Francia krimik és thrillerek az átlagnál jobbra sikerülnek és nem is kell hozzá Luc Besson felügyelete. (Talán bátorkodom kijelenteni, hogy régen garanciát jelentett a minőségi munkára, de manapság tömegével jönnek filmjei és ez bizony nem tett jót hírnevének.) Ezért örültem meg a következő filmnek, és bíztam benne talán a galloknál másnak is van annyi pénze, hogy összehozzon egy jó filmet.

Rablásért elítélt Adrien (Albert Dupontel) szabadon engedésének napja hamarosan közeledik, ezért békésen tölti börtönbüntetésének utolsó 2 hónapját, hiszen a bankrablásból szerzett zsákmány sosem került elő.  Azonban az utolsó napokban, mikor az új cellatársát a pedofíliáért elítélt Jean Louis-Maurelt (Stéphane Debac) lincseléstől megvédi, a rabtársai ellene fordulnak. Másnap Maurelt ellen felhozott vádat visszavonják és szabadon engedik. Mivel Adrien félti feleségét és gyerekét a maffia bosszújától, megbízza a bizalmába fogadott Maurelt, hogy továbbítson egy titkos üzenetet a rablásból származó pénzről feleségének, akinek a meneküléshez pénzre lenne szüksége. Azonban Maurel mégsem az az ember, aminek főszereplőnk hitte, ezért Adrien megszökik a börtönből és megkezdődik a versenyfutás az idővel……

Na, ez volt az a film, ami után szintén felemás érzelmekkel keltem fel. Nem mondom, hogy nem tetszett, de sajnos a zseniális és a gyengécske megoldások egyvelegéből nem születhetett kiemelkedő alkotás, azért az átlagnál így is egy kicsivel jobb film. Azt azért hozzátenném, hogy este 10 órai kezdés ellenére simán ásítás nélkül is nézhető, ami számomra plusz pontot jelent.

A film baromi jól indult, mint nagy általánosságban a filmek többsége. Börtön, kemény srácok, véres bunyók, hihetetlen szabadulás, majd menekülés a zsaruk elől, üldözés, hajsza és versenyfutás az idővel, mint ahogy már a leírásában is feltüntettem. Emberünk többet rohan sulis táskájával a hátán egy nap alatt, mint Frodóék a gyűrűvel hetekig. Tényleg pergős akcióknak lehettünk tanúi és ahányan néztük az mondtuk, hogy eddig bizony tetszik. Azonban a film a közepétől leül és teljesen átlagos thrillerré fejlődik vissza. A vége sajnos szintén nem a legjobbra sikeredett, de úgy gondolom láttunk már sokkal rosszabb befejezést is.

Az akciójelenetek teljesen jók, bár néha totál hihetetlenek, (5. emeletről ablakon keresztül látatlanban kiugrani teherautó tetejére, majd továbbfutni egészen merész) ami még az első jelenetnél elmegy, de később már inkább nevetséges és felhördülést vált ki. Hozzátenném, hogy még mindig azért az élvezhetőség határán van. Az autós jelenetek nem mennek át a Cobra 11 által felépített minőségen. Aztán ami még lelombozott kicsit, hogy a rendőrök totál pancserek, ügyeskedni próbálnak, de látszik rajtuk a bénaság. Mondjuk, ha meg az első 5. percben elkapják főszereplőnket, miről is szólt volna a film. Lehet a gyenge színészi játék számlájára írható mindez, mert tuti, hogy alakításuk láttán Oscar szobrocskát nem fogunk emlegetni. A nyomozóhölgy is sokkal jobb volt fehérneműben, mint a film alatt bármikor felöltözve. A társai viszont minden tekintetben viszik a prímet. Persze vannak még érdekes dolgok, amikre lehetne keresni választ, hogy egy börtönből szabadult ember miként képes kaszkadőröket megszégyenítő trükkökre és hasonlók, de inkább próbáltam a filmre koncentrálni, és nem állandóan belekötni, lehet egy jobb napon kapott el a megnézése.

A szálakat keverő „főgonoszunk” úgy nézett ki, mint aki éppen frissen vizsgázott számvitelből a Közgázon, akár Mézga Aladár faterja is lehetett volna soványabb kivitelben. Arra is, hogy miért nem volt képes egy gyorsabb sprintre az egész film alatt a végén jöttem rá, mert tipikusan az az ember, aki világ életében felmentett volt tesiből. Egyszerűen szétesett volna. A lényeg, hogy egyáltalán nem volt félelmetes bármekkora sorozatgyilkost is játszik.

Azt hiszem nem írtam semmi olyan hízelgőt, ami miatt érdemes lenne megnézni, pedig azért ez nem így van. A gyönyörű tájakon játszódó jelenetek és a felszültség keltéséhez nagyban hozzájáruló zenéje szintén plusz pontokat eredményez nálam. Simán nézhető film a maga kategóriájában.  

Érdekességképpen megjegyzem, kicsit vicces volt nézni francia filmben azt a rengetek BMW-t, amit felhasználtak a filmhez és csodaszámba megy, hogy nem kifejezetten ragaszkodtak a készítők a citroenekhez és peugeotokhoz. (jáj, ez de szép szó)   

Annak ellenére, hogy nem voltam megelégedve a szereplők alakításával, a francia filmgyártás meglehetősen híres, „Hollywoodban” is megfordult művészei vettek részt a filmben. Albert Dupontel (Visszafordíthatatlan) játékában semmi kivetnivalót nem találtam. Teljesen rendben van annak ellenére is, hogy szerepe szerint legalább három alkalommal is a mennyországban kellett volna ébrednie. Alakítása kimagaslott, ami azért nem volt nehéz ebben a filmben. Stéphane Debac (Az esemény) pszichopatának annyira szerintem nem volt jó. Alice Taglioni (A rózsaszín párduc) nyomozást vezetőnek piszok jó nő, de színészként nekem nem tetszett. Caterina Murino (Casino Royal) és Sergi López (A faun labirintusa) nem sok vizet zavartak.

Eric Valette (Nem fogadott hívás) rendező egészen klassz alapanyagból készített egy teljesen nézhető filmet. A forgatókönyv, a fényképezés, a vágás, a zene mind rendben van. Tipikusan az a film, amit ha felfedeznek az amcsik, tutira remekelik. Addig viszont senkit sem fog érdekelni. Ezért is gondoltam, hogy írni kéne róla néhány sort, ne vesszen el egyből a süllyesztőben (nem mintha az írásom sok embert befolyásolna). Tényleg vannak benne klassz részek, amiért érdemes tenni érte egy próbálkozást és bármennyire is negatívnak tűnt ez a néhány gondolatmenet, ne vegye el senkinek a kedvét a megnézésétől.     

Ajánlhatom minden olyan nézőnek, aki megcsömörlött az öreg földrészünktől távolabb készült filmektől és szeretik a krimiket. És azoknak is, akik eredetiben szeretik megnézni a filmeket és majd évek után a feldolgozását.

65%

Mai nap folyamán megnézett harmadik filmem minden tekintetben elvitte nálam az egyik leghatásosabb idei film képzeletbeli díját. Nem gondoltam volna, hogy idén még befut olyan alkotás az álomgyárból, melynek megnézése után nehéz szavakat találni. Persze ezek azért erős megnyilvánulások részemről, de akkor is így gondolom. Félelmetesen jó volt bármekkora mese is.

Paddy Conlon (Nick Nolte) egykori alkoholista bokszedző kisebbik fia Tommy (Tom Hardy) hazatér Irakból, és megkéri apját, segítsen felkészülnie az 5 millió dolláros pénzdíjazású ketrecharcra. Tommy testvére Brendan (Joel Edgerton) egykoron szintén harcos volt, jelenleg középiskolai fizikatanár. A testvérek a kapcsolatot megszakították egymással, mikor szüleik elváltak. Tommy az édesanyjához került, Brendan pedig elköltözött otthonról. Mikor Brendan gyerekének szívműtétje után a család kasszája kiürült és a házukat végrehajtók elvennék, egyetlen lehetősége maradt, beállni újra a ringbe és elhozni a főnyereményt. A két testvér útja keresztezi egymást……..

