„A modern zabhegyező”. 1 milliós könyveladás. Hol betiltják, hol kötelezővé teszik. Nemzedékünk regénye és még sorolhatnám azokat a hangzatos nyilatkoztatásokat, mellyel Stephen Chbosky regényét illeték a megjelenése óta. Kicsit feltűnő, ha ennyire reklámoznak valamit. Nem véletlen a megfilmesítés sem. Na, hát ennek ellenére nem nagyon akartam megnézni.  Őszintén szólva, nem vagyok oda a romantikus tini drámákért, annyi rosszat láttam már, de ez csak nem hagyott nyugodni…

Charlie (Logan Lerman) 15 éves, ellentmondásokkal teli, furcsa srác, aki éppen gimnáziumban kezdi meg az új tanévet.  Magányában egy éven keresztül leveleket ír egy ismeretlen barátnak, melyben felvázolja csöppet sem egyszerű életét. Leírt gondolataiból a felnőtté válásának zökkenőmentesnek nem nevezhető útját,  – barátok megismerését, szerelmeket, első randit, első csókot, családi problémákat, szex és drogozás hatásait – kísérjük végig, miközben a látomásaiból a múlt eseményeit bemutatva megkapjuk, hogy mitől annyira más személyiség Charlie, mint egy átlagosnak mondható 15 éves gimis.    

A sztori így leírva nem tűnik nagy durranásnak, esetleg színezhettem volna tovább, azonban ha nézzük a filmet, akkor úgy is látjuk majd, mi ennek a fura fazonnak és egyben a filmnek a különlegessége. Amúgy a fene se gondolta volna, hogy lényegében ez egy kesernyés dráma lesz. Elszomorodtam a végére. Azt reméltem, hogy egy kicsit feldob majd a film. Hát nem. Nem volt vele baj, rendben volt teljesen, nem egy giccses idióta romantikus marhaság, amit már annyira lerágtak a mozi hiénái.

Mivel a könyvet nem olvastam, nem tudom összevetni vele, hogy  mennyire is adja vissza a leírtakat. Gondolom a könyv hatása is közrejátszik abban, hogy meglehetősen szeretik magát a filmet. Nekem azért vannak fenntartásaim a celluloiddal kapcsolatban, - lehet azért, mert már ezeken a problémákon rég végigmentem és nem érdekelnek annyira – mert szerintem egy kicsit túlszeretik az emberek. De itt feltehetném a kérdést, hogy kinek is készült? A tinédzsereknek. Akkor meg minek húzom a szám?

Van itt kérem szépen minden, ami egy tinédzserdrámába belefér. Olyan dolgok, melyeket szerintem mindegyikünk átélt még a középiskolában és a film jóleső érzéssel emlékeztet is rá, hogy „na ez velem is pont így volt!” (vagy nem). Beilleszkedési problémák az új suliban, új barátok keresése, gólyák ugráltatása-szívatása, felnézés a végzősökre, iskolabálok. Házibulik során piálás, „beszívás” és félrebeszélés, az első csókra várás, szerelembe esés és szerelmi vallomás, féltékenység és csalódás. Charlie barátunk sem kerüli el ezeket, szépen végigmegy az élet első buktatóin. Nem is akármilyen barátokat szerez, igazán tehetséges, de valamennyire különc társakra talál. A végzős Sam (Emma Watson) és Patrick (Ezra Miller) azonnal beveszik a „bandába” és viszik is a való világba. Charlie próbál felnőni a barátaihoz és szeretne megfelelni az „új” körülményeknek. Sajnos a múltjában történt mélyen elfelejtett dolgok miatt gyakran depresszióba esik. Azonban próbálja a problémáit egyedül megoldani, és ha nem is sikerül neki, a barátai szinte mindig mellette állnak. Röviden és velősen ennyi, boncolgatni nem szeretném tovább, mert konfliktus van benne bőven.

