Hétfő este mit ne nézzen az ember? Tévét. Alapszabály. Inkább választom a néma magányos olvasást, mint azt, hogy rám förmedjen valami a tévé képernyője mögül. Persze olvasni sem mindig jó - főleg ha fáj az ember szeme – ezért inkább csemegézek az online tékák állandóan megújuló választékában. Mit is keressen az ember a hét elején? Drámát nézni nem jó hétfőn, elég csak a reggeli munkakezdésre gondolnom, bőven megrázza az embert a hat órai kelés. Marad a krimi. Francia. Die Hard, Taken, 24 keveréke. Meg is találtam, ami kell.

Egy balul sikerült drograblás során a helyi maffia-főnök közeli hozzátartozója a tettesek sörétes puskájától örök nyugalomba szenderül. Az elkövetők rendőrök voltak, akik szabadidőben kivételesen nem a törvényt szolgálták. Vincent (Tomer Sisley) rendőrnyomozó lelepleződik a rablás során, mikor a maszkot a fejéről letépik. Az elrabolt drogot jogos tulajdonosa mielőbb szeretné viszontlátni, ezért a banda tagjai Vincent fiát a csere lebonyolításáig magukhoz veszik megőrzésre. A tárgyi és személyi feltételek cseréjébe azonban hiba csúszik be, mikor az elrejtett drogtáska az átadás előtt elveszik.

Egészen szórakoztató volt. Az kell mondanom, - amit már régen is állítottam -, hogy a franciák igen is remek akciófilmeket készítenek. Tengerentúli társaikhoz képest tele vannak élettel, ötlettel, földhözragadtsággal és nem mellékesen a takarékosabb költségvetésű akciójeleneteikkel sem kell egyáltalán szégyenkezniük.

A film kezdése élményszámba megy. Szerintem egy ismeretlen film esetében egy ilyen nyitójelenet hatalmas lendületet ad a folytatáshoz és meghatározza a későbbi pozitív hozzáállást. Nyers, erőszakos és feszült. Kár, hogy csak néhány percig tartott.

A továbbiakban, - miután megismertették velünk főszereplőnk családi háttérét és tudatták velünk, hogy nem egyszerű a zsaruk élete sem, különösen akkor, ha a helyi maffia-vezért bosszantjuk fel – a film átköltözik egy hatalmas éjszakai szórakozóhely sötét világába. A hely nagyságára jellemző, hogy akkora, mint egykoron a BNV területén a 2. és a 3. pavilon ágymáson lenne. Hatalmas. Itt szinte minden stílus megtalálható a nyugisabb, lágyabb zenével átszőtt éjszakai bártól kezdve egészen a dübörgő hosue-partis teremig, ahol úgy vonaglanak az emberek, mint a heringek párzáskor. A korrupt zsaruk és bűnözők macska – egér kergetőzése és ámokfutása ebben a végtelen labirintusban folyik egészen – az utolsó jelenetet kivéve – a film végéig. Lehet, hogy valakit elriaszt, ez a zárt környezet, azonban szerintem olyan tökéletes helyzetet teremt, mint egykoron Bruce Willisnek a Nakatomi torony. (csak egy kicsit gyengébb kivitelben természetesen)

A belépő színvonalát sajnos a film nem tudja végig tartani. Maga a történet néhány helyen megbillen és leül, azonban mindig vesz egy újabb lendületet és egészen kellemes meglepetésekkel odaszegez a képernyő elé. A nyugodtabb pillanatokban kapunk egy kis drámázást, a törvénynek nem éppen helyes oldalán álló főszereplőnk lelki vívódásából, de hála az égnek nem olyan sokat, hogy pont megunjuk a filmet. Nem mondhatom, hogy a film soron következő lépéseit előre ki lehet találni, mert mindig szolgált valami remek fordulattal. Egyaránt nem kiszámítható, hogy mi lesz a vége. Szereplőink nem igazán szimpatikus figurák, szinte mindenkiről kiderül valami negatív. Itt megjegyezném, hogy szerintem a „gonoszok" lehetnének gonoszabbak. Simán belefért volna a filmbe egy-két keményebb jelenet, és ezt annak ellenére mondom, hogy így sem volt gyerekfilm.

A verekedős részeknél ne várjunk totálisan megkoreografált, profi módon előadott, Jason Bournet megszégyenítő jeleneteket. Lehet, ez is hozzátesz egy kis pluszt, hogy ezt nézve azon gondolkodunk, így még mi is tudnánk bunyózni (földön fekve hátrafelé csúszva kredencajtókkal védekezni, miközben az ellenség felmosó fával próbál agyonütni). Vicces, de feltűnő volt, hogy az akciójelenetek többsége a konyhában zajlik. Biztos itt lehetett a legtöbb dolgot szabadon és látványosan összetörni vagy a rendezőnek szakács múltja van.

Szereplőink teszik a dolgukat, ütnek, rúgnak, vágnak, és megfelelően szenvednek. Igazából nem emelnék ki senkit, - amúgy sem ismert színészek számomra - de az átlagnál egy kicsivel jobban voltak. Tomer Sisley (Largo Winch) stand – up-os múltját ebben a filmjében nem igazán tudja kamatoztatni. Színészi teljesítménye messze van még Willis papától. Talán nekem egy kicsit a rendőrnő Lizzie Broncheré (One To Another) szerepe lógott ki, valami hibádzott benne, de nem tudnám megmondani, hogy mi volt az.

Frédéric Jardin (Cravate Club) rendező egy olyan filmet készített, amit ha megnézünk, egyáltalán nem bánjuk meg és jó szájízzel kelünk fel mellőle. Nem akar többnek tűnni, mint aminek valójában készült, egy korrekt akciófilmnek. A forgatókönyv egészen remek, amiért szintén a rendező személye dicsérhető. A film lezárása szerintem igazán színvonalasra, - európaira – sikeredett. Kiemelném különösen az operatőri munkát, a látványvilágot, és a film feszültséget teremtő zenéjét. A discoban hallott Queen dalért odavoltam. A vágások, a lassítások igényesek. Voltak annyira eltalált helyről fényképezett, érdekes pozícióban forgatott jelenetek, hogy már nézése közben hangosan megjegyeztem, hogy ez milyen jól sikerült. Nem akarom tovább ragozni, nem nagyon bejött az egész. Szinte kiállt egy feldolgozásért valamelyik híres akciósztárral.

Azoknak ajánlhatom, akik a hét eleji filmezést egy kellemes és könnyen fogyasztható akciófilmmel szeretnék kezdeni. Tökéletes választás hétfőre, keddre, mikor nehezen indul be a hét. Engem feldobott teljesen.

75%

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.