Végre tavaszodik, és a gyötrő téli hónapok után sütkérezik a nap, ami nagyban hozzájárul hangulatom regenerálódásához. Ha ehhez az időhöz hozzáveszem még Willem Dafoe vadász drámáját a kettő együtt egészen klassz napot teremt. Ritkán látunk filmben ennyire gyönyörű természetképeket. Talán utoljára (kicsi túlzással) az Út a Vadonban c. műnek a látványa ragadott meg ennyire.  A film elején pedig fogalmam sem volt, hogy a tasmán tigris legendája ma is érdekes lehet, hiszen vagy ötven éve (vagy több) kihalt állatról beszélünk. Vagy mégsem?

Martin David (Willem Dafoe) főállású vadászt Tasmániába küldi egy titokzatos biotechnológiai cég azzal a feladattal megbízva, hogy kutassa fel a tasmán tigris utolsó példányát, mivel az állat DNS-éből előállított gyógyszer csodákra lenne képes. Megérkezése után Martin a leszervezett szállásán egy kisfiút és egy kislányt talált, valamint egy beteg anyukát Lucyt (Frances O’Connor), akinek a férjét néhány éve titokzatos körülmények között a dzsungel elnyelte. Erről a meglehetősen nomád erdőszéli házból indul el magányosan nyomokat keresni, csapdákat állítani, vadászni akár napokra eltűnve. Próbálkozásai csalódással végződnek, mivel max. csak tasmán ördöggel találkozik, ami meg ugye nem ugyanaz, mint a tigris. A házhoz való visszatérésekor kikapcsolódás gyanánt férfiember hiányában a ház körüli teendőket látja el, miközben egyre közelebb kerül a családhoz. A kisebbik fiú bizalmának elnyerése után a sráctól kap egy rajzot, ami nem más, mint egy feltételezett térkép a tigris megtalálásához. Határideje vészesen fogy, beleveti magát ismét az erdőbe, de közben érzi, hogy még sincs valami rendben, valaki figyeli őt, nincs egyedül..……..

Határozottan tetszett, nem volt egy pörgős film, de a hangulatomhoz tökéletes passzolt. Nyugodt tempójához hozzászoktam, és hagytam magam beleolvadni Ausztrália gyönyörű kis szigetének képeibe, hiszen a film legalább 80 százaléka a Tasmán vadon bemutatásával telik. Ha valakit ez zavar ne is álljon neki, mert befordul nyomban, de nekem meg pont ezért tetszett, mivel soha az életben nem jutok el oda és így legalább a képernyőn keresztül látom. Végre olyan kaland film, amitől nem lett tócsa alattam az izgulástól.  

Vadászunk egy hallgatag, kemény, rezzenéstelen arcú ember, akit kezdetben csak a küldetése motivál. Martin szótlanul árkon-bokron keresztülmegy és folyamatosan csak a csapdáit állítja, miközben sejti, hogy valami nem stimmel küldetésével. Ha segítséget elsőre nem is, de ellenséget kapásból szerez a helyi favágók személyében, akik úgy néznek rá, mintha egymaga képes lenne megakadályozni az esőerdők kivágását. Mivel a zöldek keze mindenhova elér, ezért nem szívesen veszik a helyiek, ha idegenek mászkálnak munkahelyük területén. Izgalmasabb részei a filmnek többnyire ezekben a részekben fedezhetők fel. Szállásán azonban MacGyverként tevékenykedve megkedveli a kis családot, és olyan segítségre talál a kisfiú személyében, amit álmában sem remélt.  A film drámai részeit, amiből azért lényegesen kevesebb van, a melegséget adó kuckóban láthatjuk, ahol szereplőink barátkoznak egymással. Megjegyzem a film vége egészen szomorkásra sikeredett.

Willem Dafoera arca olyan mintha összegyűrt kartonpapírból rakták volna össze. Mimikája abszolút korlátozott arcán látható markáns mélyedéseitől. Félelmetes tekintet, égszínkék szemek, remek szinte néma játék. Nehéz nem őt nézni mikor szerepel, megszűnik körülötte még a táj is, hiszen akaratlanul magára irányítja tekintetünket. Nagyszerűen viszi az egész filmet, mások szinte kizárva. Sam Neill (Zongoralecke) kevés szerephez jutott. A cserfes kislány kezdeti káromkodásait nem értettem, de végül is aranyosak voltak együtt a sráccal. Frances O’Connor (A.I. Mesterséges értelem) olyan visszafogott volt, hogy majd eltűnt ő is a dzsungelben.

Daniel Nettheim tévésorozatokon nevelkedett rendező filmje teljesen levett a lábamról. Kell hozzá egy nyugodt hangulat, ami viszont azt a veszélyt rejti magában, hogy elalszunk rajta, mivel egyáltalán nem egy pörgős film. Maga a sztori Julia Leight regényéből készült és legyünk őszinték, nem egy nagy durranás, de ami kárpótol mindenért az Robert Humphrey fényképezése. Eszméletlen szép képeket kapunk, amitől csak tátjuk a szánkat, hogy ilyen is létezik földünk másik oldalán.  Ráadásul a film zenéje tökéletesen passzol a látványhoz. Érdemes megkeresni amúgy a neten hazánkban   Erszényesfarkasként anyakönyvezett állatot, hiszen ritka furcsa (ronda) egy példány volt és ha már mi nem is találkozunk vele, legalább tudjunk róla.

Természetjáró embereknek, akik amúgy is szeretnek eltávolodni a betondzsungelektől mindenképpen ajánlom, hiszen a filmben látható ritka látvány számukra biztos, hogy örömet okoz, de aki szeretne egy nyugodt tempójú kellemes vasárnap délutáni filmhez nyúlni, ne keressen tovább, vegye elő ez a filmet és nézze meg.   

70%

Beteszem még ide érdekességnek amit a Wikin találtam, Gerald Durell angol természettudós mondatát, hiszen tökéletesen passzol a filmhez: "Az ember eleget tud ahhoz, hogy elpusztítson egy fajt, de még nem jött rá, hogyan lehetne újrateremteni, amit elpusztított".

Ezzel a filmmel még nyári elmaradásaim egyikét próbáltam pótolni, azt gondolva véletlenül, hogy estére tökéletes választás lesz negatív kritikái ellenére. Na, de azért erre én sem számítottam, hogy ennyire bűn rosszra sikerült.

Conan (Jason Momoa) miután lemészárolják a családját és felgyújtják a faluját, elindul megkeresni a gyilkosokat, hogy bosszút álljon rajtuk. Conan 20 év után számtalan veszélyt túlélve Khalar Zym (Stephen Lang) nyomára akad, aki gonosz hadúrként továbbra is a világ leigázásán fáradozik, miközben egy szuper varázserővel rendelkező maszk darabjait keresi……….

