Igazán értékes mondanivalóval rendelkező filmeket az óceánon túlról érkezők között egyre inkább felesleges keresnünk. Az öreg földrészünk műhelyeiben készült filmek lényegesebb kevesebb pénzből is többet adnak, mint Hollywoodi társai és ez a kijelentés lassan már közhellyé válik. Az alábbi "agrárkrimire" teljesen véletlenül akadtam rá és megnézése után kijelenthetem, hogy azon kivételes alkotások közé tartozik, melyek maradandó élményt nyújtottak. 

Jacky Vanmarsenille (Matthias Schoenaerts) gazdálkodóként szarvasmarhatelepen dolgozik nagybátyja üzemében Limburgban. A helyi állatorvos egy jól jövedelmező üzletet ajánl fel neki. A hírhedt „hormon-maffia” vezetőjének Marc Decuypernek (Sam Louwyck) kéne húst szállítania nagy mennyiségben és ezért cserébe különféle hormonanyagokat biztosít számára és az állatoknak is, amitől mesterségesen nagyobb testtömeg-gyarapodást érnek el. Azonban az illegális szarvasmarha kábítószer-kereskedelmet vizsgáló szövetségi nyomozót meggyilkolják. Jacky megszegi az üzletet, ami végett megjelenik a „főnök” embereinek egyike, Diederik (Jeroen Perceval), aki viszont Jacky gyerekkori barátja………….

És még lehetne tovább bonyolítva leírni ezt az amúgy sem egyszerű történetet. Nehéz film, mint főszereplőnk élete. Szerintem ne álljunk neki fáradtam, mivel alapból a flamand és a francia nyelv megpróbáltatásokra késztet és maga a film is nagyon összetett, ami bizony 2 órás odafigyelést igényel. (Legalább is én beleestem ebbe a hibába és az elején kicsit elvesztettem a fonalat.)  

A filmnek nemcsak a története nagyszerű, hanem a szereplőnk karakterfejlődésének ábrázolása is. Vanmarsenille elsőre nagyon unszimpatikus jelenség, egyáltalán nem szerethető, érzéketlen brutális figurának tűnik. Azonban ahogyan haladunk az időben előre és a múltbéli események előkerülnek, szimpátiagörbénk felfelé ível. Visszaemlékezések során, melyeket „flashback” részekkel oldottak meg, láthatjuk Diedrick és Jacky barátságát majd széthullását, mely egy gyerekkori tragédia következménye, ami olyan szörnyű, hogy azonnal kiment az éjszakai álom a szememből. (Nem hiszem, hogy lenne olyan férfinéző, aki a látvány hatására a filmet továbbiakban nem összetett lábbakkal folytatná). Ezekből a részekből tudhatjuk meg azt is, hogy miért szükséges főszereplőnknek a masszív szteroid használat, mitől is válik „Dühöngő bikává” egy jól sikerült injekció után.  Diedrick gyáva természete totálisan ellentéte Jackynek, ami megmutatkozik gyerekkorban „segítő” barátként és felnőttkorban rendőrségi besúgóként.

A film nagyon komor, amihez nagyon passzolnak a sötét tónussal fényképezett jelenetek. A lassított részek, a közeli képek hatásosra, illetve némely esetben bizony sokkolóra sikeredtek. A „discoban” felvett résznél, - ami a film világától teljesen elüt - a zene magával rántotta a lábamat.  A borjú „császáros” születésénél bemutatott képsorok és a feljebb is emlegetett gonosz megalázó jelenet másnap is megelevenedett előttem. Hála az égnek a véres jelenetek száma minimális, inkább csak a képzeletünkre van bízva mi történt, vagy történhetne. Ez alól is lesz kivétel, de erről nem szeretnék írni, élje át mindenki maga. Emlékezetes film, emlékezetes szereplőkkel.

A filmben szinte az összes karakter egyedi figura. Matthias Schoenaerts (Loft) játékára a szinonima szótárból az összes hasonló szó kikeresendő, amit a „megdöbbentő” jelzőre lehetne találni és állítom, nem kevés van. Kivételes tehetség. A mellékszereplők szintén nagyon erős karakterek. Jeroen Perceval (Duts) homoszexuális informátorként bármennyire is ellenszenves számomra el kell fogadnom, hogy nagyon jó. A gyerekszereplőket muszáj megemlítenem, hiszen sokkhatásként ért jelenetük, mikor bemutatják Jacky érzelmi és fizikai traumáját. Talán egy dolog volt feltűnő, de lehet, hogy csak nekem, hogy egyáltalán nem hasonlítottak a gyerekszínészek felnőttkori magukra. Megjegyezném, hogy egy kis rosszindulat is legyen bennem, Joanne Dandoy Lucia szerepében csak azt az emlékezetes képet hagyta meg számomra a könnycseppén kívül, hogy a dekoltázsa a végén kiemelkedő.    

Michael R. Roskam rendező filmjét 1996-ban Belgiumban történt eset ihlette, mely során Karel Van Nippen nevezetű hölgyet, miután csatlakozott az illegális állathormon-ellenes kampányhoz, otthonában feltételezett nemzetközi hormon-maffia tagjai meggyilkoltak. Roskam filmjével nemcsak az elhunyt személyének állít emléket, hanem felhívja a figyelmet világunk egyik mezőgazdasági problémájára is, de mivel ebben (sem) nem vagyok szakértő, nem kívánok állást foglalni. Amúgy rendezése kifogástalan, képi világa zseniális. Forgatókönyvet ő maga írta, ami néha kicsit lelassul, de garantálom a hatásosabb részeknél azonnal hideg víz zúdul az ölünkbe. Szimfonikus zenéje, már amikor egyáltalán szól valami, abszolút belesimul a környezetbe, magával ragad. Nekem ez a film, mint a sorokból is kiderült nagyon bejött és nem véletlenül javasolják a jövő évi Oscar gálára a legjobb idegen nyelvű filmek közé.

A filmet tényleg érdemes megnézni, mert kevés hasonló születik, de különösen ajánlom filmemet minden biofanatikusnak, hadd mondják a film után: ők ugye megmondták!     

80%

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.