Az utolsó fél órát egybeugrott gyomorral néztem végig, annyira izgultam. Könnyem nem fojt ki, de kevés kellett volna hozzá. Ilyen piszok jó drámai sportfilmet elvétve készítenek. Most mondhatnám, hogy évente, ha a The Fighter-re gondolok, de nem nagyon emlékszem rá, előtte mikor volt erre példa. Természetesen van különbség a két film között, ha már egymáshoz hasonlítom őket, de egy biztos, a szereplők ebben a filmben is szinte tökéletesen játszanak.

A történet az elején két szálon fut, melyben megpróbálják felvázolni a testvérek különböző életútjait, a család szétszakadásától egészen a jelen pillanatáig. Addig, míg a szálakat össze nem kapcsolják, megtudhatjuk miért is haragszanak egymásra és miért gyűlölik apjukat. A történetükről nem szeretnék írni, mindenki ismerje meg maga. A lényeg, hogy egyik fiúnak sem volt könnyű a válás utáni időszak és ez miatt mindenki eltávolodott a másiktól. A film kétharmada tulajdonképpen el is megy embereink lelkizésével, és csak néha kapunk egy-két perces „bunyós” részt. Mégis úgy gondolom, hogy ezek a részek a film erősségei. Hála az égnek tökéletesen egyensúlyban van a verekedős keményebb jelenetekkel. Egyáltalán nem éreztem egyiket sem soknak, vagy kevésnek. Az utolsó harmadában jönnek a komolyabb ütközetek, mind a család tagjai között, mind pedig a ringben. A verekedős jelenetek brutálisak, kemények és intenzívek. Aki ebben a műfajban jártas biztos talál hibát, de én nem véltem felfedezni. Igazán nyers csonttörő küzdelmeket láthatunk. A legutolsó jelenet lehet sok emberben csalódást kelt majd, de nekem ezzel sem volt problémám.

Közel 140 perces játékidő ellenére egy percet sem unatkoztam. Végig fenntartotta a lelkesedésemet, élveztem a filmet leizzadt tenyérrel. Állandóan a film befejezésére koncentráltam, hogy vajon hogyan tudják megoldani. Kombináltam különféle variációkat, de konkrétan nekem nem sikerült rájönnöm a végére.  Olvastam máshol, hogy pont ez volt a baj, hogy túl kiszámítható volt, hát azoknak gratulálok. A másik remek dolog, amiért tényleg jár a plusz pont, az pedig a remek szereplőválasztás, hiszen mindhárom főszereplő brutálisan jól játszik.

Tom Hardy egy dühös állat ki letépte láncát. Már a Bronson c. filmben sem volt kicsi, de most a nyaka akkora lett már, hogy keresztben tudna aratni rajta egy kombájn. Kigyúrva, tetoválással a karján félelmetesen néz ki. Ha így halad egyszer talán a legeslegújabb James Bond film főszerepét is megkapja, ha Fleming főszereplőjének karakterfejlődését figyelembe vesszünk. Mikor betör a ketrecbe, a düh egyszerűen kirobban belőle. Hatalmasat alakított. Nagy karrier előtt áll. Joel Edgerton (Animal Kingdom) épphogy egy hangyányit marad el mögötte kettős szerepében. Nagyszerűen és hihetően játszotta el mind az apaszerepét és mind a ketrecben fellépő harcost. Alakítása szívbemarkolóan hatásos. Viszont Nick Nolte az, aki szinte mindent visz. Tökéletes a volt alkoholistát megformáló szerepében, aki szembe mert nézni múltjával. Már az elején látni lehet, hogy ez bizony emlékezetes alkotása marad és nem is csalódtam benne.

Gavin O’ Connor a Csoda a jégen c. filmje után, ha nem is csodát tett, de felejthetetlen filmélménnyel gazdagított. Csoda az is mondjuk, hogy a film végére nem írták ki, hogy megtörtént eseményeken alapul, mert ezt azért nehéz lett volna elhinni. Igazából egy jól megírt szórakoztató Hollywoodi mesefilm, amiben brutálisan jó színészek teszik az aprólékosan megtervezett dolgukat. A rendezése kiváló, operatőri munka szintén. Élveztem, hogy a kamera előtt szinte mindig volt valami. Zenéje speciel csak a végén fogott meg, de valószínűleg csak azért, mert annyira koncentráltam a filmre. Nem azt mondom, hogy a film tökéletes, mert ha akarok, találok fölösleg dolgokat, mint pl. az iraki szálak, és a sulis dolgok az igazgatóval, és volt már hasonló sztori is a történelemben, de ez nekem az utóbbi időszak egyik legszórakoztatóbb filmje. Lehet hasonlítani a The Fighterhez, de felesleges, annak is megvannak az erényei és ennek is. Speciel ez nekem jobban tetszett.  

Film gyakorlatilag a megbocsátásról szól, viszont aki sportolt valaha is, az tudja mi az a küzdelem, amit a film megmutat. Több mint 30 éve játszom csapatban és bizony emlékszem olyan "csatákra", mikor a felállított feladat nem csak a győzelmet jelentette, hanem annál sokkal fontosabb dolgokat. Mindent egy lapra feltéve beledögölve elérni a célt, elmondhatatlanul felemelő érzés. És ez nemcsak a sportra igaz, hanem a való életre is. Rengeteg esetben bizony nehéz talpra állni, de ha meg sem próbáljuk, közhely, de sosem fog sikerülni. Lehet, ezért is áll közel hozzám ez a film.

Ajánlom ezt a filmet szinte mindenkinek.

90% 

Vasárnap délutáni szomorú téli időben egészen kellemes volt nézni más földrajzi fekvésű, melegséget sugárzó képeket. Kellemes bambulni Kolumbia naptól ragyogó fővárosát, miközben kinézve a teraszról minden rideg és szürke.   

Az alig tíz éves Cataleya (Zoe Saldana) szüleit a szeme előtt gyilkolják le a helyi drogbáró emberei Bogotában. Kis szerencsével a kislánynak sikerül eljutnia Amerikába. Nagybátyja 15 év alatt profi bérgyilkost nevel belőle, akit a 22. gyilkosság után sem tudnak a rá vadászó emberek elkapni. Azonban Cataleya sosem felejtette el szülei gyilkosát...........  

A film szép színes volt. Ennyi a véleményem. A helyszínek és a HD tv nyújtotta gyönyörű élénk színes képek voltak azok, amik számomra az egész alkotásból megmaradtak. A Kolumbiai helyszínek félelmetesen szépen néztek ki tű élesen. Ja, hogy ez nem egy Natioal Geographic természetfilm volt? Sebaj.

Sajnos akciófilmnek is harmatgyenge, de úgy alapban szerintem mindennek. Voltak benne reménykeltő jelenetek, de többnyire a varázslatos színei ellenére is marad minden szürke. A forgatókönyvet kivételesen nem bántom, mert teljesen felesleges a bosszúfilmek szögegyszerű vonalát elemezni. Aki leül elé totálisan tudja, hogy mire számíthat. Valakit megbántanak és az illető amint tud, sérelmeit megtorolja mindig kicsit durvábban. Ennyi. A készítők megpróbáltak mindent bevetni, lőttek, bunyóztak és romboltak benne szépen, de egyre nem figyeltek igazán, ami nálam abszolút nem jött be és az pedig maga a főszereplő kiválasztása. Ezt a kis törékeny amazont egyszerűen nem tudom elképzelni ebben a szerepben. 40 kilójával ugyanolyan hiteltelen volt, mint a Hanna c. filmben Saorise Ronan. Vagy talán teljesen felesleges csodálkoznom azon, egy nádszálvékony asszonyka hogyan bír el két géppisztolyt is egyszerre? És persze ez csak egy dolog a sok közül. A másik - ami engem tulajdonképpen nem zavart -, de nagyon feltűnő volt, hogy egy filmet úgy próbálnak eladni, hogy szinte csak az említett hölgy vetkőzésére épít, azért valljuk be ez nem a Showgirls folytatása. „Macskanőnk” simán elmehetett volna inkább fehérneműreklámba, minthogy ebben a filmben aprította volna az ellenséget.

