2011.11.27. 18:41
Zavaros víz (DeUsynlige, Troubled Water, 2008)
Szeretem olvasni más „filmes” blogok ajánlásait, ezért nem meglepő, hogy találok olyan ritkaságokat, mint amelyről most szeretnék írni én is. Remélhetőleg így még több emberhez eljutnak ezek a filmek, melyekről sajnos szerintem sosem hallanánk, ha nem írna valamelyikünk.
Jan Thomas-t (Pal Sverre Valheim Hagen) gyerekgyilkosságért 12 évre börtönbüntetésre ítélik. Büntetése 8. évében feltételesen szabadlábra helyezik. Orgonistaként munkát kap egy Oslói templomban, ahol elkezdheti felépíteni új életét. Thomas nevét megváltoztatva él is a lehetőséggel, és a tehetsége bizonyítása után elhelyezkedik a templomban. A múlt titkait megőrizve megismerkedik a fiatal lelkésznővel Annával (Ellen Dorrit Petersen) és gyerekével, akivel egyre szorosabb barátságba kerül. Egy napon az elhunyt gyerek édesanyja Ágnes (Trine Dyrholm) felfedezi Thomast a templomban és szeretné hallani az igazságot a gyereke halálának utolsó pillanatairól……….
Az orgona hangja egyszerűen gyönyörű. Varázslatos, sosem gondoltam volna, hogy valaha megszeretem. Mivel nem járok templomba, ezért „élőben” sosem hallom. Hegedűvel együtt megszólaltatva teljesen lenyűgözött. Úgy, mint maga a film is. Mind történetvezetésben, a szereplők játékában, rendezésében egyszerűen úgy odakötött a fotelhoz és a végén olyan nehéz volt kimászni belőle, mintha egy 50 kg-os nedves cementes zsák lett volna a hátamra kötve. Maga a megbocsátás amúgy sem lenne egyszerű téma, de így hogy gyerekgyilkosság köré van felépítve különösen nehéz.
A film két részre osztott. Két ellentétes utat figyelhetünk meg. Az egyik út mely a film első felére esik, Thomasnak a visszatérését mutatja az életbe, új munka, új lakás és végezetül a szerelem lehetősége, boldogsággal, felejtéssel. A fiú a titkát elrejteni Anna elől, aki nemcsak egy lelkész a templomban, hanem egy szőke kisfiú édesanyja, aki nagyban emlékeztet a korábban meggyilkolt gyerekre. A film második felétől átkapcsol a meggyilkolt gyerek édesanyja szemszögére. Ez a rész jóval komplexebb. Az anya már iskolában tanít, házas, és van két adoptált gyereke, akik a felejtést jelentenék számára. Ez változik meg, mikor a templomban meglátja fiának gyilkosát, mely után őrült ámokfutásba kezd, hogy megpróbálja az igazságot megtudni. A film érdekességéhez tartozik, hogy az egész történet nem időrendi sorrendben van felépítve, hanem ahogy haladunk előre úgy ugrunk vissza is folyamatosan a múltba Thomas és Ágnes emlékképein keresztül.
A szereplők totálisan hihető karakterek. Fantasztikusan játszanak. Pal Sverre Valheim Hagen (Max Manus) tökéletes, de még rendkívülibb volt Trine Dyrholm (Egy jobb világ), nem is kellett volna megszólalnia arcáról minden tükröződött. Ellen Dorrit Petersen háttérben volt, de nagyon jó volt ő is, úgy mind a gyerekszínészek.
Erik Poppe (Hawaii, Oslo) norvég fimrendező igen összetett drámát alkotott egy elég kellemetlen témáról, hiszen ki tudna megbocsátani egy gyerekgyilkosnak. Hála az égnek semmit nem kényszerít ránk, meghagyja a film, hogy magunk döntsük el, kinek a pártjára állunk, nem ébreszt bennünk semmit, hogy szimpatizáljunk egy gyilkossal. A filmet nagyon jól felépítette. Különösen tetszett, ahogyan a visszaemlékezéseket megoldotta, és ahogy a végére összeállt a kép. Operatőri munkában szintén figyelemfelkeltő. Van bizony egy két olyan rész, amit érdemes megjegyezni. A zenéjéről már az első bekezdésemben is megjegyeztem, hogy csodálatos. Az egész film szerintem magával ragadó és felejthetetlen.
Komoly dráma, komoly embereknek. Ajánlom ezt a filmet minden olyan filmszerető embernek, akinek bejön a skandináv filmek nyugtalanító hangulata.
90%
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek