Időtöltésnek való filmeket nem nehéz találni. Bármikor elő lehet venni olyan alkotásokat, melyek csak arra valók, hogy néhány órára elvegyék az ember figyelmét a fontosabb dolgokról, ami manapság nem is árt. Kihúzzuk vele addig az időt, míg nem jön álom a szemünkre. Ennél a filmnél ez a jelenség előbb érkezett meg, mert már fél óra után elragadott az oxigénhiány.

Két jóbarát, Luke (Jake Johnson) és Kate (Olivia Wilde) munkatársak egy chicagói sörgyárban. Életük nagy részét az üzemben töltik, ahol a meló mellett piálással és flörtöléssel mulasztják az időt. Tökéletesek lennének egymásnak, ha nem lenne mindig ott az a bizonyos ha. Mindketten kapcsolatban vannak. Luke házasságát tervezi Jill-el (Anna Kendrick), akivel közel hat éve már együtt van. Kate pedig a meglehetősen hűvös és tartózkodó producer barátjával, Chris-szel (Ron Livingstone) próbálja a kapcsolatát fenntartani.  A párok jól ismerik egymást, és egy közös hétvégi kiruccanás után ráébrednek arra, hogy tulajdonképpen a kapcsolatuk hamis és a barátjuk párja sokkal több, mint egy jóbarát….

Nesze semmi fogd meg jól. Ennyi. Mikor vége lett szinte fellélegeztem és megkönnyebbültem, hogy végre mehetek az ágyamba. Nem tetszett. Röviden ennyi volt a véleményem a film után. Tudom, hogy független filmesek ezt hívnák szuper realisztikus alkotásnak – és talán van is benne valami -, de úgy érzem, ez most sajnos nem állt össze elképzelhetőnek.

Olivia Wilde rajongók persze fényesre dörzsölhetik a tenyerüket, hiszen szeretett színésznőjük egészen kellemes jelenség még egy sörgyárban is, különösen úgy, hogy percenként vedeli a sört, majd a következő jelenetben bikiniben vagy anélkül ugrál a tengerbe, de engem már nem hozott lázba és nem azért mert nem szimpatizálok vele. Az egész sztori unalmas, számomra kevés és bosszantó volt. A szereplők sekélyesek, és maga a dilemma is, - hogy hol van a határ a barátság és a több mint barátság között? – egészen lerágott csont, ami még nem is lenne baj, de mivel a színészek sem kerülnek közelebb hozzánk a film alatt, így az egész film sem. Ettől érdektelenné válik az egész. Tudom, kellemetlen érzés és idegesítő, ha az ember a jelenlegi kapcsolatában másra gondol, mással érzi magát jól és csak sodródik előre végzete felé, és mégsem tesz ellene semmit, de valahogy azt érzem ezt sokkal jobban át lehetett volna adni, nem pedig úgy, mintha csak a szomszédom mesélné el a történetét halál unalmas stílusban.

Néztem a filmet és arra jöttem rá, hogy ennyi erővel nézhettem volna a meteorvadászokat a Discovery-n, mert pont annyira érdekel. Szinte végigásítottam a filmet és csak akkor nyílt ki jobban a szemem, mikor a tábortűz fényénél kedvenc „tizenhármasunk” levette a felsőjét. Bár a film elején még egészen komolyan bámultam a tévémet, de nem azért, mert annyira érdekelt volna, hanem, mert a felírat olyan gyors volt, ahogyan még a nagyigmándi szélturbinák sem képesek pörögni viharban. Nem szeretnék mélyebb elemzésbe bonyolódni. Amúgy elég sok pozitív kritikát olvastam a filmről és lehet én láttam az egészet rosszul, de vállalom a leírtakért a felelősséget.