Kifejezetten tetszett, hogy a film a 90-es évek elején játszódik, jóval még a Facebook-társadalom megjelenése előtt. Itt még a kiválasztás a megjelenés alapján történt, nem úgy, hogy mennyire jófej vagyok chat-en.  Sok múlik egy ilyen film esetében a szereplők szerethetőségén. Nem hibáztak, többé-kevésbé eltalálták őket. Nem kimondottam bálványok, simán csak „átlagos” figurák, akikkel azonosulni lehet, már aki tud. Kicsit mondjuk megijedtem Ezra Millertől (mondjuk pont vele nem is szeretnék azonosulni meleg szerepe miatt), mivel elég mély nyomott hagyott bennem az utolsó filmjével, persze nem a színészi teljesítményével, hanem az eljátszott szerepével kapcsolatban. Van egy-két nagyon aranyos poén a filmben, na, nem olyan, hogy fognám a hasam tőle, de tényleg kedves mosolygós! Hála az égnek a film egyáltalán nem vulgáris. Sőt egész kellemes dialógusok vannak benne, néhol igazán egyszerű. Végre a szülők tényleg szülőknek tűnnek és nem pedig béna hozzátartozóknak. Képei között vannak emlékezetesek, amik szerintem igen erősre sikerültek, mint például a bálos táncjelenet vagy esetleg megemlíthetném a klasszikus Titanic-pózt Sam esetében a kocsi hátulján azzal a tökéletes zenei aláfestéssel. A film végét már említettem, hogy szomorú, mert kiderül az igazság Charlieval kapcsolatban, viszont tényleges lezárás szempontjából ez így volt jó, legalább volt valami csattanó.  

Mindenki tudja milyen világot élünk. Sok mindenben ráismertem magamra, de egy-két dolog mellett nem tudok elmenni, ami nem tetszett. A drogokat tényleg ennyire trendi dolog már reklámozni? Továbbá nem szeretnék senkit sem megbántani, de nekem speciel az, hogy ennyire az arcunkba tolják a „másságot”, nem jön be. Nem szokásom állást foglalni kényes témákban (nem akarok tucatnyi levelet olvasni), de nekem ez sok. Tudom, ennek nem kéne problémának lenni a XXI. században, de akkor is.

Fiatal koruk ellenére a srácok és lányok mind felnőttek a feladathoz, de ezen sem lepődtem meg, mivel mindegyikük mögött egész komoly filmes karrier áll. Logan Lerman (Percy Jackson) tökéletes választás volt a kissé gátlásos, érzelmes, félénk Charlie szerepére. A bájos Emma Watson (Harry Potter) nagyszerűen játszik. Ezra Miller (Beszélnünk kell Kevinről) meleg karaktere nekem nem szimpatikus, de el kell ismernem képességét. Ők hárman tényleg viszik a filmet, szerintem igen is nagy tehetségek. Hozzájuk jönnek még a remek mellékszereplők.  Kate Walsh (A Grace klinika) és Dylan McDermott (Képtelen kampány), akik a szülőket játsszák. És megemlítem még a mindig szerethető Paul Ruddot (A 40 éves szűz), aki angoltanárként tovább viszi a róla kialakított pozitív képet.

És most jön az érdekesség Stephen Chbosky rendezővel kapcsolatban, hiszen kevés esetben fordul elő az, hogy maga az író egy személyben a forgatókönyvíró és rendező is. Közel 15 évvel ezelőtt próbálkozott egy vígjátékkal, hogy utána mitől nem folytatta, az nem tudom, mert igen is van tehetsége hozzá. Ezzel az úgynevezett önéletrajzi levélregényével berobbant a köztudatba, viszik, veszik, mint a cukrot, de az, hogy a filmjét is szeretik, az nem semmi. Azt hiszem a siker sztori így kerek. Az imdb. 8.3 pontja elég magas ahhoz, hogy a köztudatba úgy kerüljön be, hogy nagyszerű egyedi film és hasonló stílusban igen régen készült nézhető darab.  Véleményem szerint is egész kellemes lett, de én nem értékelem már ennyire nagyra. Lehet kiöregedtem ebből.  A zenéjéről még szeretném megjegyezni, aki szerette a Rocky Horror Picture Show-t, annak biztos külön örömet fog szolgáltatni, hogy újra hallja felcsendülni az ismerős dallamokat.   

Szintén egy olyan film, aminek az ajánlásán nem nehéz gondolkodni, hiszen függetlenül a kortól bárkinek lehet. A fiataloknak azért, mert az iskola nehézségeit - örömeit nem lehet elkerülni, az „öregeknek” viszont a jóleső nosztalgiázás végett.   

70%

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.