A filmnek van ritmusa az elején, ami sajnos elég hamar megtörik, mert ha ezt végig tudnák tartani, még hibái ellenére is egész kellemesre sikeredhetett volna. Egy-két jelenet már a fantasztikum határát súrolja. Olyan dolgokat láthatunk (nem állok neki felsorolni), ami után csak azt a kérdést lehet feltenni: ”Na, ezt most hogyan?” A film végére teljesen kifogy az ötletekből, nem volt jó a befejezése egyáltalán. Találunk a filmben egy teljesen felesleges időhúzó romantikus szálat, ami a történet szempontjából nem oszt és nem szoroz, de ha a filmben van egy jó csaj, legyen már egy jó pasi is. Szereplőinkről azonban ezekben a jelenetekben sem tudunk meg semmit. Az akciójelenetek némelyike egész klassz kis mosolyt csalt az arcomra, de mivel ez nem vígjátéknak készült, ezért ezt sem lehet dicséretnek venni. Az utolsó verekedős résznél a bunyó felgyorsítva kifejezetten gáznak tűnt. A rosszarcú bűnözők egyáltalán nem keltetettek semmiféle félelmet. Szerintem ennyi elég a negatív dolgokból, mert ha totál kikapcsoljuk magunkat és nem nézünk semmi után értetlenül, még másképp is hozzá lehetne állni….    

Zoe Saldana (Avatar) színésznői kvalitásait kilátszó mellbimbói sem tudják emelni. Egy érzelmesebb jelenettől eltekintve semmi olyat nem nyújtott, ami bármilyen szempontból is hiteles lett volna. Szerepe totálisan egysíkú, érzelemmentes, és meg merem kockáztatni, hogy még nem is szerethető. Szerintem sokkal jobb nő, mint színész, és akkor ezzel a megállapítással nem kápráztattam el senkit.  Michael Vartan (Anyád napja), Lennie James (Blöff) csupán csak karakterei a filmnek. A többiekről sem tudok semmi dicsérőt mondani, csak kitöltik az idejüket.  

Olivier Megaton (A szállító 3) filmje egyszerűen nem jó, de nem mondom rossznak sem, mert ennél lényegesen rosszabb filmeket is láttam már. Csak a forgatókönyv hibáit félretéve sem tudom azt mondani, hogy tetszett volna. A főszereplőnk tényleg jól néz ki, de más semmi. Viszont lehetne azon vitatkozni, ki lenne erre a szerepre jó? Az akciójelenetek némelyike kínos, valamelyik pedig teljesen elmegy. A tájakért meg nem kell megnéznünk. Röviden és tömören ennyi. Azt azért itt megjegyzem, előbb-utóbb már az is unalmas lesz és szerintem nem lesz jövedelmező, ha szinte átlátszó súlytalan női karaktereket keresnek John Rambonak.  

Azoknak ajánlom, akik rengeteg szabadidővel rendelkeznek és nem bánják meg (mint én), ha egy kicsit gyengébb filmet is megnéznek, mondjuk olvasás helyett. Amúgy lehet, teljesen más véleményen lesznek és bejön nekik párductestű főszereplőnk halovány domborítása.

50%

Ezzel a filmmel még nyári elmaradásaim egyikét próbáltam pótolni, azt gondolva véletlenül, hogy estére tökéletes választás lesz negatív kritikái ellenére. Na, de azért erre én sem számítottam, hogy ennyire bűn rosszra sikerült.

Conan (Jason Momoa) miután lemészárolják a családját és felgyújtják a faluját, elindul megkeresni a gyilkosokat, hogy bosszút álljon rajtuk. Conan 20 év után számtalan veszélyt túlélve Khalar Zym (Stephen Lang) nyomára akad, aki gonosz hadúrként továbbra is a világ leigázásán fáradozik, miközben egy szuper varázserővel rendelkező maszk darabjait keresi……….

Röviden és velősen ennyi a sztori. Ez a film bűn rossz úgy, ahogy van. Nem Conan volt a barbár, hanem aki engedélyezte a régi "nagyot" újraforgatni. Nem is tudom, hogy hirtelen felindultságomban folytassam-e, vagy hagyjak leülepedni egy napot neki. Még az első 5 perc tetszett is, hiszen régen láttam fantázia filmet és Ron Perlman személye még meg is győzött, hogy talán nézhető lesz. Persze azt tudtam, hogy sok szerepet nem szántak neki, de egészen addig a pillanatig, míg fel nem dobja a talpát egészen tűrhető volt, a szupergyerek ellenére is.

Utána azonban szinte minden elvette a kedvemet az egésztől, kezdve azzal, hogy honnan a fenéből szalajtották ezt a Conan fiút. Azt hogy szépfiú, meg harcos-testű, fogkrémreklám-fogazatú, megértem, de hogy ennyire ne legyen színész, nehezen fogom. Igaz ezek a felsorolt jellemzők legalább arra jók, hogy a férfitársadalom megjelent egyedei mellé majd szép számmal megjelennek a moziban amazonok, akiknek nem csak a kidolgozott felső test látványa okoz majd örömöt, hanem a vértől csöpögő aprításos jelenetek is kéjes vigyort csalnak a szájukra.

Nem kell amúgy csak őt kiemelni, mert a gonosz varázslókisasszonyon kívül - aki csak körömhosszal emelkedett ki a rendkívüli szereposztásból - a többiek is bűn rosszak. Hasonló élményben lenne részem, ha a kereskedelmi csatornákon délután vetített sorozatokban szereplőket kellene néznem. Iszonyú volt, és akkor még az ügyeletes szép kisasszonyt meg sem találtam, hiszen róla is annyira tükröződött az értelem, hogy nehéz volt elhinnem, megtudná-e mutatni, melyik a jobb és a bal keze. Talán ami dicsérendő, az a látványvilág, de a végére mikor összeomlik az Indiana Jones-os jelenetnél a kőfal, már attól is elment a kedvem. Szépek a makettek, messziről, de úgy látszik rajtuk a súlytalanság, mint Conan kardjánál az acélhiány. Néhány szereplőnek annyira tökéletesen szép irigylésre méltó fogsora volt, hogy azonnal alkalmazná szerintem az Aquafresh cég. Azt hiszem ebben az időben nem ez volt a jellemző, de lehet ezért lett a film kategóriája: fantázia.

Ennél a filmnél igazán csak annak tudtam örülni, amikor vége lett. Sajnos még hosszú is volt. Persze ilyenkor fel lehet tenni a kérdést, hogy akkor minek néztem meg. Amire meg egyszerű válaszolnom, mert gyerekkoromban állati nagy kedvencem volt „Swarci” ebben a kaszabolós szerepben. Igaz ezt el lehet mondani erről a változatról is, mert bizony fröcsköl a művér ezerrel. Aki csípi ezeket a jeleneteket, tutira boldogság önti majd el a szívét, hiszen 10percenként hullnak a végtagok és egyéb testrészek. Brutalitásban és gusztustalanságban nincs hiány. Különösen emlékezetes jelenet, mikor a levágott orrú srácnak az orrlyukában turkál főszereplőnk.

Talán egy jelenetet emelnék az utolsó két másodpercen kívül, amikor emberünk a homokemberekkel vírgonckodik. Azért ez sem egy eget rengető, de legalább erre azt tudtam mondani, hogy jó volt és talán egyetlen másodpercre még izgultam is. Ha már az utolsó jelenetről említést tettem, azért kicsit megállt a szívem, hogy akkor most itt nem lesz happy-end? Kezdtem örülni, végre van valami említésre méltó, amire mondjuk nem számítottam! DE ebben is tévedtem, mint az egész filmben.

A kardozás, amit ezekben a filmekben szeretek, teljesen lehangoló volt. Egyáltalán nem éreztem megkoreografáltnak, (de szép szó) annyira látszott, hogy mikor ki jött, kinek kellett vágni, kinek védekezni, mintha csak táncoltak volna szereplőink egymás mellett. És amit különösen nem értek, hogyan lehet az, ha valaki a világ leghatalmasabb embere lesz, mert nála van az erő(maszk), minek kell kardoznia? Miért nem fújja csak úgy el, mondjuk azt, aki nem a zsánere…….

Tényleg sajnálom az eredeti film mítoszának lerombolását. Emlékül elő is vettem, hogy majd jól megnézem. Borzasztó volt látni ezt az ötlettelenséget egy ismert rendezőtől és akkor még olyan hibákba nem is szeretnék belemenni, hogy egy - két jelenetben még arra sem figyeltek oda, hogy mi volt a képen és mi nem. De ezt tényleg hagyjuk, mert nem szeretném tovább a sárba döngölni. Így is mindig azt mondom, hogy a legkönnyebb a rossz filmről írni. Ezt újból bizonyítottam, hiszen nem több mint 10 perc alatt összehoztam ezt az oldalnyi nagyságot. Erre lehet az mondani, hogy Fi…ni könnyű.

Ron Perlman (Pokolfajzat) tényleg egy hatalmas jellem és nem csak testmagasságára utalok. Ő volt az, aki még talán egy kicsit tetszett. Stephen Lang (Avatar) neve csak a végén ugrott be, hogy én őt ismerem valahonnan. Egyáltalán nem találtam annyira gonosznak, mint amilyennek vártam volna. A főszereplőnket Jason Momoa-t (Trónok harca) hagytam utoljára, de őt meg már annyira sajnáltam a végére, mert annyira rosszat mondtam menet közben róla, hogy el is ment a kedvem a jellemzésétől. Sajnálom, de nem szerettem meg.

Marcus Nispel (A texasi láncfűrészes) rendezőt egyáltalán nem tudom hova tenni. Készített ő már jó filmet, de ettől most senki ne várjon csodát. Úgy ahogy szeretem átélve dicsérni az általam megnézetett filmeket, nagyon nem esett most jól gúnyosan írnom erről, mert tényleg szerettem az eredetit. Kár volt ezt leforgatnia. 90 millió dollárból totál jó filmet is össze lehetett volna hozni. A szövegekre még nem tértem ki, de hozza a fentebb leírt színvonalat. Tényleg kínos párbeszédek vannak benne, különösen a „szerelmespár” között. A zenéjével speciel semmi bajom nem volt, de akkor inkább betesztek egy cd-t hallgatni. Nagy kár nem érne, ha nem folytatnák. Azt hiszem ez volt a leggyorsabban megszületett írásom.

Csak azoknak ajánlom, ha még esetleg nem szívott vele valaki, akik szeretnek végtelenül nagyot csalódni egy filmen és van rá felesleges elkölthető zsetonja különösen így fűtésszezon közepén.

40% 

Végre, végre, végre! Ezt is megéltem. Na, nem azt, hogy sikerült végre megfelelően lefordítani egy filmcímet, hanem, hogy hosszú idő után Jason Stathamet láttam egy jó filmben. Apró örömök az életben, amik egy filmszerető embert éltetnek. Végre egy akciófilm, aminek semmi köze nincs egyetlen képregényhez sem, ami manapság nagy dolog. Aki szeret csemegézni a filmbemutatók között biztos várja ezt a filmet, ezért szerintem azzal nem lövöm le a poént, hogy leírom, ebben az estben azt kapjuk, amit a „trailer”-ben látunk.  

Megtörtént események alapján készült filmben Danny (Jason Statham) visszavonult brit különleges ügynök túszul ejtett korábbi mentora szabadon engedéséért cserébe kénytelen még egy utolsó feladatot elvállalni. Hunter-t (Robert DeNiro) a mesterét, csak abban az estben engedik el, ha három elit bérgyilkos SAS katonát likvidál, és az öngyilkosságnak álcázott sikeres küldetésről bizonyítékként, filmet készít. Az akció felkelti Angliában egy titkos katonai társaság figyelmét, melynek végrehajtója Spike (Clive Owen) rááll az ügyre és megpróbálja megfordítani az eseményeket. A vadászokból űzötteket szeretne látni……….

Az első benyomásom a filmmel kapcsolatban az volt, hogy DeNiro sajnos nem lett fiatalabb. Aztán ami kapásból szembetűnik, hogy bizony pörög ez a film ezerrel, és a szűkszavú szereplők teszik a dolgukat rendesen. Csak kapkodtam a fejem, hogy megértsem, ki - kivel is van. Azonban a végén azt éreztem, hogy régen volt már olyan, hogy egy mozi után elégedetten álltam volna fel, hogy ez úgy mindenestől nagyon bejött. Amúgy is ki voltam már éhezve a depresszív filmek után valami másra.   

Na, ez az a film, amit az akciófanatikusok biztos dicsérni fognak. A jó és a rossz küzdelme? Nem! Itt a rosszak küzdenek egymás ellen. Van benne minden, amit a műfaj megkövetel, talán még több is, hiszen a sztori könyv alapján készült, ami talán egy kicsit előreveti, hogy nem valami őrült nagy hülyeség. Ami ebben az esetben azt jelenti, hogy sikerült kicsit megbonyolítani, s ezért az átlag akciófilmek fölé emelni. Azt, hogy ez a megtörtént eset pontosan így volt, kizártnak tartom, de ez saját vélemény. Tehát maradjunk annyiban, hogy elvileg létezett személyekről van szó és volt valami hasonló történet, s így egyszerűbb leírni. Azért ez a "bonyolítás", mint már említettem a szórakozásom egyáltalán nem hátráltatta és kifejezetten tetszett, hogy kicsit kellett gondolkodni is, meg nem is.

A filmben az akción kívül humor jelei is felfedezhetőek, de még éppen megfelelő adagban, hogy ne váljon komolytalanná az egész. A lövöldözések, autós üldözések, bunyók után tényleg elégedetten dőlhetünk hátra. Statham és Owen verekedős jeleneteire bizony szívesen emlékszem vissza. Jason Bourne ”fun”-ok is úszhatnak a boldogságban, mert ezek a bunyók jól sikerültek és a kamerát sem rángatták annyira halálra, mint amennyire mostanában trendi. (A székre lekötözött jelenet bármennyire is hihetetlen, akkor is haláli.) Szerintem a film legjobb jelenetei közé tartoznak, mikor ketten együtt vannak a vásznon. Tényleg elhittem nekik, hogy szét tudnák verni az egész világot. Mindenképpen megemlíteném a hangulatfokozó zenét, amit kifejezetten eltaláltak, nagyban hozzájárul az adrenalin szintünk emelkedéséhez. Különösen tetszett az végén Kasabian új száma.

Összességében mivel nehéz ezt a műfajt megreformálni, ezért negatívumokat nincs nagyon kedvem keresni. Talán annyi, hogy van benne szép számmal akciófilmekre jellemző klisés és ostoba momentum, amit nem lehet megkerülni, de engem ebben az esetben egyáltalán nem érdekelt, mert annyira jól szórakoztam rajta. Talán nem merész az a kijelentésem, hogy 2011. top 3 akciófilmjébe beletenném. De melyik is lenne még az a kettő?  Az IMDB 6.7 az átlaga, aminél azért én többre tartom, de csak azért, mert semmivel sem vártam tőle többet, mint amit adott.

A film erőssége továbbá még a válogatott színészgárda. Jason Statham az örök akciósztár, igazából már többször is leírtam, hogy nem tipikusan a kedvenc színészem, de elismerem, hogy a szűk repertoárja most elegendő. Az a két mimika, amit filmjeiben elővesz itt nagyon tetszett nekem, a szigorú nézése és hozzá a reszelős utánozhatatlan hangja ebben a filmben hibátlan.(De lehet, mindez azért van, mert igazából nem is értem rá kifejezetten csak vele foglalkozni, mint a korábbi harmatgyenge alkotásában, a Blitzben.) Robert DeNiro sokat nem szerepel. Kár, mert elnéztem volna őt, annyira nagy jelenség bármikor is feltűnik. Ugyanakkor megjegyezném, hogy már annyira nem áll jól a kezében a géppuska, mint korábban. Azon viszont elgondolkodtam egy kicsit, hogy hol láttam Statham haverját játszó Davies-t alakító színészt, mire rájöttem, hogy ez bizony Scofield tesója a szökésből. Dominic Purcell vicces és kellemes meglepetés. Clive Owen pedig ebben az esetben is kifogástalan furcsa bajuszkájával. Nem áll távol tőle az akciószerep az biztos, nagyszerű volt. Yvonna Strahovski (The Canyon) színésznőről csak annyit jegyeznék meg, valószínűleg szépsége miatt még majd látjuk további hollywoodi alkotásokban.    

Elsőfilmes rendező Gary McKendry tényleg olyan filmet varázsolt elénk, amilyennek a bemutatója alapján reméltünk, ami azért mostanában elég ritkaságszámba megy. Tipikusan az a film, amire simán be lehet készíteni a popcornt és a colát, majd a végén felállva azt mondod, na, erre megérte a lóvét kiadni. A rendezése szerintem profi, a színészek profik, a helyszínek klasszak és változatosak, a szövegekkel sem volt semmi bajom, a zenéje szintén állat.  Ezek azok a jelzők, amik ténylég az átlag fölé emelik a filmet, és ha nem vagy drámaszakkörön vezető beosztásban tökéletes szórakozást és élvezetet biztosít két órára.    

Nem egy csajozós film ezért elsőre inkább ne ezt ajánljuk a párunknak, mivel lehet a következő randi már nem velünk lesz megtartva. Inkább a férfinézők szívét fogja jobban megdobbantani, hogy végre láthatunk egy elsőrangú szórakoztató akciófilmet, melyben örömünkre három igazi nagyágyú is helyet kapott.

80%

Bár nem akartam írni róla, mert már régebben láttam, de mivel mostanában nem volt időm filmet nézni, ezért mégis ideültem a gép elé, hogy pötyögjek róla néhány mondatot. Igen sokfelé kritikát, véleményt lehet olvasni róla, ami valljuk be őszintén, azért jót tett a film nézettségének. Amúgy is régen készült ilyen közönségmegosztó film, amit egyesek egekig magasztalnak, zseniálisnak neveznek, mások meg egyszerűen csak utálják, és rá se bírnak nézni. Szerintem meg csak egyszerűen jó film és kész.

Los Angelesben játszódó történetben főszereplőnk, akit egyszerűen csak Drivernek (Ryan Gosling) hívnak nem éppen nyugdíjas állásokban dolgozik. Nappal főállásban filmekben kaszkadőrködik, másodsorban pedig az éjszaka sötétjében rablásoknál sofőrködik. Profi autóversenyzői karrierről álmodozik, amiben ügynöke Shannon (Bryan Cranston) segít neki egy új autó megépítésében. Finanszírozási problémák megoldására bevonják Bernie Rose-t (Albert Brooks) a helyi gengsztert, aki társként gyerekkori haverját Nino-t(Ron Perlman) is befőzi szálljon be ő is a buliba. Driver életében sok minden megváltozik, átértékelődik, mikor megjelenik lakásának szomszédjaként Irene (Carey Mulligan) kisfiával, majd sajnos később a börtönből frissen szabadult férje…..

Kapásból a film után az jutott eszembe, hogy többet vártam. Beleestem abba a csapdába, hogy túl sokat olvastam róla. Ezért sem akartam írni korábban. Nagyon jó film volt, de hogy ez lenne az ”év filmje” mint megannyi helyen publikálták, hát ettől szerintem távol áll. Szinte minden megvolt benne, ami lekötött és érdekelt, de mégis azt mondom, hogy idén láttam már jobb filmet is és természetesen az év vége hátra van, jönnek még nagyobbak (vagy nem). Talán nem kellett volna annyira várni rá és akkor nagyobbat „ütött” volna.

Ennek ellenére szintén beállok azoknak a táborába, akik azt mondják, hogy nagyon tetszett. Tetszett, mert tényleg érdekes és emberi volt a története, amit kifogástalanul, remek külsővel valósítottak meg. Rendezésileg tökéletes szerintem, de erről majd lejjebb szeretnék csak írni. Maga a története nem egy nagy durranás, teljesen átlagosnak lehet nevezni, sík egyszerű. Ami megfogott benne az igazán a hangulata, a retro „feeling” érzés volt, aminek sikerült átjönnie, ilyen filmeket láthattunk a 80-as években, csak ez mai köntösbe volt beágyazva. (Ha jól megnézzük a plakátját már a rózsaszín felírat is erre utal.) Ehhez a hatáshoz nagymértékben hozzájárul a filmnek a  80-as éveket felidéző szinti zenéje, ami nekem nem lett a kedvencem, akkor sem volt, de ugyanakkor a feszültséget mégis hibátlanul megteremtette egy két nyugalmasabb pillanat után. Mert azért arról szólni kell, hogy bizony ez sem az-az akciófilm, amiben pörögnek az események. Szépen nyugalmasan haladunk a történetben előre, és ez az a pont, ami miatt sok embernél tuti kivágja a biztosítékot, mert nem ezt várják, nem egy felpörgetett képregény film, ami manapság oly divatos és nem egy Halálos iramban koppintás, ahol jó kocsikat és klassz csajokat láthatunk.

A filmben piszkosul tetszettek azok a részek, ahol néhány lassabb jelenetnél állat módjára húzzák az embert. Amúgy is szinte végig tapintható a nyugi részek alatt a robbanásveszély, hogy mikor tőr ki főszereplőnk méla tekintete alól, hogy mikor nyeli már le fogpiszkálóját és pörköl oda az „ellenségnek”. Említhetném a liftes jelenetet, ami szerintem zseniális. Van egy kis autós üldözés is, ami egészen pofásra sikeredett, bár elnéztem volna többet is belőle, ha már csak a film címére gondolok.

A film kellően véres. Sőt ultra brutál jelenetek vannak benne, igaz nem sok, de ami van, az tetszetős. Volt egy jelent, amikor Goslingnak úgy nézett ki a feje, mint Darth Maulnak a Star Warsból. Különben a srácnak nagyszerűen írták meg a karakterét. Egyáltalán nem kellett neki sokat beszélnie, mindent megoldott szigorú tekintetével. Volt egy idő az elején még azt is számoltam, hogy hányszor pislog egy jelenetben. Nem bírtam ki annyi ideig.

Igazából a filmet inkább drámának nevezném, amit néhány keményebb akcióval megfűszereztek.  Talán így ha leírom, nem vár annyit az akcióorgiákon felnevelkedett ifjúság és észreveszi rejtett értékét. Érdekes, hogy mindhármunknak, akik néztük együtt a filmet, a kezdő jelenet után a Driver játék ugrott egyből be. Vajon miért? (persze ezt már máshol is olvastam, de én sem akartam kimaradni megemlítéséből)      

Ryan Goslingnak (Blue Valentine) nagyon eltalálták a karakterét, sima átlagos pasinak néz ki, nem egy szuperhősnek, akinek dinnyék vannak a hóna alatt és helyből lecsavarja valakinek a fejét.  Szinte az egész film alatt néma, csak akkor beszél, ha kérdezik, de inkább akkor is csak néz előre tökéletes mimikájával szájában gyufájával és szemmel érez. A rezzenéstelen arcával, pislogás mentes szemével mindenkit lejátszik a vászonról (mivel ráépül a film). Nagyszerű a szerepében. Gondolom, a női szíveket még jobban megdobogtatja, de azért nem egy Oscar-díjas előadás. Carey Mulligan-t (Ne engedj el) nem ebben a filmjében fedezzük fel az biztos, de visszafogott játéka szinte minden filmjére jellemző. Lehet, neki ez a törékeny lányokat megformáló szerepek állnak jól. Itt egy kicsit haloványabb az átlagnál, viszont a bájos mosolygása működik ebben a filmben is. Ron Perlman-on (Pokolfajzat) mindig csak hüledezek, hogyan lehet valakinek ekkora feje. Éppen belefér még a tv-mbe. Amúgy nagyon csípem az öreget, itt is jó „nagy” fej volt, negatív értelemben. De Albert Brooks (Apósok akcióban) sem volt semmi, aki szintén nem a pozitív hős figuráját formázta meg.

Nicolas Winding Refn dán filmkészítő előző munkáját a Valhalla Rising-ot kifejezett gyűlöltem és alig bírtam végignézni. A Bronson c. filmjéről korábban már írtam, amire utólag rájöttem egy kicsit feljebb pontoztam a kelleténél. Mindkét említett filmje azonban tartalmazott már olyan „művészi” elemeket, ami kiemeli az átlag rendezők közül. Ez egy jól átgondolt, már-már a művésziesség határát súroló film, amihez bizony fogékonynak kell lennünk. Forgatókönyvíróknak oda kellett figyelniük nagyon, hogy ezt a szinte „néma” filmet úgy tálalják, hogy egy percig se unatkozzunk és érdekesnek találjuk. Természetesen lesz olyan, aki ezt erős túlzásnak tartja, de én végig élveztem az egészet. Atmoszférája fergetegesre sikerült, olyan érzésem volt, hogy muszáj néznem. Operatőri munka, vágások kiválóak. Volt egy rész, mikor árnyékokat láttunk ahogy beszélgetnek, hatalmas ötletek vannak benne. Két dolog volt, ami engem befolyásolt az összhatás tekintetében, a gyengusz sztori, és a számomra katasztrofális filmzene, de ezen is túl lehet lépni. Rengeteg filmhez lehetne hasonlítani a művet, de erre jöjjön rá mindenki saját maga, úgy is beugranak majd szépen sorjában, ha meg valakinek nincsen kedve gondolkodni ezen, olvasson máshol utána. A film Cannesban elnyerte a legjobb rendezésért járó díjat, talán nem érdemtelenül.  

Ajánlhatom mindenkinek, aki szeret nézni normálisabb filmeket is, hiszen mindenki talál majd benne olyan pillanatot, amire szívesen emlékezni fog. Intelligens, szürreális, vicces, megbotránkoztató, feszült, szórakoztató, meglepő és még folytathatnám. (Ismét nem sikerült a kevesebb, több fogadalmamat teljesíteni, de ez az a film, amiről oldalakat lehetne írni.)

80%

Egészen kellemes kalandfilmet sikerült a héten megnéznem, amiből sajnos manapság értékelhető nagyon kevés készül. Nem azt mondom, hogy ez a kiwi földről jött film megváltotta a világot, de szórakoztatásnak mindenképpen tökéletesnek bizonyult.

Ebben az 1900-as évek elején játszódó akció-kalandban Arjan Van Diemen (Ray Winstone) Új-Zélandba emigrált Dél-Afrikaifarmer macska – egér küzdelmét követhetjük végig, miként próbál elkapni és bíróság elé állítani fejvadászként (100 pénzért) egy brit katona meggyilkolásával vádolt Maori szökevényt, aki „árkon-bokron” keresztül menekülelőle és az őket követő katonák elől……...

Végre egy olyan film, aminek a megnézése után kellemesen keltem fel. Melankolikus kalandfilm, ami a régi hagyományos mozi elveit követi. Régen láttam ilyen nyugtató mozit, amit tényleg jól esett nézni és nem csak azért, mert a helyszínek gyönyörűek, hanem az egyszerűsége miatt is. Nem kell rajta izgulni (csak egy kicsit), nem pörögnek az események, nem kell rajta gondolkodni, de mégis működik.

A két főszereplő „küzdelmét” élmény volt nézni, annak ellenére is, hogy korukat meghazudtolva férfias bunyókat láthattunk tőlük, ami azért kicsimegmosolyogtatott, ebben a korban mikre nem képes az ember.Vicces és komoly párbeszédeket folytatnak, már ha véletlenül nem futott az egyik a másik elől. Igazából láttunk már hasonló filmet, de akkor is jólesett nézni, és egy percig sem gondolkodtam el azon, hogy bármennyire is profi nyomkövetőkről szólt a film, ebben a dzsungelben kizártnak tartom, hogy abban az időben bárki is megtalált volna valakit is profi cuccos nélkül. A látvány tényleg lenyűgöző, aki szerette a Gyűrűk ura helyszínéül szolgáló vidék látványát ebben a filmben e téren biztos nem fog csalódni, hiszen azok a hegyek, erdők, mezők, folyók, vízesések mind megtalálhatóak, mintha egy természetfilmet néznénk.

Ray Winstone (A Tégla) és Temuera Morrison (Star Wars: A klónok támadása) között szerintem megvolt az összhang. Semmi extra. Nekem tetszettek együtt. A többiek csak mellékszereplők, de ők hozzák a kötelezőt, semmi kivetnivalót nem találtam bennük, tényleg csak statiszták.

Ian Sharp (Egy tiszta nő) filmje, mint már fent is említettem semmi olyan újat nem hozott, ami igazán emlékezetessé tenné, de mégis működött az igen ”light”-os forgatókönyv ellenére is. Egyszer nézős könnyű délutáni darab. Látvány tényleg klassz, a film viszont lehetett volna sokkal jobb is. A végén volt benne logikai bukfenc, de megbocsátható. Nekem bejött. Érdekes kicsit régebben láttam a Van Diemen’s Land c. filmet is, ami viszont szöges ellentéte volt ennek a műnek.

Azoknak ajánlhatom, akik nem várnak sokat egy kalandfilmtől és kellemesen szeretnének eltölteni a tv előtt másfél órát. Azonban tényleg nem több.

65%

A nyár egyik legmaradandóbb filmélményével lettem gazdagabb. Annyira kellemes csalódásban volt részem, hogy el sem hiszem. A nyár eddigi legjobb blockbustere. Azt hiszem így kell egy klassz szórakoztatófilmet elkészíteni, hogy az elejétől a végégig a székhez ragadj és még véletlenül se érezd, hogy a közel két óra játékidő alatt kényelmetlenül fészkelődtél.  

San Franciscoi laborban az agy elhalt sejtjeinek újraregenerálása végett titkos genetikai kísérleteket folytatnak majmokon.  Egy incidens során „fényes szem” a legértelmesebb majmok egyike elpusztul, hátrahagyva utódját. A kutatást leállítják, a majmokat likvidálják. Will (James Franco) a kutatások vezetője titokban azonban hazaviszi a kölyköt, Caesart és felneveli. A szérumtól a majom egyre intelligensebb lesz, ezért Alzheimer betegségben szenvedő édesapjának Charlesnak (John Lithgow) is beadja. A szer eredményétől mindenki a mennybe megy, de senki nem sejti, hogy bizony csak rövid ideig. Charles állapotromlása miatt elkövet egy butaságot, melynek következtében Caesart elkobozzák és menhelyre viszik. Caesar a többi majom közé egyre jobban beilleszkedik, és egyre nehezebben viseli rabszolga hajcsárjainak dirigálását….

Nem nagyon írtam mostanában olyan filmről, mely tömeget vonzott volna a mozikba. Ez nálam annyit jelent, ritkán írok sikerfilmről, mivel sokkal profibb kritikákat írnak azok, akik eme szakmát tanulták. Most kivételt teszek, mert nem bírtam ki, hogy ne pötyögjek le róla néhány sort.

Az 1968 –as filmet szerettem nagyon, számtalanszor megnéztem, igaz nem mostanában volt már. A folytatásokat viszont annyira nem ismerem, mindegyiket megnéztem, de valószínűleg nem voltak akkora hatással rám, hogy visszaemlékezzek, hogy miről is szóltak. A Tim Burton-féle változat sem jött be Markyval. Teljesen más irányba vitte az eredetit. Ez viszont totálisan jól sikerült prequel, idegen nyelvtudásommal élve, mondhatom azt is, hogy nehéz elhinnem, hogy készítenek még jó előzményfilmeket.   

Nekem ez a film nagyon bejött. Hogy miért is? Mert szinte minden elemében kiszolgált. Könnyed, de ugyanakkor izgalmas marad végig. A színészek remekek voltak, bár egy idő után a majmok mögött eltörpültek, a sztori végig érdekes maradt, a rendezés kifogástalan, a zenéje állat, és ami a lényeg, hogy a CGI jól működik.

Most igazából nem is azt szeretném leírni, hogy miről van szó a filmben, hiszen a kicsit hosszúra sikerült bevezetőmben, a fenti ”néhány” sorban leírtam már. Inkább azokat a dolgokat szeretném kiemelni, amik nagyon bejöttek. Mint például azok a részek, ahol utalásokat tesznek a korábban elkészült folytatáshoz. Ezt egy kicsit így most vicces leírni, mert túl régen készült már, de mindenképpen dicséretes, ahogy beépítették a filmbe. Ezek a jelenetek azonban csak azoknak jelentenek valamit, akik korábban már láttak Charlton Heston féle klasszikust. Jó, azt nem mondom, hogy nincs egy két furcsaság, de többnyire passzol majd a „folytatáshoz”.