Szereplőink közül csak a női színészeket emelném ki, de nem olyan magaslatokba, hogy ne látnánk őket a felhők fölött. Olivia Wilde (Lopott idő) egészen nézhető volt annyiszor rebegtette meg a szempilláit. Kicsit természetesebb, mint ahogyan addigi szerepeiben láttuk. Bár Jake Johnsonnal (Csak szexre kellesz) egyáltalán nem működött az a bizonyos „kémia”, amit adott esetben mindig emlegetünk és talán ez volt számomra az egyik legnagyobb hiba. Nem éreztem őket egyáltalán összeillőnek semmilyen szempontból, csak amikor egyszerre fogták meg a sörös kancsóikat. Most kövezzenek meg, de igen is leírom, hogy számít a „külső” és nem kell mindig a „belső” értékkel jönni. Anna Kendricket (Tökéletes hang) szeretem, szerintem egészen remek színésznő és lehet, ezért sem akarok semmi rosszat írni róla, amúgy is csak másodhegedűs most. Nem élete műve, de a mi kellett ehhez a nem túl összetett szerephez, simán hozza. Ron Livingstone (Démonok között) pedig csak úgy lebegett a semmibe. Totál nem emlékszünk majd rá.

Egyébként értettem, hogy a meglehetősen fiatal Joe Swanberg (V/H/S) rendezőnek, mi volt a célja ezzel a filmmel, de sajnos ennek üzenetnek az átélése nem jött át. Most nem éreztem ezt jónak. Úgy gondolom, hogy a túlzott realizmusra törekvés inkább a visszájára fordult és eltaszított a nézésétől. Érdekesebben megírva, szerethetőbb karakterekkel esetleg nézhetőbb lett volna. Még azt sem mondhatom, hogy a szövegek annyira rosszak, de mégis álmosító, szürke volt az egész. Ennyire unalmas lenne tényleg a való életben ez a téma? Nem hiszem. Szerintem sokkal izgalmasabban és drámaibban előadható. És meg merem kockáztatni, hogy viccesebben is. Az operatőrnek néhány esetben úgy remegett a keze, hogy csak a vibrált a szemem tőle. A zenéje egészen szerethető tingli-tangli. Újbóli megtekintését - netán szinkronosan is - szerintem kihagyom. Lehet, hogy csak marha rossz napot fogtam ki és azért szóltam le. Amúgy aki nem akarja az egész filmet végignézni, nyugodtam álljon neki a lenti bemutatónak, mert szinte a történetnek az összes lényeges pontja benne van.

Azoknak ajánlom, akik a szereplők szimpatizánsai és nagy fanatizmussal habzsolják kedvenceik minden egyes megmozdulásait és most nem Livingstonra gondoltam. Romantikusnak nem romantikus, drámainak nem elég drámai és egyáltalán nem vicces.

55%

ui,: Aki, szeretné megnézni a filmet hagyja ki a bemutatóját, mert tényleg minden benne van.

Néhány kihagyott, de azért filmezéstől nem mentes hónap után újra jelentkezem. Kicsit bele kell rázódnom újra az írásba…. Nyáron hallottam a VOLT fesztiválon: „Ami nem megy, azt erőltesd!” Talán ha ezt a mondást követem, csak sikerül valamit összehoznom. Erről a filmről mindenképpen szeretem volna néhány sort legépelni, mert a téma annyi embert érint már a mai internet által behálózott szép kis bolygónkon, hogy nem hagytam elveszni a fejemben.   

Rich (Jason Bateman) munkamániás ügyvéd, aki családjával csak futólag érintkezik, mivel a telefonja szinte a füléhez nőtt. Cindy (Paula Patton) és Derek (Alexander Skarsgard) egy idegileg kikészült pár, akiknek nem elég, hogy a babájuk elvesztését is fel kell dolgozniuk, de emellett elég kellemetlen helyzetbe kerülnek, amikor egy veszélyes online bűnűző a személyes adataikat is ellopja. Mike (Frank Grillo) megözvegyült ex-zsaru egyedül neveli kamasz fiát, Jasont (Colin Ford), aki a neten keresztül az egyik haverjával az osztálytársát terrorizálja. Egy feltörekvő újságírónő, Nina (Andrea Riseborough) felnőtt (adult) tartalmú online oldal leleplezésétől várja karrierjének beindulását, miközben a szex oldal egyik fiatal szereplőjével, Kyle-al (Max Thieriot) ismerkedik. Mindenki idegen egymásnak, különböző társadalmi rétegből jöttek, teljesen átlagos, hétköznapi emberek, akik élete mégis összetalálkozik ebben az idegtépő online világban.  

