Korábban írtam, hogy legjobb női főszerelő oscar díjat Natalie Portman kapja meg a Black Swan című filmben nyújtott szerepéért, most pedig leírom, hogy a legjobb férfi oscart James Franco kapja a 127 Hours című filmben eljátszott felülmúlhatatlan alakításáért. Danny Boyle meg egy zseni. A film meg....

A valós történeten alapuló filmben Aron Ralston (James Franco) hegymászó történetét kapjuk meg, aki egyedül indul el Utah állam sziklás hegyeinek meghódítására.  Sajnos mászás közben beleesik egy sziklaüregbe olyan szerencsétlen módon, hogy a keze beszorul egy sziklatömb alá. A csapdából próbálkozásainak ellenére sem tud szabadulni, ezért amíg van ereje és tud gondolkodni elég drasztikus lépésre szánja rá magát. Ez azt hiszem nem titok,  - és aki nem akarja tudni mi van a filmben az ugorjon a következő bekezdésre  - mivel bárhol utána lehet olvasni és lehetett róla hallani, a jobb kezét egy életlen késsel levágja….

Igazából már a film nyitójelenetében tátjuk a szánkat. Élvezzük az átjövő szabadságot, azt az adrenalin növelő életérzést, ahogyan Aron hasít a biciklijével, ahogy fut, ugrál, mászik a vörös sziklákon keresztül, miközben olyan zene szól alatta, ami abszolút dobolásra készteti végtagjainkat. Ahogy néztem a helyszíneket, ahogy ugrálnak és fürdenek a kristálytiszta tóban, ahogy nevetgélnek, már csak az hiányzott volna, hogy kellemes szellő megborzolja a hajam és akkor igazán tökéletes lett volna az élmény. Persze így is az volt. A film egyből magával ragad és nem enged. Feldob. Ennek a szomorú történetnek van egy bizonyos hangulata, amitől mégsem érzed azt, hogy tragikus emberi dráma, küzdelem az életben maradásért. Volt olyan jelenet, amikor Aron kérdezz-felelek-et játszott el a kamera előtt, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Persze a könnyed stílus elveszik az ominózus jelenetnél, amit kellően naturálisan mutatnak meg. Az biztos, hogy nézéséhez gyomor kell. A filmben természetesen nem csak a sziklafogságban maradt emberi küzdelmet követhetjük végig jelen időben, hanem kapunk Aron hallucinációiból és visszaemlékezéseiből és is egy keveset.  

Igazából nyugodtan hívhatjuk egyszereplősnek a filmet, mert James Franco (Pókember, Ananász Expressz) jött, látott és győzött. Pusztítóan jó a filmben. Szerethetően vidám karakter, aki sajnos nagyon rosszul járt. Szerintem a szobrot, mint ahogy fent is említettem simán megkapja. Kate Mara és Amber Tamblyn, mint mellékszereplők nagyon keveset vannak a vásznon, ezért csak megemlékezek rájuk.

Danny Boyle (Trainspotting, Slumdog Millionaire) és az egész stábja, nagyszerű munkát végzett. Aki emlékszik a Gettó milliomos csodás képeire, fülbemászó zenéire ezt ebben a filmben is megkapja. Nagyon szépen fényképezett helyszíneket láthatunk, brutál jó zenei aláfestéssel. Az osztott képernyős jelenetekért meg jár a pont, nagyon eltalálták. Na és persze a mikrokamerával felvett dolgok is remekre sikerültek, mint pl. a kulacsos rész esetében. Ahogy fentebb is írtam bármennyire is ez egy tragikus történet, mégis olyan hangulata van, ami egyszerűen nem enged el a képernyő elől. Ahhoz a bizonyos részhez, meg tényleg kell idegzet, mert bizony felejthetetlen.

A filmet azon embereknek ajánlanám, akik szeretnének egy pörgős, cseppet sem unalmas filmet estére, akik szeretik a természet és az ember küzdelemét, és természetesen az Út a vadonba rajongóknak! (mint magamnak).  A film egy igen híres történet, tehát aki nem tudja a végét, annak még nagyobbat üt.  Egyre jobb filmeket kerülnek elő 2010-ből. Kár hogy késve érnek hozzánk. Nagy kár.    

90%

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.