Külön említést érdemel szerintem Caesar szerepében Andy Serkis a láthatatlan állatbőrbe bújt motion – capture ember, mert a mi kis Gollemünk ebben a filmben is extrát nyújt. Azért sajnálom szegényt, hogy nem szerepelhet a saját bőrében, mindig csak a fehér cuccosában ugrálhat jelmeztelen szobákban. Hihetetlen milyen klassz arcmimikával ruházták fel. Egy két jelentenél nagyon sajnáljuk, máskor meg félünk tőle. Míg a fiatal csimpánz esetében többször is felfedezhető volt a computer animáció (mivel az összes jelenet azzal készült) addig a felnőttkori jelenetei szerintem nagyon is élethűre sikeredtek. A fejlődése amúgy is szembetűnő a földön való ugráláson keresztül a stabil két lábon járásig.

Igazából sehol sem lóg ki a CGI. Talán az elején figyeltem meg többször is, hogy ez bizony computer. Később azonban számomra már nem volt annyira szembetűnő, max. a végső jelenetek egyikénél. (pl.a hídnál) Most ez lehet, azért van, mert megszokja az ember, vagy inkább azért mert élvezi a filmet és nem akar kötözködni. És végre egy olyan film, aminek a zenéje megfelelően fokozza a hangulatot. Igazán eltalálták és jól adagolják, nagyszerű érzés, hogy a zenétől még jobban beleéled magad. Azért otthon ágyban párnák közt nem fogom hallgatni.

A filmben felfedezhetők morális kérdések is, amit hála az égnek úgy tesznek az arcunkba, hogy ne vegyen el a szórakoztatási faktorunkból. Erre jöjjön rá mindenki saját maga. Persze ez a film sem tökéletes, de a hibák abban az esetben, mikor totálisan jól érzed magad, nem ragadnak meg annyira. Kötözködésként, hogy az ellentábornak is írjak valamit, megemlíteném, hogy érdekes és egyben furcsa is volt, hogy a drog hatására a majmok egy kicsit gyorsan tanultak és fejlődtek. Na, meg az is, hogy egy állatkísérleti laborban nem veszik észre, hogy a majomnak kölke lesz??

James Franco (Pókember, 127 óra) és Freida Pinto (Gettómilliomos) kisasszony kifogástalan, mindkettő maximálisan hozta az elvárható teljesítményt, egyáltalán nem éreztem azt, hogy több kellett volna, már csak az miatt is hogy a film felétől úgy is mindenki a majmokra figyel majd. John Lithgownak külön örültem, nagyszerűen játszott el az Alzheimer-kóros idős bácsit. Brian Cox meg mindig jó. Andy Serkist meg a Tökéletes trükk  (The Prestige) után nézném ismét ”élőben” is.

Rupert Wyatt már korábban a Menekülök (The Escapist) filmjével is felhívta magára a figyelmemet, de ebben a filmben, hogy éljek a közhellyel felrakta az i-re a pontot. Számomra egy igazán maradandó filmet készített, amit szívesen nézegetnék majd blue-ray változatban is decemberben.   A filmet már feljebb halálra dicsértem, lehet (biztos) kicsit elfogultan, de vállalom a következményeit.  És azért is meglehet kövezni, bár ritkán mondok ilyet, jobban tetszett, mint az eredeti egy hajszálnyival, de lehet, hogy csak a technika ördöge mondatja velem.  A WETA stúdió előtt ismét megemelem a kalapom. Az operatőri munka, a vágások nagyszerűek, de ezek mellett a sztori a lényeg.  Szóval klassz az egész.

Akkor azoknak ajánlom, akik már unják az állatkerti majmokat, hogy csak ott ücsörögnek a fákon arra várva, hogy dobjunk már be egy banánt. Ebben a filmben garantálom, hogy jól szórakoznak majd emberszabású párjainkon. Moziba be.

85%

Nem mindig van kedvem azonnal a film után ideülni és legépelni az élményemet, ami részben arra jó, hogy a film leülepszik az ember fejében és nyugodtabban tud írni az adott filmről, de amúgy meg rossz, mert a film hatása az eltelt napok számával fordítottan csökken különösen egy jól sikerült hétvége után. Kivételek abban az esetben vannak, ha valami korszakalkotó készült, illetve, ha valami emlékezetes dolog akadt a filmben. Na, ez a film nem a korszakalkotók közé tartozik, de mégis szívesen emlékszem vissza rá.

A sógun mostohaöccse Lord Naritsugu őrült kegyetlenkedéseinek megakadályozására és likvidálására Shinzaemon Shimada szamuráj egy titkos bérgyilkosokból álló egységet toboroz össze, Sir Doi nagyúr felkérésére. A 12 szamurájból és egy bajkeverőből álló összeszedett csapat egy kis faluban szeretné kelepcébe csalni és legyilkolni Naritsugut és az őt hűen szolgáló közel 200 fős seregét…..

Azért esett erre a filmre kis társaságom választása, mert egy jó kis kaszabolós akció filmet szerettünk volna nézni, a megannyi dráma és hasonló nyalánkság után, amiket én többnyire szeretek, de a srácokat általában már kirázza a hideg, ha megemlítem a tervem. Ez nagy részben teljesült is, mivel olyan akció jelenet van a film utolsó háromnegyed órájában, amit bizony régen láttam, de majd erről kicsit később.

Nem tudom, ki hogy van vele, de ezekben a távol-keleti filmekben még akkor is nehéz felismerni európai szemmel a szereplőket, ha mindegyik színész különböző színű hajat viselne a fején, de abban az esetben, mikor még a ruhájuk és a frizurájuk is egyforma, hát elég vicces, ahogyan próbálkozik az ember kitalálni ki kicsoda. Ennél a filmnél is azt éreztem az elején, hogy totál elvesztettem a fonalat. Lehet a fáradtság, a felíratok gyors elvétele miatt, vagy egyszerűen csak a rövid eszem miatt van ez így, de tényleg nem értettem, hogy akkor most mi van.  Aztán később természetesen összeáll a kép, de mire ez megtörténik, kicsit leizzad az ember az értetlenkedése miatt. És marha kellemetlen megkérdezni a többiektől, hogy most akkor mondja már el valaki, hogy eddig mi is történt (nehezen, de hármunknak sikerült azért összeállítani a képet).

A rövid kis monológom után gyorsan leírom, hogy azért ez a film ennek ellenére teljesen egyszerű sztorijú. Mindenki a Hét szamurájhoz hasonlítja (mivel a klasszikus feldolgozása), amit én nem fogok, mert nem láttam. Viszont a Hét mesterlövészt igen, és azzal azért már összehasonlítható. Van egy ellenség, akit a válogatott csapatnak le kel gyúrni, mert ha nem, akkor bizony, mindenkinek nagyon rossz lesz. Ennyi. Mivel japán filmről van szó, ezt természetesen így leírni badarság lenne.

Az első fele a filmnek a totális végjátékra történő felvezetés. Nem pörögnek gyorsan az események, lassú monológokat, szép képeket kapunk, néhány megrázó elemmel. A történelmi hűséget kedvelők is örömmel nyalhatják meg a szájukat, mert szinte minden tökéletesen megtervezett. Ebben a részben mesélik el, hogy mi történt eddig, ki kivel áll hadilábon és mi lenne, ha lenne egy csapat, aki végre elindulna legyőzni az ellenséget. Néhány sokkoló elemmel azonban legalább ébren tartanak, addig, ami miatt elkezdtük nézni ezt a filmet. (Csak győzzük kivárni.) Itt is láthatunk azonban már kellően gusztustalan és véres képeket. A film nem is indíthatna mással, mint egy meglehetősen élethű harakirivel. A hangok alapján szinte érezzük a pengét a hasunkban. Később kapunk még végtagjaitól megcsonkított embert, fejezéseket és egyéb nyilazós nyalánkságokat, hogy az aberráltabb nézőket is kielégítsék. Azonban mindenki szinte csak az utolsó jelenetre készül, lássuk végre már az ütközetet!!!