Internet megváltoztatta a világot, ez tény és már-már közhely. Egyesek örömére, mások bánatára. Van, akinek az életét jobbá tette, van, akiét tönkrevágta. Naponta találkozunk ezekkel az emberekkel, hiszen a szomszédjaink is lehetnének. Egy biztos, az online világ nem közömbös egyikünkre sem és láthatatlanul belénk épült. Ismét egy „NET”-es film, ami az emberi kapcsolatokról, érzelmekről, reményről, szeretetről, kitartásról és még sorolhatnám mi mindenről szól. Nem egyszerű róla beszélni és nem is nagyon szeretnék, a felfedezés örömét meghagynám mindenkinek saját magának. Nem egy felemelő alkotás, nem fogunk felhőtlenül tapsikolni a boldogságban utána. Maximum csak azért, mert láttunk egy igen komoly és mély üzenetű filmet, de készüljünk fel, hogy nem tölt fel.  

Annál inkább szomorú, rémes, sötét és nyomasztó, különösen annak fényében, hogy a szemünk előtt zajlik az egész, hiszen manapság erős túlzásokkal szinte a fél életünket a net előtt töltjük (ilyenkor kell azt írnom, hogy tisztelet a kivételnek), és nagyjából tisztában vagyunk vele, hogy bármelyikünkkel megtörténhet a baj, ha egy kicsit nem figyelünk oda magunkra vagy akár gyerekünkre. Hiszen ki az, aki nem használta már a „chat”-szobák bármely formuláját? Ki nem játszott már, ki nem próbált már ki valamely internetes játék adta őrültséget, esetleg követett el gyerekes viccet mások kárára? Léteznek még emberek, akik nem rendeltek interneten keresztül (gondolom azért igen), és nem töltöttek ki személyes adatokat kérő nyomtatványokat? Vagy a legjobb - és egyben az utolsó magamnak feltett kérdésem -, hogy van-e olyan valaki még, aki nem nézett rá akarva vagy akaratlanul felnőtt tartalmú oldalra? Egyszerűbben, pornó site-ra? Aki „fent” van a „net”-en szinte kizárt, hogy nem lépett át valamely képzeletbeli határt. Negatívan (naponta 25.000 embernek lopják el a személyes adatait) vagy pozitívan, de mindenképpen magába szippant a hálózat, ha hagyjuk magunkat.

Ebben a filmben három különböző család hihető és szomorú tragédiáját követhetjük végig, ahogyan darabokra hullik a web-kapcsolatokra száműzött életük, mivel nem figyelnek kellőképpen egymásra. Mentségükre legyen mondva, hogy nem csak saját hibájuk következménye. Láthatjuk, hogyan próbálnak küzdeni saját magukkal és a láthatatlan veszély ellen, hogy hogyan teszi próbára az „ellenség” a kapcsolatukat, de tényleg nem szeretnék részletesebben belemenni a történetbe.