Röviden és velősen ennyi a sztori. Ez a film bűn rossz úgy, ahogy van. Nem Conan volt a barbár, hanem aki engedélyezte a régi "nagyot" újraforgatni. Nem is tudom, hogy hirtelen felindultságomban folytassam-e, vagy hagyjak leülepedni egy napot neki. Még az első 5 perc tetszett is, hiszen régen láttam fantázia filmet és Ron Perlman személye még meg is győzött, hogy talán nézhető lesz. Persze azt tudtam, hogy sok szerepet nem szántak neki, de egészen addig a pillanatig, míg fel nem dobja a talpát egészen tűrhető volt, a szupergyerek ellenére is.

Utána azonban szinte minden elvette a kedvemet az egésztől, kezdve azzal, hogy honnan a fenéből szalajtották ezt a Conan fiút. Azt hogy szépfiú, meg harcos-testű, fogkrémreklám-fogazatú, megértem, de hogy ennyire ne legyen színész, nehezen fogom. Igaz ezek a felsorolt jellemzők legalább arra jók, hogy a férfitársadalom megjelent egyedei mellé majd szép számmal megjelennek a moziban amazonok, akiknek nem csak a kidolgozott felső test látványa okoz majd örömöt, hanem a vértől csöpögő aprításos jelenetek is kéjes vigyort csalnak a szájukra.

Nem kell amúgy csak őt kiemelni, mert a gonosz varázslókisasszonyon kívül - aki csak körömhosszal emelkedett ki a rendkívüli szereposztásból - a többiek is bűn rosszak. Hasonló élményben lenne részem, ha a kereskedelmi csatornákon délután vetített sorozatokban szereplőket kellene néznem. Iszonyú volt, és akkor még az ügyeletes szép kisasszonyt meg sem találtam, hiszen róla is annyira tükröződött az értelem, hogy nehéz volt elhinnem, megtudná-e mutatni, melyik a jobb és a bal keze. Talán ami dicsérendő, az a látványvilág, de a végére mikor összeomlik az Indiana Jones-os jelenetnél a kőfal, már attól is elment a kedvem. Szépek a makettek, messziről, de úgy látszik rajtuk a súlytalanság, mint Conan kardjánál az acélhiány. Néhány szereplőnek annyira tökéletesen szép irigylésre méltó fogsora volt, hogy azonnal alkalmazná szerintem az Aquafresh cég. Azt hiszem ebben az időben nem ez volt a jellemző, de lehet ezért lett a film kategóriája: fantázia.

Ennél a filmnél igazán csak annak tudtam örülni, amikor vége lett. Sajnos még hosszú is volt. Persze ilyenkor fel lehet tenni a kérdést, hogy akkor minek néztem meg. Amire meg egyszerű válaszolnom, mert gyerekkoromban állati nagy kedvencem volt „Swarci” ebben a kaszabolós szerepben. Igaz ezt el lehet mondani erről a változatról is, mert bizony fröcsköl a művér ezerrel. Aki csípi ezeket a jeleneteket, tutira boldogság önti majd el a szívét, hiszen 10percenként hullnak a végtagok és egyéb testrészek. Brutalitásban és gusztustalanságban nincs hiány. Különösen emlékezetes jelenet, mikor a levágott orrú srácnak az orrlyukában turkál főszereplőnk.

Talán egy jelenetet emelnék az utolsó két másodpercen kívül, amikor emberünk a homokemberekkel vírgonckodik. Azért ez sem egy eget rengető, de legalább erre azt tudtam mondani, hogy jó volt és talán egyetlen másodpercre még izgultam is. Ha már az utolsó jelenetről említést tettem, azért kicsit megállt a szívem, hogy akkor most itt nem lesz happy-end? Kezdtem örülni, végre van valami említésre méltó, amire mondjuk nem számítottam! DE ebben is tévedtem, mint az egész filmben.

A kardozás, amit ezekben a filmekben szeretek, teljesen lehangoló volt. Egyáltalán nem éreztem megkoreografáltnak, (de szép szó) annyira látszott, hogy mikor ki jött, kinek kellett vágni, kinek védekezni, mintha csak táncoltak volna szereplőink egymás mellett. És amit különösen nem értek, hogyan lehet az, ha valaki a világ leghatalmasabb embere lesz, mert nála van az erő(maszk), minek kell kardoznia? Miért nem fújja csak úgy el, mondjuk azt, aki nem a zsánere…….

Tényleg sajnálom az eredeti film mítoszának lerombolását. Emlékül elő is vettem, hogy majd jól megnézem. Borzasztó volt látni ezt az ötlettelenséget egy ismert rendezőtől és akkor még olyan hibákba nem is szeretnék belemenni, hogy egy - két jelenetben még arra sem figyeltek oda, hogy mi volt a képen és mi nem. De ezt tényleg hagyjuk, mert nem szeretném tovább a sárba döngölni. Így is mindig azt mondom, hogy a legkönnyebb a rossz filmről írni. Ezt újból bizonyítottam, hiszen nem több mint 10 perc alatt összehoztam ezt az oldalnyi nagyságot. Erre lehet az mondani, hogy Fi…ni könnyű.

Ron Perlman (Pokolfajzat) tényleg egy hatalmas jellem és nem csak testmagasságára utalok. Ő volt az, aki még talán egy kicsit tetszett. Stephen Lang (Avatar) neve csak a végén ugrott be, hogy én őt ismerem valahonnan. Egyáltalán nem találtam annyira gonosznak, mint amilyennek vártam volna. A főszereplőnket Jason Momoa-t (Trónok harca) hagytam utoljára, de őt meg már annyira sajnáltam a végére, mert annyira rosszat mondtam menet közben róla, hogy el is ment a kedvem a jellemzésétől. Sajnálom, de nem szerettem meg.

Marcus Nispel (A texasi láncfűrészes) rendezőt egyáltalán nem tudom hova tenni. Készített ő már jó filmet, de ettől most senki ne várjon csodát. Úgy ahogy szeretem átélve dicsérni az általam megnézetett filmeket, nagyon nem esett most jól gúnyosan írnom erről, mert tényleg szerettem az eredetit. Kár volt ezt leforgatnia. 90 millió dollárból totál jó filmet is össze lehetett volna hozni. A szövegekre még nem tértem ki, de hozza a fentebb leírt színvonalat. Tényleg kínos párbeszédek vannak benne, különösen a „szerelmespár” között. A zenéjével speciel semmi bajom nem volt, de akkor inkább betesztek egy cd-t hallgatni. Nagy kár nem érne, ha nem folytatnák. Azt hiszem ez volt a leggyorsabban megszületett írásom.