És amikor az eljön, egyszerűen nincs vége! Ami nagyon állat, hiszen ebbe reménykedtünk. Nincsen benne föld fölött 2 méterrel harcoló nindzsák, 10 métereseket ugró figurák, óriási egy-az egyben kardozós jelenetek, csak a 13 harcos és a megszámlálhatatlan ellenség, amiből tényleg annyi van, hogy csak a fejünket kapkodjuk. A csatajeleneteket szerintem iszonyúan jól felépítették, egy vágás a pengével egy embert jelent a hullazsákba, már ha ilyen lenne. Ez az utolsó háromnegyed óra szinte végig folyamatos akció. A filmet és az idegeinket szinte erre a monumentális akcióorgiára készítették fel.  Minden szinte tiszta vér és sár. Az egész falu feldúlva. Nagyon jól néz ki.

És ami lényeg ennél a filmnél illetve ezeknél a jeleneteknél, hogy teljesen hihetőre sikeredett a hitetlensége ellenére is, mert azért valljuk be őszintén, ki az, aki elhiszi, hogy 13 ember legyőz 200-at. A film utolsó 2 percével kapcsolatban még kétségeim vannak. Most vagy nagyon fáradt voltam már a végére, vagy nem értettem, de minek kellett így lezárni? Szerintem az utolsó 2 perc már nem kellett volna, de lehet tényleg én nem értettem.

A színészekről csak annyit, mint amit általában mindig elmondok a japán filmeknél, hogy felőlem 10 szereplő is eljátszhatta volna az egész filmet, akkor sem tudnék különbséget tenni közöttük. Amúgy semmi kivetnivaló nem találtam a játékukban, egyikük másikuk játszott már néhány amerikai filmben mellékszereplőként, esetleg animációs filmnek kölcsönöztek hangot, de semmi többet nem véltem felfedezni. A főellenséget játszó színészről csak annyit jegyeznék meg, hogy kellően gusztustalan szerepet kapott.

A szereplőknél viszont jóval híresebb a rendező Takashi Miike. Az Ichi The Killer című filmje után gondoltam azt, hogy ez a pasi tuti nem normális, mert ritka gusztustalan, amit abban láttam. Ennek ellenére ez a műve viszont teljesen fogyasztható gyomorilag. A hullák számát, ha figyelembe veszem, meglepően kevés végtagelvesztésnek lehetünk a szemtanúi. Ez a film teljesen jól felépített, remek akciófilm, ami az első felében kicsit furcsának tűnik, de a vége mindenért kárpótol. Az operatőri munka, a látvány kiváló, gyönyörű helyszíneket, tájakat láthatunk. A végső jelenet helyszínéül szolgáló falu nagyon profin nézett ki, bár biztos, hogy jóval több időbe tellett felépíteni, mint földig rombolni. Megemlítem, hogy volt egy-két mosolyogtató CGI jelenet (hídfelrobbantás, égő bikák), ami mellett simán szemet lehet hunyni. Összegzésképpen megérte megnézni, és a vége miatt pedig tényleg emlékezetes marad. A rendező úgy látom továbbra is marad a szamurájoknál, mert a következő filmje (Ichimei, 2011) is hasonló témájú lett.  

Tulajdonképpen elsőre azt akartam írni, hogy csak azoknak ajánlom, akik szeretik a hasonló jellegű filmeket, de aztán rájöttem, hogy végül is én sem vagyok nagy szamuráj párti, ezért annyiban változtatom meg a korábbi gondolatomat, hogy nézze meg mindenki, aki egy jó kis háborús filmre vágyik, monumentális csatával.

80%

Minden filmszerető ember képzeletében vagy esetleg papírra vetve, van egy filmlista, amit szeretne megnézni, csak nincs lehetősége eljutni moziba vagy a „home” videózáshoz szükséges felírat hiányzik.  Ilyen film volt nekem a kedvenc színészeimmel készült alábbi alkotás is, amihez meglehetősen nagy reményeket fűztem, de így utólag belátva……

A 16 éves kislány Hanna (Saoirse Ronan) egyedülálló képességekkel rendelkezik. Erejét, gyorsaságát, ügyességét és műveltségét az ex CIA ügynök édesapjától Eriktől (Eric Bana) tanulta mindentől távol, Finnország sötét és hideg erdejében. Tökéletes gyilkost nevelt belőle. Hanna életében a fordulópont eljött, és elindul első küldetésére, hogy likvidáljon egy célszemélyt Marissa-t (Cate Blanchett). Fél Európát keresztülutazza nyakában ügynökökkel és bérgyilkosokkal. A végső célhoz közeledve azonban egyre több kérdés merül fel benne létezéséről és emberi mivoltáról……….

Sajnos ez a film nem tetszett. Elvesztette már elején azt a bizonyos szórakoztatási indexet, ami miatt odaültem elé. Azt gondoltam, hogy komolyabb film lesz, hogy ekkora szereplőgárda és egy klassz rendező Joe Wright nem tud hibázni.

Olyan illúzióromboló jelenetek voltak benne, amit nem szeretnék részletezni, de egyszerűen mellette nem lehet elmenni szó nélkül. (pl. a csatornából való kijutás) Az a kevés akció, ami a futáson kívül fellelhető a filmben, nem jó, rossz. Következetlen és megmagyarázhatatlan dolgok, amikre választ nem kapunk. És én bármennyire is szeretem Saoirse  Ronant nem hittem el neki egy pillanatig sem semmit, hogy ilyen könyörtelen gyilkoló gép legyen, ahhoz túlzottak anorexiás a drágám és a tekintete is inkább kedves, mint bájosan brutális. A verekedős jeleneteknél mindig az a problémám, hogy úgy gyorsítják, hogy szétvágják, itt viszont annyira lassúak, hogy szinte látszanak azok a dolgok, hogy meg sem ütik egymást.

Igaz elismerem, hogy inkább akcióthrillernek gondoltam, mint drámának és lehet ezért ért nagyobb csalódás, pedig általában felkészülök rá. Bár a drámai alakulása a kislánynak, mikor ráébred öntudatára, hogy valójában ki is ő és mi lesz vele nekem nem jött át, de addigra már ítélkeztem a film felett.

Tetszett viszont a pulzáló filmzenéje, amit köszönjünk meg a The Chemical Brothersnek, mert nélküle még ennyit sem ért volna a film. Igen manipulatívan használták fel a filmben. Már feljebb is említettem, hogy a filmben többet futnak, mint egy Bécs-Budapest maratonon és ezekhez a jelenetekhez ez a filmzene tökéletesen passzol. Tényleg jó hangulatfokozó.

Kiemelném még a változatos helyszíneket, a hideg Tundrát, a sziklás sivatagot, a nagyvárosi helyszíneket, stb. talán, ezek azok a dolgok amiket még pozitívumnak megemlíthetnék. Tényleg igen változatosan válogatták össze. És ami még megmosolyogtatott a filmben a bérgyilkosok megjelenése volt, úgy néztek ki, mintha a Rammstein zenekarból jöttek volna elő.

Saoisre Ronan (Komfortos mennyország, A visszaút) nagy tehetség, de ezt már többször is írtam. Bármennyire is szeretem, ez a film valahogy nem állt jól neki, és nem azért mert nem tudja eljátszani, hanem a testi adottságai alapján nem hittem el, hogy ezekre képes lenne. Eric Bana (München, Hulk) szintén mindig jó és itt tökéletes Cate Blanchett-el együtt, aki itt most úgy nézett ki, mint egy modernkori boszorkány.

Joe Wright (Büszkeség és balítélet, Vágy és vezeklés) filmje speciel nekem nem tetszett, de akik velem együtt ültek és nézték végig, azoknak sem, bár a véleményük nem nagyon érdekel abban, hogy mit írok le vagy mit nem.  Lehet benne valami, hogy nem ezt vártam, bár ilyen csapdába nem szoktam beleesni. Igazából tényleg azok a hihetetlen és megvalósíthatatlan dolgok vették el a kedvemet, amire azért nem számítottam. Lehet, ha jobban koncentrálok a drámai vonulatra, teljesen más szemszögből nézem a filmet és ezektől függetlenítem magam. Tényleg csak a filmzene, - amit ugyan meghallgattam a film nélkül is és úgy már nem jött be, - és az operatőri munka, ami bejött.

Ennek ellenére nem szeretnék lebeszélni senkit a filmről, hiszen mindenki másképpen áll hozzá, én most beleestem ebbe a csapdába és a film végéig nem is szabadultam tőle. Azoknak ajánlhatom, akik szeretnének átélni egy kevésbé akciódús thriller mesét drámával fűszerezve.