Voltak, vannak és lesznek is mindig olyan kalandvágyó őrültek, akik szeretnének valamely tudós által felállított elméletet megcáfolni laikus ember számára kellően emlékezetes módon. Azt csak maguk tudják megmondani, hogy miért is kockáztatják akár az életüket is az ismeretlenért. Az a teória, hogy még a történelmi idők előttről (1500 évvel ezelőtti időről van szó) Polinéziát Dél-Amerika felől is meg lehetett közelíteni a Csendes-óceánon keresztül, egy norvég néprajzkutató - felfedező fejéből pottyant ki. Az expedícióról egy 70 nyelvre lefordított nagy sikerű könyv, 1951-ben Oscar díjas film és 2012-ben egy igazán jól sikerült kalandfilm készült. Nem mellesleg 2013-ban a legjobb idegen nyelvű film kategóriában Oscar jelöltek között van.  

Kon-Tiki (dél-amerikai istenség neve) volt annak a több mint 10 méter hosszú balsafa tutajnak a neve, melyet Thor Heyerdahl (Pal Sverre Valheim) és öt társa korabeli képek és a dél-amerikai őslakosok szájhagyománya alapján megépített 1947. április 28-án Peruból indult expedíció számára. A hat fős csapat tagjai számtalan megpróbáltatáson mentek keresztül, mire - megküzdve a természeten elemeivel - 8000 km után szárazföldre léphettek. Útjuk során az életüket nem kímélve és a tutaj előnyeit kihasználva számos tudományos felfedezéssel gazdagították az utókort.

Ez a film nem csak kalandfilmnek volt jó, hanem remek ismeretterjesztő filmnek is beillet. Látványos, érdekes, néhol izgalmas, remek történelmi kaland. Az, hogy maga az expedíció bátorság volt vagy hülyeség, döntse el mindenki saját maga, viszont ehhez a filmet látni kell, ha már utána olvasni nem akarunk. Mivel a filmmel kapcsolatban nem szeretnék hangulatfokozó összetevőt leírni, ezért ajánlom a Wikipédia böngészését, mert igen részletes információk találhatók az utazásról.  

Már a Csendes-óceán figyelése is önálló élménnyel gazdagított, mint egy természetfilmben. Hatalmas és csodás, ugyanakkor veszélyes és irgalmatlan, akár a jó anyós. A békés víz és a kék égbolt a tengeri szörnyeknek és a kegyetlen viharoknak a színtere, aki ide merészkedik, készüljön fel a legrosszabbra is!  A film első felében láthatjuk is a felkészülést, az anyagi források előteremtését, mennyire őrült és finanszírozhatatlan útnak látják az emberek az egész vállalkozást. Főszereplőnk rövid családi háttérének bemutatása után a csapat toborzása történik, ami persze egyáltalán nem egyszerű. Mégis elment az esze egy szakácsnak, két rádiósnak - akik korábban a norvég ellenállásban komoly érdekeket szereztek -, egy festőművésznek, aki másodállásban navigátor, és egy mérnöknek. Az óceán meghódítására és a tutaj elkészítésére öt norvég és egy svéd férfi állt az öngyilkos expedíció vezetőjének rendelkezésére. Az építés során semmiféle fém technikát nem használtak fel, segítség csak a haditengerészettől érkezett különféle tesztelésre váró élelmiszerek formájában. Mivel a társaság tagjai nem értenek a hajózáshoz (Thor még úszni sem tudott), ezért a külvilág sok reményt nem fűzött az átkeléshez.

A nyílt vízre vontatás után kezdődhetett az igazi kaland, vagy egyeseknek az unalom. Gondolom abban is volt részük bőven, de ha arról szólt volna csak, akkor a filmet senki nem nézni meg, maximum a Discovery valamelyik csatornáján. A rendezők is tudták ezt, ezért a szebbnél szebb képek után megmutatják, hogy milyen is az, amikor igazán háborog az óceán. Közben a cápák csak azt várják, mikor kerül valamelyik szereplőnk az étlapjukra. Amúgy a film legizgalmasabb pillanatai Spielberg kedvenc állataihoz köthetők. Ezek viszont sosem lesznek az én kedvenceim.  Nyugodt pillanatokban, mondhatnám, szélcsendben tényleg bámulhatjuk a tenger különfélébbnél különfélébb egyedeit. Az igen ritka cápabálnát, kékbálnát, szárnyas halakat, világító medúzákat, de ha a többi halfajt is felismertem volna, akár hívhatnának David Attenboroughnak is (így maradjunk a Kacsánál).:)

Szeretem azokat a megtörtént eseményeket feldolgozó filmeket, melyek végén felsorolják, hogy a későbbiekben milyen csapások érték még a túlélőket az életben. Karrier, házasság, gyerek, stb. Itt sem kellett csalódnom, mert megfelelő információkkal szolgáltak, minden igényemet kielégítve. Továbbá azt is szerettem a filmben, hogy nem tolták annyira az arcunkba a hősiességet, a bajtársiasságot és az összes hasonló maszlagot. Egyáltalán nem egy csöpögős film. 

Női szemmel nézve a szereplők kiválasztása külön élményforrást nyújt. A szálkás kocka hasak négyzetméterre jutó átlaga elég magas. Igaz az illető egyedek a film végére már olyan arcszerkezettel rendelkeznek, mint Hófehérke törpéi. Pal Sverre Valheim Hagen (Max Manus, Zavaros víz) kezdetben álmodozó magatartásával, vékony testalkatával egyáltalán nem tűnik hódító Colombus imitátornak és a későbbiekben is elég nehezen hihető az, hogy sikerült neki megtenni az utat, de a színészi teljesítményével semmi probléma. Külön nem szeretnék senkit kiemelni a szereplők produkciójából, mert szerintem mindenki hozza a kötelezőt. Számomra ismeretlen színészek annak ellenére, hogy láttam már korábban egyiket-másikat norvég filmekben.  Ezt is csak azért tudom, mert nevük alapján gugliztam egyet.  Jók voltak és kész. Pont.

Valószínűleg a megnézésében az is közrejátszott, hogy Joachim Ronning és Espen Sandberg rendező páros korábbi filmje, a norvég partizánakciókról készült Max Manus nagyon tetszett. Harmadik alkotásukkal sikerült Norvégia legköltségesebb filmjét leforgatniuk sokunk örömére. Sajnos éves szinten nagyon kevés kalandfilm készül és azok közül is még kevesebb az, amelyik megérdemli a figyelmet. Ez az utóbbiak kicsiny táborát erősíti. Fantasztikus a fényképezése, már csak a látvány miatt is érdemes megnézni. Ezért is kapott magasabb értékelést tőlem az átlagnál.  Van több emlékezetes kép a filmben, de egyet kiemelnék, mikor a kamera az óceánról felemelkedik a csillagok közé és vissza. Láttunk már hasonlót filmekben, de engem ez mindig magával ragad. Párbeszédek nincsenek túlbonyolítva, a zenéje nagyon jó. Nem azt mondom, hogy hibátlan a film, de mindenképpen érdemes rá szánni egy kis időt, mondjuk a film végéig.

Azoknak ajánlom, akik a cápákat valódi környezetükben szeretnék látni, hogy miként is viselkednek a vér szagát megérezve, és nem csak a Tropicáriumban akarják simogatni őket. Történelmi kalandfilmek kedvelőinek pedig egyszerűen kötelező!

80%

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.