Csak azoknak ajánlom, ha még esetleg nem szívott vele valaki, akik szeretnek végtelenül nagyot csalódni egy filmen és van rá felesleges elkölthető zsetonja különösen így fűtésszezon közepén.

40% 

Egészen kellemes kalandfilmet sikerült a héten megnéznem, amiből sajnos manapság értékelhető nagyon kevés készül. Nem azt mondom, hogy ez a kiwi földről jött film megváltotta a világot, de szórakoztatásnak mindenképpen tökéletesnek bizonyult.

Ebben az 1900-as évek elején játszódó akció-kalandban Arjan Van Diemen (Ray Winstone) Új-Zélandba emigrált Dél-Afrikaifarmer macska – egér küzdelmét követhetjük végig, miként próbál elkapni és bíróság elé állítani fejvadászként (100 pénzért) egy brit katona meggyilkolásával vádolt Maori szökevényt, aki „árkon-bokron” keresztül menekülelőle és az őket követő katonák elől……...

Végre egy olyan film, aminek a megnézése után kellemesen keltem fel. Melankolikus kalandfilm, ami a régi hagyományos mozi elveit követi. Régen láttam ilyen nyugtató mozit, amit tényleg jól esett nézni és nem csak azért, mert a helyszínek gyönyörűek, hanem az egyszerűsége miatt is. Nem kell rajta izgulni (csak egy kicsit), nem pörögnek az események, nem kell rajta gondolkodni, de mégis működik.

A két főszereplő „küzdelmét” élmény volt nézni, annak ellenére is, hogy korukat meghazudtolva férfias bunyókat láthattunk tőlük, ami azért kicsimegmosolyogtatott, ebben a korban mikre nem képes az ember.Vicces és komoly párbeszédeket folytatnak, már ha véletlenül nem futott az egyik a másik elől. Igazából láttunk már hasonló filmet, de akkor is jólesett nézni, és egy percig sem gondolkodtam el azon, hogy bármennyire is profi nyomkövetőkről szólt a film, ebben a dzsungelben kizártnak tartom, hogy abban az időben bárki is megtalált volna valakit is profi cuccos nélkül. A látvány tényleg lenyűgöző, aki szerette a Gyűrűk ura helyszínéül szolgáló vidék látványát ebben a filmben e téren biztos nem fog csalódni, hiszen azok a hegyek, erdők, mezők, folyók, vízesések mind megtalálhatóak, mintha egy természetfilmet néznénk.

Ray Winstone (A Tégla) és Temuera Morrison (Star Wars: A klónok támadása) között szerintem megvolt az összhang. Semmi extra. Nekem tetszettek együtt. A többiek csak mellékszereplők, de ők hozzák a kötelezőt, semmi kivetnivalót nem találtam bennük, tényleg csak statiszták.

Ian Sharp (Egy tiszta nő) filmje, mint már fent is említettem semmi olyan újat nem hozott, ami igazán emlékezetessé tenné, de mégis működött az igen ”light”-os forgatókönyv ellenére is. Egyszer nézős könnyű délutáni darab. Látvány tényleg klassz, a film viszont lehetett volna sokkal jobb is. A végén volt benne logikai bukfenc, de megbocsátható. Nekem bejött. Érdekes kicsit régebben láttam a Van Diemen’s Land c. filmet is, ami viszont szöges ellentéte volt ennek a műnek.

Azoknak ajánlhatom, akik nem várnak sokat egy kalandfilmtől és kellemesen szeretnének eltölteni a tv előtt másfél órát. Azonban tényleg nem több.

65%

Nem mindig van kedvem azonnal a film után ideülni és legépelni az élményemet, ami részben arra jó, hogy a film leülepszik az ember fejében és nyugodtabban tud írni az adott filmről, de amúgy meg rossz, mert a film hatása az eltelt napok számával fordítottan csökken különösen egy jól sikerült hétvége után. Kivételek abban az esetben vannak, ha valami korszakalkotó készült, illetve, ha valami emlékezetes dolog akadt a filmben. Na, ez a film nem a korszakalkotók közé tartozik, de mégis szívesen emlékszem vissza rá.

A sógun mostohaöccse Lord Naritsugu őrült kegyetlenkedéseinek megakadályozására és likvidálására Shinzaemon Shimada szamuráj egy titkos bérgyilkosokból álló egységet toboroz össze, Sir Doi nagyúr felkérésére. A 12 szamurájból és egy bajkeverőből álló összeszedett csapat egy kis faluban szeretné kelepcébe csalni és legyilkolni Naritsugut és az őt hűen szolgáló közel 200 fős seregét…..

Azért esett erre a filmre kis társaságom választása, mert egy jó kis kaszabolós akció filmet szerettünk volna nézni, a megannyi dráma és hasonló nyalánkság után, amiket én többnyire szeretek, de a srácokat általában már kirázza a hideg, ha megemlítem a tervem. Ez nagy részben teljesült is, mivel olyan akció jelenet van a film utolsó háromnegyed órájában, amit bizony régen láttam, de majd erről kicsit később.

Nem tudom, ki hogy van vele, de ezekben a távol-keleti filmekben még akkor is nehéz felismerni európai szemmel a szereplőket, ha mindegyik színész különböző színű hajat viselne a fején, de abban az esetben, mikor még a ruhájuk és a frizurájuk is egyforma, hát elég vicces, ahogyan próbálkozik az ember kitalálni ki kicsoda. Ennél a filmnél is azt éreztem az elején, hogy totál elvesztettem a fonalat. Lehet a fáradtság, a felíratok gyors elvétele miatt, vagy egyszerűen csak a rövid eszem miatt van ez így, de tényleg nem értettem, hogy akkor most mi van.  Aztán később természetesen összeáll a kép, de mire ez megtörténik, kicsit leizzad az ember az értetlenkedése miatt. És marha kellemetlen megkérdezni a többiektől, hogy most akkor mondja már el valaki, hogy eddig mi is történt (nehezen, de hármunknak sikerült azért összeállítani a képet).

A rövid kis monológom után gyorsan leírom, hogy azért ez a film ennek ellenére teljesen egyszerű sztorijú. Mindenki a Hét szamurájhoz hasonlítja (mivel a klasszikus feldolgozása), amit én nem fogok, mert nem láttam. Viszont a Hét mesterlövészt igen, és azzal azért már összehasonlítható. Van egy ellenség, akit a válogatott csapatnak le kel gyúrni, mert ha nem, akkor bizony, mindenkinek nagyon rossz lesz. Ennyi. Mivel japán filmről van szó, ezt természetesen így leírni badarság lenne.

Az első fele a filmnek a totális végjátékra történő felvezetés. Nem pörögnek gyorsan az események, lassú monológokat, szép képeket kapunk, néhány megrázó elemmel. A történelmi hűséget kedvelők is örömmel nyalhatják meg a szájukat, mert szinte minden tökéletesen megtervezett. Ebben a részben mesélik el, hogy mi történt eddig, ki kivel áll hadilábon és mi lenne, ha lenne egy csapat, aki végre elindulna legyőzni az ellenséget. Néhány sokkoló elemmel azonban legalább ébren tartanak, addig, ami miatt elkezdtük nézni ezt a filmet. (Csak győzzük kivárni.) Itt is láthatunk azonban már kellően gusztustalan és véres képeket. A film nem is indíthatna mással, mint egy meglehetősen élethű harakirivel. A hangok alapján szinte érezzük a pengét a hasunkban. Később kapunk még végtagjaitól megcsonkított embert, fejezéseket és egyéb nyilazós nyalánkságokat, hogy az aberráltabb nézőket is kielégítsék. Azonban mindenki szinte csak az utolsó jelenetre készül, lássuk végre már az ütközetet!!!

És amikor az eljön, egyszerűen nincs vége! Ami nagyon állat, hiszen ebbe reménykedtünk. Nincsen benne föld fölött 2 méterrel harcoló nindzsák, 10 métereseket ugró figurák, óriási egy-az egyben kardozós jelenetek, csak a 13 harcos és a megszámlálhatatlan ellenség, amiből tényleg annyi van, hogy csak a fejünket kapkodjuk. A csatajeleneteket szerintem iszonyúan jól felépítették, egy vágás a pengével egy embert jelent a hullazsákba, már ha ilyen lenne. Ez az utolsó háromnegyed óra szinte végig folyamatos akció. A filmet és az idegeinket szinte erre a monumentális akcióorgiára készítették fel.  Minden szinte tiszta vér és sár. Az egész falu feldúlva. Nagyon jól néz ki.

És ami lényeg ennél a filmnél illetve ezeknél a jeleneteknél, hogy teljesen hihetőre sikeredett a hitetlensége ellenére is, mert azért valljuk be őszintén, ki az, aki elhiszi, hogy 13 ember legyőz 200-at. A film utolsó 2 percével kapcsolatban még kétségeim vannak. Most vagy nagyon fáradt voltam már a végére, vagy nem értettem, de minek kellett így lezárni? Szerintem az utolsó 2 perc már nem kellett volna, de lehet tényleg én nem értettem.

A színészekről csak annyit, mint amit általában mindig elmondok a japán filmeknél, hogy felőlem 10 szereplő is eljátszhatta volna az egész filmet, akkor sem tudnék különbséget tenni közöttük. Amúgy semmi kivetnivaló nem találtam a játékukban, egyikük másikuk játszott már néhány amerikai filmben mellékszereplőként, esetleg animációs filmnek kölcsönöztek hangot, de semmi többet nem véltem felfedezni. A főellenséget játszó színészről csak annyit jegyeznék meg, hogy kellően gusztustalan szerepet kapott.

A szereplőknél viszont jóval híresebb a rendező Takashi Miike. Az Ichi The Killer című filmje után gondoltam azt, hogy ez a pasi tuti nem normális, mert ritka gusztustalan, amit abban láttam. Ennek ellenére ez a műve viszont teljesen fogyasztható gyomorilag. A hullák számát, ha figyelembe veszem, meglepően kevés végtagelvesztésnek lehetünk a szemtanúi. Ez a film teljesen jól felépített, remek akciófilm, ami az első felében kicsit furcsának tűnik, de a vége mindenért kárpótol. Az operatőri munka, a látvány kiváló, gyönyörű helyszíneket, tájakat láthatunk. A végső jelenet helyszínéül szolgáló falu nagyon profin nézett ki, bár biztos, hogy jóval több időbe tellett felépíteni, mint földig rombolni. Megemlítem, hogy volt egy-két mosolyogtató CGI jelenet (hídfelrobbantás, égő bikák), ami mellett simán szemet lehet hunyni. Összegzésképpen megérte megnézni, és a vége miatt pedig tényleg emlékezetes marad. A rendező úgy látom továbbra is marad a szamurájoknál, mert a következő filmje (Ichimei, 2011) is hasonló témájú lett.  

Tulajdonképpen elsőre azt akartam írni, hogy csak azoknak ajánlom, akik szeretik a hasonló jellegű filmeket, de aztán rájöttem, hogy végül is én sem vagyok nagy szamuráj párti, ezért annyiban változtatom meg a korábbi gondolatomat, hogy nézze meg mindenki, aki egy jó kis háborús filmre vágyik, monumentális csatával.

80%

Piszkosul tetszett. Nem tudom másképpen kezdeni. Azt hiszem, azok a filmek, melyeket szemrebbenés nélkül bambulok végig este fél 11 órai kezdéssel 10 óra munkával a hátam mögött, minden dicséretet megérdemelnek. Régen láttam ennyire nekem való történelmi kalandfilmet ekkora sztárokkal. Peter Weir rendező nem tudom 7 éven keresztül mit csinált, de örülök, hogy visszatért.  Bevezetésnek ennyi elég is.

Megtörtént események alapján készült filmben 1941-ben egy csapatnyi szökevény szeretne eljutni nyakukban szovjet katonákkal a szibériai gulágról egészen Indiáig. A vérdíjjal a fejükön sivatagon, hegyeken, és számos nemzeten keresztül menetelnek céljuk felé.  Azonban még mindig jobb szabad emberként 4000 mérföldet gyalogolni, mint raboskodva egy uránbányában embertelenül meghalni…………  

Ez az a film, amiben nem akarok hibát keresni. Egyszerűen nem érdemelné meg, mert annyira tetszett. Igazából láttam már hasonló filmet német rendezésben és mielőtt odaültem volna elé, szentül meg voltam győződve, hogy ez a film az Ameddig a lábam bírja amerikai remake. De hála az égnek ez egy másik regényből készült. Amúgy totálisan hasonló a felállása, mint annak a filmnek. Az ember küzdelme a természettel.  

A filmet Slavomir Rawitz A hosszú menet – Szökés a Gulagról című könyve alapján adoptálták vászonra, nem kevés eltéréssel. A rendező elég nagy szabadságot kapott állítólag, mivel többnyire csak a fő vezérszálat vitte filmre. Amúgy utána olvasva a regénynek még a mai napig is a vita tárgyát képezi a valóságtartalma, de akit érdekel, olvasson inkább utána, mert most ezt nem fogom leírni. (Elég komoly plágiummal vádolják a regény íróját.) Ez engem kivételesen így már a megnézése után nem nagyon érdekelt, mivel a film ennek ellenére teljesen levett a lábamról.  

Nem az a film, amelyben mély karaktereket vagy hatalmas párbeszédeket kéne keresni. Inkább a természet nyújtotta látványra épül. Amúgy is jobb néha a csend, mintha beszélnének, feszültebbé teszi a filmet. Talán amikor a lány csatlakozik hozzájuk, akkor van egy két komolyabb beszélgetés, addig csak azt látjuk, hogyan segítenek egymáson, miképpen harcolnak egymásért és a túlélésért. Lehetett volna ez egy dög unalmas film is, hiszen mi mást csinálnak csak a szereplőink? Mennek árkon-bokron keresztül folyamatosan, hol nappal, hol éjjel, de mégis annyira érdekesen van összerakva, hogy egyszerűen nem lehet otthagyni.    

Igazából úgy nincs benne semmi meglepő, de mégis jó volt nézni. Hihetetlen szép képeket kapunk miközben azt látjuk, hogy embereink küzdenek az elemekkel. Szereplőink menetelnek a szibériai mínusz 40 foktól kezdve egészen a sivatag perzselő homokján keresztül a szabadságuk felé. Végigvezetnek minket a Góbi sivatagon, Tibeten, és még a Himaláján keresztül is. Ez a film ismét bebizonyítja, hogy az életben maradási ösztön hatalmas, hiszen mindent megtesznek azért, hogy ne jussanak a mennyekbe. Látjuk, hogy minden, ami él és mozog ehető, illetve az is, ami már nem él, de egy jó kis hasmenés reményében fogyasztható. Nincs válogatás, lehet hernyó, döglött őz, kígyó, bármi. (Aztán ilyenkor lehet azon gondolkodni, hogy mennyi ember nem eszik meg semmit a csirkemellen kívül.)  A szúnyogos résznél még engem is kirázott a hideg, ha a tavalyi nyarunkból indulok ki, annyira gyűlölöm őket.  Amúgy a film olyan, mint egy több hónapos maraton élelem és víz nélkül különféle természetes akadályokkal telerakva. Ha ilyen kemény volt a fotelból nézve is, vajon milyen lehetett ezt átélni? Több érdekességet kár lenne elárulni a filmről.

Végeredményben azonban feltehetjük a kérdést, hogy miért lesz az, hogy nem emelkedik majd a nagy klasszikus filmek közé? Erre én nem tudom a választ, talán valami mégis hibádzik, annak ellenére is, hogy mindenki csak dicséri a filmet. Nekem minden szempontból tetszett, érdekes, szinte akarja, hogy nézzed végig, magával ragad, intenzív szívszaggató epikus mű. Akkor mi a baj? Valamiért mégis az árnyékban maradt!  

Minden elismerésem a parádés színészi alakításokért. Az agyontetovált Colin Farrell (Nagy Sándor, Erőszakik) ügyeletes szépfiú mivolta romba dől ebben a szerepben. Állat jól játszik, kegyetlenül viccesen, nem tudom másképpen jellemezni. Ed Harris (A mélység titka) az idősebb amerikai fogoly szerepében nagyon komoly, hallgatag, mint mindig.  Mark Strong (Robin Hood) annyira jó, hogy szinte észre sem vettem, csak a végén, hogy amikor kiírták, hogy ő is játszott a filmben. Saoirse Ronan-t (Komfortos Mennyország) nagyon szeretem, minden kétséget kizárva napjaink egyik legnagyobb tehetsége. Végére hagytam a központi figurát jim Sturgess-t (Las Vegas ostroma), aki ebben a műben végre bizonyította tehetségét, szintén nagyon jó.   

Peter Weir (Holt költök társasága) 6 szoros oscar díjra jelölt rendező utolsó filmjét a Kapitány és Katonát 2003-ban forgatta. Úgy látszik 2010-ig nyaralt, mert nem foglalkozott filmkészítéssel. Örülök, hogy ezzel a filmmel tért vissza, hiszen minden elemében ragyogó munkát végzett. Operatőre kifogástalan, hála a HD adta lehetőségnek gyönyörűen fényképezett természetképeket láthatunk, legyen az erdő, hó, vagy akár sivatag. Hozzá a remek filmzene tökéletes párost nyújt.  Sajnos a filmet semmilyen reklám nem előzte meg, ezért egyáltalán nem lett sikeres. Szinte nem is lehetett hallani róla, és ezért pedig nagyon nagy kár.  

Mindenkinek ajánlhatom a filmet hiszen a történelem szeletjéből egy remek kalandfilm készült. Érdemes megnézni!

85%

James Cameron Atyaúristen szárnyai alá tartozó művek különös figyelmet érdemelnek, bármilyen negatív kritika előzi is meg a filmet.  Nem hiszem, hogy a felhalmozódott Avatar dollármilliárdjait olyan alkotásokra költené, amiből a későbbiekben nem tudna hasznot húzni. Mondjuk, azért ebből a filmből nem nagyon tud.

Pápua Új-Guineában a föld egyik legcsodálatosabb és egyben a legnehezebben megközelíthető víz alatti barlangjában egy csapatnyi barlangász eddigi felderítetlen részek után kutat. Azonban egy trópusi vihar miatt a mélyben ragadnak. Amikor a felszínre vezető kijáratot elárasztja a víz, és külső segítségre nem számíthatnak, Frank Mcguire (Richard Roxburgh) csapata, aki hónapokig a barlang felfedezésének a vezetője volt, köztük fiával Joshal (Rhys Wakefiled) és az egész kutatást szponzoráló Carl Hurley-val (Ioan Gruffudd) alternatív menekülési útvonalat keresnek. Az eddigi felderítetlen ismeretlenen, víz alatti labirintuson keresztül próbálnak az elemekkel megküzdve feljutni a felszínre……

Na, így kell egy jól sikerült B kategóriás alkotást elkészíteni. Nem kell abszolút csodát várni és akkor részben teljesíti az elvárásokat. Mivel az ember és a természet küzdelmét már számtalan filmben láttuk és ez a film is ezekből a kliséhegyekből építkezik, igazából semmi újat nem nyújtva, mégis azt kell, hogy mondjam, az első fél óra felvezető unalom után egész izgalmas kalandban lesz részünk. Sajnos ez a teljesítmény elég szépen hullámzik és a vége előtt keményen leereszt, de ne zavarjon minket, mert ezt a filmet vagy szereted, vagy nem. 

Elméletileg igaz történet alapján készült a film, de miután megnézzük, szerintem csak azt kellett volna írni, hogy volt hasonló eset már a történelemben. Ez az állítás talán valóságosabb lenne. Mivel sok új ötletet nem tartalmazott a szokásos dolgokkal telerakták, úgy mint az apa – fiú közötti kapcsolat és a közöttük zajló drámai beszélgetések, kialakuló pánikbetegség, klausztrofóbia, versenyfutás az idővel, tapasztalt vezető, aki megmondja a tutit és nő, aki búvárruha nélkül is képes a fagypont körüli vízben úszni, és ugye kell egy szponzor is, aki meg csak saját magával törődik. Kiemelkedő párbeszédekre ne számítsunk, a dialógusokat nem sikerült valami fényesre megírni.

Viszont mindenért kárpótol a látvány. Gyakorlatilag itt lép be J.Cameron szerepe a filmben, mivel a saját maga által fejlesztett 3D kamerát lízingelték az operatőr bácsik, aminek a hatását azért otthon a nappaliban nem nagyon éreztem, de még így is nagyon szép felvételek voltak. Gyönyörű hatalmas terek, víz alatti felvételek, igazi barlanghangulat. Kedvet továbbra sem csinált, hogy lemerészkedjek a mélybe, de külsősként egész jó volt nézni. A filmet ”R” kategóriába sorolták, tehát nem spóroltak a vérrel és egyéb gusztustalan jelenettel. Nem egy női barlangi búvár propaganda film, az biztos. Mondjuk az elhunyt emberek iránt sok sajnálatot nem ébresztettek bennem, mert annyira közel nem hozták a szereplőket. Azért voltak merész halálesetek, és ha ez tényleg így volt – amit nehéz elhinnem – akkor viszont részvétem. Nem bántom a filmet, mert egynek teljesen jól elment és végül is lekötött, ami számomra a lényeg. Este kell nézni, mert szinte végig sötét jelenetek vannak benne.

Richard Roxburgh (Mission Impossible 2, Moulin Rouge!) elég kemény karaktert  játszhatott el, ezért vele talán jobban szimpatizáltam, mint a többiekkel. Nagyon tetszett a stílusa. A fiát játszó Rhys Wakefiled-től (The black Ballon) viszont kirázott a hideg az egyik jeleneténél, számomra annyira gyengécskének tűnt. Ioan Gruffudd (Fantasztikus négyes, Artúr király) szintén halovány teljesítményt nyújtott, de mint említettem ezt a filmet nem a szereplőknek találták ki. 

Alister Grierson rendezőről sok mindent nem tudok mondani, ez volt a második nagyjátékfilmje, amit tisztességes módon levezényelt. Tényleg egy estés szórakozásnak elmegy, ha a hibáit nem nagyon vesszük elő.  Az operatőri munka az egyik legjobb a filmben, de ezt már fent is dicsértem. Kifejezetten IMAX mozira is készítettek változatot, ami azért nem lehet semmi. Biztos jócskán emel a hangulaton és talán egyszer hozzánk is eljut. (haha) Szerintem alapból az Avatar 2re készülnek rá ezzel a filmmel, mivel annak a nagy része, ahogy olvastam a tenger alatt fog játszódni és ez olyan technikai prezentáció lehet. Nekem a vágásokkal bajom volt az elején, mintha kicsit többet vágtak volna bele a filmbe és valahogy nem állt össze a kép, csak úgy ugráltak a jelenetek. Ez a végére mondjuk megszűnt. Sajnos a filmnek a zenéje sem telitalálat.

Merem ajánlani azoknak akik, szeretnének akció - kalandfilmbe csöppenni és izgulni a szereplőkért. Barlangászok lehet, mosolyognak rajta, hogy milyen hülye jelenetek vannak benne, de esélyt mindenképpen kell neki adni. Nem volt ez olyan rossz.

65%

ver.1.

Már a film címe sem semmi. Utoljára Trollokról a Gyűrűk Urában hallottam. Azóta semmi. Lehet, kevés fantázia filmet nézek, vagy ha nézek is, nem szerepelnek benne ezek a tündéri lények. Amúgy a kézi kamerás filmeket szeretem, már ha látom, mit vesznek fel és nem rángatják direkt úgy a kamerát, hogy még véletlenül sem tudom kivenni, mit is nézek. 

Fenn a norvég hegyekben három egyetemista filmes hozzácsapódik egy vadászhoz, aki a többi vadász állításával ellentétben, nem éppen a környéken elhulló medvékre lövöldöz. Fővadászunk unatkozó ember lévén megengedi nekik, hogy az erdőben átgyalogolt éjszakáit filmre vegyék, és közben meghallgathatják a meséjét, ami röviden csak annyi, hogy volt tengerészgyalogosként a kormánynak dolgozik, és ő az egyetlen a világon, aki elszabadult trollok lepuffantására képezte ki magát…..

Röviden ennyi lenne a sztorija ennek a The Blair Witch Project szerű áldokumentumfilmnek. A film eleve úgy kezdődik, hogy találnak egy kazettát, amin olyan dolgok vannak, hogy egy évig rágódtak rajta az illetékesek, hogy igaz-e vagy hamis. A többit meg ránk, nézőkre bízzák, hogy eldöntsük tényleg így van-e. Azt hiszem, a filmtörténelemben hallottunk már hasonló esetről korábban is. Érdekesnek érdekes, persze ha meg tudják csinálni valóságosnak, hitelesnek. A kézikamerás filmek már alapból nem mindenkinek jönnek be. A rángások miatt az ember feje vagy a szeme megfájdul. Szerencsére ebben az esetben mondjuk egyáltalán nem vészes a dolog, kb. olyan mintha én vettem volna fel egy jól sikerült erdei túrát a ház végében. Sajnos a film is ennyire hihető. A srácokról és a hölgyekről nem sok mindent tudunk meg, de nem is hiányzik, mert nem egy családi videó. Viszont vadászunk tudományos ismeretei a trollokról egész hihetőnek hangzik, mintha egy Richard Attenborugh ismeretterjesztő filmben lennénk. Annyira nagy átéléssel mondja el nekünk - néhány könnycseppet is elővarázsolva -, mindennapi életüket, mit esznek, hol laknak, milyen családhoz tartoznak (hegyi, vízi, erdei) hány fajtájuk van, hogyan lehet rájuk vadászni, és minden olyan dolgot, amitől azt hiszi az ember, hogy ezek tényleg létező állatok vagy mi a fenék.

Persze ezeket a lényeket marha jól elkészítették a kicsiktől egészen az hatalmasakig, bár néhány esetben olyan érzésem volt, mintha az orruk hegyén műpénisz lenne. Aztán meg ott voltak azok a többfejű lények, amikre szintén egy olyan tudományos magyarázatot adnak, hogy nem hiszem el, hogy más emberekből nem csal ki mosolyt, csak belőlem. És itt jön elő a film szavahihetőségnek megkérdőjelezése, hogy ezt most szándékosan ilyen viccesre csinálták vagy csak én vagyok az, aki nevetett az egészen, mert sajnos a filmet egyszer sem tudtam komolyan venni. Utána olvasva (wiki) és a képeket megnézve azonban azt kell, hogy mondjam, hogy ami a norvégoknak mítosz, az nekünk csak egy vicces alfi klón. Nekem legalább is.

Ennek ellenére teljesen jót szórakoztam a filmen. Egyáltalán nem untatott és nem volt vontatott. Érdekes természetfilm egy olyan lényről, ami nem létezik, és ez úgy van tálalva, hogy jó pár amerikai filmstúdió is megirigyelhetné a trükköket. Tényleg látványos dolgok voltak benne és gondolom nem dollár százmilliókért. Kicsit furcsálltam a végét, de végül is, hogyan másképp lehetett volna lezárni.

A szereplőkről annyit (Otto Jespersen, Hans Morten Hansen, Thomas Alf Larsen, ő amúgy játszott a Hideg Préda 1-2 horrorban, Johanna Morock) mint már korább is említettem, hogy enyhe túlzással én és a barátaim is leforgathattuk volna a nagypapámmal. Mondjuk szerintem direkt volt ilyen amatőrősre véve, hogy még hihetőbb legyen.  Lehet nekem is próbálkoznom kéne, csak az erdőbe kéne néznem valami Ent után. Szóval a szereplők nem dobnak sokat a filmen, teljesen nem érdekel, hogy mi történik velük. Bár ezt így szemétség leírni. Nekem az volt a legfurcsább, hogy ha az egyikük elveszik, az a megoldás, hogy hívunk másik szereplőt? Nem kéne a yardra menni, bejelenteni? Bár ez nem az ő hibájuk, hanem aki kitalálta a sztorit. Ja, hogy ez egy megtörtént eset? Mindig elfelejtem.

André Ovredal rendező úr tette a kötelességét és leforgatta a norvég Ideglelést. Bár az inkább horror volt, ez meg olyan kalandszerű. A hibái ellenére, nekem azért bejött, szórakoztam rajta és mi másért készülnének a filmek, ha nem ezért. Öröm volt nézni, a norvég tájakat, hegyeket, tavakat, erdőket. Félelmetes lehet ott lakni. Kedvet kap az ember elmenni és jól megnézni magának közelről is, persze trollmentes napokon.

Ajánlhatom minden olyan embernek, aki szereti a megtalált kazettás filmeket, aki szereti a szép tájakat és északra vágyik, akinek van egy kis szabadideje és belefér a norvég mitológiából egy kis lecke. Nem volt ez olyan rossz, mint ahogy leírtam. Sőt.

70%

Sajnos mostanában nem igen kényeztetnek el minket westernfilmekkel. Évente érkezik egy – két darab, ami igazán élvezhető. (Bár ha mindegyik jó lenne, akkor meg az lenne unalmas.) Legutoljára John Hillcoat rendezésében készült Az ajánlat c. film volt, ami nagyon bejött, na meg persze a Jesse James meggyilkolása, a tettes gyáva Robert Ford.  Ezért is lelkesedtem, amikor olvastam, hogy Coen testvérek leporolják és feldolgozzák az 1969-ben készült  A félszemű c. klasszikus művet, aminek nem más volt a főszereplője, mint a legendás John Wayne.

A 14 éves Mattie Ross (Hailee Steinfeld) kereskedő apját a saját alkalmazottja gyilkolja meg egy sikeres üzlet lebonyolítása után. A gyilkos Tom Chaney (Josh Brolin) a pénzzel együtt a helyszínről gyáván elmenekül. Mivel a sheriff iroda rettentően elfoglalt a helyi ügyekkel, ezért egy másik városból jött ember meggyilkolása végett nem indítanak hajtóvadászatot. Mattie felbérli a nem éppen szimpatikus Rooster Cogburn (Jeff Bridges) rendőrbírót, aki híres arról, hogy mindenkit megtalál, és nem mellékesen rettentően szereti az alkoholt. A ”nyomozásba” bekapcsolódik harmadiknak LeBoeuf nevezetű texasi ranger (Matt Damon), akinek viszont már régóta fáj a foga Chaney-re, még egy korábban elkövetett gyilkosság miatt. Hárman lóháton az indiánok földjén keresztül elindulnak megkeresni és a törvény elé állítani élve vagy halva Chaneyt……

Nem mondatom a legjobb Coen filmnek. A Nem vénnek való vidék szerintem jobb. De nem sokkal marad el tőle. Tipikus bosszúfilm. Valakit meggyilkolnak és a család valamelyik tagja nem hagyja annyiban. Kivételesen most egy kislány az, aki erre az ismeretlen útra tévedt. Nem láttam az eredeti filmet, tehát nincs támpontom, hogy mitől tér el ez tőle. Nem mellékesen mindkettő alapját egy Charles Portis író regénye ihlette és azt adaptálták vászonra. Utána olvasva Coenék az nyilatkozták, hogy az Ő feldolgozásuk hűen követi a regényt. Úgy legyen, hiszek nekik, mert miért ne. Valahogy így kell egy jó westernt csinálni. Gyönyörű tájak, lovaglás, tábortűz, fegyverek, klassz fogsorok, állati szőrmék (a medvés pasi, ahogy kinéz!) piszkos ruhák, stb. minden olyan kellék, ami egy vadnyugati filmben nagyon jól néz ki. Coen tesók kicsit visszavettek a durvulásból, de azért bőven érezhető a védjegyük. (amikor a pasit pofán lövik sörétessel) Vicces, mosolygásra késztető jelenetek is simán találunk. (Fogkihúzás kézzel.) A párbeszédek kidolgozottak, de mondjuk náluk ez alap. Imádtam azt a szöveget, mikor a hullának nem jár rendes temetés, mert túl kemény a föld, vagy amikor Mattie eladja a lovakat és a nyerget az eladónak, hát az valami félelmetes. A film nem pörög ezerrel, de nem is baj, addig is lehet bámulni a szépen fényképezett táját, de mégsem jelenti azt, hogy unalmas lenne, a hangulata úgyis magával ragad. Indiánokra nem várjuk, mert nincsenek.

