mostanában nem volt időm filmet nézni, ezért mégis ideültem a gép elé, hogy pötyögjek róla néhány mondatot. Igen sokfelé kritikát, véleményt lehet olvasni róla, ami valljuk be őszintén, azért jót tett a film nézettségének. Amúgy is régen készült ilyen közönségmegosztó film, amit egyesek egekig magasztalnak, zseniálisnak neveznek, mások meg egyszerűen csak utálják, és rá se bírnak nézni. Szerintem meg csak egyszerűen jó film és kész.

Los Angelesben játszódó történetben főszereplőnk, akit egyszerűen csak Drivernek (Ryan Gosling) hívnak nem éppen nyugdíjas állásokban dolgozik. Nappal főállásban filmekben kaszkadőrködik, másodsorban pedig az éjszaka sötétjében rablásoknál sofőrködik. Profi autóversenyzői karrierről álmodozik, amiben ügynöke Shannon (Bryan Cranston) segít neki egy új autó megépítésében. Finanszírozási problémák megoldására bevonják Bernie Rose-t (Albert Brooks) a helyi gengsztert, aki társként gyerekkori haverját Nino-t(Ron Perlman) is befőzi szálljon be ő is a buliba. Driver életében sok minden megváltozik, átértékelődik, mikor megjelenik lakásának szomszédjaként Irene (Carey Mulligan) kisfiával, majd sajnos később a börtönből frissen szabadult férje…..

Kapásból a film után az jutott eszembe, hogy többet vártam. Beleestem abba a csapdába, hogy túl sokat olvastam róla. Ezért sem akartam írni korábban. Nagyon jó film volt, de hogy ez lenne az ”év filmje” mint megannyi helyen publikálták, hát ettől szerintem távol áll. Szinte minden megvolt benne, ami lekötött és érdekelt, de mégis azt mondom, hogy idén láttam már jobb filmet is és természetesen az év vége hátra van, jönnek még nagyobbak (vagy nem). Talán nem kellett volna annyira várni rá és akkor nagyobbat „ütött” volna.

Ennek ellenére szintén beállok azoknak a táborába, akik azt mondják, hogy nagyon tetszett. Tetszett, mert tényleg érdekes és emberi volt a története, amit kifogástalanul, remek külsővel valósítottak meg. Rendezésileg tökéletes szerintem, de erről majd lejjebb szeretnék csak írni. Maga a története nem egy nagy durranás, teljesen átlagosnak lehet nevezni, sík egyszerű. Ami megfogott benne az igazán a hangulata, a retro „feeling” érzés volt, aminek sikerült átjönnie, ilyen filmeket láthattunk a 80-as években, csak ez mai köntösbe volt beágyazva. (Ha jól megnézzük a plakátját már a rózsaszín felírat is erre utal.) Ehhez a hatáshoz nagymértékben hozzájárul a filmnek a  80-as éveket felidéző szinti zenéje, ami nekem nem lett a kedvencem, akkor sem volt, de ugyanakkor a feszültséget mégis hibátlanul megteremtette egy két nyugalmasabb pillanat után. Mert azért arról szólni kell, hogy bizony ez sem az-az akciófilm, amiben pörögnek az események. Szépen nyugalmasan haladunk a történetben előre, és ez az a pont, ami miatt sok embernél tuti kivágja a biztosítékot, mert nem ezt várják, nem egy felpörgetett képregény film, ami manapság oly divatos és nem egy Halálos iramban koppintás, ahol jó kocsikat és klassz csajokat láthatunk.

A filmben piszkosul tetszettek azok a részek, ahol néhány lassabb jelenetnél állat módjára húzzák az embert. Amúgy is szinte végig tapintható a nyugi részek alatt a robbanásveszély, hogy mikor tőr ki főszereplőnk méla tekintete alól, hogy mikor nyeli már le fogpiszkálóját és pörköl oda az „ellenségnek”. Említhetném a liftes jelenetet, ami szerintem zseniális. Van egy kis autós üldözés is, ami egészen pofásra sikeredett, bár elnéztem volna többet is belőle, ha már csak a film címére gondolok.