A film elég megrázóan indul, és elég kijózanítóan fejeződik be. Egészen lassú, hagyja az emberben az elhangzottakat ízlelgetni, hogy belülről érleljük a dolgokat ezzel is közelebb hozva szereplőink fájdalmát és megértsük tetteiket. Mondjuk igazából, a szövegkönyv nem tartalmaz hatalmas dialógusokat, és a jelenetek sem szolgálnak eget rengető újdonsággal, de mégis van valami, ami miatt érdekes az egész.  A film elején kicsit megijedtem, hogy hány szál is kerül bele a filmbe, de aztán később megnyugodtam, hogy pont megfelelő számú a szereplőgárda ahhoz, hogy egy szépen összerakott, lassan egymásba érő film épüljön fel a szemem előtt. Döcögve, de ugyanakkor mégis feszülten haladunk a végkifejlet felé, amit talán egy kicsit bátrabbra, merészebbre gondoltam, de legalább nem találtam ki.

A színészeket szinte kivétel nélkül dicséret illeti a gyerekektől a felnőttekig. Jason Bateman (Förtelmes Főnökök), az elfoglalt ügyvéd drámai alakítása nagyszerűen hozza a „felébredő apát”. Talán ő az akit elsőre szívből kiemelnék. Paula Patton (Mission Impossible: Fantom protokoll) az elhanyagolt feleség szerepében tényleg fájdalmat és sajnálatot ébreszt. Max Thieriot (Jumper) amikor jelen van, nem lehet a szemünket levenni róla. A gyerek színész Colin Fordról (Az igazi kaland) elhiszem, hogy csak egy ártatlan tréfát akart véghezvinni, de ha mindenkiről szeretnék írni néhány sort, betelne hamar az oldal. Elégedjünk meg annyival, hogy Frank Grillo (A műszak végén), Alexander Skarsgard (Csatahajó), Andrea Riseborough (Feledés) és Hope Davis (Vasököl) játékán egy csöppet sem láttam azt, hogy nem hiteles az egész, amit szerepük megkívánt. Nem annyira szerethetőek a karakterek, de a játékuk kifogástalan.

Henry Alex Rubin dokumentumfilmeken edződött rendező brutálisan jó filmet készített. A Gyilkos-labda a kerekesszék harcosai (Murderball, 2005) című filmjéért Oscar-díjra jelölték. A mostani filmjében is meglátszik a rendezői múltja. Bravúros, érdekes, aktuális és különleges atmoszférájú alkotás, amin el lehet gondolkodni és el is kell, mert csak így van értelme az egésznek. Sötét, rémisztő, de ez is a lényeg.  Az egész alkotás nagyszerűen van „elmesélve”, végig ébren tartva a bennünk szunnyadó nyugtalanságot, a tehetetlenséget. Figyelemfelkeltést akart, ami számomra nagyszerűen átjött. Nagy erénye a filmnek, hogy beleéljük magunkat és elgondolkodunk, hogy valójában mi mennyi időt is fordítunk egymásra és hogy hagyjuk már a gépeket a polcon.

A fényképezése egészen bravúros. A színek külön fejezetet érdemelnének. Olyan technikai beállítások vannak, hogy csak bambultam. Mégis azt mondom, hogy az egészet elronthatta volna ha a film vágását elrontják. De nem sikerült, nagyszerűen áll össze a kép.  A zenéjét Max Richter (Viharsziget) követte el, amit élvezettel és beleéléssel lehetett hallgatni. Szerintem napjaink egyik fontos filmje lesz, bár ez csak az én véleményem.

Azért megjegyzem, hogy a filmhez nem volt nehéz szponzorokat találni, a nagy gyártók szépen tejelhettek, mert még véletlenül sem lettek kitakarva a reklámok (ugye Sony, Toshiba, Apple). (és még én is reklámozom őket)

Ezt a filmet kötelező megnézni, nem ajánlgatom külön senkinek. Kicsit vigyázzunk már magunkra és figyeljünk oda egymásra ebben a bedrótozott világban. Ne csak az a rohadt okos telefon legyen mindig a kezünkben, és a pihenés se abból álljon, hogy a laptop nyomja a hasunkat. Nem akarok tovább okoskodni, én is a netet használom, hogy megszülessen ez a néhány sor. Ki is kapcsolom, elég volt mára.

80%