Azt hiszem Hailee Steinfeldet (tv sorozatokban játszott) felfedezték, kizártnak tartom, hogy ez után a film után ne ostoroznák dögivel ajánlatokkal. Sokszor fogunk még hallani róla. A nagy sztárokkal teljesen azonos szinten van. Hihetően játssza el a markáns, karakán koraérett hölgyet, ami mögött azért még naiv szív lapul.  Jeff Bridges (A nagy Lebowsky, Tron, felsorolhatatlan) békebíró szerepében kezdetben egy kicsit sok volt, de aztán megszoktam és azt mondtam, hogy nagyon jó. Bár alig lehet érteni mit mond. Úgy látszik, bejönnek neki ezek a piás szerepek. Matt ’Jason Bourne’ Damon, mint texas ranger! Vicces. Nem tudom, hogy sikerült őt megtalálni erre a szerepre, kicsit furcsa, de semmi rossz végül is nincs benne. Josh Brolin (Jonah Hex, Nem vénnek való vidék) gyilkosként nem sokat szerepel, de amikor megjelenik, rendesen odateszi magát. És beszéde neki is félelmetes. Mintha nagy adag tehénlepény lenne a szájában.  Igazából tökéletes választás az összes szereplő. Mind profi.

Ethan & Joel Coen (Nem vénnek való vidék, Fargo, felsorolva lemenne a nap) testvérek ritkán hibáznak, sőt meg merem kockáztatni, hogy még nem láttam tőlük rossz filmet. (Na jó. A Kegyetlen bánásmód az nem jött be annyira, de a többi igen.) Igazából nem vagyok jogosult negatív kritikával illetnem őket, mert csak egyszerű filmnéző vagyok, de úgy gondolom ez egy picit, de csak nagyon picit gyengébb lett, mint a többi! De szigorúan a saját mércéjükhöz viszonyítva, mert bizony ezt a filmet is büszkén ki lehet tenni a polcra a western klasszikusok közé.

Utoljára mindig azt írom, hogy kinek ajánlanám ezt a filmet. Elsősorban mindenkinek, másodsorban a western rajongóknak, harmadsorban annak, aki még nem látott Coen filmet, hogy szeresse meg a stílusukat. Mert nem szabad kihagyni egyiket sem. És egy kicsit sem voltam elfogult.

85 %             

Korábban írtam, hogy legjobb női főszerelő oscar díjat Natalie Portman kapja meg a Black Swan című filmben nyújtott szerepéért, most pedig leírom, hogy a legjobb férfi oscart James Franco kapja a 127 Hours című filmben eljátszott felülmúlhatatlan alakításáért. Danny Boyle meg egy zseni. A film meg....

A valós történeten alapuló filmben Aron Ralston (James Franco) hegymászó történetét kapjuk meg, aki egyedül indul el Utah állam sziklás hegyeinek meghódítására.  Sajnos mászás közben beleesik egy sziklaüregbe olyan szerencsétlen módon, hogy a keze beszorul egy sziklatömb alá. A csapdából próbálkozásainak ellenére sem tud szabadulni, ezért amíg van ereje és tud gondolkodni elég drasztikus lépésre szánja rá magát. Ez azt hiszem nem titok,  - és aki nem akarja tudni mi van a filmben az ugorjon a következő bekezdésre  - mivel bárhol utána lehet olvasni és lehetett róla hallani, a jobb kezét egy életlen késsel levágja….

Igazából már a film nyitójelenetében tátjuk a szánkat. Élvezzük az átjövő szabadságot, azt az adrenalin növelő életérzést, ahogyan Aron hasít a biciklijével, ahogy fut, ugrál, mászik a vörös sziklákon keresztül, miközben olyan zene szól alatta, ami abszolút dobolásra készteti végtagjainkat. Ahogy néztem a helyszíneket, ahogy ugrálnak és fürdenek a kristálytiszta tóban, ahogy nevetgélnek, már csak az hiányzott volna, hogy kellemes szellő megborzolja a hajam és akkor igazán tökéletes lett volna az élmény. Persze így is az volt. A film egyből magával ragad és nem enged. Feldob. Ennek a szomorú történetnek van egy bizonyos hangulata, amitől mégsem érzed azt, hogy tragikus emberi dráma, küzdelem az életben maradásért. Volt olyan jelenet, amikor Aron kérdezz-felelek-et játszott el a kamera előtt, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Persze a könnyed stílus elveszik az ominózus jelenetnél, amit kellően naturálisan mutatnak meg. Az biztos, hogy nézéséhez gyomor kell. A filmben természetesen nem csak a sziklafogságban maradt emberi küzdelmet követhetjük végig jelen időben, hanem kapunk Aron hallucinációiból és visszaemlékezéseiből és is egy keveset.  

Igazából nyugodtan hívhatjuk egyszereplősnek a filmet, mert James Franco (Pókember, Ananász Expressz) jött, látott és győzött. Pusztítóan jó a filmben. Szerethetően vidám karakter, aki sajnos nagyon rosszul járt. Szerintem a szobrot, mint ahogy fent is említettem simán megkapja. Kate Mara és Amber Tamblyn, mint mellékszereplők nagyon keveset vannak a vásznon, ezért csak megemlékezek rájuk.

Danny Boyle (Trainspotting, Slumdog Millionaire) és az egész stábja, nagyszerű munkát végzett. Aki emlékszik a Gettó milliomos csodás képeire, fülbemászó zenéire ezt ebben a filmben is megkapja. Nagyon szépen fényképezett helyszíneket láthatunk, brutál jó zenei aláfestéssel. Az osztott képernyős jelenetekért meg jár a pont, nagyon eltalálták. Na és persze a mikrokamerával felvett dolgok is remekre sikerültek, mint pl. a kulacsos rész esetében. Ahogy fentebb is írtam bármennyire is ez egy tragikus történet, mégis olyan hangulata van, ami egyszerűen nem enged el a képernyő elől. Ahhoz a bizonyos részhez, meg tényleg kell idegzet, mert bizony felejthetetlen.

A filmet azon embereknek ajánlanám, akik szeretnének egy pörgős, cseppet sem unalmas filmet estére, akik szeretik a természet és az ember küzdelemét, és természetesen az Út a vadonba rajongóknak! (mint magamnak).  A film egy igen híres történet, tehát aki nem tudja a végét, annak még nagyobbat üt.  Egyre jobb filmeket kerülnek elő 2010-ből. Kár hogy késve érnek hozzánk. Nagy kár.    

90%