A film kellően véres. Sőt ultra brutál jelenetek vannak benne, igaz nem sok, de ami van, az tetszetős. Volt egy jelent, amikor Goslingnak úgy nézett ki a feje, mint Darth Maulnak a Star Warsból. Különben a srácnak nagyszerűen írták meg a karakterét. Egyáltalán nem kellett neki sokat beszélnie, mindent megoldott szigorú tekintetével. Volt egy idő az elején még azt is számoltam, hogy hányszor pislog egy jelenetben. Nem bírtam ki annyi ideig.

Igazából a filmet inkább drámának nevezném, amit néhány keményebb akcióval megfűszereztek.  Talán így ha leírom, nem vár annyit az akcióorgiákon felnevelkedett ifjúság és észreveszi rejtett értékét. Érdekes, hogy mindhármunknak, akik néztük együtt a filmet, a kezdő jelenet után a Driver játék ugrott egyből be. Vajon miért? (persze ezt már máshol is olvastam, de én sem akartam kimaradni megemlítéséből)      

Ryan Goslingnak (Blue Valentine) nagyon eltalálták a karakterét, sima átlagos pasinak néz ki, nem egy szuperhősnek, akinek dinnyék vannak a hóna alatt és helyből lecsavarja valakinek a fejét.  Szinte az egész film alatt néma, csak akkor beszél, ha kérdezik, de inkább akkor is csak néz előre tökéletes mimikájával szájában gyufájával és szemmel érez. A rezzenéstelen arcával, pislogás mentes szemével mindenkit lejátszik a vászonról (mivel ráépül a film). Nagyszerű a szerepében. Gondolom, a női szíveket még jobban megdobogtatja, de azért nem egy Oscar-díjas előadás. Carey Mulligan-t (Ne engedj el) nem ebben a filmjében fedezzük fel az biztos, de visszafogott játéka szinte minden filmjére jellemző. Lehet, neki ez a törékeny lányokat megformáló szerepek állnak jól. Itt egy kicsit haloványabb az átlagnál, viszont a bájos mosolygása működik ebben a filmben is. Ron Perlman-on (Pokolfajzat) mindig csak hüledezek, hogyan lehet valakinek ekkora feje. Éppen belefér még a tv-mbe. Amúgy nagyon csípem az öreget, itt is jó „nagy” fej volt, negatív értelemben. De Albert Brooks (Apósok akcióban) sem volt semmi, aki szintén nem a pozitív hős figuráját formázta meg.

Nicolas Winding Refn dán filmkészítő előző munkáját a Valhalla Rising-ot kifejezett gyűlöltem és alig bírtam végignézni. A Bronson c. filmjéről korábban már írtam, amire utólag rájöttem egy kicsit feljebb pontoztam a kelleténél. Mindkét említett filmje azonban tartalmazott már olyan „művészi” elemeket, ami kiemeli az átlag rendezők közül. Ez egy jól átgondolt, már-már a művésziesség határát súroló film, amihez bizony fogékonynak kell lennünk. Forgatókönyvíróknak oda kellett figyelniük nagyon, hogy ezt a szinte „néma” filmet úgy tálalják, hogy egy percig se unatkozzunk és érdekesnek találjuk. Természetesen lesz olyan, aki ezt erős túlzásnak tartja, de én végig élveztem az egészet. Atmoszférája fergetegesre sikerült, olyan érzésem volt, hogy muszáj néznem. Operatőri munka, vágások kiválóak. Volt egy rész, mikor árnyékokat láttunk ahogy beszélgetnek, hatalmas ötletek vannak benne. Két dolog volt, ami engem befolyásolt az összhatás tekintetében, a gyengusz sztori, és a számomra katasztrofális filmzene, de ezen is túl lehet lépni. Rengeteg filmhez lehetne hasonlítani a művet, de erre jöjjön rá mindenki saját maga, úgy is beugranak majd szépen sorjában, ha meg valakinek nincsen kedve gondolkodni ezen, olvasson máshol utána. A film Cannesban elnyerte a legjobb rendezésért járó díjat, talán nem érdemtelenül.  

Ajánlhatom mindenkinek, aki szeret nézni normálisabb filmeket is, hiszen mindenki talál majd benne olyan pillanatot, amire szívesen emlékezni fog. Intelligens, szürreális, vicces, megbotránkoztató, feszült, szórakoztató, meglepő és még folytathatnám. (Ismét nem sikerült a kevesebb, több fogadalmamat teljesíteni, de ez az a film, amiről oldalakat lehetne írni.)

80%